2019.
– Nem merem megnézni – mondta anyám, aki amúgy nem mellékesen az a nő, akinek az első két szó ebben a sorrendben még minden bizonnyal soha nem hagyta el a száját. Nem tudom, hogy most az változott-e, hogy betöltötte a harminchármat, vagy én a tizenötöt, mindenesetre összevontam a szemöldökömet, és odaléptem az ajándékcsomaghoz, és babrálni kezdtem a fényes, vörös szalaggal.
– Mit csinálsz?
– Azt mondtad, nem mered megnézni, akkor megnézem én – válaszolom a bütykeinek, amint a tenyerébe temeti az arcát. Persze, azért az ujjai között leskelődik, hát forgatom egy sort a szememet, aztán felbasz a csomag, és megrázom.
Anya halkan sikkant, és még hétrét is görnyed, mintha így messzebb lehetne a csomagtól, és annak a tartalmától.
– Hát, legalább nem zörögnek benne további elemek – vetem fel amúgy szerintem tök vigasztalóan, de ő meg láthatóan tök nem vevő a tök vigasztaló felvetésemre, szóval csak elhúzom a számat, aztán a konyhába sétálok egy ollóért – nem titkoltan abban a reményben, hogy addig esetleg kinyitja ő a csomagot, és nem csinálja... hát, na, ezt az izét, amit most csinál, és amit fullra nem tudok hova tenni –, aztán elnyesem a szalagot, kinyitom a dobozt, és kettőt fordul a gyomrom ettől a túlságosan is ismerős szagtól.
– Azért igazán küldhették volna hűtőládában a tesód fe-- Na, várjunk csak! – Oldalra biccentem a fejemet, az oldalra biccentett fej a csomagból meg visszanéz rám.
Csak kicsit sikkantok fel majdnem, ahogy anyám izgatottam a nyakamba lehel.
– Ez nem a testvérem. Soha az életemben nem láttam még ezt a nőt.
– Vagy legalábbis a fejét.
– Soha az életemben nem láttam még ennek a nőnek a fejét – nyugtázza anélkül, hogy amúgy mellékesen a torkomnak ugrana, és közelebb hajol a levágott fejet tartalmazó dobozhoz. Én a magam részéről addig megnézem a UPS feladólevelét, mert hát, lássuk be, simán meglehet, hogy csak elkeverték, és valakinek meg éppen Aruna néném fejét postázták, nem?
– A cím az stimmel – biggyesztem le az ajkamat, bizonyítékként anya felé nyújtom, de anya csak kétkedőn rágcsálja a mutatóujjának középső ujjpercét, szóval láthatóan nem sok hasznát veszem. Esküszöm, jobban lesokkolta, hogy egy vadidegen fejét kapta, mintha a nővéréé lett volna benne!
– Na, jól van – sóhajtok, mint hát általában azok a tinédzserek, akiknek MINDENT maguknak kell csinálniuk: előveszem a zsebemből a mobiltelefonomat, lefényképezem a levágott fejet, de túl sötét a kép, szóval egy picit arrébb kell forgatnom a dobozban, ami azért ELÉGGÉ undi, lefényképezem még egyszer, aztán úgy emelem a szám elé a telefonomat, ahogy a többi lány szokta, amikor zsíros kenyérként tartják a kezükben a készüléket.
– Légyszi, keresd meg nekem, hogy ez kicsoda – suttogom az iPhone-nak, mire a kijelző elsötétül, csak hogy aztán pár másodperc múlva valami japán adatbázisban találjam magam, ami--
– Ö... – Nagyot nyelek, aztán beharapom az ajkamat, mert bár a levágott fej látványa annyira nem mozgatott meg, tudom, hogy mi fog következni, hogy ha nem tudom kiolvasni ezeket a szájba baszott--
– Sachiko, hányszor mondtam már, hogy gyakorold a kandzsikat?
Na, hogy kinyílt valakinek a csipája, hogy újból visszahelyezkedhetett az anyaszerepbe!
– Anya, MINDENKI angolul beszél körülöttem, oké? Nem fogok napi négy-öt órát görnyedni a kurva kandzsik felett azért, hogy el tudjak olvasni egy rohadt NAPILAPOT, amit AMÚGY SEM olvasnék, mert--
– Aruna. Kobayashi – veszi ki a telefont a kezemből, aztán összevonja a szemöldökét. – Ugyanúgy hívják, mint a nagynénédet, és ugyanabban a prefektúrában lakik, mint a nagynénéd. Éppen csak öt évvel idősebb nála! – Felnevet, mintha amúgy nem lenne valahol tök szomorú, hogy a jakuza el akarta neki küldeni a nagynéném levágott fejét amolyan diszkrét fenyegetésként, hogy nehogy azt higgye, hogy megfeledkeztek róla, valamint annak a tizenöt éves évfordulójáról, hogy apám elárulta őket, ők meg kicsinálták, anya meg nyolc hónapos terhesen fogta magát, meg amúgy baromi, BAROMI sok pénzt, és megpattant Japánból.
Aztán Oroszországból.
Aztán Görögországból.
Aztán Spanyolországból.
Aztán most itt vagyunk Londonban, és nagyon úgy tűnik, hogy--
– Akkor ez most azt jelenti, hogy itt sem maradhatunk tovább?
– És azt, hogy megint új iratokra lesz szükségünk. És a rokonainknak is, hogyha azt szeretnénk, hogy a jövőben is mások fejét kapjuk meg.
– Én senkinek a fejét sem szeretném megkapni igazából – mondom a körmömet piszkálgatva.
– Én sem, kincsem. Én sem – ölel magához anya, aztán pedig megkér, hogy kérjem meg a telefonokat, hogy a rendszerekben írják át valami újra a nevünket. Újra és újra és újra.

2020.
KIZÁRTÁK A RAINBOW SIX: SIEGE PRO LEAGUE-BŐL A SPACESTATION GAMING SZTÁRJÁTÉKOSÁT, AYA YAMAGUCHIT – adta hírül a PC Gaming és az IGN a Ubisofthoz közel álló forrásokra hivatkozva. Aya Yamaguchi (15) korábban jelen volt az Overwatch és a CS:GO bajnokságain is, 2019-ben pedig az amerikai Complexity Limit guildben world firstként ölt több PvE bosst is a World of Warcraft: Battle for Azeroth kiegészítőjében.
Yamaguchi legnagyobb kritikusainak minden esetben éppen ezek az eredmények az elsődleges érveik: nincs még egy olyan e-sportoló a világon, aki képes lenne egyszerre ennyi területen csúcsteljesítményt nyújtani.
„Ahhoz, hogy egyáltalán például a FIFA vagy a Forma-1 e-bajnokságok közelébe juthasson bárki is, napi 8-10 óra gyakorlásra van szükség. Nem tudom elképzelni, hogy lehetséges, hogy valaki ennyi FPS-ben és TPS-ben ennyire kiemelkedően szerepeljen, arról nem beszélve, hogy mellette egy rengeteg gyakorlást igénylő PvE játékban is ennyire eredményes legyen. A Complexity Limit a fasorban sem volt, amíg Yamaguchi be nem lépett hozzájuk. Ráadásul egy csicska Arms Warrior. Ki a fene játszik Arms Warriorral 2020-ban?” – nyilatkozott egy önmagát megnevezni nem kívánó Twitch streamer.
Az ügyet tovább bonyolítja, hogy Yamaguchit úgy zárták ki, hogy a mai napig nincs bizonyíték arra, hogy third party appokat használt volna, vagy bármilyen cheat kódot alkalmazott volna a meccsek során.
„Én sosem csalok. Minden meccs előtt megkérem a játékot, hogy hadd nyerhessek én. Nem tudtam, hogy ez tilos” – mondta Yamaguchi, de további kommentárt nem fűzött az eseményekhez. A döntést elfogadta, nem támadja meg az ítéletet.

2021.
Lebasztam a táskámat, körbenéztem a szobában, és ha itt lett volna anya, megmondtam volna neki, hogy az egészet FEKETÉRE fogom festeni, és mindenki bekaphatja. Már nem a fekete festéket. Meg nem is a szobát. Hanem úgy mindent.
– ...örökké üldözni fog benneteket. Tényleg, el sem tudom mondani, hogy mennyire--
Ezen a ponton teszem fel a zajszűrős fejhallgatómat, elbaszott spanyol punkzenét hallgatok – mert bár a japántudásom, legalábbis az olvasási szintem továbbra is egy nyolcéves gyerek szintjén áll, oroszul, spanyolul, görögül és angolul tökéletesen megtanultam az elmúlt évek költözködései után –, és kinézek a kibaszott Washington kibaszott esőjébe, és szó szerint belesajdul a szívem, hogy ott kellett hagynunk Malibut.
Jó, tudom, hogy JJ-t és Nancyt Malibuban ismerte meg anya, de attól még ők is ITT vannak, ebben a retkes, szürke, unalmas, fostalicska városban ahelyett, hogy fehér homokban fetrengenénk, és pálmafák alatt deszkáznánk, és ettől ők is ugyanolyan bénák lesznek, mint amilyen béna ez a retkes, szürke, unalmas, fostalicska város, és utálom, hogy itt kell lennem, és utálom, hogy anya itt fog hagyni, mert ha amúgy eddig nem mondtam volna, anyukám a legszuperebb ember az egész világon, és amúgy ezt még ez a retkes, szürke, unalmas, fostalicska város sem tudná elszúrni.
Legfeljebb a köcsög Sárkány Rendje, az ázsiai boszorkányok kovenje – pontosítanék: a kőgazdag ázsiai boszorkányok kovenje –, amely ezen a ponton elégelte meg a szintén boszorkányokból álló jakuza túlkapásait, és éppen most, MOST akarják megoldani ezt az ügyet, amihez anyám a nyolcvanadik névváltoztatásunk és költözésünk után is úgy asszisztál, mintha kötelező lenne neki.
– Sachiko?
Úgy teszek, mintha nem hallanám meg az elbaszott spanyol punkzenén keresztül, és csak duzzogva bámulok ki az ablakon, amíg oda nem jön hozzám, és át nem ölel. Ha már azt tudjátok, hogy az anyukám a legszuperebb ember az egész világon, talán azt sem árt tudni, hogy egyedül ő ölelhet meg, és senki más.
– Sachiko, elintézed nekem, hogy egy arcfelismerő se regisztrálja az arcomat, amíg Sanghajba nem érek?
A nyakamra csúsztatom a fülesemet, előveszem az iPhone-omat, és mélyen anya szemébe nézve azt suttogom:
– Légyszi, ne hagyd, hogy bármilyen rendszer is felismerje az anyukámat.
És mivel szépen megkértem rá, tudom, hogy így is lesz.