Lisa & Felix

Csak felhúzza a szemöldökét a kérdésre először. „Még az is lehet.” lenne a válasza, de az ő információi szerint mindenki eltűnt, vagy meghalt. Az, hogy egy vezető személy árulta volna el a klánt… nem tudni. Azóta sem derült ki semmi részlet, ő pedig nemigen nyomozott komolyabban az ügy után, mert egyrészről nem egy nyomozó típus volt akkoriban, másrészről pedig feltánő lett volna.
- Nem tudom, hogy ki árulta el a klánt – tárja szét a kezeit, és mégis magyarázkodik. Igen, ha lehet mondani így, Lisa volt az ő lélekállata akkoriban, mindenféle szempontból. Kötődött hozzá, és egészen rosszul volt, amikor azt hitte, hogy meghalt. Több éjszakai kocsmázás megörökítette ezt a hiányt, de mivel már akkor is profi volt, valahogy túl tudta magát tenni rajta, vagy csak elfogadta, hogy nem éppen a legbiztonságosabb foglalkozásuk van, egészen ártalmas az egészségre. A mai jelent is pontosan ezt mutatja.
- Én nem tudom, hogy te milyen oldalon állsz, azon kívül, hogy fűt egy olyan bosszú, amiről nem én tehetek. Biztos vagyok benne, hogy kihasználtak téged, már csak azért, mert tudom, hogy nem én tettem, Lisa. Gondtalan életünk volt, nem áldoztam volna fel soha – vallja be végül, az más kérdés, hogy Alabama miatt lehet, hogy költöznie kellett volna így is. Persze a klán szálait ezzel mondjuk messzebbre nyújthatta volna, de ez már sosem derült.
- Kerestelek, de tény, hogy az általam ismert információk arra engedtek következtetni, hogy meghaltál. Biztosan kereshettelek volna jobban is, de ha az ellenség elvitt magához, nem hiszem, hogy lett volna esélyem megtalálni. Akkor lehet, hogy csak te élnél, én meg már nem… Persze, még most is úgy tűnik, hogy ez lesz a vége – néz a szemébe a másiknak. Nyilván nem adná olcsón a bőrét, ha harcra kerülne a sor, de őszintén nem szeretné bántani Lisa-t.
- Találjunk rá alkalmasabb időpontot – mondja, és elővesz egy névkártyát, ami arról tanúskodik, hogy Felix Hercog egy számítástechnikai cég ügyvezetője. Odanyújtja Lisanak, reménykedve abban, hogy elveszi a másik. Csak néz rá, és még mindig látszik az arcán, hogy meg van lepődve, mégis örül neki. Végül semlegesre formálja a képét, és már ő is az ajtót figyeli. Nem tudna hirtelen egyet kérdezni, mert ezer dolog száguld a gondolatai között.

Lisa & Felix

Nem egészen érti, hogy mire akar kilyukadni az orgyilkosnő. Azt sem egészen tudja, hogy miért épp itt találtak egymásra, persze lehet olyan dolga pont, mint Alabamának, de mégis szürreális az egész helyzet. Az viszont feltűnik neki, hogy milyen dacos és számonkérő. Hiába próbálja az igazsággal, úgy tűnik Lisa ezt nem tudja befogadni valamiért.
- Ne haragudj, de nem magamat küldtem oda pont akkor. A Gróf két nappal előtte adta ki a parancsot, hogy hova menjek, a gyűlésről nem is tudtam. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni, de örülök, hogy élsz – fejezi be, mélyen a nő szemeibe nézve. Nem hazudik, neki egyébként sem hazudott soha, maximum eltitkolta az igazság egy részét. Mégis rossz látni, hogy nem hisznek neki, de valahol megérti Lisat is. Ő is gyanakodna, az időzítés tényleg elég furcsa és gyanús. De az igazságnál többet nem tud tenni.
- Nem voltam áruló, téged pedig sosem adtalak volna ki. Miért tettem volna? Hiszen… - nem folytatja, mert a nő úgyis tudja, hogy mire gondol. Barátok voltak, szeretők, talán még többek is egymásnak, semmi oka nem volt rá, hogy Lisa meghaljon. Ráadásul zsarolni sem lehetett igazán, mert próbálták titkolni a kapcsolatukat, a klántörvények ebben szigorúak voltak. Nos, ők viszont szerettek veszélyesen élni.
- Meg akarsz ölni? – ez kissé lecsendesíti, szemei pedig fürkészően tapogatják Lisa arcát. – Egyáltalán ki mondta, hogy én lennék az áruló? És hogy menekültél meg? – nos ez is egy olyan pont, ami a visszájára fordulhat. Felix nem volt ott a helyszínen, Lisa igen, mégis életben maradt.
- Van egy ígértem, én pedig betartom az ígéreteimet – válaszul keményen a szemébe nézve. Tudja jól, hogy mindig szálka volna Alabama Lisa szemében, mert olyankor több időt szánt rá, mint a másik szerette volna.
- Nem árultam el senkit. Soha – most már komolyan kezdi kihozni a nő a sodrából. – Lisa, gondolj bele, felültettek téged. De ha nem hiszel nekem, lőj le és akkor véget ér az üldözésed. Nem vagyok hajlandó többször ezt a te szádból hallani. Szerettelek, te makacs nőszemély – mondja, és felkészül arra, hogy megvédje magát. Nem tudja, hogy pontosan milyen állapotban van a másik, csak azt, hogy nagyon feszült. Ezért is próbálkozik egy bókkal, de az nem hatja meg a másikat. Talán nem kellett volna, mégis tudja, hogy igaza van. Lisanak nem tett rosszat a kor.
- Nos? Van még kérdésed? – pillant hátra, de Alabama továbbra is bent van, tehát biztosan van még pár percük.

Lisa & Felix

Hiába, tényleg meglepte, de ez csak egyszer fordulhat elő. Ezolyan felemás érzés lehet, mint ajándékba kapni egy feketének egy szoláriumbérletet. Szóval jó is, mert kaptál, de nem is, mert nem mindegy, hogy mit. Valószínűleg Lisa azt hiszi, hogy kizárólag azért rázta ki a hideg, mert gyilkos pillantásokat kapott tőle, de ebben eléggé téved. Nyilvánvalóan ez is benne van, de a viszontlátás öröme, a mellkasában dörömbölést indított be. Az is egyértelmű, hogy Lisa valamiért mérges rá, ami elég enyhe kifejezésnek hangzik, már csak az arcán látható érzelmek miatt is. Felix próbál visszazuhanni profi nyugalmába, de ez nem megy olyan könnyen neki, mégis szép lassan a profizmus győz a meglepetés felett. Már kérdez is és elengedi a füle mellett a sértő felhangot.
- Úgy tudtam mindenki meghalt, de… örülök, hogy te mégsem. Egyáltalán mi történt? Én csak azért úsztam meg, mert éppen nem ott voltam, hanem egy célponttal foglalkoztam. Látom még megvan a gyűrűd – pillant le a nő szépséges, de halálos ujjaira. Jól tudja ő, hogy Lisa mire képes, de nincs kétsége afelől sem, hogy nem lenne egyértelmű kimenetele kettejük összecsapásának. Már csak azért sem, mert ő emberfeletti tulajdonságokkal bír a boszorkányok révén.
- Miért? Keresnek téged? – néz a nő szemébe kihívóan, egy kicsit játszik vele. Annak idején másféle, de hasonszőrű játékokat is játszottak egymással, talán Lisa volt az egyetlen, akiben ő megbízott. Ha nem számoljuk Antont. Azt azonnal megállapítja, hogy az évek jót tettek a nőnek, legalábbis nem tettek rosszat. Sokkal magabiztosabbnak látszik, mint volt, ő pedig egyelőre még játssza, hogy a másik van nyeregben. Tudnia kell, hogy Lisa mit keres itt és veszélyben van-e, vagy Felix maga.
- Nem tervezek Alabamával semmit, rutinvizsgálat, de utána dolgunk van – feleli őszintén, természetesen kihagyva a lényeget és a miérteket. Lisa talán megértő lesz és nem kérdez rá ezekre.
- Mármint mit miért tettem? Sok dolgot tettem – szögezi le, és furcsa gondolat kezd motoszkálni benne. Talán megölt valakit, aki Lisanak kedves volt? Bármennyire is nem szeretné, előfordulhatott, hiszen ő „csak” egy végrehajtó volt. Jelenleg nem tudja, hogy mire gondol a másik, fürkésző szemeit Lisa-éba fúrja.
- Egyébként jól nézel ki, mint mindig – az őszinteség mindig is a sajátja volt, csak nem mindenki tudta elfogadni, mert ha éppen nem becserkészni kell valakit, akkor nyersen megmondja a véleményét, sosem csomagolja mázokba. Az nem az ő stílusa.

Lisa & Felix

Meglepte az eset, de kit nem lepett volna meg egy lassan tíz éve halottnak hitt barát? Nem beszélve arról, hogy mennyi mindennek kellett szerencsétlenül történnie, hogy most találkozzanak, mindenféle szempontból. Mióta lehet itt Lisa, teszi fel a kérdést magának. Hiszen, ha ide jár, akkor biztosan nem most érkezett a városba. Persze hihette azt anno, hogy meghalt Felix is, hiszen az egész klánnak befellegzett, ő pedig azonnal elvarrt minden szálat és bujkált, hogy ne lehessen megtalálni. Halottnak hitték, úgy gondolja. De most, mit mondjon? Nem tudta megfigyelni meglepetésében a nőt, hogy megvan-e még a klángyűrűje. Tőle azt elvették, de szándékában áll visszaszerezni majd, csak nem olyan egyszerű a begyűjtők vezetőjétől ezt véghez vinni. Alabama ott hagyta őt, és érezte, hogy leül mellé valaki. A parfümje ismerős, tíz év után is jellegzetes. Mit mondjon neki? Tudja, hogy nem rejtheti el az újság már sokáig, és tudja, hogy ez elég gyerekes egy profi bérgyilkostól, de mégis így próbálja összeszedni magát. Legszívesebben megölelné, de tudja azt is, hogy ez lehetetlen. Talán a másik gyűlöli őt, hiszen halottnak hihette, ahogy ő is Lisa-t. Felkacag, amire Felix hátán feláll a szőr. Ismeri nagyon sok rezdülését a nőnek és ez most nem az a kacaj volt, amit szeretett volna hallani. Az illat odébb megy, az árnyék eltűnik mellőle, majd megjelenik Lisa arca, ahogy előtte guggolva köszönti. Szürreálisnak tartja ezt itt, még ha a mosoly amit kap, reflexszerűen az ő ajkait is mosolyra görbíti. Ez már inkább szakmai ártalom, mint tudatos mozdulat.
- Szia Lisa. Azt hittem meghaltál – nem kertel, tudja, hogy felesleges lenne. Ha nem is lát át mindenki rajta, ez nő itt előtte nagyon jól ismeri és félő, hogy hibázik. – Felülnél? Furcsán nézel itt ki a váróban. Vagy kimenjünk? – kérdő tekintettel néz a másikra, mert egyelőre még fogalma sincs, hogy mit mondjon. Csak vár, hogy mit akar, vagy csinál a másik, akiről azt sem tudja, hogy miért van itt. Viszont a szépségéből semmit sem vesztett, legalábbis Felix szemében. Az a kis szarkalábat még most is imádja az egyik szeme alatt, ami miatt vagy százszor akarta már megölni Lisa őt, hiszen csak ritkán bukkant fel a smink alól. De lehet, hogy valami seb, ami szarkalábnak látszik, sosem kérdezte.

Lisa & Felix

Nagyon utálja ezt. Alabama mestere az idő- és Felix agyának a húzásának. Indulniuk kellene, tulajdonképpen már tegnap jó lett volna, mert Felix szeret előre megérkezni, felmérni a terepet, kicsit belakni a helyszínt, ha megfigyelésről van szó. De Alabamának mindig van valami utolsó utáni pillanatban előrukkolni valami „irtózatosan”, „életbevágóan”, vagy éppen „e nélkül nem lehet elindulni” dolga. Most éppen a nőgyógyász, mint kiderült, két perccel indulás előtt jött oda Felixhez bájologva, hogy még várni kellene. Bár ott is hagyhatta volna, de az álcájuk már elő volt készítve és nem lehetett felrúgnia. Ezért Felix most egy csomó nő között várakozik, hogy Alabama sorra kerüljön. Már mindent megtett, hogy húzza az időt: lement kávéért, hozott kaját a büféből – amit a lány kitörő örömmel értékelt -, vett egy csomó újságot, bejárta a fél intézményt, csak, hogy teljen az ideje. De lassan az étel, a friss levegő üde ígérete és az újságok is elfogytak, már csak egy maradt nála a Washington post. Aprólékosan, még a sporteseményt is elolvassa, de a lány – aki ki tudja hová tűnt közben idegességében – még mindig nem jutott be. Ennek már három és fél órája. Természetesen némi veszekedés után kiderült, hogy elnézte az időpontot Alabama, és négy órával később kellett volna érkezniük, amihez még hátravan egy fél óra plusz csúszások, úgyhogy eléggé fel van paprikázva a férfi. De nem csak ő egyedül, egy nő is fojtott, ingerült hangon telefonál, próbálva elfedni ezt a körülötte ülők elől. Tőle kissé távolabb van, igyekezett nem szemet szúrni senkinek, hogy ő, mint férfi a nőgyógyásznál várakozik egy fiatal nőre. Mondjuk ennek a korábbi veszekedés véget vetett, de Felix nem adta fel és inkább elbújt a sok újság lapjai felé. Felnézvén a telefonálóra összeakad a tekintetük egy pillanatra, majd pánikszerűen elrejti a saját arcát, nem túl profi módon. ~Ez nem lehet, lehetetlen, biztos, hogy nem ő az!~ nyel egy nagyot, de nem néz ki újból az újság mögül, mivel tökéletesen biztos abban, hogy Lisat látta. Már azt sem tudja pontosan hány éve nem találkoztak, biztos volt abban, hogy az egész szervezettel együtt egy jeltelen sírba nyugszik. Meggyászolta a maga módján, és továbblépett, de most teljesen össze van zavarodva. Nyugalmat erőltet magára, mikor is Alabamát szólítják, így a mellette lévő hely felszabadul. „Jövök mindjárt, ne aggódj” hallatszik a lány szájából, Felix pedig visszanyerve önuralmát sóhajt egyet. Alabama a kezelőbe megy, ő pedig visszatér Lisa-hoz és az ezernyi kérdéséhez. Továbbra sem tartja ésszerűnek, talán Lisanak van egy hasonmása, vagy egy ikertestvére… de nem, zsigerből érzi, hogy ő az, és a karma megint összehozta őket. Más nem lehetett, hiszen mi másért ülne Felix Hercog egy nőgyógyászati váróban? Azért reméli, hogy Lisa nem ismerte fel, és… és mi? El kellene menekülnie? Igen, úgy érzi, hogy most szabad levegőre lenne szüksége, pedig nemhogy arra, hanem koncentrálnia kellene a feladatára nagyon is. De a nő, akit egykor a maga módján szeretett, feltámadt. Őrület!