suddenly I was a lilac sky

Nem tudom, hogy pontosan minek kellene történnie ahhoz, hogy téged szar alaknak gondoljak: a szar alak mércém elég magas, mármint érted éveket töltöttem el azzal, hogy random emberekkel utazzam keresztül-kasul az államokat, motelekben szálltam meg, rosszabbnál-rosszabb alakokkal haverkodtam szóval ezen a ponton azt hiszem nem igazán tudnál olyat csinálni, amitől azt gondolnám, hogy szar alak vagy és hiába gondolkozom azon, hogy mi ütné meg a mércét, hogy mitől gondolnám azt, hogy ha rád gondolok is hozzátoldjam a nevedhez, hogy az a hülye kis kurva, szóval ja. Nem sok esélyét látom annak, hogy szar alaknak gondoljalak. Mármint biztosan leszek rád mérges, meg biztosan fogsz az idegeimre menni és biztosan lesznek rosszabb napjaim amikor arra fogok gondolni, hogy a fasznak kellett ez nekem, de attól még majd biztosan azt is fogom gondolni, hogy elég jó dolog, hogy ez így megtörtént, mert már most kicsit olyan, mintha tartoznék valakihez, mintha felelősséget kellene vállalnom a tetteim miatt és nem olyan tetsvéries módon ahogyan amúgy teszem, hanem olyan rendes, élem az életet módon.
Szóval nem mondom ki neked, hogy valószínűleg nem foglak szar alaknak gondolni, csak nekitámasztom a fejemet a tiednek és egy pillanatra lehunyom a szemeimet, mert már szinte túl édes az illatod és elnyom minden mást pedig a szoba biztosan egészen sok mindentől bűzlik.
Megkönnyebbülök ahogyan hozzám bújsz és nem is igazán tudok mást csinálni csak a kezemet a derekad köré fonni és átölelni, magamhoz húzni, a fejemet a hajadba temetni - és hé látod az sem zavar, hogy most nagyon be van lőve úgyhogy messzemenőkig nem puha és az egésznek valami furcsa, mesterkélt illata van - és egy hatalmasat sóhajtani, mert bassza meg Bob, basszák meg a testvéreim, bassza meg mindenki, mert most egy kicsit olyan, mintha éppen hazaértem volna.

if i could paint the sky

Én nem tudom, hogy milyennek kell lennie egy szerelmi vallomásnak, mert olvasni nem sokat olvastam, nekem egyet sem mondtak még soha, barátnőim Mimiig nem igazán voltak, ő pedig ugyan elég sokat olvasott – meg azt pletykálják, hogy fanficitionöket is ír? de hát azt is olvasni kéne, nem nézhetném meg azután, hogy megfilmesítették őket? –, az általam nézett filmek többségében pedig sosem mondták ki a dolgokat – ez most kicsit olyan, mintha csak plot nélküli pornót néztem volna eddig, és hát lehet, hogy ez sem áll túlságosan távol az igazságtól, mert valahonnan rá kellett jönnöm, hogy hogyan feszítsem ívbe a gerincemet, hogy az szexi legyen, meg hogyan vessem hátra a hajamat –, de azt hiszem, hogy ez a mostani, ahogy a szavak elhagyják a szádat, meg amilyen sorrendben össze vannak rakva, meg ahogy így jönnek egymás után, hát--
Oké, lehet, hogy te nem is szerelmi vallomásnak szánod, csak így orkánszerűen kirobbant belőled, de én még soha az életben nem hallottam ilyen szépet. És csak azért nem kezdek sírni, mert tudom, hogy a múltkor is kivoltál tőle, de ettől függetlenül könnybe lábad a szemem, és low-key kikészülök tőle.
– De azt akarom, hogy te se gondolj majd szar alaknak engem – mondom hát csendesen, mert azért szerintem eddig én többször akasztottalak ki, mint te engem, és nem akarok arra gondolni, hogy a nővérem is megígérte, hogy ott lesz, és számíthatok rá, végül mégis cserben hagyott, de azért mégis csak erre gondolok. Nem akarom azt mondani, hogy nem hiszek neked, mert hiszek neked, de egy ponton tutira rám fogsz unni, és biztos vagyok benne, hogy nem tetszenék, ha kivetetném az implantátumot, ha leeresztene a szám, ha nem lenne műszempillám, de most nem foglak mindezzel traktálni.
Csak hagyom, hogy az enyémnek döntsd a homlokodat, és eleresztek egy halk félnevetést, ahogy hallgatlak.
– Nem tudom. Valószínűleg Bob. Meg a tesóid. De hát így jártak – teszem hozzá, aztán csak elengedem az ujjaidat, hogy a nyakadba kapaszkodhassak, az orromat a nyakad és a vállad hajlatába fúrjam, és mélyen beszívhassam az illatodat.

suddenly I was a lilac sky

Csak egyetértően bólogatok, mert mondjuk a Papa elég nagy seggfej volt ahhoz, hogy úgy nagyjából húsz éves korunkig mind le akarjunk lépni és itt akarjunk hagyni minden szart, de annak ellenére, hogy a Papa elég nagy seggfej volt azért mi mégis csak bármit megtennénk egymásért, szóval most amikor felnyúlok, hogy egy kicsit az agyon lakkozott ( vagy ez hajzselé, vagy mitől áll így a hajad? ) hajadat simítsam meg egyszer-kétszer akkor azt nem azért teszem, mert le akarlak sajnálni, hanem mert azt akarom, hogy érezd, hogy nekem te nem vagy a haverom. - A család kurva nagy szívás. - Bólintok ré és ezért a kijelentésemért nyilván nem várok semmilyen Nobel- Oscar- vagy bármilyen díjat, mert ez az örökérvényű mondat, amit minden második filmbe beraknak és minden ilyen jelentben remekül működik. - És el sem tudom képzelni mennyire szar lehetett neked eddig, ha szerinted ez volt életed eddigi legjobb Karácsonya, de tudod mit? - Megint rád mosolygok és megint nem olyan otromba módon. - Érdekel. Minden érdekel veled kapcsolatban és ha azt hiszed, hogy poénból csináltam, akkor csak egy kicsit van igazad, mert tényleg poén volt látni Romulus fejét de közben meg szerettem volna, ha ott vagy. Mert nem vagy a haverom és nem érdekelne az sem ha nem lennének megcsináltatva a melleid vagy éppenséggel nem hordanál miniszoknyát ha kurva hideg van mert a segged farmerben is bomba, és bejön ha nem vagy kisminkelve vagy ha csak random képeket küldesz magadról, ami nem reality showk miatt lett tökéletes hanem csak éppen egy elkapott pillanat és engem az sem érdekel, hogyha a családod egy seggfej család, mert engem az érdekel, hogy nem akarlak úgy látni, ahogyan idejöttél, mert szomorú voltál és nem akarom, hogy valaha is ennyire szomorúnak kelljen lenned bébi.  - És ennek az egésznek nem tudom, hogy igazán van-e értelme, de csak kitör belőlem és tudod mit? Megkönnyebbülök tőle, felengedek tőle, mert hiába raktároztam eddig ezeket a gondolatokat egy idő után tényleg úgy éreztem, hogy tele van a fejem veled pedig még csak azt sem tudom, hogy mikor lett ez egy dugásnál több és hogy miért lett ez egy dugásnál több, de a Mama összes szerelmes regényében az ilyen dolgok csak úgy megtörténnek. Nem kellenek hozzá különösebb gyújtózsinórak vagy hatalmas tüzek, elég csak apró mozzanatoknak, oda-odavetett pillantásoknak történnie és ott van.
- Nem ígérem meg, hogy soha nem kell majd szar alaknak gondolnod, de azt megígérhetem, hogy bármennyire is gondolsz éppen szar alaknak, akkor is jöhetsz majd hozzám. Mert ott leszek, jó? - És majd pont így fogok rád nézni, mintha a világ a létezéseddel csak elviselhetőbb lenne, mintha nem létezne másik hely ezen kívül, mintha nem létezne más rajtunk kívül.
- Lehet. - Közelebb hajolok, hogy a homlokomat a tiednek tudjam dönteni és lehunyhassam a szememet. - Vagy ha rosszul is csináljuk, ki mondja meg, hogy pontosan hogyan kellene? - Ha nekünk így jó, akkor ez így éppen tökéletes, nem?

if i could paint the sky

Értetlenül vonom össze a szemöldökömet, amikor azt mondod, hogy nem érted, miért is akarnék veled kapcsolatban bármit is, aztán ahogy folytatod, körülbelül úgy járhat a szemöldököm, mint Emilia Clarke-é, amikor úgy gondolja, hogy színészkedik – úristen, tudom, hogy a 21. században a nőknek nem menő a többi nőt cikizni, szóval amikor arra az önálló életet élő két hernyóra gondolok, akkor persze ezt sosem írnám ki Twitterre vagy Instára, de azért gondolni még GONDOLHATOM, hogy nem bírja kontrollálni az arcát, nem? –, ahogy próbálom magamban regisztrálni, hogy miért NE akarnék tőled bármit, és hogy miféle súlycsoportokról beszélsz, mert tényleg nem értem.
Mondjuk, ha ezen a ponton még bárki meglepődik azon, hogy én valamit nem értek, az szerintem eddig nem figyelt eléggé.
– Többet? – És megint összeszalad a szemöldököm, és ha nem félnék attól, hogy csúnya leszek, még a homlokomat is ráncolnám, de inkább csak megrázom a fejemet. – Remus, még sosem volt barátom. 2019-ig szerintem laposabb volt a mellkasom, mint a tiéd. Mindenki úgy kezelt, mint a haverját, még a saját családom is úgy kezelt, mint egy havert, vagy mint egy ismerőst, akit karnyújtásnyi távolságnál nem lehet közelebb engedni. Az idei volt életem eddigi legjobb karácsonya, és te hívtál meg – teszem hozzá, és bár nem csuklik el a hangom, csodálkozom rajta. Persze, már elmúlt éjfél, tehát ez az „idei” karácsony leginkább tavalyi, és egyúttal rájövök, hogy az alfa is már tavaly rázott le, és ez valahogy olyan tiszta lapos érzést kelt bennem, tudod?
– És lehet, hogy te poénnak gondoltad azt a meghívást, számomra viszont... – Számomra viszont olyan sokat jelentett, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Vagyis nálam okosabb emberek biztos meg tudnák tenni, de én nem vagyok képes rá. Azt hiszed, hogy semmit sem csinálsz, de sokkal többet kaptam tőled, mint eddig nagyjából bárkitől.
És nem tudom, hogy ez afféle Eastaughffe sárm-e, mert bár Mimivel csak smároltam párszor – amit ő nem biztos, hogy akart, de mivel lány vagyok, sosem lett belőle molesztálási ügy, azt hiszem –, azért ő mégis csak inkább a nővérem, mint a saját nővérem, és jobb barátnőm, mint bárki valaha is. Romulus meg úgy vigyáz rám, mintha a bátyám lenne, pedig már senki sem adja neki parancsba. És bár te vagy számomra a családod koronaékszere, azért ez az egész védőháló hozzáad ahhoz, hogy szeretek veletek lenni, pedig lássuk be, Francóhoz és Jasperhez képest ti csak csóró dolgokat szoktatok csinálni, ami elvileg már nem az én szintem, de mégis ide húz a szívem, talán azért, mert az egész életemet csóróként éltem, és valahogy nektek hála muszáj volt rádöbbennem, hogy a csóróság nem feltétlenül jelenti a szeretet teljes és tökéletes hiányát.
Elmosolyodom, ahogy azt mondod, hogy sokat jelent számodra, amit mondok, mert mindeddig azt hittem, hogy csak az jelenthet sokat, ahogy szopok, vagy ahogy nem hagyom, hogy egyből elmenj, hanem a végtelenségig húzom az agyadat, vagy hogy mindig nedves vagyok, és melletted én is rájövök, hogy talán több vagyok egy két lábon járó vaginánál.
Amivel amúgy nincs semmi baj, de hát miért ne lehetnék OKOS két lábon járó vagina?
– Én sem akarom, hogy valaha is szar alaknak kellene gondoljalak – mondom csendesen, aztán lenézek a kezünkre, és oldalra biccentett fejjel pillantok vissza rád. – Lehet, hogy nem is csináljuk olyan bénán ezt a pasim vagy, csajod vagyok dolgot?

suddenly I was a lilac sky

Én is elmosolyodom és nem azért, mert mondjuk röhejesen festenél (mert amúgy nem!!!), hanem éppen azért, mert lehet, hogy még sosem láttalak ennél szebbnek, mint ahogyan most állsz itt beharapott alsóajakkal és hatalmasra tágult pupillákkal, a szempilláid árnyékot vetnek az arcodra, a szemed alatt karikák sejlenek fel és baszd meg bébi, tényleg kibaszottul GYÖNYÖRŰ VAGY.
Meg aztán most éppenséggel nem azt érzem, hogy csak a kedvemre akarsz tenni vagy éppen arra készülsz, hogy miután feltárom neked a lelkem egy részét - hűha, mármint érted HŰHA ehhez amúgy tényleg bátorság kell - leszopj és aztán amúgy is nagyon édes illatod van és most, hogy csak nyomokban tartalmaz partidrogot éppenséggel csak még édesebb lesz és csak egy dolgot bírok jobban a kókusznál: A MÉG ÉDESEBB DOLGOKAT.
Szóval én is rád mosolygom, nem olyan fogat villantó mosollyal, nem olyan szopj már le légyszi miközben mással csetelek mosollyal, nem olyan engedjük el bébi és csak élvezzük ki a pillanatot amíg lehet mosollyal, hanem olyan most nem létezik rajtad kívül senki mosollyal.
Úgyhogy csak őszintén felhúzom a vállamat a kérdésedre majd leengedem - ezt sem flegmán csinálom és ezt is úgy, hogy a kezem semmiképpen se csússzon ki a tiedből - mert egy ideje nem igazán tudom, hogy pontosan mit szeretnél tőlem. - Nem igazán értem veled kapcsolatban, hogy egyáltalán miért akarsz tőlem BÁRMIT. - Próbállak rendesen kifürkészni, de valahogyan mindig elveszek két pillanat között és elfelejtek tovább gondolkozni azon, hogy akkor miért is lógsz velem, mert tényleg csak berántassz és én még mindig csak zuhanok, zuhanok és zuhanok. - Mármint nem vagyunk egy súlycsoport, és bébi te nálam annyival többet érdemelnél, de... - És lenézek a kezeinkre mert érted, tényleg kibaszott jó érzés, hogy cirógatod az ujjaimat. - ... egyszerűen már nem tudnám hagyni, hogy csak úgy eltűnj az életemből. - És megint felpillantok rád és baszd meg. Tényleg beléd zúgtam.
Úgyhogy csak bólogatok miközben egy hatalmas kő esik le a szívemről, mert tudod engem általában mindenki felcímkéz valami tróger dologgal, és most el sem tudom mondani mennyire jól esik, hogy számodra csak Remus vagyok. - Kösz, hogy ezt mondod. Kurvára sokat jelent. - A másik kezedért nyúlok, hogy összekulcsolhassam az ujjainkat, mert a bőröd egyszerre éget és hűt le és ennél nincs izgalmasabb és nyugtatóbb érzés a világon. - Mert nem akarom, hogy neked valaha is szar alaknak kelljen gondolnod. -

if i could paint the sky

– Szerintem pedig egész király vagy benne – jegyzem meg csendesen, és már-már szégyellősen pillantok fel rád – nem hiszem, hogy láttál már valaha így mosolyogni, voltaképpen azt sem hittem volna eddig, hogy egyáltalán képes vagyok rá –, és tudom, hogy nem kell megemelnem a hangomat, mert a lányok nyögésén és az ambient zenén keresztül is hallod, elvégre farkasok vagyunk, még ha az egyikünk kicsit balfaszabb is az átlagnál.
A farkasvér pedig lassan kitolja az ereimből a tündérpor maradékát, úgy párolog el a bőröm felületéről az emléke, hogy talán kissé az orrodat is megcsiklandozza – azt hiszem, a múltkori autókázásunk óta nem voltam annyira tiszta, mint most, de egyelőre még nem esem pánikba, még nem kezdenek fojtogatni az elvonási tünetek, még nem reszketek, még nem izzadok, még nem szárad ki a szám, még nem szalad a magasba a pulzusom, hacsak nem számítjuk, hogy időnként félre-félrever a szívem, amikor véletlenül összetalálkozik a tétova pillantásunk.
Az ajkamba harapok, de egyáltalán nem szexin és csábítóan, hanem tudjátok, úgy, amikor az egész alsó ajkatok eltűnik, és leginkább fogyatékosnak néztek ki, és hát szerintem legalább egy éve nem néztem ki fogyatékosnak, de azt mondod, hogy kedvelsz, és tudod, már annyian mondták nekem, hogy kedvelnek, hogy önkéntelenül feszül meg minden izmom abban a hitben, hogy most jön egy „de”, mert mindig van egy kurva „de”.
De túl sok vagy nekem.
De ami eleinte vonzott benned, az már taszít.
De most már elfáradtam tőled.
De nem lehet mindig csak szórakozni.
Aztán viszont beszélni kezdesz, én pedig csak ütemesen simogatom közben a hüvelykujjammal az ujjaidat, tovább járja a tekintetem a szemeid és a szád háromszögét, és nagyot nyelek, mert egyrészt nem akarok Charlee sorsára jutni, másrészt viszont igenis fel akarom forgatni az életedet, mert számomra a kötődés kéz a kézben jár a szenvedéssel, és fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán lehet-e ezt az egészet másként csinálni.
– És szerinted én is azt szeretném, hogy valaki más legyél? – Inkább tőled kérdezem, mert nekem fogalmam sincs róla. Az ilyen dolgokat neked előbb kéne tudnod, mint nekem, nem? Téged előbb kezdenélek fojtogatni, mint hogy tudomásom legyen róla, hogy túl erős a szorításom, ugye? – Nem tudom azt mondani, hogy ne érezd tőle magad szar embernek, sem azt, hogy igenis annak kéne érezned magad, mert nem tudom a részleteket. De ha ez jelent bármit is, láttalak már én is szar dolgokat csinálni, és az én szememben akkor is csak Remus voltál, aki néha szar dolgokat csinál, nem pedig Remus, aki maga is egy szar alak, érted?
Nem tudom, hogy az ötödikes szintű logikám ér-e számodra bármit is, de nézd el nekem, elvégre érettségim sincs.

suddenly I was a lilac sky

- Nem kell bulit tartani, vaaaagy... - Nem kell kokaint szerezni, sztripper fiúkat hívni, Gatsby-partit tartani vagy valami nyugodtabb helyre menni?
Valahogyan így folytatnám a kérdést, de végül nem indulsz el semerre, szóval gondolom, hogy nem akarsz valami olyasmi helyre menni ahol kevesebb erotika van, úgyhogy én sem mozdulok (de azért rendesen azon gondolkozom közben, hogy minden más kell-e majd vagy éppenséggel nem) éppen csak az ujjaim rándulnak meg önkénytelenül ahogyan a kezemet simítod végig. Kedvesen érsz hozzám és az emberek általában csak a farkamhoz érnek hozzá kedvesen, úgyhogy hirtelen nem is tudom hová rakni csak állok és bámulom a kezedet ahogyan az enyémet cirógatja és baszki bébi:

KURVÁRA BELÉD ESEK ÉPPEN.

- Az jó, mert szar vagyok emberek megmentésében.- Én próbálom elviccelni, TÉNYLEG PRÓBÁLOM, de a gyomrom szorítani kezd és furcsán bizseregnek a tenyereim, meg az egész olyan furcsává válik, tudod a levegő is nehezebb és a szoba is egy kicsit forogni kezd ahogyan minden szétesik. Kivéve téged. Te atom biztosan állsz előttem, és fogod a kezemet, de én erre kurvára nem állok készen vagy hát fogalmam sincsen, hogy milyen érzés készen állni vagy, hogy pontosan ilyen-e készen állni, már nem tudok igazán semmit azon kívül, hogy ezt nem akarom elbaszni veled.
És tudom most kellene rázzalak.
Elő kellene állnom valami szar szöveggel, ki kellene röhögjelek, vagy éppenséggel az ujjaimat a combod közé erőszakolni. Meg kellene kérjelek, hogy hadd szívjak valamit fel a melleidről és egy szobába kellene rángassalak, hogy érzelemmentes szexet követeljek, hogy magam elé térdeltesselek és eszembe se jusson örömet okozni neked.
Csak hát veled ez nem megy.
Úgyhogy felsóhajtok és csak beleveszek abba, hogy mennyire jól esik az ahogyan az ujjaimmal játszol, hogy milyen kellemetlenül nehéz a levegő, hogy milyen furcsán szorít a gyomrom, hogy hogyan bizsereg a kezem. - Mert kedvellek. Nagyon-nagyon kedvellek. - És nem merek megmozdulni nehogy tovább szálljon a pillanat, úgyhogy inkább csak félrenézek és le sem köt az ahogyan a lányok smárolnak, azon sem akarok röhögni, hogy a csöves éppen kiveri, vagy hogy afteros zenét nyomnak pedig még csak nincs is reggel hat. - És egyszer már elbasztam valakivel, egy Charlee nevű lánnyal. Nagyjából öt évvel ezelőtt. Elbasztam vele az életemet, a jövőmet, azt aki lehetnék. Itt hagytam, elfelejtettem és amikor visszajöttem egyszerűen csak nem tudtam az lenni, aki szerette volna, hogy legyek. Bántottam, megaláztam és elüldöztem és a legrosszabb, hogy nem érzem magam tőle igazán szar embernek.- Nyelek egy nagyot és rád nézek. Tudod milyen nehéz ilyen vallomások után rád nézni? - De attól szarul érezném magam, ha ezt elbasznám veled, mert... - Mert képzeld ide a szót, amit MÉG nem mondok ki, jó?

if i could paint the sky

Nem mosolyodom el, és még csak vihogni sem kezdek, ahogy már eltervezed a huszadik születésnapi bulimat, pedig alapesetben valószínűleg visongva ugranék a nyakadba: hiszed vagy sem, ez most valami mélyebben gyökeredző VALAMI – nem tudok érzéseket megfogalmazni, mert sosem tanított meg rá senki, csak annyit érzek, hogy jólesik, és nem bizserget, mint egy vibrátor, nem pezsdít, mint a kokain, nem hülyít le még jobban, mint a fű, inkább olyan, mint egy meleg tea, amit még nagyon, nagyon kiskoromban kaptam utoljára anyámtól, amikor még érdekeltem.
Nem tudom, hogy a lányok meleg teája szeretnél-e lenni, Remus, mert ez biztos nem hangzik annyira szexisen, meg ahogy rád néz az ember, nem is az jut elsőre az eszébe, hogy melletted biztonságban lehet, most mégis úgy érzem, hogy senki másnál nem kaphatom meg azt, amit most adsz nekem.
Amikor megkérdezed, hogy keressünk-e egy nyugodtabb helyet, úgy nézek körbe, mintha eddig észre sem vettem volna a kanapén pettingelő lányokat, a sarokban, a saját hányásában fetrengő, valószínűleg nálam is fiatalabb srácot, meg azt a szakállas ürgét, aki a fotelban éppen kiveri a lányokra, és... igen, ez egy hajléktalan, ide mindenkit beengednek? Mondjuk, én is bejöhettem, szóval--
– Nem kell – mondom aztán mégis, és ahogy lepillantok, észreveszem, hogy már egy ideje a kezedet fogom, és végigsimítom az ujjaidat, és a rajtad lévő tetoválásokból kiolvasom a jövőnket, mintha csak tenyérjós lennék, de ahhoz, hogy megfejtsem a kódolt üzenetet, szükségem van még másra is.
– Nem akarom, hogy neked kelljen megmentened, Remus – folytatom továbbra is az ujjaidat fürkészve, aztán a tekintetem az alkarodra siklik, a könyököd belső felére, a felkarodra. A szavaim totális ellentétben állnak mindennel, amit eddig tettem. – Megmenthetnélek én is téged. Elmesélhetnéd inkább te, hogy miért vagy ilyen, hogy miért érdekel téged egyedüliként a világon, hogy mi van velem.
Mert valószínűleg megvan az oka, hogy leállsz velem. És nyilván nem az, hogy a végtelen empátia hőskomplexussal párosult, és ezen a ponton már nem is az, hogy világbajnok puncim van.

suddenly I was a lilac sky

- Hűű... - Ennyit mondok csak, mert hát azért örülök, hogy LEGALÁBB tizenkilenc vagy, de azért érted, én mégis csak huszonhét vagyok és mégiscsak olyan, mintha a húgom is lehetnél, de hát hé: ha mondjuk huszonhat lennél akkor is majdnem lehetnél a húgom szóval a tizenkilenc az lehet az új huszonhat vagy a huszonhat lehetne az új tizenkilenc; eszembe jut egy csomó tizenkilencre utaló dolog, mint például, hogy: tizenkilencre lapot húzni vagy az egyik tizenkilenc  a másik meg egy híján húsz, meg ilyesmik és inkább ezekre gondolok mintsem arra, hogy te MÉG CSAK tizenkilenc vagy én meg MAJDNEM harminc (mondjuk igazából szerintem nem nézek ki olyan öregnek) és kvázi lehetnél a sugarbabym ha mondjuk gazdagabb lennék. - Akkor gondolom a huszadik szülinapodra valami baszott nagy bulit tartunk majd egy tonna kokóval meg sztripper fiúkkal, tudod olyan Magic Mike-os stílusban. Vagy tarthatunk Nagy Gatsbys partit is.- Egy kicsit rád mosolygok de hát még mindig nem tudom, hogy te fogsz-e erre a beszélgetésre emlékezni (mert mint említettem én igen és még csak el sem tudom dönteni, hogy ezt sajnáljam-e vagy inkább ne) szóval csak hunyorgom egy kicsit és próbálom eldönteni, hogy minden oké-e veled vagy igazából éppen a kezeim között fogsz darabokra hullani.
- Öhm.. - Pislogok még egy párat mert most meg azt nem tudom eldönteni, hogy komolyan mondod-e agy csak viccelődsz, de aztán arra jutok, hogy bassza meg, ha kitaláltad is hát akkor kamuzz csak, engem nem fog zavarni. - Keresünk valami nyugodtabb helyet? Elmesélhetnéd, ha akarod. - Félrebiccentem a fejemet, baszki tényleg, TÉNYLEG kibaszott nagyok a pupilláid. - Érdekelne. - Érdekelsz, de ez is egy olyan dolog amit nem mondok ki.

if i could paint the sky

Megcsóválom a fejemet, amit értelmezhetsz úgy, hogy nem akarom elmondani, hogy fogalmam sincs, miről beszélek, vagy hogy pontosan tudom, hogy miről beszélek, de neked is tudnod kellene, és most éppen megsértődöm azon, hogy annak ellenére sem tudod, hogy tudnod kellene, vagy még akár az is belefér az értelmezési körbe, hogy elfelejtettem, hogy egyáltalán miről van szó – annyi mindent jelenthet ez a kis fejrázás, ami annyira jelentéktelen, hogy még a netflixes gálára belőtt hajam sem rezzen tőle, éppen csak a tekintetem cikázik a szemeid és az ajkad háromszögében, és szeretném, ha megcsókolnál, de nem biztos, hogy most azt akarom, hogy utána letépd rólam a piros Oscar de la Rentám vállát, hogy aztán rámarkolj a mellemre, de abban sem vagyok teljesen biztos, hogy nem ezt akarom, mert annyi minden kavarog a fejemben, hogy már én magam is alig igazodom el rajta, és én is érzem, hogy igazságtalan lenne tőled elvárni, hogy mindet megértsd, és hogy most egyszerre legyél a a pasim, az anyám, az apám, a nővérem, megértő barátom és forróvérű szeretőm.
De azért mégis jó lenne.
– Amúgy tizenkilenc vagyok – mondom némi szünet után, mintha ez bármit megmagyarázna, de mintha egyszer kérdezted volna, hogy hány éves vagyok – négy hete, öt perce, nem mindegy? talán nem is mondtad ki, csak a szemed üzente, én meg nem tartottam fontosnak, hogy firtassam, de most mégis az orrodra akartam kötni, nem mintha ettől jobb vagy rosszabb lehetne nekünk –, és tizennégy évesen tizennégy percig halott voltam.
Mert az előbbit elárulta volna rólam a Google, de ez utóbbit senki sem tudja a nővéremen kívül.

suddenly I was a lilac sky

Az van bébi, hogy most nem tudom eldönteni, hogy ez a kérdésed költői-e, úgyhogy csak az egyik szemedből a másikba pillantok és az próbálom eldönteni, hogy vajon be vagy-e állva annyira, hogy erre ne akarj választ kapni?
Aztán újra magamhoz húzlak és úgy ölellek, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetnélek. Mert tudod mit? BÁRMELYIK PILLANATBAN ELVESZÍTHETLEK.
És tudod mit baszki, ez komolyan ELGONDOLKOZTAT. Mármint ezen nem az a meglepő, hogy gondolatokat csalsz ki belőlem, az utóbbi időben amúgy is szinte folyton rád gondolok, hanem, hogy pont most kezdek el gondolkozni dolgokon. Dolgokon, amiken sosem akartam gondolkozni, például, hogy:
miért érdekel, hogy mi van veled.
miért akarom, hogy érdekeljelek.
miért akarom, hogy érdekelj.
miért akarom, hogy sose menj el.
miért akarom, hogy most azonnal hagyj itt, hogy még véletlenül se ragadjon meg ez az érzés: ezekután hogyan fogok majd más nőre ránézni? és most légyszi, hadd higgyem el, hogy csak be vagyok állva, hogy be vagyok rúgva és azért jutnak ilyen gondolatok az eszembe.
Véletlenül sem azért, mert már szükségem lenne valaki ölelésére, nem bormámoros, fehérporos ölelésre. És miért gondolom azt, hogy ezt te egyszerre tudod megadni és megtagadni?
- Mire gondolsz bébi? - Kérdezem meg óvatosan ahelyett, hogy azt mondanám nem utálok benned semmit: lehet, hogy téged jobban meglepne ez az állítás, mint engem de ha így is van én még nem állok készen arra, hogy odavessem magamat neked teljes valómban. Még akkor sem ha bízom benne, hogy nem tépnél darabokra az én világomban ez az egész úgy nézne ki, hogy apró cafatokra cincáljuk egymást és bébi, BÉBI, bébi asszem ezen a ponton eléggé oda vagyok érted, csak kár hogy még nem merem ezt bevallani sem neked sem magadnak: amíg csak magamban őrlődőm ezen, addig biztos vagyok benne, hogy kevésbé fog fájni ha darabokra tépsz aztán ott hagysz.
És sajnos ehhez én nem téptem be eléggé, pedig milyen jó lenne, ha holnap nem emlékeznék igazán ezekre a pillanatokra.

if i could paint the sky

Amikor azt mondod, hogy az alfa egy balfasz, amiért kihagyta élete legszuperebb csaját, azt akarom mondani, hogy te is balfasz vagy, amiért kihagytad életed legszuperebb csaját, de mire elpattanna az ajkam, hogy az orrodra kössem a véleményemet, megmondod helyettem te magad is.
És akkor szeretném azt mondani apámnak, hogy mekkora balfasz, amiért otthagyta a lányait. Főleg engem.
És akkor szeretném azt mondani anyámnak, hogy mekkora balfasz, amiért hagyta szétesni az életünket, miután apa otthagyott bennünket. És hogy én mennyire próbálkoztam a semmiért, és hogy igenis méltó lettem volna a szeretetre.
És akkor szeretném azt mondani a nővéremnek, hogy mekkora balfasz, amiért a húga után a nagyjából velem egykorú gyerekét is otthagyta a szarban. És hogy mennyi ideig féltékeny voltam a rohadt gyerekére, amíg nem kezdtem sajnálni, mégsem volt bennem annyi, hogy megkeressem, és segítsek neki.
De csak bámulok rád, és kivételesen nem azon gondolkodom, hogy szeretnék a farkadra ülni.
– Miért van az, hogy én pont azt szeretem benned, amit te gyűlölsz bennem? – Mert valamitől irtózol, ezt láttam már a legelején, láttam már legutóbb is, és ahogy rád nézek, mintha valaki más bámulna rád az én szememen keresztül.

suddenly I was a lilac sky

Futólag bámulok le csak a kezedben tartott mobilra és éppen hunyorognék, hogy összerakjam az ott látható információkat, de már el is kapod onnan a hülye kékfényű, nagy kijelzős telefonodat én meg inkább csak visszabámulok a feketelyuk-szemeidbe és várom a gyomortájék szorítást amit majd a rántás követ és a zuhanás: elveszni jelen, múlt és jövő között, örök életre lelni a pupilláid között azért mégsem tűnik olyan rossz dealnek.
- Tündérport. - Ismétlem utánad a szavakat és az agyam egy lassabb ütemre vált, mert tulajdonképpen ezen a ponton számít-e egyáltalán, hogy be vagy tépve? (IGEN) Nem inkább annak kellene fontosnak lennie, hogy itt vagy? (DE, CSAK HÁT BE VAGY TÉPVE) Szóval csak megölellek, mert mégis csak megkönnyebbülök, hogy láthatlak és tudod igazából nem annyira értem, hogy ez miért van, de azért ez nem olyan szar érzés, hogy automatikusan lázadjak ellene, szóval csak beletemetem a tompa cigarettafüst illatú hajadba az arcomat és veszek egy mély levegőt, hogy a gyomrom tényleg összeszoruljon, csakhogy ne olyan beránt az űr módon, hanem valami új, ismeretlen-féle szorítás legyen ez.
És baszd meg bébi a mellkasom is szorítani kezd, ahogyan kimondod ezeket a szavakat, mert lehet volt egy-két pillanat amikor áltattam magamat, hogy neked én vagyok a legjobb megoldás, de még soha nem láttam olyan filmet, amiben az olyan suttyók, mint n meg tudják tartani az olyan jó csajokat, mint te. Szóval csak veszek egy mély levegőt, a fejemet hátrább húzom, a kezemmel meg beletúrok a hajadba, hogy a fejedet így irányíthassam: nézz csak a szemembe és köpj ki valami másik dimenzióban.
- A világ legnagyobb balfasza az az alfa, ha kihagyta élete legszuperebb csaját. - Mondjuk ettől még a mellkasom kurvára szorít. - És tudod mit? Én is balfasz vagyok, amiért nemet mondtam a világ legjobb csajának. - Szeretnék egy kicsit részegebb lenni, hogy ez ne legyen olyan vallomás-szerű, mint a múltkor és hogy a deja vu érzés ne köszönjen vissza: pedig most is megérdemelném azt, hogy ne érjenek célba a mondataim. Akkor lehetnénk egy-egy bébi.

if i could paint the sky

Felbasz, hogy kedves vagy hozzám. Látom magam előtt, ahogy lerázom a kezedet az arcomról, ahogy toporzékolok, mint egy hülyegyerek, ahogy az arcodba visítom, hogy hagyj békén, hagyj békén, HAGYJ BÉKÉN, ne próbálj most megkenni kedvességgel, megvesztegetni törődéssel, amikor--
De mégsem csinálok semmit, csak hagyom, és visszabámulok rád – vagy anyámra, vagy apámra, vagy a nővéremre, vagy Balthimore-ra, vagy Wickedre, arra a masszaszerű valamire, amiről olykor álmodom, és arc nélkül is tudom, hogy ő az –, és ha nem lennék betépve, talán szikrázna a tekintetem, és tudnád, hogy fel vagyok baszva.
A kérdésedre – hogy kerülök ide – éppen csak feléd fordítom a telefonom még mindig ragyogó képernyőjét, nem mintha hagynék elég időt arra, hogy leolvasd, mi van rajta, de ez már voltaképp válasznak minősül.
– Tündérport – mondom, mert a zacskó már nincs meg, az egészből nincs meg már semmi, de nem tudom, hogy a tündérpor járt-e nálad valaha, mert Titannal csak nem sokkal azelőtt teszteltük, hogy felrobbant volna a Nymph, aztán meg Oakley is eltűnt, hát fogalmam sincs, hogy általad valaha kereskedelmi forgalomba került-e.
Most akkor innentől kezdve Titan helyett te fogod velem tesztelni a cuccot? Vagy ha Titan nincs, már én sem kellek? Oakley visszajön még valaha? Egyáltalán van értelme bárminek?
Felpillantok a plafonra, és szárnyas bálnacsillagképek kavarnak felettünk. Felmutatnék, megkérdezném, hogy láttál-e már ennyire szépet valaha, de közben beszélsz – összefolynak a szavaid, amelyik mégsem, azt fordítva hallom
arnyahuz gedih gye nav egésküsz kenika tnim
vagy még úgysem –, aztán meg magadhoz húzol, én pedig bármennyire is szeretném, képtelen vagyok meggyőzni magam arról, hogy ez az ölelés bepótolhatja azt a rengeteg másikat, amit nem kaptam meg, bármennyire is szerettem volna.
– Azt mondtam az alfának, hogy meghúzhat a vécében vagy a kocsiban, és nemet mondott. Te is nemet mondtál. Mindenki nemet mond. Létezik másik szó a nemen kívül? Másnak biztos, nem? – A mellkasodba duruzsolom, és tágra nyílt szemmel bámulom az ingedre tapadt női hajszálakat. Lehet, hogy az enyémek. Lehet, hogy valaki másé. Lehet, hogy több mindenki másé. Mégsem tulajdonítok nekik nagyobb jelentőséget annál, mint hogy már-már mikroszkopikus részletességgel látom őket, és hogy a házibuli mélabús ambientjében úgy táncolnak, mint szúnyogok a lámpafényben.

suddenly I was a lilac sky

A fejemet beledöntöm a kezembe és csak bambán figyelem ahogyan a lányok az ölemben smárolnak, hát bassza meg, miért te jutsz az eszembe erről a két csajról is? Pedig még csak nem is hasonlítanak rád, lepukkant kis luvnya mind a kettő, akiket már kicsit jobban szétszedett a sok drog, hatalmas lila karikák a szemeik alatt, meg megereszkedett bőr, és hiába-hiába-hiába bámulok bele abba a csókba, nem jut eszembe
semmi
rajtad
kívül.

És még csak be sem téptem.

Nem tudom, hogy képzellek-e, először az illatod kúszik az orromba mégis, hogy a faszba lehet, hogy ilyen rövid idő után is rögtön rád érzek? A fejem automatikusan fordul feléd és bébi-bébi-bébi: már ott is állok előtted és csak belebámulok azokba a kétségbeesett (??) szemeidbe - szanaszét vagy, elkenődött sminkkel meg szomorúság szagával amitől egy kicsit összeszorul a mellkasom és tudod mit, ezelőtt azt sem tudtam, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges, most meg itt állok és még csak be sem basztam és szorongok, amiért így kell lássalak.
- Bébi. - A kezemet az arcod két oldalára teszem, hogy a fejedet magam felé fordíthassam, igazi feketelyuk a pupillád, beszív, beránt és majd kiköp valahol, valahol egyedül. - Nem tudom miről beszélsz, de... - Egyszer már eljátszottuk ezt, nem igaz? Be voltál tépve és nem értettél belőlem semmit igazán hát mégis hogyan mondhatnám el most mindazt neked, ami szorongat, ha te akkor sem értetted meg? - Hogy kerülsz ide? - Végig pillantok rajtad, pocsékul nézel ki, kár lenne tagadni. - És mit szedtél be? Totálisan úgy nézel ki, mint aki...- Szét van esve. - Mint akinek szüksége van egy hideg zuhanyra. - Egy istenes józanodásra és tudod mit bébi, lehet, hogy kurvára nem számít, hogy kerültél ide csak az, hogy itt vagy, úgyhogy így félrészegen úgy ölellek magamhoz, ahogyan csak tudlak: szorosan húzlak magamhoz és beléd temetkezem, mintha soha többé nem akarnálak elengedni.

if i could paint the sky

A táskámban kotorászok papír zsebkendőért, miközben a taxis perzsául magyaráz. Néhány kanyar után rájövök, hogy nem, igazából angolul, csak összemossák a szavait a könnyeim. Igazából leszarom, magyarázzon, ha akar.
A karmos végű, skarlátpirosra pingált műkörmeim hirtelen belebotlanak valamibe. Kihalászom a rég elfelejtett tasakot – Vegyész a te kedvedért rakott bele csillámport, és nevezte tündérpornak –, Titan hangja szökik az egyik fülemből a másikba, mintha csak belesóhajtana a nyakamba, és égnek állna minden szőrpihe a tarkómon – bár én inkább neveztem volna nimfo Barbie-nak –, mégis mosoly kúszik a reszkető szélű ajkamra.
A tasakból a kézfejemre szórom, mintha csak tequilázni készülnék, és felszippantom.

Vágás.

Fogalmam sincs, hol vagyok. Azt sem értem, hogy kerültem a taxiból a taxi mögé, a piros helyzetjelző már magában elvakít, de amikor a kanyar előtt lefékez, a féklámpa csaknem kiégeti a szememet, hát kénytelen vagyok az arcom elé kapni a kezemet.
Teszek egy lépést hátra. Beleakad valamibe a cipőm sarka, fenékre esem. Nevetek.
Felnézek az égre, és a konstellációk szárnyas bálnákként kezdenek úszni felettem. Nem tudom, hogy meddig fekszem ott. Nem tudom, hogy egyáltalán fekszem-e.

Vágás.

Bambán bámulom az ajtót, bambán bámulok a tulajdon kezemre, a kinyújtott mutatóujjamra, ami éppen eltávolodik a csengőtől. Lehetséges, hogy a csengő egy Chainsmokers-szám dallamát énekelte Titan hangján? Aligha.
Lassított felvételben nézek a másik kezemre, a telefonom képernyőjének kékfénye úgy csábít, mintha szerelmes molylepke lennék, és minden csökevényes idegszálammal meg akarnék dugni egy asztali lámpát.
Magam elé tartom a telefont, a SnapChat tartózkodásihely-követőjét látom magam előtt, de addig nem jutok el, hogy megfejtsem, mégis kit akartam lenyomozni ennyire elkeseredetten, mert megjelenik egy random lány a random ajtóban, random módon van felnyírva oldalt a haja, ami akkor is szánalmas volt már, amikor én voltam tini – várjunk, még mindig tini vagyok –, ez utóbbi gondolatra mégis szexinek tűnik, előrehajolok, és a hajába túrok – a hosszabb részébe –, de ahelyett, hogy megcsókolnám, csak az orra hegyére nevetek.

Vágás.

– Mi baja van velem mindenkinek? Téged kérdezlek, mert te kezdted az egészet. Miért nem vagyok elég jó neked? Végül is tudnod kéne, nem? Tudod, milyen volt vele egyedül, amíg te ki tudja, hogy hol jártál? Egyikőtök sem segített. Nem egy gyereknek kéne eltartania a magatehetetlen anyját. Azt hitted, hogy ha megharapsz, azzal mindent megoldasz? Sosem kérdeztem meg, mert nem mertem, mert féltem tőled. De most már elmondhatnád, hogy miért szól arról az egész életem, hogy mindenki otthagy.
Az előbb még te voltál az. Aztán anya voltál. Aztán apa voltál. Aztán Tessa voltál. Aztán már nem tudtam eldönteni. Talán én magam.
Még tudnám folytatni.
Lenézek a telefonomra, és még mindig a SnapChat tartózkodásihely-követője van megnyitva. Hogyhogy nem lockolódott a képernyő?
Felnézek. Remus.
Tompán búg körülöttünk a zene, néhányan smárolnak a sarokban, mások pettingelnek a kanapén. Senki sem figyel ránk, csak valami fos ambient szól, mintha elsiratná az Újévet, pedig még éppen csak most kezdődött.