pártállásom: semleges

A monitorom állandó vibrálására ébredtem, miközben a másik oldalamra fordultam.Egy apró boríték ugrott fel, a háttérben egy nagyon menő csaj pucsított egy bordó bőrtangában, szőke lobonca alatt felvillantak macskás zöld szemei. Ez volt a védjegyem, meg általában ezt használtam, amikor láthatatlan akartam maradni a neten. Ez a csaj volt HoneyBoo az én másik énem.Én terveztem és rajzoltam meg, szerintem nem is rosszul, már nem azért, hogy menőzzek azzal, hogy ehhez is értek, pedig de.
Mint valami félhulla nyúltam ki az alaposan bemelegített takaró alól, és kezemmel a laptop space billentyűjére csaptam, ezzel a mozdulattal nyitottam meg a nekem küldött levelet.
“Holnap lejár a határidő. Kellenek az adatok.Hogy haladsz?”
Basszus! Még a felénél sem járok, de magamat ismerve holnapig tuti befejezem, bár ami azt illeti a dupla tűzfalas védelmen több mint lehetetlen átjutni.Persze én szerettem a kihívásokat. Meglepődnének, hogy ilyen oldalam is van, de bevallom őszintén nem óhajtom senkinek kiteregetni. Mióta az eszemet tudom csak ehhez értek, minden mást elbaltázok, de úgy rendesen.Állandóan olyan akartam lenni, mint a nővérem, aztán amikor rájöttem, hogy belőle csak egy van, és meg is gebedhetek sosem leszek olyan tökéletes mint ő, hát úgy határoztam, hogy akkor másképpen hívom fel magamra a figyelmet.
Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, még hajnal négy sincs, egy órája értem haza valami klub megnyitójáról. Minden porcikám fájt, és a szétdobált ruhák tanulsága szerint eszement parti lehetett, mert még az atyaúristen is eperhab maradványos. Bár tudnám, hogy hol jártam és mi történt, de őszintén szólva a felétől totális filmszakadás.
A hajamból apró, csillogó flittereket vakarok ki, és csodálkozva pergetem ki az ujjaim közül. A kezemen valakinek a rúzsával felírva egy elmaszatolódott telefonszám. Ciklámen. De szar ízlése van az illetőnek, tuti, hogy nem az enyém, de adja az ég, hogy egy pasi telefonszáma legyen.
Alapvetően sosem voltam az a szívbajos fajta, így aztán ebben a kellően zenbe hajló időpontban, amikor szerintem minden normális ember még az igazak álmát alussza bulitól függetlenül, nekem most azonnal meg kell tudnom kihez tartozik az a telefonszám.Meg aztán ha letusolok sosem tudom meg, hogy nem esetleg egy tuti pasit vakarok le magamról a tusolórózsával.
Kicsengett. Kétszer is. Harmadszorra egy álmos, hozzám hasonlóan rohadtul még aznapos hang vette fel.
-...’hló. Ki f*szom az ilyenkor, b*zmeg?
Mit is mondjak. Egy mondaton belül a káromkodások száma meghaladta majdnem a névelőkét.Úgy tűnik nem egy Stephen Hawking van a túloldalon. Pech. Szegény anyám csuklani fog az biztos, mert én bizony bele nem szóltam, hanem diszkréten, nagy vihogások közepette leraktam. Tenyér összecsap, hajat megigazít, aztán a konyhában összedobtam magamnak egy fél tengerészgyalogos szakaszt kicsapó feketét, majd nekiálltam a munkának. Inkább nem beszélek róla, hogy kinek és mit kell feltörnöm. Elég ha csak az én formás hátsóm van miatta veszélyben.
“Rajta vagyok főnök, mint Robert főtörzs az asszony farán.”
Írtam vissza az üzenetre, kidugott nyelvvel, rohadtul viccesnek gondolva, magam.Én nem tudom ebből mi lesz, azt sem, hogy hova fog ez az egész vezetni, de nem is érdekel. Buli, pasasok, néha kettő, néha egy sem...aztán meló, megbízás, vagy egy kis mellékes. Esetleg tök hivatalos játék biznisz. Végülis. Amíg azt gondolják, hogy HoneyBoo egy full kocka nerd csajt takar, addig biztonságban vagyok. Most mondd, hogy nem csinálom jól!

Pár órával korábban

A szoknyám méreteiről csak annyi említést tegyünk, hogy még éppen minimálisan a jóízlés határán belül mozog, de ha le kell hajolnom, az is látszik mit ettem reggelire. A társaság, akikkel a Locomotion Fever nevű hely megnyitójára érkezem elég népes, így aztán a felét sem ismerem olyan jól, amennyire a másik felét egyáltalán nem. Stimm ugye? Az ilyen általában úgy működik, hogy egy valaki összetrombitálja a bandát, aztán egybe verődünk, de nem feltétlen ismerjük a másikat.
Két óra alatt elfogy annyi pia, amennyi egy normális embernél valószínű két hétre kitartana, úgy, hogy minimum egyszer lerészegedik belőle. Nem nagyon akarok ma semmin gondolkodni, én egyszerűen csak élvezni akarom az estét. Már eszemet sem tudom mióta van ez így.Kicsit azt hiszem olyan, mintha nem igazán találnám a helyemet. Úgy értem a munka vagy éppen az, hogy mit csinálok, mivel akarok foglalkozni az tök rendben van.De a magánéletemben csak sodródom az árral, és nem is akarok rajta változtatni. Élvezem az életet, és ha néha elkap az a rossz érzés, hogy egy kis nyugi nem ártana egy időre, mindig eszembe jut, hogy már gyereknek is olyan voltam, aki képtelen megülni egy helyben. Nekem kell a mozgás, kell a tér, kell a pezsgés, egyszerűen kell, hogy történjenek körülöttem a dolgok.
Mikor először kiteszem a lábam a tánctérre már nagyon nem vagyok szomjas. Folyamatos vigyorgásom, és az összeakadó szavak arról tanúskodnak, hogy kezd hatni az elfogyasztott alkohol. Igaz, pont ez a cél, pont ezért csinálom.Sokan rajzolnak, mások pszichológushoz járnak...mint azok az idióták, a nővérem betegei….na jah, ő párterapeutának mondja magát, de őszintén. Ki az a hülye, aki megházasodik, majd pár év múlva egy harmadik, tök ismeretlen emberre van szüksége ahhoz, hogy rendbe hozzon valamit, amit olyannal nem tud megtenni, akit adott esetben évek óta ismer? Ki érti ezt a logikát? Persze a határidőnaplója alapján eléggé sokan vannak az ilyenek, mert valahányszor hívom, mindig elfoglalt. Bár mentségére szóljon, hogy utána mindig visszahív, én meg lököm neki a süketet éppen arról ami eszembe jut, akár érdekli őt, akár nem.
- Hello Cica!- dörgölőzik nekem valami magas létra hátulról. A fejem arra fordítom, és rosszallóan vonom össze a szemöldököm.
- Utálom ha Cicának hívnak. Vagy szerinted úgy nézek ki, mint akinek farok áll ki a hátsójából?- tényleg utálom ha így hívnak. Számos becenevet el tudok viselni, de a cicázásért harapok. A pasi a derekamra csúsztatja a kezét és közelebb hajol
-Akkor hogy hívhatlak?
Magas labda...bakker...magas labda.
- Szumitránandan Pant.- úgy ejtettem ki az indiai költőnő nevét, mintha éppen azt kértem volna tőle, hogy nyúljon a pólóm alá.Azt hiszem sikerült egyetlen jól irányzott baromsággal lerázni a tagot. De nem úsztam meg ilyen könnyedén a dolgot. Még bele sem lendültem újra a táncba, mikor megint megjelent valaki.Már bele sem megyek a diskurzus elemezgetésébe, de egy építőipari munkással hozott össze a jó sorom.Végül és utolsó sorban, aki a randa ciklámen rúzzsal a karomra írta a számát egy banki ügyintéző volt. Felajánlotta, hogy befektetne nálam, de ha ez nem is jön össze akármikor szívesen segít pénzügyekben. Édespofa egyem a lelkét!
Hajnal kettő magasságában egy épületes beszélgetést folytattam a nővéremmel.Piásan, buli közepén szinte mindig felhívom, hogy elmondjam mennyire utálom, hogy olyan tökéletesen jókislányos, hogy ki tudnám tekerni érte a nyakát, aztán azt zokogom neki, hogy kurvára szeretem, és annyira hiányzik! Nem mintha nem pár nappal korábban gubbasztottam volna nála, befalva egy nagy vödör pisztácia fagyit(imáááááádom a pisztácia fagylaltot) és egyfolytában élménybeszámolót tartva neki.
Az este végül egyedül mentem haza taxival, bár a sofőr azt mondta, hogy felárat fog felszámítani, ha összerókázom a kocsit. De biztosítottam róla, hogy gyakorlott bulipatkány vagyok, megoldom az ilyesmit diszkrét keretek között.
Az este elfogyasztott alkohol mennyiség súlyosságát mutatja, hogy a jégkori pálya plasztik kártyájával akartam kinyitni az ajtót, és számtalan szitkozódást követően jöttem rá, hogy ez a zár kulccsal működik.

Az igazat megvallva, amikor kitisztul a fejem, akkor is arra gondolok, hogy nem csinálnék semmit másképpen. Jó persze, talán kevesebbet innék, hogy több mindenre emlékezzek másnap.De alapvetően szeretem ezt az egészet.Hiszen lehet pár év, és olyan leszek, mint Mara. Bár nem! Nem leszek olyan. Mert szerintem én mindig ilyen maradok.
Tudod, mint a tojás sárgája, meg a fehérje. Sosem leszünk mások.