bajnok

Menni fog.
Bízom benned.
Megnyerheted.
Koncentrálsz ugye?
Tudod, hogy tétmeccsről van szó?
Végig itt leszünk.

Menni fog.
Persze.
Bemelegítettem.
Győzni fogok.  


Tudtad, hogy a teniszlabdának különlegesen mély hangja van, ahogyan az ütőhöz ér? Hogy hallani ahogyan megfeszül az anyag, mielőtt visszapattanna? Hogy az ütés hangjából tudni fogod, hogy elég lesz-e, amit beletettél? Hogy a hangja mélyebb, mint a boros üvegből kipattanó dugó, mélyebb szavakat suttogó, türelmetlenebb és feszesebb, mint bármi, amit valaha hallottál? Hogy ebből az egy hangból tudni fogod, hogy az izmaid eléggé belefeszültek-e, hogy a heteken át tartott megerőltető edzések megérték-e egyáltalán? Hogy elég kraft volt-e mozdulatban?  Tudtad, hogy egy hang, egy ilyen apró, semmit tevő hang, ami feléd csak egy éles csattanás, meghatározhat egész életedre?

Szép volt fiam!
Gratulálok.
Szép csavar volt.
Büszke vagyok rád.
Elmenjünk valahova megünnepelni? Mindenképpen el kellene mennünk megünnepelni.
Rendesen lealáztad az ellenfelet. Ez az én fiam!

Apa, nem mehetnénk csak haza?
Most nincs kedvem máshova menni.
Fáradt vagyok.
Inkább apa főztjét enném. 


Tudtad, hogy apa szerint minden versenyemen az életem legfontosabb meccsét játszom, amin áll vagy bukik minden?  Hogy elég egyetlen egy rossz mozdulat, egy ballépés, egy rosszkor vétett pislogás, és vége? Tudtad, hogy ennek ellenére sosem tudja megmondani, hogy mi az a minden, amit elbukhatok? És azt tudtad, hogy apa már abban a pillanatban elkönyvelte rólam, hogy jobb leszek, mint Federer, amikor először adott ütőt a kezembe? Tudtad, hogy ő jobb lett volna, mint Federer, csak eltörte a csuklóját? Egy óvatlan mozdulat volt, persze mindig úgy tesz, mintha nem lenne nagy ügy, közben meg úgy fordul vissza a zebra steak felé, mintha tényleg semmiség lenne, hogy elbaszta az életét. Sosem fogja elmondani persze, miért is mondaná? Tökéletesen meg van elégedve ezzel, tökéletesen meg van elégedve azzal, hogy én jobb leszek, mint Federer.

Megünnepelhetjük máshogy is a győzelmed Franco.
Persze, ha csak nem vagy hozzá túl fáradt.
Letusolhatunk együtt.
Biztos jól esne.
Tetszem így neked?
Vagy jobb szeretnéd, most máshogy?

Vissza vennéd a szoknyád kérlek?  
Most nincs hozzá kedvem.
Fáradt vagyok.
Kérlek.

Tudtad, hogy ezek után után a szeme se rebbent a barátnőmnek? Hogy csak hamisan hízelgő mosollyal simult oda hozzám, nekem meg semmi nem jutott hirtelen az eszembe, amivel jogosan leállíthatnám? Tudtad, hogy a bőre égette az enyémet, és még csak jól sem esett? Tudtad, hogy arra kért, hogy tépjek a hajába, én meg közben csak arra tudtam gondolni, hogy mikor lesz már vége? Tudtad, hogy sosem lehetett neki nemet mondani? Hogy tökéletes volt? Minden értelemben az volt. Nála tökéletesebb ember ezen a Földön nem is létezik. Tudtad, hogy mindenki irigyli, ahogyan a kezem a derekára simul? Ahogyan az ajka az arcélemet érinti? Ahogyan az ujjaink összefonódnak? Ahogyan minden meccsem után a nyakamba borul, mintha tényleg a világot mentettem volna meg? Tudtad, hogy évek óta ezek az ölelések nem jelentenek igazán semmit? Csakhogy soha nem tenne ellene? Hogy nem tennénk ellene? Tökéletesen el van ezzel, hogy egyszer híresebb leszek, mint Federer.

Hova osonsz?
Alszik már?
Nem is vacsoráztatok.
Pedig apád a kedvencedet készítette.
Mi bajod volt ma?
Hiszen nyertél fiam.

Nem mindegy az?
Csak fogd már be végre apa! 
Kurvára elegem van belőled!
Hagyjatok már lógva.


Tudtad, hogy ez után apa csak azzal nyugtatta meg apát, hogy még bennem van az izgulás a meccs miatt? Hogy apa elhiszi neki, és ha hazamegyek úgy tesz majd, mintha semmi sem történt volna? Tudtad, hogy apa a legjobb arc, akit valaha is ismerhettél? Hogy soha, semmilyen döntésemet nem kérdőjelezte meg? Hogy megengedte, hogy hétköznap menjek bulizni és ott ült velem, amíg kiöklendeztem mindent? Hogy szó nélkül adta oda a cabrióját, amit még aznap meghúztam? Hogy apa ezért még csak dühös sem volt? Tudtad, hogy a szüleim ezerszer jobb fejek, mint a te szüleid? Bármit megengednek, csak teljesítsek jól. Könnyűnek hangzik, nem igaz? Ezt szeretnéd te is, nem igaz? Tudtad, hogy nem minden az aminek látszik? Tudtad, hogy ha egyetlen egy edzést is kihagyok, akkor apa napokig hozzám sem szól? Tudtad, hogy ha vesztek, akkor a házba néma és síri csend honol? Tudtad, hogy olyan akkor, mint ha gyászolnának? Tudod, hogy akkor hogy érzem magamat? Még mindig tökéletesnek tartod őket?

Rágyújtsunk?
Akarsz róla beszélni?
Még meg tudod csinálni azt a trükköt a deszkáddal?
Betépve is?
Ne már.

Még mindig menőbb vagyok, mint te.
Na gyere.
Megtanítalak.
Megint 

Tudtad, hogy az a pillanat ezerszer többet ért, mint bármelyik másik? Tudtad, hogy akkor igazán önmagam lehettem? A deszkán állva, a sötétben suhanva, a számból kilógó cigarettával és Vele. Tudtad, hogy aznap este úgy szöktem vissza a szobámba, mintha bűnös lennék, pedig semmi rosszat sem tettem? Tudtad, hogy aznap este már sokadjára úgy feküdtem az ágyamban a barátnőm mellett, hogy közben Rá gondoltam? Tudtad, hogy ettől rosszul éreztem magamat? És tudtad, hogy kicsit sem bántam? Pedig még csak tökéletes sem volt ez így, mégis ezerszer jobb volt, mint bármi más.