Mi emberek, már nem voltunk olyan biztonságban, mint annak idején, de én ebbe születtem bele, ez volt a természetes. Az édesanyámmal egy esős nap reggelén elmentünk bevásárolni, készültünk egy hétvégi ebédre, ahol majd összegyűlik a család, jót beszélgetünk, nevetgélünk, meg ilyenek, mert kell valami jó is ebbe a világba, ahol a természetfelettieké a hatalom és nem tehetünk semmit, vadásznak csak nem fog beállni egy tizenéves lány nevelése mellett. Szóval a piacra mentünk, ahol épp valami banda élvezkedett és csak egy lökést éreztem, hogy fussak el és ne nézzek vissza, majd találkozunk egy óra múlva legkésőbb a szokott helyen. Azt tettem, amit kért, csak a kávézó előtt álltam meg, ami a közös kis találka helyünk volt, vártam, de nem jött, tudtam, hogy ez mit jelent, egyedül maradtam, kissé sokkos állapotban mentem amerre a lábam vitt, amíg valaki, nos felkarolt, hogy majd ő vigyáz rám. Benedict elvitt magával, az otthonába, vagyis, ahol lakott a mentora Luke, aki nem volt oda értem, én sem kedveltem őt, ez hamar eldőlt. Élveztem eleinte, hogy van hol laknom, meg féltem is, hogy mikor leszek én a vacsorája az itteni vámpíroknak, nem akartam vérbank lenni. Ám ettől nem kellett tartanom, elég jól feltalálták magukat, volt pénzük mindenre, egy maffia közepébe cseppentem bele és ezt nehezen tudtam feldolgozni. Pont ilyenek ölték meg a családomat, mi van, ha pont ők tehetnek róla, ha valamiért pont engem szemeltek ki? Volt egy naplóm, amit elrejtettem és amibe mindent feljegyzeteltem mindenkiről, volt időm megfigyelni őket, ahogy bőven jutott időm bosszantani is őket és borsot törni az orruk alá. Szerettem zsíros kézzel elrohanni a fal mellett, Luke előtt főleg, mert mindene a tisztaság. Emellett a másik kedvencem az volt, hogy megkóstoltam az anyagot, amit terjesztettek, kicsi kár volt, én meg függő lettem, mert az anyagnak hála szárnyaltam és olyanokat jókat flasheltem. Egyszer azonban túladagoltam magam és valamelyik vámpír a fejébe vette, hogy átváltoztat, mert erős vagyok, de ne halljak már meg, mert leszedi a fejüket Benedict, amiért nem vigyáztak rám. Ő olyan volt, mintha a bátyám lenne, de azért nem osztott meg magáról túl sokat, ám én beértem kevéssel is, majd utána nyomozok, nem aggódtam túl a dolgot. Meg fogom tudni, hogy miért segít rajtam és mit vár tőlem. A másnapi ébredés vámpírként, azaz, amikor magamhoz tértem nem volt életem legkellemesebb feltámadása, az éhség eluralkodott rajtam, de nem holmi emberi ételre, hanem vérre. Tudtam mi lett belőlem és nem akartam meghalni még, annyi rejtély vár még rám! Gyorsan kaptam a vérrel teli zacskóért, hogy a tartalmát megigyam. Rémes íze volt, mégis sokkalta jobban éreztem magam tőle, mintha bedobtam volna pár energiaitalt. Természetesnek vettem, hogy segített nekem a drogproblémából kilábalni Benedict, mivel ha nem hoz a maffia közelébe, akkor biztos ki sem próbáltam volna, szóval az egész az ő hibája és ezzel tette jóvá, tőlem aztán ne várjon hálát. Mikor a jobb kezének akart Luke halála után, majdnem a képébe röhögtem, hogy na meg még mit nem! Én jó útra térek és riporter leszek, megtudok mindenkiről mindent is és mivel szokták mondani, a tudás hatalom, elmentem egyetemre, hogy kiképezzem magam. közben azért néha átfutottam a gyermek fejjel írt feljegyzéseimet, így felnőttebb fejjel már tisztábban láttam dolgokat és volt, amit össze is tudtam kötni. A diploma sima ügy volt, meg utána elhelyezkedni szintén, a gyakorlati helyem is a helyi televíziónál volt, nem csodálkozom, hogy felvettek, elvégre jó vagyok, szeretek nyomozni és így hozzáférek hivatalosabb papírokhoz is, csak kicsit kell illegetni magam a helyi rendőrőrsön mondjuk, hogy belenézhessek egy-egy lezárt aktába. Mondjuk ehhez kell egy felépített jó sztori is, ami még nem állt össze Benedict múltjával, de rá fogok jönni, hogy mi az ő története az amnéziája előttről. Kisebb ügyekről most kerültem át a nagyobbakra, haladok felfelé a ranglétrán, szinte repesztek, ami kicsit furcsa, mert túl könnyen megy, de egyelőre nem gyanakszom, csak elhiszem, hogy ennyire jó vagyok, önbizalom az van bőven.