Öröm nézni Jade reakcióját, mikor a nevetésemre összezavarodik. Egy darabig magamban gondolkozom, hogy hány éves lehet a macskája. Egyszer így is, úgyis meg fog halni az a állat. Az örömmel fogadom, hogy hozzám fog fordulni, ha gondja támadna a macskájával kapcsolatosan. Nézem, hogy miként rakja le a cicát.
- Rendben, tényleg örömmel fogadnám, hogy vele kapcsolatosan hozzám fordulnátok. Tudod lehetséges, hogy nem mindenki fogja kedvelni Őnagyságát, hogy ugyanott van, ahol te. - az új tanítványom szavai,  amit mond nekem, teljesen meglepnek engem.
- Egy macskának hálás lenni? - kezd hihetetlenné válni a történet, ami viszont az ölést illeti, még nem tudom eldönteni, hogy csak úgy tartja, hogy képes lenne rá, vagy megtenné. Ezután következik a legérdekesebb része a beszélgetésünknek, hogy megtudom az ő képességét, s én rögtön arra gyanakszom, hogy tőlem tudta meg e bámulatos hely nevét. Nem vagyok rá mérges, s szavainak hiszek. Kihasználták, de nem tanították, hogy miként kezelje a képességét. Ez felettébb különös.
- Akkor jobb, ha itt kötöttl ki nálam, én biztosan nem tennék semmi olyasmit, ami ellenedre lenne. Nekem az a célom,hogy jól tudd használni a képességed, ami neked megadatott. - nézem, hogy köveket dobál be a vízbe. Ha a közelben van a macskája, akkor én odalépdelek a macskához, majd leguggolva az állathoz megsimogatom a fejét.
- Mi az a lyukas folt, amit nem tudsz? Utána néztél már? Kerested a megoldást? - nézek rá, s ha a cica nem iszkolt el a közelemből, akkor tovább simogatom, s most már nem csak a fejét, hanem egészen a hátát is. Mikor megelégelem a macskával való barátkozást, akkor felkelek és Jade mellé sétálok. Követem a példáját, annyi különbséggel, hogy én leveszem a cipőm, meg a zoknim.
- Van más dolog, ami kihoz a sodrodból?

Nevetése kissé összezavar. Teljesen komolyan gondoltam, ha bántja a macskámat, akkor kinyírom.
- Ha bármire szükségünk lenne, hozzád fordulunk elsőnek, Mester! - feleltem habozás nélkül, és "Őnagyságát" letettem a földre, hadd bóklásszon egy kicsit. Elhittem Lucifernek, hogy nem fogja bántani, de nem bíztam még benne teljesen.
- Nem szoktam átesni a ló túl oldalára, de a macskámért ölni is képes lennék. Részben neki köszönhetem, hogy most itt vagyok. - feleltem lágyan, de még mindig határozottan. Viszont az ölelés, amit kaptam az zavarba hozott, nem is kicsit. Látom rajta, hogy neki is kényelmetle ez az ölelősdi, és még át is fut az agyamon, hogy minden tanítványával ennyire közvetlen, vagy csak engem tisztel meg vele. Nem is marad sokáig, kicsit hátrébb lép, és ahogy elmondom neki a képességem, látom felcsillanni azt a bizonyos fényt a szemében. Rájött, hogyan találtam ide. Már vártam, hogy mikor kapom a fejmosást, de nem jött. Sőt, a következő mondatában némi csodálatot vélek felfedezni. Rossz jel, láttam, tapasztaltam mi következik ezután. Mindenki önös célokra használna, nem törődve azzal, hogy én mit akarok.
- Érdekes, és veszélyes. - jelentem ki, kissé remegő hangon. Figyelem, ahogy gondolkozva elfordul addig én levettem a cipőmet és a patakhoz sétálva, leültem a partján, lábamat a hűs vízb lógattam és a fejem hátra döntve néztem fel Luciferre.
- Egy kovenbe születtem, pontosabban a koven vezetői a szüleim. Az alapokat tudom, de van néhány lyukas folt, mert miután kiderült a képességem nem tanítottak, hanem felhasználtak. - feleltem halkan és köveket kezdtem dobálni.

Jót nevetek, mikor harciasan válaszol nekem Jade. Egy darabig nem mondok semmit,várva, hogy milyen érzéseket táplál benne ez a megnyilvánulásom. Csupán csak utána jegyzem meg neki, elmésen.
- Akkor én szintén egy macska vagyok, mert szerintem olykor én is öntörvényű vagyok. - tekintetem leveszem róla, túl sok lesz a jóból. Elgondolkozok a többi szavakon, az ígéretén. Úgy érzem, hogy meg kell nyugtatnom, hogy a kis vakarcsot nem fogom bántani. Ráteszem a kezem a vállára, ahogy szembefordulok vele s belenézek mélyen a szemébe.
- Nem fogom bántani Őnagyságát, ha valami baja esik, vagy kell neki élelem, akkor bátran szólj. - kissé örült mosolyt villantok, de nálam ez a normális. Ráadásul pontosan nekem szóljon, ne másnak, mert én mindenkinek dirigálok, kivéve azokat, akik közelebb állnak hozzám. Ha ezt letisztáztam vele, s ő elfogad engem mesterének, akkor próbából ennyit mondok neki.
- Tetszett a harcias megnyilvánulásod, azonban eltúlozni sem szabad. Mármint a ló túloldalára esni. - látom, hogy zavarban van. Idővel megszokja, hogy én vagyok a mestere, s nem fog ennyire feszengeni előttem. Hogy lenyugtassam őt, így egyszerűen megölelem. Nem tart sokáig nálam a művelet. Mikor megtudom, hogy milyen képessége van, akkor láthatja, hogy átsuhan rajtam az a gondolat, hogy ő volt a tettes, s tudom ezért tudja ezt a helyet. Dühös lennék, de az eszem épp fele mondatja velem, hogy idővel csak megmutattam volna neki.
- Érdekes képesség, s van annyira hatásos, mint az enyém. - szögezem le előtte, teljesen őszintén bevallva. Kisebb rajongást érezhet a részemről. Elfordulok gondolkozva, hogy esetleg még mit mondhatnék neki, vagy esetleg mit kérdezhetnék?
- Volt valaki az életedben, aki kisebb dolgokat elmagyarázta a boszorkánysággal kapcsolatban? Vagy esetleg rám hárul, ez a feladat? - puhatolózok, hogy meddig kell leásni, hogy biztos alapokat kapjon. A megfelelő módszert kell megtalálnom. Mindenesetre látok benne fantáziát, s kiváló a tanítványnak vélem.

- A macskák öntörvényűek, de ezzel te is tisztában vagy gondolom. De igyekszem, majd kordában tartani. Nagy részt úgy is csak akkor fogsz találkozni vele, amikor velem. Ritkán megy el mellőlem. - feleltem talán picit harciasabban, mint szerettem volna, de ez a kis jószág nagyon fontos nekem.
- A... A tanítványod? - néztem fel rá őzike szemekkel. Minden vágyam egy erős mester volt, aki megtanít helyesen használni az erőmet, és aki segít megérteni mi is ez pontosan. Mintha némi aggodalmat, vagy talán izgatottságot láttam volna rajta, hogy kijelentette, legyek a tanítványa. A bemutató az erejéről, nem kicsit lepett és riasztott meg, de már az első pillanatban tudtam, hogy erős boszorkánnyal állok szemben. Ez a kis bemutató csak még inkább megerősített erről és hirtelen azt sem tudjak mit mondjak.
- Leszek a tanítványod. - feleltem végül még mindig az összetört jégbokor maradványaira meredve. Hangom remegett az izgalomtól, és szívem szerint Lucius nyakába ugrottam volna örömömben.
- Amint lesz kérdésem, ígérem neked felteszem. Most is rengeteg van, de annyira sok és annyira katyvaszos. Áhh, egyszerűbb lesz ha összeírom őket. Természetesen kérdezhetsz bármit. - néztem a szemébe, kicsit idegesen és zavartan nevetve. A kérdés az erőmmel kapcsolatban meglepett. Azt hittem tudja milyen képességem van, de úgy látszik hatalmasat téedtem. Lehajtottam a fejem és egy hajtincsemmel kezdtem játszani. Pár perc után végül felnéztem, igaz mindenhova csak rá nem.
- Otthon álomjárónak hívtak, mert képes vagyok belépni az alvó emberek álmaiba. Befolyásolni és manipulálni is tudom őket. - vallottam be őszintén, ahogy azt kérve, elfogadva végleg az ajánlatát.

Nem lep meg különösebben, mikor fellép Jade a macska védelmében. Jobban belegondolok, akkor a fiatal nő a macska gazdája, s valószínűleg nagyon szeretheti. A szeretetről nekem egy érett nő jut eszembe, aki jelenleg nincs itt. Hajdanán a tanítványom volt, de talán túlontúl kinőtt a pozícióból. Mélázás közben válaszolok a jelenlegi beszélgető partneremhez.
- Valóban szeretne? Szerintem a macska sem ismer eléggé. Jobb ha nem szökik be a szobámba. Jobb, ha tanul egy kis illemet. Ez az én birtokom, s nem az övé. - nézek bele Jade szemébe, s most kivételesen állom a figyelmét. Nem sokat teketóriázok, s egyenesen elmondom a saját szándékom, a magam részéről. Jobb lenne, ha elmélyülne a kapcsolatunk. Úgy ítélem, hogy nem éppen olyan értelemben gondolja, ahogy kellene, így kénytelen vagyok neki magyarázatot adni.
- Úgy vélem, hogy jobb lenne ha bíznánk a másikban. Nem akarok fura, s hallgatag lenni. Egészen pontosan szeretném, ha tanítványom lennél. - így elsőre meredek a saját részemről is. Régen nem volt senki, akit oktathattam volna, vagy egyengethettem volna a boszorkány útját. Ráadásul sok figyelmet igényel mindkét fél részéről, én meg egyenesen nem szeretem a kitüntetett figyelmet. Sóhaj tör elő belőlem, majd végül egy kisebb bemutatót csinálok az engedélye nélkül. Nem hagyok neki választási lehetőséget, hanem láthatja, hogy milyen képességgel rendelkezem. Egy bokrot török szét a túloldalon, majd lassan visszafordulok hozzá. Odasétálok újból Jade-hez, s magamban elégedetten veszem tudomásul, hogy kellő hatással voltam rá.
- Úgy, hogy mint mester-tanítvány kapcsolatnál, bátran kérdezhetsz. Akár személyes kérdéseket is. Cserébe én szintén kérdezhetek tőled. Már ha benne vagy ebben az ajánlatban. - teljesen igaza van, hogy még szinte semmit sem tud rólam. Idővel el biztosan változhat, már ha ő szintén szeretné.
- Egyszer mindenki kiismerhető, s megfigyelhető. - jegyzem meg, s végül elnézek már irányba. Odalépek mellé, s de nem nézek rá. Várom a válaszát, hogy benne van-e a mester-tanítvány dologban. Ha igen, akkor rögtön lecsapok a kérdésemmel.
- Mi a boszorkány képességed? - ha viszont nem, akkor csupán sóhajtok egy jót.

Volt valami veszélyes a hangjában, amikor elvettem tőle Rayt. Biztos a múltja miatt ilyen, bár nem teljesen tiszta még, hogy mi történt, vagy mit tett amiatt ennyire nem bírja az állatokat. Megtehetném, hogy álmában meglesem, de az nem lenne vele szemben etikus. Befogadott, jól bánt velem, az a korábbi véletlen látogatás is amiatt lehetett, mert túl sokszor kalandoztak felé a gondolataim, de hogy mi okból azt még én magam sem tudtam.
- Ne aggódj, Ray kedvel téged. Senki máshoz nem megy így oda. Viszont kérlek, ha a szobádba szökne, akkor ne tekerd ki a nyakát. - kértem, kicsit riadt hangon, és et a riadtságot csak tetőzte az, hogy azt szeretné ha elmélyülne a kapcsolatunk. Mégis milye téren gondolta ezt? Nem mertem rákérdezni és nagyon lehetőségem sem volt, mert egyből mellém lép. Hűvösebb és fagyosabb lesz a légkör. Szinte a tarkómon érzem a jeges lehelletét és ahogy a túl oldalon jéggé fagy egy bokor elakad a lélegzetem.
Mióta lehetek itt? Talán egy hónapjaés eddig nem is tudtam milyen képessége van Lucifernek. Igen, magamban így szoktam hívni, olyan Luciferes, még becenevet is kitaláltam neki. Lucimuci, de ezt szemtől szemben biztos nem fogom mondani neki.
Ahogy összetörte a bokrot kicsit összerezzentem a jeges csattanástól, és attól hogy az egyik jégszilánk az arcom mellett húzott el. Ray nagyot fújt a kezemben és a vállamra mászott és bebújt a hajam alá, mintha az megvédhetné vármitől is.
- Wooah... Ez lenyűgőző. De hogy érted, hogy nincs előttem titkod? Szinte semmit nem tudok még rólad... - feleltem bátortalanul és volt egy olyan sejtésem, hogy tudja hogy az álmaiban mászkáltam a minap. Bár magam sem értem, hogy miért is jöttem erre helyre. Ez az ő kis titkos búvóhelye volt.

Érzékelem, hogy valami nekidörgölőzik a lábamhoz, s nem nehéz kitalálni, hogy mi lehet az, ha Jade van a közelemben. Sajnos az állatokat semmibe nézem, s inkább kísérleti  alanyként tekintek rájuk. Ez a múltamból fakad, azonban én reményvesztetten menekülök a múltam elől, s próbálom új újdonságokat elfogadni. Nehezen megy nálam, mert szinte az idegeimbe van az egész. Jelen helyzetben mi az ami nem késztet cselekvésre? Jade és ez a dög kapcsolata. Mikor megláttam őket, akkor úgy véltem, hogy több a kapcsolatuk, mint etető és dög között. A múltjuk régire visszavezethető. Ez csupán feltételezés a részemről, egyben a megfigyelő képességem egy része. Mikor hallom, hogy jól érzi magát,s egyben megnyugtató, akkor valami -féle pozitív érzés árad szét bennem.
- Jól tetted, hogy elvetted a macskát a lábamtól. - hangom csupán közlő, s talán vészjósló. Tekintetem ráemelem a vakarcsra, aki újra a gazdája védelmét, s egyben khhm szeretetét élvezheti. Látom nagyon jól, hogy ez a macska szeretetre éhes, s túlságosan odateszi magát, ha szeretne magának figyelmet. Puszta zsarolás a lénye, ettől sokkal jobbak a kutyák. Miért nincs a saját birtokomon? Mert túlságosan emlékeztetne a múltamra. Ezután érdeklődök, hogy nem-e szenved valamiben hiányt. Szavai meggyőznek arról, hogy olyat egyek, amit nem mindennap teszek meg bárki előtt.
- Nincs, azonban szeretném, ha a mi kapcsolatunk mélyülne. - nézek bele komolyan a két szemébe, azonban pusztán pár másodpercig tart az egész. Elfordulok, s kezem segítségével rámutatok a túloldalon található bokorra.
- Hüvös van itt, érzed ugye? - újra felé nézek, majd mellé lépek, hogy egy vonalban lehessünk. A célpontom felé fordulok, amit az elébb mutattam neki.  Hallhatja csupán, ahogy beszívom a levegőt, azonban a boszorkányság egészben az, hogy mikor elkezdem az egészet kifújni, akkor elégszem elképesztő lehet. Mivel mellettem áll, tán érezheti ahogy körülöttem a légkör fagyosabb, mint előzőleg. Mikor az utolsó szusz is kijött belőlem, akkor a fagyos leheletem rögtön a bokort támadja meg. Tetőtől talpig válik jegessé és fehérré. Megindulok a fagyasztott bokor felé, mit sem törődve, hogy a patakon kell átgázolnom. Mikor megérkezem, akkor egyszerűen egy lábrugással apró darabokra töröm az erő ellenében. Felé fordulok.
- Ez az én képességem, nincs előttem titkom…mostantól.- kíváncsi vagyok, hogy mi a reakciója az eseményekre. Lassan átsétálok hozzá, mit sem törődve a vizes cipőmmel, zoknimmal és nadrágommal.

Csendes magányomban ültem a padon és azon járt az agyam, hogyan is jutottam ide. Mármint ebbe a covenbe. Milyen érdekes amúgy, hogy pont egy ilyen gyülekezet elől menekültem, és most egy másikba csöppentem.
Emlékszem, valahol a város szélén kóboroltam, amikor egy férfi lépett hozzám. Elveszett báránykának hívott és azt mondta, otthont és családot biztosít nekem. Ennek mennyi ideje is már? Talán egy hónapja? Azóta is csak lézengek ezen a hatalmas birtokon és még mindig nem találom igazán a helyem.
A padon ülve, Rayt simogattam hűséges kis fekete macskámat, aki mindig velem volt. Egy másodperc alatt pattant fel és húzta el a csíkot. Ekkor felpillantottam és megláttam Luciust. Kis meglepett séf suhant át az arcán, amikor meglátott, sejtettem is miért. Néhány napja éjszaka véletlenül beléptem az álmába, amikor ezen a helyen pihent. Ha jól sejtem ő nem tudja, hogy ott jártam és talán jobb is így.
- Szia Lucius! - köszönök vissza illedelmesen, és követem a szememmel, ahogy a kis patak partjára lép. Ray ekkor bukkan fel újra és a férfi lábához dörgölőzve dorombolni kezd.
- Igen, jól érzem magam. Kellemes és megnyugtató. - felelem csendesen és felállok a padrol és felkapom a macskát.
- Ray, viselkedj kiscicám. - shidom le szeretettel a hangomban és felpillantok Luciusra.
- Óhajom? Mindenem megvan, emiatt ne aggódj. Neked esetleg van? Magadra hagyjalak? - kérdeztem halkan és magamat is megleptem milyen sokat is beszéltem. Nem szoktam ilyen szószátyár lenni.

Lassan sétálok a hatalmas kertben, aminek szívében ott van a tó, s benne a növényház. Én álmodtam meg, hogyan nézzen ki, s milyen növények gazdagítsák a birodalmamat. Szeretek itt kikapcsolódni, mert a hosszadalmas és fárasztó beszélgetések után egyszerűen felüdülés. Most  sincs másképp, szívom magamba a napfényt és annak áldásos hatását. A növényház felé sétálok, hogy ellenőrizzem a kertészek munkáját. Igen többen vannak, akik csupán azért kapják a pénzüket, hogy minden pompásan nézzen ki. Emellett a rendezettség sem elhanyagolható. Nem látok a ligetben semmi kivetni való, ami azt jelenti, hogy valami oda nem illő aljnövényzet. S még mi jó ebben a helyben? Hogy nincs sehová sem kiírva, hogy a fűre lépni tilos. Aki él csak mozog, az nyugodtan letérhet az útról, hogy ráleljen egy eldugottabb helyre. Én sem teszek másképp, mert rögtön a kedvenc helyem felé veszem az irányt. Két kisebb ligetcsoport után megérkezek a patakpartra. Körülöttem ott az erdő, s a csodálatos bokrok. Már távolról látom a padot, amit külön kértem a kertészektől, hogy hová rakják. Azonban rögtön megpillantom, hogy rajtam kívül más pihem jelenleg rajta.
~ Ki lehet az? ~ távolról nem tudok még biztosra, mert úgy alapjából véve nem az én irányomba figyel. Közelebb érek, akkor már egy-egy vonást látok belőle. Tatiana egyik tanítványa? Hogy talált ide? Önző módon senkinek sem beszéltem erről a helyről, s úgy vélem álmaimban szerintem gyakran vagyok itt. Magamra öltöm a zord álarcom, s határozott léptekkel érkezek meg...Jade-hez! Ismerem fel az arcát, mikor észleli az érkezésem. A fiatal nő, akit úgymond találtam. Nem tudom, hogy miként áll a beilleszkedéssel.
- Hello Jade! - köszönök neki, s én gyarló férfi hamar leveszem róla a tekintetem. Nem szeretek belenézni a mások szemébe túlságosan sokáig. Nem foglalok helyet a padon mellette, hanem a patak partrája állok. A hátamat láthatja, szerintem most az pontosan elég.
- Jól érzed magad itt, ezen a helyen? - teszem fel neki a kérdésem, mert egyelőre nem tudok komolyabb dolgokra rákérdezni. Mindig gondban vagyok a beszélgetések kezdetével. Mikor beitta a szemem a kellemes elém táruló látványt, akkor fordulok felé.
- Esetleg van valami kérdésed? Óhajod? - puhatolózok, hogy van-e valamire szüksége.

Növényházba belépve egy nagy folyosó fogad bennünket. Két oldalán 1-1 nagyobb terem, ami tele van növényekkel, amiknek gyönyörű a viráguk. Egy  kereszteződés után 2 újabb terem található, különleges és ritka növényekkel, legyen az fa, vagy más. Az épületnek 4 kijárata van. Az épületet egy nagyobb kör alakú tó veszi körül, halakkal egyetemben.  A tavon kívül kisebb ligetek, félreeső helyek találhatóak, a természet kedvelőinek.