- Nem, egy cseppet sem bízok bennük. - válaszolok gondolkodás nélkül a felém intézett kérdésre - Nem ismered a járgányt, nem tudod, hogy hová megyünk. Mennyi esélyt adnál magadnak így? - kérdezek vissza - A rutinról meg már ne is beszéljünk. - verem be az utolsó szöget a kis szurkálódás koporsójába. Nem egyszer jártam már meg ezeket az úttalan utakat, így pontosan tudom, hogy mi vár ránk. Ezért is fogadok arra, hogy fejre fogunk állni, amit szerencsére ez a kis buggy jól kibír. Mindezek emellett nem kerülte a figyelmem az a kis csönd, ami az előbbi megjegyzésemet követte a munkámat illetően. A célom nem ez volt, de azért egy kicsit elgondolkodik majd velem kapcsolatban.
Felnevetek, amikor reagál a vizes pólós megjegyzésemre.
- Eddig az a fajta dolog még nem fordult meg a fejemben, de tény, hogy meglehetősen erős a mezőny. - gondolkozok el elképzelve őt melltartó nélkül, miután leöntik egy vödör vízzel és mellette a többi lányt, akiknek nem nagyon kell szégyellniük a méreteiket. Csak remélni tudom, hogy most is belelát a fejembe és talán éppen ezért is teszem a kezem a combjára. Na meg, ha már ott van, egy kicsit meg is simogatom és enyhén rámarkolok. Csak nehogy ez okozza a felborulásunkat, amikor még semmi komoly nem jött szembe velünk.
- Mondhatjuk úgy, hogy annyira tetszett a látványt, ami szemeim elé tárult azon az csodás éjszakán. Annyira, hogy még maga Michelangelo se tudna annál szebbet festeni. - szedem elő valami elképesztően mélyről a költői vénám, aminek megléte még engem is meglep.

Na gratulálok Kyra... Ezúttal visszafelé sült el a játékod és talán, lehetséges hogy megbántottad a vámpírt. Hogy én mekkora egy hülye picsa vagyok. Bűntudatom lett, és nem is mertem válaszolni, vagy egyáltalán rá nézni. Inkább a többieket szemlélem meg, hogy tudjam nagyjából mire számíthatok, de nem sok mindent sikerült kideritenem.
Az hogy enged vezetni, valahol azt bizonyítja hogy bízik bennem, annak ellenére is, hogy nem vagyok épp egy terepre való sofőr. Visszaültem hát a volán mögé és beindítottam az autót. Besoroltam, hogy nagyjából azon a helyen legyünk amit elképzelt.
- Borulás? Tán nem bízol vezetési képességeimben? Ez a kijelentés nagyon úgy hangzott, hogy arra számítasz, mi fogunk borulni. - mondom idegesen kuncogva, de az útról nem véve le a szemem. Magabiztosan vezeték egy ideje, amikor újra megszólal és szavai nyomán félrerántom a kormányt.
- Csak most tudsz szólni? Most hogy vegyem le? Ráadásul sportmelltarto! - csapok a kormányra idegesen, mintha tényleg bántana a dolog. Ha döbbent arccal néz rám, szemtelenül kinevetem, ha nem akkor egy kis hatás szünet után ugyanúgy felkacagok. De a tény hogy vizes póló lesz elgondolkodtat. Nem sok lányt láttam magamon kívül, talán ha 3-4et. Töretlenül vezeték tovább, de agyam máshol jár. Például azon, hogy ő hogyan reagálna, ha más is szemet vetne rám a vizes póló közben.
- Viccet félre téve, tényleg azt akarod, hogy ne legyen rajtam melltartó? Ennyire zavar ez a ruhadarab, hogy mindig meg akarsz szabadítani tőle? - pillantok felé egy pillanatra őszintén csodálkozva.

- Szerinted mégis mit dolgozhatok? Szórólapokat osztogatok és néha rossz környékre tévedek, amiért nem árt a jó vezetési tudás? - kérdezek vissza egy kicsi sértődést csempészve a hangomba. Hallott már rólam, így biztos vagyok benne, hogy jól tudja a munkaköri leírásomat és nem kell neki bemutatni. A kérdés már csak az, hogy valóban akarja-e az életet, ami a velem való kapcsolata által fog megtapasztalni.
- Nem hiszem, hogy túlzottan ismernéd az erdőt és az utat, amin menni készülünk. - jegyzem meg a kérdését hallva - Legyünk inkább középen. Amúgy sem fogunk túlzottan közel menni egymáshoz, mindössze, ha valaki felborulna, akkor ne legyünk egyedül. - vázolom fel neki az elkövetkezendő perceket és órákat. Abban biztos vagyok, hogy mindez teljesen idegen lesz számára és rendkívül szórakoztató. Pont ez is a lényege, bár ez a kis túra lehet fárasztó is igen könnyen.
- Arra készülj fel, hogy vízlespóló verseny is közbe lesz iktatva. - kacsintok rá miközben beülök a járgányba és felveszem a sisakomat. Van egy olyan gyanúm, hogy fejre fog állítani minket, leginkább azért, mert nem ismeri se a terepet, se a járgányt.
- Belegondolva... Remélem nincs rajtad melltartó. - teszem még hozzá egy kicsit utalgatva pár dologra.

- Miért van az az érzésem, hogy ez nem csak lehetőség, hanem egy jóslat? Mekkora kalamajkába akarsz belevinni? Bocsánat, milyen nagy bajba fogsz te sodorni engem? - aggódó és rémült hanggal kérdezem mindezt, bár egyáltalán nem így érzem magam. Sőt kifejezetten várom már az első megbízást. Minél többször vizsgázok jelesre, annál közelebb jutok a megfejtéshez. Annál előbb megtudhatom a titkokat. De vajon tényleg annyira tudni akarom őket? Tényleg annyira fontosak lennének, hogy emiatt feladjam a nyugodt csendes visszafogott életemet? Képes lennék ezekért az információkért Bastient támogatni? A válasz még nem volt meg, de tudtam előbb vagy utóbb színt kell vallanom és választanom kell, bár az hogy Jacob bekerült az életembe, már meg is pecsételte a sorsomat.
Kérésére megálltam és az autónak dőlve vártam meg, amíg visszatér. Hangos és harsány nevetés szállt felém, ahogy pár sráccal... Akarom mondani pasival beszélt. Jókedvűen tért vissza és a válla fölött a társaságra nézek.
- Többen is megyünk? - kérdezek vissza, majd a kocsira nézek. - Kihasználnom az alkalmat és vezetek én. Feltéve, ha mi vezetjük a konvolyt. Nem akarok balesetet okozni. - nézek vissza rá ártatlanul.

- Akkor azt hiszem majd el kell mennünk egy technikai pályára is. Szeretném, ha biztosan kezelnél bármilyen autót ami a kezeid közé kerül. Sosem lehet tudni, hogy mikor kell majd neked bepattani a vezető ülésbe és meglógni a helyszínről. Nem mondom, hogy ez gyakori lesz, de sosem lehet tudni. - szólalok meg a kapott választ hallva. Ha már lett egy valaki, aki velem jön a munkák folyamán, akkor szeretném, ha ebben is bízhatok benne. Az, hogy van jogsija sokat segít a helyzeten. Nem mintha ez egy túlzottan gyakori eset lenne, szerencsére.
Eleinte azért meglehetősen óvatos volt és még le is fulladt, ami mosolyt csalt ki belőlem egy kis kacagással. Végül azért ráérzett, de még bőven elmaradt mögöttem sebesség terén. Egy kicsit mintha görcsösen fogná a kormányt, de azt egyelőre nem teszem szóvá számára. Hagyom kiélvezze a vezetést és a repülgetést egy-egy ugrató után. De ez sem tart örökké és jelzek neki, hogy álljon ki. Nem csak mi teszünk így, a még olyan 3-4 járgány áll meg a közelünkben. Kiszállok és elkezdek velük beszélgetni, ami kissé harsány és olykor nevetésbe torkolló. Néhány perc elteltével megállok mellette.
- Erdei túrára indulunk. Vezetsz, vagy átvegyem? - kérdezem meg őt is. Még a végén annyira belejött, hogy nem akarja átadni a kormányt.

- Az ösztönösen jött. Meg talán kicsit te is akartad, hogy beleolvassak. Különben nem sikerült volna. - jegyzem meg halkan, kissé el is pirulva.
A rally pálya nem egy kezdő sofőrnek való hely, és örültem, amikor nem engem ültet a volán mögé. Élveztem ahogy vezetett és úgy éreztem szabad vagyok. Amikor viszont megállt, hogy helyet cseréljünk kissé megijedtem.
- Van jogsim, tudok is vezetni. Csak pár hónapja már nem ültem a volán mögött. - felelem ijedten, de azért mégis helyet cserélek vele. Félve ülök be a sofőr ülésre. Izgulok és hirtelen azt sem tudom mihez kell kezdenem. Idegesen felnevettem, majd beinditom az autót és sebességbe rakom, de túl gyorsan engedem fel a kuplungot, amivel szuperül lefullasztom a járgányt. Morgok az orrom alatt, és rájövök, hogy messze vannak a pedálok. Beállítom az ülést, hogy kényelmesen elérjem a pedálokat. Újra kezdem a műveletet, ezúttal sikeresen. Lassan indulunk el, és óvatosan adok gázt. Nem merek Jacob felé fordulni, mert akkor tuti megint zavarba jönnék és megint lefullasztanám az autót. Hamar visszajön amit tanultam, és bátrabban lépek a gázra, és váltok feljebb. Száguldunk, szinte repülünk. Csak arra nem számítottam, hogy lesz előttünk egy ugrató, amire felhajtottam. Ösztönösen léptem jobban a gázra, erősen kapaszkodtam a kormányba. Láttam, hogy alattunk elszáguld egy másik jármű, amitől megugrott az adrenalin és ahogy földet érünk kacagva vezetek tovább, sokkal bátrabban mint eddig.

- Ahogy látom az én fejemben viszont nagyon szívesen nézel bele. Főleg amikor éppen az akció kellős közepén vagyunk, ami annyira nem is hátrány, mivel pontosan olyan reakciókat vált ki, mint amilyenekre számítok. - gondolkozok el hangosan egy pimasz mosoly mellett miközben lekanyarodok az egyik kereszteződésben a meglepően gyér forgalomban. Ennél azért sokkal több autóra számítottam az utánatok, vagy inkább sokkal többet szoktam meg ebben a városban. Régen meg alig volt pár darab, most meg mindenkinek van kettő is. A megjegyzésére a meglepetéseket illetően nem felelek semmit, mivel tagadni nem akarom. Lehet, hogy csak megtetszettek a reakciói azon helyekre ahová elviszem őt.
Nem túl nagy meglepetésemre a mostani is jól meglepte, főleg, amikor megálltunk a Buggy mellett. Láttam rajta az izgatottságot, hogy mégis miben lehet része. Amikor elkezdtünk száguldozni akkor mosolyogva hallgattam a sikolyait, amik olykor kacagásba mentek át. Ám jól tudom, hogy nagyon gyorsan fogom az arcára fagyasztani a vigyort. Olyan négy kört után kiálltam és elkezdek kiszállni.
- Most pedig helyet cserélünk. - szólalok meg és segítek, ha szüksége van rá. - Remélem van jogsid és nem kell a nulláról megtanítani mindent. - teszem még hozzá, mert ebbe egészen eddig még nem gondoltam bele.

- Eddig tökéletesen működött, hogy nem láttam mások fejébe. Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy ezek után is így lesz-e. Ezelőtt nem nagyon voltam hosszabb ideig kettesben senkivel. Lehet emiatt is erősebb. Vagy amiatt ami történt. - a figyelmeztetése viszont megriasztott. Hallottam már megtébolyodott telepatákról, főként emiatt is rettegtem ettől a képességemtől. Rettegtem attól, hogy egyszer én is így járok, hogy én is megbolondulok. Nem akartam egy esetleges öntudatlan állapotban valakiben kárt tegyek.
- Ettől rettegek. Hallottam már pár történetet én is. Nem akarok én is így járni mint ők. - adok hangot az aggodalmamnak suttogva. A masszázs után sokkal jobban éreztem magam. Jót tett, hogy ki masszírozta a csomókat. Lazább lettem és könnyebben is mozogtam.
- Szereted a meglepetéseket, látom... - vonom fel az egyik szemöldököm, de izgatottan figyelem az elsuhanó házakat, majd a gyárépületeket, végül az erdőt. Ahogy közelebb értünk úgy suhant át előttünk egy bazár nagy autó. A tisztásra érve leesett az állam. Ez egy rally pálya, vagy valami ahhoz hasonló! Gyorsan kapcsoltam, és félig nevetve félig ijedten néztem rá, amolyan ez most komoly nézéssel. Kiszalltunk és már intézkedett is. Hamar kapok egy sisakot, amit emgedelmesen fel is veszek. Miközben becsatol, egészen közel van hozzám.
- A cicus, most kicsit meg van ijedve! - nyüszítem, ahogy egy egy fa veszélyesen suhan el mellettünk. Erősen kapaszkodom, sőt egy élesebb kanyarnál fel is sikoltok, de lassan feloldódom és a sikoly kacagásba vált át nemsokára.

- Nem akarsz, de mégis megteszed. Pont ezt kell edzeni, hogy jobban tudd irányítani. Számodra is hasznos lesz, ha nem látsz bele minden melletted elmenő ember fejébe. Láttam már olyat, aki elvesztette a kontrollt ezen képessége felett és igen szép rohamot kapott. - adok neki egy kisebb figyelmeztetést számára. Nem szeretném, ha belerokkan az kontroll elvesztésébe és a túl sok zajba, ami a fejében keletkezik. Talán azért is próbálom egy kicsit irányítani őt a megfelelő irányba, pedig túlzottan sokat nem tudok a boszorkányokról. Ezt is csak megfigyeltem és beszélgettem velük néhányat.
A masszázs egy kicsit másképp kapcsolódik ehhez, de hozzá tud járulni. Hallottam, amikor felnyög és jajgat, de összességében meglepően jól bírta a kis kínzást, amiben részesült.
- Egyelőre titok, de rövidesen megtudod. - kacsintok rá miután beült a kocsiba. Viszonylag hosszabb autózás után végül eljutottunk egy meglehetősen a város szélére. Már bőven az erdős részen kocsikázunk. Végül bekanyarodok egy földútra és alig pár méter után egy jeep repül át előttünk. Félmosoly jelenik meg az arcomon, mivel így már sejtheti, hogy nem sátrazni hoztam ide. Pár kanyar után meg is jelenik egy tisztás, ami tele van különféle terepre szánt, vagy átépített járművekkel, na meg emberekkel, legalábbis elsőre azoknak tűnek. Igazából egy részük valójában az is volt, de a nagy részük nem. Viszont mindenki ugyanazért volt itt, hogy kiengedjen egy kis gőzt és közben jól szórakozzon. Így aztán le is parkoltam egy Proto Buggy mellett. Amikor kiszálltam, akkor lekezeltem az egyik sráccal és rövid beszélgetés közben egy mosolygós lány jött oda. Szokásos puszilós köszöntés, majd Kyra-hoz lép, hogy odaadja a sisakját. Én is kapok egyet, majd a szőkeség mellé lépek.
- Délutáni programunk ebben lesz. - mutatok a járgányra, amin már némi sár fellelhető. - Vedd fel a sisakod és segítek beülni. - mondom neki mielőtt felvenné is, majd segítenek. Amikor beült és be is kötöttem, akkor beszállok én is. Majd megindulok és úgy száguldok a fák között, hogy párnál biztos azt gondolja, hogy neki fogunk repülni.