good girls die;
Kedélyborzoló dallamok ritmusára mozdul a fiatalnak tűnő, mégis egészen vén boszorkány teste a villódzó fények ölelésében. Rühelli a tömeget, mindig is rühellte, de szüksége van rá, hogy a biztonság illúziójával áltathassa magát. Ez pedig ilyen romlott helyzetekbe rántja. Épp úgy rántja, mint ahogy a zene buja ritmusával szinkronban rántja magához egy nő, vagy férfi, háttal csapódik a testnek így ő maga sem tudná megmondani hirtelenjében. A gyengéden fűszeres illat épp úgy tartozhat egyikhez, mint másikhoz. Az érintésbe simul, de nem hagyja, hogy irányítsák.
Rég nem az a tizenöt éves kislány már, aki a világ kegyelmére szorult. Akinek sebesre kellett imádkoznia a térdeit a pajtában felhúzott feszület előtt, hogy kikönyörögje magából a gonoszt a fásult szülei óhajára. És nem is az, akit korunk egyik leghírhedtebb boszorkánya fogadott az oltalma alá. Pedig jól emlékszik, az idősebb boszorkány először egy tál meleg ételt osztott meg vele. Aztán idővel a tudása felszínét, a tapasztalatát, az idejét, és a bizalmát. Az évek teltével olykor az ágyát is, de a titkait sosem.
Elvette hát ő maga. El akarta venni.
Hirtelen fordul meg, a tenyere pedig máris a rövidre nyírt hajú nő torka körül táncol. Úgy fogja az ujjai közé az állkapcsát, mintha egy darab húst venne szemügyre. Szereti a szépet. De nem szereti, ha a szép nem tudja, hogy hol a helye. Főleg, ha ilyen fiatal.
Emlékszik még, amikor ő volt ilyen fiatal. Amikor úgy vágyott a mentora figyelmére, mint itt ez a fruska az övére. Emlékszik, amikor a szemei elkezdtek kinyílni a világra és végre felfedezhette a valódi önmagát. Majd eljött a töréspont – talán sem ő, sem a másik boszorkány nem tudnák megmondani, hogy mikor jött el, de eljött – amikor River morális iránytűje úgy roppant el, mint egy félvállról odavetett ígéret. Talán ő volt Patricia első valódi kudarca. De ahelyett, hogy a nő kitartott volna mellette, kitagadta a tanítványai közül, lavinát indítva ezzel el az akkor még fiatal, azóta keserű és vén boszorkány fejében.

bad girls die too;
Levegőre van szüksége. Az alkoholmámorban úszó tömeg pulzálása kiszorítja az oxigént. Hirtelen már nem adja meg a biztonság érzetét, hogy emberek lihegnek körülötte. Mindenki zavaróan közel van, minden zavaróan fülledt, hangos… fémes. Viharosan távozik hát, mintha ő lenne az egyetlen személy a tánctéren, úgy fúr magának utat a tömegben, mígnem a szinte teljesen kiürült tetőtérre ér.
Az Üresség egy egészen más dimenzió, megváltoztat. Végtelen és nincs sehol, örök és állandóan változó. Egyszerre egy hely és egy állapot. Az élet és halál küszöbe. Sziklák és köd, semmi más. Nincsenek az égen csillagok. Nincs ég sem.
Most is kezd eltűnni számára az ég, hiába nézi a borús felhőket, amikről épp csak visszaverődik a város fénye.
Fiatalon olvasott először az Ürességről a mentora könyvében, hamarosan pedig ő is a megszállottjává vált, ahogy oly sokan mások. A titkok hatalmat adnak. Aki pedig az árnyékból támad, mindig előnyre tehet szert. Ám még ez, a rengeteg ’’hatalom’’, amit összegereblyézett az évtizedek alatt, a sok kapaszkodó, és a képessége, amivel mások főképességét tükrözheti le sem bizonyult elégnek, amikor őnagysága úgy döntött, hogy nekimegy a valaha élt egyik legerősebb warlocknak és az Ürességbe veti magát.
De River nem valódi úrnője az Ürességnek. Még csak nem is a partnere. Egy olcsó másolat Ichabod Djannis-hoz képest, aki kitépett a lelkéből egy darabot és kőbe zárta Ott, egy omladozó szigeten. Aki a vérét akarta, annak előbb az Ürességbe kellett bemerészkednie, ahol az idő megszűnt létezni, a betolakodó pedig könnyen elfelejthette, hogy valaha ki volt és honnan jött. Évszázadokkal ezelőtt valaki már megpróbálta előtte, abba pedig kis híján mindketten belehaltak. Megpróbálta River is, magáévá tette az Ürességet, most pedig az Ürességen a sor.
Egy második árnyék jelenik meg mögötte. Nem az első alkalom és nem is az utolsó. Füst és sötétség kavalkádja, magasra nyúlva, két sötét szemmel az ovális fején. Hosszú karok és kardszerű ujjak nyúlnak a boszorkánynő felé, mire River ereiben megfagy a vér. Tudja, hogy halálos lehet. Tudja, hogy a füst szemeket vakít, az ujjak pedig testeket szúrnak át. Tudja azt is, hogy egyedüli gazdája az Üresség, és talán az, akit oda bezárt a képességét ellopva. Az élete a warlock kegyelmén múlik, egy nap pedig talán elég erős lesz ahhoz, hogy elvegye tőle. Pedig a warlockot nem ez érdekli. Öreg már a világhoz, nem akar visszatérni. Az élet azonban épp olyan üres volna terror nélkül, mint szeretet és vágyak nélkül. Ez az ő játéka.