1733. Salem
- El kell menned, fiam. A máglyára vetnek, ha itt maradsz! - Anyám bölcs asszony volt, miközben tenyerei közé szorította az arcomat. Pedig már nem voltam kamasz, eltelt közel két évtized, mióta megjelentek az első képességeim. Anyám az első naptól kezdve tudta, hogy eljön majd ez a nap. A nap, mikor hibát vétek, és lebuktatom magam. Magammal együtt a családomat. - De anyám! Ha itt maradsz, téged is megölnek. - Úgy súgtam a szavakat a fülébe, mintha Ő jelentené az utolsó falat kenyeret számomra. Nem hagyhattam itt. Apám nem volt, nekem már csak ő maradt. Az egyetlen. Az anyám.
Könnyek csorogtak az arcán. Túl sokat sírt miattam, mióta ismerte a titkomat. - Én csak segíteni akartam annak a lánynak. Nem akartam... bántani. Anyám! - A hangom keservesen csengett a sötét éjszakában. Volt még egy kis időnk.
Szinte kirúgdalt a házból, miután ellátott minden átmeneti szükséglettel. Azonban a tárgyak nem voltak képesek kárpótolni azt, amit a hátrahagyásával el fogok majd veszíteni. Anyai szeretetet nem adhatott nekem bárki.
Csak évekkel később tudtam meg, hogy az anyámat soha nem kapták el. Még aznap este meghalt. Miután egy utolsó csókot lehelt könnyáztatta arcomra, és hagyott elmenni, mérget vett be.

1740. Boston
Három évvel a szökésem után ismertem meg Virginia-t, akibe első látásra beleszerettem. Szőke. Ajkai édesek, teste zömök, formás... tenyerem szinte minden alkalommal könyörgött azért, hogy rásimulhasson csípőjére. Menekült előlem. Majd én előle. Macska-egér játékot játsztottunk, amelyben egyszer én, aztán ő volt a macska. Imádtam kacérságát és szemtelenségét. Imádtam, amit kihozott belőlem... imádtam Őt magát. Olyan volt, mint én. Csak sokkal rakoncátlanabb. Az én makrancos hölgyem, aki képes volt az uralma alá vonni. A kezei között én magam is kezes báránnyá változtam, pedig soha nem voltam egy kötélen rángatható, üresfejű papucsférj.
Közben egyértelművé vált, hogy nem egyedül viseltem ezt a furcsa terhet, amivel a természet sújtott. Mikor megkötöttük az egyezségünket, úgy éreztem, hogy egy új világot teremthetünk majd, ahol nem üldözhetnek el minket. Sőt, nem üldözhetnek majd el senkit. És amikor a világ készen áll majd ránk, mi el fogunk jönni.

1746. Manchaster
Kezem a hátán nyugodott. Lélegzett, tenyeremet közben a vöröslő vére szennyezte... szemeimből sós könnyek hullottak, miközben figyeltem a lassan üressé váló, erőtlen, haldokló nőt. Azt, akiért az életemet is adtam volna, ha kéri. Adtam volna, és közben mégsem tettem. - Miért hagytad? Miért? - kérdezte lehelethalkan, én pedig rázni kezdtem a fejem. - Ó, Virginia... ne... - akadt bennem a szó, majd lehunytam szemeimet, ajkaimon érezve a könnyek sós ízét. A nő meghalt.
Úgy riadtam fel álmomból, mint akit elevenen tűzre dobtak. A jeges veríték úgy verte végig testemet, mintha egy hideg, jeges tájra tévedtem volna. Mellkasom szaporán emelkedett, ahogy kapkodtam a levegőt, majd lassan kinyitottam a szemeim. Nap mint nap ugyanaz az álom. A lelkiismeretem hű jele. De már közel jártam. A bosszú édes lesz, szenvedni fognak, éppen annyira, amennyire te szenvedtél. Nem, még jobban! Végig fogják nézni egymás halálát, ahogyan nekem végig kellett néznem a te halálodat. Az egyetlen voltál, örökké az egyetlen maradsz... sosem hagyom el az emléked, halálod úgy lebeg majd szemeim előtt, mint egy zászló, amely sosem hajlik a megadás felé. Holnap indul a hajó. Én pedig készen álltam magam mögött hagyni mindent. Kivéve az Elsőket.

1922. South Carolina
- Miért jöttél? - Határozottan fordultam Patricia felé, sziluettje az ajtóban játszott. Miután a koven tagjai, akik felelősek voltak Virginia haláláért, mind a kezem által haltak meg, nem maradt miért küzdenem. Már nem akartam kovenvezető lenni, útnak eresztettem minden olyan boszorkány tanítványt, aki tőlem akart tanulni. És már nem próbáltam betölteni az űrt a mellkasomban. Okafogyottá vált minden, amit valaha el akartam érni, hisz már nem oszthattam meg Virginia-val. Kiábrándultam az Első boszorkány társaimból is, akik közül egyedül Patricia jött utánam egy rosszul végződött találkozó után. Pedig megmondtam, hogy takarodjanak az életemből. - Megmondtam, hogy nem akarok többé részt venni ebben a színjátékban. - Ismerte az álláspontomat. Nem éreztem azt, hogy bármit elértünk volna az elmúlt közel kétszáz évben.
Patricia azonban soha nem ártott. A vele eltöltött idő alatt némi jeget éreztem leolvadni a szívem körülötti burokról. Leányálomnak tűnt kettőnk se veled, se nélküled-kapcsolata, de valójában mindketten másra vágytunk. Az áhítozott szerelmet nem adhattuk meg egymásnak, majd pár év múltán Ő ismét a rossz oldalt választotta. A szörny, amelyet addig név nélkül emlegettünk, vagy amivel a gyerekeket ijesztgették a szüleiket éjszakánként, ha rosszul viselkedtek... pár éven belül már névvel is illethettük. Azt követően pedig habár évtizedek teltek el, de Bastien neve összeforrt Patricia-éval.

2020. Washington
Beszippantottam a levegőt. Éreztem ezt az átkozott vérfarkas szagot. Jellegzetes, számomra orrfacsaró illat, mely lényegégen Ingrid drága pacsulija, de nekem mégis olcsó kencének tűnik. Ahányszor belépek ide, megüti az orromat ez a karizmatikus illat, melyet csak azért vagyok képes elviselni, mert Ingrid viseli testén.
Az utóbbi időben túl hosszadalmas időt pazaroltunk el azzal, hogy egymást nyúztuk, a lehető legvegyesebb módszerekkel. Néha már szó szerint is. Nem feledtem el azt, amikor a karjaim alá fogadtam, és megszerettem.
Nem tudtam, Ingrid-et mikorra várhatom, hát leültem a kanapéra, és türelmesen vártam, időközben kitöltöttem magamnak egy pohár italt. Megannyi kalandban volt részünk együtt, mégis leginkább az maradt emlékezesen, ahogyan belépett az életembe, és mint egy hurrikán, mindent felülírt. Ez nem egyszerű szerelem volt első látásra, annál jóval bonyolultabb. Nem hétköznapi love story, elvégre abban biztos voltam, hogy egy hirtelen haragú pillanatban képes lennék kárt tenni benne, még ha nem is szándékosan.
Vártam. Kortyoltam az italból. Majd ismét. Ingrid nem jött. Órákon keresztül ültem ott, és mikor már az egész üveg ital elfogyott, elindultam a lakásban, hogy körülnézzek. Ingrid eltűnt, és a szintúgy eltűnt ruhákból kiindulva, nem mostanában tervezett hazatérni.
A kezemben tartott pohár összeroppant. Ó, kicsi lány... megint mit műveltél?