Minden alkalommal, mikor lassanként beköszönt a Malbon - a wicák ősze - annyiszor kap el a hangulat, hogy meleg gyümölcsös pitét készítsek. Persze azt is a boszorkány hagyományoknak megfelelően. Már ezelőtt két héttel nem bírtam megálljt parancsolni követeléseimnek, várva a legkedveltebb évszakom beköszöntét. Három fazékkal főztem le az alma cider, amit főleg forrón fogyasztanak ilyenkor. Lassan az otthonom külleme is őszbe borul sok számban készített zsálya, narancs és fahéj kombinálta füzérekkel felaggatva minden helyiségben. Ugyan még a falevelek csak most indultak el a széllel D.C. utcáin, kevesek ahhoz, hogy kiegészítsem a három hónapos dekoráció gyűjteményem.
Már a levegőben érződik az a sejtető mégis melankolikus érzés, amit az ősz hoz. Az éjszakák melege is lassan csípős hűvösségbe vetkőzik, s apránként a délutánba nyúlva el-el tűnnek a napnak lágy napsugarai. Sokak irtóznak elfogadni, hogy a nyárnak a mezsgyéjén álldogálunk. Hisz alapjáraton senki sem leli igazán örömét a téli évszakban. Én magam ebből az általánosságból is kilógtam, hiszen ilyenkor lehet igazán teljes egy boszorkány varázslásában. Elegendő ünnepek tömkeleg egy jó megigézésre netán átokra vagy elűzésre. Ugyan mégcsak az ősz szárnyait bontogatja.
A klienseim száma is egyre inkább gyarapodik mióta az iskola kezdés és más stressznek alkalmas esemény feltűnt a színen. Sok rizikós eseten túl estem, s ma lehet maga Fortuna tett szívességet, hogy minden hétköznapinak tűnjön. Egy nap előtt voltunk a teli hold fázisának, s ilyenkor hajlamos vagyok rossz megérzéseket táplálni. Most mégis nincs okom aggodalmaskodni. Mikor végül az analóg órám ötöt nem üt. Az ajtó mögött tudatosan éreztem következő kliensem, s ennek felismerésében kezdtem meg minden páciensem után tartott elűző rituálémat. S amíg nem sikerül teljesen eltüntetnem asztrális jelenlétét az előzőnek, addig nem fogadhatom a következőket.
- Egy pillanat... - érzem, ahogy az idegen türelmetlensége hibára készteti. Ezért is kezdtem megnyugtató hanglejtéssel, miközben hátat fordítva nem tudtam kinek miféléje. Mindenképp felé kellett, hogy forduljak, s azzal a lendülettel elapadtak a szavak és jogerős megdöbbenésében még a tömjén tartómat is padlóra küldtem. Minden hirtelen egyértelművé válik. Egy azon pillanatban rájöttem már régen lejárt a munkaidőm. - Maga...maga vadász! Mégis...hogy?? - értetlenül dadogni kezdtem előtte mintha csak jó okkal elfelejtett anyám ágáról ismert nénémet ütköztette volna meg velem a sors a küszöb előtt. Ahogy nem gyakran látott nénémet az idegent sem láttam szívesen, annak ellenére, hogy potenciális kliensem. Érthetetlen a helyzet valósághűsége, hiszen nem alaptalanul volt rá mondva a házra, hogy csakis a megfelelő szóval léptesse be a vadász egyedeket. Nyilván azon kevesek, akik tudják felmérték, hogy bizalmi szinten fogadom őket saját kúriámba. Vagy feltehetően nagyobb volt a szájuk, mindezt egy napi népszerűségért feláldozva. Bárki is legyen az illető, nem lelem bennem ismeretségem és rokonszenvemet sem. Így azzal a néhány kihasználatlan másodpercben hátam mögül kezembe húzom nadrágomba tűrt gyémánt élű tőrömet. A továbbiak csupán arra elegendők, hogy mikor érzem legteljesebbnek pillanatát, hogy megsebezzem. Elég akár egy vágás is, s ereiben habozás nélkül elterjed a saját magam kreálta méreg.