pártállásom: semleges

No, de az előbb még ott tartottam, hogy egy vasrudat akartam átfuttatni az arcomon és ez mennyire változtatta meg az életem. Merthogy megváltoztatta! Addig én voltam a seggdugó, a kismocsok, a szennylabda, akivel mindenki azt tesz, amit csak akar. Három évvel ezelőttig azt tudtam felmutatni, hogy még nem döglöttem meg, annak ellenére, hogy elég sok jelentkező volt erre a feladatra.
Mondjuk úgy, kevesen kedveltek. De úgy is mondhatjuk, hogy utáltak. És ha még jobban ki akarom fejteni, akkor azt is mondhatjuk, hogy valakinek nagyon sok pénzzel tartoztam és ő nem hitt a részletfizetésben. Merthogy majd én példa leszek arra, hogy vele nem lehet szarakodni, ő majd megmutatja, hogy ki a Jani a városban, hogy kitől kell félni és egyébként is, mindenki fossa össze a bokáját, ha a neve elhangzik. Elég szar ügy lehet szó szerint, amikor bemutatkozik valakinek.
Szóval, tartoztam neki, mert voltam olyan hülye, hogy a bank ellen fogadtam. De olyan tuti volt a tipp, hogy nem lehetett neki ellenállni, és egy ideig úgy is tűnt, hogy Zsebibaba megnyeri a futamot. Aztán a zsoké egyszerűen elfelejtette, hogy pálca van a kezében és többet nem verte annak a kolbásznak való lónak a seggét. Egy fickó szerint látszott rajtam, hogy valami eltörik bennem, amikor Zsebibaba utolsónak ért be a célvonalba. És igazat kellett neki adnom, mert valami meghasadt bennem. A fenét a szívem és dehogy a lelkem... Éreztem, ahogyan az ánuszrózsám olyan szélesre nyílik, mint Zsebibaba szerszáma és szinte sikítanom kellett, ahogyan elképzeltem, hogy kenőcs nélkül és golyóig. Mert ugye nem az én pénzemmel játszottam és a nyeremény sem az enyém lett volna, hanem a bokafosós fickóé, és mivel hat számjegyű összeget várt volna tőlem, ezért nem tehettem mást, mint felvettem a nyúlcipőt.
És amilyen gyorsan eltűntem, olyan hirtelen találtak meg az emberei. Az egyik kezében volt az a bizonyos vasrúd, a másik sokkalta konszolidáltabb francia kulcsot szorongatott az ujjai között. Persze nem azonnal jött az isteni beavatkozás, hiszen a jobb térdem azóta sem működik úgy, amióta találkozott azzal a bizonyos fémdarabbal, és néha még véreset vizelek, ha túl hideget iszok, de a végére a két kétajtós szekrény fingott ki.
Mondom, fogalmam sem volt, hogy mi történik, mert addigra már annyira fájt minden, hogy gondolkodni sem voltam képes és ha a nadrágodon keresztül látod a térdkalácsod, akkor ott bizony nincs helye a magasröptű beszélgetéseknek. Menekülni próbáltam, megvesztegetni őket, hatni a jó édes anyukra, de semmi nem segített, még az sem, hogy jó összevéreztem az arcukat. De aztán történt valami és meg azóta sem tudom, hogyan és miért, de egyszer csak a vasrúd kirepült az ember kezéből és másfél centiméterrel a fejem mellett állt bele a téglafalba. Nem értettem, hogy mi történik, a két pacák meg pláne nem értette, hogy mi történik, de amikor a francia kulcs is a téglafalba állt, csak éppenséggel a fejem másik oldalán, akkor már mindhárman tudtuk, hogy valami igazán különleges dolog történt, amit egy pofa sör mellett kellene megbeszélnünk, de az a kettő inkább úgy döntött, hogy nekem ront. Nekem meg nem kellett több, jól összeszartam magam és csak arra tudtam gondolni, hogy a két vasdarab igazán beleállhatna a koponyájukba és amikor ez a gondolat megszületett a fejemben, a gorillák a lábaim elé vetették magukat és ott a helyszínen szenderültek végső álomra.
Hogy mi történt? Fogalmam sincs, nem tudom, csak azt, hogy azóta úgy érzem, mintha folyamatosan állna a farkam, annyira jó ez az egész. Bokafosó rosszarcú fickó küldött rám még pár marcona arcot, de egyik sem ment haza a főnökhöz, hogy elmondhassa mi történt vele. És ahogy egyre többen jöttek, úgy kezdtem belejönni a dologba, úgy kezdtem figurázni és játszani velük, hogy aztán végül szembenézzek bokafosóval és az ő gondolataiba is szilánkot szúrjak. Egy fél méter hosszú, vértől csillogó ablaküveget, ami az utolsó dolog volt, ami átment a fején. Aztán valahogyan a helyére ültem és most ilyen alvilági ember lettem. És marhára élvezem. Majd meglátjuk, hogy meddig tart... Viagrára meg azóta sem költök!