1918. Bennie sose gondolta magát bátornak vagy hősiesnek. Számára ezek az erények nem is voltak igazán erények, inkább butaságnak tartotta őket. A seregbe se azért vonult be, mert olyan hatalmas hazafiasság vezérelte volna, be kellett vonulnia, mert mindenki azt csinálta. Mert kötelező volt. Ez volt a másik dolog, amit sose szeretett: a szabályokat. Csináld ezt, csináld azt. Na még mit nem! Ha megkérték, hogy csinálja az A dolgot akkor ő biztosan a B-t csinálta. Vagy a C-t, de semmiféleképpen sem az A-t.
Most is, ahogy úgy remeg az árokban, mint egy nyárfalevél, most is azért került ide, mert nem hallgatott a felettesére. A felettesét egyébként két perccel ezelőtt lőtték ki, a golyó a halántékán találta el és pont úgy halt meg, hogy rázuhant Benniere. Bennie pedig nem akart meghalni így nem tolta le magáról a férfi hulláját, hanem szépen csendben ott maradt míg a nácik – németek!- eltrappoltak mellette. Nem lőtt ki egyet sem, okosan felmérte, hogy a legnagyobb esélye a túlélésre az úgy van, ha halottnak tetteti magát. Túl is élte. És megfogadta, hogy ha valaha lesz még háború, hát ő olyan messziről elkerüli, ahogy csak tudja.


1922. - Ugyan, ne csináld már – hitetlenkedve rázza a fejét, mert nem tudja felfogni, hogy Te nem találod annyira zseniálisnak az ötletét, amennyire ő gondolja – De most komolyan, mi veszítenivalónk lenne? Ez a legjobb időszak hozzá – oké, Bennienek van egy kis asztmája, de abban reménykedik, hogy ez majd megszűnik. Miért ne akarnál meghalni most? Hogy utána örökké élhess…Vele? – Nem lesz több háború, nem leszel ráncos, nem őszülsz meg – az ujjai közé csippenti egy tincsedet, közelebb hajol, olyan közel, hogy az már tilos volna és rád villantja a mosolyát. Mire elneveted magad, beadtad a derekad, Ő is tudja, te is tudod, hátra dőlsz a mólón. Ő föléd hajol és vigyorogva megcsókol aztán felpattan, elkiáltja magát, széttárja a karjait és háttal beledől a vízbe.

És hidd el, nagyon visszacsinálná.

Először csak ketten voltatok. Utána meg már négyen, végül öt fő lett a teljes létszáma a csapatotoknak. Mind egytől-egyig önző, zabolázatlan, felelőtlen ficsúr – akiket soha nem lett volna szabad átváltoztatni vámpírrá. Élveztétek minden egyes percét, minden egyes kioltott életet. Minden egyes kihívást – mert folyamatosan feladatokat találtatok ki egymásnak, egyik merészebb volt, mint a másik – halálosan komolyan vettetek, néha eltűnt közületek egy-egy fő de utána előkerült, hogy hajmeresztő dolgokat meséljen, amin csak együtt nevettetek. A mennyországban éreztétek magatokat a földi pokolban, amit hagytatok magatok után.  Egyre nagyobb káosz övezett titeket, így nem csoda, hogy a nagyobb vadászcsaládok is felfigyeltek rátok. Végül ez lett a vesztetek.  Vagyis a tiéd meg az övé.

És hidd el, nagyon visszacsinálná.

1980-as években járhattatok – bár Bennie néha elvesztette az időérzékét és hajlamos volt azt hinni, hogy két napja még együtt szívtátok a jointot huszonéves Mick Jaggerrel meg azokkal a hippi picsákkal, akiket utána olyan könnyen rávettetek bizonyos dolgokra – és Bennien kezdett eluralkodni a kiégettség. Már nem lelte nagy örömét abban, hogy ráveszitek az embereket olyan dolgokra, amiket amúgy nem tennének meg, hogy életeket tesztek tönkre anélkül, hogy kioltanátok őket – míg végül inkább könyörögnek nektek, hogy végezzetek velük és ti nagy készségesen teljesítitek a kívánságukat, miközben hálát vártok ahogy az utolsó csepp vért is kiszívjátok belőlük.

Akkoriban éppen valahol Európában voltatok kettesben és hozzátok csapódott egy George meg egy Andrew nevű srác, akik bandát akartak alapítani valami WHAM! Néven – amit egyébként Bennie igazán gáznak tartott, főleg azért, mert Te nem tartottad gáznak és látta rajtad, hogy ennek az az oka, hogy George (anno mindig elfelejtette a nevét Bennie, de később minden kibaszott karácsonykor a képébe tolták) túlságosan jóképű volt, Te meg túlságosan jóban lettél vele és közben Bennie is túlságosan közel akart kerülni Georgehoz. Ez volt az első komolyabb veszekedésetek kirobbantó oka és előfordulhat, hogy utána azt hitted, hogy ezért csinálta azt, amit csinált. Pedig annak ott semmi köze nem volt ehhez, hozzád, George M-hez, a Careless Whisperhez – annak csak hozzá volt köze.

És hidd el, nagyon visszacsinálná.

Már egy jó ideje futottatok. Az utóbbi időben még felelőtlenebbek lettetek, most is ha jobban figyeltetek volna akkor észreveszitek, hogy a boszorkány valamit belecsöpögtet a kancsótokba és akkor most nem kellene fél-vámpír erővel menekülni, már rég szétszedtétek volna őket egytől-egyig. Ehelyett a fák között cikáztok és egy sziklafal magasodik előttetek, amire simán feljutnátok ha nem lennétek annyira leszedálva. Bennie mégis megpróbálja és bár nem egyszerűen, de feljut és a kezét nyújtja feléd miközben a vadászok már utolérnek. Rávigyorogsz, tudod, hogy innentől már nyert ügyetek van. Bennie is tudja, hogy ha felhúz akkor vége. Majd később jót nevettek rajta. De azt is tudja, hogy ha most tegyük fel elengedne, akkor Ő biztosan megmenekülne, mert a vadászok beérnék veled. A tekintete a szemeidről a szádra, majd a kezetekre siklik és vissza a szemedre. Követed a pillantását, kérdőn felvonod a szemöldököd aztán rájössz, hogy mi következik. Elenged. Aztán egyből utánad is kap, amikor rájön, hogy mit csinál. Csak akkor már kurvára késő. A kezed sehol, csak a levegőt markolja és még mielőtt földet érnél, a vadászok meg  odaérnének hozzád Ő már nincs ott.

És hidd el, nagyon visszacsinálná.