- Látod Franny, szerintem pont ez a probléma: olyanok ülnek a női magazinok egyes rovatai között, akik megkeseredtek az élettől vagy éppenséggel két rövid románc után úgy érzik, hogy mindent tudnak a szerelemről. - Megrázza a fejét és próbál közben nem egészen elkeseredettnek hangozni, még csak az hiányzik neki, hogy Franny azt gondolja ő is odavaló. - Legalább negyven évesek, egyedülállók és minden romantikus elképzelésüket a gyerekkorukban látott filmekből veszik. - Összeráncolja a homlokát, neki tulajdonképpen nincsen semmilyen túlidealizált elképzelése a romantikáról, sőt nem is igazán hisz ebben az egész szerelem dologban: valaki elégítse ki az igényeit, néha gondoljon rá, de köszöni szépen neki pont elég ennyi mindenféle szerelemből és romantikából. Nincs szüksége többre, amúgy sem igazán gondolja azt, hogy bárki képes lenne őt hosszú távon elviselni, néha még magából is igencsak elege van.

- Hát ha mindenképpen szeretnéd hallani a véleményemet, szerintem  nem te reagálod le rosszul. Mi van ha a másik tesz fel olyan kérdést, amit csak rosszul lehet lereagálni? - Ez a Nick-féle módszer: mindent alakíts úgy, hogy te gyere ki jobban belőle, mert akkor kevésbé fog fájni az igazság. Mert akkor elviselhetőbb lesz az igazság. - Ne is törődj vele, végülis mi örökre itt leszünk egymásnak, nem? - És Nicknek egyébként ez elég tudna lenni, úgyis hozzá szokott már  a húgához az évek alatt, úgyis minden hüyeségen együtt kellett átmenniük, akkor miért is akarna végig menni a folyamaton még egyszer: Franny ismeri minden hülyeségét, tudja mit szeret és mit utál, tudja mikor nem érdemes hozzászólni, mivel kell csillapítani és mivel lehet felvidítani. Kell-e ennél több?  - És plusz pont, hogy mindketten bennfentesek vagyunk a Jenkis-dolgok terén. - És Nick el sem tudja dönteni, hogy ez tényleg plusz pont-e vagy inkább valami negatívum, fel sem tudja vetni ezt vitatárgyként, mert minden rémesen gyorsan történik körülöttük: mire feleszmél már a vérző fiú mellett térdel, percek múlva már ő is nyakig véres ahogyan próbálja elszorítani a hasfalából dőlő nedvességet.

A pólóját veti le először, az anyag másodpercek alatt válik csurom véressé, aztán a bakancsa fűzőjét, de ezt hamar feladja, inkább csak tovább szorítja a sebet és csak nézi és nézi a fiú félelemmel átitatott tekintetét. Belezuhan, úgy rántja le, mint egy tenger mélyén lakó szörnyeteg a vízen lassan tovább haladó hajót, belé kapaszkodik és nem ereszti, Nick meg csak zuhan, zuhan és zuhan amíg fényt lát a pillantásában és azt akarja mondani neki, hogy nem lesz semmi baj, hogy minden a legnagyobb rendben van, de egyetlen hang sem jön ki a torkán: annyiszor hazudott már, miért nem bírja megtenni újra? Három egyszerű szócska lenne, három egyszerű, de szívtépő hazug szócska.

Nem képes rá, csak térdel ott és nem képes elengedni a fiú pillantását, nem képes megszólalni, nem képes válaszolni, csak néz és néz amíg kihuny minden fény és csak a Hold satnya világossága nem tükröződik vissza az üvegessé váló tekintetből.

A szíve a torkában dobog.

Meghalt.
Megölték.

- Nem, nem, nem, nem, nem. - Motyogja erőtlenül és máris előre lendül, hogy egész súlyával a mellkasára nehezedjen: megtanították újraéleszteni, tudja mi a pontos technika, hogy hány pumpálást kell alkalmaznia, hogyan kell pontosan befújnia. Harminc lenyomást végez és kettőt befúj és újrakezdi. - Franny hívod már azokat a mentőket? - Ráförmed, egyszerűen képtelen elengedni, képtelen arra figyelni, hogy a húga sír, hogy ez a fiú meghalt és, hogy örökre lenyomat marad majd a lelkükön. - Éledj újra, kérlek. - És megint befúj.

-Azért nem mindig írnak ám hülyeségeket – próbálom menteni a menthetőt, bár azért egy részem igazat ad neked, mert logikusan átgondolva azokat a tanácsokat, amiket ott kapok valamiért mindig pontosan azok, amiket várok – talán, mert egy ugyanolyan kétségbeesett és párkapcsolatokban sok sok szerencsétlenséget megélt nő írja? Aki talán tanulhatott volna az esetekből, de nem tette … mint én?
- Nahát Nicky, talán elmehetnél párkapcsolati tanácsadónak – jegyzem meg gúnyosan, de ezzel csak igyekszem azt leplezni, hogy amúgy tényleg igazad van aztán meg rá is tapintasz a lényegre: rám és a csődbe ment randikra, amikre elvittél – Nem – vágom rá bosszúsan és most tök csúnyán nézek rád vagy öt másodpercig mielőtt felsóhajtanék – Mármint nem mind, jó, lehet a 70%-a azért lesz szar, mert rosszul reagálok le valamit vagy csak szimplán beijedek attól, hogy tényleg komolyra fordulna a dolog és meg kellene osztanom a másikkal olyan dolgokat, amikről nem akarom, hogy tudjon – húzom el a számat és már nem nézek rád csúnyán hanem inkább kicsit szomorkásan – Tudod, Jenkins-dolgokat.

Olyan Jenkins dolgokat, mint amit éppen most csinálunk. Nem hiszem, hogy sok olyan fiú futkározik az egyetemen, akik normálisnak tartják az ilyen éjszakákat. Vagy ha normálisnak tartják, azt meg én tartanám furcsának, mert ez most minden, csak nem normális.  Talán elengedhetném ezt az egész szerelem, házasság, kutyák és gyerekek dolgot és átadhatnám magam a Jenkins-életcélnak.

Mondjuk az ilyen mélységű dolgokat lehet nem éppen akkor kellene megbeszélnünk, amikor egy sötét erdőben sétálunk egy halott lány lehetséges gyilkosának nyomait keresve. Ha akarnám se tudnám folytatni egyébként a témát, mert közben megreccsen egy ág, majd még egy aztán meg jön az a hörgés és újból realizálódik bennem, hogy pontosan mit is keresünk itt.

Ráadásul te lősz először. Milyen érdekes, hogy elméletben tökéletesen fel voltunk erre készülve – hiszen ezért hoztunk fegyvereket – de most, hogy ténylegesen olyan helyzetbe kerültünk, hogy használni kell őket mégis idegennek tűnik az egész. Minden gyorsan történik, én is elsütöm a fegyvert arra, amerről a hangot hallottam.

Aztán ott van a srác a fényképről. Én meg már mellette térdelek, közben hozzád beszélek majd hozzá bár minden inkább csak magamnak szól. Nem segít, hogy nem mozdulsz, Nicky. De nem szólok rád, tovább magyarázok a nyomókötésről és észre se veszem mikor térdelsz le mellém.  Amikor a nevemet hallom csak rád nézek, hogy ne, ne mondj semmit, meg is rázom a fejem. Tisztában vagyok vele, hogy az esélyünk arra, hogy megmentsük a srácot vészesen közelít a nullához. Nem csak a hasánál tátong mély seb, ahogy jobban megnézem a nyakát kicsit hányingerem is lesz a látványtól.

-Figyelj, minden rendben lesz, oké? – kisimítok egy arcomba hulló tincset, érzem ahogy az ujjaim véres csíkot hagynak a bőrömön és próbálok nem sírni, hanem tökre magabiztosnak tűnni – Vissza kell mennem az autóhoz, ott van még kötszer, te csak nyomd rá – magyarázom neked, de nem tudok mozdulni, mert túl sok itt a vér, túlságosan mély a seb – Vagy lehet először … a mentők. Igen, hívom őket – remegő ujjakkal valahogy sikerül előhalásznom a telefonomat, hogy a segélyhívót tárcsázzam.

Csak, hogy addigra már késő. Felesleges a mentő, felesleges a kötszer a kocsiból, felesleges a kezedet a sebére szorítanod.

Nem tudom meddig nézem a mellkasát, ami már nem emelkedik és süllyed, nem tudom te ebből észreveszel-e bármit is. Valamikor rád emelem a tekintetem, azt se tudom megmondani mikor kezdtem el sírni és mióta van a fiú csuklója az ölemben.

Attól, hogy te lőttél először Nicky, még lehet, hogy én találtam el.

Pedig Nick egy kicsit komolyan gondolta ezt az egészet, ezt persze nem fogja megosztani most Frannyvel, mert akkor végeláthatatlanul kellene szidnia a szüleiket és habár néha ez az egyik kedvenc elfoglaltsága, most úgy érzi, hogy eléggé haragszik Davidre ahhoz, hogy ne akarjon róla beszélni a továbbiakban. Nem mintha Candiceről jobban esne neki társalognia, de ha választania kellene, akkor inkább a lányról fog órákig beszélni. - Intimebbé? – Kérdez vissza egészen értetlen hangsúllyal. - Nem hiszem el, hogy ti nők komolyan képesek vagytok megfogadni olyan tanácsokat, amiket újságokban írnak meg. – Hitetlenkedve rázza meg a fejét, nem lett sokkal felvilágosultabb a témában és azt sem mondaná, hogy ezek után meg fogja érteni Candicet és kedve is lesz hozzá, hogy hosszasan társalogjon így figyelve meg, hogy van-e rá bármilyen hatással a hajdobálás vagy a nyak szabaddá tétele, de mindenképpen jobban érzi magát attól, hogy Candice csak rajta kísérletezget. – Talán neked is hanyagolnod kellene ezeket, ha bárkit be akarsz cserkészni. – Hasonlóan gonosz vigyorral szúr vissza, ha már így játszotok, akkor nehogy véletlenül alul maradjon a Franny ellen való küzdelemben. - Az összes randid amire elviszlek emiatt bukik el? – Nem igazán akarja, hogy rossz kedve legyen a húgának, sőt Nick nagyon sok esetben nagyon sok mindenre hajlandó lenne annak érdekében, hogy Franny soha, de soha ne legyen rossz kedvű, de most inkább erőszakkal terelné rá a szót a másikra, ha másképpen nem tudja.

Amúgy is egy sötét erdőben vannak, ahol ki tudja mik leselkednek rá. Persze valószínűleg a fák között nincs semmi olyan, amit gondolnak, maximum erdei állatok próbálják meg mindennapi életüket éldegélni, amibe ők most beavatkoznak azzal, hogy éjszakai sétára kényszerülnek.

Amúgy is egy kicsit halkabbra kell venniük a hangjukat és Nick valamiért úgy sejti, hogy ettől a témától egy kicsit Frannynek sem lesz kedve tovább cseverészni. Persze nem arról van szó, hogy zavarja a beszéd, nem, Nick kifejezetten szeret Frannyvel beszélgetni, de sokkalta inkább tenné ezt otthon vagy a kedvenc fánkozójukban, mint egy erdőben.

Amúgy is reccsen valami.
Amúgy is arra fordul.
Amúgy is lő.
(Nem is gondolkozik. )

Csak miután Franny olyan dadogósan kiáltja a nevét: lassított felvételként látja magukat, Frannyt, a srácot és saját magát, kintről lebegve néz le saját magára ahogyan ott áll mozdulatlanul, megdermedve, értetlenül pislogva. Nem fogja fel a helyzet súlyosságát, sőt rá akar szisszenni a húgára, hogy maradjon távol attól a valamitől hiszen ki tudja mi fog történni. De egy hang sem jön ki a torkán, ahogyan továbbra sem tud mozdulni csak bambán, laposakat pislogva mered a sötétben arra a bizonyos pontra ahol eltalálta.

Akkor sem mozdul amikor Franny már ott van a fiú mellett, csak nézi a két testet és hirtelen nem tudja, hogy kik azok ott az erdőben, nem ismeri fel sem a fiút, sem Frannyt, sem saját magát. Nehézzé válik az íj a kezében, húzza lefelé mielőtt égetni kezdené: akkor aztán eldobja, nem is kifejezetten eldobja, inkább csak elengedi, hagyja, hogy aláhulljon, ahogyan az önbecsülése, az ítélőképessége, minden amiről azt gondolta, hogy nem megdönthető, most romokba hullott.

Reszketni kezd és ha Franny nem kérdezgetné minden bizonnyal nem tudna megmozdulni, de szerencsére kizökkentik ebből az állapotból, rezignáltan térdel csak oda ő is, kezét a sebre nyomja , rögtön vértől csatakossá válik a keze, pirosra festi a fehér ujjait. – Franny? – Azt akarja kérdezni, hogy ezen segíthet-e bármilyen kötés, hogy van-e bármi ami megmentheti a fiút? De hirtelen nem emlékszik ezekre, pedig a fejébe vertek minden tudást. Ledobja a kabátját, hogy kibújhasson a felsőjéből, azt nyomva rá a sebre, és sietősen, meg-megbotló kézzel bontja ki a bakancsa fűzőjét. - Nem halhat meg. Nem halhatsz meg, érted? – Belenéz azokba a kósza, fakuló pillantásokba és nem bírja elengedni, sem a gyereket sem pedig a pillanatot.

-Nicky – böklek kicsit oldalba és közben csóválom a fejem, egy icipicit azért mosolygok, mert gondolom csak viccelsz azzal, hogy megfojtanám apánkat egy párnával. Nem öltem még és azt hiszem nem is az apámmal kezdeném, legyen akármennyire is utálatos és gonosz. Mármint ahhoz azért elég komolyan meg kellene, hogy törjön bennem valami, hogy bántsam még akkor is ha az életünk sokkal könnyebb lenne, ha nem ők lennének a szüleink vagy ha már mondjuk nem lennének. Talán a világnak is könnyebb lenne.

De a világnak most nehéz, nekünk meg még nehezebb. Igazából nem sokat segítesz azzal, hogy látványosan nyűgnek tartod az egészet – hidd el Nicky, nekem is az. Ezért is próbállak noszogatni, hogy haladjunk, legyünk túl az egészen még akkor is, ha csak egy Jenkins-papa féle szívatás az egész és nincs itt már mit nyomozni.

Igazából annyira nem is veszem komolyan a küldetést, ezért is maradok a tőr és a pisztoly mellett. Nem gondolom, hogy bármit is találnánk ott – hacsak nem apánk egyik emberét, akit direkt azért küldött ide, hogy minket szemmel tartson és/vagy ránk ijesszen, hogy tényleg rendesen felkészültünk-e, komolyan vesszük-e a feladatot.

-Azért évente egyszer csak kibírod – vigyorodok el, ahogy Candicet említed, mert tényleg nem sok olyan nőt láttam, akinek ennyire be nem áll a szája és hát valljuk be, már évek óta azon mesterkedik, hogy megkaparintson – Igen, mert a Cosmopolitanben egyszer ezt írták. Azzal, ha beszéd közben hozzáérsz a másikhoz kicsit intimebbé varázsolod a társalgást, a hajdobálás meg a nyak szabaddá tétele miatt van azt hiszem – kicsit jobban belelendülök a témába, de hát ez pont egy olyan dolog, amit még én is csak tesztelgetek és ha nem olvastam erről ötezer cikket, akkor egyet sem – Mármint elvileg egy fedetlen női nyak vagy esetleg váll tökre megőrjíti a férfiakat – teszem hozzá aztán egy picit elgondolkozok – Bár a nyak, lehet, hogy csak a vámpíroknak jön be. Mindenesetre eddig nálam sem vált be a hajdobálás. Lehet majd megemlítem Candicenek, hogy ha be akar cserkészni, akkor ezt inkább hanyagolja – a vigyorom gonosszá válik, természetesen nem akarom, hogy Candicenek bármi köze is legyen hozzád azonkívül, hogy szomszédok vagyunk.

Tökre feldob a téma és még tovább is vinném a beszélgetést, ha nem reccsenne valami a közelben és nem lenne rossz előérzetem. Azért most örülök annak, hogy nem egyedül kellett ide eljönnöm, hogy Te is itt vagy – mert azért a fegyverekkel mindig is jobb voltál, nekem maximum a közelharcban lenne esélyem, de abban is csak akkor ha mondjuk látom az ellenfelet. Nem úgy, mint most.

Kibiztosítom a fegyver. Pontosan akkor amikor a hörgés és a második ág reccsenése megüti a fülemet. Te hamarabb lősz, mint ahogy én – igazából azt sem tudnám megmondani, hogy én ténylegesen elsütöm-e a fegyvert. Valahol valami a földre zuhan vagy elesik, a zseblámpám fénye pedig végre megvilágítja.

- Jézusom, Nick – dadogom, ahogy megpillantom a srácot, aki az aktánkban is szerepelt a fotókon. Akivel a lány lelépett, aki most a földön fekszik a hasfalára szorított tenyerével. Még mindig ugyanaz a felső van rajta, mint a képen, csak most az Ralp Lauren embléma már alig látszódik a rengeteg vértől, amit felszívott az anyag. Mozdulatlanul figyelem, aztán mintha mondana valamit, talán segítséget kér és végre én is képes vagyok kettőt lépni felé.

- Segítenünk kell neki – határozottabban akarom mondani, de még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem egy vámpírral van dolgunk, szóval valamilyen szinten tőled várok megerősítést, de közben lassan közeledek a srác felé. Letérdelek mellé, az ujjaim a nyaki ütőerét keresik – Még él, nem változott át – egy picit megnyugszom ahogy megérzem a másik bőrének melegségét – Eltaláltuk? Eltaláltak? – hol rád, hol a másikra nézek közben próbálok mindent felidézni amit apánk tanított, amit az egyetemi előadásokon hallgattam az életveszélyes sérülésekről és igyekszem nem nagyon látványosan elborzadni ahogy lefejtem a srác kezét a hasfaláról és a szemünk elé kerül a seb -  Nyomókötés kell – magyarázom bár mindketten, sőt mindhárman tudjuk, hogy teljesen felesleges.

- Pedig itt lenne a nagy esélyed, hogy kihasználd őket. - Cinkos mosolyt villant a húga felé, Nick azért szeret minden alkalmat megragadni, hogy revansot vegyen a két emberen, ha már úgy is a fogantatása előtti pillanatokban is pont erre akarták kiképezni: katonának, bábúnak, gyalognak azon a bizonyos sakktáblán. - Harminc éves korodra David mennyi is lesz? - Egy pillanatra elgondolkozik ezen mielőtt fancsali képet vágna. - Sajnos nem elég öreg ahhoz, hogy megfojtsd éjszaka egy párnával. - Úgy neveti el magát, mintha ennek lenne bármi esélye, mármint annak, hogy Franny majd párnával fogja fojtogatni a két idős embert, akik megkeserítették az életüket.

Felsóhajt, még mindig nem egészen érti, hogy ennek az egésznek mi értelme van, nyilvánvalóan már ezer dolgot megfejtettek mások előttük, nyilván minden információ ott van már David zsebében most pedig a markába röhög, hogy a gyerekei éppenséggel úgy ugrálnak ahogyan ő fütyül. Nick el is határozza, hogyha egyszer lesz elég mersze akkor rákérdez erre a dologra: vajon különös élvezettel tölti el a férfit, hogy fölösleges köröket futtat velük, vagy ez a személyes hobbija? Nem lenne túlzás azt állítani, hogy ezen éveken keresztül lehet gondolkozni, Nick ugyanis már évek óta próbálja megfejteni azt a férfit, de eddig nem járt sikerrel. Mikor azt hiszi, hogy sikerült kiismernie, meglepi, amikor pedig valami meglepő lépést vár tőle, csak egy szokásosat tesz.

Felsóhajt, még mindig nincs kedve ehhez az egészhez, nem akar most saras lenni meg az éjszakai erdőben csatangolni, nem akarja az íjat maga előtt tartani ahogyan kilométereket gyalogolnak, legszívesebben ki se csatolná az övét, azelőtt elhajtana mielőtt Frannynek van esélye az ajtó kilincse felé nyúlni. Mennyivel jobb lenne, ha beugorhatnának valahova shaket inni meg fánkot enni, ha elmennének a vidámparkba - bár Nick nem biztos benne hogy az neki való hely vagy, hogy éppenséggel egyáltalán nyitva van ilyen későn - vagy ha haza mennének és néznének valami jó kis Netflixes sorozatot vagy filmet. Mint a normális testvérek.

- Rendben. - Bólint rá ő is Franny fegyverválasztására aztán pedig igyekszik kevésbé görcsössé és idegessé válni mielőtt még inkább elfogná a rosszullét, hogy EZT kell csinálnia. Tulajdonképpen miért is veri a sors? Mert nem ette meg azt amit Cathrine elé rakott gyerekkorában vagy mert nyúzta a szomszéd macskáját? - Nem tudom, de remélem, hogy nem. Mármint tudom, hogy nagyon jól főz és azt hiszem a káposztasalátájáért képes lennék szinte bármit megcsinálni, de azt nem bírnám ki még egyszer, ha Candice-szel kellene bármit is csinálnom. Mármint hallottad te már, hogy mennyit tud beszélni? Csak mondja és mondja és mondja és tulajdonképpen nem is érdekli, hogy figyelek-e. És közben a karomat fogdossa meg dobálja a haját. Miért dobálja a haját? Tök furán néz ki közben. - Nick szeme előtt megelevenedik ahogyan Candice sűrű hajzuhataga ide-oda csapong minden tizedik másodpercben amikor a lány a válla fölött átdobja a tincseket. Botrányos.

Ebből a gondolatmenetből rántja ki a reccsenés, a hátán rögtön fel is áll a szőr ahogyan megdermed, hátra húzódik, nem mer levegőt venni, fogalma sincs mi lehet az: jobb esetben egy őz vagy más szelíd vadállat, róka esetleg egy nyúl, rosszabb esetben pedig.... Erre nem is akar gondolni. A tekintete Frannyt keresi, aztán pásztázza csak a környező fákat, lassan felemeli a zseblámpáját, hogy oda világíthasson minden kis sötét lyukba ahonnan ez a reccsenés származhatott.

Még egy reccsenés, hörgés és Nick szíve mindjárt kiugrik a helyéről, mégis miért nem lehetett ez az eset egyszerű?

A hang felé fordul, vagy hát onnan ahonnan sejti a hang forrását, célra tart és lő, ehhez pedig még csak gondolkoznia sem kell.

Igyekszem elfojtani az elégedett mosolyt, ami éppen ki akar ülni az arcomra, mert azért egészen várható volt, hogy nem fogsz lelkesedni az ötletemért, hogy a Nymphben dolgozzak. Valószínűleg apa se engedné és ha belegondolok, hosszú idő után talán ez lenne az első dolog amiben mindketten egyetértetek. Annyira viszont nem vagyok merész, hogy ezt majd neki is felhozzam meg veled se akarok kicseszni.
- Ez amúgy tök jól hangzik meg minden, de azért remélem nem így lesz - harapom be az alsó ajkam, mert tényleg nem akarok harmincéves koromig a szüleim nyakán élni. Vagyis pontosítok, azt nem akarom, hogy még harmincévesen is egy háztartásban kelljen élnem velük. Kettőnk közül én kötődöm jobban hozzájuk, de ahogy telnek az évek egyre jobban látom azokat a dolgokat, amiket Te már olyan régen észrevettél, ami miatt annyira megveted őket.
- Gondolom apa már ráállította az embereit - vonom meg a vállam, mert azonkívül, hogy mesterien utána tudok nézni a tinder-matcheimnek, az nem azt jelenti, hogy képes lennék feltörni valaki instáját és visszahozni a törölt dolgokat. Sok mindenhez értek, de azért ez meghaladná a képességeimet. Még.

Mint ahogy még arra sem vagyok képes, hogy felhívjam apánkat és hazudjak neki arról, hogy mit találtunk – vagy éppenséggel mit nem – pedig akárhogy is nézzük biztosan nem fogunk itt találni semmit, szóval akár tényleg haza is mehetnénk. Vagy palacsintázni. Azt pedig el sem tudom mondani, hogy mennyire jól esik, ahogy a kezemért nyúlsz, mert megint csak megerősítesz abban, hogy Te mindig ott leszel nekem. Szóval még hálásan rád is mosolygok, amit lehet nem látsz mert az utat nézed, ami nem is baj, mert amúgy lehet egy picit el is pityerednék.

Aztán szerencsére – vagyis inkább az én szerencsémre, nem hiszem, hogy te amúgy annyira szerencsésnek találnád, hogy kifaggatlak a randipartneredről – kellemesebb vizekre evezünk és még annyira azt sem veszem magamra, hogy könnyűvérűnek titulálsz. Mert oké, van benne valami és miközben éppen próbálom neked bebizonyítani az ellenkezőjét, erre rá is jövök. Tehát a végén inkább csak hagyom és majd később, ha túl leszünk ezen az éjszakai kiruccanáson, akkor majd elgondolkozok rajta, hogy lehet át kellene kicsit variálni az a listát.

- Rendben, Nicky – bólintok komolyan, hagyom a témát és nem foglak többet Nicholasnak sem hívni viszont nem tudom elrejteni a mosolyomat se a végén, amikor beadod a derekad, hogy majd írsz a titokzatos randipartnernek. Tudod fel se merül bennem a lehetőség, hogy majd nem fogsz írni, mert hiszek neked és hiszek abban, hogy ha ennyire komoly lett volna az a találka, akkor tényleg nem hagyod majd annyiban.

- Hát még mindig inkább a séta, minthogy itt ragadjunk az autóval – jegyzem meg ahogy kiszállok és a fejemre húzom a kapucnit – Okés, én meg hozok egy tőrt és egy pisztolyt – követlek hátra majd kiveszem a csomagtartóból a fegyvereket meg egy zseblámpát, egy bőr övet amit a derekamra csatolok, hogy beledughassam a pisztolyt aztán ki-bekapcsolgatom a lámpát, hogy tuti működjön. Valószínűleg nekem is pont annyi kedvem van elindulni, mint neked. Talán egy picivel több, mert pár másodperccel hamarabb fejezem be a rituálét és várakozón nézek rád.

- Mehetünk – biccentek egy pillanatnyi tétovázás után és el is indulok az erdő felé, közben a mobilomon nézem a térképet, amin piros kis ping jel mutatja a helyszínt, ahol megtalálták a lány holttestét – Tizenkét évesen még tök izgalmasnak és menőnek találtam ezeket az esti sétákat – jegyzem meg halkan, ahogy lehajtok egy ágat előttem és beljebb lépek – Most meg elég sok mindent megadnék, hogy olyan unalmas életem legyen, mint Williamséknek a szomszédban. Szerinted a következő BBQ partira is meghívnak?  - még tovább folytatnám a témát, hogy a legutóbb már mennyire túlzásba vitte Mrs.Williams a célozgatást, hogy milyen jól mutatnátok együtt a lányával de egy ág hatalmasat reccsen a közelben. Behúzódok a mellettem levő fa törzse mögé, kikapcsolom a zseblámpát és az ujjaim már ki is oldják a pisztolyt tartó csatot, hogy ha kell akkor villámgyorsan előkaphassam. Szinte levegőt sem veszek annyira koncentrálok, hogy ne csapjak semmi zajt, hogy meghalljam, ha az a valami közelebb akarna jönni. Ami valószínűleg csak egy ártatlan állat volt. Kérdőn nézek rád – vagy inkább az irányodba, bár a Hold fénye pont annyira szűrődik be a fák között, hogy azért ne legyünk teljesen vakok a sötétben. Visszakapcsolom a lámpát.

A következő ág reccsenése majd valami szörnyű hörgés, már sokkal közelebbről jön.

Nem mond inkább semmit sem, inkább csak határozottan - az állkapcsát is belefeszíti ebbe a határozottságba - bólint rá Franny kérésére, végtére is neki sem lenne mersze az úton jobbra indexelni a bal helyett, hogy David rendeletét figyelmen kívül hagyva inkább fánkozni térjenek be. Bármennyire is szeretne erős jelleműnek mutatkozni, David bármikor meg tudja törni.
Megrázza a fejét, elég határozottan meg elég ellenkezően is ahhoz, hogy Franny és észre vegye mennyire ellenkezik. - Nem engedem, hogy a Nymphbe dolgozz! - Nem mintha Franny az engedélyét kérte volna, abban viszont teljesen biztos lehet, hogy Nick hetekig nem szólna hozzá, ha abban a lebujban vállal munkát. - Amúgy sem gondolom, hogy dolgoznod kellene, Davidnek és a feleségének annyi pénze van, hogy a sportkarriered sikeressége miatt hajlandók lesznek úgy harminc éves korodig finanszírozni az életed. - Vagy ha máshogy adódna, hát Nick is hajlandó lenne támogatni Frannyt, de egyelőre még arra sem vette a bátorságot, hogy saját lakást béreljen ki, nem tudna egyedül élni, nem akar azon rettegni, hogy minden ilyen próbálkozását David majd meghiúsítja, Nick nem hülye, tudja, hoy a férfi úgy a legerősebb, ha mind egy rakáson vannak, ha a gyerekeit - biológiáig gyerekeit, nem érzelmileg - bármikor mozgósíthatja. Ha David beavatná a titkaiba és céljaiba akkor első kézből tudhatnák, hogy a férfi valószínűleg dinasztiát szeretne létrehozni, így viszont csak sejtéseik lehetnek milyen célokat szeretne elérni a férfi.
Felsóhajt, mindjárt bele is fájdul ebbe a feje, utál felesleges köröket futni. - És nem lehet ezeket valahogyan visszakeresni? Valami hacker cég vagy... nem tudom... - Nick nem ért ezekhez a dolgokhoz, az IT világ nagyon távol áll tőle, nem is érdekli nagyon, csak azt tudja, hogy a laptopja kameráját kell leragasztania ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát.
Nick tényleg szerette volna, ha Franny felhívja Davidet, de ahogyan a lány vallomást tesz neki, egészen megenyhül. Leveszi az egyik kezét a kormányról, hogy megkeresse a másik tenyerét és egy kicsit rászorítson, így jelezve neki, hogy egyáltalán nem haragszik, sőt, egészen menőnek tartja, amiért ezt ki merte mondani, Nick biztosan valami béna indokot mondott volna vagy hárított volna, de Franny olyan őszintén vállalja az érzéseit, hogy Nick képtelen haragudni rá. Ezért is avatja be inkább egy kicsivel jobban a nem komoly randijába - tényleg csak kicsivel jobban, mint tervezte, de a nullához képes az egy is egy nagy szám - persze rögtön meg is bánja, nem akar ő erről ilyen mélyen beszélni. - Jó, a pulcsi milyenségével egyébként egyet kell, hogy értsek. - Vallja be hatalmasat sóhajtva, engesztelősen, hogy aztán fintoroghasson azon, hogy Franny mekkora feneket kerít ennek az egésznek. Vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit. - És a részéről ezt az egészet nagyon szívesen le is zárná, nem akarja ő, hogy a húga önjelölt pszichológust játszon mellette vagy segítsen neki, nem, Nick Jenkins azt szereti, ha szenvedhet. Vet is egy megsemmisítő pillantást a másikra: - Ne hívj többet Nicholasnak, azt csak David teszi. - Máris kirázza a hideg a gondolattól, ahogyan a férfi szokta megszólítani. - És akkotrmegígérhetem, hogy írok neki. - Nem mintha amúgy ne írna neki majd, de mégis csak jobban esik a lelkének, hogy csak a Frannynek tett ígérete miatt fogja megtenni, nem saját magáért.
- Hát innen azért még elég sokat kell ám gyalogolni. - Fűzi még hozzá, de azért leállítja az autót az út szélén, ahol még nem olyan nagyon saras a föld és ki is csatolja magát. - Én hozom a számszeríjat. - Adja meg magát, mintha nem szeretne egyébként íjjal lőni. - Meg biztonság kedvéért a pisztolyt. - Komótosan ki is száll, hátra is sétál, hogy mindent csendben és rendszerezetten rakjon el. A pisztolyt egészen az öve alá dugja, a számszeríjat felhúzza, a nyilakat a hátára veti, zseblámpát húz végül, hogy aztán előröl kezdje az egészet: a számszeríjat is átveti a hátán a nyilak mellé, a pisztolyt előhúzza, hogy a zseblámpa alá tarthassa, igazából csak az időt húzza. Utálja ezt csinálni. - Mehetünk? - Úgy pillant rá Frannyre, mintha azt várná, hogy a lány majd azt feleli: "tudod-mit-inkább-menjünk-haza".

-Igen, az – szűröm a fogaim között – Figyelj Nicky, csak essünk túl rajta, nézzük meg a nagy semmit az erdőben aztán jelentsünk apának, hogy tényleg tökéletes munkát végzett a kopója, nincs ott semmi – sóhajtok fel és tényleg azt akarom, hogy túllegyünk az egészen. Az ágyamat akarom, Netflixet akarok nézni meg forrócsokit inni – bármi mást csak nem ezt az éjszakai erdőjárást.

- Tudom, hogy ÚGY gondoltad – nézek rád csúnyán, aztán megenyhülök és beletörődőn bólintok – De talán van benne valami. Esetleg segíthetnél munkát keresni hétvégére. Talán megkérdezem Mimit hátha kell nekik még egy pultos vagy pohárszedő a Nymphbe – jegyzem meg kíváncsian várva a reakciódat, hiszen melyik báty ne örülne neki, ha a húga egy sztriptízbárban pultoskodna? Egyébként pedig így kimondva annyira nem is tűnik rossz ötletnek és bár tényleg csak azért hoztam fel, hogy Téged bosszantsalak vele – már ha úgy gondolod, hogy megéri akárhogy is lereagálni ezt a csodás felvetést – jobban belegondolva miért is ne?

Csak egy grimaszt vágok a megjegyzésedre, tudom, hogy ha teheted a legminimálisabbra csökkented az interakcióidat apával. Valamilyen szinten megértem, mert akárhogy is nézzük David Jenkins nem kimondottan az a tökéletes apa figura, akiről a családi filmek szólnak, aki plüssmackóval lepi meg az ötéves kislányát meg megtanítja barkácsolni a fiát. Valamikor akkor hagytam fel a képzelgéssel, hogy egyszer nekünk is lesz rendes apa—gyerekek napunk, amikor tízévesen leszidott, hogy a Mikulás nem létezik. Ettől függetlenül mégiscsak az apánk – és bár én is annyira tartok tőle, mint Te (ha nem jobban, mert szerintem kettőnk közül én félek csalódást okozni neki, ezért is igyekszem jópofit vágni mindenhez amit kitalál, példának okáért ha vele találkoztam volna a konyhában valószínűleg ehhez a túrához is jópofit vágtam volna és csak később rinyáltam volna Neked az autóban) – szóval igyekszem a legjobbat meglátni benne. Mert amúgy van egy-két egészen emberi megmozdulása is.

- Az egész beszélgetést törölte korábban Sarah – csukom össze a mappát és ráncolom a homlokom, mert tényleg kezd hasonlítani arra a bizonyos „küldetésre” ami nem szólt másról, mint hogyan csináljunk hülyét a gyerekekből úgy, hogy fontosnak érzik közben magukat – Csak nem tenne ilyet velünk, még egyszer – rázom meg a fejem és tudom, hogy naivnak fogsz gondolni, mert ezt én is annak érzem – Felhívnám én csak – összeszorítom az ajkaimat, mert nem nagyon akarom kiejteni a következő szavakat – nem igazán – merem, de még mindig olyan, mintha erőszakkal kellene kihúzni belőlem amit mondani akarok – szóval nem merem felhívni ezzel – mondom végül halkan és inkább kinézek az ablakon mintha azzal semmissé tehetném az előbbi beismerést.
Szerencsére közben a nem-komoly komoly randidra terelődik a szó és ez máris sokkal jobban érdekel, mint a mellettünk elsuhanó házak, sötét fák, meg a még sötétebb erdő. Egészen addig amíg azt nem mondod, hogy minden JÖTTMENTTEL összeállok.
- Na hé, nem minden jöttmenttel, mindegyik megfelel a 10 pontból legalább 7-nek a listámon –igen, azon a listán amit már akkor hülyeségnek tartottál, amikor kitaláltam, arról meg nem tehetek, hogy ezek annyira alapelvárások, hogy annak kb mindenki megfelel, meg hát most nem azért, de ki tudna ellenállni az aranyos szemeknek? – A jó pulcsi pedig – elhallgatok, mert ezt épp meg akarom cáfolni aztán rájövök, hogy most is épp Finlay egyik jó pulcsija van rajtam, amit nem adtam neki vissza. Szóval inkább nem is folytatom csak babrálok egy kicsit a pulóver aljával – Mindegy – teszem még hozzá, ezzel lezártnak tekintve a témát közben igyekszek nem túlagyalni amit mondasz, de az arcomon már ott ül az a mindentudó mosoly, mert most belesétáltál a saját csapdádba Nicholas Jenkins! Hah!
-Tehát a semmi komoly, ne agyaljam túl randipartnereddel nem egy semmi komoly, autó hátsó ülésén szexelős randid lett volna, hanem – itt vigyorogva hatásszünetet tartok – igazi beszélgetős - és az, hogy ennyire csalódott vagy tényleg csak is azt jelenti, hogy ez igenis KOMOLY. Finoman összeérintem az ujjbegyeimet és úgy nézek rád.
- Ne írd le anélkül, hogy lett volna egy igazi randitok – én legalábbis nem írnám le, ha ennyire rosszul esne, hogy egy randi miattam kerül lemondásra, mármint az azt jelentené, hogy igenis törődök vele, a csalódottság a hangodban pedig ugyancsak erre utal – Szóval ígérd meg nekem Nicholas, hogy amint hazaérünk kérsz egy második randit – nem érdekel, hogy azt mondod nem kérdezed meg Finlayt, meg nem írsz neki én akkor is a saját ügyemnek érzem a dugába dőlt találkozódat, pedig még csak nem is én vagyok az oka, hogy nem mehettél el.
- Igen, itt – forgatom a szemem, aztán az utat elnézve elbizonytalanodok, pedig háromszor megnéztem, hogy pontosan mit írtak az aktában és mit írt apa – Állj meg itt és sétáljunk be – vetem fel az ötletet, mert inkább sétálok kicsivel többet, minthogy beragadjunk a sárba és kénytelenek legyünk felhívni Davidet, hogy segítsen rajtunk. Apát. Nem Davidet.

- Hát ez elég érdekes. - Jegyzi meg egészen szarkasztikus hangon, mert ha ő vezetné ezt a nyomozást, akkor biztosan nem akarna olyan banális hibákat elkövetni, hogy a gyerekeit kiküldi egy olyan nyomozási helyszínre, amit már a saját bejáratos kopói háromszor átvizsgáltak. Innen is látszik, vagyis Nicholas szerint látszik, hogy David tulajdonképpen egy kicsit sem bízik meg bennük, sőt a bolondját járatja velük, amiért ilyen fölösleges köröket futtat csak azért, hogy az erejét ilyen módon fitogtathassa. Nick persze ettől csak még feszültebbé válik, kicsit jobban rámarkol a kormánykerékre, mint azt a helyzet megindokolná és kicsit feszesebbre veszi az ülésben a testtartását miközben azzal vezeti le a frusztrációját, hogy Frannyt használja boksz zsáknak David helyett. - Jó, lehet, hogy nem volt igazságos, de attól még van benne valami, nem? - Köti továbbra is dühösen az ebet a karóhoz mielőtt felsóhajtana és fél-bocsánatkérő oldalpillantást vetne a húgára. - Jó, na, tulajdonképpen nem ÚGY gondoltam. - Próbál úgy tenni, mintha ténylegesen nem úgy gondolta volna, pedig az igazság az, hogy Nick pontosan úgy gondolta, ahogyan mondta, de azt még ő is meg tudta állapítani, hogy a húgának ez igazán rosszul esett, és ha valakit nem akar igazán ellökni magáról az ez a lány itt, mellette. Tulajdonképpen nem is Frannyre dühös, az pedig egyáltalán nem fair, hogy rajta vezeti le azt a frusztrációt és haragot, amit David okoz neki nap mint nap. A férfi megérdemelné, hogy Nicholas egyszer beolvasson neki és elküldje melegebb éghajlatra, csak hát Nicholas abban is elég biztos, hogy David pontosan erre számít és ha a fene fenét is eszik, Nick semmiképpen sem fogja megugrani az elvárásait. - Ja persze, majd pont én fogok neki tanácsokat osztogatni. -  Fintorog még egy sort erre az eszeveszett ötletre. Nem tudja, hogy Frannynek milyen tévképzetei vannak David és Nicholas nem létező kapcsolatáról, de azért azt tudja, hogy a húga teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a fiú elég nehezen viseli a férfi jelenlétét a közelében. Megtűri, meg jó kutyaként fejet is hajt a gazdája parancsára, de biztosan nem ő fog a kandalló mellett a lábához kucorogni egy kis fülvakarásért.
- Oké, és akkor milyen üzenetet küldött a csajnak, amire válaszolni kellene? - Sóhajt fel egészen panaszosan, félig oldalra pillantva a húga felé meg az akta felé, mielőtt elégedetlen hangon folytatná. - Tudod úgy érzem magamat, mint amikor évekkel ezelőtt vizsgáztunk egy hasonló esetből, pont ilyen banális és túlrágott volt minden, konkrétan egy megoldott ügyet kellett újra felgöngyölítenünk, emlékszel? - Csóválja a fejét elégedetlenül. - Tényleg nem lehetne, hogy felhívod Davidet és megmondod neki, hogy ennek semmi értelme? - Ha valakire David hajlamosabb hallgatni egy ilyen ügyben, az Nicholas szerint mindenképpen Franny, persze azt nem merné megkockáztatni, hogy a férfi jobban kedveli a lányt - szeretetről ebben a családban nem sok szó esik - de az igen is jobban imponál neki, hogy a tulajdon lánya megfelelési kényszerrel küzdve szeretne minden körülmények közt a kedvére tenni. Innen nézve pedig úgy látja, hogy Franny az egyetlen, akinek esélye van meggyőzni a munkáltatójukat arról, hogy ez a küldetés nem több egyszerű faszságnál. Persze afelé sem táplál hiú reményeket, hogy a húga tényleg megteszi, úgy tartja, hogy a lány is ugyanannyira retteg Davidtől, mint ő maga.
Ahogyan a meghiúsult randevújára terelődik a szó, Nicholas még jobban befeszül, kicsit fészkelődik és kicsit jobban az útra fókuszál pedig sem az út viszonyok sem a forgalom nem követeli meg tőle, hogy ilyen erőbedobással koncentráljon. - Oké, de te lány vagy, és ezért hajlamos vagy elhinni, hogy valaki tényleg úgy kerül dugóba, hogy nincs a telefonja feltöltve. - Ezzel csak arra akar utalni, hogy Franny kicsit máshogy működik, mint ahogyan például ő és a saját randipartnerei. - Most nem izélni akarok, de te mindenféle jöttmentel összeállsz, akinek jó a pulcsija, vagy éppenséggel aranyos a szeme, szóval... - Érzi, hogy kezd belecsúszni egy kommunikációs buktatóba és ha nem menti a menthetőt, Franny félre fogja érteni. - Szóval csak azt akarom mondani, hogy habár van esély arra, hogy az ember dugóba keveredjen és lemerüljön a telefonja, a randevúd lemondani egy órával a találkozótok előtt béna indokkal kicsit felülmúlja ezt, ha éppenséggel nem csak egy jó szexre számítottál vagy arra, hogy valaki elvigyen vacsorázni, és... - Itt nyel egy nagyot, a téma kezdi túlságosan a magánszféráját sértegetni. - Ez nem egy összebújunk a kocsi hátsóülésén randi lett volna, hanem olyan igazi, beszélgetős. - És olyan csalódottan préseli össze az ajkait, hogy ettől még ő is elfelejti, hogy ez egy nem komoly kategóriás randi, vagyis hát nagyon is próbálja nem komoly kategóriásnak eladni. - De mint említettem lényegtelen, úgyhogy nem fogom megkérdezni a kis barátodat és még csak írni sem fogok az elúszott randipartneremnek. - Rántja meg a vállát ahogyan kiteszi az indexet. - Amúgy sem ment volna ez nekünk. - Teszi még hozzá magát győzködve ahogyan ráfordul a földútra az erdő felé. Biztos, hogy itt kellett lefordulni? - Mert ez az út tiszta saras és ha nem parkolnak félre, még be is ragadnak majd a sártenger közepére.

-Igen. Nem. Várj – újból átlapozom a mappa tartalmát, a srácok vallomását keresve – Csak az egyiket. A másik nem jelent meg, nem vette fel a telefont és nem találják sehol – elhúzom a számat, egészen egyértelmű a helyzet szóval most már tényleg fogalmam sincs, hogy miért is kell pont nekünk még egyszer átfésülni a terepet.  Átfut a fejemen a gondolat, hogy javasolom, hogy mivel ennyire triviális az egész – a nem megjelent srác valószínűleg a vámpírunk, aki szépen megölte a lányt – akár vissza is fordulhatnák a palacsintázó felé.  Apának pedig adhatnánk egy jelentést miszerint nem találtunk semmit. A probléma csak ott van, hogy neki nem igazán tudok hazudni.
- Ez most nagyon nem volt fair – prüszkölöm feléd, mert tényleg igazad van és talán nem is lenne olyan rossz ötlet valami hétvégi melót találni, de akkor ott is kénytelen lennék hazudni arról, hogy néha miért kell teljesen random lelépnem, ha meglátom apa nevét a telefonkijelzőn. Meg akkor talán találkoznék normális emberekkel is – nem csak azokkal, akik szintén egyedül arra hajtanak, hogy mindenki máson átgázoljanak a pályán, az életben. Azt is tudom, hogy nem akartál megbántani vele meg nem is igazán tudnék rád tovább haragudni másfél percnél, de azért majd teljesen jogosan fogom látványosan megenni az utolsó gumicukor darabot.
- Ebben egyetértünk – teszem hozzá kicsit már kevésbé sértődötten és megnyugszom, hogy mindkettőnknek ugyanolyan sztereotípiája van a dílerekkel szemben. Mondanám, hogy várom a pillanatot, amikor majd valaki megcáfolja az egészet de ahhoz elég sok bolygónak kellene együttállnia, hogy nekem közöm legyen akármilyen emberhez aki drogokat terít. Bár ami késik …
- Ez egy nagyon jó kérdés. Javasolhatnád apának, hogy hallgassák ki újból a srácokat és feltétlen kérdezzék meg ezt is. – igyekszem nem vigyorogni a felvetéseden, mert még mindig egy halott lányról beszélünk és nagyon nem lenne helyén a dolog, de azért be kell vallani, hogy a sok beteg dolog közül amikre az emberek gerjednek, ez azért egészen vicces lenne.

- Nézem is – és most beleásom magam Sarah instájába, a rengeteg szelfibe, a barátnőkkel lőtt vihogós képekbe, a koccintós boomerangokba és egy picit elszomorodom. Nem fog több képet lőni egyik pub koszos mosdójában sem, nem járul hozzá többet a közhelyes starbuckos-műköröm villantós képekhez és nem fogja kitörölni a bio-jából, hogy „univesity sucks so do i”. De legalább nem kell több ötvenes faszinak válaszolnia privát üzenetben sem. Oh la la – Van egy idősebb férfi aki minden képéhez kommentált egy láng emojit és az utolsó képénél azt kéri, hogy  válaszoljon az üzeneteire.

Talán mégiscsak elhamarkodott dolog lett volna az egyik ismeretlen srácot gyanúsítani és visszafordulni. Elkomorodok és a saját engedélykéréseimben sorakozó indiai férfiakra és fake pornó accountokra gondolok.  Egészen addig amíg végre be nem adod a derekad és hajlandó vagy egy picit beavatni az esti programodba. Tudom, hogy nem akarsz itt lenni – ahogy én sem – tudom, hogy nem szeretsz ezekről a dolgokról beszélni. Neked viszont tudnod kell, hogy engem hidegen hagy a flegmázásod, hogy nem szereted az embereket – mert tudom engem igenis szeretsz – és csak azért is tudni akarom, hogy mi történik Veled még akkor is ha szinte ki kell erőszakolnom belőled szavanként a válaszokat. Ilyen egy jó testvér.

- Oké – igyekszem tök komolyan mondani és majd nem kombinálni, de amikor felhívod rá a figyelmem, hogy ne kombináljak akkor már elkezdek kombinálni hiszen ha tényleg nem lenne olyan fontos és komoly, akkor nem hangsúlyoznád ki annyiszor, hogy amúgy mennyire nem az az egész. Meg most még meg is kérsz arra, hogy ne gondoljam túl tehát burkoltan arra kérsz, hogy gondoljam túl, mert ezt TÚL KELL GONDOLNI.
- Még mindig jobb, mintha nem szóltál volna semmit és most ott várna, azzal hitegetné magát, hogy biztosan csak dugóba kerültél azért késel, a telefonod pedig lemerült és azért nem írsz – jegyzem meg tovább nyammogva az utolsó falat fehérjeszeleten – Én nem tiltanálak le, hanem adnék egyetlen egy utolsó esélyt, hogy jóvá tedd egy következő randin – teszem hozzá, bár lehet, hogy ez csak a romantikus young adult könyvekben van így. Személy szerint nem kerültem még ilyen helyzetbe, mert  - milyen meglepő – én szoktam lenni az a fél, aki mondvacsinált okkal lemondja a randit. Bár az én magyarázataim általában úgy sikerednek, hogy utána talán még meg is könnyebbül a másik, hogy mégsem kellett elvinnie sehova.
- Szóval, bár tudom, hogy nem komoly a dolog, azért ha egy kicsit mégis az lenne akkor szerintem hívd fel holnap. Mondjuk lehet Finlayt kellene megkérdezned, ő valahogy mindig eléri, hogy minden szar kifogását elnézzék – jegyzem még meg – És azt hiszem a következő táblánál kell bekanyarodnod – sóhajtok fel és gyűröm össze a műanyagzacskót, ami a nasimból maradt.

Vet egy kósza félpillantást a képre vezetés közben, még a fejét sem fordítja oda, csak odales, mintha ennyiből képes lenne megjegyezni az arcot, elraktározni a testtartását és ebből következtetéseket levonni. Nick amúgy is reméli, hogy soha az életben nem kell a tagokkal találkoznia, vagy ha találkoznia is kell velük nem üzleti okok miatt. Nem akar ő lenni az, aki véget vet a mindennapi gondjaiknak a pincéjük egyik sötét sarkában ahol mindig doh és rettegés szag van, nem, ő ebből mindenképpen ki szeretne maradni, csakhogy Nicholasnak láthatóan ebbe nincsen sok beleszólása.
- Kikérdezték a két srácot? - Ráncolja össze a szemöldökét ahogyan felkapcsolja az autóján a reflektort. Nem szeret városon kívül vezetni, nem szereti a sötét utakat amiket fák szegélyeznek és hosszú területek. Nem akarja, hogy bárki vagy bármi kiugorjon elé az útra, és satufékezésre vagy ellenkormányzásra kényszerítse, de ha már valami ki fog ugrani elé az útra, jobb szeretné ha egy őz lenne az vagy egy róka. Félreértés ne essék, Nicholas egyáltalán nem élvezné, ha egy állatot kellene elütnie, de még mindig szívesebben fogadná azt, mint valami olyasmit, ami képes a szélvédőn keresztül kitépni őt a kormány mögül.
- Neked is van Ralph Lauren cuccod, még sem dolgozol. - Szúrja oda egy kicsit kegyetlenül, de aztán enyhítésképpen odapillant a húga felé. Tudja, hogy Franny maximalista, mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen így hát egyértelműen nincsen ideje arra, hogy esténként még műszakot vállaljon egy helyi fánkozóban ahol feltöltött szájú lányokat és a hozzájuk tartozó, mintegy kiegészítőként működő, tesztoszterontól fűtött macsókat szolgáljon ki. - Amúgy is túl jól ápoltnak tűnik ahhoz, hog főállásban dílerkedjen. - Nem mintha Nick tudná, hogy pontosan hogyan is néz ki egy főállású terjesztő. A maga részéről megveti a lenyelhető, elszívható dolgokat - alkoholt is csak mértékkel fogyaszt, utálja kiengedni az irányítást a kezéből - így hát még csak azt sem tudja biztosan hogyan néznek ki a mellékállásban dolgozó terjesztők, de ha elképzelhetné őket akkor rossz arcú, modortalan, ízlésficamos alaknak képzelné őket.
- Irodalmat... - Csettint a nyelvével türelmetlenül, még fel is sóhajt ahogyan Frannyre néz. - És miközben szétveti a lábát minden jöttmentnek, Thomas Mannt idéz? Vagy Üvöltő szeleket elemez? - Horkant elégedetlenül, mégis rögtön megrázza a fejét kissé csalódottan. A lány már soha többé nem fog szex közben idézgetni és ez azért eléggé elszomorító. - Fenyegető üzenetek, érdekes insta accountok akik követték? - Egészen hátradől a vezető ülésben, hogy a karja kinyújtva lehessen és egy feszélyezett testtartásba kerülhessen. Nem kényelmesedhet el és nem érezheti jól magát még akkor sem, ha kifejezetten élvezné az esti kocsikázást és gumicukor pusztítást a húgával. Ők tulajdonképpen itt dolgozni vannak még akkor is, ha mindkettőjük szeretné ezt elfelejteni.
Kivesz egy újabb gumicukrot, persze Franny tudja, hogy mivel tudja lekenyerezni, hiába próbál morcos maradni, hiába szúrja a szemével az utat maguk előtt, egy kicsit felenged, egy kicsit ő is oda-odapillant a másik felé, csalódottan megrántva a vállált. - Tudod, hogy utálom az embereket. - Szúr vissza kelletlenül, teátrális sóhajt hallatva, mintha hatalmas kegyet gyakorolna már csak azzal is, hogy egyáltalán hajlandó itt lenni, nem még azzal, hogy a magánéletébe is beavatja a lányt. - Ha ennyire tudni akarod, bár kiemelném, hogy semmi komoly így fölösleges bármit is mesélnem róla, sőt tulajdonképpen megkérlek rá, hogy ne kezdj el kombinálni. - Erőszakosan harapja ketté a cseresznyés gumicukrát, csak úgy, célzásképpen. - Találkozni készültem valakivel. Beültünk volna tacozni vagy valami hasonló, de mint látod, én itt vagyok ő meg... szóval fordított helyzetben én letiltanám. Ki az a bunkó, aki mondvacsinált indokkal mond le egy tacozást? - Kicsit idegessé válik, meg is rázza a fejét, rászorít a kormányra, borzalmasan frusztrálja, hogy talán a randija nem áll vele többet szóba. Mármint ő biztosan nem állna szóba többet az illetővel, Nick pedig nem anynira nagy szám, hogy bárki elnézze neki azt, hogy hirtelen megváltoztatja az általa kitalált program időpontját - két órával előtte, KETTŐVEL - és még normális magyarázattal sem áll elő.

Nem mintha egyébként magamtól javasolnám, hogy vegyünk fel egy stoppost. Mindketten elég sok csúnya dolgot láttunk már ahhoz, hogy ne bízzunk az idegenekben, hiszen amilyen szerencsénk van – vagyis amilyen szerencsém van nekem, de mivel velem vagy így ez átragad majd rád is – szóval biztos, hogy egy vámpírt vagy farkast vennénk fel, aki történetesen csak a vérünkre esetleg a szívünkre hajtana, nem pedig egy fuvarra az első dohányboltig. Akkor meg már tényleg nem kerülhetjük el, hogy ölnünk kelljen – kettő az egy ellen csak lenne esélyünk, meg azért pisis korunk óta egész jó kiképzést kaptunk. Ettől függetlenül még mindig vannak kétségeim a saját képességeimet illetően, de ezt annyira nem akarom köztudatba dobni. Szóval még ha véletlen stoppolna is az útszélén valaki, nem fogok rád haragudni, ha nem állsz meg. Addig is hadd dédelgessem azt a gondolatot, hogy ha véletlen felvennénk és nem akarna megölni minket, akkor rám gerjedne, nem pedig rád. Ennyi csak jár nekem, még gumicukrot is hoztam Neked. Nekünk.
A be nem álló számmal pedig az idegességemet és kicsit a félelmemet palástolom. Vagyis próbálom palástolni, több-kevesebb sikerrel. Egyikünknek muszáj lazábban vennie az egészet, különben csak két feszengő fiatal lennénk és tudod, mit mond erről apa… Menyire elronthatja a csapat dinamikáját, ha egyikőnk se képes uralni az érzéseit. Vagy legalább álcázni. Nálam inkább az utóbbi játszik.
- Az egyik díler lehet – itt most felmutatok egy másik fotót, amin az egyik nem focista gyerek szerepel ahogy éppen egy kézfogás közepette átad egy másik srácnak valamit – Mondjuk elég jól mehet manapság ez a dílerkedés, nézd – oké, tudom, hogy még mindig vezetsz – az egy Ralph Lauren felső – egy mackóval az elején, szóval egyébként tényleg nem lenne nehéz kiszúrni a srácot akárhol, mert most komolyan… ki vesz fel egy macit ábrázoló felsőt egy kocsmába? Megnézem magamnak a fotót közelebbről, hátha beugrik, hogy valahol láttam valamelyik srácot – bár nem sok dílert ismerek, vagyis nem sok olyan ismerősöm van akiről tudom, hogy dílerkedik. Talán megkérhetném Mimit, hogy kérdezzen körbe a Nymphben hátha valaki látta már a srácokat, ott úgyis mindenféle szerzet megfordul. Mimi meg olyan ügyesen szed ki az emberekből olyan dolgokat, amiket amúgy nem osztanának meg maguktól.

- Igen, öhm – nyammogok én is a gumicukron miközben a mappa első papírlapját keresem de azért ne hidd, hogy nem veszem észre milyen taktikusan átsiklottál a célozgatásom felett – A srác nevét nem említik és Emily se tudott használható információkat adni, mert nem igazán emlékszik az estére – a pulóver zsebében kezdek kutatni a fehérjeszeletem után – Amúgy Sarah Penfield, cheerleader, ösztöndíjas és irodalmat tanul. Tanult – javítom ki magam majd kicsit elhallgatok, mert akárhányszor is kerülünk ilyen helyzetbe, akárhányszor fog apánk terepre küldeni, sose fogom megszokni a halál gondolatát és a közelségét.
- Több szem többet lát – vonom meg a vállam miközben még mindig a saját gondolataimmal vagyok elfoglalva, hogy ha véletlen én is benne lettem volna abban a baráti társaságban, ha véletlen meghívtak volna abba a buliba, ha az a Ralph Lauren felsős srác nem a szőkéket szereti hanem a barnákat, akkor történetesen én is ott lehetnék most a koporsóban. Vagy vámpírként. Megborzongok és a borzongás oka inkább az, hogy belegondolni se merek, hogy vajon apánk – David – mit szólna, ha valamelyik gyereke átváltozna. Vajon levinne a pincébe és

- A szokásosnál is mogorvábbnak tűntél a konyhában – becsukom a mappát és most én is feléd fordulok, már amennyire engedi a biztonsági öv – Na ugyan, Nicky – oldalra billentem a fejem és beleharapok a szeletbe – Hadd irigykedjek, hogy neked mennyivel nagyobb társasági életed van, mint nekem – egy kicsit hadd felejtsük el, hogy éppen a sötét erdőbe tartunk ahol nemrég egy egyetemista lányt öltek meg és fogalmunk sincs, hogy ki az elkövető vagy, hogy esetleg az elkövető az a vámpír-e akit hónapok óta nem sikerül elkapnunk. Egy picikét lehetnénk az a normális testvérpár, akik éjszaka random autókáznak és jelentéktelen dolgokról beszélgetnek. Csak egy picit. Amíg be nem kanyarodunk a földútra ami az erdőbe vezet.

Olyan hetykén rántja meg a vállát, amilyen hetykén csak tudja, Nick semmiképpen sem Franny apja - bár biztos benne, hogy jobban csinálná, mint ahogyan David próbálkozik - nem fog neki üzeneteket küldeni, hogy siessen haza, nem fogja ellenőrizgetni, nem fogja hívogatni és semmiképpen nem fog semmilyen erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy Davidnek bármennyire is megpróbáljon megfelelni. Előbb fűrészelné le a saját karját érzéstelenítő nélkül, minthogy David kedvére próbáljon tenni: ha akárki létezik ebben a házban, akinek hajlandó egy kicsit is figyelni az igényeire, az egyértelműen a húga, de ezt még neki sem igazán vallaná be. Úgyhogy csak megforgatja a szemeit: sosem fogja megérteni. Nem arról van szó, hogy Nicholas ne lenne hiú - borzasztóan az, de inkább megfelelési kényszer hajtja, mintsem igazi hiúság - éppen csak inkább nincs türelme még várakozni, amikor már így is pattanásig feszülnek az idegei. Persze egy szót sem szól, csak végig méri Frannyt, hogy legalább tisztában legyen vele, hogy ha bármelyik, útszélen  ultra dögösen stoppolót fel kell venniük, az inkább Frannyre hajtan-e rá vagy őrá.
Szöszöl még egy kicsit mielőtt kigördülnének a garázsból, feszülten markolja a kormányt, nem igazán érti, hogy a húga hogyan tudja ezt ennyire lazán venni, inkább csak beletúr a gumicukros zacskóba, kimarkol belőle négy-öt darab, enyhén hűvös, kicsit ragacsos gumicukrot és betesz egyet a szájába. Elég megfontoltan rágja össze, mintha azt várná, hogy ez most nem olyan ízű lesz, mint amilyet elvár a cseresznyés gumicukroktól és akkor majd jól elmondhatja, hogy mennyire rémes minőség, hogy mennyire silány és hogy aztán mindenképpen azon kezdhessen gondolkozni, hogy mit fog írni a gyártónak e-mailen, amit aztán majd hajnalban, amikor éppen rá akar törni a pánikroham, mert megint meg kellett ölnie valakit, ténylegesen megfogalmazhat. Legnagyobb bánatára az édesség nem okoz neki különösebb csalódást, nincs mire koncentrálnia a rájuk váró feladatt helyett, így csak némán hallgatja a húga beszámolóját, csak néha pillant oda, figyelme leginkább az útra összpontosul.
- Ki az a két tag, aki nem focista? - Összeráncolva hessegeti el a képet, nagyjából tudja, hogy mire megy ki a játék. Nem fog semmilyen kerítőnőt játszani Franny életében, a munkatársai nagy része amúgy is kibírhatatlan, beképzelt alakokból áll, semmiképpen nem kívánja, hogy azok közül bárki megbántsa a húgát, mert azt Nick sosem tudná megbocsátani egyiküknek sem. Valószínűleg verekedésbe keveredne velük, ami után kirúgnák és mivel a modell szakmában minden hír gyorsan terjed, nem kapna több megbízást. - És mit tud az Emily nevű barátnő, kivel kavart össze ez a, mit is mondtál mi a neve az áldozatnak? - ráncolja össze a szemöldökét miközben kiindexel a főútra, hogy az erdő felé vehessék az irányt. - Egyébként nem tudom, hogy David mit hisz mire fogunk bukkanni, amit a személyes kopója még nem talált meg. - Hitetlenkedve rázza meg a fejét, még mindig reménykedik benne, hogy van esélyük visszafordulni.
- Miből gondolod, hogy volt bármilyen programom? - Amióta beültek az autóba először pillant a húga felé, kicsit ellenszenvesen, de aztán megadóan és nagy kegyesen felsóhajt. - Lényegtelen is igazából, hiszen láthatóan nem vagyok ott. - Pedig ezerszer szívesebben lenne ott, mint itt és ez kicsit sem a húga hibája, de magától biztosan nem fog erről mesélni, ahhoz túl zárkózott, hogy ne kelljen mindent harapófogóval kirángatni belőle.

- Csodálatos – húzom el a szám majd sóhajtok egyet – Nem is tudom Nicky, talán ha szóltál volna vagy esetleg megdobsz egy üzenettel akkor siettem volna edzés után – vonom meg a vállam, mert teljesen ártatlannak gondolom magam mondjuk nem néztem meg, hogy egyébként írtál-e, mert nem akarom látni, hogy Timothy is írt-e valamelyik platformon a sok közül, mert nem akarok újabb hazugságot kitalálni miért is nem érek rá találkozni vele. Aztán már kicsit bűntudatom is lesz amiért egy rád förmedek, egyikőnk se tehet róla, hogy apa már megint kitalált egy programot, amihez semmi kedvünk.  

- Az lehet, de egy még akár a palacsintázóban is kiköthetünk, kettő mi van ha útközben fel kell vennünk egy ultra dögös stoppost, aki egyébként a nagy Ő lenne és én szarul nézek ki – mosolygok rád – Bár inkább a palacsintázó miatt – teszem hozzá egy másodperccel később, mert ha a számomra egy stoppos képében küldik a Nagy Ő-t akkor már nagy gondok lehetnek – Mindjárt jövök.


Egy pár mindjárttal később tényleg már lent is vagyok és a világ leghálásabb mosolyát villantom rád, amiért átveszed a vezetést tőlem – megint – és tényleg azt érzem, hogy a világon Téged szeretlek a legeslegjobban szóval egyből pötyögöm is be a koordinátákat a mappából, hogy miattam most már tényleg ne kelljen késlekedni. Azért nem tudom nem észrevenni mennyire elszöszölsz az indulással, tudom, hogy a hátad közepére se kívánod a vadász feladatok egyikét se. Itt pedig elgondolkozok rajta, hogy Neked milyen programot kellett vajon lemondani az esti kiruccanásunk kedvéért – valószínűleg sokkal izgalmasabbat, mint amit én terveztem estére.  Hátradőlve az ülésen lopva rád pillantok, hogy vajon alkalmas-e már az időpont, hogy felhozzam ezt a témát és látom, hogy még mindig kicsit feszült vagy és nyűgös szóval inkább csendben beharapom a számat és nem kérdezősködök. Még. Ami késik nem múlik.

- Hmm, ott a pont – egy kicsit elgondolkozok az összefüggésen és igazat is adok magamban Neked. Ha tehetném ilyen későn én sem mozdulnék ki, pláne nem egy erdőbe, még úgy sem, hogy azért már mindketten egészen jó kiképzést kaptunk minden ellen, amivel ott találkozhatunk – Persze, hogy az - vigyorodok el egyből és már ki is bontom a zacskót, hogy az orrod alá toljam majd én is vegyek belőle egyet és ráérősen, hangosan nyammogva jobban beleássam magam a mappa tartalmába.

- Fotók a lányról – feléd mutatom a képet egy szőke hajú lányról,  amint szurkolólány szettben boldogan vigyorog és a magasba tart egy doboz White Clawt – Azt hiszem láttam az egyetemen párszor – és majdnem hozzáteszem, hogy egyébként elég utálatosnak tűnt, de még ha az is volt, nem érdemelte meg, hogy egy vámpír rajta élje ki a beteg hajlamait – Meccs után ünnepelni mentek a csapattal a 295-ös elején levő kocsmába, fél 12-kor még felrakott egy storyt instára, amin az egyik focista nyakában lóg és a nyelve éppen a srác fülcimpájával, ah hagyjuk is – itt jelentőségteljesen rád nézek és igyekszem nem tovább kommentálni a szurkolólányokról alkotott sztereotípiáimmal a történetet, de úgyis tudod mire gondolok -  nagyrészt cheerleaderek és focisták vannak a videón, kivétel két srácot – itt elhallgatok és egy másik fotót tanulmányozok miközben egy újabb gumicukrot dobok a számba – Az egyik tökre úgy néz ki, mint az egyik modell  Justin Wu  Boys of the Fashion week videójából, nézd – tudom, hogy vezetsz, de hé tényleg nézd, mert tényleg úgy néz ki, mint abban a videóban, amit háromszázszor már tuti láttam és minden alkalommal megjegyeztem, hogy egyszer igazán bemutathatnál valamelyik kollégádnak, de mintha süket fülekre találnék ebben a témában nálad. Azért tényleg odatolom eléd a fotót és anélkül, hogy ezt most újból szóba hoznám visszatérek a mappához.
- Negyed egykor kapott egy üzenetet az Emily nevű barátnőjétől, hogy sok sikert kívánjon meg küldött egy sor padlizsán és vízcsepp emojit ,  amire fél 1 körül válaszolt, hogy egy újabb helyszínt kihúzhat majd a szexlistáról, szív, fák meg egy robbanás jel– felsóhajtok – Szerintem ennek semmi köze ahhoz az elmebeteg vámpírhoz, akit apa üldöz már hónapok óta.  Azonkívül, hogy fiatal lány az áldozat semmi más nem stimmel – remélem nem hallod, hogy amúgy tökre megkönnyebbültem ettől a felismeréstől szóval még mielőtt bármilyen megjegyzést is tennél – Na és mi dolgod lett volna estére? – témánál is vagyunk.

Nem tudja pontosan, hogy a színtiszta gyűlölet mellett pontosan mit is érzett, amikor David közölte vele, hogy most kell a húgával olyan ügyeket intéznie, amihez Davidnek semmi kedve: köszöni szépen, inkább szivarozik a dolgozószobájában - és ki tudja mi mást csinál még (Nick szerint a névsorát frissíti és Nick szerint ezen a névsoron szerepel mindenki, aki valaha is ártott neki, akinek valaha is szívességet tett vagy aki tartozik neki , hogy amikor úgy tartja kedve kihúzza őket a listáról és a gyerekeivel végeztesse el a piszkos munkát) - minthogy hűvös, nedves és sötét erdőkben barangoljon. Mondjuk Nick is el tudna képzelni élelmesebb programot magának, mint Franny társaságában róni az erdőt az éjszaka kellős közepén. Még az esti randiját is le kellett valami mondvacsinált, hihetetlen és megalázó indokkal mondania. Szóval igen, a gyűlöleten kívül nem igazán tudná felidézni, hogy mit érzett abban a pillanatban, csak visszavonult a szobájába, hogy olyan dühösen feküdjön az ágyán amilyen dühösen csak tud: mozdulatlanul mered a plafonra, pislogni is csak akkor pislog, amikor a szeme már egészen kiszárad.
Azt kívánja bárcsak sose érne haza a húga, bárcsak ma este akarna kimaradni, bárcsak történne valami, ami keresztbe húzza David számításait, de aztán a húga belekiált a ház csendjébe, neki meg összeszorul a gyomra ettől. Elégedetlenül és csalódottan ül fel az ágyában, felhúzza a kapucnis felsője cipzárját és elindul lefelé, ezt is legalább úgy teszi, mintha az utolsó útjára indulna, odalent pedig Franny helyett a halálosztó várná.
Csak megköszörüli a torkát - elég határozottan ahhoz képest, hogy éppen a halálára készül - a kezeivel pedig hátra támaszkodik a konyhapultra.
- David azt akarja, hogy most induljunk. - Fellöki magát a pultra és csak megrántja a vállát. Nem talál ebben az egészben semmi élvezni valót. - És ezt legalább két órája mondta, csakhogy tudd. - Megemeli a szemöldökét enyhe sértett éllel, amiért eddig kellett várnia a húgára.
- Minek? Nem palacsintázni megyünk. - Nem igazán ellenkezik, inkább csak belenyugszik abba, hogy Frannyre továbbra is várnia kell. Amúgy sincsen kedve ehhez az egészhez, utál éjszaka erdőkben sétálni, amikor olyan zajokat adnak ki a fák, hogy abba egy rendes ember - és Nicholas úgy gondolja, hogy ő rendes ember - beleborzong.
Ki is veszi azt a tortát a hűtőből, meg egy villát a lába alóli fiókból és lemetsz magának egy nagy falatot. Fintorogva nyeli le a maradékot pedig visszahelyezi a hűtőbe, hadd háborogjon Cathrine azon, hogy valaki félig megette a süteményt aztán a maszatos villát is a hűtőbe tette.
- Hurrá... - Vet egy elég megsemmisítő pillantást az emelet felé, ahol éppenséggel Davidet sejti mielőtt Franny után indulna, felsóhajt - elég teátrálisan - de azért mégis csak magához veszi az autó kulcsát ahogyan Franny ránéz ettől pedig csak csalódottá válik. Miért tudja ilyen könnyen kenyérre kenni a húga?
- Állítsd be a navigációt. - Legalább ezer évet vesz igénybe, hogy beüljön az autóba, bekösse magát és megnyomja a start gombot, titkon talán abban reménykedik, hogy David kiront a házból és annyit mond, hogy az egész vicc volt. Csakhogy David SOSEM viccel a kiképzésükkel kapcsolatban és ettől egy kicsit sírhatnékja is támad.
Felsóhajt, kicsit jobban rámarkol a kormányra aztán kihajt a garázsból, David most sem okozott csalódást neki. - Nem tudom Franny, most is egy erdőbe megyünk sétálni és rám is erőltetik, szóval nem tudom, magamtól soha többé nem mennék az erdőbe, ha lehet. - Vet egy jelentőségteljes pillantást a húgára. - Cseresznyés, ugye? - Nick kedvenc gumicukra a cseresznyés - időnként a kólás -, a színes gumicukrokból mindig válogat: a narancssárga és a sárga szerinte borzasztó. - Szóval mi van még abban a mappában? - Ha teljesen őszinte akarna lenni, akkor most bevallaná, hogy ez egyáltalán nem érdekli, csak éppen Frannyt akarja rávenni, hogy beszélgessen vele, mert attól valahogyan mindig jobban érzi magát, csakhogy Nick nem akar teljesen őszinte lenni, ezért úgy tesz - valószínűleg elég sikertelenül -, mintha érdekelné a dolog.

- Megjöttem – mintha egyébként az évek alatt valaha is kaptam volna választ, akárhány alkalommal elkiáltom magam az ajtóban miközben az edzőcipőmet rúgom le magamról. Ettől függetlenül nem hagytam és valószínűleg nem is fogok soha felhagyni ezzel a szokással, mint ahogy azzal sem, hogy az edzés után az első utam a konyhába vezessen egy protein-szeletért. Csakhogy ott a hűtő tárt ajtaja előtt állva megpillantok egy szelet sajttortát, ami annyira finomnak  néz ki és a tény, hogy nem az enyém, nem én vettem vagy sütöttem magamnak, még jobban kívánatossá teszi. A kezem már magától nyúl a szelet sütemény felé és már majdnem el is érem amikor meghallom a torokköszörülésed a hátam mögül.
- Egyébként ezt élvezed? – célzok itt a hátam mögé osonásra és ijesztgetésre miközben feléd fordulok és úgy teszek mintha nem is akartam volna lecsapni a tortaszeletre, ami lehet akár a tied is. A tekintetem végigpásztázza a szetted és sóhajtva bontom ki a pulton heverő fehérjeszeletet.
- Most? Komoly? – csalódottan harapok bele és bosszúsan rágok, mert nem úgy képzeltem el, hogy az edzés után még a vadász teendőkkel is foglalkoznom kell. Bár a reggelinél elhangzott hírek alapján egészen várható volt, hogy apánk minket se hagy ki belőle de azért egy picikét reménykedtem benne, hogy most talán másképp lesz, majd mással intézteti el a munka legkevésbé izgalmas részét. Bár még mindig inkább ez, minthogy rendes vadászatra küldjön.
Egyébként nem mintha olyan sok izgalmasabb tervem lett volna a ma estére, bár nem ártana nekiállnom megírni a beadandót Szellemi tulajdon és jogvédelem órára, de még egészen messze a határidő – egy hét – és mivel a hét többi estéjére sincs sok tervem így … Így egy kis gyilkosság utáni nyomozás bármelyik huszonéves fiatal estéjébe belefér.
- Öt percet kérnék míg átöltözök és rendbe szedem magam – remélem egészen hatásosan adom elő Neked, hogy tényleg csak öt percre lesz szükségem, de Te is meg én is tudom hogy minimum tizenöt percről lesz szó. De mentségemre szóljon, hogy már el is suhanok melletted fel a szobámba, ahol természetesen rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy merre lehet a kimondottan késő délutáni, már-már éjszakába hajló erdei sétákhoz alkalmas outfitem. De végül – talán bő 5 perc keresgélés után – sikerül magamra rángatnom egy fekete leggingset, egy kapucnis melegítő felsővel – ami igazából Finlay felsője, de mivel már egy hónapja nem kérte vissza így a tulajdonjoga átszállt rám – és mivel én vagyok a világ legjófejebb húga ezért a dugi-gumicukor készletemből most egy zacskót zsebre vágok, hogy majd megoszthassam Veled a csodás tesós programunkon.

- Mehetünk is – jó, tök jogosan kérdezheted, hogy miért volt szükségem tizenhárom (ez egyébként majdnem rekord) percre ahhoz, hogy az egyik melegítő felsőt meg leggingset egy másikra cseréljem, de Te ezt úgysem értheted meg, mert férfi vagy - Eléggé lefárasztott agyilag a mai nap, szóval esetleg… vezetnél Te? – mint ahogy Te vezettél az elmúlt tizennyolc alkalommal is, mert én még mindig bepánikolok, ha volán mögé kell ülnöm és egyébként is most is olyan szépen nézek rád, hogy nem mondhatsz nemet ezekre a pillarebegtetésekre, Nicky!

Még ha egyébként nemet is mondanál, akkor is magabiztosan az anyósülés ajtaját célzom meg és vágódok be az autóba majd kötöm is be magam egyből, jelezve, hogy engem innen maximum erőszakkal fogsz kirángatni, hogy vezessek, de abból Te se jönnél ki jól, mert megsérülne az a csodás pofid és akkor mit szólnának a fotózáson?
- Éreztél valaha is késztetést arra, hogy egy idegennel, aki lehet ember, vámpír vagy farkas, az éjszaka folyamán elindulj kettesben sétálni egy erdőbe? – vonom össze a szemöldököm, miközben a mappa tartalmát lapozgatom, amit még apánk készített ki nekünk áttanulmányozásra – Egyébként hoztam gumicukrot.