szerepkör

A helyiséget csupán egy halványan pislákoló gyertya világotta meg, melyet az asztal közepére helyeztem. Huszonkét esztendősen kedvem leltem az olvasásban, melyet ilyenkor - közel az éjfélhez - még szívesebben űztem. Dante Isteni színjátékának minden egyes szava úgy vésődött bele emlékezetembe, mintha legalább ezerszer olvastam volna már ezt a tökéletes irományt. Lekötött, s még a nyugtalan gondolataimat is képes volt egy pillanat alatt elmúlasztani. Pedig vártam. Valakire, aki érkezését ígérte.
Szőke. Ajkai édesek, teste zömök, formás... tenyerem szinte minden alkalommal könyörgött azért, hogy rásimulhasson csípőjére. Menekült előlem. Majd én előle. Macska-egér játékot játsztottunk, amelyben egyszer én, aztán ő volt a macska. Imádtam kacérságát és szemtelenségét. Imádtam, amit kihozott belőlem... imádtam Őt magát. A tiltott gyümölcs, amely a legédesebb, rabul ejtette a szívem. Pedig egyetlen szerepet szabadott volna betöltenem az életében: méghozzá egy határozott, engedelmet követelő mentorét.
Csupán öt perc telt el, kezeim vállára siklottak, ahogyan megálltam mögötte. Már azért olcsó nőnek bélyegezték volna meg mások, ha megtudják, hogy hajadonként egy férfival marad kettesben, ilyen bensőséges viszonyban. De ez volt a módszerem: a fejébe kellett látnom, hogy taníthassam. Nem volt elveszett lány, sőt. Valami isteni tehetség veszett el benne, amelyet nem hagyhattam elszabadulni. Legalábbis ideje korán...
- Jessa. - Ujjaim tovább siklottak, végig a gyönyörű derékon, majd csípőn, közben füléhez hajolva lehunytam a szemeim. - Örökké szeretni foglak.

Harminc éve annak, hogy semmit nem hallottam róla. Az első világháború jeges csatái, a mindenhol felbuggyanó, patakokban folyó véres tócsák átírták a történelmet. Kivettük belőle a részünket. Tettük, amit tennünk kellett, még ha ez azzal is járt, hogy le kellett mondanom róla. Elengedtem a kezét, abban reménykedve, hogy egyszer újra egymásra találunk. Nem így történt. Valószínűleg azért, mert valahol mélyen... mindketten tudtuk, hogy átrendeződtek a viszonyok. Soha nem lehetett már úgy semmi, mint előtte. Ő sem. És én sem. És mi több... mi sem.
A második világháború kitörése rémisztően emlékeztetett arra, ahogyan az első indult. Akkor még Jessamine-nel kéz a kézben indultunk neki az akadálynak. Ez már más volt... egyedül kellett meglelnem a megoldást a tankok és fegyverropogások hada mellett.
Makacsságom legendás volt. Nem voltam hajlandó külső szemlélőként figyelni azt, ahogyan ennyi ember ártatlan élete ontatik. Részt akartam venni ezekben a csatározásokban. Megannyi csata első sorában feltűntem, ám... azon a reggelen...
Vér folyt ki a torkomon, ahogyan az a hideg decemberi reggel beköszöntött... az egész éjszakát a szabad ég alatt töltöttem, tudván azt, hogy warlockként talán egy csatamezőn hullok el. A mellkasomon egy méretes seb tátongott, a kabátomon már bebarnult a nedű. Meglőttek, a golyó valahová a szívem alá fészkelődhetett, de nem éreztem fájdalmat.
A sors fintora... én, aki nagylábon éltem, varázslatokat írtam és teremtettem, most a saját véremben fetrengek, azt várva, hogy eljöjjön a kegyes halál. De a szemem előtt csak ő lebegett... Jessa. Várva, hogy kezét nyújtva áttáncol velem a halálba...

Beszippantottam a levegőt. Éreztem ezt az átkozott vérfarkas szagot. Jellegzetes, számomra orrfacsaró illat, mely lényegégen Moira valami  drága pacsulija, de nekem mégis olcsó kencének tűnik. Ahányszor belépek ide, megüti az orromat ez a karizmatikus illat, melyet csak azért vagyok képes elviselni, mert Moira viseli a testén. Bár tény, nem volt a legjobb gondolat, hogy egy vérfarkast vegyek feleségül, de vannak dolgok, amiket képes felülírni egy-két másik dolog. Például a szerelem.
Az utóbbi időben túl hosszadalmas időket pazaroltunk el azzal, hogy egymást nyúztuk... elég különleges módszerekkel. Néha már szó szerint is. Nem feledtem el azt, amikor a karjaim alá fogadtam, és belé szerettem. Bár megvolt a kötelék, tekintve, hogy az ő apja mentett meg azon a reggelen, mikor lelőttek a háborúban. Volt bennem valamiféle hála... de vajon ez eredményezhet szerelmet?
Nem. Szerettem a feleségemet. Már közel tizenöt éve vele keltem és vele feküdtem. A hiány azonban űrként tátongott a szívemen. Éreztem már szerelmet előtte. És őt... azóta sem tudtam feledni. Ó, hol járhatsz, drága Jessa?