461 - Try to be the fire for you, try to be the sun -

Sam && Belisa

●here we are again●

Egyáltalán nem örültem, amikor tegnap megjelent itt a barátjával, de segítettem végül. Tudom, hogy most nagyon utálnám magam, ha nem tettem volna és valószínűleg egy pillanatot sem tudtam volna aludni, mert azon aggódtam volna, hogy most miattam meghalt valaki. Hiszen, ha tudsz segíteni de nem teszed, az szerintem felér egy gyilkossággal.
Ettől függetlenül azonban aggaszt, hogy vajon mire emlékszik a barátja és, hogy rajta vagyok-e most a listáján attól függetlenül, hogy segítettem. Nagyon sok olyan vadász van, akik annyira elvakultak, hogy az sem érdekli őket, hogy egy természetfeletti épp jót cselekszik. Sam persze más. Erre már most végképp ráébredtem, mert amilyen pillantással vizslat kerül-fordul, úgy egy olyan ember sem tud nézni, aki utál téged. Azt mondjuk nem merem állítani, hogy odáig van értem, de azt biztosan tudom, hogy akárhányszor összefonódik pár pillanat erejéig a tekintetünk, megborzongok és bukfencezik egyet a gyomrom. Ez lehet az a pillangós érzés, nem? Csak attól félek, hogy mindez az arcomra van talán írva, így aztán igyekszem is ezeket leplezni amennyire csak tudom. Vajon sikerült? A részeg ember is meg van róla győződve, hogy nem látszik rajta, hogy részeg, közben meg nagyon is téved.
-Igen, veheted annak. Persze csak, ha nincs más dolgod vagy terved.- harapok az alsó ajkamba félénken, mert még mindig nem vagyok biztos benne, hogy nem fog szó nélkül köddé válni. Talán kisétál innen és rádöbben, hogy mekkora hibát követett el de még, ha így is lesz esetleg, akkor is csodás volt minden perc, amit együtt töltöttünk és nem fogom megbánni.
El is indulok, hogy felöltözzek, de képtelen vagyok megállni, hogy ne adjak neki egy puszit, azonban nem úszom meg ennyivel, amit csak egy apró mosollyal veszek tudomásul. Nem. Tuti, hogy nem fogom ezt megbánni, történjék bármi, mert ahogy magához húz és megcsókol, az mindent megér. Kis híján el is olvadok a karjai közt és majd, hogy nem azt is elfelejtem, hogy merre is indultam, olyannyira megrészegít a csókja. Ha nem szakítaná meg végül, talán nem is erőlködnék annyira, hogy felöltözzek, de azért megemberelem magam. Megígértem valamit és nem szoktam megszegni a szavam, ráadásul, ha évek óta a húgát keresi, hát épp itt az ideje, hogy megtalálja, bármi is legyen vele a terve. Segítek neki és remélem, hogy végül egyesíthetek egy családot, nem pedig hozzájárulok valaki halálához.
Az ajtóban állva aztán előbb gondoskodom róla, hogy kattanjon a zár és csak utána fordulok Sam felé, hogy válaszoljak a kérdésére. Mondjuk egy pillanatra most is inkább azon jár az eszem, hogy milyen kibaszottul jóképű, de erre most nincs időnk.
-A belvárosban, de majd úgyis szólok, hogy meddig megyünk.- mosolygok fel rá, bár legszívesebben magammal vinném és megmutatnám mindazt, amit a boszorkány lét jelent, de emlékeztetnem kell magam újra és újra arra, hogy ő egy vadász. Egy dolog, hogy én meg akarok bízni bennem, de ez nem jogosít fel arra, hogy mások életét is kockáztassam. Vannak ám ott rossz boszik is, nem csak olyanok, mint én.
-Komolyan... azzal megyünk?- állok meg a bejáratnál egy kissé meghökkenve, amikor megpillantom az ott parkoló motrot, majd Samre sandítok. -Nem igazán tűntél annak a motoros típusnak.- kúszik vigyor az arcomra, azt meg inkább nem közlöm vele, hogy ettől csak még szexibb lett számomra. -Mondd, hogy szereted a régi rock zenéket is...- vigyorgok továbbra is, miközben elindulok a motor felé és mielőtt még bárhova is mennénk, alaposan körbe járom és nézem és csak mindezek után állok meg végül, hogy megvárjam amíg felül és felhuppanhassak mögé. Gondolom mondanom sem kell, hogy a világ legbárgyúbb vigyorával az arcomon karolom át a derekát és simulok a hátához.

300 - Try to be the fire for you, try to be the sun -

Sam && Belisa

●here we are again●

Ritkán vagyok annyira tanácstalan, mint most, amikor a konyhában ücsörgök azzal a csodás férfival, akire hónapokig vártam. Olyan ez, mint amikor az ember vágyik egy karácsonyi ajándékra, ami aztán ott terem a fa alatt és nem tudja, hogy elhiggye-e egyáltalán, hogy ott van vagy inkább hozzá se érjen, mert talán eltűnik. Azt sem tudom, hogy mit mondjak vagy, hogy miként gondoljak most kettőnkre, bár ebben közre játszik az is, hogy bár vágytam rá, nem gondoltam volna, hogy Sam itt lesz még, amikor felébredek. Azt hittem, hogy hűlt helye lesz majd én meg verhetem a fejem az asztalba, de hála az égnek tévedtem. Itt van és a palacsintát eszegeti, amit "reggeli" gyanánt sütöttem. Eldobom az agyam.
Nehezemre esik bármi értelmeset mondani anélkül, hogy ne jönnék zavarba már a pillantásától is. Ilyen érzés lehet az a bizonyos "pillangók a gyomromban" dolog, amit már olyan sokan próbáltak megfogalmazni előttem, de eddig én még talán nem is éltem át. Talán, csak azt hittem egykor, hogy azt érzem, most meg szembesülnöm kell vele, hogy nem így volt. Folyamatosan attól félek, hogy cseppfolyóssá válok és lecsordogálok a székről, de ezt azért igyekszem palástolni. Akkor is, amikor szóba hozom a nap további részét, mire válaszul a barátját említi, akit előző este megmentettem. Olyan, mintha már ezer éve történt volna.
-Igen, az lehet nem árt. Biztosan össze van zavarodva. Nem tudom, mire emlékezhet a tegnap estéből... - válaszolom, de most is bukfencezik egyet a gyomrom a tegnap este említésére, de megemberelem magam és folytatom a mondandóm. Arra kell koncentráljak, amit megígértem Samnek, ahhoz viszont be kell szerezzek pár holmit. Talán jobb is, ha egy kicsit eltűnök a közeléből, mert akkor talán ésszerűen végig tudok gondolni mindent. A válasza azonban meglep és elképesztően jól esik, amit talán a gyengéd mosolyom is sugallhat neki, meg az is, ahogy hosszan rápillantok. Már csak azért is, mert még haza is hozna, amiből szerintem újfent az lenne, hogy neki esnék a bejárati ajtóban, mint valami kiéhezett hiéna, aki husit talált a szavannán.
-Ez igazán kedves lenne tőled. Remélhetőleg gyorsan végzek majd és akkor nem kell sokáig várnod rám.- mosolygok rá továbbra is, miközben hátra dőlök a székemen, mert én már képtelen lennék többet enni és amúgy is sokkal kellemesebb azt figyelni, hogy ő milyen jó étvággyal eszi a palacsintámat. Meg tudnám ezt szokni. De még mennyire, hogy meg.
-Pedig ez még csak nem is rendes kaja. Ha visszajöttem, majd főzök valami rendes vacsit, akkor aztán tényleg oda leszel a főztömért.- nevetem el magam, majd felállok az asztaltól és mellé sétálok, hogy a homlokára nyomjak egy puszit, mielőtt bármit is mondanék.-Megyek is, felöltözök. Egyél nyugodtan addig.- simítok a vállára, ahogy tovább indulok a szobám felé és már keresek is elő egy farmert meg egy felsőt. Remélhetőleg minél előbb megszerzem a szükséges cuccokat, hogy aztán Sam értem jöhessen, bár nevetséges, hogy konkrétan már most hiányzik, mikor még itt van. Olyan vagyok, mint valami hülye kamasz.

358 - Try to be the fire for you, try to be the sun -

Sam && Belisa

●here we are again●

Csodálatos és idilli pillanat volt arra ébredni, hogy Sam a maga tökéletességével ott fekszik mellettem az ágyamban. Nehéz volt ellenállnom a kísértésnek, hogy csak csendben bámuljam őt bárgyú mosollyal az arcomon, de erősebbnek bizonyult végül a késztetés, hogy meg akarjam lepni egy kis "reggelivel". Hogy miért épp a palacsinta jutott eszembe, azt nem tudnám megmondani, de majd kicsattantam a boldogságtól és a táncikálás mellé pont illett.
Élvezettel simultam bele a karjaiba, ahogy hátulról átölelt, a levakarhatatlan mosolyom természetesen, csak még szélesebb lett és megfordultam, hogy egy csókot csenjek tőle.  Az édes, boldog mosolya láttán, ami valószínűleg a totális tükörképe volt az enyémnek, ajkamba haraptam és egy kicsit odasimultam hozzá. Olyan durván idilli volt az egész, mintha nem is az én életem lenne, hanem egy reklám vagy egy film jelenete, amit tökéletesen megrendeztek gondosan kiválogatott színészekkel, aki közt meg van a kémia és a rendező el is tudná őket képzelni az adott helyzetben. Hát én el tudnám magunkat képzelni így minden áldott nap az életem hátra lévő részében.
Szavai és a nevetése a legédesebb dolgok voltak számomra a világon, így nem is tudtam megállni, hogy ne vesszek el mosolyogva a pillantásában, miközben egyedül csak arra éreztem magam képesnek, hogy ajkamat beharapva, fülig pirulva pillogjak rá, mint valami szerelmes fruska. Mi mást tehetnék, mikor épp úgy bámul rám, mintha a világ legcsodálatosabb dolga lennék? Ráadásul annyira laza és vidám, amilyennek eddig még nem láttam a rövidke ismeretségünk alatt, de határozottan tetszik. Mindig ilyennek akarom látni.
-Akkor hivatalosan is kijelentem, hogy szerintünk most reggel van és kész.- mosolygok fel rá, majd a puszit követően lehuppanok vele együtt az asztalhoz és magamhoz veszek egy palacsintát, hogy harapjak belőle egy nagyot. Igazság szerint farkaséhes vagyok, amihez biztosan hozzájárult a jótékony testmozgás is, aminek az emlékétől is megborzongok. Ettől függetlenül a falat majdnem a torkomon akad, amikor megszólal, mert gondolatban a mondata úgy folytatódik, hogy "nagyon jó barát vagy", de ezt a gonosz kis szemétládát, aki ilyesmiket suttog mindig a fejemben lazán odébb pöckölöm és mosolyogva bólogatok.-Nem kell hálálkodnod, Sam. Természetes volt, hogy segítek.- vonok vállat mosolyogva, majd a következő falat előtt komoly pillantást vetek rá. -Azt sem felejtettem el, ami miatt először idejöttél.- utalok vissza a húgával kapcsolatos témára, de szándékosan nem részletezem, mert emlékszem, hogy milyen kellemetlen volt neki beszélnie róla.-Nem tudom, hogy mi a terved a nap hátra lévő részére...- kezdek bele félszegen, mert őszintén szólva, nem igazán vagyok profi az ilyesmiben. Hogy kellene most viselkednem? Mit kellene mondanom? -Minden esetre én el kellene menjek majd beszerezni azt a pár holmit, amit említettem is, ha jutni akarok valamire a kereséssel kapcsolatban, de akár itt is maradhatsz addig. Pár óra és jövök.- mosolyogtam rá, bár megfordult a fejemben, hogy magammal vigyem, ugyanakkor nem szavazhatok neki bizalmat a többi boszorkány nevében. Az egy dolog, hogy én tudom, hogy nem bántana, de a többi nem biztos, hogy tudja és vannak elég veszélyes képességű egyedek köztünk. Nem akarnám, hogy Samnek baja essen, csak mert valamelyik rájönne, hogy vadász és feltétlenül szükségét érezné annak, hogy megvédje magát Tőle, szóval jobb lenne, ha megvárna itt vagy nem is tudom.-Persze, azt is megértem, ha dolgod van... - bátortalanodok el egy pillanatra, mert az is lehet, hogy ez az este csak egyszeri eset volt, aztán jön a sokat hallott "majd hívlak" mondat és soha többé nem néz felém. Minden esetre igyekszem pókerarcot vágni és nem engedni, hogy az aggodalmam az arcomra költözzön, de nem vagyok ebben olyan profi.

434 - Try to be the fire for you, try to be the sun -

Sam && Belisa

●here we are again●

Jó kedvem van. De tényleg, komolyan nagyon jó kedvem van és bár mondják, hogy a szex jó hatással van az ember hangulatára, tudom, hogy ez nem konkrétan amiatt van, mert tegnap "éjjel" olyan eszelősen jó volt Sammel. Amiatt is, de a fő oka annak, hogy most dúdolászva, táncikálva sütögetem a palacsintát a konyhában, hogy Sam mellett ébredtem. Idejét sem tudnám megmondani, hogy mikor történt velem utoljára olyan, hogy valaki mellettem szuszogott, miközben én magamhoz tértem, ráadásul az érzés, ahogy magához ölelt és, ahogy az illata beterített mindent, még csodásabb volt. Amikor elhelyezkedtünk este és már majdnem elaludtam, meg voltam róla győződve, hogy reggelre -vagyis délutánra- már nem lesz az ágyamban, de tévedtem. Ott volt és most is ott alszik békésen, miközben én kaját csinálok. Rémisztően idilli ez az egész, de nem fogok azon aggódni, hogy mi lesz ezután. Nem akarom elrontani ezt a csodás napot azzal, hogy azon merengjek, hogy Ő egy vadász, aki általában sosem marad sokáig egy helyen én meg egy boszorkány vagyok, aki itt vert gyökeret -ki tudja miért?- Washingtonban. Az idő nagy részében úgyis, csak aggódnék érte, hogy életben van-e még, ami a tegnap esti események fényében, amikor a barátját félholtan elhozta hozzám, csak még inkább igaz lenne. Folyamatosan az kattogott a fejemben, hogy akár Ő is lehetne az, aki a kanapémon az életéért küzd és az érzés, ami e gondolat miatt a hatalmába kerített, cseppet sem volt kellemes. Nem beszélve arról, hogy annak érdekében, hogy Őt megóvjam, képes lennék nagyon idióta lépésekre is -ez mondjuk, már most is így van- szóval végképp nem lenne okos dolog ezt tovább gondolni. Vagy igen?
Éreztem, amikor megjelent a konyha ajtajában. Esküszöm, az idegszálaim jelezték, hogy ott van Ő, de ettől függetlenül tovább dúdolgattam, míg meg nem éreztem a karjait a derekam körül és hozzám nem simult. Beleborzongtam az érintésébe, majd finoman neki is dőltem hátammal, ahogy a fülembe mormolt. Akaratlanul is az jutott eszembe, hogy mennyire meg tudnám szokni ezt, de aztán inkább, csak a tányérra dobtam az utolsó palacsintát, majd letettem a serpenyőt és mosolyogva megfordultam, hogy válaszolhassak neki. A világ legszexibb látványa volt  összeborzolt hajjal, kipihenten, mosolyogva... félmeztelenül. Imádnám, ha minden nap így ébredhetnék.
-Szia.- suttogtam vigyorogva, ahogy átkaroltam a derekát és hozzábújtam, majd lehunyt szemmel élveztem egy kicsit a pillanatot.-Csodásan. És te?- lestem fel rá elhúzódva kissé tőle, majd megsimítottam az arcát és egy apró puszit nyomotam ajkaira. -Remélem, nem miattam ébredtél fel. Nem akartam túl hangos lenni.- vigyorodtam el, bár erre a mondatra bevillantak a hajnali történések, minek hatására megint megborzongtam. Nem tehetek róla, de érzem, hogy már most totálisan oda vagyok érte, ennek pedig fel kellene villanyoznia, de ehelyett inkább megijeszt. Nem lenne szabad belezúgnom és nem lenne szabad azt kívánnom, hogy ez a pillanat örökké tartson, de mégis, titkon ezt kívánom. Annyira nagy kérés lenne az univerzumtól az, hogy Sam legyen mellettem?
-Kicsit időzavarban szenvedek. Már neki álltam a palacsintának, amikor eszembe jutott, hogy lassan inkább esteledik már.- mosolyogtam tovább és a fenébe is. Tuti, hogy rá van írva az arcomra, hogy bele vagyok zúgva, bár azt hiszem, ez már akkor megtörtént, amikor találkoztunk ott az út szélén és együtt töltöttünk egy estét. Egyáltalán, bele lehet szeretni valakibe ilyen gyorsan?-Csüccs le. Biztosan éhes vagy.- csókoltam meg finoman a kulccsontját, mely időt kihasználtam arra, hogy beszippantsam a bőre illatát és elátkozzam magam amiatt, hogy pont egy vadászba kellett nekem belezúgnom.

351 - Try to be the fire for you, try to be the sun -

Sam && Belisa

●here we are again●

(Azt hiszem, ide sem árt az a +18)
Sok mindent megbántam már az életem során, de azt már most tudom, hogy ezt az éjszakát nem fogom, mint ahogy azt sem, hogy megcsókoltam, amikor visszajött hozzám. A legcsodálatosabb érzés az Ő érintéseitől megborzongni és a legcsodálatosabb hang az, amit ő hallat. Egyszerűen tökéletes. Minden porcikája az és nem is fogom vissza magam abban, hogy alaposan feltérképezzem a kezeimmel. De a legjobb benne az az imádnivaló, átható pillantása, ami szinte felperzseli a bőrömet, mert most épp úgy néz rám, mintha én lennék a legcsodálatosabb nő a világon. Egyszerűen tudom, hogy mindez nem lehet hiba. Nem bánhatom meg, mert furcsa mód biztonságban érzem magam Vele. Olyan édesen becézgeti a bőrömet és olyan gyengéden simít rajtam végig újra és újra, hogy végképp eltűnik elmémből még a legcsekélyebb gondolat foszlánya is annak, hogy valaha ártana nekem. Tudom, hogy sosem tenné, úgy végül egy szemernyi kétség vagy vacillálás sincs többé bennem, csak a szín tiszta vágy és a gyönyör, amit Sam minden egyes mozdulata, csókja vagy érintése csak egyre jobban fokoz egészen addig, míg teljesen fel nem emészt. A testem lángba borul, a világ megszűnik létezni körülöttem és csak Ő van, meg az édes morgása, a nyögése, a csókjai, az illata és az, ahogy teljesen megsemmisül és a nyakamba fúrja arcát. Miközben még én magam sem tértem vissza a valóságba, lágyan cirógatom a hátát és egy csókot lehelek a halántékára, majd figyelem, ahogy feltápászkodik mellőlem. Bevallom, egy pillanatra pánikba esek, hogy forró teste máris ilyen galádul magamra hagy, de aztán visszafekszik az ágyamba és mögém simul. Úgy olvadok karjaiba, akár a napon felejtett jégkocka, miközben kezem alkarjára simítom és mosolyogva lehunyom szemeimet. Most csodás minden. Érzem a heves szívverését, a karja engem ölel, arcát a nyakamba fúrja és tudom, hogy most semmi más nem számít, csak ez. Az az érzésem, hogy képtelen lennék most elaludni, de mégis, ahogy az ablakon átsejlő pirkadatot figyelem, végül mégis leragad a szemem, miközben egészen odafészkelem magam Samhez és élvezem a testéből sugárzó forróságot. Ennél csodálatosabbat el sem tudnék képzelni.
Leszámítva a "reggelt", amikor ugyanezt tapasztalom, csak ekkor már fejem a mellkasán, tenyerem a hasán, lábam pedig átvetve két combján pihen. Egy pillanat erejéig azt sem tudom, hogy hol vagyok. Az előző éjjel egy csodálatos álomnak tűnik, de rá kell ébredjek, hogy nem az volt. Sam ott van mellettem, mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed a kezem alatt, miközben az arcomon egy ezer wattos vigyor díszeleg. Csodás érzés így ébredni, Őt azonban még nem akarom felkelteni, így óvatosan kislisszolok mellőle, magamra kapom a köntösömet és kiosonok a konyhába. Majd' kicsattanok a boldogságtól, úgyhogy halkan dúdolászva neki is látok kávét főzni és reggelit készíteni. Palacsintás hangulatom van. Még szolidan táncikálok is a fülemben szóló zene ritmusára, ahogy egy ügyes mozdulattal megfordítom az aktuális tésztát, szóval igen. Azt hiszem, hosszú kihagyás után elmondhatom magamról, hogy úszom a boldogságban. Már csak amiatt is, mert még most is itt van, nem úgy, mint legutóbb és ez felemelő érzés.

465 - Try to be the fire for you, try to be the sun -

Sam && Belisa

●here we are again●

(Azt hiszem, ide sem árt az a +18)
Talán egy boszorkánynak másképp kellene reagálnia egy vadász érintésére. Talán undorodásra kellene késztessen a gondolat, hogy azokkal a kezekkel, melyekkel gyengéden cirógat és simogat már végzett olyasvalakivel, aki hozzám hasonló volt, de esküszöm, cseppet sem érdekelt mindez. Talán ölt már boszorkányt is, sőt. Biztos vagyok benne, hogy volt már erre példa, hiszen vadász, de azt is tudom Samet ismerve, hogy az illető megérdemelte. Azok alapján, amiket fél évvel ezelőtt és ma este megtudtam róla tudom, hogy ok nélkül nem ölne meg senkit. Ha ördögi vigyorral az arcomon kínoznám az embereket biztos, hogy velem is végezne, de én nem vagyok olyan, az ő kezei pedig nem akarják kioltani az életemet, ha csak az élvezettel nem képes gyilkolni. Olyan gonddal simít végig minden porcikámon, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban köddé válhatnék. Árad belőle a vágy, ahogy magához húz és megcsókol vagy ahogy a fenekembe markolva érezteti velem, mennyire élvezi, ahogy az ölemmel simogatom, ami számomra is őrjítő érzés. Mintha olvasna a gondolataimban, mindig tudja, hogy hol és hogyan kell megérintenie ahoz, hogy elveszítsem a fejem és ez mámorító, de egyben ijesztő is. Mintha mindez teljesen természetes vagy megszokott lenne. Vele lenni olyan, mintha már évek óta ismerném, pedig nem olyan rég történt, hogy egy késő este alkalmával egymásba botlottunk, most pedig másra sem vágyom, mint hogy magamban érezhessem, csak épp akad egy apró bibi.
-Örülök, hogy visszajöttél.- mosolygok bele ajkaiba, majd a szavai hallatán esküszöm, hogy még a kislábujjam is bizseregni kezd. Ha csak belegondolok, hogy mi minden rejtőzhet a "máshogy" mögött, kedvem támadna élni az ajánlattal, de nagyon remélem, hogy lesz még ilyesmire alkalmunk máskor... vagy még ma.
-Csábító ajánlat...- nyögöm, ahogy újfent hozzám simul a farka, de most képtelen lennék beérni azzal, ha "máshogy" kielégítene. Akarom őt és még az is eszembe jut, hogy teszek magasról az óvszerre, majd kotyvasztok magamnak valamit, hiszen abban az ősrégi könyvben ilyesminek is lennie kell, de erre nem lesz szükség. Végül megtalálom a dobozkát, amit aztán el is oroz tőlem, miközben elvonja figyelmem egy csókkal és pikk-pakk azon kapom magam, hogy hanyatt fekszem, Sam csodás teste pedig fölém tornyosul. Megnyalom alsó ajkam és végig simítok kockás hasfalán, ahogy feltérdel, miközben az izgalomtól és a türelmetlenségtől már zihálok, de nem kell sokáig várnom, hogy újra hozzám simuljon. Azt hinné az ember, hogy kellemetlen, ha egy ekkora pasi ránehezedik, de a súlya inkább izgató, ahogy óvón betakar és forró bőre hozzám simul, miközben lassan belém csusszan. Képtelen vagyok visszatartani a kikívánkozó kéjes nyögést, automatikusan homorítok, hogy még jobban hozzáférhessen melleimhez, kezem pedig hajába markol. Lábaimat csípőjéhez simítva feljebb húzom, hogy még mélyebbre hatolhasson. Másik kezem körmeit végig húzom izmos karján, hogy aztán a hátára simítsam, miközben ő megismétli a korábbi mozdulatsort valamivel markánsabban, amitől úgy érzem, mindjárt meggyulladok és elporladok. Nem tudnék felidézni ennél csodásabb élményt, pedig voltam már más pasikkal, Vele lenni azonban olyan, mint egy beteljesült álom, hiszen amióta csak először találkoztunk, arra vágytam, hogy maga alá gyűrjön. Kár lenne ezt tagadnom, hiszen ha másból nem is, hát a reakcióimból érezheti, mennyire vágytam már Rá még, ha pár órával ezelőtt nem is ez jött le a viselkedésemből.
A fülem zúg, a tüdőm levegőért kapkod, miközben a robbanás közeli érzés egyre erősödik, ahogy mozog bennem. Már meg sem próbálom visszafogni a nyögéseimet, maximum csak azzal, hogy türelmetlenül ajkai után kapok, miközben szorosan magamhoz húzom. Majd később foglalkozom csak azzal, hogy a szomszéd mi mindent hallhat ebből, mert most semmi nem számít. Se a külvilág, se az egész őrület, ami a városban zajlik; csak Ő és én.
De azért, hogy a szomszéd egészen tisztában lehessen a dolgokkal, Sam nevét sikerül nyögnöm, ahogy testemet elönti a perzselő gyönyör, amitől remegve, lihegve kapok az ágytámláért, valamint húzom Őt magamhoz a hátába marva. Teljesen, totálisan végem van.

Sam && Belisa

●here we are again●

(Azt hiszem, ide sem árt az a +18)
Akármennyire is azon ügyködtem az elmúlt hónapokban, hogy elfelejtsem azt a találkozást Sammel, sosem sikerült teljesen. Valami mindig történt, ami felidézte Őt, a csodás, mélykék pillantását, amitől aztán ugyanott voltam, ahol a part szakad. Pedig, akkor még úgy gondoltam, hogy annál borzalmasabb dolog, mint hogy boszorkány létemre belezúgjak egy vadászba, nem igazán történhet velem. Most viszont, amikor az ágyamban teret adunk a bennünk lévő vágynak, bebarangoljuk érintéseinkkel és ajkainkkal egymás testét, cseppet sem tűnik ez borzalmasnak. Sőt. Egészen meg is feledkezek arról, hogy kik vagy mik vagyunk, mert jelen pillanatban csak ő és én létezünk a világomban és elmosódnak mindazon politikai vagy erkölcsi nézetek, amelyek megakadályozhatnák ezt. Egyszerűen nem érdekel, mert jelen pillanatban olyan boldog vagyok, hogy majd' felrobbanok. Ezt akartam. Őt akarom.
A világ legédesebb és legizgatóbb hangjait produkálja, miközben csókjaimmal lebarangolva testén megérkezek a célállomáshoz és végig simítok kemény farkán, hogy aztán meg is szabadítsam minden ruhaneműtől, ami még elválaszthat minket egymástól. Meg akarom Őt ízlelni és legalább olyan élvezetet okozni neki, mint amit Ő okozott nekem percekkel korábban. Sőt. Valami birtoklási mániás lotyó a lelkem mélyén arra vágyik, hogy olyan csodás estében részesítsem Samet, hogy aztán soha az életben ne akarjon senki mást rajtam kívül, még akkor sem, ha mindennel, amiben évek óta hisz szembe menne az, ha egy boszorkánnyal lenne viszonya vagy kapcsolata. Azt akarom, hogy senki mást ne akarjon rajtam kívül. Önző gondolatok, mi?
Mégis ezek zakatolnak a fejemben, miközben ajkaim közé véve farkát egészen addig kényeztetem, míg el nem tol magától gyengéden. Érzékelem keménysége lüktetéséből, hogy egészen az orgazmus határáig taszítottam, de cseppet sem bánom, hogy nem így tervez véget vetni az afférunknak. Úgy kúszok vissza hozzá, hogy közben újfent végig csókolom vagy nyalogatom izmos testét, melleimmel és hasammal pedig szándékosan hozzá-hozzásimulok farkához menet közben, míg nem ajkaira találok és a csókba, amit kapok tőle, a csípője mozdulatának köszönhetően belenyögök. A gondolat, hogy pillanatokon belül bennem lesz, megőrjít, ölem türelmetlenül lüktet én pedig remegve próbálom még elhúzni kicsit az időt, mert bármennyire is akarom ezt, azért a lehetséges következmények is eszembe jutnak.
-Mondd, hogy van nálad gumi, mert én nem vagyok biztos benne, hogy megtalálom...- suttogom ajkaiba, olykor-olykor bele is harapva picit az alsóba, miközben csípőmmel lassú mozdulatokkal újra meg újra hozzásimulok. Már ettől is el tudnék élvezni, a vágy meg majdnem elveszi annyira az eszemet, hogy azt mondjam "francot se érdekli, csak folytassuk", de visszafogom magam. Inkább már a kérdés elhangzása, majd az újabb csók közben kezemmel kitapogatom az éjjeliszekrényemet, kihúzom a fiókot és vakon keresgélni kezdek, mert úgy emlékszek, hogy lennie kell valahol egy bontatlan doboznak. Végül felülök Samen, felkapcsolom a kislámpát az ágy mellett és úgy folytatom a kutatást, hacsak elő nem rukkol azzal, hogy a nadrágja zsebében van vagy bánom is én hol. Végül kezem egy dobozra talál, arcomon pedig megjelenik egy diadalittas mosoly, mintha a Szent Grált találtam volna meg...

Sam && Belisa

●here we are again●

(Azt hiszem, ide sem árt az a +18)
Az egész éjszakás gondolkodás közben nem egyszer megfordult a fejemben, hogy a sorsnak vagy valami hasonló, különleges erőnek köszönhetően találkoztunk akkor, fél évvel ezelőtt. Én lerobbantam, ő épp akkor járt arra, és perceken belül olyan kellemesen cseverésztünk, mintha ősrégi ismerősök lennénk.
Most valószínűleg ugyanez az erő munkálkodik, amikor Sam tökéletesen tudja, hogy hol és hogyan érintsen meg ahoz, hogy megborzongjak, bizseregjen az egész testem vagy épp begörbüljenek a lábujjaim a kéjtől. Mintha kapott volna egy használati utasítást vagy ilyesmit, amit mondjuk cseppet sem bánok. Bár abban is biztos vagyok, hogy ehez a puszta lénye is kell, mert hiába csókolná végig a bőrömet és húzná le a sortomat valaki más, attól nem hagyná el ajkaimat egy reszketeg sóhaj és nem érezném úgy, hogy felgyulladok.
Annál izgatóbb látványt pedig végképp nem tudnék elképzelni, mint azt, ahogy a combjaim közül felpillant rám kócosan, vágytól izzó tekintettel, hogy az utána következő édes kínzást, amit a nyelvével okoz, már ne is említsem. Nem sok idő kell ahoz, hogy a sóhajaim nyögésekké változzanak vagy épp úgy érezzem, hogy a világon nincs annyi levegő, mint amire a tüdőmnek szüksége lenne. Még egy "Oh, Sam"-et is megengedek magamnak, miközben egyik kezemmel finoman hajába túrok, másikkal pedig a lepedőt markolom a fejem mellett, de nem engedi, hogy eljussak a csúcsig -amit talán nem is bánok-, hanem elindul vissza, felfelé a testemen a korábbiakhoz hasonló csókok kíséretében. Mohón viszonzom csókját, ahogy felér ajkaimhoz, majd vele együtt mozdulok, mikor fordulni kezd és a bennem szunnyadó kisördög ezzel egy időben feléled. Na nem, mintha valami rosszra készülnék azzal, ahogy finoman tolok még rajta egy picit, hogy hanyatt feküdjön és ajkaitól elszakadva leheletfinom csókokkal indulok el lefelé a farmere felé. Elidőzök egy picit a mellkasánál, a mellbimbójánál, a hasizmainál olykor-olykor huncut vigyorral az arcomon felpillantva rá, majd megállok a nadrág pereménél, miközben kezem már az övcsattal foglalatoskodik. Szerencsére nem egy bonyolult szerkezet, így aztán nem sokkal később már a nadrágot húzom lefelé róla -némi segítség igénybevételével-, aztán a hasa aljára hintett csókok közepette végig simítok keménységén boxeren keresztül, majd végül attól is megszabadítom. Alsó ajkamba harapva pillantok végig rajta, majd ujjaimat finoman köré fonom, miközben nyelvemet óvatosan végig húzom makkján, hogy aztán ajkaim közé vegyem és szándékosan kínzó lassúsággal szopogatni kezdjem. Amilyen durván felajzott, megérdemli, hogy őt is odáig sodorjam, hogy már végképp ne bírjon magával, szóval nem is óhajtok addig abbahagyni, míg le nem állít. Igazság szerint azt sem bánom, ha nem teszi, mert baromira tetszik, hogy az arcán lévő élvezetet én okozom neki.

Sam && Belisa

●here we are again●

Nem is reméltem volna, hogy visszajön, hiszen legutóbb is ugyanígy lelépett, aztán fél évig nem láttam. Most azonban megjelent az ajtómban és bár valamit szóba hozott, hogy elfelejtett -amire legszívesebben azt mondtam volna, hogy engem-, amint rám pillantott azokkal a csodásan kék szemeivel, tudtam, hogy miért jött. És én is akartam. Ezért is nem hezitáltam, hiszen egyértelmű volt a korábbi csókunkból, hogy egymásra vagyunk kattanva, mint ahogy a mostanin is érezhető ez.
Teljesen hozzá simultam, miközben bentebb furakodtunk, pár pillanattal később pedig, már le is hámoztam róla a pólót, hogy aztán végre alaposan megnézhessem magamnak, mert kár lenne tagadni, hogy párszor elképzeltem már. Nem, mintha az felérne a valósággal.
Aztán ismét az ajkaira tapadok, ahogy  átkarolom a nyakát és élvezem, hogy úgy kap az ölébe, mintha csak egy tollpihe lennék. Lábaimat csípője köré fonom, a haját meg már szerintem totálisan összekócoltam, olyan élvezettel túrok bele újra és újra, de kétlem, hogy ez most érdekelné.
Halkan elnevetem magam, ahogy letesz az ágyra és előrelátón még annak is szentel figyelmet, hogy az a szemét macska most ne zavarhasson meg minket, én meg persze közben kihasználom a lehetőséget arra, hogy alaposan megnézzem magamnak. Meg tudnám szokni ezt a látványt. Sam egyszerűen tökéletes. Már attól kész vagyok, ahogy a hátán lévő izmok táncát figyelem miközben becsukja a szobám ajtaját, nem beszélve a arról, ahogy az ágyamra nehezedik és végig cirógatja a lábaimat.
Amikor megszólal, egy pillanatra újra elmosolyodok. Édes, ahogy bocsánatot kér, de amúgy is képtelen lennék rá haragudni, amíg így néz rám, mint most. Baromnak mondjuk amúgy sem nevezném, de tény, hogy rossz volt, hogy úgy eltűnt.  
-Te pedig ne haragudj, hogy egy paranoiás, házsártos picsa voltam.- sutyorgom mikor finoman lentebb húz annyira, hogy pillantásunk egy vonalba kerüljön, majd ahogy lábaim közé fészkeli magát és az ölemhez simul, minek köszönhetően egyértelműen megérzem mennyire kíván, ajkai után kapok az alsót pedig finoman megharapdálom.
A karom cirógatására libabőr a válaszom, majd átkarolom a nyakát, miközben ölemmel finoman hozzásimulok párszor, mintha csak a tudtára akarnám adni, hogy mennyire akarom őt. Bár kétlem, hogy az eddigi reakcióimból ne jött volna rá, hogy a délutáni kiborulásom ellenére valójában borzasztóan tetszik és... őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi ez vagy, hogy mi lesz belőle. Csak azt tudom, hogy akarom őt. Szükségem van a csókjaira, a gyengéd érintésére, amivel épp a mellemet tünteti ki és ami furcsán természetesnek hat.
Úgy érzem, hogy szétvet a boldogság, ahogy zakatoló szívvel, hangosan sóhajtozva figyelem, hogy ajkaival egyre lentebb barangol a bőrömön perzselő ösvényeket hagyva maga után a hasamon át a sortom felé, amitől az eddig is majd kiugró szívem, most még hevesebben kezd verni. Nem gondoltam volna, hogy ez a férfi, aki mindenféle lényeket gyilkolgat és egy darabig azt hittem, hogy én is a listáján vagyok, ennyire érzéki és gyengéd tud lenni. Mondjuk azt sem gondoltam volna, hogy ha újra megjelenik, az ágyamban kötünk ki...

Sam && Belisa

●here we are again●

Az, amit mondtam és az, amit tettem, szöges ellentétben állt egymással. Hiszen, az embernek nem szokása apait, anyait beleadva csókolózni a saját konyhájában azzal, akitől fél, én mégis ezt tettem. Sőt. Most, hogy majd' félév távlatában is ugyanolyan hevesen reagált Samre a testem, meg voltam róla győződve, hogy senki más nem tudna úgy megcsókolni, mint Ő. Egy pillanatig sem volt kellemetlen, pedig az lenne a normális reakcó részemről, ha undorodnék vagy ilyesmi, hiszen mégis csak az "ősi" ellenségemmel csókolóztam épp. De nem. Libabőrös lettem és cseppet sem azért, mert rossz érzés lett volna Samhez simulni és elveszni a karjaiban.
Fogalmam sincs, mi történt volna, ha nem jelenik meg az a rühes macska és szól ránk -utólag így értelmeztem-, hogy nem épp a legalkamasabb időpontban cuppantunk egymásra és azt se igazán tudom eldönteni, hogy hálás legyek-e neki a közbelépésért, vagy inkább leszidjam. Valószínűleg nem álltam volna le. Én legalábbis biztosan nem, másképp nem őrlődnék ezen még órákkal később is, miután Sam sietősen elvitte a barátját és az éjszaka lecsendesedett.
Akármennyire is próbáltam elaludni, egyszerűen nem sikerült. A fogaskerekek zakatoltak a fejemben, mint ahogy a szívem is a mellkasomban, akárhányszor eszembe jutott az a csók, mert ezzel bebizonyosodott, hogy többről van itt szó, mint pillanatnyi fellángolásról. Az első estéről, amikor találkoztunk még könnyedén mondtam volna ezt, de mivel most is ugyanolyan durva hatással volt rám, már kénytelen voltam beismerni, hogy tetszik nekem, annak ellenére, hogy vadász. Borzasztóan tetszik és nem csak azért, mert dögös pasi, hanem, mert elképesztő összhang volt köztünk, amikor egyszerű, halandó embernek hittük egymást.
Végül úgy négy óra táján arra jutok, hogy ebből ma már nem lesz alvás, így aztán kicsoszogok a konyhába, hogy főzzek magamnak egy kávét, hátha majd annak varázserejével kibírom majd a mai napot, ha pedig Sátán néha a szemem elé kerül, megrovó pillantást vetek rá. Talán, elszalasztottam az utolsó lehetőségemet. Igen, biztosan. De most már legalább inkább ezen kattogok, mint azon, hogy milyen érzés volt Sam ajkaira tapadni.
Pillanatokkal később előbb a kávéfőző hangja, majd az ajtó felől hallatszódó kopogás riaszt meg. Ennek ellenére kíváncsian lépek a kukucskálóhoz és igazából, csak annyi ideig tétovázok, amíg megigazítom kicsit a hajam, mert a sok fetrengéstől valószínűleg olyan, mintha egy madár fészkelt volna a fejemre. Aztán kinyitom az ajtót és mosolyogva bámulok Samre, mert képtelen vagyok elhinni, hogy visszajött.
Azzal egy időben, hogy az ajkaimra tapasztja a száját, én a pólójáért nyúlok, hogy magamhoz húzzam és elvesszek az ölelésében. Vele együtt kezdek hátrálni, hogy belökhesse maga mögött az ajtót, miközben egy pillanatra sem szakadok el ajkaitól. Egyedül csak akkor teszem ezt, amikor arcára simítom a tenyeremet és elmosolyodok.
-Nem gondoltam volna, hogy visszajössz de, ha már így alakult... én is oda vagyok érted.- suttogom ajkaiba, majd ugyanúgy, ahogy órákkal ezelőtt is tettem, átkarolom a nyakát és a hajába túrok. Mintha nem zavart volna meg minket a hülye macskám és nem idegeskedtem volna át az egész éjszakát.
Amikor rádöbbenek, hogy rajtam mindössze csak egy selyem trikó van a hozzá illő sorttal meg egy vékony kardigánnal, automatikusan indul meg a kezem lefelé a mellkasán, hogy aztán a póló szegélyéhez érve megfogjam és kapkodva felfelé kezdjem tolni forró bőrén egész addig, míg le nem tudom húzni róla, bár tekintve, hogy milyen magas, talán nem árt a segítség. Azt, hogy mennyire tetszik, kicsit sem rejtem véka alá. Legalábbis szerintem a huncut vigyoromról és arról, hogy alsó ajkamat beharapva azonnal végig simítok az izmain, sejtheti, hogy nem egy utolsó látvány. Felpillantok rá, elmosolyodok és újra megcsókolom nyakába csimpaszkodva, csak most már a selyem felsőn keresztül tökéletesen érzem forró bőrét és az izmai minden egyes rezdülését.

Sam && Belisa

●here we are again●

Azt, hogy ez az egész Samnek sem volt egyszerű, csak akkor gondolom végig, mikor ajkait elhagyja egy meglehetősen feszült hangulatú "basszameg". Lehunyom szemeimet és sóhajtok egy nagyot, hogy lenyugodhassak, majd sajnálkozva felpillantok rá. A francba is, tényleg csak rám számíthatott hirtelen, csak az a baj, hogy ez egy picit ijesztő is számomra. Mi lesz, ha neki lesz szüksége segítségre és én nem leszek ott, hogy megmentsem? Valamiért, ez ugrik be rögtön, hiszen ez a vadász dolog, csak most fogtam fel, hogy mennyire veszélyes. Ahogy a barátja kinézett...
-Csak nem vagyok hozzászokva, hogy mindenféle pasik szaladgálnak a lakásomban, főleg nem vadászok. Igazából senki nem szokott itt mászkálni rajtam és Sátánon kívül... - sandítok a macskámra, aki idő közben az egyik fotel karfájára heveredett és kíváncsian, mozdulatlanul figyeli a kanapén fekvő férfit.
Annak ellenére viszont, hogy nagyjából kezdem megérteni, miért épp hozzám jöttek, nem bírom megállni, hogy ne szidjam tovább Samet, miközben végzek a szükséges trutyival. Azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy egy egészen picit pánikolok. Meg amúgy is felforgatta a nyugodt kis életemet azzal, hogy megint megjelent. Pont, amikor kezdtem volna túl tenni magam rajta, elfelejteni azt a csodás estét és elfogadni, hogy ő egy vadász, azaz sose lehet köztünk semmi. Erre most olyasmit közöl velem, amitől teljesen elképedek a szívem pedig vadul kalapálni kezd. Oda van értem?
Csak bámulok rá egy ideig, de képtelen vagyok erre bármit is mondani, annyira meglep vele. Meg amúgy sem most kellene erről beszélnünk, így aztán inkább megmentem előbb a haverját és, csak utána térek vissza a konyhába, hogy aztán tovább idegeskedjek. Az egy dolog, hogy Ő nem akar bántani, de vajon a másik is így gondolja?
Ezért is örülnék annak, ha nem itt ébredne fel, amire utalok is a kérdésemmel, de a válasznak annyira nem örülök. -Hàt persze, hogy ott.- sóhajtok egyet, hiszen miért is ne a város túlsó felén élne a pasas? Bár így jobban belegondolva, nem is baj talán. Annál nagyobb biztonságban érezhetem magam. Sam viszont valószínűleg jóval közelebb lakik, ha inkább magához akarja elvinni. -Nyugodtan mozgathatod. Már meggyógyult, csak pihennie kell. Kicsit leterheli a szervezetet egy ilyen varázslat.- sandítok a nappali felé, majd vissza Samre és igazából jó érzés tölt el, amiért segítettem, magam sem értem, miért. Jó látni rajta, hogy megkönnyebbült, mert istenemre mondom, ijesztő volt, hogy mennyire kétségbe volt esve.
-Ugyan, Sam. Kissé bepánikoltam, de még szép, hogy segítettem. Senkit sem hagynék meghalni a küszöbömön.- mosolyodok el gyengéden, miközben még engem is meglep, milyen jól esik tőle egy olyan apró érintés, mint hogy megfogta a kezem. A fene se érti miért, de bízom benne.-Nem tudom, hogy ettől most meg kéne nyugodnom vagy inkább rettegnem kellene.- kuncogok halkan, ahogy biztosít afelől, hogy őrizni fogja a lakásomat, de ezzel csak leplezni akarom a meghatottságomat. Életemben nem mondtak még nekem ilyen romantikusat és az a legdurvább, hogy valamiért hiszek neki.
Aztán megcsókol, ami annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt történt meg utoljára, olyan ismerősen hat, mintha csak tegnap lett volna. Készségesen simulok hozzá, miközben átkarolom a nyakát, majd egyik kezemmel hajába túrok. A francba is. Hónapokig vártam erre, még akkor is, ha egyben féltem is tőle. Az agyam egy része állandóan az orrom alá dörgölte, hogy ő egy vadász, ugyanakkor látni is akartam újra. Hiányzott, bár fogalmam sincs, hogy érte ezt el egyetlen este alatt.
Sikerül egészen belefeledkeznem a csókba, de aztán egy közelről érkező nyávogás észhez térít, minek hatására olyan hirtelen húzódok el Tőle, mintha megégetett volna. Lepillantva a padlóra pedig Sátán kíváncsi szemei villognak rám, miközben a farkát ide-oda mozgatja. Aljas kis szőrcsomó!
-Talán jobb lenne, ha most elvinnéd a barátodat. Lassan lehet, hogy felébred.-szólalok meg reszelős hangon, egyik kezemmel hajamba túrva, próbálva megnyugodni. Végül Samre pillantok és halványan elmosolyodok. -Egyébként tévedtél, amikor azt mondtad, hogy a hátam közepére se kívánlak.- jelenik meg az arcomon egy halvány mosoly, majd a nappaliba sétálok, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e a másik vadasszal. Vagyis inkább azt, hogy még mindig ki van-e ütve.

Sam && Belisa

●here we are again●

Enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy majd' felrobbantam az idegtől, amikor Sam közölte, hogy ki is az a félholt pasas, akivel visszatért hozzám órákkal később, egyértelműen zaklatott állapotban. Talán, csak a tekintete miatt döntöttem úgy, hogy beengedem őket vagy szimplán ennyire elment már az eszem, de az biztos, hogy Samen egyértelműen látszott a pánik. Ennek ellenére egyáltalán nem örültem ennek, de akárki is sétálna ide hozzám, hogy mentsem meg az életét, valószínűleg megtenném. Még akkor is, ha talán a saját biztonságomat kockáztatnám, mert mindig is azt vallottam, hogy segítsen az ember, ha tud.
-Hülye ötlet? Ennyi erővel ki is plakátolhatnád valahova, hogy itt lakik egy boszorkány...- sziszegem kissé lehalkítva a hangomat, hogy azért az a mentor vagy ki ne hallja minden egyes szavamat, mert később talán még azt is el lehet majd vele hitetni, hogy ezt csak álmodta. Talán, annyira kába, hogy nem is emlékszik majd semmire. Ó, a fenébe is, miért épp ide kellett hozni?
-Az nem kifejezés, hogy elcseszted! Az egy dolog, hogy te tudsz arról, hogy hol élek, de ez nem azt jelenti, hogy akárkivel idejöhetsz.- morgok tovább, de hiába a dühöm és a kétségbeesésem, amiért talán a jövőben én is veszélybe kerülhetek, ettől függetlenül már szedem is elő a szükséges cuccokat. -Igen, jól látod. Az adósom vagy.- vágom oda, ahogy kiszolgálja magát a konyhámban és egy pohár vízzel a nappaliba vonul, mintha csak itt élne vagy nem is tudom. Az az igazság, hogy még nekem is teljesen természetes hatást kelt, ahogy a lakásomban mászkál, mintha ide tartozna, pedig csak egyetlen egyszer volt itt a mai alkalmat leszámítva.
Neki háttal állva kutyulom a hozzávalókat szépen, sorban, ahogy a nagy könyvben meg van írva, a megfelelő mágiát használva, ami nagyon jó indok arra, hogy jó ideig csak csendben hallgassam, de végül lecsapom a pultra a fakanalat és dühös pillantással felé fordulok.
-Arról se lenne szabad tudnod, hogy én létezem, de oké. Itt vagyok, te pedig ide hoztad a barátod, hogy segítsek, de mondd csak...- sóhajtok egyet, miközben tekintetem kékjeibe fúrom és pár pillanatig hagyok valami hatásszünet-félét. -Valóban, őszintén ki tudod nyilvánítani, hogy a barátod nem akar majd az életemre törni? Hiszen, délután még azt mondtad, hogy azért nem köszöntél a bárban, hogy ne tudja meg, hogy ismersz... most már ez hirtelen nem is számít?- lesek rá kétkedő pillantással, hiszen abból, hogy szándékosan elkerült én inkább arra tippelnék, hogy ez a pasas nem az a fajta, aki olyan baromi megértő, mint Sam. Mi van, ha egyszer csak idesétál majd hozzám és kinyír? -Nem volt és nincs jogod kockáztatni az életemet, Sam, már pedig ezzel épp azt tetted.- közlöm végül ridegen, majd magamhoz veszem a trutymót, átöntöm egy csészébe és átsétálok vele a nappaliba, hogy aztán leüljek a dohányzóasztalra a pasashoz közel és megpróbáljam vele megitatni. Szar lehet az íze, szar az állaga és még meleg is de, ha életben akar maradni, ezt most le kell nyelnie. A trutyit is, meg azt is, hogy épp egy olyan lény segít rajta, akiket ő irtani szokott.
Ha sikerül megitatnom vele -az is lehet, hogy Sam segítsége szükséges-, megfogom a férfi csuklóját és lehunyt szemmel elmormogom a könyvbe leírt szavakat, melyek nélkül az egész jóval kevesebbet ér, hiszen épp most adom a mágiámat ahhoz, hogy ez a vadász életben maradjon. Ha ez nem vétek a természet ellen, akkor semmi.
A "rituálé" végén a pasas álomba merül, hogy aztán a főzet végezhesse a dolgát, így én ekkor már felállok a helyemről és visszasétálok a konyhába, hogy aztán ott járkáljak tovább fel s alá. -A közelben lakik a haverod?- kérdezem végül egy fáradt sóhaj kíséretében Samet, mert az még mindig okos dolog lehet részemről, ha elvitetem innen, hogy legalább ne itt legyen, amikor majd felébred. Annyival kisebb a kockázat.