Lassan, lustán engedi felgördülni szemhéjai fekete függönyét, hogy valóban a bájosra gondozott, gyönyörű kertet, város szélére épített takaros oázist fürkéssze, de tekintete elbukik a kiszűrődő fény határán, és kelletlen horgad fel benne az irigység: a nő szeme – érzi a mágia vibrálását a közelében, a pixelhibát, az irizáló rést az erőben, felismeri, hogy nem boszorkány, de a természet teremtette halandó sem – minden bizonnyal messzebb lát a sajátjánál. Semmit nem csodál a fajtájában, de hiába volt azok közt, akik hosszú élettel, és emberfeletti erővel, gyorsasággal ruházták fel a vámpírokat, hát újra, és újra találbennük valamit, amit elkívánhat.
- Valóban - mire felé fordul már tőle szokatlanul kedves mosoly görbíti feljebb telt ajkai szélét, a kezét nyújtja, és a tudós gyermeteg kíváncsisága ömlik szét tudatán: vajon hidegebbek, vagy forróbbak lesznek a karcsú ujjai az övéinél - Seweryn, és igen, mondhatjuk, hogy itt új vagyok, hiába ismerem így, vagy úgy a társaság legalább felét.
Mindig, minden rohadt alkalommal a nyelve hegyén van, én vagyok a hallhatatlanságotok kulcsa, hogy saját tollaival, és ne az alfa pozíciójával ékeskedjen, aztán minden rohadt alkalommal belefacsarodik a szíve – nem érzelgős fajta, ha a férfit kérdeznéd egészen kimért, határozottan hűvös, de gyenge pontja a téma –, minden alkalommal összeszorítja fogsorait, mielőtt szórakozott műmosollyal fordulna a társaság felé, hogy a kísérője alakját keresse.
Most sem lép mást, az érkező felé fordul, csípője oldalát támasztja a márványból szabott korlátnak.
- Balthazar Ortega a férjem - ismét ajkai közé támasztja a füstszűrőt, és leplezetlen kíváncsisággal méri végig a beszélgetőtársául szegődött törékeny alakot. Füsttől rekedt a hangja, amikor megszólal. - Ön ezek szerint sokkal rutinosabban mozog köztük nálam, ráadásul nekem sosem ment igazán az intrika, és cselszövés - szórakozottan kuncogja ki az áttetsző-fehér felhőt, pillantása átvág a nyitott ajtószárnyak közt, hogy elvegyüljön a nyüzsgésben - úgyhogy be kell avatnia, kivel érdemes jóban lenni, és ki kell elkerülni?

Close your eyes

The war in you is the war in me

Földre szállt lidércként sejlett előtte a korlátnak dőlő karcsú alak, akit csak akkor pillantott meg, amikor kellően közel ért az üvegajtóhoz ahhoz, hogy kellemetlen legyen visszafordulnia. Titkon reménykedett abban, hogy magányában fogadja majd a virágos lugassal körülfogott balkon, s bármi más előbb lázba hozta volna, mint egy újabb pezsgőszagú bájcsevej, mégsem torpant meg a sötét hajzuhatag láttán. Valamiféle rokonszenv támadt benne, mintha ugyanaz elől menekülnének az erkély sötétjébe.
Önzőség, udvariatlanság s talán némi kíváncsiság is vezérelte, amikor határozott, élesen kopogó léptekkel megzavarta a nő nyugodt egyedüllétét.
Lassan, óvatosan húzta be maga után az ajtót, ezzel próbált udvariasságot mímelni, holott magassarkújnak lakkozott léptei már több méterrel ezelőtt elárulták szándékait. Nagyot szippantott a lehűlő levegőből, üdítő volt a gőzös, füstös szobából kilépni a természetbe – már amennyire természetnek lehet nevezni a balkon előtti, homályosan derengő virágoskertet és csobogó, mohával benőtt szökőkutat.
- Gyönyörű, nem igaz? – lépett a nő mellé lassan, hangja is éppoly erélyes volt, hogy szelíden felriassza őt, mégis elég halk ahhoz, hogy szinte elvesszen az ajtón túlról kiszűrődő zene morajában. Szeszélyes, együgyű kis megjegyzés volt, mely az éj sötétjéből előbukkanó, szépen gondozott virágoknak szólt. Választ sem várt rá, csak finoman éreztetni akarta a jelenlétét és azt, hogy beszélgetni jött, nem pedig csendben elmélkedni az élet gondjain.
- Margaret – nyújtotta felé a kezét udvariasan, úgy találta, még nem találkoztak ezelőtt. Hiába tartoztak ugyanahhoz a társasághoz, valójában sokakat csak futólag ismert, emlékezete pedig gyakran cserben hagyta, amikor számára érdektelen alakokról volt szó. Narcissának megvoltak a sajátos szeszélyei, hogy kiket engedhetnek magukhoz közel, őt pedig oly hidegen hagyták a felszínes ismeretségek, hogy ritkán lázadozott emiatt. Mit neki, ha nem ismerheti meg Bastien legújabb kedvencét, aki néhány hónapon belül úgyis kicsúszik majd a társaság kegyeiből?  – Elnézést az udvariatlanságomért, de magát még nem láttam. Új a társaságban?

Make me immortal with a kiss

Goodness is beauty in its best mistake

Ó, amilyen könnyű volt bárkinek a teremben, annyira volt nehéz neki. Olyan ő, mint a sofőr, akinek semmi érzéke, de annál több rutinjából már bátorságot merített. Persze igyekszik nem ügyetlennek, faragatlannak, esetlennek tűnni – elnéznék ezt is nyilván, amíg elég mélyen dekoltált a ruhája, elég hűvös, vagy épp kacér a kisugárzása -. mégis olykor képtelen kordában tartani az arcizmait, képtelen nevetni a suta vicceken, képtelen kifordulni önmagából, és annak láttatni magát, aminek látni szeretnék.
Könnyen fárad – ehhez hozzátartozik a laborban töltött nap, ami hajnalban kezdődött, és a pezsgő, amit nyűgösségét csillapítandó már az este elején magához vett –, és fáradtan szétszórtabb, a figyelme minduntalan elkalandozik, amikor politikával, a polgármester erényeivel, az új városvezetés felépítésének briliáns voltával untatják. Talán könnyebben élné bele magát, ha nem élvezné egyes tagok társaságát viszonylag gyakran, így viszont nehezen fogadja be a kopásig ismételt színtelen dicséreteket. Balthazar persze ebben is jobb - ahogy nagyjából mindenben, ami emberekkel, és a lelkükkel, a büszkeségükkel, és nem az anatómiájukkal kapcsolatos –, pedig látja ő, amint újra és újra megfeszül az állkapcsa, mielőtt mosolyra rándulnának az ajkai, amint megszorulnak kézfején a férfi ujjai, mikor tenyerét kellene felajánlani a bemutatkozáshoz, mégis tűr, mégis mosolyog, kezet fog, cseveg, és amikor észreveszi, hogy a neje fejben talán máshol jár, hát figyelmeztetőleg ér a hátul mélyen szabott ruhától szabadon maradt gerincéhez, hogy felébressze.
De kevés a levegő, ők talán észre sem veszik, neki pedig szoros a ruhája, bosszantja a folyamatos duruzsolás, mintha ezek nem tudnák csak egyetlen percre befogni, a zene pedig túl halk, hogy élőre lehelje az erőltetett kacajokat.
Elnézést kér hát – bocsánatot, inkább, mintha itt mindenkinek kötelessége volna a másik seggét nyalni, mit csak engedéllyel illik abbahagyni –, aztán anélkül, hogy bárkire egyetlen pillantást vetne  - eszében sincs újfent felszínes csevegésre pazarolni drága perceket –, ringó léptekkel sétál ki a teraszra. Már útközben a cigarettatárcáját keresi – ebben már kifejezetten ügyes, elfoglaltságot tettetni –, mire kilép a kétszárnyú üvegajtón, már ismét felkarja és bordái közé szorul a táska. Húsos ajkai közt ott billeg a cigaretta, ujjai pedig olyan sietséggel, olyan kétségbeesetten babrálnak az öngyújtóval, mintha az élete lenne veszélyben, ha nem jut időben nikotinhoz.
Mélyre kapaszkodó sóhaj tölti meg a tüdejét füsttel, s ő kénytelen elégedetten zárni le pilláit. Könyökeit támasztja a korlátra, úgy dől enyhén előre. Látszólag a kertre telepedett sötétséget, az város éj-kék eget naranccsal mocskoló fényeit fürkészi, valójában eszében sincs kinyitni a szemeit.
Pedig hallja a közeledő lépteket.
Csakhogy egyelőre nincs kedve foglalkozni velük.

Close your eyes

The war in you is the war in me

Alkalmazkodni, beépülni – előre megrágott, játszi könnyűséggel elsajátított dolog volt, olyan természetesnek hatott mostanra már mindkettőjük számára, akár az évtizedekkel ezelőtt megtanult tánclépések. Bejárták ők ketten a világot, határozottan kopogott lépteik alatt a magassarkú, úgy tették magukévá a háborútól romos negyvenes évek Londonját, a cigarettafüstös ötvenes évek Párizsát, úgy ragadták magukkal a változásoktól hangos hatvanas éveket Milánóban, meg a bohó hetvenes éveket Madridban. Ugyanolyan otthonosan érezték magukat a nyugati elit oldalán, akár a kommunista rezsimek vezetői között; valójában sosem érdekelte őket a politika, mégis kéjesen vetették bele magukat a párharcba, hol az egyik, hol a másik oldalon.
Narcissa szerette a tűz közelében melengetni kezeit, hogy aztán az első sorból figyelhesse a világégést. Ezért választották sokáig Moszkvát otthonuknak, de éveket töltöttek el Berlinben és Londonban is, ahol szeszélyüktől függően néha szították, máskor csitították a népet. S hasonló indíttatásból kötöttek ki Washingtonban is, mert bizony nekik mindig ott kellett lenniük, ahol pezsgő indulatok forrtak a felszín alatt. Hamar bebocsátást nyertek a legbefolyásosabbak köreibe, nektárral édesített szavakat csepegtettek a füleikbe, teljes hűségüket ajánlva álltak az oldalukra, a többi pedig jött magától, ahogy kell. Rutinos, avatott játékosok voltak már ebben a játszmában, mit nekik egy újabb önkényuralom?
Pedig Margaret korántsem gyűlölte az embereket, sőt, az angyalarcú bolgár kisfiúval való találkozása után megrögzött hóbortjává vált, hogy az elesett szegény párák sorsát egyengesse. Ám az érdekek sok mindent felrúgtak, különösen, ha Narcissa érdekeiről volt szó. Ezért inkább mélyen hallgatott az érzéseiről, hangosan hirdette a vámpírok felsőbbrendűségét, lelkesen bólogatott és egyetértett, nehogy bárki is megneszelje a méhkasban, hogy valójában képtelen azonosulni Washington vezetésével.
De mégis hogyan sejthette volna bárki is, amikor olyan odaillően festett a bőrgarnitúrán krémszínű ruhájában, precízen kifestett vörös ajkaival, ahogyan szórakozottan forgatgatta sápadt ujjai között a pezsgőspoharat, miközben halk trillázással jutalmazta az egyik tanácstag történetének csattanóját? Ehhez mindig is értett; idomulni, simulni, dorombolni. Sok választása nem volt, és egyébként is túl kényelmesnek találta a helyzetét ahhoz, hogy másképp cselekedjen. Kacagott, kuncogott, elmés megjegyzéseket tett és úgy itta a beszédpartnerei szavát, mintha édes ambrózia lenne.
Narcissát valahol elhagyta a bár felé vezető úton, de ezúttal igazán nem bánta azt, hogy nem figyelte árgus smaragdszemeivel minden mozdulatát az asszony. Ajkaihoz emelte az izzadt pezsgőspoharat, úgy kortyolgatta a száraz pezsgőt, már csak a cigaretta hiányzott a kezéből, amit hirtelen igen megkívánt – talán a partnere kifogástalan humora tette, vagy az egyre fülledtebbé váló levegő, amit még a hideg pezsgő sem tudott lehűteni. Udvariasan elköszönt, további szép estét kívánt, majd kopogó léptekkel a balkon felé vette az irányt.

Make me immortal with a kiss

Goodness is beauty in its best mistake