Iszonytatóan idegesítő, hogyha eszedbe jut egy dal és egyszerűen akárhányszor pörgeted végig az agyadon, csak nem tudsz tőle megszabadulni. Vagy csak én vagyok vele így? Körülbelül sokezredjére hallgatom meg fejben újra és újra Cyndi Lauper nótáját, mely szerint a csajok nem vágynak másra, csak egy kis mókára, szórakozásra.
- My mother says "When you gonna live your life right? - énekelek hamisan az orrom alatt, csak úgy magamnak, hogy a szomszéd szobában a lelkét kiheverő szerencsétlen pára legalább arra ne panaszkodhasson, hogy szar a hangom és inkább süketülne meg két üvöltés és vonaglás között. Bár a szobából gyanús szagok áradnak, merem feltételezni, hogy amíg az igazak álmát aludtam nem távozott a másvilágra, úgyhogy találgatások helyett a kávé illatára koncentrálva roggyantom majd egyenesítem ki jobb lábam, szőke kócos kobakomat jobbra - balra billentve a dal ritmusára. A kávéfőző hangosan búgva préseli ki a kapszulából még az utolsó cseppeket is, mielőtt se szó, se beszéd nélkül leállna, kellemetlen zajolását hátrahagyva a szűnni nem akaró zene mellé, mint egy ajándék, amit nem kértél és még csak örülni sem tudsz neki.

Oh momma dear, we're not the fortunate ones
And girls, they wanna have fun

Egy kis tej a kávéba, egy kellemetlen viszketés megszüntetése deréktájon, egy kolbász elvétele a tökéletesen, nagy műgonddal elkészített reggeliből, hátrahagyva a két szelet vajas pirítóst és a lágy tojást, majd pár tánclépés - ami inkább csetlés - botlásnak lenne leírható módosabb körökben - kezemben a bögrével és az immáron félig megevett kolbásszal átmeneti, vagy élethosszig tartó lakótársam szobája irányába, mely a konyhából nyíló ajtók egyike mögött rejtőzik.
- Napsugarasat! - nyitok be kopogást és mindenféle udvariaskodást mellőzve, de hamar arcon is csap a szagos valóság. Legyezve magam előtt a levegőt lépek beljebb az állott és újfent hullaszagú sötét helyiségbe. A jónál is jobb szaglás átka ez, no meg azé, hogy nem a kamrát kellett volna kísérleti szobává átalakítanom, ahol a legtöbb szellőztetés akkor éri a helyet, hogyha kinyitom kíváncsiságból. A kolbászt az orrom előtt legyezgetve igyekszem elnyomni kudarcom bűzét és rosszalló fejcsóválással állok meg a foltos, kopott, kiszaggatott matrac mellett, melyről deréktól lefelé lóg le ömmmm... Roberta? Rita? Mindegy, valami R betűs volt a neve, szóval lóg le a lány, aki bár lakótársam már nem lehet, de vacsorám még igen. Nem hagyunk veszni semmit. Koszlott karjára rászáradt teljesen feketéllő alvadt vére, mely csuklójából indult ki, ahol az eleven hús gennyedzésnek indult ki tudja hány napja a bilincsek miatt, mely pusztán biztonsági okokból kifolyólag kattant a kezén, ha esetleg szökni tervezne és hirtelen meggondolja magát. Idióták az emberek! Azt hiszik, hogy minden csak úgy megy! Hogy mindent meg lehet szerezni következmények és erőfeszítések nélkül. Ez meg itt bele is halt nekem a nagy erőlködésbe. Mezítelen bal lábammal gyengéden megrúgom a combját, miközben bekapom a reggeli kolbász utolsó falatját és tisztára nyalogatom ujjaimat sebtében, hogy egy korty kávéval leöblíthessem. R betűs lakótársam azonban többszöri noszogatásnak szánt lökdösésre sem reagál, sem egy elkeseredett, fájdalmas hüppögéssel, sem egy dühödt, kimerült ordítással, de még egy nyögéssel sem. Mellkasa nem emelkedik, nem süllyed, egyenletes légzésnek se híre, se hamva, szívének dobbanása is egy emlék már. Szomorú, szomorú.

The phone rings, in the middle of the night
My father yells "What you gonna do with your life?"

- És ami még szomorúbb, hogy ez a... vacak megy a fejemben... - hörpintem ki az utolsó cseppeket a bögréből, majd sarkon fordulva hagyom ott R betűst a kamrában és néhány lépéssel szelem át a rég felújításra szoruló konyhát, hogy a koszlott, rozsdás dobú mosogatóba tegyem az üres edényt. A pultra támaszkodva nézek ki a komor hangulatú égboltra, mely mára nem ígér sok jót időjárás szempontjából piszkos szürke felhőivel és faágakat recsegtető szélviharával. A konyhaablak öreg zsalugáterei hangosan nyikorogva állnak ellen az időjárás szeszélyeinek és még kitartóan maradnak kitárva, hogy elmerenghessek a kietlen tájon. Az ócska régi nyaraló - amit lassan joggal lehet rém romnak nevezni - előtt elterülő ócska régi, megsárgult és napszítta, kiszáradt füvű udvar, minek gyepjét nem gondozza semmi más, csak az évszakok. Még szomszédok sincsenek közel, csak távol, akiket szüleim megkérhettek volna, hogy ímmel - ámmal nézzenek már rá a portára, plusz pénzért gondozzák és ápolják, hogy ne nézzen ki úgy, mint egy kifosztásra váró csövestanya. Még eladni is több értelme lett volna könyörgöm, mint sorsára hagyni! Kéthavonta vagy annál is ritkábban tett látogatásaim alkalmával néha kicsinosítom a területet, kitakarítom és ráncba szedem, hogy ne érezzem magam annyira nyomorultul, mikor álomra hajtom a fejem a huzat nélküli porszagú párnákon, mégis úgy érzem, hogy lassan kezd hasztalan lenni.
- Főként, hogy újra kéne kábeleztetni és csatornáztatni. - nézek tükörképem szemébe, ami az elpiszkolódott ablaküvegről tekint vissza rám és igazi úri hölgyhöz méltóan nyúlok kisujjammal jó mélyen a számba és próbálom kikapirgálni körömmel a fogaim közé beragadt kolbász csimbókot.
- Látod, Johanna, ezért vagy te egyedül. Nem a benned lévő kórral van a baj, hanem azzal, hogy ilyen illetlenül viselkedsz, amikor elengeded magad. - törlöm nyálas ujjamat a kinyúlt és elhordott pizsama felsőmbe, majd pördülök egyet és a pultnak dőlve nézek farkasszemet a kamrában uralkodó sötétséggel, ahol az egyetlen fényforrást most a konyhaablakon beszűrődő fény jelenti. - Tudom nem tűnik úgy, de sajnálom, ami veled történt és hogy ezt akartad magadnak. Nem élet az ilyen, elhiheted nekem. - én ne tudnám? Én tudom a legjobban! Minden alkalommal rácsodálkozom, amikor szóba kerül, bárki által a felvetés, hogyha természetfeletti lény lehetne mi akarna lenni és rávágja, hogy vérfarkas, mert az menő. Milyen indoklás ez? Balerinának is menő lenni, de hogyha bepillantasz a függöny mögé és meglátod az elrohadt, leeső lábujjkörmöket, az éhezést, hogy könnyű legyél, akár a madár tolla, a hólyagos, eldeformálódott lábujjakat már visszakozol ugye? Mi menő van abban, hogy minden holdtöltekor eltörik a testedben lévő összes csont és átéled havonta a kínok kínját, előtte pedig pont annyira vagy elviselhető, mint egy szögekkel kidekorált gumilabda a talpadba fúródva? Utálom - e ezt a terhet, ami velem van serdülő korom óta? Hogy a viharba ne utálnám! Fintorogva húzom el az orromat és fújok egyet dühösen, Cyndi Lauper pedig egyre hangosabban és hangosabban énekelgeti bugyuta dalocskáját.

Oh girls just wanna have
That's all they really want
Some fun

Ugye? Csak szórakozni. Mekkora szórakozás volt erre a dalra tízen évesen Ki meri tovább? - ot játszani a táborhoz közeli erdő szélén! Igencsak egyszerű volt a szabály: hogy ne tévedj el teljesen reménytelenül az erdőben egy piros fonalat kellett kötni a csuklódra, a másik végét pedig a játékostársak fogták és eresztették, ahogy egyre távolodsz tőlük, közben stopperrel mérik, hogy mennyi ideig mersz a teljes sötétségben mindenféle világítás nélkül barangolni. Értelemszerűen az nyer, akinél elfogy a fonal, a legbátrabbak még plusz pár percet rá is húztak, mielőtt elindultak volna visszafelé. Persze a világnak tizenegy évesen kell megmutatni, hogy milyen nagy lány vagy már és te nem rettensz meg semmitől, s tartja is a mondás, hogy amit kifőztél, azt edd meg magad. Fülledt nyári meleg volt, a sötétségben, szinte teljesen vakon, reszketve az adrenalinnal vegyes félelemtől mégis olyannak éreztem, mintha késő ősszel indultam volna neki az útnak kis virágos ruhámban. Nem fordulhatok vissza, nem! gondoltam magamban, nem nézhetnek gyávának, csirkének, félős kisegérnek, közben idegességemben a fonalat piszkálgattam a csuklómon. Teljesen elveszítettem az időérzékemet, a percek óráknak tűntek és minden egyes lépéssel kevésbé tudtam, hogy egyáltalán merre van a jobbra és a balra, a természet pedig nem könnyítette meg a helyzetemet nyugalmi szempontból; a bokrok alján rohangáló állatok lépten - nyomon zizegtették az aljnövényzetet, baglyok huhogtak hol a távolban, hol pedig szinte a fülem mellett. Az ágak úgy recsegtek, mintha valaki folyamatosan törné le őket a fákról, hiába törtem el néhányat jó magam is, a növekvő pánik ezt észre sem vette és úgy kapkodtam fejemet a vakságban, hogy meg is szédültem kissé. Zihálva vettem a levegőt és a sós könnyeket játszi könnyedséggel szippantottam be ajkamról, anyukámat pedig addig szólongattam, amíg más szó már jócskán eszembe sem jutott, csak az, hogy anya. Megígértem neki hangtalanul, hogy nem csinálok többé semmi rosszat, hogyha most eljön értem és megment, ha kivisz innen és megvéd az ujjal mutogatástól és a gonosz nevetésektől, de anya nem jött, hogy átöleljen és szép szavakkal csitítson, ellenben más meghallotta a szólongatást és magára vette.
Szemeimet lehunyva rázom meg a fejemet és viaskodom magammal; szidom is a piszmogó Johannát, hogy miért nem tudott csöndben maradni, vagy egyáltalán miért nem mondott nemet erre az eszetlen játékra, miért nem fordult inkább vissza néhány méter után, ugyanakkor meg is értem. Kit hív az ember a sötétben, hogyha nem az anyját, hogy életének legnagyobb bástyája védje meg őt mindentől, ami rossz és ártó, amíg elég idős nem lesz ahhoz, hogy megvédje magát? A gyerekek meg ilyenek: versengenek egymással, meg akarják mutatni, hogy kinek hegyezték meg jobban a ceruzáját, kit faragtak erősebb fából, ki az, aki rettenthetetlen. Balommal átölelem magam és simogatom meg jobb vállam, ahol bár már évek óta begyógyult a harapás okozta seb, a fogak hegei, mint ocsmány és torz napkorong még mindig ott díszelegnek.

Some boys take a beautiful girl
And hide her away from the rest o' the world
I wanna be the one to walk in the sun
Oh girls, they wanna have fun

Már nem csak a könnyeimet szívtam be ajkamról, hanem a csordogáló verejtéket is, szám ennek ellenére mégis teljesen kiszáradt. Tüdőlebenyeim majd szétrobbantak, az oldalam szúrt és lábamon a bőrt kicsípte a csalántenger, amin átvágtattam. A morgás és lihegés egyre erősödött  mögöttem és a fák ágai folyamatosan recsegtek, ropogtak, s egyszer csak az előre a fenttel helyet cserélt. Az az istenverte madzag! Olyan erővel rántott vissza a csuklómra kötött piros madzag, hogy mikor hanyatt estem a világ forogni kezdett körülöttem. Tarkóm zsibbadt, mégis sajgott, szemeim szaladtak össze és csak nyekeregni tudtam meg tátogni, mint hal a szatyorban. Most jöhetne a klisés kérdés, hogy éreztétek már a halál leheletét?, helyette úgy tudnám jellemezni a farkas szagát, mint megannyi oszló hulla, egy nyitott tömegsír, amit nem terveztek sosem befedni, s ez csak a szájszaga volt.
Fájt - e, amikor megharapott? Hogyne fájt volna! Neked nem fáj, hogyha beléd harapnak? Na ugye. Úgy éreztem le fogja tépni a karomat, lassan fog szétmarcangolni, hagyja, hogy sikítozzak, amíg el nem vérzek a semmi kellős közepén, a fájdalom és a sokk ellenben úgy döntött, hogy eddig és nem tovább, lekapcsolták a központi rendszert. A kórházban tértem magamhoz, ott végre már ott volt anya, ott sírt és aggódott az ágy mellett, én pedig azt sem tudtam, hogy mi történt, csak Cyndi Lauper dalolt a fejemben végeláthatatlanul és arra emlékeztem, hogy milyen jól éreztük magunkat a táborban és angol reggelit vacsoráztunk. Furcsa mi?

When the workin' day is done
Oh girls, they wanna have fun
Oh girls just wanna have (girls) fun (they want)
(Wanna have fun)

- Girls just wanna have fun - dúdolászok újfent, tekintetemet a megsárgult, anno fehér linóleum kockára szegezem. Apa és a benti dohányzás, még a padlózatot is tönkretette. De most mondjátok meg! Ott fekszik bent egy - anno még - egészséges ember hullája, aki ere teljében volt, azt hiszem lehetett vagy húszon valahány éves és ez maradt belőle: egy bűzlő darab hús, dögevők vacsorája. És én? A tizenegy éves csöpp testemmel? Vagy már öreg volt az állat és ezért nem végzett velem az átka? Kócos hajamat gyorsan összefogom kontyba és az étkezőasztalt megkerülve lépek a kamrához újból, melynek ajtaja mellől leakasztom a bilincskulcsot és feloltom a villanyt. Jézuska! Láttam rondát az életben nem is egyszer, ezeknek a szerencsétlenek a látványa mégis elborzaszt mindig. Undorra húzva ajkaimat nézek végig az átváltozásnak indult, kicsavarodott testen, melyen tisztán ki lehet venni, hogy hol indultak törésnek a csontok. Bőre lila és zöld árnyalatban tündököl több helyet, néhol a bőrét átszakította saját csontja és a fehér szilánk kikandikál, vére pedig olyan, mintha fekete festékkel számolhatatlan helyen csíkokat rajzoltak volna rá. Mint egy papírgalacsin, amit összegyűrtek jó alaposan és odébb dobták. Remek biznisz a farkas kórságot árulni, de nem túl kifizetődő, hogyha több hullát kell eltakarítanod, mint amennyit hátba tudsz veregetni és gratulálni ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb került álmaihoz. Ezidáig a részeredmény 0-2 a halál javára. Miért csak ilyen kevés? Nem hirdetem ezt a kis extra szolgáltatást sem táblán, sem újságban, sem cetlin, aki keres az megtalál, ám elég sokan visszalépnek különféle okokra hivatkozva, amit őszintén jobban preferálok, mint együtt végigszenvedni újra és újra a folyamatot valami ismeretlennel, aki aztán lehet rájön, hogy ez nem legyőzhetetlenséggel és örök élettel jár, hanem a földi pokol nyílik meg a lábai alatt.
- Ugye, R? Én szóltam, de te nem figyeltél és látod mi lett a veszted. Vagy csak nekem sikerül mindig pont jól beválasztanom. - fejtem le a bilincset csuklójáról és karjai élettelenül hullanak a fejére, majd csúsznak le maga mellé, üveges tekintetével pedig ki tudja hová mereng. Sajnálom R. Tudom, hogy nem úgy tűnik, de tényleg sajnálom, hogy ez történt veled.

When the working day is done (they just want, they just wanna)
Oh, when the working day is done (oh, girls)
(Girls just wanna have fun)
(They just want, they just wanna)