Méricskélése egyáltalán nem szokatlan a számomra. Elég sokszor futok olyan szituációkba, hogy emberek kétkedve pillantanak rám. Az egyetlen különbség az általános szemlélő és e között a nő között, hogy Ő pontosan tudja, hogy valamilyen varázslat áll az álcám hátterében.
Ez új. És bár egy pillanatra eltereli a gondolataimat, végeredményben nem zökkent ki a helyzetemből.
- Egy próbát megért – jegyzem meg, megvonva a vállamat. Majd elindulok én magam a sikátor felé.
Visszavághatnék neki, hogy ennyi erővel én nekem se lenne semmi okom, hogy a hátam mögött tudjam őt. Azonban nem vagyok teljesen védtelen, és az érzékeim most szuperérzékenyek. Fel vagyok készülve mindenre. Szóval, ha esetleg mégis hátba támadna, akkor lesz időm arra reagálni. Nem hiszem azonban, hogy ilyesmit tenne… Persze nem szabad elfelejtenem, hogy egy lehetséges alvilági személlyel van dolgom és kitudja, hogy pontosan mi járhat a fejében. Viszont nem állhattunk volna itt az utcán sem örökre azon veszekedve, hogy ki menjen előre. Egyikőnknek engednie kellett és a dolgok felgyorsítása érdekében most én voltam az a személy.
Csak abban reménykedek, hogy a találkozó a továbbiakban pozitívan alakul a számomra.
Eddig, amennyit sikerült látnom a személyiségéből, úgy tűnt, hogy egy nagyon belevaló, ki-ha-én-nem attitűddel rendelkező lányról van szó. Éppen ezért nem is számítok arra, hogy bármilyen reakciója is lesz a kis műsoromra. Így számomra is meglepő, amit kibontakozni látok arcvonásain. Egyértelmű döbbenet. Majd összehúzott szemek, ami több mindent is jelenthet. Végül azonban az egész csodálatba formálódik át.
Ezt nem igazán tudom hová tenni és kissé szórakozottan igazítok egyet a ruhámon.
A környezetemben már jó ideje senki olyan nem szembesült a képességemmel, aki a természetfölötti világához tartozna. Az időm legnagyobb halmazában el kell azt rejtenem, titkon átváltoznom. A többiben olyanok vesznek körbe, akik ismernek, és tudják mire vagyok képes. Így látni ennyi idő után ezt a reakciót olyantól, aki hasonló hozzám… eléggé zavarba ejtő.
Főleg, amikor szavaival kivetíti gondolatait.
Kissé idegesen felvonom szemöldökömet, amikor azt mondja nekem, hogy sokra vihetném. Érdekes, mert valójában soha nem gondolkoztam azon, hogy az alakváltásomat esetleg… javakra fordítsam. Mindig is egy amolyan… harmadik végtagnak éreztem, ha úgy tetszik. A testem, vagy a valóm meghosszabbítása. Ami csak úgy van, használom, de soha nem jutott eszembe, hogy valami nagyobba vonjam bele. Mellesleg nem is igazán volt eddig szükségem rá… azonban tény, hogy amit a jövőben tervezek… abban még nagyobb szerepe is lehet, mint gondoltam.
Mielőtt túlságosan elmerengnék az újonnan szerzett perspektíván, visszarántom magam a jelenbe. A tüzes nőhöz. A lehetséges jegyem az ellenállás irányába.
- Valójában én sem találkoztam még olyannal, mint én – vallom be. Ami persze puszta véletlen is lehet, vagy csak szimplán a gén, ami ezen tehetséghez köthető nem olyan gyakori.
Aztán veszek egy mély levegőt.
Hát itt van. A pillanat, ami miatt felkerestem őt. Na persze, nem feltétlenül Őt. Nem tudtam kit keresek, amikor idejöttem, csupán véletlen, hogy pont ebbe a nőbe botlottam- Juliet, ripakodtam magamra, ne hezitálj tovább és nyögd már ki mit akarsz!
Körülnéztem, hogy biztosan egyedül vagyunk-e, majd pillantásomat visszahelyeztem az előttem álldogáló hölgyeményre.
- Amikor… megfigyeltelek azokkal az emberekkel – akikhez Laney tartozott – odakint… a bár mögött. Arra gondoltam, hogy biztosan közöd lehet esetleg… - Sheesh, hogyan fogalmazzam meg ezt szépen ahhoz, hogy ne vegye magára, ha rossz volt az elgondolásom? – kétes szervezetekhez. Tudod… mint a feketepiac, meg ilyen dolgok. – Ugh. Ez nem lesz így jó. Mélyen beszippantottam a levegőt és egyenesen a szemeibe nézve mondtam: - Mondjuk, mint a polgármester intézménye ellen fellázadókhoz.
Persze, nem gondolom, hogy erre majd csak egyszerűen fog válaszolni egy „persze, mit szeretnél tudni?”-val… de valahol mégis csak el kell kezdenem. Azt nem tudom még, hogy ezek után hogyan lendítsem a beszélgetést abba az irányba, ahová szeretnék megérkezni. Úgyhogy végül úgy döntök, hogy egy kis őszinteség nem árt:
- Monagham… bántott valaki olyat, akit nagyon szerettem. Ez felnyitotta a szememet egy-két dologgal kapcsolatban.
Ennyi. Meglátjuk erre hogyan reagál.

Nem hiszem, hogy meglepő, ha mint újságíró bevallom, hogy van egy pár nem túl… tiszta ismeretségem is, ahonnan információt gyűjtök be a cikkeimhez. Bár nem nagyon szeretem a kettőt általában keverni, megesik, hogy a riportjaimhoz felhasználom a mágiámat és másnak tettem magam. Azt nem akarom, hogy ez összekavarjon embereket és esetleg lebukjak emiatt, így tényleg próbálom a minimálisra fogni. Szeretem az informátoraimat titokban tartani több szempontból is, ami azt eredményezi, hogy többen megbíznak bennem, mint adott esetben tennék egy firkásszal, mint én.
Ezért amikor a fejembe veszem, hogy elkezdek kicsit szaglászni az ellenállás után - van elég jelentkező, aki tud nekem segíteni. Szeretném kicsit kitapogatni, hogy pontosan milyen alakok is tartoznak az ilyen körökbe, felmérni a terepet a városban. Természetesen jó pár történet, amit hallok nem teljesen használható, főleg, hogy mostanában a természetfeletti összezavarja az embereket. Vagy inkább megosztja őket. Mindenesetre így is akad olyan nyom, amin el tudok indulni és a magam módján utána járni.
Így akad tehát, hogy kikötök egy bizonyos bárban, ahol egy új énekesnő van a porondon. Még mielőtt bementem volna köröztem egyet, hogy felmérjem a terepet és közben elkaptam egy beszélgetést az épület mögött. Igyekeztem óvatosnak lenni ebben a helyzetben, mert bár elég nyitott vagyok mindenre, nem szeretek fejest ugrani dolgokba, amire nincs megfelelő rálátásom. Ezért is vagyok itt, ugyebár, szóval csak lépésről lépésre haladok.
Így amikor észrevettem ezt a kisebb csoportosulást megálltam és kerestem egy megfelelő búvóhelyet, ahonnan megfigyelhettem őket. Egy-két ismerős név ütötte meg a fülem, akiket az informátoraim is elejtettek. Na, meg vannak olyan híresek az alvilágban, hogy én magam is hallottam már róluk. Egy valaki már elsőnek szemet szúrt: egy tüzes feketehajú nő, aki nagy gesztikulációval beszélt a férfiak között. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon milyen kapcsolatban áll ezekkel az… „úriemberekkel”, vagy esetleg rendelkezik-e felettük, mindenesetre minden szem őt figyelte. Érdekes volt figyelni a dinamikájukat, de nem voltam elég közel, hogy halljam is pontosan miről beszélnek. Nem kockáztattam azonban a helyemet a sötétben. Meghúztam magam, amíg befejezték és elindultak be a bárba.
Halkan, de frusztráltan fújtattam egyet, hogy nem volt lehetőségem ennél többre. Már épp elfordultam volna tőlük, amikor még megütötte a fülemet egy mondat az egyik magasabb férfi szájából, aki zárta a sort: - Mindjárt csatlakozom én is… Csak még dobok egy sárgát!
Elhúztam a számat, ahogy már előre megfogant egy gondolat a fejemben. Sok időm nem maradt viszont, hogy habozzak - az ajtó kezdett becsukódni mögöttük. A sejtésem az volt, hogy ez olyasfajta ajtó, ami csak belülről nyílik, vagy esetleg bezárják maguk után… úgyhogy felugrottam a fejemről és utánuk siettem. Idegesen benn tartott levegővel illesztettem a lábamat a kis résbe, mielőtt az teljesen becsukódott volna. Szerencsére senki nem maradt hátra, így gyorsan besurrantam és hagytam, hogy a kiút bezáródjon mögöttem.
Oké, rendben, motyogtam magamnak. Vettem egy mély levegőt, majd megindultam a sötét folyóson. Nem kellett sok idő, hogy hangok érjenek el hozzám és megcsapjanak bizonyos… szagok is. Mielőtt azonban kiértem volna a bár belsőterébe, tőlem balra nyílt egy ajtó, amire ki volt írva, hogy CSAK SZEMÉLYZET, míg jobbra vezetett egy kisebb folyosó. A végében láttam két ajtót. Arra jutottam, hogy ezek lesznek a mosdók. Megint csak vágtam egy arcot, miután levontam a következtetést, hogy ez nagyon nem biztonságos így. Van mondjuk egy olyan sejtésem, hogy ide nem olyanok jönnek, akik erre vágynak vagy ne tudnák megvédeni magukat. Mégis…
Felvértezve magamat befordultam jobbra, keresve a jelet az ajtón, amelyik mutatja, hogy a férfiaké. Tudtam, hogy a hímnemű egyedeknek nem kell sok ahhoz, hogy „elvégezzék a dolgokat”, úgyhogy továbbra is gyorsan kellett cselekednem. Beléptem a megfelelő helyiségbe, ami igencsak kicsi volt. Rögtön szembe is találtam a fickóval magam, aki említette előbb milyen cselekvést is szeretne itt elvégezni. Szerencsére már éppen becipzározta magát, tehát legalább a látvánnyal nem kellett sokkolnom magam ma este. Amikor felnézett belépésemre, összeráncolta homlokát.
- Hé! Ez a férfi klotyó, nem látsz, vagy mi? – kérdezte, de aztán rögtön végigszaladt rajtam a pillantása - ma este egy vörös, bögyös alakot viseltem, ami minél távolabb állt az eredeti kinézetemtől - és elvigyorodott.
Ugh, szememet forgattam magamban, de kívülről igyekeztem érdeklődést és egy kis ostobaságot mutatni: - Ó? Ezekszerint elnéztem az ajtót, elnézést…
- Semmi baj, cica, ha gondolod jobban is körül nézhetsz – mondja egy felajánlkozó hangsúllyal, amitől igyekszem nem rögtön a számba hányni.
Majd elindul felém.
- Jaj, ne-nem – dadogom, miközben visszafordulnék az ajtóhoz. – Nem akartam bajt…
- Ó, ugyan, nekem nem kell megjátszanod magad, kis vörös – mondja, ahogy megragadja a karomat.
Amint nagy lapáttenyere a bőrömhöz ér rögtön eldobom a megjátszott szerepemet és másik kezemet villámgyorsan a homlokának nyomom.
- Statim ad somnum!
- Mia… - kezdené, de szemei rögtön elnehezülnek, keze élettelenül csúszik le a vállamról, majd lepuffan hatalmas teste a padlóra.
- Legközelebb talán gondolkodj el, kibe akarod rakni a farkad – mondom egy sóhajjal, ahogy felhangzik hangos horkolása.
Egy pillanatig hosszan megszemlélem és megállapítom, hogy az attitűdjét leszámítva nem egy undorító alak. Sőt, már egészen jóképű is lenne, ha nem ebben a közegben mozogna. Valószínűleg ezért is volt annyira magabiztos az előbb velem. Nos, ez most igazán nem jött be neki. Megrázom a fejemet, majd lehunyom a szememet és erőt gyűjtök. Magamra összpontosítok és közben lelkiszemeim elé idézem az arcának vonásait, széles vállát, deltás alakját, izmainak elhelyezkedését. Érzem, ahogy felkavarodik körülöttem a levegő, szinte ropogva tőle, miközben elvégzem a varázslatot.
Aztán kinyitom a szemem és a baloldalamon lévő tükörbe nézek.
- Nem is olyan rossz – mondom magamnak, mély hangom egy az egyben az ő baritonján zeng. Megfogom az állam és ide-oda forgatom a fejemet. Aztán elégedetten bólintok egyet. Majd visszanézek szerencsétlen áldozatomra. – Na, gyere nagyfiú – mondom, majd megfogom és újonnan magamra öltött erővel felemelem hasonmásomat. Bevonszolom őt az egyik WC fülkébe, aztán rácsukom az ajtót. – További teendőim vannak.
Pár perccel később már kint vagyok a bárban és szemeimmel a tömeget figyelem, egy-két embernek odabiccentek, akiket felismerek odakintről. Páran vetnek is oda nekem megjegyzést, hogy mennyi ideig szaroztam a vécében, de csak lerázom őket. Közben viszont kiderül, hogy Laney-nek hívnak - azaz az urat hívják így, aki édesdeden aluszkál a mosdóban. Tekintetem viszont a feketehajú nőn tartom, bár igyekszem nem túl feltűnő lenni… aztán rájövök, hogy valószínűleg Laney soha nem zavartatná magát ilyesmivel. Szóval amikor összeakad a pillantásunk nem kapom el rögtön. Ahogy ő sem, hmm…
Éppen leülök a bárhoz, hogy kérjek egy italt, de megtorpanok, amikor felnézve előttem a tükörben látom, hogy az ismeretlen hölgy küld egy pillantást az énekesnőnek. Meglepődötten veszem észre, ahogy így jobban megfigyelem őket, hogy mennyire hasonlítanak. Talán testvérek… netán ikrek lennének? Mintha emlékeznék valami ilyesmire. „Egy ikerpár, akik bajt kavarni jöttek nemrég a városba.” Ha jól emlékszem arra, amit hallottam. Annyira elmerülök viszont a gondolataimban, hogy már csak a nő távozó hátát látom, mire kissé bepánikolok. Aztán legnyugtatom magam, mert tudom, hogy mások is figyelhetnek – mondjuk  a testvére – és csak kisebb habozás után indulok utána.
Odakint kissé hűvös az idő, de ez a test meglepően meleg, szinte fűt, mint egy kazán. Úgy látom, a nő sem éppen aggódik ilyesmi miatt és elismerően figyelem kopogó magassarkúját. Soha nem mernék velük macskaköveken menni, szóval minden tiszteletem a hölgyeményé. Megint csak elmerülök a saját gondolataimban annyira, hogy már csak dallamos hangjára kapom fel a fejemet.
Nos, francba… Ezek szerint nem voltam olyan jó, mint gondoltam. Pedig igazán igyekeztem óvatosnak lenni.
Én magam is megállok tőle egy karnyújtásnyira és szemrevételezem az arcát. Így közelről még megragadóbb, mint amikor először láttam a bár mögött. Szinte, mintha saját energiát bocsátana ki maga körül, akár egy bolygó. Kifejezetten érdekes jelenség, főleg egy ilyen helyhez képest.
Már éppen megkérdezném, mindenekelőtt, hogy mégis mi volt az, ami lebuktatott előtte – amikor előre megválaszolja azt. Meglepődötten felhúzom a szemöldökömet. Én magam is rögtön tudtam róla, hogy boszorkány, de csak mert csupa ember között állt odakint. A bárban már sokkal nehezebben tudtam volna ezt a következtetést levonni, annyira összemosódott volt bent a sok mágia… Ebben ezek szerint ő ügyesebb, mint én.
Biccentek felé egyet elismerően, de egyelőre nem változok vissza. Legalábbis nem rögtön itt az útközepén. Még ha errefelé annyira nem is járkálnak az éjszaka, kitudja ki láthat, milyen szemek figyelnek minket.
- Abban reménykedtem, hogy esetleg válthatnánk egy pár szót… - mondom mély hangon, majd intek a kezemmel egy sötét sikátor felé, ami pár lépés után rögtön elkanyarodik. – Csak utánad.
Nem azért mondom, mert nem bízom benne. Azaz természetesen azért is, bár nem tűnik olyannak, mint aki rögtön el akarna tenni láb alól. Elvégre lett volna erre rengeteg lehetősége már. Nem is tűnik mérgesnek, hogy „átvertem”. Mégis ezen a környéken óvatosságom szerintem érthető. Viszont beletartozik az is, hogy nem akarom, hogy más kövessen minket és figyelném a hátunkat.
Ha elfogadja ajánlásomat, követem - ha akadékoskodok, akkor végül beadva derekamat, én indulok meg az árnyékolt utcarész felé. Bár lépés után befordulok az épület mögé, majd megállok egy nagyobb kukától pár méterre az egyik legsötétebb helyen és visszafordulok az irányába. Biztos vagyok benne, hogy neki is van jó pár kérdése felém, így nem vetem magam rá rögtön. Továbbra is vigyázni akarok pontosan milyen információkat adok ki magamról – de nem akarok üres kézzel követelőzni így, ha nem vág közbe semmivel felszólalok:
- Kérted, hogy szabaduljak meg az álcától. – Intek a kezemmel és a varázserőmre koncentrálok. Átalakulásom mindig attól függ milyen alakról van szó és mennyire erősen látom magam előtt a személyt, akivé válni akarok. Mivel ezúttal nem csak eldobom azt, akit viselek, eltelik egy pár percbe, míg visszaformálódom a vörös, formás alkatú hölgyeménnyé. Ennyit tudok nyújtani a jelenesetben, aztán meglátjuk, hogy alakul tovább a beszélgetés.