Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


chronicles of morgenstern


Boszorkány

Patricia C. McDermott
Chatkép :
chronicles of morgenstern Tumblr_inline_ogkbv8f1Gw1tfmqoz_500
Szerepkör :
az elsõk egyike
play by :
nathalie kelley❞
Hozzászólásaim száma :
158
Pontjaim :
80
Pártállás :
  • Szimpatizáns

User név :
szuszu❞
Fő képességem :
telekinesis❞
Őt keresem :

you're my beginning
and my destiny


Kedvenc dal :
the dye a blood red setting sun rushing through my veins, burning up my skin i will survive, live and thrive: win this deadly game
Tartózkodási hely :
washington❞
Korom :
321
Foglalkozásom :
boszorkány és szövetséges❞


Patricia C. McDermott

Elküldésének ideje -- Vas. Nov. 22, 2020 5:19 pm
Elfogadva, gratulálunk!

üdvözlünk köreinkben

Kedves Armand,

El sem tudom mondani mennyire örülök neked! Aztaaaaa És hol is kezdhetném, ha nem azzal, hogy várom, hogy újra találkozzunk, a nézeteltéréseink ellenére is, hiszen az Elsők köteléke olyasmi, ami igazán sohasem enged el minket, nem igaz? :3 Külön köszönöm, hogy személyesen is megemlítettél a lapodban, igazán megható, hogy ennyi idő után is számítok neked  Cute Na de ideje, hogy a lényegre térjek, az eszmecserét majd folytatjuk a játéktéren később.
A play by választásért gratuláció és hála jár, mert épp ideje volt, hogy valaki elhozza közénk Nikolajt, és a te esetedben tökéletesnek is bizonyult, hiszen el sem tudnék jobb választást képzelni Armandnak.
Ami pedig a múltadat illeti... hjajj, hát finoman szólva sem volt egyszerű. Borzasztó, amire kényszerített a kovened, s így nem olyan meglepő, hogy mások támogatását is kerested, nem csak az övéket. Az Elsők mindegyikének igencsak hányattatott sors jutott, és talán ez nem is fog sohasem megváltozni, még ha jut némi boldogság is időről-időre. Talán ha újra összefognánk, úgy mint régen? Bár talán ostobaságnak tartjuk, lehet működne... És ott van egy újabb titokzatos nő, Ingrid, aki épp most hagyott el: nagyon kíváncsi vagyok mihez fogsz kezdeni most.
A stílusod egészen magával ragadott, és szomorúan vettem tudomásul, hogy véget ért az olvasmányos lapod, ám vigasztal a gondolat, hogy a játéktéren még többet olvashatunk majd tőled.  Cute  Éppen ezért nem is tartanálak fel tovább, jó szórakozást kívánok neked!

Mielőtt a játéktérre betoppannál, el ne felejtsd tiszteleted tenni a foglalók birodalmában, különös hangsúlyt fektetve az avatarokra és a szerepkörökre. De itt még nem ér véget csodálatos kalandod: tudsz partnert keresni a rendes kerékvágásban is, vagy összesorsolhatunk valakivel, ha úgy szeretnéd. A plotjainkról hallottál már? Még nem késő.
Ha pedig mindezen túl vagy, már csak azt kell lejelentened, hogy van-e főkaraktered az oldalon; ez ügyben kérjük szépen, vedd fel a kapcsolatot @Patricia C. McDermotttal, vagyis velem; amennyiben titkos karaktert regisztrálsz,  akiről nem szeretnéd, hogy mások tudják, hozzád tartozik, hát biztos lehetsz benne, hogy a titkod nálunk biztonságban lesz!  Kacsi


Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Nov. 22, 2020 11:20 am
Armand Jasper Morgenstern

az első boszorkányok egyike
ft. nikolaj coster-waldau

1697.05.01
születési idő
boszorkány
faj
canon
a karakterem
Ellenálló
pártállás
canon karakter

1733. Salem
- El kell menned, fiam. A máglyára vetnek, ha itt maradsz! - Anyám bölcs asszony volt, miközben tenyerei közé szorította az arcomat. Pedig már nem voltam kamasz, eltelt közel két évtized, mióta megjelentek az első képességeim. Anyám az első naptól kezdve tudta, hogy eljön majd ez a nap. A nap, mikor hibát vétek, és lebuktatom magam. Magammal együtt a családomat. - De anyám! Ha itt maradsz, téged is megölnek. - Úgy súgtam a szavakat a fülébe, mintha Ő jelentené az utolsó falat kenyeret számomra. Nem hagyhattam itt. Apám nem volt, nekem már csak ő maradt. Az egyetlen. Az anyám.
Könnyek csorogtak az arcán. Túl sokat sírt miattam, mióta ismerte a titkomat. - Én csak segíteni akartam annak a lánynak. Nem akartam... bántani. Anyám! - A hangom keservesen csengett a sötét éjszakában. Volt még egy kis időnk.
Szinte kirúgdalt a házból, miután ellátott minden átmeneti szükséglettel. Azonban a tárgyak nem voltak képesek kárpótolni azt, amit a hátrahagyásával el fogok majd veszíteni. Anyai szeretetet nem adhatott nekem bárki.
Csak évekkel később tudtam meg, hogy az anyámat soha nem kapták el. Még aznap este meghalt. Miután egy utolsó csókot lehelt könnyáztatta arcomra, és hagyott elmenni, mérget vett be.

1740. Boston
Három évvel a szökésem után ismertem meg Virginia-t, akibe első látásra beleszerettem. Szőke. Ajkai édesek, teste zömök, formás... tenyerem szinte minden alkalommal könyörgött azért, hogy rásimulhasson csípőjére. Menekült előlem. Majd én előle. Macska-egér játékot játsztottunk, amelyben egyszer én, aztán ő volt a macska. Imádtam kacérságát és szemtelenségét. Imádtam, amit kihozott belőlem... imádtam Őt magát. Olyan volt, mint én. Csak sokkal rakoncátlanabb. Az én makrancos hölgyem, aki képes volt az uralma alá vonni. A kezei között én magam is kezes báránnyá változtam, pedig soha nem voltam egy kötélen rángatható, üresfejű papucsférj.
Közben egyértelművé vált, hogy nem egyedül viseltem ezt a furcsa terhet, amivel a természet sújtott. Mikor megkötöttük az egyezségünket, úgy éreztem, hogy egy új világot teremthetünk majd, ahol nem üldözhetnek el minket. Sőt, nem üldözhetnek majd el senkit. És amikor a világ készen áll majd ránk, mi el fogunk jönni.

1746. Manchaster
Kezem a hátán nyugodott. Lélegzett, tenyeremet közben a vöröslő vére szennyezte... szemeimből sós könnyek hullottak, miközben figyeltem a lassan üressé váló, erőtlen, haldokló nőt. Azt, akiért az életemet is adtam volna, ha kéri. Adtam volna, és közben mégsem tettem. - Miért hagytad? Miért? - kérdezte lehelethalkan, én pedig rázni kezdtem a fejem. - Ó, Virginia... ne... - akadt bennem a szó, majd lehunytam szemeimet, ajkaimon érezve a könnyek sós ízét. A nő meghalt.
Úgy riadtam fel álmomból, mint akit elevenen tűzre dobtak. A jeges veríték úgy verte végig testemet, mintha egy hideg, jeges tájra tévedtem volna. Mellkasom szaporán emelkedett, ahogy kapkodtam a levegőt, majd lassan kinyitottam a szemeim. Nap mint nap ugyanaz az álom. A lelkiismeretem hű jele. De már közel jártam. A bosszú édes lesz, szenvedni fognak, éppen annyira, amennyire te szenvedtél. Nem, még jobban! Végig fogják nézni egymás halálát, ahogyan nekem végig kellett néznem a te halálodat. Az egyetlen voltál, örökké az egyetlen maradsz... sosem hagyom el az emléked, halálod úgy lebeg majd szemeim előtt, mint egy zászló, amely sosem hajlik a megadás felé. Holnap indul a hajó. Én pedig készen álltam magam mögött hagyni mindent. Kivéve az Elsőket.

1922. South Carolina
- Miért jöttél? - Határozottan fordultam Patricia felé, sziluettje az ajtóban játszott. Miután a koven tagjai, akik felelősek voltak Virginia haláláért, mind a kezem által haltak meg, nem maradt miért küzdenem. Már nem akartam kovenvezető lenni, útnak eresztettem minden olyan boszorkány tanítványt, aki tőlem akart tanulni. És már nem próbáltam betölteni az űrt a mellkasomban. Okafogyottá vált minden, amit valaha el akartam érni, hisz már nem oszthattam meg Virginia-val. Kiábrándultam az Első boszorkány társaimból is, akik közül egyedül Patricia jött utánam egy rosszul végződött találkozó után. Pedig megmondtam, hogy takarodjanak az életemből. - Megmondtam, hogy nem akarok többé részt venni ebben a színjátékban. - Ismerte az álláspontomat. Nem éreztem azt, hogy bármit elértünk volna az elmúlt közel kétszáz évben.
Patricia azonban soha nem ártott. A vele eltöltött idő alatt némi jeget éreztem leolvadni a szívem körülötti burokról. Leányálomnak tűnt kettőnk se veled, se nélküled-kapcsolata, de valójában mindketten másra vágytunk. Az áhítozott szerelmet nem adhattuk meg egymásnak, majd pár év múltán Ő ismét a rossz oldalt választotta. A szörny, amelyet addig név nélkül emlegettünk, vagy amivel a gyerekeket ijesztgették a szüleiket éjszakánként, ha rosszul viselkedtek... pár éven belül már névvel is illethettük. Azt követően pedig habár évtizedek teltek el, de Bastien neve összeforrt Patricia-éval.

2020. Washington
Beszippantottam a levegőt. Éreztem ezt az átkozott vérfarkas szagot. Jellegzetes, számomra orrfacsaró illat, mely lényegégen Ingrid drága pacsulija, de nekem mégis olcsó kencének tűnik. Ahányszor belépek ide, megüti az orromat ez a karizmatikus illat, melyet csak azért vagyok képes elviselni, mert Ingrid viseli testén.
Az utóbbi időben túl hosszadalmas időt pazaroltunk el azzal, hogy egymást nyúztuk, a lehető legvegyesebb módszerekkel. Néha már szó szerint is. Nem feledtem el azt, amikor a karjaim alá fogadtam, és megszerettem.
Nem tudtam, Ingrid-et mikorra várhatom, hát leültem a kanapéra, és türelmesen vártam, időközben kitöltöttem magamnak egy pohár italt. Megannyi kalandban volt részünk együtt, mégis leginkább az maradt emlékezesen, ahogyan belépett az életembe, és mint egy hurrikán, mindent felülírt. Ez nem egyszerű szerelem volt első látásra, annál jóval bonyolultabb. Nem hétköznapi love story, elvégre abban biztos voltam, hogy egy hirtelen haragú pillanatban képes lennék kárt tenni benne, még ha nem is szándékosan.
Vártam. Kortyoltam az italból. Majd ismét. Ingrid nem jött. Órákon keresztül ültem ott, és mikor már az egész üveg ital elfogyott, elindultam a lakásban, hogy körülnézzek. Ingrid eltűnt, és a szintúgy eltűnt ruhákból kiindulva, nem mostanában tervezett hazatérni.
A kezemben tartott pohár összeroppant. Ó, kicsi lány... megint mit műveltél?
A felszín alatt

Jellem nélkül nem lenne győzelem

Mindig az ismeretlent kutattam - habár számottevő alkalommal meg is fizettem az árát. Az ártatlan, emberi életem nagyrészét tanítványként éltem le, méghozzá a boszorkányüldözés idején. Egy titkos kovenhez tartoztam, majd miután csatlakoztam az Első boszorkányok kötelékéhez pár hozzám hasonló, válaszokat kereső boszorkány mellett, úgy éreztem, hogy a kovenben is méltóbb szerephez kellene jutnom. Akkor ismertem meg a mentorom igazi arcát, aki elpusztította bennem az egyszerű férfit; a hűséges és hittől dagadó valóm úgy oszlott el, mint hajnali köd egy nyári reggelen. A mentorom szerint csak úgy válhattam volna méltóvá a vezető szerepre, ha feláldozom azt, ami a legfontosabb köteléket adta számomra. A feleségemet.  Tekintetemben akkor nem jelent meg könny, úgy néztem végig, ahogyan arra kényszerítettek. Állhatatosan.
Aznap este meghaltam.
Létrejött a bosszúszomjas, kegyetlen, ám higgadt és határozott Armand. A tetteimet azóta is felvállalom, nem adom át a lehetőséget másnak, hogy saját találmányaimmal, ötleteimmel kérkedjen. Én akarok mindent, ami megillet. A feleségemet nem tudják visszahozni, hát a földdel tettem őket egyenlővé, miután a bosszúvágy legsötétebb bugyrában felfedeztem  az erőm gyökereit. Saját tanítványokat akartam, de a döntéseimet sokszor megbántam. Hajlamos vagyok tévedésekbe esni, amikor elvakít az éktelen harag... a rideg valóság, amely kivégeztetett mindent, amely egykoron számított valamit. Egy szív, amely kővé dermedt, és kiolvasztani még a legbátrabbaknak sem sikerült soha. Önzőség talán vágyni valamire, amit sosem fogunk megkapni? Talán igen. Önző vagyok, ezért lettem én a vezetőjük.
Külsőre elég jó tulajdonságokkal rendelkezem, hajfürtjeim egykoron hullámokban omlottak vállamra, ám a korom előrehaladtával mindig változtattam a fazonján, ahogyan a ruhatáram is mindig követte a legújabb divatokat. Üzletemberként pedig nem is maradt más választásom, habár sokakkal ellentétben minden percét élveztem a fényűző életnek.  
Vissza az elejére Go down
 
chronicles of morgenstern
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» ◭ Team Medson ⇢ Chronicles of... oh my God

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Eltemetettkarakterek-
Ugrás: