Werewolf in a Trap

Lenore&& Alexej

Nem is tudom, mi a fenének mondok én el ennek a nőszemélynek mindent. Készségesen válaszolgatok, mintha attól bármi is változna, pedig nem fog. Nem fogja azt mondani, hogy "ja, te is szívtál eleget már az életedben, menj csak, elengedlek" vagy ilyesmi. Nem. Ő mindezt fel fogja használni ellenem, csak a pechje az, hogy nem tudja. Az egyetlen gyenge pontom a húgom, amivel tisztában is vagyok, mint ahogy azzal is, hogy ő biztonságban van. Mostanra már valószínűleg elfogadta, hogy a bátyja nagy eséllyel halott és neki vagy vinnie kell tovább a családi bizniszt, vagy találni egy megfelelő személyt, aki kellő körültekintéssel végezné a dolgát, nem pedig elodázná mindazt, amiért annyit küzdöttünk. Akármilyen szar alak volt is az apám, azt mindig tiszteltem, hogy mi mindent elért, pedig amikor ide jött Amerikába, nem volt semmije. Felépítette ezt a birodalmat és őrizte, csak épp apának nem ért lófaszt sem.
-Ha mi valaha is találkoztunk volna, azt biztos nem felejtettem volna el, szépségem, mint ahogy te se engem.- válaszolom szemtelen vigyorral az arcomon, újra nyíltan végig mérve a nőt és végig nyalva alsó ajkamon. Naná, hogy nem felejtettem volna el, ha valaha közöm lett volna hozzá. -Ahogy tetszik.- vonok vállat, mert nekem ugyan tök mindegy, hogy korcsnak vagy Ljoschanak hív, bár tény, hogy a becenevem valahogy jobban hangzik a szájából. Ettől függetlenül még mindig olyan ez az egész, mintha egy viperával néznék farkasszemet. Egy viperával, amivel igyekszem játszadozni, hiszen nem véletlenül sugallok én mindenféle pikáns dolgokat. Láttam, hogy mért végig már jó párszor és azt akarom, hogy amikor kimegy innen, ezek a képek villanjanak be az elméjébe újra és újra. Ezt a nőt erővel nem fogom tudni legyőzni, hiszen itt ez a kurva ketrec. Nem. Őt rafináltsággal és érzelmekkel tudom talán megnyerni magamnak, már ha tudok belőle olyanokat kicsikarni.
-Nincs abban semmi rossz, bár jobb szeretem, ha a nő van bilincsbe verve, hogy aztán addig szórakozhassak vele, míg nem a végén már a nevemet sikoltozza.- kacsintok rá csak, hogy tisztában legyen vele, mi mindenről marad le azáltal, hogy nem cibál most azonnal az ágyába, de meg is lepne, ha azt tenné. Tőle többet várok. Na nem, mintha elképzelve ez olyan rossznak tűnne, mert valóban nem lenne ellenemre, de jelenleg nem ez a cél.-Kösz, de nincs szükségem a fiúkra. Jól megleszek itt egyedül, bélelt fekhely nélkül is.- sandítok körbe a cellámon, bár nem mondanám, hogy olyan, mint egy Hilton szálló, de miért is lenne az? Fogoly vagyok, akárhogy is nézzük és a legrosszabb az egészben, hogy tudom, ha most lát az öregem, akkor hangosan hahotázik rajtam, amiért ilyen helyzetbe kerültem. Nevetséges.
Szavaira csak mosolyogva bólintok egyet és figyelem, ahogy elrobog a botjával, majd mégis visszasétál és hezitál kicsit, mintha nem is igazán akarna véget vetni a mi kis beszélgetésünknek. Nocsak. Még a végén kiderül, hogy ő is legalább annyira élvezte, mint én.
-Jó éjt, Elenore.- követem mozdulatlan arccal, ahogy elsétál újra és egy féloldalas mosollyal az arcomon ácsorgok még egy ideig, miután az ajtó becsukódott. Az egyetlen szívás ebben az egészben az, hogy nem tudok a rácsba kapaszkodva, fejemet neki támasztva elmélkedni, mint ahogy a filmekben szoktak. Fenébe.

◉count it● Back of my Mind ● note:  köszönöm az első fordulót   ◉

You're my prisoner

Alexej && (E)Lenore

A hallgatása többet elárul, mint azt gondolná. Egyértelmű jele ez annak, hogy a korbácsot régről ismeri, mondhatni olyan jó barátok, mint én és a cigaretta. A merev tekintetével is könnyedén felveszem a harcot, hűvös pillantással illetem. Nem fog megijeszteni ezzel a nézésével, ahhoz előbb kell felkelnie. Arról pedig álmodnia is felesleges, hogy kideríti mégis mi a francot akarok tőle. A nevetése zene füleimnek, kissé érdeklődve döntöm oldalra a fejemet, hogy még jobban szemügyre vegyem. Egészen jól áll neki a nevetés, egy kis ránc jelenik meg a szája sarkában, ami még vonzóbbá teszi. Nem kellene ilyeneken gondolkodnom, ő csak egy fogoly.  Bármennyire is csábítgat ellen kell állnom a kísértésnek. Nem, nem fogom kipróbálni az árut, nem alacsonyodhatok le ennyire, az nem az én stílusom. Jé, találtam magamnak egy új mantrát. A végén még kezdem azt hinni, hogy minden pasira jut minimum egy ilyen szöveg. Kissé felhúzom az orrom, ahogy elmosolyodik, a szavaira jön ez az önkéntelen reakció, mégis gondolhatja azt is, hogy ő kelt bennem ilyen hatást.
- Ugyan már! lehet, hogy ismerjük egymás régről, csak te olyan részeg voltál, hogy mindent elfelejtettél - vonok vállat könnyedén, mintha ez olyan természetes lenne, majd hozzá teszem - Szóval így állunk? Ez esetben maradok inkább a korcsnál, nehogy túlságosan elkényelmesedj a lakosztályodban - kacsintok egyet, majd sunyi vigyorra húzódik a szám széle. Ó, ha tudnád, hogy miket csinálnék veled egy-egy ilyen mondat után. Nehogy azt hidd, hogy köze van az ágytornához, még távolról sem. Ugyanakkor jól megjegyeztem magamnak azt, hogy mennyire oda vagy azért, ha azon a bizonyos beceneven szólítalak, később még jól jöhet. Egyre érdekesebb ez a beszélgetés, ahogy kurtán és hűvösen lereagálod az apa témát. Úgy tűnik találtam egy gyenge pontot, amivel még jobban borzolgatni tudom az idegeidet. Vajon ennyire "szeretett" a drága apuci, hogy így vélekedsz róla? S az ő szeretete egyenlő a kínzással, ahogy Jo'nál?
Érdekes, hogy a veled való beszélgetés alatt hányszor jutott eszembe az a nyomorult féreg, még szerencse, hogy már több mint egy évtizede hulla. Te túlságosan sokat vártál azzal a bizonyos lépéssel. Jól megelőztelek, de hé legalább van bennünk valami közös. Bár erről te semmit se tudsz és ha rajtam múlik nem is fogsz. Ugyanakkor a kis ironikus mondatomra készségesen válaszolsz, aminek hallatán kissé elkerekednek a szemeim. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy a fekete bárányhoz van szerencsém, aki farkas bőrbe bújtatta magát. Beszívom a levegőt, majd anélkül engedem ki, hogy bármi elhagyná az ajkaimat. Pedig lenne hozzá egy két keresetlen szavam, ehelyett inkább csak szikrázó pillantással jutalmazom. Az ő élete se volt annyira fényes, így a féreg kifejezést illene vissza szívnom, de sosem vallanám be a hibámat. Talán rá vagyok mérges vagy csak magamra, mert kivált belőlem olyan gondolatokat, amiknek létezniük se szabadna.
- Hmm, szóval azt szeretnéd? Kezdem azt hinni, hogy kettőnk közül inkább te rendelkezel fétisekkel - vetem a szemére, majd egy furcsa kis fény csillan meg a szemem sarkában, ami bajról árulkodik - Ha nagyon unod a szobád csak szólj és a fiúk minden elintéznek. Kapsz egy bélelt fekhelyet - nehogy azt higgye, hogy olyan szar sora van most. Egyetlen csettintésembe kerül és volt kis farkas, nincs farkas. De az én helyzetem se ilyen egyszerű, rövid eszmecserénket követően biztos vagyok benne, hogy több hasznát veszem élve mint holtan, több szempontból is... Tagadhatatlan, hogy némi feszültség van közöttünk, amit szíves örömest levezetnék kezembe kapva az előbb használt fegyvert. De nem ment el annyira az eszem, hogy be merészkedjek hozzá. Más se hiányzik, mint hogy belőlem is természetfeletti legyen. Morgása nem hat meg, ahogy a szavai sem. Tudom ki vagyok, honnan jöttem és azt is, hogy a kis beszélgetésünk egyáltalán nem vált a hasznára. Semmi használható információ sincs a birtokában velem kapcsolatban. Ezzel szemben én pontosan tudom, hogy kicsoda és micsoda, arról nem is beszélve, hogy pár percen belül az apró fekete foltok kitisztulnak, amint magára hagyom. Vajon tényleg ezt akarom? Mennem kellene, sosem időztem ennyi időn keresztül egyik rabnál sem. Fel fog tűnni neki. Szavaira könnyedén megemelem a szemöldököm amolyan kihívás elfogadva pillantással.
- Ó, nagyon sok mindent szeretnék tőled. De mindent a maga idejében, Ljoscha - hangom édes, amit egy játékos kacsintással fűszerezek meg, majd eltűnök a szeme elől, hogy a helyére tegyem a rudat. A másik ajtón kellene kimennem, hogy ne lássam többet, mégis valami láthatatlan erő vonzz hozzá, aminek hatására újra a ketrece előtt kötök ki.
- Ha nincs több mondandód vagy kérdésed - habozok, mintha nem is akarnék elmenni igazán - akkor jó éjszakát - végül meggondolom magam és a válaszát meg se várva kiviharzok az épületből. Mégis mi a franc ütött belém?

Werewolf in a Trap

Lenore&& Alexej

Szándékosan említem meg épp az ostort, ő pedig le is csap rá. A legjobb módja annak, hogy kiderítsd, mennyire okos és figyelmes az ellenfeled az az, ha apró infó morzsákat szórsz elé és megnézed, hogy felszedi-e őket. Elenore pedig kapcsol. Okos nő, ezt be kell látnom és talán nem lesz életem legegyszerűbb feladata, hogy kijátsszam magam valahogy innen, de azért én se vagyok egy buta gyerek. Idővel menni fog ez.
A kérdésére azonban most nem válaszolok. Csak mereven, kutakodó tekintettel bámulok az arcába és próbálok rájönni, hogy mit is akar tőlem azon kívül, hogy az idegeimen balettozik és ez minden értelemben igaz, mert még a beindulási szokásaimat is szóba hozza.
-Ezt épp úgy mondod, mintha már ezer éve ismernénk egymást.- nevetem el magam, majd újra komolyra váltva a szót alaposan, látványosan végig mérem, mikor pedig az arcához ér pillantásom végig nyalok alsó ajkamon. - Fogalmad sincs róla, hogy mitől indulhatok be, de azt mindenképpen imádom, ha egy nő ilyen szépen duruzsolja a nevemet.- mosolyodok el finoman, ahogy a mézed madzagot elhúzom az orra előtt. Gondolja csak, hogy ilyesmikkel hatni tud rám, bár nem mondanám, hogy teljesen hidegen hagy a dolog. Valóban vonz ez a nő, valóban képes volnék egy pillanat alatt begerjedni rá, de ez nem az a helyzet, amikor ezzel kellene foglalkozzam, így az agyamat is igyekszem tisztán tartani. Most azon kell ügyeskednem, hogy minél előbb kijussak innen, nem pedig azon, hogyan hallgattatnám el a pimasz kis száját.
-Igen. Az volt.- válaszolom kurtán ezzel is jelezve számára, hogy ezt az apás témát szeretném immár végképp lezárni úgy, ahogy az öreg meghalt: gyorsan és örökre. Jurij Tarasov a múlté és én egy pillanatig sem vágyom arra, hogy vele összeméregessenek, mert ég és föld vagyunk. Mindig is azok voltunk. Egy szörnyeteg volt, bár ez egészen vicces, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg inkább én vagyok az. Mégsem közelítem meg az öreget, vérfarkasság ide vagy oda.
Okom van azonban feltételezni, hogy Elenore nagyon jól tudja milyen is az, ha egy ilyen apa jut valakinek. Jobb is, ha ezt megjegyzem magamnak, mert később még jól jöhet egy kis szimpátia, ha más nem, hát az elcseszett őseink miatt.
-Nem. Előbb a vőlegény jelöltet tettem el láb alól. Apuci csak utána jött, amikor ki akart nyíratni. Szóval ne gondold, hogy egy kitaposott ösvényen lépkedek, mert az a bátyám osztályrésze lett volna.- hívom fel a figyelmét erre az apróságra, hiszen egyértelmű, hogy azt gondolja, hogy én most azért vagyok aki, mert az öregem így intézte. Téved. Cseppet sem számított rá az apám, hogy én valaha átveszem a helyét és nem is akarta volna. Ha az ilyesmi lehetséges, akkor most ő tényleg forog a sírjában én meg erre a gondolatra mindig sokkal elégedettebb vagyok.
-Nincs olyan szerencsém. Ha az volnál, most az ágyadban lennék lebilincselve és nem itt rothadnék ebben a ketrecben.- nevetem el magam őszintén, mert azt látom, hogyan méreget és minden bizonnyal ő is érzékeli, hogy miféle feszültség feszeng köztünk. Ha a rácsok nem állnának közénk, mostanra vagy megöltük volna egymást, vagy egy orbitálisat szexeltünk volna. A magam részéről mondjuk a második lehetőségnek nem lennék ellenére.
-Valóban. Nem ártana néha a saját bölcsességeidre hallgatni, Elenore.- mormogom halkan, kissé elgondolkodva, hiszen immáron egyértelmű, hogy egyikőnk sem az, akinek elsőre tűnt. Neki is meg van a maga története és nekem is, csak ő már részletekben ismeri az enyémet. Jó lenne, ha idővel én is megtudnék ezt-azt az övéről, mert egyre inkább érdekel, mi visz rá egy ilyen nőt arra, hogy beledugja a fitos orrát az ilyen alvilági dolgokba. Nem hiszem, hogy a pénz, mert akkor már lecsapott volna az ajánlatomra és már rég kint lennék. Nem, őt valami egészen más vezérli.
-Kétlem, hogy szeretnéd az őszinte választ hallani, szóval mondjuk inkább azt, hogy nem. Na és te? Szeretnél még valamit tőlem?- vonom fel az egyik szemöldököm kíváncsian, mert igen csak úgy tűnik, hogy a kihallgatásom talán a végéhez ért. Megtudta mindazt, amit szeretett volna, vagy csak szüksége van egy kis időre, hogy feldolgozza mindazt, amit megtudott? Az is lehet, hogy alig várja, hogy utánam kérdezősködjön. Én legalábbis biztosan azt tenném.

◉count it● Back of my Mind ● note:   ◉

You're my prisoner

Alexej && (E)Lenore

Az előbb látott mosoly vajon őszinte volt tőle? Nagyon úgy faest, hogy sikerült kicsikarnom belőle valami olyasmit. A végén még jóban leszünk! Bár nem látok erre sok esélyt tekintve, hogy fogalmam sincs mit fogok vele kezdeni. Túlságosan homályos minden előttem ezzel kapcsolatban, de még nem is kell most eldöntenem. Persze minden vágyam egy ostorral csapkodni, hangtalanul megrázom a reakciójára. Nem vagyok az a típus, annak ellenére, hogy a magam furcsán kezelem a szexet. Solal általában vita után egyfajta édes kibékülés, ahol levezettjük az indulatainkat. Mással pedig nem volt alkalmam kipróbálni. Ez egy hazugság. Jo volt az első nekem, aminek most is hordozom a nyomát a testem legtöbb pontján.
- Érdekes, hogy éppen az ostort emelted ki, mikor annyi más fegyvert is mondhattál volna. Vajon milyen emlékeid fűződhetnek hozzá? - költői kérdés, mégis a szemeim megvillannak. Talán jobban hasonlítunk egymásra, mint azt gondoltam. Vagy szimplán nagyon furcsa fétissel rendelkezik, amire egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Mégis gondolataim más felé tévednek, melyeknek a csíráját is ki kellene ölnöm magamból. Bármennyire hajt a kíváncsiság nem fogok odáig lesüllyedni, hogy az egyik rabbal dugjak. Nem szokásom tesztelni az árut. Szavai hallatán elmosolyodom, majd közelebb lépek a rácsokhoz, elég közel ahhoz, ha akar elérhet.
- Sosem gondoltam volna, hogy ennyitől beindulsz... - ugyan olyan pillantással válaszolok, amivel az előbb ő ajándékozott meg .... Ljoscha - csábító hangon ejtem ki azt, amire vágyik, hogy aztán egyetlen pillanattal később ellökjem magam a rácsoktól. Tőlem aztán játszhatunk így is, ha azt hiszi, hogy ennyivel le tud venni a lábamról. Viszont ennél sokkal csúnyább az igazság. Senki, ismétlem, senki nem tud levenni a lábamról! Túlságosan jól ismerem ahhoz a világ mocskát, hogy rózsaszín burokba bújtatott hercegnőként lebegjek egy pillecukor felhőn. Na meg a nagy szart!
Áuucs! Úgy tűnik a fekete bárányt sikerült kifognunk. Úgy tűnik kezd eldőlni eme döntés. Nem fogok megválni tőle, amíg hasznot tudok belőle húzni. Ki akarom zsigerelni, mindenét akarom.
- Milyen jó ha az embernek van egy ilyen szerető apja - szavaim tocsognak az iróniától, miközben magam elé meredek. Fogalmam sincs kire utaltam igazán, a jó öreg Jurijra vagy az én drága Josephemre. Vajon minden apa egy szörnyeteg?
- Szóval ahelyett, hogy hagytad volna a húgodat pokolra jutni inkább megölted a drága apucit. Minő váratlan fordulat! - kissé oldalra döntöm a fejem, úgy nézek farkasszemet vele. Ez egy feltételezés a részemről, ugyanakkor még lehet helytálló is, tekintve, hogy a drága apuci köztudottan halott. Hallom a hangjában azt a mély szeretetet, amit a húga iránt érez, nekem nem volt testvérem, aki megmentett volna csak Sol az utolsó pillanatban. Aprót bólintok jelezve, hogy értem. A következő mondana valamiért szíven üt, talán ő nem az apjára hasonlít és tévedtem, mikor féregnek neveztem. De ha addig élek se fogom ezt beismerni neki.
- Mégis miben hasonlítok rá? Az idegenekkel szemben minden épeszű ember bizalmatlan. Nem ismersz, nem tudhatod milyen vagyok. Lehet, hogy csak egy fétisekkel rendelkező domina vagyok, aki szereti a férfiakat ostorral csapkodni - vonok vállat egyszerűen, utalva az előbbi feltevéseire. Nem fogom kiteregetni neki ki és mi vagyok. Arról egyetlen személy tudhat és ha hátba szúrna - ami soha a büdös életbe sem fordulna elő - kérdés nélkül megölném. A titkok azért titkok, hogy azok is maradjanak örökké.
- Nem minden az, aminek látszik, Alex - valahol mélyen inkább hangosan gondolkodom, minthogy vele tárgyalnék, már ha ez nevezhető annak. Mindent tudni akarok szépen sorjában, de túlságosan kemény fából faragták, az élet megmunkálta ahhoz, hogy egy kis kínzással a lelkére hassak. Talán ha elcsábítanám az segítene a jelenlegi helyzeten, de ahogy én sem dőlök be ennek, úgy gondolom ő sem esne ilyen piti csapdába. Patt-helyzetben vagyunk, ami egy gordiuszi csomó nagyságú.
- Akarsz még valamit tőlem? - teszem fel a kétértelmű kérdést, melyet direkt hagytam nyitva, hátha elterelődnek a gondolatai. Mindketten tudjuk, hogy nem fogom kiengedni, azt meg sem kell említenie.

Werewolf in a Trap

Lenore&& Alexej

Őszintén elmosolyodok, ahogy az intelligenciájával kapcsolatos megjegyzésemet lereagálja, mert valóban, akár bóknak is veheti. Ha valamit tanultam az apámtól, az az, hogy az ellenfelünket sosem szabad alábecsülni. Az a baj, hogy az öreg ezt velem szemben nem alkalmazta, mert engem mindig is alábecsült. Lenézett és semmi mást nem várt tőlem, mint kudarcot, ezzel szemben végül én voltam az, aki előtte ácsorgott, miközben utolsókat dobbant a szíve. Ez a nő sem fog kifogni rajtam, ha képes voltam Jurij Tarasovval végezni, csak okosnak és megfontoltnak kell lennem. Nem veszíthetem el a fejemet, mert ez komolyabb lesz, mint egy sakkjátszma.
-Szeretnéd, hogy bókoljak? Tán azért zársz be ide pasikat, hogy aztán domináskodj felettük? Mert ebben az esetben rohadtul benne vagyok, csak egy szavadba kerül. A hátam elég jól viseli a fájdalmat... akár ostorral is csapkodhatnál.- kacsintok rá mosolyogva, hiszen a még egyszerű halandóként kapott rengeteg verés nyomát ott őrzöm a hátamon. Mind gyerekkoromból származik, amikor apuci nevelt minket és vérfarkasság ide vagy oda, az ilyen sebhelyek nem tűnnek el. Jurij meg akarta mutatni nekünk mi az a fájdalom és, hogy hogyan tudjuk kiküszöbölni: egy sikkantással vagy nyögéssül kaphattunk plusz egy ostorcsapást, mint grátisz.
-Hát a féregnél még mindig jobb, de jobban örülnék, ha a nevemen szólítanál. Az előbb is olyan kellemes csengése volt, ahogy kimondtad.- duruzsolom átható tekintettel, mert valóban, nagyon is jól hangzott a kis szemtelen szájából az orosz becenevem. Csodálom, hogy egyáltalán ismeri az Alexej ezen formáját.
Végül nagy nehezen zöld ágra vergődünk egy egyezséggel, miszerint válaszolok a kérdéseire és cserébe ő is válaszol nekem. Haladunk. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy sikerül kiharcolnom ezt. Mondjuk arra sem vennék mérget, hogy amikor majd én kérdezek, arra őszinte választ fog adni. Miért tenné?
-Nem, egyáltalán nem volt másképp, csak ő nem volt vérfarkas, mint a kiszemeltje. Viszont, ha rajta múlott volna, már én sem lennék itt. Vígan oszladoznék valahol két méterrel a föld alatt vagy egy kikötő mélyén betonnal a lábamon.- válaszolom kelletlenül, hiszen nem feltétlenül kellene megosztanom vele ilyesmiket, de így legalább tudni fogja, hogy nem azért vagyok az, aki, mert apuci kitaposta előttem az ösvényt, hanem mert megküzdöttem érte. A legtöbben ezzel tisztában is vannak, hiszen aki csak ismeri picit is a családomat az tudja, hogy nem én voltam a trón várományosa, mint ahogy azt is nagyon jól tudják, hogy milyen egy undorító ember volt. Soha nem utáltam annyira, mint akkor, amikor a húgomat el akarta adni valami jó szövetség reményében.
-Á, értem. Szuper.- biccentek egyet egy erőltetett mosoly kíséretében, hiszen most közölte a szöszi, hogy még nem döntötte el, hogy mi lesz velem. Van egy olyan érzésem, hogy direkt szórakozni akar velem még egy kicsit, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy élvezi a kis szócsatánkat. Másképp már itt hagyott volna a fenébe, nem?
-A húgom? Rendes lány. Élvezi az életet, amit biztosítok neki, azonban tisztában van azzal is, hogy milyen élete lehetett volna és ez a felismerés keményebbé tette, ugyanakkor bizalmatlanná is.-  vonok vállat lazán, pedig mélyen legbelül feldühít az eset, akárhányszor eszembe jut. Ha akkor nem teszek valamit, tuti, hogy az az állat megölte volna. Viszont az is igaz, hogy akkor most nem lennék itt, mert nem változtam volna át. Igazság szerint még így is azt mondom, hogy megérte, csak ne ölt volna ki valamit a húgomból a tény, hogy az apja egy számító dög. Épp olyan tekintete van a mai napig, mint Elenorenak. Kemény, bizalmatlan és megtört.-Lehetett volna olyan élete is, amilyet egy nőnek sem kívánok.- fűzöm még hozzá, mert valami azt súgja, hogy Ő azonban nagyon jól tudja, hogy milyen is ez. Senki sem véletlenül lesz olyan, mint Elenore és senki sem lesz egy ilyen alvilági kóceráj feje csak úgy. Biztos vagyok benne, hogy ő sem egyszerű dolgokon ment keresztül, már csak azért sem, mert a maffia család téma hallatán is érdekesen reagált.

◉count it● Back of my Mind ● note:   ◉

You're my prisoner

Alexej && (E)Lenore

Kezdem azt hinni, hogy ez csupán egy játék kettőnk között, melynek sosem lesz vége. Én tartózkodom, míg ő makacsul ellen áll mindenféle atrocitásnak. A rohadt farkas énje miatt ennyire szívós. Szívesen ellátnám a baját, hogy fel se tudjon kelni, de pár órával ezelőtt tuti már egyszer kiütötték. Egy napra egy bőven elégnek bizonyul. Pimaszul vissza felesel, amire inkább már nem is reagálok. Rá meredek a botra és egyszerűen a falnak támasztom. Nehogy azt higgye, hogy enélkül olyan védtelen vagyok. Vajon sosem lesz elég neki? Valaki igazán móresre taníthatná már és letörölhetné a képéről azt a bárgyú vigyort. Egyre jobban az agyamra megy. De mégsem kérhetem meg Solt, hogy segítsen, ezzel elárulnám magam. Jobb ha egyes dolgokról nem tud, a békesség kedvéért. Az öröm apró morzsája csillog szememben, annak láttán mennyire össze rezzen. Tipikus férfi.  
- Tényleg megárthatott az előbbi ütés, ez már majdnem egy bók volt - gúnyolódok, hiszen tudom, hogy a nyájasság is csak egy újabb taktikai lépés a részéről. Hátha így könnyebben szabadul a rácsok közül. Nem eszik olyan forrón a kását, ahogy én sem szoktam csak úgy bárkit kiengedni. Sőt! Az esetek többségében nem jutnak ki innen élve, ha mégis az hatalmas összeget jelent a kis vállalkozásomnak. Sikeresen felidegesített. Nem kell bemutatnia a maffia családokat, elevenen él bennem Jo nevelése. Direkt hívtam féregnek, elszakadt bennem valami, aminek nem szabadott volna.
- Ó, szóval jobban tetszik a korcs megnevezés? Ha ennyire szeretnéd maradok annál - vigyorgok gonoszan, majd lehunyom a szemhéjam. Fókuszálnom kell, nem hagyhatom, hogy ennyire kimozdítson a komfort zónámból. Nem hagyhatom, hogy így táncoljon az idegeimen, mert annak sosincs jó vége. Igaza van, de ezt sosem vallanám be. Egyetlen pillanat erejéig kicsúszott a kezemből az irányítás, hagytam, hogy az érzéseim uralkodjanak fölöttem és lehetőséget adtam neki, hogy meglássa a rést a pajzson. Egyetlen egyszer se fordult elő velem ilyesmi. Mégis ki a fene ez a férfi? Engedékenyebbnek kell lennem, ha haladni akarok a megfelelő irányba, ami nem a megölése. Pedig olyan szívesen péppé verném a fejét a mellettem lévő fémdarabbal, mindent beborítana a vér. Lenore gondolkodj! Lélegezz! Egyetlen szó képes ennyire meghökkenteni, érzéseket váltottam ki belőle, ami jó jel. Úgy tűnik az állás 1:1 így döntetlenre állunk. Mégis milyen növénnyel kereskedhetett, ami ennyire ritka? Tudnom kell, hogy kik a kontaktjai, hogy megszerezzem tőle. Ahogy karba tett kézzel figyel egymás tükörképei is lehetnénk. Még nem teszem fel a következő kérdést, várom ő mit akar tudni. Merengésemből szavai szakítanak ki, felnézek rá kissé érdeklődő pillantással. A húga. Az egyetlen Miss Tarasov. Sok pletyka kering arról a fruskáról.
- Az apák sosem választanak jól. De általában a kiszemeltben látnak valamit, ami titkon magukra emlékezteti őket. Ez egyszerű pszichológia. Gondolom nálatok se volt másképp - vonok vállat mintha egyáltalán nem érdekelne, mégis olyan érzés kerít hatalmába, mintha a régi sebek újra vérezni kezdenének. A maszk, amit magamra erőltettem ugyan olyan hamis mint a szavaim. A húga egy érzékeny pont, talán róla kellene kérdezősködnöm még.
- Még nem döntöttem el. Ez nagyban függ a vevőktől is - válaszolok könnyedén, ez is egy újabb hazugság a részemről. Már régen eldöntöttem, hogy nem fogok ilyen könnyedén megválni tőle, ahogy a többi szőröstől.
- Mesélj a húgodról! - a hangom kissé követelőzőnek tűnik, mit árnyékol a következő mondatom - Milyen valójában? Hiszen az elég tág fogalom, hogy belevaló és vagány - a kezemmel idézőjelbe teszem az általa használt megnevezéseket. Olyan semmit mondóak ezek a szavak, mint abban a történetben a kis hercegről, aki szerint a felnőtteknek nincs képzeletük. Úgy tűnik Alexnak sincs sok.

Werewolf in a Trap

Lenore&& Alexej

Nem sok mindent sikerült még megtudnom erről a nőről, de az már egyszer biztos, hogy az agyamra megy. Nem szeretem, amikor bárki is parancsolgatni akar nekem, bár ettől függetlenül tetszik is, hogy ilyen kis dölyfös. Sőt, az orromra köti azt is, hogy ő bizony nem olyan fajta nő, aki vegyül a plebsszel és beül egy bárba iszogatni, tehát nem igazán lehetett volna eddig alkalmam találkozni vele.
-Igaz. Az olyan helyekre amúgy sem biztos, hogy beengednének a játékszereddel.- bökök fejemmel a rúd felé, amivel talán együtt is alszik, annyira szorongatja. El is hiszem, hogy szívesen tartja maga mellett. Ha valaki tele pakolja a pincéjét mindenféle lényekkel, nem árt, ha vigyáz magára. De mégis, hogy a fenébe kerülök én ide? Ezt még mindig nem nagyon értem és arra se vennék mérget, hogy dűlőre jutunk a mai nap folyamán, mert a hölgyike egyszerűen nem akar konkrét választ adni. Ő akar engem faggatni, hogy ki is vagyok, mikor pedig válaszolok készségesen, már megint fenyegetőzni kezd. Hát ő hozta szóba a farkamat, nem? Mellesleg, akármilyen kis durcás menyecske, szívesen felkínálnám neki, hogy aztán szabadon játszadozhasson vele, csak fenn áll a veszélye, hogy inkább levágná, így nem is hozom mindezt szóba. Vigyáznom kell a nyelvemre, mert úgy tűnik, hogy nagyon ki szeretné vívni magának a tiszteletet, azt azonban tőlem nem kapja meg akárki.
Mikor a becsben tartott ékszereimet kezdi fenyegetni, a következő mozdulatára már számítani lehet, de ettől még megáll bennem az ütő egy pillanatra, hogy még a végén majd tényleg tökön ver. Olyan, mint egy hisztis kisgyerek, akire valamelyik hülye felnőtt rábízott egy sokkolót, ez meg most itt szórakozik össze-vissza és riogatja a népet. Kicsinál ez a nő.
-Intelligensebbnek tűnsz annál, mint hogy ilyesfajta eszközökhöz kelljen folyamodnod, hogy szóra bírj.- és igen, gondolatban megint csak felajánlom neki a másik lehetőséget, mert lehet, hogy azzal többre jutna, de nem hiszem, hogy az ajánlatom hallatán kinyitná a cellámat és felvinne a szobájába. Nem. Ebben a rohadt kis ketrecben fogok még jó ideig tespedni, csak azt nem tudom, hogy mit vár tőlem. Meséljem el neki az életem történetét? És aztán? Kinyír? Fantasztikus. Akár meg is spórolhatjuk akkor, hogy jártassam a számat.
-Férgek? Az előbb még korcs voltam. Mire fel ez a lefokozás?- vonom fel az egyik szemöldököm, miközben megjátszott sértettség díszeleg az arcomon, bár az egyetlen dolog, ami nem tetszik ebben az az, hogy ő már előre eldöntötte, hogy én ki is vagyok. Nem értem az ilyet. Miért gondolja bárki is, hogy ismeri a másikat, mikor alig pár perce beszélgetnek? A szavai hallatán azonban kicsit talán sikerül megvilágododnom, mert arra enged következtetni, hogy ismerős az az alvilág számára, amiben én is éltem vagy élek. Más kérdés, hogy mióta én lettem a saját poklom góréja, azóta sokkal elviselhetőbb az egész. -Az előbb még azt akartad, hogy beszéljek, most meg ne mutassam be neked a családomat. Döntsd el végre Elenore, hogy mit szeretnél.- tárom szét két karom tehetetlenségemben, hiszen tényleg nehéz kiigazodni a menyecske parancsain. Még a végén képes leszek azt hinni, hogy összezavartam és az nem lenne jó. Neki legalább biztosan nem, bár én már igyekszem azzal is elvonni a figyelmét, hogy a lehető legédesebben dörmögöm a nevét, ami amúgy tényleg baromira passzol hozzá. Mint ahogy az a veszedelmes mosoly is, amit rám villant. Komolyan mondom ez a nő olyan, mintha a női verzióm lenne. Viszont a becenév, amin szólít, egy pillanatra meghökkent és eszembe juttatja a húgomat. Basszus, szerencsétlen biztosan halálra izgulta már magát miattam, hogy mégis hol a fenében lehetek.
-Így már mindjárt más a helyzet, nekem megfelel.- bólintok is egyet a szavaira, majd sóhajtok egy nagyot és elhatározom, hogy valóban, elmondom, hogy mit csináltam odakint aztán hátha végre ő is elárul nekem valamit.-Egy ritka és értékes növényt akartam megvenni az egyik ügyfelemnek és mivel általában szeretek előbb érkezni, mint a másik, meg is szívattam most magam rendesen. Ezért találtak meg engem az embereid és nem az eladót.- fonom össze a karjaimat, ahogy elregélem röviden mi is a nagy büdös helyzet, majd pár pillanatig rezzenéstelen arccal figyelem Elenoret és próbálok rájönni, milyen módszerrel is tudnám őt megpuhítani. Ismét csak a húgom jut eszembe, mert rá kell döbbenjek, hogy nem is rám emlékeztet ez a nő, hanem a húgomra.
-Tudod, emlékeztetsz a húgomra. Ő is ilyen belevaló, vagány csaj.- merengek el kicsit, ahogy eszembe jut mindaz, ami történt. -Bár az már más tészta, hogy ehhez az kellett, hogy rájöjjön, nem bízhat meg senkiben, hiszen a saját apja akarta feleségül adni egy szadista, perverz farkashoz.- fűzöm még hozzá, de azt hiszem, ennyiben is hagyom a történetet, mert semmi kedvem tovább regélni arról, hogy mennyire egy érzéketlen fasz volt az apám vagy, hogy mennyire a húgom az egyetlen élőlény a földön, akiért tűzbe mennék. Ilyesmiket nem akarok Elenore orrára kötni.-Ha jól számolok, most te jössz szépségem. Mi a terved velem?- kérdezem burkolatlan kíváncsisággal, mert őszintén nagyon érdekel, hogy mi a fenének vagyok itt vagy, hogy mihez akar velem kezdeni? Azt hiszi talán, hogy az ő kis hatalmát próbáltam gyengíteni azzal, hogy odakint voltam?

◉count it● Back of my Mind ● note:   ◉

You're my prisoner

Alexej && (E)Lenore

Tetszik ez a helyzet, bár jobban tetszene ha előbb kezes báránnyá szelídülne az előttem álló ordas. De nem kaphatok meg mindent olyan egyszerűen és talán azt nem is élvezném ennyire. Hol marad a kihívás? Még jó, hogy sosem unatkozom, bár ebben a szakmában nem is lehet okom a panaszra. Talán ha kicsit több időt fércelnék bele, akkor a kisebb bandákat is eltüntethetném a föld színéről.  Hallomásból tudok egy-kettőről, aki olyan nagyra tartja magát, főleg a vérfarkasok között. Lám, itt van előttem mind közül a legnagyobb vad. Maga Mr. Tarasov a híres nevezetes Jurij egy szem élő fiacskája. A fejemben fokozatosan kezd összeállni a kép arról a családról. Oroszok. Már ez a tény sok mindent elmond róluk.
- Ugyan! Mindketten tudjuk, hogy ok nélkül nem tévednek olyan helyre, így kevés esélyed lenne bármire is - kacsintok felé, hogy lecsapjam a felkínált labdát. Ó, ha tudná, hogy mennyire rossz felé kapiskál. A magam fajta üzletasszonyok nem járnak sötét kis bárokba, annál sokkal többre tekintik a presztízst. Talán ezt tőle lestem el, attól az embertől, aki megnyomorított és pedig viszonzásul átkísértem a másvilágra. Azóta senki se nyúlhat hozzám. Íme egy újabb hazugság a részemről, hiszen van egyetlen kivétel, akinek hagyom magam. Vigyorára csak megrázom a fejem, majd egy lemondó sóhajnak engedek utat, ami minduntalan kitörni készül.
- Ha ennyire becsben tartod eme szerved lehet, hogy az lesz a következő célpontom - aljas, velejéig romlott vigyor kúszik az arcomra, hogy aztán a következő mozdulatommal hangot is adjak szavaimnak. Nem, nem a tökére célzok, de eléggé közel ahhoz, hogy súlya legyen a mondandómnak. Sosem szerettem a hozzá hasonló nagyképű ficsúrokat, akik azt hiszik, hogy a nevük mindent megold helyettük. Sőt! Gyűlöltem őket, talán mert túlságosan Josephre emlékeztetett az összes nyomorult. A múlt már nem fáj, de elevenen éget minden egyes alkalommal ha lekerül rólam az összes textil. Ezek a sebek segítenek emlékezni, arra honnan jöttem és hova jutottam. Megnyomorítottak és feketévé tették a szívem. Nincs bennem szánakozás, se jó indulat. Furcsán bizserget, ahogy kiejti a nevem, még ha nem is ez a teljes igazság. Akkor mégis miért érzem olyan jól esőnek?
- Nem kell ismernem ahhoz, hogy tudjam milyenek a hozzád hasonló férgek - sziszegem akár egy mérges kígyó, de következő szavaira vissza veszek az agaraimból - Kösz, de nem kell bemutatni, hogy milyen egy maffia család - vágom hozzá kissé sértetten. Egyikünk se tud sok mindent a másikról, szóval felesleges volna így vagdalózni, mégsem bírok magammal. Ő kihozza belőlem a rosszabbik énemet, azt amelyiknek még pár szó kell és elpattannak a láncok. Nem hozhatja elő a szörnyeteget. Szükségem van rá a későbbiekben, így visszavonulót kellene fújnom mielőtt minden balul sül el. Szerencsére a tudtán kívül úgy tűnik partner ebben, ha nem tudnám, hogy farkas azt hinném boszorkány, aki képes olvasni a gondolataimban. Ó, szóval apuci se volt az a fene nagy szent ember. Érdekes, hogy így nyilatkozik róla. Talán ő lenne a fekete bárány? Meg kell említenem Solnak, hogy nézzen utána mi van ezzel a családdal. Mit is akarok tőle? Ez egy jó kérdés! A kört ezzel ő nyerte, mivel még fogalmam sincs. Egyelőre ennyit tudok mondani, hogy mindent. Mindent, amije van. Elakarom venni tőle a bizniszeit, embereit és persze a pénze se jönne rosszul. Hogyan járok jobban ha megölöm vagy ha magamhoz édesgetem?
- Üzletember, mi? - vonom fel a szemöldököm, amit megspékelek egy féloldalas mosollyal, de nem a jobbik fajtából -Ebben az esetben tételezzük fel, hogy az üzlet azt kívánja, hogy erről bővebben beszélj. Tudod mit ha te őszintén válaszolsz cserébe én is válaszolok. Egy kérdés, egy válasz. Így megfelel Ljoscha? - engednem kell ha válaszokat akarok, s ha ez kell akkor játsszunk. Játsszunk olyan mocskosan, amennyire csak tudunk.

◉ seven deadly sins ● note:    ◉

Werewolf in a Trap

Lenore&& Alexej

Nincs ínyemre ez a helyzet és bár majd' megöl a kíváncsiság, hogy kik ezek és mit akarnak tőlem, az mégis jobban izgat valamivel, hogy mégis hogyan tudnék innen kijutni. Az első ötletem, hogy valami komolyabb összeget felajánlok azért cserébe, hogy kinyissák ezt a rohadt tyúkólat és elengedjenek, de van egy olyan érzésem, hogy a menyecske ebbe nem menne bele. Már, csak azért sem, mert ha az ő helyében lennék és egy igen veszélyes lényt őrízgetnék a pincémben, én sem nyitnám csak úgy ki a kaput, hogy "ja bocs, így már nyugodtan elmehetsz", mert megfordulna a fejemben, hogy az illető első dolga lenne, hogy engem, egy egyszerű kis halandót kinyírjon. Még, ha nem is lenne ez a terveim között, úgysem tudnám erről meggyőzni, ő pedig biztos vagyok benne, hogy tart tőlem annyira, hogy ne fogadjon el egy ilyen alkut.
Másrészről pedig, biztos van valami konkrét oka annak, hogy én most épp itt vagyok, bár gyanítom, nem épp a személyem ellen irányul ez az egész. Nem tudja ki vagyok, így azt máris elfelejthetem, hogy valaki így akarta eltenni az útból Alexej Tarasovot. Nem, én azért vagyok itt, ami és nem azért, aki vagyok. Másképp nem lennének itt ezüst kalitkák, szóval valami mást kell kitalálnom.
A neve hallatán, csak egy halk "hmm"-re és egy szemöldök vonásra futja, mert kénytelen vagyok beismerni, hogy illik hozzá. Elenore. Erős de mégis lágy. Épp olyan, mint ez a szöszke itt előttem, aki finom vonásaival és csinos kis testével próbál mégis magabiztosságot sugallni, ráadásul elég jól. Ha valaha nősülésre akartam volna adni a fejemet, tuti biztos, hogy egy hasonló kaliberű bigével tettem volna, aki kellőképpen felemelt fejjel tudná viselni a Tarasov nevet és vele minden jót és rosszat is. Olyan nő lenne, akit az embereim tisztelnének és védenének, akár egy igazi királynőt. De mégis, hogy a francba keveredtek erre a gondolataim?
-Mondanám, hogy örülök az ismeretségnek de sokkal hihetőbb lenne ez, ha egy sötét kis bárban találkoztunk volna.- kúszikk újfent félmosoly az arcomra, majd ahogy a csicsergésre terelődik a szó és felajánlom, hogy akár a horoszkópomat is elárulom, ő szóba hozza a farkamat. Ejj ejj.
-Nem szeretem fényezni magam, de szívesen megmutatom, ha kíváncsi vagy rá.- vonok vállat szemtelen vigyorral az arcomon, de gyanítom, vagy ki fog röhögni, vagy megpróbál majd megregulázni megint azzal a bottal, amiért szemtelenkedek. Mondjuk akár az is lehet, hogy a nevem hallatán már nem lesz ennyire bátor, mert mintha egy pillanatra valami felimerés csillant volna a tekintetében a Tarasov névre és ezt bizonyítja az is, amit utána előad nekem. Van sejtése a névről, de arról ezek szerint nem igazán, hogy ki is vagyok pontosan és ez vagy jó vagy rossz. Még nem sikerült eldöntenem, de ettől függetlenül nem tetszik mindaz, amit a fejemhez vág. Utálom, amikor valaki azt hiszi, hogy ismer pusztán a nevem miatt. Fingja sincs róla, hogy milyen ára volt mindezeknek és, hogy miket kellett átélnem azért, hogy az legyek most, aki.
-Nem ismersz engem mégis úgy teszel, mintha ismernél. Ez nem szép dolog, Elenore.- csóválom a fejem rosszallóan, miközben a padlót kezdem fixírozni azon töprengve, miként fordíthatnám előnyömre azt, hogy nem tudja ki vagyok. -Persze, kívülről így tűnhet, ha valaki egy maffia család sarja, de meglepődnél, ha elmondanám, milyen is volt az életem. Viszont nem fogom elmondani, szóval gondolj csak, amit akarsz.- vonok vállat megint, mert abszolút leszarom, hogy mit gondol. Nem érdekel, hogy miként tekint rám vagy, hogy milyennek képzeli az életem, mert csak én és a húgom tudjuk leginkább, hogy az apám mekkora egy érzéketlen tetű volt. Másképp nem nyírtam volna ki ugyebár.
-Azzal sem jutunk előbbre, ha sértegetsz és próbálod játszani a kemény főnököt. Hidd el, egy ilyen ember mellett nőttem fel, szóval inkább mondd el végre, hogy mit akarsz tőlem, hogy aztán juthassunk végre valamire.- pillantok határozottan az arcára, mert kezdem unni ezt a farokméregetést, ami köztünk zajlik. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy jelen helyzetben nála van az adu. Már, csak az a kérdés, hogy mennyit akar kaszálni vele.
-Üzletember vagyok, édesem és az üzlet azt kívánta meg, hogy kimerészkedjek oda. Megszerzek másoknak olyasmit, amit ők maguk nem tudnak. Ennyi.- válaszolok készségesen, hátha így majd jutunk valamire, de nem tenném rá a nyakam, hogy ennyivel kielégítettem a hölgy kíváncsiságát. Pedig, ha végig nézek rajta, szívesen kielégíteném én minden igényét. Lelki szemeim előtt már sokadszorra jelenik meg pár olyan kép, ahol ez a pimasz kis perszóna a nevemet sikongatja és esküszöm, rohadtul tetszenek azok a képek. Nem is értem, miért fecséreljük még azzal az időt, hogy ebben a cellában tespedek, mikor kellemesebb is lehetne ez az egész.

◉count it● Back of my Mind ● note:   ◉

You're my prisoner

Alexej && (E)Lenore

Az erőviszonyok eléggé kiegyenlítetlenek, de ez sosem zavart. Sőt, ez esetek nagy részében ennek köszönhettem az életem. Ideje korán meg kellett tanulnom, hogy mik a határaim és persze gyengeségeim emberként. Gyűlöltem az összes természetfelettit és átkoztam a napot, mikor előbújtak a mélységből. Ugyanakkor nélkülük semmire se mennék, hiszen a hatalmam és a vagyonom fele tőlük származik és a kis hobbijaikból. Persze ez is egy hazugság a részemről, hogy az összeset utálom, vannak ritka kivételek. Ez mégsem változtat azon, hogy nem véletlen szereltettem fel ezüst rácsokat ide, míg másik rácsokba kereszteket vésettem, melyeket megszenteltettem, aztán volt a harmadik típus, ami gyengítő rúnákkal volt telis-tele. Képzett szervezet vagyunk, nem vitás. Ahogy a korcsot bámulom úgy tűnik kezd leesni neki, hogy mennyi esélye van. Mi a franc? Dalolni kezd a madárka. Aprót biccentek a szavai hallatán, hogy ám legyen. Legalább már ketten vagyunk, akik képtelenek a normális emberi kommunikációra. Farkasszemet néztem vele, minden egyes rezdülését figyelemmel kísértem. Mégis valamit elszámítottam. Kiejti azokat a szavakat, melyeket álmomban sem hittem volna. Tarasov Egy kib*szott Tarasovot sikerült megcsípni. Ó, az öreg most milyen dühös lehet, hogy merre van a drága pici fiacskája. Elmémben pörögnek az információk, de sajnos csak az maradt meg, hogy az öregnek 3 kölyke van, két fiú és egy lány. Vajon ő melyik lehet? Az aranyifjú, apuci szeme fénye vagy az a fekete bárány, akinek a nevét se voltak hajlandóak kiejteni. Ez újfent változtat az eredeti terveimen. Meg kell tartanom magamnak, hogy mindent kitudjak sajtolni belőle. Majd folytatja és a varázs egyetlen pillanat alatt elmúlik, szemeimet forgatom. Mocskos disznó!
- Elenore - ejtem ki gyorsan a szót, ami majdnem megegyezik az igazsággal. Fogalmam sincs, hogy miért pont ezt az álnevet ejtettem ki előtte, amit csak a belső kapcsolataim tudnak. Mosolyával még mindig nem tudok mit kezdeni, hatással van rám, bárhogyan tagadom. Persze erről ő mit sem tud. Ajkam egy féloldalas mosolyra húzódik, oldalra billentve a fejem nézek a szemeibe - Persze, csicseregj csak madárka! De a farok méreted ki ne hagyd - ártatlan arcot vágok, míg hangszínem csöpög a gúnytól. Nehogy azt higgye, hogy a szexi teste vagy az igéző szemei meghatnak.
- Semmire se mész ezzel a stílussal. Az egész életedet úgy élted, hogy mindent megkaptál, amit csak akartál. Anyagot, fegyvert, pénzt és természetesen minden kurva szét tette a lábait neked a neved hallatán. Fel kell, hogy világosítsalak ez most nem segít! Jobban teszed ha megkönnyíted mindkettőnk életét és jól viselkedsz - világosítom fel, miközben újra megforgatom a rudat, hogy aztán a falnak támaszthassam magam mellé. Egy pillanatra lehajtom a fejem. Temérdek kérdés van a fejemben, amikre még nem kaptam választ.
- Hé, Alexej! Mondd csak miért voltál a falon kívül? Az tiltott területnek számít - most először ejtettem ki a nevét, amit még ízlelgetek, mégis olyan szépen cseng. Aztán egyből felteszem a legfontosabb kérdést, tekintve, hogy nem én csaltam csapdába. Mi csak jókor voltunk jó helyen.

◉ seven deadly sins ● note:    ◉

Werewolf in a Trap

Lenore&& Alexej

Ez a nőszemély borzasztóan idegesítő. Nem igazán vagyok hozzá szokva, hogy akárki is így beszéljen velem és ez már a farkas mivoltom előtt is így volt, azóta pedig, csak még inkább félnek tőlem. Erre jön ez az ötven kilós szőke liba és nem elég, hogy itt flegmázik nekem, de még karon is vág egy rohadt csővel. Hát milyen világot élünk?
Azt viszont kénytelen vagyok belátni, hogy jelenleg nála vannak az aduk én meg itt állok, mint egy fallosz és még csak részt sem veszek a játékban. A rácsokkal nem sok mindent tudok kezdeni és amúgy sem esnék a torkának, ha nem lennének itt, de így még megfélemlíteni se lehet, olyannyira biztonságban érzi magát.
Ahogy válaszol egyik szemöldököm felvonom és amolyan "ez most komoly?" arckifejezéssel ácsorgok tovább a macán legeltetve szemeimet, mert hát miért is ne próbálnám meg a dolog jó oldalát látni? Az pedig mindenképp a csinos kis teste, mert lássuk be, az ember el tudna ezzel a típussal képzelni ezt-azt. Én pedig főleg. Az életem során a legtöbb nő a lábaim előtt hevert a nevem hallatán vagy a vagyonom láttán, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem az a fajta csaj. Ennek aztán lóbálhatnám a pénzemet, pofán röhögne és ez mindenképpen felkelti az érdeklődésemet. Szóval igen. Kíváncsi vagyok rá, hogy mibe csöppentem főleg, mert nagyon úgy tűnik, hogy valamiféle góré itt a kicsike.
-Jól van, de előre szólok, hogy nem vagyok egy könnyen megnyíló típus.- emelem fel az állam és kivételesen, mivel most jön a komolyabb része a beszélgetésnek, mivel a farokméregetés már meg volt, nem azzal töltöm az időmet, hogy a testét bámulgatom, hanem azzal, hogy az arcát és a tekintetét figyelem.
-Alexej Tarasov vagyok.- biccentek is mellé egyet, mintha olyan kibaszottul örömteli találkozás lenne ez számomra, holott mostanra már, ha ezek a rohadékok nem rángatnak ide, vígan heverészhetnék a hatalmas ágyikómban két-három ribanccal. Erre itt szívok ebben a büdös lyukban. Fenomenális. -Tudod, én fejben dögös szöszinek neveztelek el...- fűzöm hozzá csak úgy mellékesen, hátha végre kiböki a nevét, hogy tudjam valahova tenni a nőt, de gyanítom, hogy nem fogja elárulni. Pedig biztos sokkal kellemesebben cseng, mint az általam adott név, akármi is legyen az, amit egykor kapott. Viszont figyelembe véve, hogyan méreget néha, talán megérné szófogadóbbnak lennem, mert nagyon úgy tűnik, hogy a menyecskén múlik a sorsom. -Esetleg érdekel a korom, horoszkópom, kedvenc ételeim neve vagy ilyesmi is? Mert szívesen tartok egy rövid bemutatkozást, ha gondolod.- villantok felé egy félmosolyt és bár tudom, hogy nála a cső, attól még nem fogok itt reszketni, mint egy kis csivava. Francokat. Előbb kell neki felkelnie ahhoz, hogy én becsicskuljak neki.

◉count it● Rumors ● note:   ◉

You're my prisoner

Fogoly && Lenore

A rácsok előtt állva képtelen vagyok komolyan venni a férfit, akinek eléggé felvágták a nyelvét. Egy senki jelen pillanatban. Egy egyszerű korcs teremtmény, aki az életre sem érdekes. Látom, ahogy felkel ültő helyéből, biztos nagy fájdalmai lehetnek, már csak a sérüléseiből ítélve is, ennek ellenére semmi sem látszik az arcán. Ejha! Egyre érdekesebb ez az este. Szavai nem hatnak meg, ugyanolyan érzéketlenül szemlélem mint eddig, bár nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne forgassam a szemeimet. A ténymegállapításomra sem rest vissza feleselni. Ez egy fejhívás keringőre, ha nem csal a szimatom! A vigyor levakarhatatlannak tűnik a képéről, de állok elébe. Meg fogom törni a testét, az elméjét, mindent, ami csak létezik. Ahogy farkasszemet néz velem, egy apró gondolat fészkeli be magát az elmém mélyére, amivel most még nem foglalkozom.
- Te akartad! - jelentem ki könnyedén. Megkaptam az engedélyt, bár anélkül is elmentem volna a fegyverért. Nem kell hátra néznem, tudom hogy figyeli minden egyes rezdülésem. Van egy olyan sejtésem a játékot másképp értelmezte, de sebaj. Majd megtanulja hogyan kell viselkedni az ő helyzetében. Ó, igen! Végre eltűnt az a fene nagy önbizalma, ha csak egy másodpercre is. Ezt elkönyvelhetem egy apró sikernek a hosszú út mentén, amin most indultunk. Érdeklődve figyelem mi a következő lépés, de erre nem számítottam. Nehéz eset. Ez tetszik! Egy félmosolyt megengedek magamnak, lehajtom a fejem a támasztékomra, hogy aztán újra ránézzek megpörgetve kezemben a fegyverem.
- Fel kell, hogy világosítsalak, ez nem így működik felénk - nyomom meg a szót őt utánozva, majd elhajítom a rudat, hogy az a falba álljon. Természetesen tökéletesen célzok, így súrolja a képes felét.
- Én diktálom a szabályokat. De ha nem tetszik a játék legyen, beszélgessünk! Viszont itt csak én tehetek fel kérdéseket - könnyedén a falnak dőlök, egyik lábammal megtámasztva - Jobban teszed, ha elárulod hogy hívnak, vagy kénytelen leszek a továbbiakban is korcsnak nevezni - döntöm kissé oldalra a fejem, hogy jól végig nézhessem. Kemény kötésűnek tűnik, szívós és rosszul se néz ki. Jól fel tudom verni az árát.

◉ seven deadly sins ● note:    ◉

Werewolf in a Trap

Lenore&& Alexej

Nem tudom miféle szarba keveredtem vagy, hogy mivel foglalkoznak ezek a kis emberrablók, de abban biztos vagyok, hogy nem lesz könnyű menet, ha meg akarok lógni innen. Próbálok valami ésszerű tervet kitalálni, miközben a padlón ücsörgök, de nem elég, hogy bezártak, még meg is zavarnak ebben. Hát az ember már nem is raboskodhat nyugodtan?
Mondjuk a szöszi tetszik. Felvágták a nyelvét elég rendesen, ez tény, de vannak olyan módszerek, amivel el lehet hallgattatni az ilyen nőket és ahogy végig pillantok rajta, eszembe is jut ezek közül egy pár. Formás, épp ott kerekedik, ahol kell és bár a gönce nem sokat láttat belőle, van én nekem fantáziám. Sajnos, néha túl élénk, de igyekszem inkább a szavaira figyelni. Na nem, mintha azok nyugtatóbb hatással lennének rám, mert iszonyúan felhúz már azzal, ahogy megszólít.
Figyelmeztetem is, hogy ez nem szép dolog, mire még gúnyolódik is.
-Fogalmad sincs szépségem, hogy kivel beszélsz. Ennek fenn áll a veszélye, ha csak úgy elraboltok valakit.- egyenesedek fel egy könnyed mozdulattal, ami bár elég nagy fájdalommal jár, nem engedem, hogy látszódjon rajtam. Keményebb fából faragtak engem annál, hogy itt neki álljak picsogni.
-Csináld csak. Talán, még tetszene is.- virít az arcomon még mindig az a sunyi mosoly, miközben tekintetemet le sem veszem íriszeiről, hogy láthassa, legalább akkora senki ő is az én szememben. Nézzünk csak farkasszemet. Nekem előnyöm van szerintem.
Elsétál, így csak a hátát tudom szugerálni, amíg ki nem kerül a látóteremből egészen addig, míg vissza nem jön. Most komolyan? Testi fenyítést akar alkalmazni? Meg se közelítheti az apámat, akármennyire is próbálkozik. Ő volt az egyetlen, aki képes volt a földbe taposni, őt meg már kinyírtam.
A játékra való felhívásra felcsillan a szemem a mosoly pedig továbbra sem tűnik el. Jól mulatok igazából, mert elég vicces látvány számomra a csaj azzal a vasrúddal, ami gyanítom, hogy ezüst bevonatú és gyanítom, hogy használni szeretné.
És használja is! Leginkább a meglepettség ül ki az arcomra, amikor karon csap vele, a fájdalomra pedig csak egy hosszú szisszenést hallatok és egy szúrós pillantást vetek rá, de a félmosolyt már csak azért se vakarom le az arcomról. Karmol a cicus. Szadista.
-Felénk a beszélgetés nem így zajlik, de lehet, hogy én vagyok a neveletlen. Minden esetre azzal nem fogsz elérni semmit.- biccentek a csőre, amin idő közben megtámaszkodott.-Ha beszélni akarsz, állok elébe. Mondjuk kezdhetnéd azzal, hogy elárulod ki a fenék vagytok és, hogy miért vagyok én itt.- fonom össze újra karjaimat a mellkasom előtt és a csinos kis arcába bámulok érdeklődő tekintettel. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit akarnak tőlem és, hogy ki a fene ez a nő. Ez érdekel a legjobban.

◉count it● Rumors ● note:   ◉

You're my prisoner

Fogoly && Lenore

Esküszöm, a mai napra semmi komolyat se terveztem. Ez is egy újabb hazugság, ahogy az eddigiek. Vajon valaha elhagyta egyetlen igaz szó is ezeket az ajkakat attól a naptól kezdve? Talán. Loptam, csaltam, hazudtam minden egyes utcasarkon, hogy egyre feljebb és feljebb juthassak a ranglétrán, hogy győzedelmeskedjek az engem elnyomó férgek felett. S lám csodát, temérdek munkával sikerült a csúcsra törnöm, de ez még mindig édes kevés. Feljebb akarok jutni, mindig feljebb! Ehhez egyetlen eszközt sem vetek meg, így az embercsempészet és kereskedelem sem áll távol tőlem. Az egyedüli, amit elvből elítélek és sosem csinálnám az a nőkkel való kereskedelem. Egyetlen nap nem telt el úgy, hogy ne jutott volna eszembe az a pár év, amit  Joseph mellett töltöttem. A testem különböző részein viselem a nyomait, ezek a hegek emlékeztetnek rá, hogy még mindig élek. Gondolataimba merülök, így próbálom nyugtatni magamat, amint a rácsok mellett sétálok. Nem szabadna ennyire örülnöm az újabb fogolynak, de nem tehetek róla. A lehetőséget látom bennük és a pénzt, amit az ügylet után kézhez kapok minden egyes alkalommal. Megállok a megfelelő cella előtt, egyetlen másodperc erejéig elidőzik a pillantásom a férfin. Teste megviselt a rá mért ütésektől, szeme fel van dagadva, van egy olyan sejtésem ezt legfőképpen neki köszönheti. De nem akarok messze menő következtetésekbe bocsátkozni. karba tett kézzel, lehunyt szemmel ücsörög a padlón, ugyanakkor az sem kerüli el a figyelmem milyen egyenes háttal teszi mindezt. Szóval nem csak valami út széli csavargó patkány volt egykor. Ez egészen érdekesnek ígérkezik. Halvány mosolyra húzódik az ajkam, ahogy látom a reakcióját annak a bizonyos szónak hallatán. ó, igen drágaságom! Bárhogy próbálod tagadni, te csak korcs vagy, akit pár nyomorult tudós hozott létre. meglepetésként ér kellemes hangja, de nem adom tudtára eme reakciómat, rezzenéstelenül figyelem. Mégis ahogy találkozik a pillantásunk valami megváltozik bennem, hatással van rám. Szemeimet forgatom, míg ő egy pofátlan vigyor keretében végig mustrál, akár egy kivert, éhes kutya.
- Tisztelettudóbb? Na ne röhögtess! Valami hercegecskének képzeled magad? Neked külön kijár a felség megszólítás? - hangom tocsog a gúnytól, amit megspékelek egy teátrális meghajlással az irányába. A csillagom becézésre már nem is reagálok, feleslegesnek tűnik.
- Sajnálom, de fel kell, hogy világosítsalak. Te egy senki vagy! Egy nyomorult fogoly, akivel azt teszek, amit csak akarok - ördögi vigyor bujkál a szám sarkában, majd hátat fordítok neki, hogy elinduljak a raktárba. Pár perccel később újfent megjelenek az ezüst rácsok előtt, kezemben egy hosszú rúddal, ha van esze kitalálhatta miből készült a fegyver.
- Ha már ennyire nagy a szád játsszunk egy kicsit! - ejtem ki negédesen a szavakat, de mielőtt bármit is tehetne a rácson át egy erős ütést mérek a karjára, hogy aztán a következő pillanatban ki is húzzam a fémet. Precíz mozdulatokkal dolgozom, nem most kezdtem a szakmát.
- Kezdjük újra ezt a beszélgetést vagy kérsz még egyet? - megrebegtetem pilláimat, miközben lazán a fegyveren támaszkodom. Hogy én mennyire élvezem ezt a játékot. Napestig tudnám folytatni.

◉ seven deadly sins ● note:    ◉

Werewolf in a Trap

Lenore&& Alexej

Fogalmam sincs mióta tespedek ebben a rohadt cellában, de már most kezd az agyamra menni. Ennek ellenére persze próbálok a nyugalom élő szobrának tűnni, miközben belekutyulom ebbe egy kicsit a gondolkodót is, mert máson se tudok kattogni, mint azon, hogy hogy a fenébe jussak ki innen. Na jó, hazudok, mert olykor az is eszembe jut, hogy kerültem egyáltalán ebbe az isten verte groteszk helyzetbe? Nem kellett volna kimennem a városból és bár sosem vallanám be senkinek, hogy én is tudok tévedni vagy hibázni, most mégis ez történt. Talán, egy kicsit fejembe szállt a dicsőség, amiért a legutóbbi ilyen esetnél nem kaptak el. Talán alapból kicsit nagyképű lettem az utóbbi időkben, leginkább az átváltozásom óta, mert úgy éreztem, hogy legyőzhetetlen lettem. Most azonban az a képesség, az az erő, amiből eddig komoly előnyt tudtam kovácsolni, sunyin hátba döfött. Erre mondják, hogy vissza nyal a fagyi.
A ketrecem rácsai ezüstből vannak. Ezt ellenőriztem legelsőnek, amint észhez tértem és kellőképpen szar élmény volt ahhoz, hogy többé ne próbálkozzak vele. Megnéztem azt a pocsék padot is, amit csak nagyon durva túlzással lehetne fekhelynek titulálni, de mivel az ezüst közelsége gyengít, a pad meg nagyon precízen bele van dűbelezve a betonba, esélyem sincs. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy még a beton alatti föld is meg van spékelve egy kicsit, nehogy kikaparja innen magát valaki, bár ez eszembe se jutna, de ez még nem jelenti azt, hogy nem volt még rá precedens. Amúgy is, ha én akarnék bezárni egy vérfarkast, így csinálnám.
Egy csávó kerül fordul nagyon csúnya pillantásokat vet rám, amit nem tudok hova tenni, mert nem ismerős a fazon, de magamban már elneveztem Morgónak, mely nevet a hét törpe egyike ihlette. Nem tudom mosolygott-e már valaha, de legszívesebben szólnék neki, hogy a rusnya pofájának talán jót tenne, ha néha kivillantaná a fogsorát.
De még nem szóltam egy rohadt szót sem. Egyrészt, mert különbnek tartom magam ezektől a rohadékoktól, akik nagy eséllyel a magamfajtákkal való bizniszből élnek, másrészt pedig úgy hasogat a testem, hogy semmi kedvem arra pazarolni az erőmet, hogy beszéljek. Próbálok a gyógyulásra koncentrálni, de ennyi ezüsttel körbe véve nem hiszem, hogy jó esélyem lenne rá.
Karba tett kézzel, lehunyt szemmel, egyenes háttal, törökülésben lébecolok a padlón, mikor megcsapja az orromat valami eszméletlenül kellemes illat. Még a szőr is feláll tőle a hátamon, de ennek ellenére nem nyitom ki a szemem.  Fáradt szemeimre jótékonyan hat a sötét, melyet szemhéjaim biztosítanak és akár el is tudnék aludni, ha meg nem zavarna az egyre erősödő illat és egy annál jóval kellemetlenebb élű hang. A "korcs" szó hallatán kis híján felrobbanok, de egy arcizmom sem rezzen. Megtanultam már, hogyan vágjak pókerarcot, de azért pár pillanatig még szuszáznom kell, hogy ezt fenn is tudjam tartani.
-Lehetnél kicsit tisztelettudóbb is, csillagom. Nagyon felvágták a nyelved.- morgom érdes hangon de a szememet csak ezek után nyitom ki, hogy megbámulhassam a rács túloldalán ácsorgó szöszit. -Kicsit rontja is az összképet, pedig amúgy nem is lenne rossz.- húzódik pofátlan vigyor a számra, miközben kendőzetlenül és nagyon alaposan végig bámulom a nőt. Ki a franc ez a szöszi?

◉ words ● youtube ● note:   ◉

You're my prisoner

Fogoly && Lenore

A papírokat bújtam egész nap, mindent a kezemben kell tartanom, így mielőtt a jól megkent könyvelőnek mennének az iratok mindent kétszer átnézek. Ha kell könnyedén hamisítok, volt időm kitanulni a mesterséget. Bármilyen unalmasan hangzik, - ne lepődj meg, az is! - akkor is meg kell csinálni. Szívesebben lennék bárhol máshol, mint itt ezek fölött. Az utolsó kartont becsukva egy könnyed sóhajjal konstatálom, hogy még mindig dübörög a piac. A vérkereskedők jól végzik a dolgukat, aminek hála a vámpírokkal egyfajta szövetség alakult ki. Engem nem érdekel milyen szörnyűséget tesznek a bankokkal, ők pedig nem firtatják honnan vannak az ínycsiklandó falatok. A különleges fegyverkereskedelem, ékszer biznisz jól tejel és úgy néz ki a szeszfőzde is felfelé ívelő pályára lépett. Ha akarnám lelécelhetnék innen. A lábamat lógatva életem végéig eléldegélnék egy trópusi szigeten, de az túl unalmas lenne. Nincs benne kihívás. Éppen elkényelmesedek a székemben, lábaim az asztalon pihennek, mikor kivágódik az irodám ajtaja. Gyilkos pillantással meredek az érkezőre, gyűlölöm ha kopogás nélkül jönnek, de ahogy megpillantom őt, egyből csitul az ölni akarás és vissza térek a papírok közé. Vissza tért a kiruccanásból, nem szokásom ilyenkor foglalkozni vele.
- Főnök, találtunk valami egészen érdekeset - mondja mindenféle kertelés nélkül, mire tekintetem rá emelem.
- Mit hoztál nekem? - hangom érdeklődéstől cseng, szemeim csillognak az izgatottságtól, lábaim a földet érintik.
- Egy illegális természetfelettit - válaszol, mire kikerekedett szemekkel ellököm magam az asztaltól és egyből az ajtó felé indulok.
- Ezt nekem is látnom kell! - csak hang marad utánam, faképnél hagyom a jobb kezem. Mondania sem kell, egyből a börtönök felé veszem az irányt. Mi ketten tökéletes tettestársak vagyunk, nincs szükségünk felesleges szavakra. Végig megyek a sorok között, hogy a legutolsó ezüstből készült rács előtt megálljak. Egy férfit látnak szemeim, akivel jól elbánt az élet vagy talán az embereim, ki tudja. A lényeg, hogy itt van és feltehetően egy farkashoz van szerencsénk. A kezén lévő vágás erről tanúskodik, azon a pontos megégett a bőre. Vajon mennyit érhet az emberkereskedők körében? A tehetősebb vámpírok kedvelik a hozzá hasonló kínozni vagy tesztelni való lényeket.
- Hé te korcs! Kelj már fel! - vágom hozzá mindenféle kedveskedés nélkül, keresztbe font karokkal éppen akkora távolságra állok a rácsoktól, hogy ne tudjon hozzám érni.

◉ seven deadly sins ● note:    ◉