szerepkör

two souls
Azt hiszem, hogy számomra egy olyan álom adatott meg, ami aligha adatik meg sok embernek. Egy ikertestvér. Ízig vérig én voltam ő, ő pedig én. Egy másik fél, akire ha ránéztem, pusztán önmagamat láttam. Harleen egy csodálatos lány volt, mégis valamilyen szinten a szöges ellentétem. Ő valamiért mindig kiemelkedett még a jók között is, még én hadd ne mondjam... inkább űzött a kíváncsiság és minden rosszban benne akartam lenni. Harleen volt az, aki ha hazaért akkor máris bújta a könyveket másnapra, én pedig haza se mentem. A jó kislány, aki képes volt az életét föláldozni érte.  Egy tökéletes ember. Egy lány. Egy boszorkány. Egy testvér. Elvesztettem őt. Pedig, annyiszor hallottam anyánktól, hogy jobb lett volna egy is belőlünk, nemhogy kettő. De leginkább mégis én voltam a fekete bárány a családban, aki rettentően követelődző volt, aki nem volt képes várni, akinek azonnal ott és akkor helyben kellett valami. Legyen az a pénz, vagy a szex. Nos, igen... ahogy érett bennem a nő, hamar elkezdett bennem érni a kalandvágy. Egy kis élvezet, amitől érezhetem azt a nőt, aki bennem lakozik. Érdekelni kezdek a fiúk körülöttem. Persze, ez annyira nem is újszerű dolog, elvégre nem én vagyok az első olyan lány, aki vágyik valami különlegesre, amit még nem próbált. Ugyanakkor arra is vágytam, hogy térdepeljenek előttem. Meg is tették. Szerelembe estem.
A húgom, persze ezt nem díjazta és rohadtul ledorgált minden egyes átbulizott éjszaka után. Ő csak várt otthon anyámmal együtt, míg én segg részegen estem be majdnem minden egyes éjszaka után. Fogalmam sincs, hogy sokszor mit műveltek velem. Megerőszakoltak? Leitattak? Drogoztam? A fene se tudja! Addig nem érdekelt, amíg még életben voltam. De ez egészen másképp volt, mint ahogyan hittük.

satan's daughter
Mondtam már, hogy mennyire habzsoltam az életet? Az ember gyereke azt hitte, hogy én vagyok az áldozat a sok férfi között, de... valójában ez rohadtul nem így volt. Ez akkor derült ki, amikor is mesés summa ellenében elengedtek a sittről. Nem különösebben foghatták rám, hogy én voltam ama sok ember gyilkosa, de valójában sok volt rá az esély. Én voltam velük utoljára. Mi ebből a következő? Annyira kiütöttem magam minden egyes álló éjszaka, hogy fogalmam sincs, hogy mit tettem. Csak öltem. De ezt csak én tudom egyedül, és senki más. Még akkor is, ha saját magammal is azt akarom elhitetni, hogy pusztán véletlen balesetek voltak. Szerencsére mágnás család sarja vagyok, a pénz pedig a legnagyobb atyaúristen.

when the party is over
Nemes névnek számított Osborne-nak lenni. Elvégre a mi nevünk egészen a salem-i perekhez vezethető vissza. A mai napig is nagyra becsült boszorkák voltunk, egészen addig, amíg az a bizonyos határ össze nem dőlt az emberek és a természetfelettiek között. Már nem volt értelme tovább vinniük az ügyeimet, sokkal nagyon gondjuk is akadtak az embereknek.  Gyakorlatilag egy csendes kis háború, amiben igazán meglep az, hogy más országok nem avatkoztak bele. Lényegtelen, elvégre a politika mindig is távol állt tőlem. De számomra ebben a háborúban az egyetlen összeomlást azt okozta, hogy mindenki meghalt körülöttem. Én csak győzködtem Harleen-t, hogy menjünk el minél messzebb de egyszerűen csak maradt és védte a szüleinket. Én meg, nos... csak elmenekültem. De a város falain belül maradtam, méghozzá úgy, hogy tagja lettem közben egy kovennek. Mégsem éreztem magamat otthon a testemben, hogy Harleen nem volt mellettem. Meghalt. Kibaszott emberek.   

she got horns like a devil
Mondtam már, hogy egy domináns típus vagyok? Nem? Remek, akkor most legalább megtudtad! Ott tartottunk, hogy belefészkeltem magamat egy kovenbe, ahol aztán nemes egyszerűséggel nem viseltem a szabályokat. Vén öreglányok és fiatal kis fruskák, fogalmuk sincsen arról, hogy mi a jó! Történetesen ez a város azzá a hellyé lett, ahol gyakorlatilag mindenkinek meg van kötve a keze. De én nem ennek áldozom az életemet. Mi van akkor, ha én valami mást akarok? Valamit, ami nem csak a városra terjed ki. Ehhez pedig át kell vennem a koven felett az irányítást. Hogy sikerül-e? Mint mondtam, nem tűröm, ha valami nem úgy van, ahogyan azt én akarom. Akkor járok pórul, ha ezt valaki meghiúsítja. Az pedig nem más, mint...

Connor
Eltelt annyi év, hogy még csak egy fikarcnyit sem gondoltam az ikremre és a szüleimre. Teljesen elvakított az a sok erőfeszítés, hogy a koven az enyém lehessen. Lázítani kezdtem a gyülekezetet és mondhatom, hogy sok lúd disznót győz. Egy ámokfutásom során megsebesítettem egy vámpírt, aki nem más volt, mint Connor. Átkozottul jóképű férfi. Ugyanakkor vámpír. Az egyetlen olyan faj, aki végett történt ez a sok szerencsétlenség. Mit akartam? Megölni. Arról inkább nem beszélek, hogy sikerült -e. Természetesen nem. Mindeközben a nyakamon voltak a tagok és nemes egyszerűséggel a legfőbbjük elátkozott. Az erőm csökken, vele együtt az életerőm is. Igazából fogalmam sincs, hogy meddig bírom. Azt hiszem, hogy Connor fogja megadni számomra az utolsó löketet. Eljön értem megölni, vagy épp életben hagyni? A fájdalmaim akkorák, hogy könyörögni fogok neki a halálért.