Az első gyermekem vagy. Az egyetlen fiam vagy. Warlock vagy. A képességeid különlegesek, páratlanok a maguk nemében.
Ugyanazt mondtam neked, amit az én apám mondott annak idején nekem… Volt-e ennek bármi jelentősége az életedre nézve? Fogalmam sincs. Fiatal éveidből jó néhány eltelt, mire kiskamaszként kezdted felfedezni a mágiát, s arra kértél tanítsalak. Szeretted, hogy ez csak a kettőnk dolga, hogy a húgod és az anyád, nem lát bele ebbe. Valóban különleges lettél. Így gondoltad, ezt tudom, éreztem a vibrálást körülötted, ahogy a lehetőségek ötletétől is izgatottság lett úrrá rajtad. Én pedig élveztem ezeket az energiákat körülötted. Büszke voltam, még ha arra is tanítottalak, hogy ne hagynáld nyilvánosan a képességeidet.
Már felnőttél, tekintélyed lett, lediplomáztál, dolgozni kezdtél, amikor minden megváltozott. Washington változott meg - a természetfeletti előbújt, és ez ellen lázadni kezdtek. Te először még talán ellenezted is mindezt, de mostanra, már inkább szimpatizált a kormányzattal, ezért pedig talán én vagyok a felelős, mert nem figyeltem rád eléggé - hiába voltál felnőtt, még mindig vágytad az én elismerésemet, én pedig már nem veled, hanem a húgoddal foglalkoztam, aki bár embernek született, vissza lehetett táplálni belé a mágiát, így a Kiválasztottak egyike lett. Te pedig ezt nem nézed jó szemmel, ahogy anyátok sem. Emiatt a házasságunk tönkremenni látszik, és ami még rosszabb, te egyre radikálisabban fogod fel a helyzetet, s talán csak a testvéri kapocs miatt nem jelentetted még fel a húgodat, Tatianát és engem, s persze az ellenállás többi tagját. De vajon eljuthatsz erre a pontra? Képes lennél ártani a saját családodnak?