Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Franco & Gina


Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Csüt. Ápr. 16, 2020 2:48 pm

Csak felkuncogom, ahogyan a haja csiklandoz, finom mozdulatokkal igyekszem lesimítani a borostámba akadó hajszálakat, közel tartva Ginát, olyan nagyon közel, hogy szinte érzem a szívverését az enyém fölött, olyan közel, amilyen közelségben rendes férfiemberek nem tudnának nyugton maradni, nekem mégis ezerszer természetesebb beleveszni az ölelésbe, vagyis ahogyan ő beleveszik az enyémbe, mint pajkos gondolatokat gyártani róla.
- Tudom bébi, ne aggódj. – Pillantok le Ginára, bele a gyönyörű színvilággal szerkesztett szemeibe, és mély bűntudat támad bennem, amiért mégsem mondok semmit. Csak némán figyelem, tekintetem az egyik szemből a másikba szalad át, még halványan el is mosolyodom, és tudod, szemen tudnám köpni magamat, amiért ilyen kibaszott képmutató vagyok.
Felszusszanok, szerető szusszanással, tenyereimmel a haján simítok végig, hogy az arcát a kezembe foghassam, lágy pillantással hajolok közelebb gyors csókokat lopni, kedveskedő csókokat adni. - Ugye tudod, hogy nem veszítetted el a szüleidet sem? – Dörgölöm az orromat Gina orrához. - Nem tehetsz semmiről Gina, ez nem a te hibád. – Rázom meg komolyan a fejemet. Tudod, hogy Gina a legszerethetőbb ember, akit ismerek? Hogy rá lehetetlenség haragudni, hogy nem lehet hibáztatni? Hogyan okolhatja hát magát minden hülyeségért?
Úgy ölelem magamhoz, mintha az ölelésem megmenthetné bárkitől, akár tőlem is, de tudod ez az ölelés lesz az, ami egyszer a legjobban össze fogja törni. Úgy simítok a derekán, egészen a csípőjén, minta már most engesztelném emiatt, a fejemet újfent a hajába fúrom, némán rázom csak meg. - Nem kellet volna elhanyagoljalak az edzések miatt. – Rántom meg a vállamat, mintha tényleg lehetne ez a hibás amiatt, hogy közte és köztem nem működik már úgy a testiség, mint azelőtt. Pedig ha tudná, ha tudná, hogy mi zajlik bennem, hogy mire vágyok igazán, akkor azt ssoem bocsátaná meg, én pedig elég önző vagyok ahhoz, hogy ne akarjam elveszíteni.
Kihátrálok, hogy bort bontsak, szórakozottan, de tudod nem gondoltam volna, hogy Ginából mindez ezt váltja ki. A tekintetem végig csúszik a meztelen testén, aztán pedig értetlen mosollyal kapom a fejemet a konyhabejárat felé. - Megőrültél? – Súgom nevetve, gyorsan átölelve, szememet a bejáraton tartva, de a tenyereim máris izgatottan csúsznak a meztelen testen végig, megadóan csókolva a nyakába. Ujjaim belemarkolnak, ahogyan közelebb húzom, csókjaimmal egészen a szájáig mászva, sietősen harapdálva az ajkait, türelmetlenül vonva még közelebb. Csodás lehetne, tudod? Csakhogy mindeközben én igyekszem felidézni a reggel nézett pornót, amiben férfiak simítanak egymáson végig. Elvadítom a csókunkat, kicsit bele is nyögök, ahogyan az emlékeim elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy egy kicsit is megkívánjam.  A combjai alá nyúlva veszem az ölembe, tenyeremmel tartom meg, csak éppen a lábait kell körém kulcsolnia.
- Kint leszünk a jacuzzinál, de ne gyertek ki, jó? – Kiáltok vissza  a lakásba, kezeimben őt  egyensúlyozva. – Hozd a bort! – Állok meg a pult mellett, hogy Gina elérje, aztán csak felnevetek, amikor apa utánunk kiállt, hogy még véletlenül se a vízben csináljuk, aztán kilököm a teraszajtót, kicipelem Ginát egészen a ház tövébe eldugott jacuzziig, ahol leteszem, hátrább lépve pedig úgy mérem végig, mintha sosem láttam volna még így.  Tudod Gina tényleg tökéletes. A mellei pontosan olyan feszesek, ahogyan a legtöbben szeretik, a bőre puha, a csípője kellően kerek, a combjai mesésen véknyak, mindene tökéletes. Miért nem lehet nekem elég mindez?
Beindítom a jacuzzit, hogy a víz zubogni kezdjen, aztán lecsatolom a karórám, hogy a kis asztalra tehessem, a telefonomat a hangtechnikához csatlakoztatom, közepes hangerőn meg elindítok valami német rappet, hogy aztán Ginára kacsintva kibújjak a pólómból, aztán a farmerem övét is kicsatolom, és miközben letolom az alsómat, végig azokra a pornós férfiakra gondolok, az izmaikra, és tényleg szemen köpném magamat, amiért még csak nem is a barátnőmre izgultam föl ennyire.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szer. Ápr. 15, 2020 5:48 pm
Franco & Gina
The power of youth is on my mind,
Sunsets, small town, I'm out of time


Amikor Franco keze a derekára kulcsolódik, az olyan érzés, mintha megállna a Föld és egy tökéletes pillanat erejéig csakis az ő szerelmükért állna vigyázban. Érzi a reflext, ahogyan a feje búbja akaratlanul is a fiú álla alá mászik, hogy a friss borostához dörgölhesse az orrát.
- Vagy inkább ez a kifogás, mert imádom a bort és a reggelit is egy üveggel… pohárral kezdeném – motyogja az ádámcsutkának, miközben Franco ujjai a hajára simulnak és ő beleborzong ebbe a cirógató érzésbe, ami a szíve tájékán jelentkezik. Miért ilyen egyszerű ez az érintés és miért olyan nehéz a másik?
Felpislant, engesztelő mosolyt lát, mire ő is hasonszőrűt villant. Nem félszívvel, hanem teljessel, mert számára a „fél” nem létező fogalom, ő egészekben gondolkodik. Belekapaszkodna ebbe a pillanatba, igazából meg is rezzen, amikor Franco ajka a fülét súrolja, az ajkába harap, egész testével közelebb nyomul, de óvatosan, hogy ne riassza el. Diadalt érez a nyelve hegyén, komolyan, annyira vágyik már ezekre a másfajta érintésekre, hogy szinte belehal. De aztán Franco elhúzódik, ő meg úgy tesz, mintha a borért lépne, holott nem tud mit kezdeni ezzel a távolsággal – pedig tényleg csak pár lépés, mégis szakadéknak tűnik közöttük. Szemei a fiú arcát lesik, isszák a vonásokat, a szépen mívelt járomcsontot, az ajkakat, belehabarodik újra meg újra pillanatok alatt…
Aztán a zöldbe mart barna szempár értetlenkedve néz rá, ő meg máris a pult felé fordul, elfehéredett ujjakkal markolja, már azt is megbánja, hogy felhozta a dolgot. Franco két tenyere közé veszi az arcát, mire ő úgy nézi az arcát, mintha az mindenre választ adna.
Persze, könnyű; Franco meg ő mindig is egyértelmű volt.
- Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem – mondja a feléje közelítő ajkaknak, aztán gyors csókot kap, talán túl gyorsat, de lefelé görbülés helyett felfelé varázsolja száját. Majd még egy csók; igazi áradat ez, fürdőzik benne úgy, mint más a napsütésben. Sosem akart mást, csak Franco-t egy életre. – Én is nagyon szeretlek és kérlek ne haragudj, hogy ennyire paranoiás lettem az utóbbi időben… Lehet, hogy anyáék válása miatt van. Nem akarlak téged is elveszíteni – fonódik bele a fiú ölelésébe, a hangja motyogó, de tiszta, mintha mindig szerepelne. És igaz, mindig szerepel, talán nem is Franco, hanem ő maga a hamis baba, azzal a hullám alakú anyajeggyel…
Belemászik az ölelésbe, kicsit illetlenül, kicsit magához méltó módon, Franco illatát olyan mélyre szívja, hogy már a vénáiban táncol. Mocskosul szereti – mert ezt a szerelmet szép szó nem fejezi ki. Mocskosul, nem csodálatosan, mert néha fáj.
- Nem hanyagoltál el. Én nem vettem figyelembe, hogy neked ezernyi dolgod van, hogy a sport mennyire kimerítő… - keresi a szavakat, orrát az ingbe dörgöli – fizikailag is. Istenem, annyira ostoba tudok néha lenni, hogy ezzel fárasztalak – azért itt kissé elhal a hangja, ahogyan az ujjak egészen a csípőjéig vándorolnak, azt sem bánná, ha most, a konyhapulton történne meg a dolog, csak történjen végre valami, egy kis illetlenséggel is beérné.
De nem, homlokpuszit kap, hozzá egy adag bocsánatkérő mosolyt, utána meg csiklandozó szájat minden szabad porcikájára. És megint hagyja, hogy ezek a pillanatok elvegyék az eszét és álnyugalmat erőltessenek rá, hagyja, hogy kacagás szakadjon fel belőle és a fiú hajába marjanak az ujjai.
- Miért nem engesztelsz ki most? – csúszik ki ajkán a meggondolatlan mondat, miközben Franco megindul, hogy kitöltsön két pohár bort. A jakuzzi említésére a szemöldöke a megengedettnél jóval magasabbra kúszik, az ajkára játékos félmosoly mászik ki; mindezt megkoronázza az a pillantás, amivel Franco végigméri.
És az ereiben tűz lobban, nem veszi észre a fiú ajkát, azt az árulót, amiből hiányzik valami – már egy jó ideje. És ő még bele sem gondolt abba, hogy kezdi megszokni a hiányát, mert ettől minden bizonnyal elrohanna innen.
Úgyhogy szégyentelen módon bújik ki a ruhájából, túl könnyű az anyag, hangtalanul omlik le. – Minek ide fürdőruha? – forgatja meg a szemeit, a saját borospohara után nyúl és belekortyol. – Gondolj bele, Franco, teljesen felesleges egy ruhadarabot bevizezni, ha bemehetsz a vízbe így is – lép közelebb, magára céloz, úgy suhan, ahogyan a balettiskolában tanították, ujjai a fiú felsője alá csúsznak. És igen, nem visel fehérneműt. Taktikus, nemde?  
- Ha tényleg nincsen semmi baj, akkor miért nem jössz ki velem? – ajakba harapást kíván ez a kérdés, meg ferde és hamis szemeket, mindent, ami nem Gina, mégis ott rejtőzik a lelke romjai alatt.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szer. Ápr. 08, 2020 3:05 pm

A kezemet Gina derekára simítom, tudod elképesztően természetes érzés közel húzni, hozzábújni vagy éppen belélegezni az illatát. Elképesztően egyszerű, gondolkodás sem igényel. Pontosan tudom, hogy a kezem hova illik tökéletesen rajta, hogy melyik az a profilunk, amelyik a fotókon jól mutat, mennyire kell közel húznom, hogy kell a fejemet lehajtanom, ahhoz hogy bárki tökéletes fotót lőhessen rólunk. - Mindig olyan figyelmes vagy. - Mosolyodom el engesztelően, Gina szabadkozása elé sietve simítok végig hosszan kiengedett haján. Tudtad, hogy vele kapcsolatban mindig minden tökéletes? Az ahogyan itt áll, ahogyan a kezét tartja, ahogyan a vállára omlik a haja, ahogyan rám pislog, ahogyan a karomra fog. Minden tökéletes összhangban van, mintha csak eltervezte volna, hogy ez így lesz. És tudod mit? Nem tudok rá ezért haragudni. nekem is valami tökéletes tervet kellene kitalálnom, amit aztán lépésről lépésre tarthatok be vele kapcsolatban, nem igaz? Kezdhetném mondjuk azzal, hogy úgy teszek, mintha forró gondolatok szöknének a gondolataimban a felsőmet huzigáló ujjaitól. Ez menni fog, ugye? Jól csinálom? Lehunyt szemmel dörgölöm a számat a füléhez, mintha csak néma ígéreteket tennék annak érdekében, hogy mik fognak ma történni kettőnk között, de aztán el is húzódom, a borért nyúlok, pillantásom futólag szalad apa után csak, aztán értetlenül ugrik Ginára. Te érted miről beszél?
- Hééé. - Lépek aztán rögtön utána, a boros poharakat a pultra téve, arcát a két tenyerem közé fogom, tekintetem az egyik szeméből a másikba táncol kutakodó értetlenkedéssel. - Nyugi, minden a legnagyobb rendben van. - Hajolok közelebb, puha csókot nyomva a szájára. - Nem vagyunk hullámvölgyben. - Adok rá még egy csókot. - Szeretlek, oké? - Meg még egyet és még egyet, aztán csak átölelem, közel húzom, a fejemet a hajába fúrom hosszan kitartva ezt az érintést.
Tudod, nem tudom, hogy rendben vagyunk-e, vagy ha nem, akkor valaha képesek leszünk-e újból rendben lenni, és ez baromira megrémiszt. Szeretem Ginát, felfoghatatlan szeretettel, szükségem van rá, szükségem van az ilyen ölelkezős pillanatokra, szükségem van arra, hogy valaki úgy értsen meg, ahogyan ő. Csakhogy nem tudom, hogy szükségem-e van Ginára másképp is, hogy mennyi ideig tudom még ezt vele játszani aztán pedig a tükörbe nézni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Gyűlölöm magamat érte, de tudod ez kibaszottul nem elég. Nem elég ahhoz, hogy szabadjára engedjem.
- Nincs semmi baj. Csak egy kicsit stresszes vagyok mostanában, ennyi. Egy csomó fontos meccsen lesz. - Dünnyögöm bele a hajába, tenyerem nyugtató simításokkal halad végig a hátán egészen a csípőjéig. - Ne haragudj, ha elhanyagoltalak, vagy ha fasz voltam veled, jó? - Húzódom el, bűnbánó mosollyal, csókokat nyomva a homlokára, az arcára, akárhova, hogy egy kis nevetést csaljak ki belőle, majd mikor megtörténik, elhúzódom, hogy dugóhúzót keresve nyithassam föl a bort, majd két pohárba töltsem. - Kiengesztellek majd, jó? - Sokat ígérő tekintettel nyújtom felé az egyik poharat, és tudod, ebben a pillanatban nem is szeretnék mást, csakhogy Gina boldog legyen. - Van fürdőruhád? Kiülünk a jacuzziba a vacsoráig? - Kortyolok bele a poharamba, a tekintetemet meg úgy futtatom végig rajta, mintha csak azt várnám, hogy melyik pillanatban kerülhet le róla a sejtelmes anyag.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Ápr. 07, 2020 7:30 pm
Franco & Gina
The power of youth is on my mind,
Sunsets, small town, I'm out of time


Meghazudtoló a mosolya; onnan tudja, hogy nincsen meg a szokásos görbülete, mert amikor Franco igazán örül, akkor a bal oldala alig láthatóan feljebb kúszik és ez olyan egyenletlenség, amit ő most örömmel venne. De nem teheti, mert ez a mosoly túl egyenes. Azért a remény mégiscsak megkocogtatja a bordáit, keresve a szívét, ahogyan a fiú karja az ő dereka köré fonódik – nem hiába ő az otthon fogalma -, ajka a szájára kúszik.
Túl gyors és semmitmondó csók, igyekszik annak betudni, hogy már öt éve vannak együtt, öt év után természetes, ha nem minden egyes találkozás indul heves csókcsatával, végtére is, már nem tizenöt évesek és a blogok is azt írják, hogy normális.
Franco ajka a haját súrolja, te szent ég, mennyire ragadná meg és nyomná oda vissza, vagy lejjebb, vagy akárhova, itt, mindenki szeme láttára, mintha ez bármit is jelentene. Vagy megjavítana. – Csak most, csak neked – pördül meg a bók hallatán és a mosoly láttán, a szíve is pördül egyet ekkora semmiségtől.
Persze a rossz érzés visszatér, az ajkába harap, ahogyan Franco leszegi a fejét, mint aki rosszat tett, de a szavait követően megkönnyebbülten legyint egyet. Vagy rossz dolgot tett azzal, hogy bort hozott? Nem kellene ide a bor? – Nem, édesem, ne haragudj – maga se tudja miért kér bocsánatot és kapaszkodik Franco alkarjába -, csak apukád mondta, hogy pecsenyét süt és nem bírtam megállni, hogy ne hozzak egy hozzáillő bort – most már ő is kicsit soknak érzi ezt a boros témát, meg úgy az egészet. A szempillája éppen, hogy csak odarebben az említett apuka felé, aki a torkát köszörüli, mintha Franco bármit is elkövetett volna. Erre Franco úgy nézi az összefűzött ujjaikra, mintha a konyha nemkívánatos kelléke lenne.
Ettől persze kényszerét érzi, hogy ujjait kibújtassa ebből a szorításból, hogy tenyerét a szoknyájába törölve, bár ő maga se tudja, hogy mit akar eltűntetni ezzel, Franco keze nyomát, vagy a szégyent, ami egy bizonyos estéből ered. És erre a kérdésre jelenleg nem is kíván választ adni, talán nem is kell, ha a dolgokat rendezni tudja.
Közben egy tenyér simul a derekára – borzalmasan vágyik az ilyesfajta érintéstípusokra -, egy pillanatra látja a feléje táncoló félmosolyt, hogy az azt mímelő ajak jóleső borzongással töltse el, ahogyan hozzáér a fülcimpájához. Miért nem lehet ez mindig ilyen?
- Én is hiányolom őt – rángatom meg a felsőjét, megerősítve azzal, hogy ez a mondat nem feltétlen csak az ágynak szólt. A pillanatba úgyis beleront az, ahogyan Franco elhúzódik, mintha sosem lenne képes túl közel lenni hozzá és minimum 20 centi távolság kell a bőrük közé. Pedig ma direkt nem cigarettázott, a fiú kedvenc parfümjéből csippentett magára és még fürdött is, mielőtt idejött – arról nem is beszélve, hogy a két pohár kedvhozó bor után ugyanennyiszer mosott fogat.
- Bontsuk! – csillan fel a szeme, az asztalhoz lép, hogy a borról letépje a csomagolást, Blake közben kimegy a helyiségből fontos dolgot mímelve, talán éppen azért, hogy kibeszélje a két fiatal szokatlan viselkedését. – Történt valami? – fordul rögtön azután a fiú felé, miután felszabadul a terep. – Tettem valamit, mondtam valamit? Talán az ágyad ma estére inkább kidobna magából? Ha igen, nem baj, megértem… Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek – néz nagy szemekkel a fiúra, kicsit félredöntött fejjel, kicsit túl dobogó szívvel. Amúgy is régóta rágják ezek a kérdések belülről és most enyhítenie kell magán.
- Ugye ez csak egy hullámvölgy, Franco? Nem bírnám elviselni, ha a szüleim házassága után még téged is tönkretennélek…
És még mindig nem érti, hogy miért érzi magát egy brazil szappanopera főhisztériájának.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Pént. Ápr. 03, 2020 8:39 pm

Összepréselem az ajkaimat az utolsó ütés előtt, apa meg csak áll velem szemben, a biliárdasztal szélén támaszkodik meg, tekintete leköveti a fehér golyó útját, ahogyan a lökésem nyomán a fekete golyónak ütközik, amit a rossz lyukba lök be végül. - Bassza meg! - Szusszanok föl, apa meg csak elmosolyodik. Tudta, hogy apa egyébként soha nem szól ha káromkodok? Még akkor sem ha azt mondom, hogy baszd meg, még csak magára sem veszi. Most is csak mosolyog meg a fejét csóválja a dühöngésem láttán.- Visszavágó? - Pillantok rá kihívó lelkesedéssel, magamban persze ezernyi indokot tudnék felhozni, hogy miért csesztem el az utolsó lökést. Nyílt a bejárati ajtó és a nyikordulása megzavart. Rossz lábamra helyeztem az egyensúlyom, apa túlságosan bámult, viszketett a combom.
- Nem Gina jött? - Kérdez vissza, és tudod egy pillanatra csak bámulok apára, és vissza akarok kérdezni, hogy na és akkor mi van? De apa olyan kedvesen mosolyog, olyan átéléssel, hogy nincs szívem bunkó módon hozzávágni a dolgot, na meg aztán Gina mégis csak a barátnőm.
- Lehet. Megnézem, de ha nem ő, akkor visszavágót követelek! - Támasztom vissza a dákót az arra kijelölt helyre, a telefonomat előhúzom a zsebemből, de nem tudnám megmondani, hogy mit várok, nem fogadott hívást, megválaszolatlan üzenetet. Bármit, de igazán semmit.
Mégis kitől kaphatnék üzenetet,ezt gondolod ugye? A barátnőm itt van, még te is hallod ahogyan apával egymással csacsognak, én is hallom. Akkor meg ki a franc írhatna nekem üzenetet, ugye? Ezt kérdeznéd. Tudod legalább harminc embert fel tudnék sorolni, akinek a neve villoghatna a kijelzőn, egyet mindenképpen a legelső helyre tudnék helyezni, de a te érdekedben, az enyémben és Gina érdekében, rá ma semmi képen nem fogok gondolni. Oké? Megígérjem?
Rendben: megígérem, hogy nem fogok Ginán kívül senkire sem gondolni.
- Szia! - Mosolyodom el egészen őszintén Gina látványán, a kezem ösztönösen fonódik rá a derekára, gondolkoznom sem kell rajta. Rövid csókot nyomok csak Gina szájára, utána sietősen ölelem át egészen nagyon, a fejemet a hajához támasztom, barack és valami másfajta virág illata van, ami mindig is ösztönös megnyugvást jelentett a számomra. - Jól nézel ki.- Mosolyodom el, ahogyan elhúzódik, tekintetem végigszánt a sokat sejtető anyagon és belesajdul a szívem, hogy nem vált ki belőlem semmit. El tudod képzelni mennyire kibaszottul pocsék érzés? Hagyjuk már, fogalmad sincs róla!
Egy másodpercre bűnbánóan hajtom le a fejemet, mielőtt újra rápillantanék, izgatottan mosolyodom el. - Ez kedves tőled, de én nem vettem neked semmit. Nem tudtam, hogy ünneplünk valamit. - Harapok az ajkamba, lenézve összefonódó ujjainkra, apa meg krákogni kezd, gondolom le akar baszni, amiért nem vettem semmit Ginanak, de semmi nem jut eszembe, amiért kellett volna vennem neki valamit. Lecsekkolnád az instám? Egészen biztos vagyok benne, hogy nem ma van az évfordulónk.
Egyébként tudtad, hogy Gina számomra az egyik legbiztosabb pont az életemben? Hogy őt szeretni - kérlek ne most akard hallani az egész sztorit - elég ösztönös ahhoz, hogy biztonságos közeget nyújtson? És tudtad, hogy néha ez nem elég?
Elhessegetem a keserű gondolatokat, apát bámulom, aki engem bámul és tudom, hogy üzenni akar a tekintetével valamit, de én nem tudtam soha tekintetekből olvasni, így inkább csak visszapillantok Ginára, a tenyerem rásimít a derekára, félmosolyra húzódik az ajkam, a füléhez hajolok, így nem láthatja a belém költöző keserűséget.
Tudod mit jelent az, hogy itt fog aludni? Ugye tudod? Ugye nem kell részleteznem? De azon felül tudtad, hogy emiatt nekem görcsösség költözik a hasamba? Hogy mennyire erőszakosan keresném a kibúvókat, csakhogy nem akarom megbántani. A halántékára puszilok.
- Ezt meg sem kellene kérdezned. Az ágyam már nagyon hiányol! -Húzódom el illedelmes mosollyal, ujjainkat összefonva tartva. - Kibontjuk a bort? - csillan föl a szemem, mert hát tudod, ahhoz, hogy az este egészen jól sikerüljön, muszáj eleget innom.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Pént. Ápr. 03, 2020 6:02 pm
Franco & Gina
The power of youth is on my mind,
Sunsets, small town, I'm out of time


Egy üveg bort markol – szinte kötelező tartozéka -, órákat töltött azzal, hogy az estéhez illő virágos ízvilágot levadássza a polcokról, most éppen vöröset, mert Blake azt mondta, hogy pecsenyét akar sütni. Már pedig a pecsenyéhez vörös dukál, a fehérbor a halakhoz és józanító könyvekhez illik, a vörösbe rendesen bele lehet borulni; rá pedig ráférne némi megborulás, mivel a keze úgy remeg, hogy már a másikat is a borra kell csúsztatnia.
Belép az ismerős házba, otthonaként tekint rá, úgy csúsztatja át a lábát egy puha papucsba a kényelmetlen magassarkúból, mintha a ház negyedik lakója lenne. A konyhából az illatok kiszöktek, ő követi a nyomát, mint az elhullajtott morzsákat, meglengeti a bort az ismerős férfi felé.
- Nem bírtam megállni, hogy ne keressek valamit, ami illik a pecsenyédhez, aminek amúgy isteni az illata – teszi le Blake elé a márványfehér konyhapultra, ujjait végig futtatja a kő csodás vonalain, ahogyan a szürke beleveszik a fehérbe. A szíve persze a torkában dobog, a férfi mosolya sem enyhít rajta, ahogyan kakukkfüvet morzsol a húsra – sem az, hogy ismerősen csattanó léptek közelítenek felé.
Már ennyire ismeri, hogy a lépései hangjából felismeri Franco-t, abból, ahogyan az ajtót nyitja képes megállapítani, hogy ivott-e vagy éppen maga alatt van.
- Csodás ez a bor, drágám – forgatja meg Blake ujjai között a bort. – Mondd csak, te mikor öntenéd rá?
- Ha a bort aromáját beleolvasztanád a húsba, akkor – tekintete a húsra csúszik, megnyalja az ajkát – most. Ha viszont szeretnéd, hogy erőteljesebben érezhessük benne és nem szándékozol ma este vezetni, úgy ráérsz a sütés vége előtt 5 perccel is – mosolyt vakar az arcára, maga sem tudja, honnan, a ruháján nincsen zseb, falatnyi az egész, leheletvékony anyagból, körbe táncolja a bokáját és az alakját.
Az ujjaiba is izgalom költözik – villámló pezsgés, csak így hívja -, amikor meglátja az ismerős fürtöket és fogalma sincsen, hogy mit tegyen, úgyhogy inkább lecsúszik a székről és eltúlzott módon csúszik a nyakába, átkarolja, rácsimpaszkodik, mint egy kis majom. – Hiányoztál – leheli a karikával díszített fülébe, elhatározza, hogy inni fog, hogy később beleharaphasson abba a cimpába, hogy megmutathassa, mennyire szereti őt. És ettől elszorul a torka, hibák tömkelege emészti a gyomrát, ki akarják rágni magukat a világba, de ő nem beszél. Igyekszik kiterelni Honey-t a gondolatai közül, meg azt, hogy mostanában süket lett a hívásaira, mert egyiket sem képes felvenni.
- Hoztam neked abból a virágízű borból, amit még Olaszországban ittunk a nagyszüleimnél, kiderült, hogy itthon is forgalmazzák – kulcsolja ujjait az övébe, ez talán még otthonosabb érzés, mint hazatérni. Annyira akar mosolyogni, annyira akar javítani ezen a dolgon – pedig a mikrózott romlott sajtburger is ugyanúgy romlott marad -, magát okolja mindenért, ahogyan tekintete a mézszín szempárba téved, keres benne valamit, talán azt a régi fényt, ami már elköltözött belőle, vagy talán ő űzte ki.
- Aludhatok ma nálatok? – kérdezi csalfa mosollyal, kellően halkan, hogy Blake füle ne érzékelje; egy tincset az ujja köré csavar, incseleg Franco előtt, kelleti magát. Igazából kérdése egy kérés, amelyre lehetőleg beleegyező választ vár, a tekintete a fiú arcát fürkészi, a szíve meg kapkod az övé után, annyira teper, hogy valami pozitív megerősítést csikarjon ki ebből az egészből. Ezért van a kiöltözés, a bor, talán azt is inkább magának hozta folyékony bátorításként.
Mindig minden Franco-ért van, meg azért, mert képtelen lenne elviselni, ha a falak összeomlanának körültte, ha valami, amiben egész életében bizonyos volt, az elveszne. Mert számára Franco barátsága – és a szerelme – olyan alapvető, mint az, hogy az emberek egyszer meghalnak, mint ahogyan a Föld a Nap körül kering – egyetemes törvény.
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom

Elküldésének ideje --
Vissza az elejére Go down
 
Franco & Gina
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» gina baldacci
» Romolus & Gina

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Archivált játékok-
Ugrás: