pártállásom: semleges

1999. július 24; Leningrád

Reggel már megint sikerült összeveszem apámmal, mivel szerinte még a születésnapomon is kötelező iskolába mennem, s amikor ellenkeztem, akkor egy hatalmas pofonnal rögzítette bennem, hogy be is kell mennem. Be is mentem, ahogy akarta, de az nem mondta, hogy a harmadik óra után nem szökhettek ki a fiú mosdó ablakából. Egy ügyes kismacska módjára mászom ki az ablakon, szinte egy pillanat alatt, s már hatalmas vigyorral az arcom indulok meg a plázába, amikor egy hajléktalan szólal meg mellettem.
-Grigorij Jefimovics Raszputyin -t 1913ban egy Iliodor szerzetes, szíven szúrta, de ő túlélet. – a hangja csendes, mégis figyelemfelkeltő volt, s akaratlanul is felé fordulok, hogy megtudjam kihez is beszél. A hatalmas félkarú férfi ápolatlan és igénytelen, már hónapok óta az utcán élhet, hiszen a hosszú fekete haja, és ápolatlan hosszú szakálla is az igénytelenség tökéletes példázata. – 1915ben egy örömlánynak álcázott merénylő arzénnal próbálta őt megmérgezni, de túlélte. – mondja tovább a férfi, de nem értem, hogy miért.
-1916ban annyi Arzén juttattak a szervezetébe, amibe bele halt volna egy kisebb falú, ő mégis életben maradt. Amikor a merénylők rájöttek, hogy méreggel nem fogják megölni az Őrült Szerzetest, akkor fejbe lőtték, majd a jeges Névába dobták …
-Mi van? – vágok a szavába, de azonnal visszakézből lendül a keze, és felképel. Szinte azonnal lendül az én kezem is, hogy visszaüssek, de mire felemelném, addigra már a keze a csuklómra fonódik, s olyan erősen tart, mint egy satu. Próbálom sípcsonton rúgni, de a lábával villámgyorsan kirúgja a támaszkodólábamat, s már csak lógok a kezében, mint egy zsák szerencsétlenség.
-Majd a jeges Névába dobták a halottnak hitt testét. – mondja tovább, amit elkezdett. – De a testét csak 3 nap múlva találták meg, s megállapították, hogy vízbe fulladásba halt meg.
-Tanultunk róla az iskolába, Seggfej! – válaszolok neki rúgkapálva a kezébe.
-Azt viszont kevesen tudják, hogy valójában egy Vogyanoj végzett vele a vízben. – mondja szárazon, mint valami tényt, s nem mint valami fiktív mesét.
-Ki nem szarja le, engedjen el, vagy kiabálni fogok. – fenyegetem meg, mert már mást nem tudok kitalálni.
-Grigorij a te ük nagyapád volt. – mondja tényként – Te is Rasputyin vagy, ahogy anyád is az volt, s ahogy én is az vagyok. Azért jöttem, hogy felkészítselek az életedre, mint Vadász.

2002. szeptember 11. Leningrád

Vladiszlav utolsó ütése túl erős, s pillanatok alatt a földön találom magam ismét a hideg kövön. Fáj az arcom, fáj a karom, fáj a lábam, fáj a hátam. Lassan nem tudnék olyan részt felsorolni magamon, s ez így megy már évek óta, amióta el kezdett kinevelni Vadásznak. Addig ver, amíg össze nem esem. Jó ő nem így fogalmazz, hanem úgy, hogy ha egyszer meg tudom ütni, akkor abba hagyja. Hiába vagyok a legjobb bunyós a suliba, esélyem sincs a Nagybátyám ellen, pedig az félkarú. Most is már csak térdelni tudok, s a kezeim is csoda, hogy megtartanak.
-Elég! – üvöltök fel kínomban, hiszen nem látom az egésznek az értelmét, s már érzem is a bordáim között a csizmáját, ahogy jó erősen belém rúg. Legalább háromszor megpördülök a tengelyem körül, mielőtt földet érek a hátamon, s a fejem is hatalmasat koppan a kövön.
-Harcolj! – adja utasításba, s már lép is rá a mellkasomra a jobb lábával, de nincs erőm.
-Esélyem sincs ellened, sokkal erősebb vagy, és sokkal jobban harcolsz. – mondom mentségemre, hogy miért is vagyok a földön.
-Ha engem nem vagy képes legyőzni, akkor hogyan lennél képes egy szörnyet? – szegezi nekem a kérdést, miközben enyhén nyomást gyakorol a mellkasomra.
-Áááá. – üvöltök fel. – Nem tudlak legyőzni! – üvöltöm. – Esélyem sincs veled szemben. – mondom már a könnyeimmel küszködve. – Tisztességes harcban esélyem sincs ellened. – mondom, amikor belém csap a felismerés, amit kimondtam. - Tisztességesen nincs….
-Akkor küzd, ahogy tudsz, csak győzz. – mondja vigyorogva.
-Csaljak? Használjak mocskos trükköket? – kérdezem gyengén.
-Csalj, hazudj, tévessz meg, csak győzz le. – mondja, s már lendül is a kezem, hogy rá fogjak a lábára, de ő gyorsabb nálam, s a fejemben már is összeáll egy terv, hogy miként győzöm le.
10 perccel később ismét a földön fekszem, s még mindig nem tudtam legyőzni a nagybátyámat, de legalább sikerült megütni őt.


2018 Február 24; Szentpétervár, Szent Ignác temploma

A kórus hangja bejárja az egész templomot, ahogy az örömódát áhítattal éneklik. Igaz, hogy a hatalmas templom nincs tele, s csak kb 50 hívő ül a sorokban, de a kórus úgy énekel, mintha 600an lennének idebent.  Lassú kimért léptekkel lépek végig a sorok között a bejárattól addig a padig, amíg meg nem találom azt, akit keresek. Hatalmas a fickó, még Vladiszlavnál is nagyobb. Ránézésre teljesen normális alak. Barna szemek, barna haj, hatalmas barna szakáll, a kucsmája a kezében, ahogy az illem megköveteli. Szinte már tökéleresen emberi. De én tudom, hogy nem az. Gyorsan rá pillantok az órámra. 14:58.
-Iwan. – biccentek neki, mielőtt leülnék, ő pedig azonnal odébb is húzódik, hogy mellé férjek.
-Rasputyin. – viszonozza a köszönésemet közben.
Szó nélkül ülök le mellé, ügyelve arra, hogy mind a két kezemet lássa. Nem akarom, hogy fenyegetve érezze magát.
-Miért akar velem beszélni az Utolsó Rasputyin? – teszi fel nekem a kérdést, jól kiemelve, hogy én vagyok az utolsó.
-Meg foglak ölni. – jelentem ki tényszerűen.
-Már megölted két gyermekemet. – mondja bánattal a hangjában.
-Az utamba voltak.
-Ha akarnálak most azonnal kitörhetném a nyakadat. – fenyeget meg
-De nem fogod, mivel én öllek meg, amiért megölted a nagybátyámat. – hangom, hideg és kegyetlen, mint még soha.
-Azért akartál itt találkozni velem, hogy ezt közöld?
-Nem. Azért akartam itt találkozni, mert itt meg fogsz dögleni, mert itt gyenge vagy.
-Bolond. Hiszel az olyan mítoszokba, hogy a fajtám elég a templomokban, meg a fokhagyma baromságban? – nevet ki engem.
-Azokban nem, de tudom a gyengédet.
-Nincs gyengém, te kis féreg.
-Van. Csak félsz beismerni.
-Kitépem a torkodat, mint annak a másiknak.
-Eddig kétszer fenyegettél meg, de mégsem tetted meg.
-Ne idegesíts, hanem mond el, hogy mit akarsz.
-Féltek az emberek előtt felfedni magatokat, mert tudjátok, hogy sokkal többen vannak, s ha összefognak legyőznek titeket.
-Baromság.
-Szóval, ha most itt, és most megtámadlak, akkor nem fogsz minden erőddel küzdeni, mert félsz a lebukástól.
-Baromság. Ha itt és most megtámadnál, akkor ugyan úgy kitépném a torkodat…
-Igazad lehet, de hadd mutassak valamit. – óvatosan szét nyitom a kabátomat, hogy jól láthassa nincs nálam semmi, ekkor csipog az órám jelezve a 15órát. Már nincs sok hátra a bombák robbanásáig.
-Felesleges harcolnunk, én megöltem a rokonodat, te az enyémeket. Ennyi és lépjünk tovább.
-Tudom, hogy számotokra ilyen egyszerű az élet, de nálunk nem.
-A nagybátyád csak egy munka volt.
-Mond el, hogy ki bérelt fel, és akkor te megúszod.
-Anasztázia vére még él, ő akarja a Rasputyinok halálát.

Szentpétervár Times 2018. Február 25

A tegnapi nap folyamán több bomba robbant a Szent Ignác templomban az esti mise alatt. Jelenleg 43 halottról, és 5 sérültről adtak hírt a hatóságok. A feltételezések szerint terrortámadásról beszélhetünk, de még egyik radikális szervezet sem vállalta magára a tettet.

2020. Július 18; Wasington DC

Egy szokásos este az Itatóban. Ez is csak egy bár a sok közül Wasingtonban, ahova a fiatalok előszeretettel járnak inni hétvégénként. Táncolni ugyan nem lehet, de vannak koktélok, darts, billiárd, cso-csó, és minden, amit szeretnek a fiatalok az ilyen helyeken. A fiatalok mellet fel tűnik 1-1 sikeres üzletember is, akik lerészegedni jönnek ide, de ők jóval kevesebben vannak. Talán én is kicsit kilógok a sorból, hiszen én nem haverokkal jöttem le inni, hanem egyedül. fehér ing, barna zakó, hozzá farmer, és sportcipő. Minek kiöltözni, hiszen nem azért jöttem, hogy valami nőcskét vigyek haza, bár megesett már ilyen is. Walter miatt járok ide. Ő a tulaj, és a csapos egy személyben. Ránézésre egy jóképű középkorú férfi, aki mindenkivel barátságos. Elsőre talán az lenne a benyomásod, hogy benne megbízhatsz, ő meghallgatja az összes bajodat, s talán segíteni is tud. De a valóság egészen más. Walter ugyan halandó, de tud a természetfelettiekről, jó pénzért segít nekik, ha úgy van, de ugyan akkor el is árulja őket, ha más jól fizet. Nekem is szokott munkát adni, rendesen ki is fizeti a pénzt. Abban is biztos vagyok, hogy nem ő legnagyobb kutya ebben a játékban, de nincs sok lehetőségem. Walter egy olyan kapcsolat, aki nagyon hasznos, de ugyan akkor óvatosnak is kell lenni vele. Ha valaki ezeket betartja, akkor még jól is járhat. 4 éve ő intézte el nekem a papírokat, hogy le tudjak telepedni, s meg tudjam nyitni a boltomat. Vastagon meg is fizettem érte. Utoljára 2 hete voltam itt, akkor is adott egy munkát. Talált valami boszit, aki a szeretőjét sanyargatta. De tegnap éjjel befejezte ezt a szadista kis játékát. Vagyis fej nélkül már nehezen műveli a hamvaiból. Billy a biztonságőr meg sem állít, amikor besétálok a VIP sorba, hiába állnak vagy 3 tucatan kint a teltház miatt. A pultig szinte lökdösnöm kell félre a sok bulizót, de ezt már megszoktam. A pulthoz érve Walter azonnal lép oda elém.
-Üdv Nagyfiú! – vigyorog rám avval a kedves mosolyával.
-Üdv! Ezt kit találtam. – mondom neki, miközben a boszi nyakláncát lerakom a pultra bizonyíték gyanánt, hogy elvégeztem a munkát. Ő rá se pillant, csak simán zsebre rakja.
-Majd körbe kérdezek, ha vége a bolondokházának. – válaszol kedvesen, s már tölt is nekem egy pohár jó kis Stolichnaya-t., s tolja elém. Biccentek, és már húzom is le kis feles poharat.
-Képzeld. – kezd bele egy újabb munkába. – Ma hallottam, hogy a Virgina téren a napokban láttak egy hatalmas kutyát, aki kisgyerekekre támadt. – látszólag csak egy pletyka, de én értem. Kutya szerű, valószínűleg Farkas volt a rohadék. De ezt a munkát most passzolnom kell.
-Bocsi, most nem érdekelnek pletykák, mivel sok a munka a könyvesboltban. Csak egy italra ugrottam be. – mondom, s már rakok is le 20 dollárt a vodkáért. Tudom, hogy ennél jóval olcsóbb, de majd leiszom a maradékot, meg hát neki is marad belőle valamicske. Már fordulnék el, amikor megfogja a karomat a pulton keresztül.
-Várj. – szól rám, amire eléggé morcosan nézhetek vissza, mert azonnal el enged.
-Mit szeretnél?
-A múlthéten egy csaj Knyazev-et kereste, igaz, hogy Abramot, de egyesek elmondták neki, hogy Abramnak van egy fia itt Washingtonban. –erre azért már megmerevedek, hiszen a városban tudtommal ő az egyetlen, aki tudja az eredeti nevemet. Biztos, hogy eladott a kis strici, de ha vesztemet akarná, akkor nem mondaná el.
-Hogy néz ki? – szegezem neki a kérdést.
-Nem tudom haver, az interneten kérdezősködött.
-Akkor semmire nem megyek vele. – zárom le a beszélgetést, hiszen az interneten mindenki hazudik. Indulok is tovább, de közben a nőket kezdem figyelni a tömegben, hogy melyikük lehet gyanús. Két lépes után azért megállok, és vissza fordulok hozzá.
-Kössz, hogy szóltál.
-Ugyan semmiség haver. – viygorog a képembe, mint mindig. – Valami Zoya a csaj neve. De ha akarod, akkor utána kérdezhetek.
Pár pillanatig elgondolkodom, hogy tényleg érdemes-e fizetnem neki ezért vagy sem. Elvégre már elárult valamilyen szinten. Szóval a kérdés csak az, hogy tudok-e többet fizetni, mint ez a Zoya vagy sem.
-Hagyd a fenébe. Ennyit nem ér meg a dolog. – legyintek neki, s már indulok is haza, miközben az agyam azon jár, hogy ki a fene lehet ez e Zoya, s mit akar tőlem. Ő lenne Anasztázia leszármazottja?