Calista & Markus

Markus&Calista

She had a wild, wandering soul but when she loved, she loved with chaos and that made all the difference.'

Calista & Markus

Markus&Calista

She had a wild, wandering soul but when she loved, she loved with chaos and that made all the difference.'

Calista & Markus

Markus&Calista

She had a wild, wandering soul but when she loved, she loved with chaos and that made all the difference.'

A szex továbbra sem változott sokat, még mindig ugyanolyan jó, mint akkoriban – talán még jobb is. Viszont remélem, hogy nem hiszi azt, ezzel most minden meg van oldva, mert ez távolról sincs így. Kiélveztük egymást, mert legbelül mindketten ezt akartuk, de túl sok és túl mély sérelmek húzódnak meg mindkettőnkben, hogy csak úgy félrerakhassuk ezeket. Én legalábbis biztos, hogy nem fogom.
Mikor a törlőig és vissza is a vámpír erejét használja, csak újra morgok egyet, és megforgatom a szemeimet. Nem veszem el a kendőt, csak felállok és megvárom, míg a fürdő irányába terel. Én csak egy kicsit figyelmes szerettem volna lenni, hogy ne hagyjunk olyan nagy mocskot magunk után, ő viszont továbbra sem képes ennyit megtenni értem, hogy legalább akkor ne használja a képességeit, mikor jelen vagyok. Tudhatná a szavaimból, hogy mennyire utálom ezt az egész létet attól a kevés jótól eltekintve, amivel valójában jár.
Csendben sétálok el a szobájába, majd a törölközővel a fürdőbe. Zuhany vagy kád? – merül fel bennem a gondolat. A zuhany gyorsabb lenne és nem állna fent a lehetősége, hogy bejön utánam, a másikat viszont jobban kívánom most. Így viszont legalább fel tudom mérni, hogy ő vajon mennyire tartja tiszteletben az előbbiekben megállapodottakat. Kiélvezzük egymást, aztán majd beszélgetünk – és ne mondja nekem, hogy nem élvezte eléggé, mert azt mind éreztem, mind hallottam, de szerintem még a szomszédok is.
Megengedem a kádba a vizet, keresek valamit, amivel be tudnám kicsit habosítani és bezárom magam mögött az ajtót, mielőtt beleülnék az egyre magasodó vízszintbe. Miután kellően ellepi a testemet a hab, s a víz, ellazulva hunyom le a szemeimet, mintha csak otthon lennék. Hallom, ahogy próbálja kinyitni az ajtót, majd a zárt is elkezdi babrálni. Fel nem pillantok, irányába sem fordulok, mikor végül belép a szobába.
A kíváncsiság azonban úrrá lesz rajta. Kinyitom a szememet, mikor a zuhanyrózsából megindul a víz és megrázom a fejemet látva azt, hogyan is próbál elcsábítani a fürdése közben. Kár lenne azt állítanom, hogy nincs rám hatással... A látható dolgokat azonban szerencsére ellepi a hab, így nekem csak élvezni kell a műsort. Többet viszont továbbra sem akarok.
Elmosolyodom, mikor egy pár pillanat erejéig magához nyúl, továbbra is kínozva ezzel engem. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog, mikor magához nyúl, de a fene egye meg, nagyon őrjítő! Főleg, miután azzal a mosollyal rám néz közvetlen utána.
Továbbra is csendben követem a tekintetemmel, mikor odasétál a kádhoz és a lábaim közé befúrja magát. - Te házad. Akkor csatlakozol, amikor szeretnél. De nem úgy volt, hogy csak gyorsan jössz és letusolsz? - vonom fel a szemöldökömet mosolyogva.
Két kezemmel a kád szélét fogva tolom feljebb magamat, hogy kicsit könnyebben tudjak mozgolódni. Előrébb dőlök, egyik térdemet közvetlen a két lába közti rész alatt támasztva meg és arcához hajolok. - Nem az volt a megállapodás, hogy beszélgetni fogunk? - kérdezem tőle kéjesen, miközben térdemet egy kicsit fentebb tornázom, úgy dörgölve hozzá azt a legérzékenyebb pontjához, ezzel próbálva kínozni őt pár pillanat erejéig. Nyomok egy apró csókot a nyakára, a füle mögötti területre, majd kicsit megharapom a fülcimpáját is. Végül félbehagyva az édes gyötrődést újra visszahelyezem magamat a korábbi helyzetembe. - Szóval, hogy legyen? Változtatni szeretnél a megállapodásunkon, kicsit kitolva ezzel a beszélgetést, vagy tartod magad hozzá? - mosolygok rá kicsit oldalra döntve a fejemet, a lábait végre a mellkasomra helyezve.
- Az előbbi mondjuk elég kedvemre való volt. Akár meg is ismételhetnéd, csak most kicsit jobb rálátással - és ezt nem feltétlenül most értem, ebben a habos helyzetben. - Biztosra veszem, hogy egy kezdési pontnak tökéletes lenne - teszem hozzá, miközben lágyan a combjait simogatom. A fene… csak sikerült kijátszania megint. De ha ezt akarja, akkor viszont én osztom le a lapokat, máskülönben nincs alku. És ezzel szerintem ő is tisztában van, mert mióta elszakadtunk egymástól, határozottan visszatértem az érkezésem utáni állapotomba. Most viszont kezd megtörni újra a jég... A kérdés csupán az, hogy vajon képes ezekkel együtt élni, vagy továbbra is fenn akarja tartani a domina szerepét?

+18
Maradjak csendben? Hát, ha nem akarnám ennyire, vagy, ha nem ő mondta volna, az illetőnek már behúztam volna rendesen. Neki elnézem mégis, mint mindig. A megszökését illetően nem leszek ennyire kegyes, de arra most nem akarok gondolni. Csak élvezni akarom őt. Imádom minden érintését. Amikor a fenekembe markol, bár nem okoz testi fájdalmat, felszisszenek. Aztán A nyakam csókolja, majd a kulcscsontomnál időzik egy, és utána melleim kezdi el. Hihetetlen mennyire jó benne! Még többet akarok, ebből, és meg is adja, kérnem sem kell. Amit a melleimmel tesz, az maga a csoda. Ahogyan a mellbimbóim csókolja, attól teljesen kikészülök. Közben tovább mozgok rajta, ringatva a csípőm, lassan erotikusan, kiélvezve egymást. Utána  ismét az ajkaim kezdi el csókolni, majd a kezével végigsimít a le a melleim között, egészen le a hasamon át a nőiességemig. Felnyögök, ahogyan ott hozzám ér, és akaratlanul is beleharapok az ajkaimba, hátravetve a fejem. Közben a két kezemmel megtámaszkodom, picit hátradőlve, hogy még jobban elérje azt a pontom.  
-Igen, még. - nyögöm neki. Annyira ügyes, és gyakorlott mozdulatokkal teszi, hogy hamarosan elélvezek, és aztán ő is követ engem. A nyakamba csókol, majd végigsimít az oldalamon. Rámosolyodom, majd én is megcsókolom őt. - Ez, valami csodálatos volt. - mosolygom tovább.  
Mikor papírtörlőt kér, először nem értem mi van. A fürdő gondolata már igencsak tetszik. Azonnal beindulnak az agytekervényeim és perverz irányba. Aztán persze felkelek róla, de nem szívesen.  
-Igen van. - máris hozom. Válaszolom, és vámpírsebességgel a konyhába futok, majd vissza, kezemben a törlővel. - De igazán ne fáradj vele, holnap úgy is jön a bejárónőm. -teszem hozzá, miközben előtte állok, és végigmérem őt ismét.  
-A fürdő jól hangzik. - harapok buján az ajkaimba. Szándékosan az én szobámba küldöm, mivel tudom, hogy ezek után ismét visszatérünk a rideg valóságba, ahol gyűlöl. Nekem pedig ahhoz még nincs kedvem, csak őt akarom. Ki is alakul egy kis huncut terv a fejemben.  
-Jobbra a második ajtó. A törölköző a fürdő ajtaja előtti komódban lesz, bal kéz felé..  - mutatom neki az irányt a folyosó felé. Négyszobás lakás, amibe bele tartozik három háló, és egy dolgozószoba. Ehhez jön plusz a nappali a konyhával és az étkezővel egybekötve. Tipikus amerikai lakás.  Ahhoz a színvonalhoz képest, amit megszoktam, kicsi, de itt pont megfelel nekem. Megvan benne a régi, és az új bája is. Az épület öreg, vagy kétszáz éves, és ez meglátszik a stílusán, de közben a bútoraim modern stílusúak, de azért nem túl minimalisták, inkább elegánsak. Az ízlésem is merész, akárcsak én.  
Várok vagy tíz percet, mikor utána megyek. A szobámba az ajtó nyitva van, de a fürdőé már nem. Kis cseles, bezárta magát. Előveszek egy hajtűt a szépítkező asztalomban lévő tartóból, és alig fél perc alatt ki is nyitom az ajtót. Előtte kiveszem én is a komódból a puha törölközőt, és benyitok. Az ajtó háttal van neki, a kád pont a zuhanykabinra néz. Már tudom miért tetszett meg ez a lakás.  
-Szia. - köszönöm rá. - Nem zavarok sokáig, csak gyorsan letusolok. - Lódítok kissé, bár a tusolás része igaz. Közben megengedem a zuhanyt és beállok alá, majd nekiállok mosni magam tusolóval. Szépen lassan, és igen, nyitva hagyom szándékosan a tusoló ajtaját, mivel a párától nem lehetne látni a műsort. Úgy teszek, mint aki nem figyel rá, csak szappanozom a testem, habozom, és mindenhol megmosom magam. Az ujjaim kicsit el is időznek a mellbimbóimon, és csiklómon, hogy ingereljem őt. Aztán mégis ránézek egy pajkos mosoly keretén belül, majd lemosom magamról a habot. Odasétálok hozzá pucéran és vizesen, és beszállok a kádba, vele szemben, a lábai közé. Szerencsére nagy a kád, így bele férünk mindketten. A lábaim még nem nyújtom ki, nem akarok tolakodni. Ha pedig enged, úgy is a mellkasára teszi, esetleg csókot nyom rájuk, egyre feljebb, és feljebb... elkalandoztam. Megköszörülöm a torkom. Ideje még kedvesebbnek lennem.  
-Remélem nem bánod, ha csatlakozom. - nézek rá mosolyogva, és bevallom, nem akarom nálam túlfeszíteni a húrt. Nagyon okosnak, és türelmesnek kell lennem, ha vissza akarom őt kapni.  

♕

+18

Vívódom. Egyik részem itt akar maradni, másik pedig még Washingtont is elhagyná, csak ne kelljen őt látnia. Lenne hova mennem, viszont akkor újra elölről kellene kezdenem mindent. Hosszú évek alatt sikerült felépítenem és tökéletesítenem az éttermeimet, a kapcsolataimat, ezt pedig nem fogom még miatta sem eldobni. Attól nem félek, hogy az életemre bármilyen veszélyt is jelentene Calista. Egyszer már megölt, mi rosszabbat tehetne ennél? Végez velem megint? Nem lenne új az érzés. Engem akar, viszont nem hiszem, hogy darabokban.
Ha most innék, valószínűleg félrenyelnék. Calista, a nagy vámpír beismeri, hogy hibázott? A következő mi lesz, kiderül hogy Washingtont nem vámpírok uralják? Tuti csak álmodom.
Tudom, hogy rosszul esnek neki a szavaim, legnagyobb szomorúságomra pedig ezt érzem is a szívének dobogásából. Vámpírként szükségünk van a vérre, amennyiben pedig nem jutunk hozzá, kiélesednek az érzékeink. Én nagyon ritkán táplálkozom, akkor sem emberi vérrel, de legalábbis nem élő emberéből. Inkább maradok az állati eredetűnél, azonban sajnos néha szükségem van az emberire is. De azt jobbára transzfúzióra szánt vérből ejtem meg, amelyet ide szállítanak nekem. Ahogy mondtam, kapcsolatok.
A közelsége megőrjít. Leszögezem neki, hogy amit tenni fogok, azt miért is teszem, és amennyiben ki akarna hátrálni belőle, most tegye. A csókomat egy pillanat alatt viszonozza és elkezd az ablak felé tolni. Egy részem most elgondolkozik azon, hogy az elméletét most gyakorlatba is ki akarja-e próbálni, de szerencsére csak lelök az előtte lévő padra és az ölembe ül. Oké, akkor most kapcsoljunk ki, és ne gondoljunk semmi másra, csak hogy ez minél élvezetesebb legyen mindkettőnk számára.
- Maradj csendben! - nem ez a szó jutott elsőnek eszembe a hangját hallva, de annyi eszem még volt, hogy visszafogjam magam. Nemtetszésemet kifejezvén morranok egyet, mikor hallom a szmoking, és érzem az ing szakadását. A darabokat lesegítem magamról a földre, közben ő már a nadrágomnál tart. És még azt hittem, hogy én vagyok kiéhezve. Nála kicsivel nyugodtabban kezdem el felhúzni rajta a szatén anyagot, majd kibújtatva abból a többihez engedem. Látod, édesem? Így kell ezt csinálni. Aztán meglátom újra a meztelen felsőtestét és rájövök, hogy barom vagyok itt a kekeckedésemmel.
Mikor feláll, hogy az utolsó ruhadarabtól is megszabadítsa magát, beiszom magamba a testének teljes látványát, majd sóhajtok egy nagyot a hirtelen rámtörő gyengeségemben. Mikor újra közeledni kezd hozzám, kezeimmel a csípője után nyúlok, hogy segíthessem elhelyezkedni rajtam. Ajkait csókolom, miközben kezemmel az egyik mellébe markolok és masszírozni kezdem azt. Ahogy a combomon ül megérzem nedvességét, ezért lélegzetvisszafojtva reagálok a mozgolódására, miközben ráfog a férfiasságomra. Egy halk nyögést megejtek az érintésétől, melyet néhány pillanat múlva egy hosszabb kísér, ahogyan lassan befogadja minden centimet. Jól kiismert azon az éjszakán, hisz tudja mennyire szeretem ha a hajába túr az élvezettől, amely cselekvését most is mosollyal fogadok.
Kezeimmel végül a fenekére markolok, és azt fogva segítem a mozgását rajtam, vele együtt sóhajtozva, nyögdécselve. Elszakadok ajkaitól és először az erogén zónáit keresve csókolgatom a füle tövét, nyakának bizonyos pontjait, majd próbálva őt kicsit hátrébb döntve térek rá a melleire is. Mindig tisztában volt a saját idomaival, és a vámpírrá válásom után sokszor igencsak le kellett nyelnem a vágyamat, hogy újra közéjük furakodjak, tekintve milyen öltözékekben mászkált előttem – arról nem is beszélve, mikor ruhát is elfelejtett felvenni. Kulcscsontjánál kezdem a csókjaimat, majd a szegycsontját követve folytatom lefelé az utamat, egészen a kerek formákig. Megeresztek pár csókot a mellei között, aztán rátérek először a bal, majd a jobb oldalira. Számba veszem a bimbókat, és nyelvemmel nyalogatom őket körkörösen, majd fel-le egyaránt. Míg az egyikkel foglalkozom, a másikat a kezemmel foglalom le, ugyanolyan mozgást követve vele. Néha el kell hajolnom egy sóhajtás, nyögés miatt, de aztán újra visszatérek hozzájuk. Megszívom őket, és játszadozom velük, úgy ingerelve őket, ahogyan emlékeim szereti.
Csábít a gondolat, hogy fordítsak a helyzeten és úgy fejezzem be, de nem teszek semmi ilyesmit. Élvezem, hogy most én vagyok kiszolgáltatva, miközben Cali pedig mindent belead ebbe az együttlétbe. A vége felé közeledve már fentebb emelem a fejemet és úgy próbálok engedélyt nyerni a szájába, nyelvemmel mohón keresve az övét. Szabad kezemet levezetem a hasán, egészen a csiklójáig, amelyet gyakorlott mozdulatokkal kezdek el ingerelni. Tudom, hogy ebben a pózban eleve milyen stimulánsok érik, de szeretem, mikor a nő élvezete facsarja ki belőlem is az orgazmust.
Mindent megteszek azért, hogy ő menjen el előbb, és ez hamarosan bekövetkezik. Hallva nyögését és érezve hüvelyizmainak feszülését pillanatokon belül én is követem őt. Fenekére erősebben rámarkolok és hosszasan élvezek el, megtöltve őt forró magommal. Az orgazmust követően szinte kapkodnom kell a levegőt, hisz annyira intenzív volt, hogy létezni alig bírok jelenleg.
Sóhajtozva nyomok pár csókot a nyakára, közben tenyeremet oldalán simítom végig egészen hajáig, amelybe én magam is beletúrok végre. Fogalmam sincs meddig vagyunk ebben a helyzetben, de már érzem, hogy kezd visszafolyni a nedvem belőle és ha nem teszünk egyebet, lassan ez az egész pad olyan lesz, így egy búcsúcsókot követően megtöröm a csendet. - Van valahol papírtörlőd? - tudom, nem a legszexibb megszólalás ebben a helyzetben, de mást nem is igazán tudok mondani. Jó volt a szex - de még mennyire -, viszont ahogy mondtam, ez nem változtatott semmin. A szerelmem megvallásának nem most van itt az ideje – ha egyáltalán eljön valaha.
- Szabad törölköződ van? Egy gyors fürdést megejtenék, ha nem gond - mondom ezt neki, mikor már leszállt rólam és végre én magam is fel tudtam állni az ülő pozíciómból. Tény és való, csupán egy hajszálon múlik, hogy mentem ki ne ne boruljak az ablakon. Uram atyám, de hiányzott már ez Calival...

+18
Csak csendben hallgatom őt, és igen, elszorul a nem dobogó szívem. Ennyi fájdalmat okoztam neki, és még csodálkozom, hogy látni sem akar? Erre pedig számítottam, most mégis a szavaitól, mintha karót döftek volna belém. Kétség sem fér hozzá, elárultam őt, ezt sosem tagadtam. Azt sem, hogy igazságtalan volt őt átalakítani, de abban reménykedtem akkoriban, hogy aztán enyhülni fog a haragja. Én balga! Nekem sem enyhült a dühöm a rejtélyes nő iránt, aki belőlem vámpírt alkotott. Ezt elrontottam, igen, most pedig helyre kell hoznom. Ahogyan undorral beszél rólam, csak még inkább összeszorul a szívem. Szerintem nem állítok valótlant, ha azt mondom évtizedek óta nem éreztem ennyi emberi érzést, mint most. Nem hiába ő az Achilles sarkam. Mindent megtennék érte.
-Sajnálom. Tudom én milyen ez, és azt is, hogy hibáztam. - szólalok meg.  Még inkább összeszorul a szívem, mikor azt mondja, hogy akár önként is átalakult volna, vagy megöregedett volna mellettem. Utóbbit még mindig nem tartottam volna jónak. Képtelen lettem volna végig nézni, ahogyan megöregszik, és meghal. Akkor talán a saját szívembe döftem volna karót, vagy levetettem volna Isabellel a napfény bűbájt és kisétálok a tűző napra. Bármilyen kínhalált elviseltem volna, sőt viselnék, csak őt védjem. Hihetetlen merre haladnak a gondolataim, és alig egy órája tért vissza az életembe. Csak nem szabad nagyon mutatnom azt, hogy mennyire fontos nekem, mert vannak ellenségeim bőven, és ezt ki is fogják használni, ha megtudják. Kérdésére felvonom a szemöldököm, de ekkora már tombol.  
-Igen beszélgetni. - mondom komolyan. - Régen sokat beszélgettünk. - teszem még hozzá. Persze ő neki más tervei vannak, és csak tippelni tudok arra mi. Csak lehunyom a szemem, és várom, hogy befejezze, mert igen fájdalmas őt ilyennek látnom, de a következő tettével mégis meglep. Megcsókol, és nem is akárhogyan. Annyi szenvedély, vágy, düh van benne, hogy teljesen megrészegülök. Magához von, én pedig a kezem a karjára teszem, és viszonozom édes, vad csókjait. Aztán finoman az ablakpad felé vezetem, amit fehér puha, párnás vászon borít és sok párna díszít. Imádok itt reggelente ülni, kávézni, és élvezni a napfelkeltét. Sokáig ezt nem tehettem, és már jó pár évtizede tehetem, mégsem tudok ráunni. Imádom, ahogyan a nap az arcomat melegíti, és mintha erőt is adna. Bár ez lehetetlen természetesen. Ez a hely tökéletes lesz arra, hogy megújítsuk a kapcsolatunk Markusszal. Leül a padra, én pedig az ölébe ülök, majd és finoman megcsókolom.  
-Úgy hiányoztál. - simítom meg az arcát, majd újra megcsókolom. Aztán szinte letépem róla a zakót, majd az inget is. Végig simítok a kidolgozott mellkasán. Ledöntöm őt a padon, és rámászva csókolom őt az ajkaitól, a nyakán át a mellkasáig, majd a hasfalát, és mikor elérek a nadrágjához, elégedett vigyorral nézek fel rá, és bontom ki az övet, majd a gombolom ki a nadrágját. Elégedetten mustrálom, hogy kemény a férfiassága. Végig simítok a hasán ismét, majd újabb csókot adok rá. Máskor elidőznék a férfiasságával jó ideig, kényeztetve az ajkaimmal, de most nem bírom ki, magamban akarom érezni őt. Már az is kész csoda, hogy ennyire tartom magam. Gyorsan le is vetkőztetem, és ő sincs teljesen magánál, a vágytól, mert nem szól, csak kapkodva segít nekem megszabadulni a ruháitól, és az enyémtől is. Leveszem gyorsan a csipkés fehérneműt is, és elhajítom valahová a szobában. Ismét hozzábújok, és csókolom őt hosszan, miközben a pucér testünk egymáshoz simul. Aztán felülök, újra, és lassan ráülök a férfiasságára, könnyedén, hiszen már kellően nedves vagyok, ehhez elég volt tőle egyetlen csók, és a testének közelsége. Közben felnyögök, ahogyan befogadom őt magamba, és a kezemmel a hajamba túrok, az ismerős érzéstől. Lassan mozogni kezdek rajta, a csípőm ringatva, kiélvezve őt magamban. Hiányzott ez is vele, hogy végre az nélkül lehetünk együtt, hogy tudnám, valami szörnyűséget kell tennem, az önzőségem miatt. Most csak ő, meg én voltunk, és a gyönyörű Washingtoni éjszaka, ami az ablak alatt terült el. Két vámpír, akik végre egymásra találtak, még ha tisztában is voltam azzal, talán sosem bocsájt meg, és a kettőnk harca csak most kezdődik igazán. A testiség azonban segített, és ez elég is volt ebben a pillanatban.  

♕

- Nem hánytorgatok én senkit és semmit sem. Alapvetően nem is erre céloztam - viszont látom nem teljesen jött át neki. A lényeg nem azon volt, hogy talált-e magának valakit, hanem hogy egy harmadik nézőpontból figyelve a mi kapcsolatunk mennyire elbaszott volt. „Kapcsolatunk”. Emberként egyre jobban kezdtem őt megkedvelni és végül csak beigazolódott, amitől tartottam eleinte: ő lett a végzetem. A szó szoros értelmében. Boldog voltam. Azt a képsort viszont nem fogom elfelejteni, mielőtt végzett velem és próbált a sajátjává tenni. Mint egy pincsikutyát.
- Ó, pedig kellett. Nem is emlékszel már, hogy emberként 8 hónapba telt beadnom a derekamat, miután átváltoztattál meg mindig találtam valami kifogást? Pedig igazából csak annyi volt, hogy nem akartam hozzád érni. Minden bizalmamat elvesztetted - az utolsó szavak jóval nehezebben gördülnek le az ajkaimról, mint azt gondoltam volna. Pont azért, mert őszinték és igazak.
Velem akar eljátszani. Hogy kikerüljek a bűbája alól, inkább másfelé veszem az irányt. Kár lenne mást állítanom, még mindig hatással van rám a jelenléte, és már most érzem, hogy ennek nem lesz jó vége előbb-utóbb. Egy éjszaka… úgy igazán egy éjszaka volt köztünk, mikor teljesen elengedtük magunkat és csak a vágyaink vezéreltek. Becsapnám magamat, ha azt mondanám, nem vágyom vissza azokat az érzéseket, melyeket a halálom előtti pillanatokban éltem át.
Szavaira nem reagálok semmit, inkább másra terelem a témát. - És lám! Pont ezzel taszítottál el magadtól - sóhajtok fel, ahogy lehunyom a szemeimet és leejtem a fejemet. Most én simítok bele a hajamba, hátratúrva azt. Felvonom a szemöldökömet, mikor arcomra simít és ugyan a szót nem mondja ki, de kérlel. Legalábbis nem érzek követelőzést, parancsot a hangjában, mint korábban.
- Pedig ez az igazság, Cali. Nem élvezem ezt. Megvetem ezt az egész vámpírlétet, amióta csak átváltoztattál - viszont az agyamig csak a válaszom után ér el, amit ő mondott. A kezét elveszem az arcomról, de mielőtt folytathatnám a gondolatomat, már újra megszólal. És ezzel csak még inkább kiveri nálam a biztosítékot.
- Ne beszélj nekem képmutatásról! Ha annyira magadnak akartál volna, ha annyira szeretted volna, hogy az maradjak, aki voltam, akkor nem ezt tetted volna! Volt szád már akkor is, megkérdezhetted volna, hogy én mit akarok. Az utolsó pár napban mást sem akartam, csupán téged. De miután megfosztottál a döntés lehetőségétől, az egy hatalmas szíven döfés volt a számomra - akaratomon kívül újra egyre jobban kezdtem megnyílni előtte. Senkinek nem szoktam az érzéseimről beszélni, de Cali alig 5 perc alatt többet csikar ki belőlem, mint más egy hónap alatt. - Lehet, hogy előbb-utóbb megkértelek volna rá, hogy változtass át. Lehet, hogy nem. Lehet, hogy boldogabb lettem volna, ha igen, megöregszem melletted és előbb-utóbb meghalok. De te nem próbáltál betekintést nyerni az én nézőpontomba. Csak a sajátod érdekelt, Cali. És ez volt a legfőbb gondom! Ezért hagytalak ott téged! - tör ki belőlem az újabb adag. Nagyon sok minden megbeszélnivalónk van, nagyon sok tiszta vizet kellene a pohárba öntenünk. Mivel miattam jött vissza, ezért tudom, hogy nem fog tágítani mellőlem és meg fogja keseríteni az életemet, amennyiben én nem őt választom. Még én sem tudom, hogy mit akarok, és ennek kiderítéséhez sok idő fog kelleni.
Őszinte meglepettség ül ki az arcomra, mikor újra megszólal. Fogalmam sincs, mikor láttam őt utoljára ilyennek – ha egyáltalán láttam. Kezemmel homlokomra simítok, és egy kis ideig nem reagálok semmit. Utána azonban közelebb sétálok hozzá és kezemet nyakán keresztül a tarkójára simítom, bele a hajtömegébe. - Csak ennyire vágysz? Hogy beszélgessünk? - kérdem tőle a lehető legkomolyabban. - Nekem más gondolataim vannak. De ne hidd, hogy ezzel el lesz intézve bármi is! Még ugyanúgy dühös, megbántott vagyok, mint eddig. Szóval igen, fogunk beszélgetni! De nem most! - ideje, hogy végre én vegyem át az irányítást és érezzem úgy, hogy kettőnk közül én is vagyok valamire való, nem csak egy pincsikutya. Így hát közelebb hajolok hozzá, hogy a dühömet, a haragomat, az ingerlékenységemet, az indulataimat másként vezessem le. Mohón csókolok rá az ajkaira, tarkóját nem eresztve, másik kezemmel közelebb húzva őt magamhoz egész testével. Érezni akarom őt. Érezni, mint azon az éjszakán, amikor teljesen felfordult a világom.

-Szívesen. - mondom mosolyogva, de aztán elkomolyodom. Kezdődik a dráma. Ez már megérett benne egy ideje. Nem hallottam a szokásos szöveget az átalakulásáról, szóval hagytam őt kitombolni. Kiabáljon, gonoszkodjon csak, nem érdekel. A szeretőimmel kapcsolatban viszont végképp nem volt joga.  
-Volt pár szeretőm, ha erre célzol. - vonok vállat. - Ha velem maradtál volna, te melegítetted volna az ágyam, nem más. Szóval ebben a tekintetben nincs jogod nekem semmit felhánytorgatni. -  nézek rá komolyan. Aztán mégis nevetnem kell. A szókincse is sokat változott látom, de a humora nem éppen.  
- Pincsikutya? - nevetek fel gúnyosan.  
-Hát nem igen kellett róla győzködni téged, ha szexre került sor. Még, hogy pincsikutya! Látom a humorod a régi. - kacsintok rá, majd szinte farkaszemet nézek vele.  
-Most nincs senkim, minden időm neked szánom. Veled akarok eljátszani. - piszkálom őt végig simítva a mellkasán. Fel kell őt bosszantanom, előhívni még hevesebb érzéseket.  
A következő mondatára csak megforgatom a szemeim. Hát pedig térden kéne kúsznia hozzám, de ő már emberként is túl büszke volt, vámpírként még inkább azzá vállt. Közben figyelem ahogyan az ablakhoz megy. Az viszont, amit az esésről mond, nem tetszik.  
-Mi van átmentél emo vámpírba? Talán ki akarsz ugrani? Az esés nem ölné meg egyikünk sem. - forgatom a szemeim rá.  
Figyelmesen hallgatom őt, és a múltat, hogy mit meg nem tett volna értem. Egy részemnek el is szorul a nem dobogó szíve, és igen ezt elismerem. Annak idején nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, tudtam mivel jár. Önző voltam, mert magamnak akartam, képtelen lettem volna elveszíteni őt, egyszerűen belepusztultam volna. Sosem hittem addig a pillanatig, hogy valaha képes leszek így szeretni. Az érzéseim pedig azóta sem változtak.  
-Tudom, de magamnak akartalak, és akarlak is. Örökké. -nézek fel rá, és kisimítom a homlokából a sötét hajtincsét. Ennyit a veszekedésről, és a provokációról.  
-Markus, légy az enyém újra. - simítom meg az arcát már.  
-Már bocsánatot kértem, de ha nem teszem meg amit, már halott lennél, vagy egy ráncos vén ember. Nézd miféle hatalmat kaptál, és én is... bár nálam más volt a helyzet, de Tiéd az öröklét. Ne mond, hogy nem élvezed ez! Képmutatás lenne. - nézek mélyen a szemeibe, és igen ismét elveszek a barnaságban.  
-Felőlem gyűlölhetsz, de mi összetartozunk Markus. Tudom, hogy te is tudod, csak tagadod magadnak. - nézek rá továbbra is. Nagyon hiányzott! Hiába tagadom. De ha a szép szavaim nem hatnak, továbbra is fel kell őt bosszantanom, kiugrasztani a bokorból, hogy ismét az a vad, és szenvedélyes vámpír legyen, mint régen. Aztán élje ki rajtam a dühét, a vágyait. Nálunk ez így működik. Amíg kedvesen beszélek vele, sokkal nehezebb dolgom lesz. Annyira kíváncsi vagyok arra, mit élt át eddig, hol élt, miféle kalandokban volt része, de ennek még nem jött el az ideje. Biztos tele volt nőkkel, arra meg végképp nem voltam kíváncsi. Már megint ellentmondásokba botlom... Sóhajtok egy nagyot.  
-Töltsd velem az éjszakát. Beszélgessünk. - hát ennyire sem alázkodtam még meg senkinek, csak ő van rám ilyen hatással. Másnak már a torkát szorongatnám, az igazamért.  

♕

Mikor eljöttem az étteremből, frusztrált a gondolat, hogy mégis miként talált rám. De aztán az autóutam felvilágosított róla, hogy mennyire nem próbálkozok a nyomaim eltüntetésével már legalább tíz éve. Az meg csak a pláne, hogy most is egy tavalyi Camaróban furikázom oda magamat a lakáskomplexumhoz és éppen az egyik giccses éttermemből jövök. Arról nem is beszélve, hogy a nevem is ugyanaz, mint régen, egyedül a vezetéknevet változtattam. Egy részem talán vágyott arra, hogy megtaláljon. Fogalmam sincs.
Ahogy beléptem az ajtón, és felkészítettem magamat a legrosszabb eshetőségre is, elszálltak a korábbi gyengeségeim. Legalábbis jobban tudom őket kontrollálni. Szinte egyik pillanatról a másikra előttem terem, mire morgok egyet halkan. Nem szeretem, mikor egy egyszerű sétálást sem bírnak már megejteni a vámpírok, inkább használják a képességeiket ennek felgyorsítása érdekében. A ruhája akármennyire is kirívó, akármennyire is látom a melleinek szabad mozgását alatta, nincs rám hatással. Legalábbis nem úgy, mint akkoriban. Letekintek rá, elsőnek pedig a dekoltázsa az, amit megüti a szemeimet. Mindig is szeretett kihívó ruhákban öltözködni, főleg ha a csábításomról volt szó. Most is erre menne ki a játék?
- Köszönöm, Calista - szólítom most már teljes nevén. Gyenge pillanataimban becéztem csak őt, most viszont egy ilyen jelentéktelen dologgal észhez tudott téríteni. Szándékosan nem teszek megjegyzést az ő ruhájára, szerintem láthatja rajtam a gondolataimat. Kétségtelenül tetszik, de most nem hat rám ezzel.
- Ami azt illeti, igen. Köszönöm kérdésed. És te, találtál azóta valakit, akit szintén az akaratán kívül megölhetsz, hogy aztán pincsikutyáddá tedd? - oké, túlzok egy csöppet, de a másik szó a rabszolga volt, ami eszembe jutott, azzal sem lettünk volna előrébb.
- Nem, fogalmam sincs. Nincs több játékszered, engem pedig könnyen megtaláltál? - pillantok le rá kérdőn. Beszédem közben kibontom a csokornyakkendőt és a felső két gombot, a legkevésbé sem zavartatva magamat.
- Arra ne is számíts, hogy térden csúszva fogok a bocsánatodért esedezni, mert ez nem fog megtörténni - teszem karba a kezeimet, ahogy őt nézem. Végül elsétálok mellette, és a tágas ablakig meg sem állok.
- Szép lakást találtál. Jól látszik innen a Capitolium. Szép hosszú az út lefelé is - nem utalgatok semmire, ez amolyan hangos megjegyzés volt magamnak, ha már a liftben is erről gondolkodtam. Végül megfordulok és nekidőlök az ablakpárkánynak.
- Mit vártál, mit fogok csinálni? Tény, hogy vadász voltam, te pedig egy potenciális célpont, de hamar lemondtam róla, hogy végezzek is veled. Mi több, pont ellenkezőleg akartam tenni, még védelmezni is. Amennyire tudtalak volna - bár egy vámpírnak megtanultam, hogy nincs szüksége túl sok védelemre. Habár akkoriban még olyan kevés tudásunk volt erről a fajról, hogy pont ez volt a legijesztőbb bennük. - Te viszont az akaratomon kívül változtattál át! Miután végre úgy döntöttem, hogy engedek a kétségeimnek, engedek a vágyaimnak! Ezt viszont hatvan év alatt sem tudtam elfelejteni. Megbocsájtani... - nem a megbántottság beszél belőlem, hanem a düh. Egy ideje már elfogadtam, mi vagyok, de ehhez hozzátett az is, hogy őt kitöröltem az életemből. Erre visszatért, hogy újra felforgassa. Repesek az örömtől, komolyan mondom...

Eleinte csupán megfigyeltem Markust távolból, úgy körülbelül egy hétig, míg megtudtam róla, milyen is a mostani élete. Éttermek? Ez komoly? Pénz viszont volt benne. Én is foglaltam helyet az egyik étterembe álnéven persze. Aztán mikor kihozták az ételt kérettem a tulajt, mintha csak panaszom lenne. Ő persze készséges üzletemberként utánam jött. Az arca, mikor meglátott, felbecsülhetetlen volt. Felkeltem az asztaltól, és elégedetten rámosolyogtam.  
-Jó ismét látni téged, szépségem. - huncut mosolyt ejtek felé. Ideje visszatérned hozzám, ahová mindig is tartoztál! Igen, ez határozottan izgalmas kis harc lesz ez vele. Ő az enyém, én az övé, és aki az utamba áll, eltiprom, bármi áron.  
Ő persze nem akar jelentet rendezni. Máskor nem érdekelne, de most új városban vagyok, nem árt a diszkréció. Hamarosan úgy is felforgatom majd. Mikor hozzám közel hajol, azonnal elgyengülök, és beugrik megannyi emlék. Az illata már így is kábulatba ejtett.  
-Rendben. - válaszolom. - Nos, lesz mit megbeszélnünk. - teszem hozzá. Nem is válaszolok neki arra, hogy jó őt újra látni, nem akarok gyengének látszani, persze belülről mást érzek. Sosem hittem volna, hogy valaki ilyen hatással lesz rám, mint ő. Közben ráírom a szalvétára a címem.  
-Tudom, hol talállak, elvárom, hogy ott legyél. - nézek rá komolyan, majd kisétálok az étteremből. Haza is megyek várni őt. Azt még nem tudom mit fogok neki mondani. Sokszor kigondoltam már az évek alatt, de most tanácstalan vagyok. Kicsit meg is tréfálom, nyitva hagyom az ajtót. Gyorsan lezuhanyozom, és felveszek valami kihívóbb ruhát. Csak tudnám miért. Ez már szánalmas komolyan, én nem ilyen vagyok. Vagyis csak mellette. Ő az én gyenge pontom, ezt még a vak is látja, ami nem jó, tekintve, hogy milyen városban vagyok. Egy órán belül meg is hallom a hangját.  
-Itt vagyok. - rohanok vámpír sebességgel elé. Persze majdnem két fejjel magasabb így is nálam. Felnézek rá, majd lefelé, és elégedetten az ajkaimba harapok. Aztán lépek egyet hátra, és úgy nézek végig rajta.  
-Hm, jól áll ez a szmoking. - nézem őt továbbra is. Az én ruhám sem takar sokat. Rövid, bézs selyemruha. Kiemeli az alakom, és melltartót sem vettem alá. Csipkés tangát, azt igen. Mondtam már mennyire imádom a mai fehérnemű divatot? Nos, nagyon.  
-Markus... - mondom a nevét és körbe sétálok körülötte. - Kitomboltad magad az elmúlt hatvan évben? - nézek rá kissé gúnyosan, és igen nem leplezem sértettségem, amiért elhagyott. Tudom miért tette, én is bűnös voltam ebben, de ő az enyém volt, és ezt ideje volt belátnia. Akarata ellenére változott át, igen, de micsoda élete lehetett hála nekem!
-Remélem tudod, hogy miért jöttem a városba. - nézek rá kihívón. Abban biztos vagyok, hogy nem adja majd magát könnyen, de abban mi lenne a szórakozás igaz? Nem mintha nagyon élveztem volna azt, mikor elhagyott, ó ez nem erről szól. Neki bűnhődnie kell, sokat, míg megbocsájtok, de attól még jól érezhetem magam a gyötrődése alatt. A megbocsájtás is eljön, egy napon.  

* selyemruha * ♕ *

Városszerte 5 éttermem van. A luxus, csicsás helytől az egyszerű, 0-24-es gyorsbüfékig van a választékom. Próbáltam jól elhelyezni őket, hogy mind termeljen kellő bevételt, és bár nem sikerültek az eredeti elképzeléseim, még így is jól jártam velük. Ez az 5 étterem a megnyitásuk óta stabil lábakon áll, én pedig ugyanolyan figyelmet biztosítok mind számára.
Az egyik felső kategóriásban ma egy rendezvény volt. Nem is feltétlen rendezvénynek mondanám, amolyan csapatépítő vacsorája valami neves cégnek, amely viszont már nem különösebben érdekelt. Az viszont igen, hogy ezzel milyen jó pontokat szerezhet az éttermem és én magam, ezért személyesen is megjelentem az estén. Frissen megborotválkoztam, kifésültem a hajamat – bár ez az én hajszerkezetemnek nem sokat jelent -, majd magamra öltöttem egy fekete szmokingot és úgy jártam hol a vendégekhez, hol a személyzetemhez. A prioritásom ez a maréknyi ember volt, de a többi vendégre is próbáltam odafigyelni. Általában nem szokták külön a tulajt kérni, mert saját kezűleg válogatom ki a szakembereimet és nem tehetem meg, hogy lejjebb adok a minőségből.
Egyszer azonban mégis engem kérnek. Felvonom a szemöldököm, de a kérdésemre nem tud felelni a pincér, hogy miért akar engem az illető. Végül megigazítva a csokornyakkendőmet lépek ki a személyzetem társaságából, de aztán azonnal megüt egy ismerős illat, egy ismerős… érzet. Azonnal felimertem. Őszinte leszek: egyszerre éreztem azt, hogy mindjárt összeszarom magam az idegességtől, illetve hogy kiugrok a bőrömből az örömömben. Kettősség, ez az életem, mióta ő belelépett. Megköszörültem a torkom és közelebb sétáltam hozzá. Odaérve a füléhez hajolok, melybe belesuttogok. - Ne itt! Írd le a szalvétára, hova menjek és amint itt végeztem, első dolgom lesz követni. Jó újra látni! Azt hiszem... - majd sunyiban nyomok egy csókot a füle mögötti részre. Anno tudom, mennyire szerette, ha ott csókoltam. Aztán pár pillanat erejéig még a szemébe nézek, és ha látom rajta a beletörődést, akkor ott is hagyom őt.
Tíz perc múlva már sehol nem volt. A szalvétán viszont ott figyelt a cím, amelyet jól ismertem. Belvárosi lakások, ráadásul elég szép környéken van, és nincs olyan messze innen. Elrakom a zsebembe és visszatérek a munkámhoz.
Alig másfél órával később pedig már a megadott címen vagyok. Liftbe szállok és a felfelé vezető úton pont azon gondolkozom, hogy milyen ironikus is lenne, ha odaérve egész egyszerűen csak fogna és kilökne az ablakon. Végül is a lefelé menet gyorsabb lenne, mint ez a mostani, amit nem nagyon bánnék. Nem tudom, miért van az, hogy a technika ilyen mértékben fejlődik, a lakások egyre modernebbek és esztétikusabbak lesznek, de a liftek ugyanolyan lassúak, mint 40 éve.
A szalvétát újra elővéve nézem meg a szobaszámot. Mély sóhajt véve lépek ki a liftből és indulok a felkeresésére. Kopogok az ajtón, de az az első koppanás után kinyílik. Nem volt bezárva az ajtó, bentről viszont tisztán az ő illata árad ki. Megbolondulok és egyből elérzékenyülök. A büdös életbe már! Alig érek ide és máris újra a hatása alatt vagyok. Utálom ezt a nőt. És teljes szívemből imádom… Szedd már össze magad!
Betolom az ajtót, majd becsukom magam mögött. - Cali? - kérdezem óvatosan, miközben érzékeimet sokkal jobban kihegyezem, ha esetleg megpróbálna rám támadni. Bár kétlem, hogy ilyet tenne. Legalábbis reménykedek benne.