szerepkör

+18
1944. Mexikó
Az én történetem azon az estén kezdődik, amikor megláttam Carlos Miguel de Felice bárót, ahogyan megöl valakit. A nő veszekedett vele, nem akarta elfogadni, hogy el kell hagynia a birtokot.  
-Engem nem lehet csak úgy elutasítani Carlos. - néz rá sértetten.  
-Figyelmeztetlek Lucia, hagyd el a birtokot. - szólal meg a báró úr. Hangja szigorú, ellentmondást nem tűrő.  
-Nem megyek. Szeretlek. - válaszolja a nő.  
-Ahogyan az öcsém is szeretted, vagy Ernesto Ferrerat is? Mindenről tudok. Tűnj el innen! - a báró úr egyre türelmetlenebb, én pedig képtelen vagyok mozdulni az ajtó mellől, a kíváncsiságom győz.  
-Nem megyek sehová. - válaszolja a nő.  A férfi pedig nem tűrte meg az ellenkezést. Elővette a revolverét, majd lőtt.  Nem láttam sokat, mert az ajtó mellett álltam, de a lövés pillanatában felsikítottam. De Felice meglátott, én pedig menekülni kezdtem. Egyenesen ki a birtokról, amilyen gyorsan csak tudtam. Messze jutottam, de ő utánam küldte az embereit. Átkoztam a kíváncsiságom, de már nem volt mit tenni, csak menekülni tudtam. A sivatagba menekültem, de oda is követtek. Kutyákkal üldöztek, és tudtam, annak a nőnek a sorsára fogok jutni. Azonban történt valami. Egy titokzatos nőbe szaladtam bele, és eleinte megijedtem tőle, aztán nem is értem hogyan, de megbíztam benne, elég volt csupán a szemembe néznie, és azt mondania” Most megbízol bennem és követsz.” én pedig engedelmeskedtem. Bekísért a házába, majd enni és inni adott. Végül pedig vörösborral kínált, aminek furcsa íze volt. A borban ugyanis vér volt, az ő vére. Utána megjelentek a báró emberei, és tudtam, hogy végem, hiszen a nő beengedte őket.  
-Kérem! Ne tegye ezt! - könyörögtem neki, de ő nem hallgatott rám.  
-Ne félj gyermekem, minden jó lesz! - szólt nyugodtan.  
Ekkor még nem is sejtettem, hogy a tervének része voltam. A báró az irodájában fogadott, és a revolverét fogta a kezében. Azt, amivel a nőt is megölte.  
-Fogják le. - szólalt meg. Az emberei pedig engedelmeskedtek. Aztán hallottam az ismerős kattanást, végül lelőtt, én pedig abban a pillanatban meghaltam.  
Egy nagy sóhaj kíséretében tértem magamhoz. Mindenféle hangot hallottam, embereket, ahogyan beszélgetnek, köhögést, szekér hangját...Felkelek zavartan, és körbe nézek. Nem tudom mennyi idő telt el, de egy zárkában ébredtem, mellette a szeretőjének holteste. Sikítani akarok, de képtelen vagyok. A fejemet fogom meg, mert fáj, nem is kicsit. Minden olyan zavaros.  
-Mi történt? - szólaltam meg hangosan, és az engem őrző férfi a cella mellett ijedten fordult felém. A hasamra nézett, majd az arcomra, teljesen döbbenten. Én is követtem a tekintetét a hasfalamra, ami csurom vér volt. Teljesen megijedtem, és le is fagytam, csak fogtam a véres hasam, de a sebnek már nyoma sem volt. Arra emlékszem, hogy meglőnek, mégis élek. Közben a torkomban éreztem valami égetőt. Szinte már ösztöni érzést. Felkeltem és az őrhöz mentem, aki még mindig sokkos volt.  
-Segítsen kérem. - néztem rá esdekelve, és kinyitotta a rács ajtaját, majd bejött. Azonban nem segített csak rám támadt és közben ördögnek, el diablonak hívott. Dulakodtunk. Képzett katona volt, én csupán egy cselédlány, esélyem sem lett volna, de mégis erősebb voltam. Letepertem, majd a saját késével leszúrtam. Mikor megláttam a vért...  az égető érzés a torkomban még nagyobb lett, én pedig ösztönösen cselekedtem. Megérintettem a vért, néztem, ahogyan a kezem is azok lesznek, szinte már megbűvölve, aztán lenyaltam az ujjaimról. Nagyon finom volt! Végül pedig jött az a fajta furcsa érzés, hogy még többet akarok. Kiszabadulva a cellából mindenkit megöltem, aki csak az utamba került, és azonnal a báróúr után mentem. Berontottam az irodájába, és a tekintete ijedt volt.  
-Most megfizet maga szörnyeteg. - sziszegtem a fogaim között. Az államról csurgott le a vér, de még mindig nem volt elég. Őt akartam, bosszút akartam állni, és az ő vére lesz a legédesebb, mert a bosszú élteti majd. Mielőtt bármit is mondhatott volna már előtte termettem, majd feltéptem az artériát a nyakában, és ittam, amíg össze nem esett. A vámpír nő, aki felhasznált a báró megölésére, és elvette az életem és feláldozott, pedig szintén megfizetett. Erősebb volt nálam, de én mégis túljártam az eszén, és egy fa karóval a szívében végezte. Ekkor született meg Calista, a vámpír, a királynő, aki később legendává vált. Ironikus módon pár évtizeddel később évvel én is akarata ellenére változtattam át valakit, de engem nem a bosszú hajtott, hanem a vágy, hogy örökké az enyém legyen.  

1967. Buenos Aires, Argentína
Az igazi történetem nem csupán az átváltozásomkor kezdődik. Egy vadász megváltoztatta az addigi hedonista életem egy szempillantás alatt. Az elmúlt évtizedben többnyire a vagyonom gyarapításának, és az élvezeteknek éltem. Sok érdekes embert, vámpírt, boszorkányt, vérfarkast megismertem, de a vadász volt a legkülönlegesebb. Amint belenéztem azokba a mélybarna szemekbe, tudtam, engem is utolért a végzetem. Kellett nekem, és hagytam, hogy a közelembe férkőzzön.  
Szokványos este volt Buenos Airesben. Akkoriban ott éltem, és vadásztam. Mindig is kerülni akartam a feltűnést, de ez nem mindig sikerült, és bizony hamar szárnyra kelt, hogy rejtélyes állat támadások vannak a városban. A vámpírok errefelé nem volt igen gyakoriak. Inkább az emberek városa volt, én éppen ezért éreztem jól magam ennyi finom halandó lélek között. Nem mindig volt végzetes a találkozás a zsákmányom számára, sőt igyekeztem csupán inni, megigézni, és aztán hagyni elsétálni. Ez éppen attól függött, milyen a hangulatom. Nem szép, tudom, de nem is nagyon érdekelt mások véleménye. Amint túlságosan felkeltettem a figyelmet, jött az újabb város. Aztán megjelent Ő az életemben, és minden más lett. Besétált a kocsmába, és a tekintetem azonnal megállapodott rajta. A csapos már kevésbé volt lelkes, joggal. Nem szerették erre a fejvadászokat, és a kabátja is tiszta vér volt, ami ráadásul SS kabát volt. Talán valami trófea féle volt neki?  Egy kezdő vámpírt azonnal kiakasztott volna ennyi vér, de engem természetesen nem. A magányos fejvadász leült a pulthoz, és rendelt is sört. Egy kicsit még figyelem őt, és végig is mérem. Mikor belépett már akkor feltűnt mennyire magas, és jó felépítésű, és ez még ülve is látszott. Nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá, így kezdeményeztem nála.  
- Nem sok hozzád hasonlót látni erre. A pultos pedig különösen utál titeket - kezdek azzal, ami nyilvánvaló. Felém néz, és azok a barna szemek azonnal rabul ejtenek. Én szoktam embereket megigézni, nem fordítva, most mégis ez történt, és még vámpír erő sem kellett hozzá. Látom, hogy ő is végigmér, és ezen akaratlanul is elmosolyodom.  
– Mi a baj, szépfiú, talán tetszik, amit látsz? - kérdezem, ő pedig elmosolyodik.  Igen, egyértelműen felkeltem az érdeklődését, és beszélgetésbe elegyedek vele, és elmesélek egy-két izgalmas történetet a kocsmáról, főleg azt, ami miatt nem kedveli a csapos a fejvadászokat.  
- Na és te, kedves idegen? Te mit gondolsz rólunk? - kérdezi tőlem, és elmosolyodom a kérdésén. Ideje nem szokványos módon flörtölni. Van olyan érzésem, nem az a fajta férfi, aki az ártatlan lányokat kedveli. Rólam pedig sok minden elmondható, csak ez nem.  
- Először is szerintem túlságosan pacifista a pultos. Másodszor meg szerintem minden ember szánalmas és semmirekellő. De benned van valami, ami feltüzeli a fantáziámat. - nézek rá kihívón.  
- Csakugyan? És mégis mi lenne az? - kérdezi tőlem, majd én közelebb hajolok hozzá és még meg is érintem a nagy kezeit.  Igen, jó úton haladok abban, hogy elnyerjem őt magamnak pár éjszaka erejéig. Őt határozottan életben hagyom, kár lenne ilyen szép arcért. Maradásra kell bírnom őt. A vadászok nem maradnak sokáig egy helyen, a kabátját elnézve, ő pedig már végzett itt.  
- Azt még nem tudom. De ha maradsz a városban, még kideríthetjük. Később találkozunk. Szépségem. - nézek rá kihívón, és fülön is harapom. Közben rabul ejt az illata. Igen, ott van a vér is, de más is, ami magával ragad. Azonban eszem ágában sincs mutatni neki, hogy ennyire érdekel, így elindulok, és ha utánam kérdez, az enyém.  
- Várj! Hogy hívnak? - kérdez, én pedig visszafordulok felé.  
-Calista. - mosolyodom el, majd kisétálok a kocsmából. Az ő neve is érdekelt, de akkor oda lett volna a titokzatosság, azt pedig élveztem. Keresni fog, már az enyém lett, csupán még nem sejti hogyan. Elégedett mosollyal az arcomon indulok a lakrészem felé, és még visszanézek a kocsma irányába. Ez érdekes játéknak indul. Egy fejvadász az ágyamban, és a vére is nagyon finomnak tűnik.  
Nyolc hónap. Ennyi ideig próbáltam ő becserkészni sikertelenül. Ehhez hasonlót még sosem éltem át, pedig megnyíltam neki, ami tényleg nem volt jellemző rám. Mindig óvatos voltam, most sem fedtem fel a vámpír kilétem, de ezt leszámítva meséltem neki sok mindenről, még a régi emberi életemről is, úgy, mintha csupán egy éve történt volna. A türelmem kezdett a végéhez érni, és azon a bizonyos éjszakán, mikor végre enyém lehetett, még tovább mentem abban, hogy Markus az enyém lehessen. Addigra pedig szembesültem egy igencsak aggodalmas ténnyel: ő egy vámpír vadász. Ez sem tántorított vissza attól, hogy szeretkezzem vele, mert addigra bizony minden porcikámmal akartam őt.  
Azon a bizonyos éjszakán a Buenos Aires-i lakásomon találkoztunk, és addigra tudom mit kell tennem azért, hogy az enyém lehessen. Olyanná kell változnia, mint én, csupán így lehetséges ez. Rózsavizes nagy habfürdőt vettem, és az öltözékem is kihívóbb volt. Rövidebb szoknya, mint ami illendő, és a V kivágású ruha jól kiemelte két dús keblem, és igen ezen csodákkal gyakran szereztem előnyt az ellenségeim, és a férfiak terén is. Amikor ajtót nyitok, azonnal végigmér, ez pedig bevallom elégedettséggel tölt el.  
-Szia. - köszönök neki, majd finoman megcsókolom, utána pedig behívom őt. Töltök neki egy kis sört, mert tudom mennyire imádja.  
-Szia. - köszön nekem, a csók után, majd belép, és leül a nappaliban lévő kanapéra, én pedig mellé.
-A feledhetetlen éjszakára. - emelem a poharam. Nekem vörösbor van benne, sosem volt az a sörivó fajta. Szerettem, ha az alkoholban is ott az elegancia. Vadásznom viszont kellett ma. Kell az erő hozzá, és bizony a kis randevúnk előtt táplálkoztam is rendesen. Ma az enyém lesz, örökre. Nagyon feszült volt, a szokásosnál is merevebb, és ez bizony nem volt jó jel. Tudta mi vagyok, ebben biztos voltam, és az ég tudja mi óta, én pedig nemrég szintén rájöttem, hogy ő micsoda, egy vadász, aki az életemre akar törni. Ezért sem szabadott tétlenkednem, mielőtt rám támad, nekem kell őrá. Sosem hittem volna, hogy ilyen sokáig tart rájönnöm arra, hogy vadász. Máskor mérföldekről kiszúrom őket, de most az elemi ösztöneim hajtottak, és teljesen elvakított. Ezért sem volt visszaút. Képtelen voltam őt megölni, vámpírrá kellett változtatnom.  
-Valami baj van édesem? - kérdezem tőle, és finoman megérintem a karját.  
-Nincs semmi baj. - válaszolja, én pedig tudom, hazudik. Valami bántja, és ez a vámpír mivoltom. Vagy talán vívódik végezzen velem vagy sem?  
-Rendben, de velem bármit megbeszélhetsz. - simítom meg az arcát, majd finoman megcsókolom őt.  
-Tudom. - válaszolja, és bár őszintének tűnik, az a zavar még ott van a tekintetében. Ideje a tettek mezejére lépnem.    
-Tetszik a ruhám? - kérdeztem tőle, és finoman felhúzom a szoknyám, villantva előbb előtte a csipkés harisnyatartóm.  
-Nagyon. - mosolyodik el, majd megfogom a kezét, és a combomra teszem.  
-A tiéd vagyok Markus. - nézek mélyen a szemeibe, és most ő csókol meg engem, én pedig viszonzom az erőteljes és vad csókjait. A díványra dőlök, ahol ülünk, majd ő rám fekszik, és feltűri a ruhám, közben finoman végig simít a combomon. Az arcát simítom, majd ajkait, és közben elveszek azokban a mélybarna szemekben. A tekintete a kebleimre terelődik, majd finom csókot nyom közéjük, én pedig közben a hajába túrok. Élvezem minden érintését, minden csókját, amivel engem imád, és én is ekképp imádom őt. Lassan vesszük le egymás ruháit, áhítattal érintve a másikat. A tekintete perzselő, vágyakozó, ahogyan végignéz rajtam. A melleim, a hasam, és lejjebb a nőiességem is. Utána közéjük térdel, és csókokkal halmozza el a testem minden pontját. Az ajkaimtól, a nyakamon át, a mellemig, lefelé, és egyre lejjebb. Én pedig élvezem őt, hiszen mindent tökéletes csinál. Én is végig nézek rajta, az izmos testén, kidolgozott hasfalán, erős karjain, édes mosolyán, és igen, a méretes férfiasságán is. Visszafekszik rám, és újabb csókokkal lát el, majd belém hatol, nem durván, finoman, és magáévá tesz. Hosszan, szenvedélyesen szeretkezünk egymás karjaiban végre, és igen, megérte várni rá. Nekem rendelték őt, ő lesz az én társam, évszázadokon át, egészen az örökkévalóságig, bármit is kell ezért tennem. Sokszor eljutunk a csúcsra, és átéljük a szeretkezés katartikus élményét. Aztán eszembe jut a célom. Cselekednem kell, így felé kerekedek, és az ölébe ülök, úgy ringatózom rajta, csókolom a nyakát, majd megízlelem vérét. Természetesen reagál erre, de vadász létére sincs akkora ereje, mint nekem. Mielőtt cselekedhetne, a csuklóm beharapva adok neki a véremből, és itatom hosszan, a fejét erőszakkal egyhelyben tartva. Közben a szemeibe nézek.  
-Sajnálom szerelmem. - suttogom neki, majd egy lendülettel eltöröm a nyakát. Leszállok róla, és igyekszem nem sírni. Nem volt még ilyen sem velem, de ő különleges számomra. A homlokára adok egy csókot, majd betakarom őt, és várom, hogy felkeljen.  
A vámpírlét nem könnyű, sok szerettünk veszíthetjük el, hiszen számukra nem áll meg az idő, és éppen ezért néha önzően kell cselekedni. Markus sem viselte a legjobban, amit vele tettem. Átváltozott ugyan,  de láttam rajta, nem akarja ezt. Tombolt, és dühöngött, és jogosan, de én mégsem tudtam nélküle élni. Pár hónap tombolás után kezdett el lenyugodni, és úgy éreztem, visszakapom a férfit, akit szeretek, de tévedtem. Azzal, hogy átváltoztattam őt, végleg elveszítettem. Megtanítottam őt mindenre, amit én tanultam meg vámpírként, igyekeztem mindennel a kedvében járni, és úgy láttam, újra közeledünk, de aztán mégis magamra hagyott. Hátat fordított nekem, én pedig hiába kerestem, nem találtam őt. A szívem ketté hasadt, és az emberségem apró morzsája is eltűnt. Legalábbis én ezt hittem. Amikor ismét megláttam 2020 februárjában, ismét gyengének éreztem magam.  

Napjainkban, Washington, USA  
A modern világ sok előnnyel járt, de hátránnyal is. A technika rohamos fejlődése akármikor leleplezhette a magunk fajtát, így még óvatosabbnak kellett lennem. Én mégis élveztem ezt a szabados világot. A sok pénzem, és a vagyonom, amit az évtizedek alatt szereztem még inkább gyarapodott, és én tovább növeltem egy kis tőzsdézéssel. Több ingatlanom is volt, a világ különböző pontjain, és tökéletes életem volt. Férfiak, vér, bulik, csak erre volt szükségem. Semmi érzelem, csupán az élvezetek, aztán... a múltam mégis visszatért. Egy kis madárka csiripelte, hogy Washingtonban látta Markust. Azonnal utána akartam járni, ami nem kis kockázattal járt az ottani helyzet miatt. Ez volt a vámpírok bölcsője, és az ott uralkodó káosz még nekem is sok volt. Mégis oda utaztam. Nem akartam én senki oldalára állni. Aki az utamba akar állni, vagy ártani Markusnak, megölöm. Persze előtte én is megbüntetem őt, de ez maradjon meglepetés. Szóval egy hatalmas lakást vettem. Még a Capitolium is látható volt a nappali ablakaiból. Elegáns, modern volt, mégsem túl dekoratív. Pont a stílusom. Eleinte csupán megfigyeltem Markust távolból, úgy körülbelül egy hétig, míg megtudtam róla, milyen is a mostani élete. Éttermek? Ez komoly? Pénz viszont volt benne. Én is foglaltam helyet az egyik étterembe álnéven persze. Aztán mikor kihozták az ételt kérettem a tulajt, mintha csak panaszom lenne. Ő persze készséges üzletemberként utánam jött. Az arca, mikor meglátott, felbecsülhetetlen volt. Felkeltem az asztaltól, és elégedetten rámosolyogtam.  
-Jó ismét látni téged, szépségem. - huncut mosolyt ejtek felé. Ideje visszatérned hozzám, ahová mindig is tartoztál! Igen, ez határozottan izgalmas kis harc lesz ez vele. Ő az enyém, én az övé, és aki az utamba áll, eltiprom, bármi áron.