szerepkör

Kikéredzkedik a mosdóba a vacsoráról, ahol aztán magára zárja az ajtót, felül a mosdókagyló mellé a pultra, a zsebéből pedig előhúzza a pénztárcáját, hogy annak egyik titkos zsebéből egy megviselt, sokat használt képet húzzon elő. A színek már egészen megfakultak rajta, de ahogyan Maddox kihajtogatja, még élénken látja rajta a színeket, az alakokat, a pillanatot.
Tizenkettő volt, amikor utoljára látta az anyját. A nő nyári ruhát viselt, olyat, amit az emberek fürdőruha fölé vesznek föl. A mellrészénél és a csípője alatt átázott az alatta lévő nedves anyagtól, a haján, amit már gyönyörűen szőkéssé szívott a nyári Nap, szalmakalapot viselt. Fél kezével a kalapot tartotta, a másikkal pedig homokozójátékokat fogott. Ezek persze még véletlenül sem Maddox játékai voltak, a húga és az öccse akkor éppen a távolban kergettek sirályokat, Maddox háta mögött természetesen, hogy a nő óvó tekintete a gyerekeken pihenhessen.
Nyaraltak éppen, vagyis igazából csak a hétvégét töltöttük lent a tengerparton, hiszen imádták a hosszú sétákat a homokban, a kagylók gyűjtését és a rákvacsorát. Az apjuk otthon maradt, de az anyjuk minden nap lement velük a partra, minden nap segített homokvárat építeni, és hagyta, hogy a kölykök ugrándozzanak a hullámok között.
Maddox mindig is imádta ezeket a napokat, a féktelen szelet ahogyan belekap a hajába, a tenger sós ízét az ajkain, a Nap forró sugarait a bőrén, a sirályok krákogását, a klubokból áramló zene lágy ütemét, a sült herkentyűk összetéveszthetetlen illatát, az árusokat és, hogy az anyja sosem akart idejekorán hazamenni. Addig hagyta, hogy futkározzanak és játszanak, mígnem a két kisebbet az ölében kellett hazacipelnie, Maddox pedig mellettük, a nagyobb gyerekek sanyarú sorsát hordva a vállán cipelte a strandos táskát, a kezében a homokozóvödröket és a megszerzett kincseket, de még így is hihetetlenül imádta ezeket a napokat.
A képen az anyja rá mosolyog, a fiú készíti róla a portrét. Elmosódott, rosszul fókuszált kép ez, amit bizonytalan gyerekkezek készítettek.
Vissza tudja idézni, hogy mi történt a pillanat után. Ezernyi képet lőtt különböző, lényegtelen dolgokról: kavicsokról, lábnyomokról, sirályokról és uszadékfákról, de egy másik fotót sem készített édesanyjáról. Ha vissza mehetne az időben, és tudná, hogy soha többet nem fogja látni a nőt több képet készítene, átölelné a derekát és nem mondana semmit. Csakhogy Maddox nem tud visszamenni az időben.
A kép készítése után még sokáig maradtak lent a parton, de valahol hat óra magasságában az anyja magához intette őket.
- Maradjatok egy kicsikét itt. - Kérte meg őket a kiterített pléden állva, s hogy biztosítsa mindezt, egy-egy jégkrémet nyújtott feléjük.
- Nem szeretem a vaníliásat. - Maddox fintorogva akarta visszanyújtani, de az anyja addigra már lelépett a takaróról, ő meg megpróbálta elcserélni a mangósra az öccsével. Csak azután jutott eszébe, hogy meg akarja kérdezni az anyját, hogy hova megy, mikor ő már nem volt a közelben.
Maddox arra is emlékszik, hogy milyen keservesen sírt, amikor még órák múlva is ott ültek a pokrócon hárman. Soha az életében nem volt azelőtt még olyan elveszett, mint ott és akkor.
A telefonja rezgése rántja vissza  a fürdőszobába. Megrezzenve hajtja vissza a képet a helyére, és sietősen száll csak le a pultról, hogy kezeit úgy mossa meg, mintha tényleg szüksége lenne. Csak aztán veszi elő a telefonját, hogy elolvassa a neki küldött üzenetet.
Egy egyetemi ismerőse bulit szervez, és habár Maddox nem kívánja magát lüktető zene és női testek közelébe, amik aztán indokolatlan éberséggel dörgölőznek majd hozzá, mindennél jobban kíván egy adag kokaint.
Elfelejtkezik arról, hogy a mostohaanyja születésnapját ünnepelték, ahogyan elfelejtkezik hirtelen mindenről, csak egyetlen egy cél lebeg előtte: halálosan betépni.
Letusol, tusolás közben dob egy üzenetet Bethnek meg három másik ismerősének, hogy beláthatóan rövid időn belül értük megy majd. Drága karórát vesz, és elegáns, apró mintás inget. A farzsebébe a matraca alól tömköd egy kis tasak drogot, az ajtót kinyitja, készen arra, hogy lelép, hogy beleveti magát a féktelen bulizásba és az éjszakai élet minden egyéb csodájába.
- Indulsz valahova Maddox? - Az apja összefonja a kezét a saját mellkasa előtt, erős kiállása arra készteti, hogy a fia meggondolja mit felel.
- Igen? - Kérdez vissza, miközben óvatoskodva kikerüli a férfit. Az apja és közte mindig is volt egyfajta tartás, mióta a férfi újraházasodott. - És tudom, hogy Naomi születésnapja van, úgyhogy ígérem, hogy holnap veszek neki valamit, de most muszáj mennem apa. Összevesztem a barátnőmmel, és hát.. te is tudod, hogy milyenek a nők.. - Könnyűszerrel kocog le a lépcsőn, közben persze össze-vissza hadovál, és mielőtt valaki megállíthatná abban, hogy totálisan szétcsapja magát, beül a Lamborghinijébe és úgy hajt el, mintha az ég világon minden rendben lenne.