Alice & Phoebe

Őszintén meglepődtem, mikor az új patkó kovácsomat keresve rábukkantam egy női kovácsra. Nem sűrűn hallani ilyesmiről, hisz ez a szakma cseppet sem nőknek való. Ide izom kell és kitartás. Tény lehet ez kissé ítélkezés a nőkkel szemben, de ettől függetlenül én még sosem hallottam női kovácsról és pont ezért iszonyatosan felkeltette az érdeklődésemet. Miért ne adnék neki egy esélyt? Csak mert nő?... Ki tudja… Lehet egy kétajtós szekrény olyan karizommal, mint amekkora az én combom. Vannak ilyen nők is… De az is lehet, hogy inkább gépekkel dolgozik és akkor bizony picit egyszerűbb a munka. Viszont a hőség megmarad. Én szerintem képtelen lennék az elviselni.
Végül megbeszéltem vele a mai napot. Gondolkoztam azon, hogy ráírok előtte, el ne felejtse, de végül elvetettem. Bíznom kell benne, hisz különben hogyan tudnánk együtt dolgozni? Ha ideges vagyok a lovak is azok lesznek és bonyolult művelet lesz a patkócsere. Így marad az, hogy láthatatlanban is bizalmat kell szavaznom neki.
Ahogy milyen tanyán itt is sok a munka, állandóan van mit csinálni, így a mai nap sem az unalomról szól. Elvégzek egy feladatot és jön is már a következő. Nem is figyelem az órát. Pedig ha tudnám, hogy mennyi az idő a házban vártam volna a nőt. Így viszont nagy békességben takarítom   a szerszámokat, amin vastagon ül a kosz. Meg sem hallom az érkező autót, elmerülök a gondolataimban. Csak arra eszmélek fel, hogy valaki kiabálni kezd. Értetlenkedve pislogok fel az illetőre, majd felállok, hogy normálisan köszöntsem őt.
-Szia! Nincs semmi baj.-Mosolyodom el halványan. Azt már rögtön megérzem rajta, hogy ő is boszorkány. Most már érthetőbb, hogy miért is választotta a kovácsolást…. Nem is kellenek hozzá eszközök, csak tűz és néhány jó varászlat. Megtörlöm a kezemet egy száraz rongyban, majd elfogadom a felém nyújtott kezet.
-De igen, tudom! Itt áll előtted.-Egy újabb mosoly, majd kicsit végigmérem őt.
-Bevallom őszintén azt hittem jóval nagyobb darab leszel… Nem semmi, hogy pont a kovácsolást választottad. Esetleg megosztod velem, hogy miért?-Közben mutatom is neki az utat az istálló felé.

Pheebs& Alice

Hülyeséget hülyeségre halmozni, lehetne ez is életének mottója, vagy egyszerű összefoglalója. Ami azt illeti, annak ellenére, hogy az emberek felé megvetést és undort érez, szeret segíteni. Persze nem ingyen. Egy pszichológus biztos azt mondaná,ezzel kompenzálja azt, hogy akkoriban semmije sem volt. És hogy minden fillért az emberekről gombol le, kicsinyes bosszú hadjáratnak is lehet értelmezni. Mázli, hogy nem jár agymókushoz, mert rövid úton megfojtotta volna. Épp ezért olyan üdítő, hogy ide a város zajának legszélére kellett elfurikáznia. Ingyen. Csak mert akadt egy kis ideje, és mert épp ért ahhoz, amiben itt hiány van. Történetesen patkolókovács és patkó. Nevetséges, hogy a természetfeletti harcok, a város felbolydulása ellenére ennyire egyszerű és már-már elenyésző dolog is fel tudja dobni. Mélyet szív a levegőből, habár nem sokkal tisztább, mégis más. Olyan gondtalan.
-Nem, te bent maradsz! - elutasító vinnyogás hallatszik a kocsi belsejéből. - Ha nem fogod be, eladlak tűzoltó szirénának! - fenyegetően emeli fel az ujját, hogy megfeddje a bent panaszosan nyekergő kutyáját. Nyilván nem gondolja komolyan, de ha az ember egy huskyval él együtt, megtanul cifrán fenyegetőzni. Megkerülve az autót feltépi a csomagtartót, és nekiáll kipakolni, nem hozott sok cuccot, elvégre az erejével már képes lenne megcsinálni az egész folyamatot, de anyagra azért mégis csak szükség lenne, vagy mi. Nem mellesleg régen lovagolt már, így pofátlanságot nem is nézve, bepakolta a kobakját is. Nem lehet megvádolni, hogy régen hódolt volna bármely szenvedélyének is, élni azt szeret, és még most is ott lüktet a koponyája mögött a tegnap éjszakai "ereszdelahajam" utóhatása.
- Legközelebb nem fogadok vérfarkasokkal alkoholban. Uh. - motyogja, mint egy hangos napló bejegyzés. - Na essünk neki... - újabb hisztis vonyítás. - Jó,jó megkérdezem van-e itt valami, ami megesz te barom. - forgatja a szemeit mosolyogva, és elindul a murvás úton az istállók irányába.
- Szép jó napoooot! - igen lehetett volna annyi esze, hogy előveszi a telefonját, és felcsörgeti a számot, amit kapott. Igazi hülye vagy Alice. - Halihó! - mivel max egy nyerítés a tudomásulvétel, hogy itt van, be sem lépve az istállóba indul tovább az épületek közti úton, a pálya felé. Kezében a szerszámos doboz hangosan csörög, benne az összes patkó csilingel a léptei ütemére. De hát nem betörni jött, mégis a sajgó fejének a hang egyenesen az üllőre csapódó kalapács hangja.
- MEGJÖTT A MIKULÁááá...! Szia. Bocsi az üvöltözésért, nem láttalak. - pillant meg egy alakot, aki épp egy vödörben mos le pár lószerszámot. - Nemtudod merre van Phoebe Wright? - bocsánatkérő vidám mosoly, és nyújtja is a kezét, kicsit leporolva a vasportól. - Alice Bloomquist, a patkolókovács.