pártállásom:   Ellenálló

Álltam az ágyacskája mellett, s belémhasított a gondolat… Apa kis hercegnője. Apa majd vigyáz rád, és nem szenvedsz hiányt semmiben sem. Apa szeme fénye. Kedves mosolyt tőlem, mindig csak ő kapott. Feleségem halála óta, csak a kislányom volt az, aki egy kedves szót kiérdemelt tőlem. Igaz volt egy másik gyermekem. Az elsőszülöttem. Kyra… milyen rég nem jutott már eszembe. Annyi év eltelt már, hogy elment, s még csak most kezdtem el érezni a hiányát. Nem magam miatt. Nem. Csalódás volt a Pirokinézise, a mi képességünkhöz képest, s akkor még nem gondoltam bele, mennyire tökéletes is lenne, ha mi magunk fejlesztenénk őt, ha támogatnánk.
Vettem egy nagyobb levegőt, majd megdörgöltem az arcomat, s tovább figyeltem a békésen alvó gyermekemet. Olyan kicsi még. 6 éves csupán, de még is úgy az ujjai köré tud csavarni, mint eleddig senki más, ám ezt sosem mutattam ki nyilvánosan. Talán még titkoltam is hogy ő van, csakhogy semmiféle kapaszkodót ne találhassanak bennem.
Nem a legegyszerűbb dolgokkal vagyok elfoglalva, és lássuk be… ha az ember kettős életet él, bizony idővel megütheti a bokáját, ám én pokoli jó vagyok ebben. Rossz népek nevezhetnének uzsorásnak is, vagy épp maffiózónak, de sokkal jobban szerettem az üzletember megnevezést. Kölcsönkérsz, bármikor adok, s ha önszántadból nem adod vissza, hát behajtom. Ha nagyon akarod, személyesen megyek el, de abban köszönet sosem lesz.
Nem tudtam jó éjt puszit adni a kis angyalkámnak, hisz az előbb értem haza egy hasonló melóból.
Felsóhajtottam, majd odahajoltam puszit adtam, s egyetlen érintés nélkül csuktam be magam mögött az ajtót, majd ballagtam le a dolgozószobámba, s készítettem magamnak egy újabb italt.
Éppen csak letettem magam a kényelmes fotelomba, mikor kopogtattak az ajtómon.
Felpillantottam, majd vissza szegeztem tekintetem az elöttem heverő paksamétába.
-Megtaláltátok? -hangom rideg volt, s mondhatni beléd fagyott volna a szusz is, ha éppen neked címzem szavaim, de Joe jól ismert már, így csak bólintott egyet.
-Itt van a városban… -közelebb lépett az asztalhoz, kezeit háta mögött kulcsolta össze.- Idehozzuk főnök?
-Nem… majd én megyek. - nyújtottam kezem, hogy bizony a címére szükségem lenne, hiszen a gondolatolvasás képességét nem sikerült elsajátítanom, pedig olykor nagyon hasznos lett volna. Képem elkomorodott mikor nem vette a lapot. - A címét…- hangom megdörrent a csendes szobában, mire ő összerezzent, de cserébe már ott is volt a kezemben a címe.
Hát házhoz megyek… meglátom mi lett belőle, s talán kitudok magamból préselni némi kedvességet...talán.