Fogalmam sincsen, hogy hogyan keveredek egy árokba és totálisan meztelenül Sadie Kingsley-vel – de baszottul nem is érdekel. Az eperszőke tincsei közül nem látok ki, a bőre beborít a vágyával egyetemben, még azzal sem törődnék, ha hirtelen elfogyna a Földön az összes oxigén; mert ezt az estét akkor is befejezném.
Az ajkunk úgy mar egymáséba, hogy az semmilyen körülmények között nem illendő, a fogai felsértik a számat és én mégis csak nyögni vagyok képes. A fájdalom sem fájdalom, hanem valami édes és érzéki előjáték, amitől még jobban akarom őt. Ujjaim a teste legérzékenyebb pontján táncolnak, zongorázom rajta, előcsalva a legédesebb hangokat, élvezetének a szimfóniáját és elérem a beteljesülését.
Az ő keze a férfiasságomra tapad; a vállába nyögök, pontosan úgy csinálja, ahogyan akarom, tudja mikor lassítson, hol fogja szorosabbra – jobban tudja, mint én magam. A tenyere túl puha, az érintése túl erős, én pedig kicsúszom ebből a szorításból, mielőtt kínos véget érne az este konkrét szexualitás nélkül.
- Ne – morgom ravasz mosolyát meglátva, ami esetemben nem a lelkemig – hanem testem vágyának nyilvánvaló jeléig hatol és csak megrándul ettől a mocskos ajakgörbülettől. Aztán ezek az ajkak a nyakamra tapadnak, a szívó-érzéstől megborzongok, nem érdekel a holnapi nap takargatnivaló szederjes foltja. Közben megfordítom, magam alá tolom, mert vágyom arra, hogy teljes mértékben birtokba vegyem ezt a testet; hogy benne táncoljak, hogy véget vessünk ennek a kínzó előjátéknak.
Az arca bíborban úszik, ahogyan kezemmel újra a lába közé temetkezem – most azért, hogy a terep megfelelően elő legyen készítve, hogy érezze törődésemet, hogy nem csupán megfektetni akarom, hanem élvezetet szeretnék okozni számára, sikolyt csalni az ajkára, a bőre alá… Sadie persze ettől túl erősen harap az ajkamba, vér serken fogai nyomán; de ő lenyalja. És én ennél szexibb dolgot még életemben nem láttam.
Kér, hogy ne kínozzam; lábait a csípőm köré tekeri, kényszerít, hogy nyomuljak beljebb, de ez nem kényszer, mert boldogan teszek eleget neki. Felsóhajtok, ahogyan férfiasságom kitölti őt, ahogyan egyre beljebb és beljebb táncolok benne, a sikolya megzavar, egy pillanatra megrezzenek, ahogyan ezer madár riad meg ettől a hangtól.
- Shh, Sadie – nyomom egyik ujjam az ajkára, miközben már teljesen benne vagyok. Közösen, ritmusosan kezdünk lassú mozgásba, elvarázsol a csípőjének a ringása alattam, az, amilyen összhangot vagyunk képesek teremteni – egy árokban.
- Szabad. Ennyire szabad még sosem volt – morgom az ajkába, beleharapok, viszonzom a szederjes foltot, amit tőle kaptam, közben csípőm gyorsabb ütemre sarkallja az övét; mert ez a lassú tempó is csak valami előjáték, nem elég. Ujjaim a feneke alá kúsznak, belemarnak, megemelve a csípőjét, még szabadabb mozgást téve lehetővé.
A szemeim fennakadnak attól az érzéstől, ami a testemet járja át, ahogyan benne vagyok, szinte önkívületbe esem tőle. Nyakáról ajkam a mellére csúszik valami kifacsart pozícióban, mindenét érezni akarom, elnyújtani a gyönyört, hogy soha ne lehessen vége.
- Vedd át az irányítást – mormogom a mellei között lévő árokba, csókot lehelve rá. Nézni akarom a táncát, amit az én testemen jár, nézni, ahogyan azok a sziromajkak az élvezettől elnyílnak és én közben szabad kezet kapok az egész teste felett; már ha belemegy, hogy forduljon a kocka.

Libabőr borítja Sadie testét, mint egy vonzó és vágyat korbácsoló jelzés. Olyan jelzés, amit én váltottam ki, aminek én vagyok az okozója és ez megőrjít. Valahol a testem mélyről jövő ösztönnel és morgással válaszol az eperhajú lány minden mozdulatára, a lelkemet cirógatja a reakciója, a vágy a szemében, a csókjaimtól duzzadt ajka.
És most nem érdekel, hogy lesz-e holnap, hogy tudok-e neki ennél többet adni, hogy mit tettem; mert a múltat ellepi a vágy, a jövőt pedig lerombolja. Legalábbis, egy éjszaka erejéig képes erre, mielőtt a realitás elűzné őt a józanságával.
Ő meg azt mondja, hogy csodálatos vagyok. A szívem gyászba borulna, de a bőrébe folytom minden bánatomat; csókolom, harapom, belemászom. Feltüzelnek a szavai, noha képtelen vagyok erre reagálni; képtelen, mert félek, hogy ez az éjszaka másba fordulna át, a test jelentése megváltozna és csak nyomna minket…
Kezeimmel széthúzom a lábát, hogy közé furakodjak, a fejemmel, a nyelvemmel, a teret hódító érzékiséggel. Becézgetem, finoman, ahogyan egy szeretőhöz illik, de ez a távolság is túl sok tőle, testünk ismét egymáshoz feszül. Szinte karmoljuk egymást, hogy még, még közelebb férhessünk a másikhoz, a nyelvünk vad táncot jár a másik szájában… aztán az árokban találjuk magunkat, Sadie érzékenyen nyomódik neki a merev férfiasságomnak és ettől a kínzó nyomástól felnyögök.
- Veled bárhol csinálnám – ismerem be neki pimasz vigyorba bújtatva az ajkamat. Az orrunk összeér; még ez is villámokat csiszol a testem váratlan pontjain. Kibújtatom Sadie-t a melltartójából, egyik kezem pedig a fehérneműje alá csúszik; szinte akarom, hogy elélvezzem, hogy örömet okozhassak neki, hogy megérezhesse, milyen kapni és nem csak adni.
A nyögéseitől képes lennék elélvezni, roppant szégyentelen módon, kacérkodnak a lelkemmel. A kezemet a melléről lecsúsztatom, belekarmolva a derekába, hogy a nők legérzékenyebb pontját kínozhassam apró, körkörös mozdulatokkal, egyre nagyobb nyomást gyakorolva rá. És közben nézem az arcát; az elnyíló sziromajkakat, a gyönyörtől egyre jobban rózsásodó arcot, a hevesen feszülő melleket, és féloldalas mosoly ragad az arcomra, az a mocskosul kínzó fajta.
Halk sikkanás tör ki a torkából, beleborzongok.
- Ne fogd vissza magad – minden szavam egy nyögés, csak érthető formába bújtatva. Aztán már érthetetlenbe, mert lerepíti a nadrágomat rólam néma igével. Keze a nadrágom alá nyúl; gyöngéd, de irányító mozdulatokkal ragadja meg a férfiasságomat, amibe a lelkem is belerándul. Kínzó gyönyörrel mozgatja a kezét, az ajkamba harapok, hogy visszafogjam a sziszegésemet, de a csípőm önkéntelen mozgását képtelen vagyok visszafogni.
Az ujjaim gyorsabban mozognak, ahogyan érzem, hogy lehetőséget kapok rá. A számba lehel bele olyan szavakat, amitől a hímtagom megrándul; olyannyira közel vagyok a véghez, hogy az egyik kezemet, amivel eddig őt kényeztettem, elhúzom magamról, mert nem akarok elélvezni. Nem, még nem, mert gyötrelem lenne, ha nem az ő csodás testében tehetném azt, oldozva az általa okozott gyönyör oltárán.
Aztán elélvez és úgy érzem, hogy ennél szebb dolgot még sosem láttam. Haját hátra dobja a válla felett, a teste ívbe feszül az orgazmus szédítéséből, én pedig úgy érzem, hogy nem bírom tovább. Nem, túlságosan akarom, a testem minden porcikájával, hogy benne legyek, ő pedig körülöleljen.
Csípőjénél fogva megemelem, hogy ő legyen alul, fölé helyezkedem bebocsátásban reménykedve.
- Fogalmad sincsen, hogy mennyire kívánatos vagy – lehelem a nyakába, ujjaim még egyszer, szinte kérve simítanak végig érzékeny pontján. A számmal csókot lehelek az egyik mellére; bódító, édes illata van, nem bírom megállni, hogy ne kóstoljak bele a puha bőrbe. – El akarok benned merülni, nagyon, nagyon mélyen – búgom neki, miközben közelítem csípőmet az övé felé, férfiasságomat óvatosan, először nem teljesen merítem belé.
Már ettől a lágyan szorító, torkot kaparó érzéstől is felnyögök. Finoman mozogni kezdek, hogy nehogy fájdalmat okozzak neki, majd centiről centire megyek beljebb; minden egyes térhódításom felkorbácsolja az érzéseimet. És olyan elégedetten nyögök fel, amikor benne vagyok, teljesen kitöltöm, hogy a nyakamon kifeszülnek az erek.
Édesen vesz körbe, lágyan, szinte kinzó módon és fogalmam sincsen, hogy hogyan ne veszítsem el a józan eszemet.
- Ilyen… ilyen még sosem volt – harapok bele a nyakába, ahogyan az önkontroll hátrébb húzódik, a csípőm erősebben csapódik neki az övének.
Sadie Kingsley tényleg az én földi poklom.

A szavai… valamint belobbantanak a testemben, amely eszméletlen erővel morog, utat akar magának törni a világba, hogy aztán bekebelezze a lángjaival Sadie testét… mintha minden ruhadarab csak egyre szűkebb lenne rajtam, mert soha nem lehetek hozzá elég közel.
A nyögése a testem legmerevebb pontjáig hatol egy rándulást előidézve benne. Én pedig csak kényeztetem tovább a mellét; a bőrének édes barackíze van, szétolvad a nyelvemen. És nem elég, soha nem elég, ujjaim utat törnek fehérneműjének érdes anyagján keresztül egészen teste legérzékenyebb pontjáig; körkörös mozdulatokkal kezdem el simogatni őt. Minden nyögése, az élvezet minden rezdülése a testén csak még jobban elveszi az eszemet és kegyetlen dolgokat művel a testemmel.
Mert kell. Kell Sadie, kell a teste, kell az érzés, amit kikarmol a lelkemből is.
Az élvezetének nyoma selyem módjára cirógatja az ujjamat, ahogyan még mélyebbre merülök a teste kényeztetésében, egy ujjammal beljebb nyomulva. Arcomat a nyakába rejtem, mélyeket sóhajtok bele egyenesen a válla és a nyaka találkozásába, apró harapásokkal díszítve a habfehér bőrt.
- Imádom én… mindenedet – a tekintetemmel felfalom és rájövök, hogy ennél több kell, többet akarok érezni belőle az ujjaimnál. A motorháztetőre nyomom, fejemet a lába közé fúrom, először ingerelve a combjait, hogy kellő módra szétnyissa őket előttem. A nadrágja az árokban landol. És ahogyan ott fekszik előttem, vörös haja szétterül és megvadítja a fekete motorháztetőt, a fehérneműje maga az ördög gonosz csábítása, a felém száguldó illat pedig felkorbácsolja a bennem élő vadállatot. A alsóneműjét óvatosan, a fogammal indítom útjára lefelé, kezemmel rásegítve, hogy még jobban odaférjek hozzá és csókot lehelhessek a nők legcsodásabb porcikájára.
Egy pillanatra meglepődök, amikor a nevemet kiáltja; tekintetemmel az övet keresem, duzzadt ajkam egy pillanatra beleremeg a gondolatba, hogy valamit rosszul csináltam. De nem, azt mondja, hogy az övé vagyok, mire egy vad félmosoly rohan végig az arcomon és morgás gurgulázik fel a torkomból.
- Még jó, hogy az enyém vagy, Sadie. Az enyém – és nem tudom, hogy melyikünk indul el a másikhoz, de egyszercsak lecsusszan a motorháztetőről, szinte hozzám feszül. A hajába markolok – és markolok, nem finomkodok, mert az iránta érzett vágy teljesen vörös ködbe burkolja az elmémet. Csípőmet az övének feszítem és felszisszenek, ahogyan testünk két érzékeny pontja egymáshoz dörgölőzik. Sadie úgy csókol meg, hogy az állkapcsom fájdul bele, kezemet a haja alá mélyesztem, a nyakánál fogva húzom még inkább magamhoz, bele ebbe a borzalmasan szenvedélyes csókba. Keze a nadrágomnál matat, leszedi rólam, de én ebből semmit sem érzem, mert kezemmel ismét bebarangolok az egész testét, körmöm a fenekébe mar és magamhoz nyomom. Hogy érezze, mennyire kívánom…
Aztán valahogyan az egész túl nagy lendületet vesz, ő a nyakamba kapaszkodik, a csókunk a döbbenettől megszakad és a világ egy pillanatra megszédül körülöttem. Ez pedig pont elég ahhoz, hogy az árokban kössek ki; nedves fű és sár között. És nem, nem érdekel, mert Sadie rajtam ül.
Lovaglóülésben. Azt hiszem, ez éppen elég ahhoz, hogy egy férfit se érdekeljen, ha egy csiga bukkan fel a fejénél. Sadie nevetni kezd, orromat az övehéz nyomom; már én is kacagok.
- Nos, nem mondom, hogy az autóm nem lett volna érdekes – emelem meg a csípőmet és az övét még lejjebb nyomom -, de ez határozottan váratlan fordulat – a hangom nyögésbe fullad, ahogyan már nem határol el minket farmernadrágom anyagja. Ő édes csókba mar engem, kezem a hátára kúszik és kikapcsolja a melltartóját; mellei feszes szaténként omlanak a mellkasomra, egyik kezemmel magunk közé nyúlok, hogy megtapinthassam őket.
A másik Sadie fenekén vándorol, aztán egyre beljebb és beljebb, a félig lehúzott bugyija pedig a közeli bokor tetején landol. A kezemmel a lába közé nyúlok; először finoman, lágyan, hogy ráhangolódjak és egy ujj helyett már két bátor jelentkező nyomul be.
- Akarlak. És te, Sadie? – lehelem a szájába, ahogyan ujjaimat mozgatom benne, de a testem helyett a lelkem is belevágyik, hogy elveszhessek benne. Mintha egy aktus által meg tudnám neki mutatni, hogy ő több annál, mint aminek tartja magát, ő ennél többet érdemel. Sőt, bármit megérdemel a világon.
Ha akar engem, ha helyeslő szavak bomlanak ki az ajkán, akkor belevetem magam; szó szerint bele, mélyre, hogy lélek találkozhasson lélekkel test és bőr helyett.

- Talán mert az érzelmek nélküli szexnek nincsen is sok értelme… - búgom, holott valahol az agyam tompa mélyén sejtem, hogy nem ilyeneket kellene annak a démoni nőnek mondanom, akiről éppen le akarok rángatni… úgy nagyjából mindent. Mégis képtelen vagyok neki hazudni és csak a vágy miatt bólintani minden szavára.
De mindez ellenére összegabalyodunk, fogalmam sincsen, hogy kezdődik ő és hol végződőm én, csak azt tudom, hogy a kicsi szűk ennyi vágynak. Ölemben emelem ki a kocsiból; édes dörzsölés, ahol csípője az enyémnek nyomódik, az ajkamba harapva előzöm meg a kitörő nyögésemet.
Sadie kapaszkodik belém, körme a hátamba mar, ahogyan a kocsi motorháztetőjére teszem. Magához húz kezével a derekamon és én örömmel nyomulok be a két lába közé. Egyik kezem a hajában, a másik puha melltartóba burkolt mellén és nyögésével teljesen megbabonáz.
- Nincs több kérdésem – lehelem a fülébe, mielőtt beleolvadnék egy olyan csókba, amitől a testem megfeszül és eszeveszett módon barangolom be szavad kezemmel teste minden porcikáját. Ő úgy csókol vissza, mintha éhezne az ajkamra, lábát a derekam köré kulcsolja, én pedig erőteljesen beleharapok az alsó ajkába. A nyelvem nem kér engedélyt; türelmetlenül hatol be a szájába, erősen és szenvedélyesen. Minden porcikámat lángok nyaldossák, ahogyan csókolózunk.
És már nem tudom visszafogni a nyögésemet, amikor az alhasamon simít végig; a keze nyomán felgyullad a bőröm. A nyögésem visszhangot ver az üres falakról; és ha élesebb lennék, emiatt pironkodva szaladnék el. Most viszont csak Sadie teste érdekel, amit jelen pillanatban túl sok textil borít.
- Ha nem akarsz indokokat – nyögöm két csók között -, akkor… - elszakadok tőle, de csak annyi pillanatra, hogy fekete pólóm a mellettünk lévő árokban végezze. Ujjaim a mellére szaladnak, ám ő lehúzza onnan őket; egy pillanatra kissé meglepődve nézek rá, szétcsókolt ajkakkal és vágy-szemekkel, mire ledobja a felsőjét.
A melltartója ingerli a testemet, olyan szűkké válik tőle a hely az alsónadrágomban, hogy szinte beleőrülök. Az ujjaimat visszahúzza a mellére és én engedelmesem masszírozom, előcsalva megkeményedett mellbimbóját, hogy finoman az ujjaim közé csippentsem. Ő az ajkával a nyakamat kínozza, csókolja, harapja, szívja, elégedett mormogást kiváltva belőlem. Két kezével a nadrágomat gombolja ki, a cipzárom lefelé húzódó hangjától megrándul az egész testem.
Akarom. Borzalmasan akarom.
- Mind a kettő kívánatos ötlet – lehelek egy csókot alsó ajkára, mert olyan kívánatosan nyalta meg -, de még élnék egy harmadik lehetőséggel – a mondatot képtelen vagyok normálisan befejezni, mikor keze a férfiasságomra csúszik. Lüktetek, vágyakozom odalent, és ez egy időre elég, ám hosszabb távra kevés, amit keze öröme nyújthat.
Szám a nyakáról kicsit lejjebb kúszik, a mellére, arrébb rántva a melltartó anyagát, hogy a puha bőrt a számmal kényeztethessem. Közben kezem Sadie lába közé csúszik, egészen be a farmer feszes derekán, be az alsóneműje alá.
- Imádom, hogy ilyen nedves vagy – gördülnek le a mocskos szavak az ajkamról, ahogyan ujjam az érzékeny pontja körül köröz. A szabad kezemmel acsargok egyet a farmerja gombjával, hogy aztán testemmel percekre elszakadva tőle lerángassam róla.
Az árokban landol az is.
Aztán mindkét kezemet a vállára teszem, a szemem kívánatos tűzben ég. Azt akarom, hogy érezze, nem csak a saját örömöm érdekel; akarom, hogy tudja, hogy ez nem csak szex, hanem annál több és mélyebb dolog, ami beleeszi magát az ereinkbe. Majd lehajolok, kezemmel a combját simogatva, egyre beljebb és beljebb haladva, lábát széttárásra késztetve, hogy csókokkal hintem be még fehérneművel fedett szeméremdombját.
Ez a nő az én földi pokom.

A fű elbódítja az érzékeimet, a gondolataimat megcsavarja és a világ tótágast áll körülöttem. Az egyetlen pont ebben a gyönyörű zavarban az eperszőke lány, aki mellette ül, üveges tekinteté rám emeli és szirom ajkaival a lelkembe tipor.
Valahol egy józan hang arról hadovál, hogy mennyire megfogom ezt én még bánni. Hogy mennyire nem érdemli a szívem a foglalkozást, a testem az örömöt. De Sadie jelenléte sokkal nagyobb szirén annál, hogy dala mellett érvényesülni tudjon az agyam. A gondolkodásom…
A számba súg és érzem, hogy Sadie rossz, nagyon rossz… olyan dolgokat képes a férfiakkal művelni, amik kifacsarják belőlük az ép észt, hogy helyette csakis a nyálukat csorgassák utána és kiskutya módra kövessék a világ minden szegletébe.
- Mindenkin, az lehet, de nem mindenen – az állánál fogva az alsó, duzzadó ajkába harapok. A fű mellett is olyan édes az íze, hogy szívesebben belemeríteném magam teljesen, de elhúzódom tőle.
Ahogyan kezét a combomra simítja, a testem belerándul az érintésébe, ahogyan a szenvedélye húz maga felé, hogy átadjam neki, hogy letépjen rólam mindent, a bőrömet, a számat és valami embertelen maradjon csak belőlem. Belőlünk.
Eszetlenül mocskos mosolyt villantok Sadie-re. Aztán méregként másznak be a szavai a fülembe, előhívva a lelkem mélyén rejtőzködő ragadozót. Az ölembe mászik, én pedig csak nézem a csípőjének a mozgását, ahogyan az ölembe mélyed, én pedig megemelem magam, hogy érezze, mennyire be akarok menni hozzá. A házba is.
Mintha Balzac Spellwood, a gyilkos félember teret engedett volna a régi önmagának. Vagy mintha Sadie letépte volna a gyilkos álarcát, mert ő a mögötte lévő emberre kíváncsi.
- Megtisztelés lenne – vonom fel egyik szemöldökömet, miközben kinyitom a kocsiajtót és eperszőke hajú szirénemmel az ölemben kiszállok belőle. Érzem, ahogyan puha teste az enyémhez nyomódik, a tincsei a nyakamat csiklandozzák és képtelen vagyok az autónál tovább jutni vele.
A motorháztetőre teszem, szétnyitott lábai közé fészkelem magam és a szemébe meredek. Az a zöld mérgesen hívogat, hogy merüljek el benne…
- Ehhez nem kérnék inkább engedélyt – csúsztatom a kezem a haja alá, nem finoman, néhány tincsét megmarkolva, játszva húzva, hogy csípőmet az övének feszítve csókoljam meg. Édes, mint a méz, a testemet marja, ahogyan nyelvem táncra hívja az övét, miközben kezemmel megmarkolom a derekát. Olyan, mintha sosem lehetne elég közel hozzám.
A kezem a csupasz bőrt simogatja a nadrágja és a felsője találkozásánál.
- Mondj egy jó indokot, hogy miért várjak egészen a szobádig, Sadie – bontom meg a csókunkat, hogy fogammal a füle alatti érzékeny területet ingereljem. Kezem a mellére kúszik, finoman megszorítva azt. Az egész testemet lángok nyaldossák és most az egyszer nem félek attól, hogy elégek.

Eperszőke hajkoronája van és olyan duzzogó ajkai, amelyek bármely férfiszívet bűnbe ejtenek. Szinte látod magad előtt, ahogyan gúnyosan mosolyog rád azokkal a csillogó liliomszívekkel és hívogat magához.
Mikor először megláttam, a szívem majdnem lezuhant a lépcsőről – és vele együtt én is. Meglepetésként ért, hogy - a szőke démon mellett - Lucifer kínzóan gyönyörű lánya szinten a nővérem bárjában dolgozik. Esküszöm, a Blasphemy a férfiak földi pokla; amely egyszerre nyújt eszméletlen extázist és garantálja a másnapi bűntudatot. Már pedig nekem minden egyes nap bűntudat integet fel a szívemből, mint ahogyan a Nap is minden egyes nap felkel. Néhanapján látom, ahogyan tiszta kezemről a csapba vérrel vegyített víz folyik, ilyenkor a hideg csempének nyomom a homlokomat és addig számolok, amíg meg nem nyugszom. Volt, hogy így ébredtem…
De most más nyomja a lelkemet; egy nap zárás után önként, valamely eszméletlen ostobaság miatt felajánlkozom Sadie-nek, hogy hazaviszem. Nem nagyon beszélünk egymással, néha egy-egy kósza pillantás pont elég ahhoz, hogy két napig ne tudjak tőle aludni. És most mégis olyan, mintha egy rejtett nyelven kértem volna tőle engedélyt valamihez, ő pedig beleegyezett.
A kocsimban ülünk, hatalmasat nyelek, mert a feszültség a torkomat fojtogatja az eperszőke tincsek jelenlététől. Úgyhogy nagylelkűen felajánlom a zsebemben rejtőzködő brokkolikat, amiből Sadie két mesteri füves cigarettát hajtogat, én pedig csak kiszáradt szájjal nézem a hosszú ujjait. Jóízűen letüdőzöm a füstöt, mélyen bent tartom, miközben nézek, ahogyan azok a dús ajkak a cigarettára tapadnak. Aztán a tüdőmből felengedett füst elmos mindent. Szó szerint mindent.
Más esetben irdatlanul vihognék, amikor Sadie felhozza, hogy mi lehet a problémám. De van valami abban a buja hangban, az egymás mellé simuló combjaiban és a tekintetében, amitől közelebb hajolok hozzá és egy kis füstöt az arcába fújok. Nem tudom, miféle lány Sadie, ám abban tökéletesen biztos vagyok, hogy ő nem jár bűntudattal.
- Nem a szex hiányától vagyok mélabús – súgom neki és féloldalas mosolyt villantok rá. A szemem az éppen beharapott alsó ajkára tapad. – Habár most, hogy így mondod, kipróbálnám, mennyire segít rajtam – a tekintetemmel követem a kecses ujjakat, amik áttörve a füstöt végig másznak a kezemen; minden egyes centiméterbe beleborzongok. A füves cigaretta lassan leég a kezemben, elmámorosít, a tekintetem üveges lesz, de még sosem éreztem magam ilyen élénknek. Beszívom az ajkai közül az arcomra fújt füstöt, majd finoman megfogom Sadie állát.
- Szerintem féltették a pultot – cirógatom meg ajkammal az állát. Nem csókolom, csupán ajkam puha bőrével becézem őt. – A boxokat – húzom végig a szám az álla vonalán. – Az irodát. – már az álla és a nyaka vonalának a találkozásánál járok, fogam megmarja a vékony bőrt. – Vagy a földet – itt már nem fogom, hanem megragadom az arcát és szabadjára engedek, mindent, ami valahol bennem bújkál; a fájdalmat, a bűntudatot, a félelmet, a vért, a szenvedélyt, a vágyat és az érzést, hogy valamit elvesztettem.
De nem csókolom meg; mert Sadie a legédesebb játékszer, akihez valaha szerencsém volt és az élvezetek húzva-csavarva a legjobban.
- Behívsz? – búgom neki a marihuánától rekedt hangon és olyan közel hajolok hozzá, hogy az orrunk összeér, a számon érzem az övének csábító kísértését. Aztán kicsatolom a biztonsági övemet. Aztán az övét is és kezemet otthagyom, megpihenve a combjánál, beleakasztva a farmerja zsebébe, hogy átinvitáljam az én ülésemre.