Skye and Allie

I don't like that anyone would die to feel your touch Everybody wants you

Andrea mindig olyan hülye dolgokat képes kitalálni. Havonta egyszer szokott bulit szervezni, de ő szereti az izgalmas dolgokat, és mint ilyen izgalmas dolgok általában a buli napján közli az infókat velünk, sms-ben. Már mondtam neki, hogy túl sok horror filmet bámul, de nem bír leszokni eme idióta szokásáról. Általában négyen szoktunk részt venni rajta, Ő, Dawson, Jimmy, és én. Mindig valami elhagyatott helyett választ, ahol aztán berendezkedünk és jókat dumálunk, meg piálunk. Szerintem az egyik belvárosi bár pont úgy megtenné. Jelenleg a legfontosabb téma, amit szerinte meg kellene vitatnunk az Nagyapám kedvenc témája. Vagyis, hogy elmondása szerint a Blake család egyszer nagy hatalmú boszorkány család volt. Csak az egyik ősünk olyan baromi gonosz dolgot tett amiért megvonták a családtól a varászerőt. De most... az én személyemben lehetőség nyílik arra, hogy jóvá tegyük a múlt bűneit. Pedig már mondtam Nagyapának is, hogy ne hordjon össze mindenféle baromságokat se nekem, se másoknak. De hát hogyan a fenébe érjem el ezt? Én egyedül kevés vagyok, és amúgy is veszélyes világban élünk. Még csak az hiányozna, hogy emiatt elvigyenek engem vagy őt.  
-Kicsim,- pillant az órájára okoskodón,- nem ma találkozol a barátaiddal?- felvonom az egyik szemöldököm, itt valami sántít,- ki akarsz dobni itthonról?- nézek rá zavartan, ahogyan a vacsora maradékát pakolom el az étkező asztalról. Mire zavart mosolyt villant felém, mire leesik. Óh. A kedves szomszéd néni, akit megszoktam kérni, hogy vigyázzon a nagyapámra amikor nekem dolgom van.  
-Ja, értem, eddig nem vártad ilyen lelkesen Mrs. Jacksont. Mi változott?- nézek rá érdeklődve, mire mellékesen legyint a kézfejével ahogyan helyett foglal a kanapéján a televízió előtt.- Tudod, kedves asszony, a ki sokat szenvedett. Jól esik beszélgetni vele, nem mintha panaszkodnék az unokám miatt, de tudod hogy van ez...- a vigyora egyre szélesebb. Nem hittem volna, hogy valaha megteszik a nagyapámnak valaki, ebben a korban. Nem mintha panaszkodnék miatta, sőt örülök, hogy van valaki akivel beszélni tud. Csak azt remélem, hogy a hülyeségeivel nem tömi tele a hölgy fejét is. Bár elég racionális asszonynak tűnik, úgy hogy csak nem. Meg én legyek az utolsó aki a követ dobja rá, hiszen nekem is tetszik valaki. Azt hiszem, ami az én koromban teljesen természetes, kivéve, hogy az illető vámpír... és hogy nő. Sosem vonzódtam a saját nememhez, de amikor Dorcassal vagyok, annyira elvarázsol a személyisége és a kisugárzása, teljesen megbabonáz a sötét íriszeivel és csokoládé színű, hosszú tincseivel. Nem is értem mi történik velem, de most nem érek ezen aggódni, mert ha elkésem Andrea, megöl. Még vetek egy utolsó pillantást az sms-re, miszerint az erdő egyik elhagyatott részén találkozunk, állítólag van valami viskó ott. Szem forgatva vetek még egy utolsó pillantást a tükörképemre. Egy szürke farmer, és egy vajszínű pulóver van rajtam, bokacsizmával, és egy melegebb kabáttal. Vöröses tincseimet szabadon hagyom, felkapom a táskám, adok egy búcsú puszit Nagyapának, a szomszéd asszony épp időbe jön.
-Légy jó fiú,- kacsintok a nagyapámra, majd elindulok gyalog. Jót fog tenni a séta, és ha iszom egy kis alkoholt nem szívesen ülök volán mögé. Még mindig nem hiszem el, miért nem szervezhette ezt a dolgot világosba? Mondjuk azért, mert akkor semmi különleges nem lenne a dologban. És nem lenne ilyen kísérteties sem. Már vagy fél órája baktattok egyre mélyebben az erdőben, ahol hallani lehet néha egy apróbb vadállat hangját. Minden ilyen hangra összerezzenek. A hold sápadt fénye ad valamennyi világítást, de nem eleget ahhoz, hogy lássak is tovább az orromnál fogva. Mikor már vagy a tizedik kiálló bokor egyik ágában majdnem orra essem, akkor unom meg az egészet.  
-Ezért megfizetsz!- morgom a bajszom alatt ahogyan mérgesen kezdem keresni a telefonomat a táskámban, azzal a céllal, hogy felhívom a barátnőmet. Vagy mondja meg merre is van az a hülye viskó, vagy haza megyek. De ahogy egyre mélyebben kutatok  a táskámban, amiben amúgy sem fér el sok minden.... egyre elkeseredettebb és kétségbeesettebb vagyok. Ugyanis rá kell döbbennem, hogy a mobilomat otthon felejtettem. A francba! Mérgesen indulok előre nem foglalkozva azzal, hogy mi a fenébe fogok bele botlani, amikor egy ijesztő hangot hallok. Először csak pislogok zavartan, majd elkezdek hátra felé futni, de egy újabb rönkbe megbotlom, elvesztem az egyensúlyom, és bele csúszom egy gödörbe.... egy kiásott nagy lyukba. Kb. Mint a Grand Canyon.... hangos sikkantással érek földet.  
-Fantasztikus,- morgom újfent, se telefon, se világítás, és teljes tüdőből elkezdek kiabálni, hátha valamilyen szerencsétlen véletlenül arra jár... és meghallja. Bár ennek kb. Annyi esélyt adok, mint a lottó ötösnek...