szerepkör

1968 vízválasztó évnek ígérkezett, mind az Egyesült Államokban, és mind európai viszonylatban. A második világháborús generáció felnőtt, a világ borzongott, magában érlelte a sok dühöt, az elnyomott agressziót, melyet egy egész nemzedéknek kellett elviselnie. Eljött az ideje a lázadásnak, a forradalmak újbóli megváltásának. Ennek az emóciónak adott hangot a művészet minden egyes ága, a könyvek, a zenék, a színházi darabok is ezt kiáltották égnek. Az új generáció hálátlanul támadt rá a szülőkre, megszakítani kívánták az akkori tradíciókat, és valami egészen mást teremteni. A gazdaság fejlődött, mégis valami mélyről jövő gonoszság idáig lappangott. Talán ebben az időszakban vált rés a pajzson, ahol a természetfeletti teret kapott, sokkal nagyobbat, mint 1912-ben. Valahol távol a világban zajló eseményektől, az érzések súlyos útvesztőjében Virginia és Rex Blaese is unta már, hogy a szüleik behódoltak, nem akartak szembeszállni a vámpírok, és a boszorkányok által uralt világgal. A kormány embereit felkeresve a szigorúan őrzött kutatások részeseivé váltak, izgalmat, és bosszút forraltak, ahogyan sokan mások. Nem szerették volna az évekkel ezelőtti kudarcot megismételni. Kellett valami ősi, egy ellenség, aki méltóképpen vághat vissza annak a semmirekellő, és a teremtőinek hátat fordító vérszívónak. Komoly hónapok kellettek, hogy bőséges információval táplálják a kutatásaikat, hogy ne vérezzenek el. Nem szabadott meggondolatlanul fellépni, úgy kellett tenniük, mintha nem történne semmi. Washington mindig is az USA jelképes központja volt, ezért nehezebben rejtőzhetett el az ember is. Rex Blaese nem volt annyira hataloméhes, mint fiatal felesége, de ugyanúgy osztozott véleményében. Túl sokat vártak, és tűrtek ahhoz, hogy ne hozzanak eredményeket. Virginia szélsőséges nézetekkel rendelkezett, nemcsak a közjóért harcolt, nemcsak azt a célt tartotta szem előtt, hogy megvédjék a humanoid fajt, ennél sokkal többet várt el. Titokban két szálon dolgozott, együtt munkált a tudóstársakkal, a férje instrukciót követte, de már az egyetem alatt is okosabb volt, jobb megfigyelő. A génmutációhoz nem elég az emberi tudás, szükségeltetik mellé a természetfeletti erő, ezért is bonyolódott viszonyba egy ismert boszorkánnyal. Túlságosan függött a vízióban látott lényektől, első helyre sorolta az álmaiból hozott férfit, akit neki kellett megteremtenie. Meg tanulta használni az adottságait, kéklő íriszei bármelyik férfit levették volna a lábáról, így a boszorkány nem sokáig állt ellen az ifjú arának, és egyezséget kötött vele. Virginia szomjazta a tudatában keringő ábrándot, igyekezett megértő lenni, és türelmes, de annyira régóta várakozott, hogy nem bírta már sokáig. Néhány hónappal később siker övezte az átvirrasztott éjszakákat, és létrehozták az első vérfarkasokat. A legendákból gyűjtött információk nem mindenben fedték a valóságot, nem részletezték, hogy mekkora kínnal jár, ha valakiből szörnyeteget varázsolnak. Ekkor ismerkedett össze a jóképű Cole King-el. Egy kávézóban találkoztak, nem is gondolta volna a nő, hogy ezt a férfit látta annak idején, amikor elaludt, vagy rátörtek az elméjét serkentő rohamok. Cole lenyűgözte, hirtelen arról is elfeledkezett, hogy férjezett asszony, csak a terve lebegett a szeme előtt. Áldozatot kellett hoznia, tudta nagyon jól, hogy az első eredmények nem éppen azt tükrözik, melyeket vártak tőlük, de minden tudományos elismerés csak akkor ér igazán valamit, ha előtte buktatókat hágnak át. Nem titkolta, hogy élvezi a férfi társaságát, egyre többször mutatkozott vele, ostoba és pitiáner ürügyekkel fonta köré a hálóját, hogy a végén beavassa a mímelt világába. Nem árulta el neki, hogy mire készül, csak mesélt, egyre furább, és meg nem értett dolgokról. Az éj leple alatt odáig merészkedett el, hogy programba írt nevek közé sorolta az ismeretlen férfiét is. Tudta, hogy mivel jár, ha megfosztja a szabad akaratától, de bízott benne, ha megkapja a természetfeletti erőt, melyet ő biztosíthat neki, akkor boldogok lesznek, és a fejében élő tökéletes családi modell végre beteljesülhet. Gyermeket akart egy vérfarkastól. Az édesanyja is női betegséggel született, nagy nehézségek árán fogant csak meg, nála is diagnosztizálták a problémát. A férjével számtalan éjszakát szeretkeztek át, de sosem hozott eredményt. A vetélések megbomlasztották az elméjét, és csak abban látta a reményt, hogy valaki más, egy új világ szülötte megadhatja neki az áhított bébit. Elkeseredetten vágyott erre, mint bármikor máskor, de cselekednie kellett. Az előkészületek megtörténtek, az alapanyagok szállítva, ahogyan a vérfagyasztó mosolya is elárulta. Nem kért többet, csak egy saját farkast, egy ősi istent, aki segíthet neki. Valami régi hiedelemben olvasta, ha megharapják szeretkezés közben, sokkal nagyobb eséllyel fog teherbe esni. Nem tudhatta, hogy nem minden legendának van alapja, de szentül hitte, hogy ezzel megmenti a házasságát, és a tudományok megadják neki, melyet a természet vett el. Cole King, ha akart, ha nem, de vérfarkas lett.

A szüleim munkásságáról sokáig nem tudtam semmit, azt hittem, hogy ők a világon a legjobb emberek, és csak azért bújtatnak engem a világ elől, mert annyira féltenek. A valóság az, hogy azoknak a szörnyűségeknek voltak a résztvevői, melytől a gyomrom is forgott. Álomvilágban tartottak, nem engedték, hogy barátkozzak, hogy áthívjam a barátaimat. Egyedül éreztem magam nagyon sokáig. Egyetlen nap is elegendő volt, hogy az életem fenekestül forduljon fel. Az érettségi után még nem dőlt el, hogy melyik egyetemre fogok járni. Együtt bújtuk a prospektusokat, jelöltük meg a számomra nem túl távolra eső helyeket. Tagadhatatlan volt, hogy a szüleim eszét örököltem, és az orvosi egyetem lebegett a lelki szemeim előtt, de ahova én mentem volna egy másik államban volt. Rengeteg veszekedés támadt közöttünk, míg egy szép napon meg nem találtam az anyukám naplóját. Elolvasni is sokkoló volt, de az ottani ábrákkal, és fura rajzokkal már úgy éreztem, hogy nem is ismerem őket. Kérdőre vontam másnap, de csak hantázott, nem ismerte be az igazságot. Végül apa volt az, aki színt vallott, és ekkor dőlt el, hogy mégis messzebb megyek, mint ahogyan szerették volna. A könyörgéssel nem hatottak meg, távolságra volt szükségem, és egy normális élet reményére. Az egyetemi éveim voltak a legszebbek, kevés alkalommal látogattam haza. Ágáltak velem, egyenesen megtiltották, hogy a genetikát válasszam, mint szakirány. Úgy éreztem már nincs hatalmuk felettem, megtettem a magam első lépést, és bevállaltam az örökléstant. Kiemelkedően teljesítettem, vörös diplomát szereztem, és nem sok mérlegelés után, elfogadtam egy állást a közelben. Haza kellett költöznöm, de a saját lábamra álltam, kibéreltem egy lakást, és a magamban vívott csata alatt reméltem, hogy nem fogok eljutni oda, ahova anyáék. Sokkal jobb vagyok, én nem teremtek szörnyetegeket, én csak segítek a világnak. Vajon így lesz, hogyan néz ki a jövőképem öt év múlva?