szerepkör

2013 tele
-Fogadjunk, hogy fel fog képelni, ha randira hívod. Az a csaj elérhetetlen.-néz rám Markus. Na persze… A pultot támasztjuk az egyetemi óráink után, nem messze tőlünk az egyik boxban ott ül az egyetlen, barna fürtökkel keretezett, babaarcú szépség, aki az elmúlt félévben, minden próbálkozásom ellenére még visszaköszönni se volt hajlandó.
-Ha elérem, hogy velem töltse az éjszakáját egész félévben fizeted a köreim. Ha nem, én állom a tiéd.-vetem fel és ahogy lekezelek vele, el is indul a kedvenc játékom. Szólok a pincérnek, hogy küldök a barnaságnak egy olyan koktélt, amit épp kortyolgat. A szúrós pillantás, amit kapok… elkap a hév és érzem a kihívás szagát. Az asztalukhoz sétálok és akkor még csak nem is sejtem, hogy pár évvel később valóban meg fogom szerezni magamnak ezt a nőt. Az éjszaka gyorsan telik el, reggel kábán ébredve csak arra vagyok képes, hogy a hotelszobából kitámolyogni és a lakásomra sétálni, míg a recepción elintéztem a szobaszámot.
-Remélem minden vizsgánk sikerül és csődbe viszlek haver.-vágom oda vigyorogva Markusnak, aki csak a bögréje felett néz rám, mikor belépek a lakásba, és szitkozódva csapja a pultra az üres poharat. Én meg bedőlök az ágyba és mintha mi se volna természetesebb, ruhástól folytatom az alvást.

2019 tele
-Meg fogom kérni a kezét és te leszel a tanúm.-fordulok Markus felé. A cégben kevesebb embert viselek el magam körül jobban, mint őt. A jogi diplomája ellenére, ő tényleg képes a mi családi vállalkozásunk előrétbe helyezni.
-Fogalmam sincs, mivel fogtad meg azt a csajt haver, de azóta is csodálom, hogy elvisel.-néz a gyűrűre, amit a dobozt felcsapva most felé fordítok.
-Fogalmam sincs, téged miért nem akar senki elviselni.-vágok vissza, összecsapva a dobozt az orra előtt, újra a kabátzsebembe csúsztatom azt.-Azt gondoltam karácsonykor kérem meg. Elviszem vacsorázni vagy valami, és mielőtt a fa alatt ücsörögnénk, egyszerűen megkérem a kezét. Nem bonyolítom túl.-addig még egy hónap van. Nem… ekkor még nem sejtem, hogy alig egy héttel később Shiraz eltűnik. A furcsa viselkedések, a reggeli rosszullétek… Aggódnom kellene? A doboz viszont nem ott van, ahol hagytam, hanem az ágy melletti komódon. Berezelt? Pár napja még arról áradozott milyen szép a kilátás. Most meg eltűnt…


2020- jelen
-Hetekbe telt, mire a magánnyomozó végre nyomára bukkant.-mormogom a telefonba, noha apám olyan, mintha totál süket lenne, azt leszámítva, hogy beszélni nagyon is jól tud és hallja is, amit mondok.
-A részvényeink…-kezdené, de közbevágok. Hol érdekelnek a részvényei? Vagy a cégé? Vagy bárkiéi, mikor hetek óta próbálok Shiraz nyomára bukkanni. Már csak a saját önérzetem és egóm miatt is, ami nem képes ennyiben hagyni ezt az egészet.
-Nem érdekelnek a részvényeink!-üvöltök a telefonba.-Én nem te vagyok! Nekem számít. Ő számított. Ha megérted, ha nem, nem érdekel.-csapom le a telefont, ezzel körülbelül egy órára lezárva a vitát. Egy óra múlva a mobilom fog csörögni. Két óra múlva a sofőr megjelenik majd az ajtóba és azt akarja, hogy menjek vele. Három óra múlva már egészen biztos nem leszek itt, a kérdés csak az, ha nem itt leszek, akkor hol. Felpattanok, székem egyenesen a falnak gurítva és felkapom a kabátom.
-El kell mennem. Ha Jackson megjelenne, üzenem, hogy nem érdekel a családi vacsora. Apám pedig ha itt keresne, üzenem, ha mondandóm lesz, felhívom.-közlöm kérdés nélkül szerencsétlen Alice-vel, aki zavarodottan bólint, bár szinte biztos vagyok benne, hogy közben azon gondolkodik, normális vagyok-e vagy sem. A hetek zavarodottságakor jó volt a munka, napközben az agyam valóban képes volt a részvényeken és nem a valóban fontos dolgokon rágódni, de ettől nem éreztem magam jobban. Se tegnap este, se tegnap előtt. Pedig a pohár alján valaki meg-meg tudta találni az örömét. Akárcsak a Lizzie mellett. A kormányt szorongatva egyre azon kattog az agyam, amit a magánnyomozó mondott a múltjáról. Mennyi mindenre válasz ez… A heg az oldalán, egy hirtelen mozdulat, amitől összerezzen, hiába próbálok gyengéd lenni hozzá. Az első vele töltött éjszakám, amikor a félelmet láttam szemében. Ahogy eltűnt, noha nem volt rá oka. Megkérdeztem volna, hogy hozzám költözik-e. Szerettem, elhittem, hogy szeret, igyekeztem tökéletes pasi lenni, de azt akartam, hogy többnek kezeljen, de minden mozdulatom után elbizonytalanodtam. És erre kiderül, hogy lehet, hogy terhes… Lehet. A kormányra csapok. Minek néz, egy állatnak, hogy cserben hagyom épp most? Jogom van dönteni, ahogy neki is, de a kompromisszum az egyetlen, amivel ez működhet. A meglehetősen picinyke háztól távolabb parkolok le. Épp kinyílik az ajtó és anélkül is tudom, hogy ki lép ki az ajtón, hogy nagyon erőlködnék látni. Ha pedig nem terhes… akkor is tartozik egy magyarázattal. Kiszállok a kocsiból, elindulok a lakás felé, megszaporázom a lépteim és mielőtt újra becsukhatná az ajtót, kitámasztom azt a lábammal és megszólalok.
-Tartozol egy magyarázattal.-tudom, hogy az ajtó túloldalán van, bár a léptek zaját lehet, hogy csak beképzeltem.