lyssa & marco

PLAYING WITH FIRE

Néha igazán elgondolkozom azon, hogy Marco jobbat érdemelne, mint azt, hogy én a háta mögött lopakodom és visszatérek a gyökereimhez, de ugyanakkor nem tudhattam, hogy mégis milyen hatással lenne rá, ha hátat fordítanék neki így ezt általában mindig kivertem a fejemből. Már csak azon kellene túllépnem, amit úgy tűnik, hogy képtelen vagyok elengedni. A veszély az, ami éltet engem és ezt képtelen vagyok elengedni.
- Hát határozottan felvillanyozza a szervezetemet és utána még jobban alszom majd, mint előtte. - Szükségem volt, hogy pótoljam magamban a vért meg amúgy is. Egy kis bor után tényleg jobban tudok aludni, de most koránt sem ez volt az elsődleges célom, hanem a vörösvérsejtek újragyártása.
Nem tudom, hogy mégis miért tudok ilyen könnyen hazudni neki talán, mert tudom, hogy megbízik bennem így nem kételkedik a szavamban, de ez is csak hozzáad az árulásomhoz. Remélem, hogy sosem fog kiderülni, de annak is annyi az esélye, mint egyenesen egy csodának így nem ringatom abban a tévhitben magamat, hogy ezt az örökkévalóságig tudom folytatni majd. Hiszen csak idő kérdése mikor találkozom olyannal, aki nem képes leállni és akkor soha többé nem hal rólam és még az árulásommal is szembesülnie kell majd. Pedig annyira szeretném megóvni a fájdalomtól, de önmagamtól sajnos nem tudom és sajnos ebben a helyzetben tökéletes csomag vagyunk.
- Nem mondom, hogy én lennék erre a legjobb személy, de tudod, hogy mindig meghallgatlak. - Kezemet az övére simítottam, ahogy megcirógatta az arcomat, majd a tenyerébe hintettem egy csókot mielőtt elengedtem a kezét és újabb kortyok kúsztak le a torkomon a borból.
Szomorúan lekonyultak az ajkaim, amikor elvette tőlem a bort, de talán sikerült eleget töltenem magamba ahhoz, hogy ne legyek teljesen erőtlen és visszatérjen belém azaz életerő, amit nem is olyan régen kiszippantottak belőlem. - Hmmm.. Mégis mire gondoltál? - Játékos mosollyal pillantottam fel rá és ilyenkor utáltam egy picit, hogy olyan alacsony voltam, hogy néha annyira fel kellett néznem az emberekre, hogy olyan volt, mintha csak a plafont akarnám bámulni.

Ott állt a hűtő előtt, kezében már egy félig megdézsmált boros üveggel, ami jelenthette volna azt, hogy nincs minden rendben. Annak, aki nem ismerte eléggé Lyssa-t. Számtalan emlék időzött bennem azzal kapcsolatban, mikor közösen iszogattuk azt az édes nedűt, jó pár kalandos estét köszönhettük neki. A bor mondjuk mindig az első lépcső volt, általában követte valami töményebb. A vége mindig ugyanaz volt.
- És biztos, hogy kimerültség ellen ez a legjobb orvosság? - Odasétáltam mellé, hátamat a hűtő falához támasztottam, és testközelből vizslattam arcát. Kezemben még mindig a kávésbögrét szorongattam, ami lassan teljesen kihűlt, de akadt most jobb dolgom is annál, minthogy a kávéval törődjek. - Oh, végre valami egészen emberi. - Vigyorodtam el széltében, mikor barátnőket említett. Itt egy kicsit enyhült a gyanakvásom, pedig az agyam már megannyi víziót felvázolt arról, mit titkolhat előlem ez a lány. Vetekedett bennem két alternatíva, főleg az, hogy melyik lenne rosszabb. Ha egy másik férfi lenne a dologban, vagy hogy visszatért régi önmagához. Voltaképpen ahhoz, miként mi is megismertük egymást.
Felsóhajtottam, felemelve az egyik kezem, és végigsimítottam az arcán. - Csak a szokásos. Snassz minden. Vámpíroknak adnak mentális tanácsadást? - Előtte nem kellett titkolóznom, néha meggyűlt a bajom azokkal a bizonyos démonokkal, akik soha nem öltöttek testet. A fejemben éltek, és nem hagytak nyugodni. Ettől még nem voltam bolond, de voltaképpen ezt az egy dolgot hoztam magammal az emberi életemből. A szüleim elszabadították bennem a poklot, a szó szoros értelmében. - A szipirtyó, aki az anyámnak hívja magát, megint kinyomozta a számomat. Szóval... éljenek a telefonok. - Elvigyorodtam. A hangom nem volt keserű, nem ez volt anyám első próbálkozása, de míg van egy zár a városhatáron, addig nekem nyugtom lehet tőle.
Kivettem a kezéből a bort, miután úgy ítéltem, hogy sok lesz az egy ekkora lányba, és magammal szembe fordítottam őt. - Bár én tőled is elfogadok egy pár... mentális tanácsot. - Vontam fel a szemöldököm pimaszul. Játszottam vele, ahogyan azt tőlem már megszokta, de készen álltam arra is, hogy ha szükséges, én magam borítsam rá a takarót öt perc múlva, mert elaludt a kanapén.

     | coded by barb :copyright:

lyssa & marco

PLAYING WITH FIRE

Részben bűntudatom volt, amiért Marco háta mögött lopakodom úgymond, de ugyanakkor még ez is feldobta mindazt, amit csináltam. A tilosban járás, a tény, hogy veszélyeztetem az életem. Ennek a kettősségnek valahogy leírhatatlan hatásai voltak. Illetve azért az is dobott még egy kicsit a mércére, hogy mindezt elveszíthetem, ha rájön. Akkor talán egy életre meggyűlöl. Azt pedig szeretném elkerülni, úgyhogy nagyon óvatosnak kell lennem.
A tekintetem a gyümölcslé és a vörösbor között ingadozik, míg végül utóbbi mellett döntök és rámarkolok az üvegre, majd finoman belököm a hűtő ajtaját és elkezdem kibontani az üveget, hogy aztán az utolsó cseppig gazdagíthassam vele a szervezetem.
A hűtőtől elfordulva és a borosüveggel variálva a tekintetem félig meddig Marcora szegeződik. - Igen, egy kicsit hosszú volt az éjszaka és úgy érzem, hogy teljesen kimerültem. - Persze ennek orvoslására talán nem pont a bort kellett volna választanom, de semmi sem dobja fel a haldokló lelkemet amúgy is, mint egy kis édes vörösbor. Meg aztán tényleg szükségem van arra, hogy egy kicsit újradolgozza a szervezetem a bennem rejlő vörös nedűt. - Néhány lánnyal elmentünk egy kicsit szórakozni. Nem nagy ügy. De bocsi, hogy nem szóltam róla. - Nem olyan nagy újdonság, hogy bulizni járok emberekkel, vagy más élőlényekkel, bár tény, hogy elég keveset viselek el belőlük hosszútávon, úgyhogy idővel majd ki kell találjak valami más hárítást, mert hosszútávon ebből biztosan nem fogok megélni.
- Neked milyen napod volt? Minden oké? - A lehető legjobb, amit tehetek, hogy elterelem a figyelmet arról, hogy sápadt vagyok, avagy sem. Mondjuk amúgy is olyan fehér vagyok, mint a kórház fala, úgyhogy nem olyan nagy a különbség, de ő észreveheti, amin cseppet sem lepődök meg. Mégis nem akarom, hogy túlságosan rágódjon ezen a tényen, amiért máris lehúzom az első pohárnyi adagot a boromból, hogy újra egy kis szín költözhessen az arcomra.

Hobbinak nem neveztem volna a tűzlépcsőn ücsörgést, bár mindez addig képezte a napi rutinom részét, míg elkortyoltam a kávémat, és elszívtam mellette egy szál cigarettát. Szokássá vált, a friss levegő tisztította az agyamat, az pedig egy-két vacak nap után segítette a gondolkodásomat. Bár szerencsére megritkultak a szar napok, a cigaretta és kávé kombó olyan dolog volt nekem, mint valami fájdalomcsillapító. Ráadásul az éhségemet is csillapította, ami abban segített, hogy ne Lyssa nyakát harapdáltam egész nap. Igaz, ez nem is lett volna olyan egyszerű mostanság, tekintve, hogy alig találtam itthon. Megannyi gondolatot szült ez a sok kilengése, az éjszakába nyúló késései, de a bizalmat ezek ellenére is meg kellett őriznem vele kapcsolatban. Ő volt az egyetlen talaja annak a kontrollnak, amit magamban tartottam. Máskülönben talán a szomszédok nyaka lenne az első, amit megtámadnék, elvégre a labilis állapot nem állt tőlem távol. Emberként sem voltam túl stabil, és ez csak felerősödött, mikor átváltoztam. Ahhoz viszont egyre közelebb kerültem, hogy számon kérjem Lyssa-t. Bizalom ide vagy oda, eljött az ideje annak hogy számot adjon ezekről a hirtelen eltűnésekkor. Már csak a tálaláson kellett gondolkodnom. Mióta féltem én tények elé állítani egy nőt?
Már a tűzlépcsőről is láttam alakját, mikor belépett az épületbe, így az ajtónyitás már felkészülten ért. Kifújtam a cigaretta-füstöt, majd elhúztam a függönyt a hátam mögött, hogy a hűtőnél álló alakja megláthasson engem, ahogyan kinn időzöm. - Sápadt vagy. - Tényszerű indítás, bár amúgy sem volt egy napbarnulós típus. Éppen ez volt benne a kedvencem. Minden szegletében emberi volt. És ezért megvesztem érte. - Hol kószáltál, virágszálam?

     | coded by barb :copyright:

lyssa & marco

PLAYING WITH FIRE

Egész eddigi életemben sosem voltam képes igazán kitartani egyetlen egy dolog, vagy személy mellett. Szinte vágytam a függetlenségre és az önállóságra, hogy egyedül hozhassam meg a döntéseimet, amelyek többé-kevésbé egy halálközeli élmény felé sodortak. Ez volt az én állandó tényezőm, hogy az életemet tegyem fel, mint tét. Pontosan ettől éreztem magam igazán élőnek. Most mégis úgy érzem, hogy életemben először őrlődöm a szabadságom és valami állandó között. Imádom Marco-t. De már koránt sem okoz akkora örömöt, mint egykoron. Már tudom, hogy talán soha nem ártana nekem. Vagy be kellene zárnom valahová hosszú napokra, hetekre, hogy olyan állapotba kerüljön, hogy mindez már nem az Ő döntése, de mégsem vagyok olyan kegyetlen, hogy fájdalmat okozzak neki csak azért, hogy nekem pillanatnyi örömöm származhasson belőle. Főleg, hogy utána valószínűleg egy örökkévalóságra elfordulna tőlem, amit sehogyan sem tudnék helyrehozni. Bár egy olyan helyzetben tényleg kérdéses, hogy túlélném-e.. Már a gondolatától is hevesebben ver a szívem, de lehet ez azért is, mert folyamatosan hazudozom. A kezem pedig magabiztosan kúszik a kilincsre, amit lenyomok és belépek a lakásba.
Igyekeztem minden nyomát eltüntetni annak, hogy mit műveltem az éjszaka, de csak idő kérdése és rájön, hogy miért tűnök el egyre gyakrabban. Viszont szeretném, ha ez a titok nem most derülne ki ezért nagyon óvatosnak kell lennem. Ami eddig sikerült is, úgyhogy talán még van egy kis remény a számomra. Nem akarom megbántani sem pedig drasztikus lépéseket tenni annak érdekében, hogy jól érezzem magam a bőrömben így inkább őt óvom azzal, hogy nem mondom el az igazat. S azzal is, hogy máshol keresem, amit egykoron még tőle is könnyedén megkaphattam.
- Marco.. - Fejben persze elsütöm a "Polo" poént, miszerint egyszerűen azzal is válaszolhatna, de inkább csak saját magamban mosolygok a hülye poénon, amit ezerszer végigfuttattam már a fejemben. Itthon vagy? - Ledobom a kulcsomat az asztalra, majd kibújok a magassarkúmból is, ami nélkül igazi töpszli vagyok és a hűtőhöz sétálok, hogy megigyak legalább egy doboz gyümölcslét, mert annyira kiszáradtam. Bár talán jobb választás lenne a vörösbor az estémre való tekintettel. A nyitott hűtő előtt variálok, mint egy totális idióta, de mentségemre szóljon ez nem olyan, mintha egy boltba tenném, mert itt nem átlátszó a hűtő, hogy válogassak.