Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


welcome to the devil's playground


Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szer. Ápr. 15, 2020 7:20 am


Psycho Barbie && Daddy Wolf

Van az a hangulata az embernek, amikor ha megkérdezik tőle, hogy kinek a kurva anyját, akkor egy világtérképet színez pirosra, hogy mindenkiét. Szóval azt hiszem, az elmúlt két hónapban sikerült elérnem ezt az állapotot, méghozzá visszavonhatatlanul. Mindig azt hiszi az ember, hogy már mindent látott, de téved. Azt gondolja, hogy már ismeri a legrosszabbat, de a legrosszabb mindig csak ezután jön, és a legrosszabbon túl mindig van még rosszabb. Ilyenkor pedig - a szopórollernek ezen a szintjén - tényleg nem marad más menekvés, minthogy az emberfia addig csókolgasson egy whiskysüveget, amíg ki nem üti magát kis időre ebből a valóságból. Kár, hogy kurva gyorsan és könyörtelenül érkezik el a visszatérés. Élek a gyanúperrel, hogy önkéntes és kissé zakkantnak tűnő beszélgetőpartnerem is a mentális világvége ezen szintjén létezik, bár ahogy látom, ő már túljutott azon, hogy lesmároljon egy italos üveget. A sokadikon van túl - az ő dolga. Egészségére.
- Értem - hümmögök. - Szóval az a fajta vagy, akinek elég egy térdig érő hullahegy, néhány kibelezett tag, és máris te vagy Miss Napsugár. De az tény és való, hogy neked legalább jól áll. Engem máris lenyűgöztél vele - rakom le a kiürült poharamat a pultra, mert talán mégsem kéne többet innom. Fogalmam sincs, hogy az eddigi whiskyk száma, vagy az életundorom uralkodott-e rajtam el ennyire, normál körülmények között nem szokták efféle kijelentések elhagyni a számat. - Szépségem, a kannibalizmus ízlés dolga. Bár legalább annyira büntetendő, mint a vérfertőzés vagy a pedofília. Az én szememben legalábbis az. Csak azt nem értem, hogy ha ennyire harapdálós kedvedben vagy, miért nem te veszed kezelésbe annak a Luciennek vagy ki a fenének a tökeit. Én hamarabb vágnék eret magamon, minthogy ilyesmire adjam a fejem - vonom fel a szemöldökömet, mikor visszatolja elém a doboz cigit anélkül, hogy venne belőle. Válogatós pszichopata, ez igen! Élőben még úgysem láttam hasonlót. A vér meg a letépett végtagok bejönnek nála, de egy szál cigarettára meg úgy néz, mint egy pöszögő gourmand valami csigazabáló francia étteremben.
- Ja, igazad van - biccentek aztán, és füstkarikát fújok a félhomályba vesző mennyezet irányába. - Kurvára nem ismerem az életed, de te se az enyémet. Van néhány évnyi, vagy évtizednyi előnyöm veled szemben, szóval tudom mit beszélek. Eljön az a pont, amikor hiába állsz a zuhany alá, mert úgy érzed, annyi mocsok rakódott az életedre, hogy már belülről tölt el, és azt kibaszottul nem lehet lesikálni. Bár ahogy nézlek - hordozom rajta végig a tekintetem ismét - te sem ezüstkanállal a szádban születtél szivem, ergo nyilván tisztában vagy vele, hogy miről beszélek - teszem hozzá, aztán egy intéssel újabb whiskyt rendelek, ezúttal neki. Közben megfordul a fejemben, hogy talán ennek kéne lennie az utolsó pohárnak - mindkettőnk számára - mert ahogy látom, már tényleg közel van ahhoz az állapothoz, hogy eszméletlenre üsse ki magát. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy színjózan állapotában hogy viselkedik, de most, ahogy közelebb rántom magamhoz a szemem sarkából meglátom a zsaru múltamból jól ismert villanást, ahogy egy kést ránt elő. Azt mondjuk meg kell hagyni, hogy nem böki belém, tehát még az állapota ellenére is van benne önkontroll, de gyanítom, hogy a peremén állok annak, hogy egy újabb sebhellyel gyarapítsam a már meglévőket.
- Édesem - nevetek fel, mikor a pultra csapja a bökőt - hagy áruljak el neked valamit. Nem te vagy az első nő, aki ilyesmiről álmodik. Kérdezd csak meg az exfeleségemet. A házasságunk utolsó évében szerintem már minden tagomba nyomott volna valamit, ami éles és fájdalmat okoz - engedem el a kezét. - Egyébként bíztam a kandi-kamera eshetőségben, szimpatikus lett volna. Esküszöm, tényleg le is vetkőztem volna, hogy növeljem a nézettséget. Nem számít, nem vagyok prűd típus. Egyszer egy webkamera előtt vertem ki a farkamat, mert a csaj a túlsó felén erre gerjedt - vágom zsebre a cigarettásdobozt, mikor feltápászkodik, és kiadja a vezényszót a hazamenetelre.
Oké szívem, essünk túl rajta. Odaállok mellé, és fél karommal átfogom, mert félő, hogy a saját lábán már nem jutna ki a csehó elé.
- Ami azt illeti, épp szólni akartam, hogy javasolj egy olyan parkot nekem éjszakára, ahol viszonylag kényelmesek a padok - mormogom. - De tény, hogy szükségem lenne egy fürdésre, meg valahová, ahol átmenetileg le tudom hajtani a fejem. Egy földre dobott pokróc is megteszi, nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak. Szóval rendben, hazacipellek, és élek az ajánlatoddal. Legalábbis ma éjszakra. Ne aggódj, nem leszek sokáig a terhedre. Nem úgy festesz, mint aki élne-halna a lakótársakért - dobok aztán a szabad kezemmel pénzt a pultra, és megindulok a lánnyal kifelé. Nehezebb a dolog, mint gondoltam, mert a járás képessége mostani állapotában csak botorkálásra módosul. Most is látom a bennünket követő tekinteteket, még a legbarátságosabb is a pokol kínjainak ígéretét árasztja felénk, és remélem nem most készülnek, hogy rám támadjanak, mert a plusz kolonccal a nyakamon elég nehézkes lenne a védekezés.
Kijutunk a parkolóig, megállok vele a motorom mellett, aztán kissé tanakodom. Ha a fejébe nyomom a sisakot, nem biztos, hogy jó megoldás. Egyrészt hallanom kell, hogy merrefelé navigál, másrészt nincs kizárva, hogy tele fogja okádani, és úgy, hogy benne van a feje is, nem lenne neki kellemes élmény. Szóval inkább lemondok a viszonylagos biztonságról, felpattanok a nyeregbe, aztán megvárom, míg mögém kászálódik. Nem megy neki könnyen.
- Kapaszkodj belém erősen - szólok hátra. Nem szeretném, ha mondjuk két utcával arrébb kéne rájönnöm, hogy az első másodpercben lehuppant mögülem. - És tedd meg azt a szívességet, hogy ha rókázni akarsz, akkor nem a hátamra, hanem az aszfaltra dobod ki a taccsot. Ja mellesleg ha még nem mondtam volna, a nevem Jason - indítom be a motort egy erőteljes rúgással. Akkor gyerünk egyenesen pszichobarbie lakására.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Hétf. Ápr. 13, 2020 10:05 pm

welcome to the devil's playground
puddin
 harlequin  
Ebben az elcseszett világban én vagyok a ragadozó a sok birka között. Egyszerűen csak azért vagyok, hogy az ilyen selejtektől megtisztítsak mindent. Egy kibaszott predátor vagyok, érted?! Én nem fogok olyan lenni mint a nővérem, aki halandó életre épített, szült egy istenverte rohadt kölyköt és megházasodott; s lám, holtan nyugszik a föld alatt. Mostanra már minden földben rejlő parazita és baktérium csontig lezabálta róla a rothadó húsát. Én pedig annak ellenére, hogy a sebeimet nyalogatom, élek és virulok. Az élet engem tett erőssé, nem pedig őt. Én itt vagyok és maradok is egy darabig. Habár, az én korom is végleges és rohadtul öregszem, ezt az egyet nehezen akarom feldolgozni. Bár jómagam kellően találékony vagyok még ahhoz is, hogy erre megoldást találjak. Egy ideje megihletett a tény, hogy talán rajtam még a vámpír vér sem fogna. De ez még a jövő.
- Dehogynem.  - Hatalmas vigyor csúszik az arcomra. - Az embernek vannak szar napjai. Például ez egy ilyen nap. És egyébként is, ez az egész csak egy kis álarc, ami engem elrejt. Mondanom sem kell talán, hogy nem vagyok fent a kedvencek listáján. - Nyugtázom csak ennyivel a dolgot. Talán jobb, ha nem részletezem, hogy amolyan bérgyilkosként foglalkoztam egészen idáig. Jobb, ha csak egy udvari bolondnak hisz; pont ez bennem az álca. Senki sem gondolja rólam, hogy egy percig sem tart kifiléznem egy normál méretű felnőtt embert. Márpedig nekem ez a dolgom.
- Ezekkel az ajkakkal...? - kérdezek vissza kíváncsian, egy pillanatra sem tűnik el a bestiális vigyor a veszedelmes és gusztustalan képemről. - Ó, drágám... ezekkel az ajkakkal leharaptam már néhány kisebb végtagot. Ezek az ajkak fájdalmat okoznak, nem élvezetet. - Villantom meg hófehér fogaimat; odaképzeltem, érzem a számban a vér ízét és melegét. Hiányzik.
Rágyújt a babóra, én viszont elutasítom azt, amikor elém tolja a dobozt. Nem szoktam dohányozni, egyenesen gyűlölöm. Én egészen jól odafigyelek arra, hogy mit adok a testemnek. Nem szennyezem mindenféle szarral, csak gyengítene. - Vámpírok körében közkedvelt megenni. Nem feltétlenül orvosi célra használják. Sütve igazán ínycsiklandó, akárcsak egy marhasteak. Csak sokkal édesebb és ízesebb. - Kacsintok, de aztán csak újra elnevetem magam. Úgy tűnik, mintha poénnak mondanám, de valójában ez az igazság. Mint mondtam, ez az ördög játszótere. Ezek a mocskok mindent felzabálnak élve vagy holtan.
Bólintok szavaira, igazán el is gondolkodtat. Nos, hogy is van ez? - Miért gondolod, hogy az én helyzetem jobb? Hisz nem is ismersz. - Hátradőlök a bárszéken, majd két lábamat feldobom a pultra, élvezve a sajátos kis kényelmemet. - Nem volt jobb életem, ne aggódj. De nem fogom ez miatt sajnáltatni magamat. Engem ez a sok szar és mocsok tett ezzé. Erőssé. Még egy ilyent nem találsz sehol, azt garantálhatom. - Felelek ennyit az egészre. Nekem mindegy, hogy neki, vagy nekem volt nehezebb az élete. Mindenkinek más a tűrőhatára. Én tudom magamról, hogy nem jártam könnyű és fájdalommentes utat, de legalább büszke vagyok magamra. Kevés ilyen romlott dög mondhatja el ezt magáról, de én élvezem azt, hogy az vagyok, ami.
- Bocs. - Rántom meg a vállaimat a droidos dumájára. Nekem aztán nyolc. Nem ő az első, aki nem akarja felfogni azt, hogy az élete teljesen más lesz egy aprócska kis bibi miatt. Vérfarkas. Nem irigylem a tagot. - Azt kérek, amit te. Lehetőleg jobban üssön. Kezdek visszajózanodni. - Fintorgok, aztán fáradtan csapom vissza a lábaimat magam alá, le az asztalról.
(...) Megragadja erőteljesen az egyik karomat, s magához húz. Mondanom sem kell, hogy a másik karommal már azonnal nyúltam a cipőmbe dugott kis gyilkos késemért, hogy egy rossz mozdulatot se tudjon rajtam ejteni. Egyelőre nem támadok, de az arcom mostanra sokkal vehemensebb és agresszívabb. Ne akarja, hogy a nyaka szét nyíljon mint egy kibaszott zsemle.
- Már kezdtem azt hinni, hogy okosabb vagy az átlagnál. - Rántom ki a karomat a szorításából. - A te problémád kibaszottul nem az enyém, megértetted? - Csapom a szúróeszközt a pultra, pusztán figyelmeztetés gyanánt. A giccses felsőm alatt pedig pisztolyt talál, felőlem azt is választhatja. Csak az hangosabb lenne, márpedig nem szeretnék zajt csapni miatta. - Te magad mondtad, hogy az életed még az enyémnél is nehezebb volt, akkor pedig nem is értem, hogy mit nem fogsz fel egy kibaszott egyszerű és egyenes tényen. - Hangom kissé megemelkedett pár oktávval, de a háttérben dübörgő zene kellően tompítja annyira, hogy mások nem figyelnek fel a konfliktusra.
Ha ő nem folytatja a kifakadást, akkor mély levegőt veszek és megpróbálok mantrázni, hogy lehiggadjak. - Vigyél haza. - Felállok a széktől, majd fejemhez kapok. Kezdek a piától nem túl jól lenni, de még bármikor képes lennék felkoncolni akárkit. - Neked van valahová menned? Mint mondtam, bűzlesz. És mivel hülye nem vagyok, pár napja fürdővizet sem láttál. Veled ellentétben bennem van annyi gerinc, hogy a viselkedésed ellenére felajánlok egy éjszakát nálam. Vagy amennyi szükséges. - Felkapom a tőrt a pultról, majd lassú lépteket veszek kifelé. Az első pillanattól tudtam, hogy rohadtul el van csak a világban. És én is. Talán ez miatt is értem meg őt.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Ápr. 12, 2020 10:10 am


Psycho Barbie && Daddy Wolf

Tulajdonképpen ha jól belegondolunk, az emberiség teremtett magának egy kibaszott Mátrixot erre a földre, mindent uraló computerek nélkül is: egy olyan világot, ahol minden fekete vagy fehér, ahol minden jól értelmezhető, világos, ahol amit látsz, az csakugyan az, amit látsz. Csak éppen ugyanúgy, ahogy a filmben, itt is húzódik a mélyben valami más, létrejött egy párhuzamos világ, egy kettes számú univerzum, mintha oda ömlesztették volna egybe mindazt a szemetet, ami az orwelli "szép és jó világ" képében nem kapott helyet. Igazából az a hely, ahol az emberek élnek, és ahol eddig én is éltem nem más, mint egy álom. Ha ezt vesszük alapul, nem értem, sokan miért panaszkodnak az éjszakai lidércnyomásaik miatt. Az én rémálmom akkor kezdődik, amikor felébredek.
Ilyen tekintetben talán nem csak engem frusztrál ez az egész szarság itt körülöttem. Alighanem az alkalmi beszélgetőpartneremet is, mert hogy valaki ennyire fiatalon ilyen mértékben csapja szét magát alkohollal, már a művészet határát súrolja, és valószínűleg nyomósabb oka van a szokásos péntek esti unalomnál. Én nem ítélkezem, szíve joga azt csinálni, amit akar. Ez egy szabad ország. Annak idején sem kárhoztattam  senkit a viselt dolgai miatt, még akkor sem, ha én magam rángattam be a káromkodó vagy kurvaanyázó delikvenst az őrsre. Ha az ember sokáig csinálja azt a melót, akkor rájön, hogy általában senki sem jókedvéből művel olyan szarságokat, amik az útját fémjelzik. Senki nem hobbiból áll ki az út szélére árulni magát, vagy fetreng a mocskában magatehetetlenül, vagy éppen lövi szét az ereit heroinnal. Ezek valójában mind különböző menekülési módozatok egy olyan világba, ahol a szép semmi vár. A szép semmi jó. A szép semmiben nincs erőszak, vérfertőzés, vagy csúnya képek.
- Udvari bolond létedre nem tűnsz fergetegesen jókedvűnek - jegyzem meg két korty whisky között. - Fogadok, ilyenkor mindenki vicceket vár tőled, mint a bohóchaltól abban a hülye halas mesében - ráncolom a szemöldökömet. Ha megölnek sem jut eszembe a címe. Nem is érdekes igazából. - Egyébként leromboltad az illúzióimat. Meg mertem volna esküdni rá, hogy amit én körvonalaztam, az sokkal jobban megy neked. Ezekkel az ajkakkal... - eresztek el ismét egy pofátlan vigyort. Már csak azért is, hogy kissé leplezzem vele a tagadhatatlan döbbenetemet. Ha nem festenék közben kibaszottul hülyén, most megveregetném a saját vállamat, amiért sikerült besétálnom egy bűnbarlang kellős közepére. Oké, legalább már a gyanakvó tekintetek miértjére megkaptam a választ. A helybeliek valószínűleg ismerik ezt a csehót, tudják mi zajlik a vörös falak között, én meg idegenként úgy gyalogoltam be ide, mintha csak céltáblát akasztottam volna a nyakamba. Még jó, hogy átszeltem Amerikát, és nem Seattle-ben történt ez a fiaskó, mert ott az efféle helyek zsúfolva vannak azokkal, akik hosszabb-rövidebb ideig hordták a szép, narancssárga börtönruhát nekem köszönhetően. Ott alighanem szereznék még néhány lőtt, vagy szúrt sérülést az eddigiek mellé. Feltéve, ha még lenne őket még mivel összeszámolni, mert esélyes, hogy egyenesen az agyamat csapnák szét, méghozzá összekaparhatatlanul. De az sincs kizárva, hogy ez csak egy hülye vicc, amit nem értek, vagy értékelek eléggé. Abban az állapotban, amiben a kiscsaj van, már nincs messze a delirium tremens, ki tudja, mit képzeleg össze odabenn a homlokcsont mögött.
- A tüdőm? - kérdezek vissza, és előkaparok egy doboz cigit a kabátom zsebéből. A szálat a számba lökök, a többit a pultra dobom, szolgálja ki magát belőle a lány, ha akarja. Lehet, hogy egy kiadós rókázás lesz a vége, de még mindig jobbnak tűnik per pillanat, mint a gyomormosás, ami vár rá, ha így folytatja a ma estéjét tovább. - Megadtam a választ, ugye? - fújom ki a füstöt a félhomályba. - Az én koromban már egy kissé rozsdásodó gépezet vagyok, szépségem. Annyira a szervkereskedők se hülyék, hogy ne tudják, egy huszonévessel sokkal jobban járnak - vonok vállat végül, aztán felnevetek mély, karcos hangon.
- Igazad van, tényleg szórakoztatsz - biccentek, ahogy elképzelem, hogy húgyoznak a nadrágjukba a kölykök, akik meglátják. Igaz, ők még hisznek a mumusban, a fogtündérben és ehhez hasonló marhaságokban. Ja, a Télapóban meg a húsvéti nyúlban is. - Tudod, ez ismerős. Mármint az, hogy futnak az ember elől. Csak amíg előled menekülve sikítoznak az anyjuk után, addig rám általában lövöldöztek közben. Hidd el, a te verziód jobb - mormogom. Ha tennék egy ragtapaszt az összes sérülésemre, amit a rendőri munkám során szereztem, úgy festenék, mint egy kibaszott hirdetőoszlop.
Megrebben a szemem, mikor csak szinte mellékesen, félvállról odalöki nekem, hogy szerinte nem vagyok ember. Igyekszem magamra ölteni a magabiztosság álarcát, de az agyam mélyén megragad a mondat. Azt hiszem, ez már paranoia a felsőfokon. Miért a faszomért hallok olyan dolgokat bele sima szavakba, amelyeket nem kellene?
- Aha, nem ember - vonom fel a szemöldökömet. - Mégis mi lennék, droid? Ha gondolod, szívesen előkapom a farkamat, és oldalba húgyozom a bárpultot, hogy bebizonyítsam, nem vagyok gép. Bár ahhoz még szükségem van legalább két-három sörre, úgyhogy várnod kell egy keveset. Téged viszont szívesen meghívlak, mondd mit kérsz. Ha kell, haza is viszlek. Mármint hozzád haza. Vagy egy detoxba, majd a helyzettől függ - teszem hozzá. - És igazad van. Tényleg nem éppen cseresznyevirág illatot árasztasz - bólintok. Mondjuk engem nem zavar, szagoltam én már ennél ezerszer rosszabbat is.
Fogalmam sincs, hogy ki az Lucien, akit már megint felemleget, nem kizárt, hogy a pasija, remélem az a tény, hogy a pszicho csaja velem beszélget nem fog óhatatlan bunyóba torkolni. Nem akarom a Washingtonba érkezésemet azzal kezdeni, hogy belekenem valaki orrát a homlokába. Ezt épp szeretném is kifejteni, de a következő szavai hallatán félrenyelem a whiskyt, és köhögve-köpködve igyekszem levegőhöz jutni.
- Hogy micsoda? - hüledezek, és per pillanat ritka hülyén nézhetek rá. Kezdem úgy érezni, hogy ez valami szürreális őrültek bálja. Lehet, hogy a közeli zárt intézetből tartanak itt valami zárt körű bulit, amire egy véletlen folyamán sikerült belógnom?
- Ide figyelj szépségem - fogom meg a karját, és közelebb húzom magamhoz, kissé keményebben, mint kellene, vagy ahogy szeretném. Nincs mentségem más erre, csak a gerincemen lassan végigkúszó jeges döbbenet, ami aztán megkerüli a bordáimat, hogy rohadt kellemetlen módon szorítsa össze a gyomromat.  - Jó fejnek tűnsz, és igazán dugnivalóan szép vagy - hordozom rajta végig a tekintetemet. - Ne rontsd a helyzeted marhaságokkal. Ha ez valami hülye kandi-kamera show, akkor csak súgd a fülembe, hogy legalább tudjam, merrefelé integessek. Egye fene, vetkőzni is hajlandó vagyok, bármit a nézettség kedvéért - mormogom, de közben az agyam mélyén már ott kapirgál a gondolat, hogy ha ez az egész igaz, akkor... bassza meg, akkor azt hiszem, ma éjjel nekem kell szétcsapni magam, hogy ezt az egészet képes legyek... nem, nem elfelejteni, csak legalább megemészteni. Még mindig bízom benne, hogy ez csak egy jókora ökörség, vagy egy morbid vicc a bohóclánytól, de azt hiszem, nincs nekem ekkora szerencsém.  



◉ words ● youtube ● note: megjegyzés
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szomb. Ápr. 11, 2020 9:03 pm

welcome to the devil's playground
puddin
 harlequin  
Ilyen bitangszarul még életemben nem voltam. Vagyiiis... de, azt hiszem. Az akkor volt, amikor Lucien rájött, hogy felrobbantottam az egyetlen egy élete értelmét - a drogtelepét - , és ezért cserében én kaptam jó pár golyót. Szerencsére csak a cerka lábaimat találta el, de azt a rohadt! Kellett pár nap, mire egyáltalán szarni fel tudtam kelni. Na meg ugranak elő a képek, hogy még hányszor voltam szarabbul, de inkább nem is sorolom, mert egy életre bent ragadnék ebben a ZSENIÁLIS elmében.
Jó páran megnéznek; más azt hinné, hogy a torz és undorító külsőm miatt, de valójában nem a bestiális kinézetem ragadja meg ennyire őket. Pusztán az, aki vagyok. Az ő Luciferük csaja. Avagy, csak voltam és sokak nem értik, hogy miért nincs az én Uram mellettem. Hát mert... hogy is mondjam,,, a házas élet nem valami egyszerű. A válás meg végképp nem. Szóval jelenleg épp annyira vagyok egyedül, mint az a szerencsétlen kisujjam.  És most egyébként is érzem már magamon, hogy ha még többet iszok, valószínű a kijáratot sem fogom megtalálni, nemhogy hazamenni. Szóval, kibaszottul jó lesz, ha leállsz!
- EZ nem az a fajta játszótér. Neeeemm... - rázom a fejemet  - Itt aztán van mindenféle mocsok. A drog és az orgiák, orosz rulett,.. - Sóhajtok, majd végignézek rajt. - Jó a tüdőd? Ezek itt a szervkereskedést sem vetik meg. Szóval, de, ez az ördög játszótere. - Szinte már összehordok mindent, de valójában minden igaz, ami itt zajlik. És mondanom sem kell, hogy ezekben én mind rohadtul benne voltam.
Elvigyorodm, amikor végül kiderül, hogy halvány fingja sincs arról, hogy ki az a Lucien. Öreg hiba, kedves barátom! Bár tény, hogy akkor te sokkal szerencsésebb vagy nálam. Bááár... valahol hálás lehetek annak a szerencsétlen seggfejnek. Ő hozott ki a sittről, szóval, valahol szerencsém volt vele. Bár ki tudja. Talán a halál számomra sokkal jobb lett volna. Egy ilyen rothadt, mocskos lélek mint amilyen én vagyok, hah! Csoda, hogy egyáltalán idáig eléltem. A magamfajta gazemberek nem sokáig bírják.
- Hova gondolsz? - vigyorgok bestiálisan, azzal a mélyvörös rúzzsal pedig épp úgy festek, mint egy ragadozó. - Egy bohócnak nem az a dolga, hogy szopjon és szexeljen. Nem. Én nekem nem ahhoz kell értenem. Én szórakoztatok. - Húzok le ezzel még egy kortyot az üvegből; már annyit ittam, hogy marja az egész torkomat a nedv. De ha már itt tartunk, ahol, még sohasem hagytam magamat senkinek sem Lucienen kívül. Én voltam az ő cicája, az egyetlen ölének az éltetője. Mellette egy igazi sátán mama voltam, aki csak falja mindazt, amit az a rohadt szentség tilt. Ó! - ... a tiltott gyümölcs a legízletesebb. - kissé hangosan fejtem ki a mondókámat, de mit számít az? Már mindenből kettőt látok és bosszantóan kerülget a rókázás érzete. - Van, hogy azok a rohadt kölykök egyszerűen felsikítanak a látványomon és elrohannak, de tudod mit? - Játszok a kiüresedett üveggel, hol ide, hol oda gurítgatom. - Legalább félnek tőlem. A jó sosem volt az asztalom. A Sátánra mondom, kegyetlen dolgokat műveltem. Talán most fizetek meg érte. - Eluralkodik rajtam a magány érzet. Olyan kibaszottul egyedül vagyok. (...)
Felráncolódik a homlokom, amikor horkan egyet a kis bókomon. De hát...
- De tényleg brutális. Mármint, nem ember vagy.  Vagy tévedek? Ez a szar teljesen megüti már az agyam, bocs. - Támaszkodok; kibaszottul nem túl nőiesen. Érzem rajt azt a bűzt, amit csak a holdugatókon szoktam érezni. Tudom, hisz kiképzett darálógép vagyok. Szórakozva öltem ilyen kutyákat. Csak mert az én Lucienem azt kérte.
- Ha nyugtat, én sem vagyok babapúder illatú. Jelenleg a saját hányásomat érzem magamon. Baszki.. - Tekintek le magam elé és megállapítom, hogy a gyomortartalmamból jutott a ruhámra is. Úgy nézek ki, mint egy szerencsétlen csöves. - Legalább ebben hasonlítunk. - Csapok az asztalra, aztán erőteljesen nyújtózkodom egyet. Már fel sem tűnik a háttérben dübörgő zene.
Felhúzom a vállaimat; ezzel adom tudtára, hogy ha ennyire meg akar hívni, akkor tegye. Felőlem pazarolhatja a pénzét. Én nem tudom, egyelőre az összes bankómat elittam az istenverte francba.
- Hát az úgy volt... - Kezdek bele nem túl stabilan. - Lucien nem nagyon szeret más fajokat. Szinte özönlenek itt bent a vámpírok. Ezért is csodálom, hogy még nem lóg a fejem a plafonon. A boszikat se nagyon szeretik. De ki tudja. Lehet azt hiszik, hogy még Lucien kismacskája vagyok és mivel veled társalgok, téged sem bántanak. Passz. Jelenleg az agyi kapacitásom nulla. - Próbálja ezt velem megbeszélni akkor, amikor józan vagyok. Amennyire most ki vagyok ütve... ezzel az átkozott üveggel is el tudnék terjedelmesen társalogni.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szomb. Ápr. 11, 2020 8:21 am


Psycho Barbie && Daddy Wolf

Ötezer dolláros kérdés: mit csinál az a faszi, aki elvesztette a talajt a lába alól, éppen megérkezik egy másik városba, és nincs semmije néhány váltás ruhán, a motorján, meg a nadrágjában lévő farkán kívül? A válasz: beül az első bárba, és piál. BAMM! Talált, nyert. Szóval, kezdjünk neki az agysejtjeim teljes elérzéstelenítésének. Ha jobban belegondolok, a sors egy elmondhatatlanul köcsög szemétláda: néha nem csak kurva lengőajtóként vág pofán, hanem teszi ezt olyan erővel, hogy csaknem leszakad a fejed. Ha ehhez hozzászámítunk egy embertelen gyomrost is, akkor körvonalazható, hogyan érzem magam pillanatnyilag. Mindenesetre érdekes, hogy milyen rövid idő alatt fordult a világnézetem 180 fokot - eddig húgytól bűzlő rongykupacoknak láttam a Seattle sikátoraiban meg aluljáróiban csövező hajléktalanokat, akik úgy feküdtek a saját mocskukban, mint a disznó az óljában, de most, miután effektíve az egész eddigi életem hullott darabjaira - méghozzá összesöpörhetetlenül - rájövök mi motiválja őket akkor, amikor merev részegre isszák magukat. Amíg az alkohol kiüt, legalább addig elfeledkezel arról, hogy a szar körülötted már nem csak a szádig ér, hanem még hullámzik is.
Egy átlagember fontossági sorrendje ha éppen egy cérnaszálon lóg egy új helyen: szállás, pihenés, szórakozás. Mivel azt hiszem, már néhány hónapja épp nem tartozom az "ordinary people" homogén tömegéhez, minden jogom megvan rá, hogy borítsam a szabályokat. Első az ivás. Igazából azt is leszarom, hogy néhány éjszakát egy padon, valami parkban kell töltenem. Sőt, ha mázlim van, az első sarkon elkapnak majd ittas vezetésért, és fogdába vágnak, nekem meg addig nem kell törnöm a fejem, hová rakjam le átmenetileg a tökeimet. Új Jason, új világnézet. Nem azt mondom, hogy marha könnyű az átmenet, de majd erőteljesen dolgozom a problémán.
Oké, tehát a legelső bár. Majdnem a legelső, mert azért tartsunk már be egy bizonyos színvonalat. Mármint a lényeg, hogy legyen hangulatos, legyen benne pia, és ne érezzem azt mint a legutolsó sarki csehóban, hogy folyamatosan a hátam mögé kell néznem, hogy valaki ne nyomjon a bordáim közé egy kést. Ez a hely viszont nem tűnik rossznak. Igaz, miközben besétálok, úgy követnek a tekintetek, mint a horrofilmben a festmények szeme az előtte elhaladót. Creepy. Van, akinek az arcán kíváncsiságot látok, van akién csodálkozást, és jó néhányan valami elementáris utálattal néznek rám. Az okát nem tudom, de igazából nem is érdekel. Békén hagyom őket, ők is hagyjanak békén engem, engedjék hogy szétcsapjam magam, és soha többé nem is látjuk egymást - feltéve, ha nem térek vissza ide. Ez még eldöntetlen, mert ahogy megterhelem magammal az egyik bárpultnál álló gólyalábú széket, kissé kezdem magam úgy érezni, mintha én lennék a gyanútlan vendég az Alkonyattól pirkadatig valamelyik kritikán aluli folytatásában.
Nem aprózom el, whiskyt rendelek. Jég nélkül, duplán. És terveim szerint ezt még nagyon sok hasonló fogja követni. Noha úgy léptem be ide, hogy nem érdekel semmi más, csak hogy elpusztítsak néhányat a szürkeállományom sejtjei közül, valami morbid kíváncsiság arra késztet, hogy kissé kifordulva a széken végighordozzam a tekintetem a helyen. Kellemes a kissé vörösben játszó félhomály, mintha vérrel festették volna le a helyiséget, de valahogyan mégis megnyugtató: az ember azt érzi, hogy fuldoklik benne, de mégsincs ellenére. Ahogy látom, már nem sokan foglalkoznak velem, de talán csak azért, mert valaki más köti le a figyelmüket, nem is csodálható módon. A kiscsaj nem mindennapi látvány. Kinézetre egy NDK-s punkénekessel kevert pszichopatára hajaz, és ahogy látom, már láthatóan a nem szomjasok táborát erősíti, mert a haladási útvonalát egy kígyó is megirigyelhetné.
Csak vonok egyet a vállamon, kétlem hogy azzal a szándékkal, amivel én beléptem ide, pont én állnék azon az erkölcsi magaslaton, hogy elítéljem az állapotáért. Felhajtom az italomat, visszafordulva megkopogtatom a pultot egy újabb körért, amikor valaki bombaként vágódik le alig karnyújtásnyira tőlem, aztán soknak ítélheti meg a távolságot, mert közelebb mászik. Csaknem szó szerint, mert ebben az állapotban a menés elég nehézkes lenne, és mikor felfedezem, ki tisztelt meg társaságával beszédesen megforgatom a szemeimet - köszönöm Isten a seggberúgást, tényleg semmi másra nem vágytam ma, csak valagrészeg kiscsajok társaságára.
- Kinőttem már a játszóterekből - jegyzem meg fanyarul. Semmi köszönés, in medias res bele a közepébe. Nem én kezdtem, szolgáljon számomra mentség gyanánt. Azt már csak magamban állapítom meg, hogy nem csodálom, amiért felhívta magára a figyelmet, nem csak az állapota okán, hanem azért is, mert az eredetileg sem visszafogottnak tűnő sminkje mostanra olyan formát vett fel, amelyet civilizálatlan törzsek harcosai és vadászai alkalmaznak olyankor, amikor bestiális tömegmészárlásra készülnek. Azt a tényt viszont nem tudom hová tenni, hogy valami különös érzés kap el, nagyjából a tarkóm táján. A képregényben erre szokta mondani a Pókember, hogy "bizsereg a pókösztönöm". Nálam ilyesféle nincs, így maximum egy kezdődő agyvérzést tippelhetek meg.
Egy hajtás, és lecsúszik az újabb whisy a torkomon. Máris kérem a következőt. Ha ma este ezt a lányt nem bírom levakarni magamról, akkor tényleg szükség is lesz rá. Sőt, lehet hogy megkérdezem, nincs-e valakinél egy szippantásnyi kokain - csak hogy tényleg annyira kivonjam magam a forgalomból, hogy ne kelljen figyelnem rá.
Per pillanat viszont még nem jutottam el az agyvesztésnek erre a szintjére, így a szemöldökömet ráncolva hallgatom a mondandóját. Nem mintha lenne más dolgom, vagy éppen más választásom. Végeredményben talán nem is baj, hogy társalogni igyekszik velem, legalább amíg vele foglalkozom, nem a saját szarságaimon jártatom az agyamat.
- Sejtelmem sincs, ki az a Lucien - jutok végül szóhoz, amikor befejezi a szófosást. - És nem vagyok homokos sem, szóval bocs szépségem, de nem vágyom efféle intim közelségre pasikkal. Miért nem csinálod te? Neked fix, hogy sokkal jobban állna, és profibb vagy benne - villantom fel azt az ezer wattos vigyoromat, amitől - tapasztalatom alapján - a férfiak többsége azonnal verekedni akar, a nők meg vetkőzni. Igaz, a jókedv gyorsan le is hervad a képemről, hogy átadja a helyét egy méltatlankodó puffogásnak.
- Kutyaszag - ismétlem utána. - Köszönöm a bókot. A szívemig hatoltál vele. Remélem megbocsátod, de csaknem háromezer mérföld utazás, és koszos hotelekben héderelés után te sem a Himalája ózondús levegőjét árasztanád magadból. Sajnálom, ha az outfitem nem üti meg a kifinomult mércédet - vonok vállat, aztán egy amolyan "úgyis mindegy" alapon ültömben teljesen a lány felé fordulok. - De ha már idevetődtél, meghívlak valamire. Ahogy látom, úgysem kell már sok a teljes eszméletvesztéshez. Igaz, megszoktam hogy a nők másként alélnak el a közelemben, de... tehetek kivételt - vigyorgom el magam ismét szélesen. - Egyébként hogy érted, hogy nem látják szívesen a magamfajtát? Az idegeneket? - érdeklődöm. Lehet, hogy addig nem árt néhány infót kiszednem belőle, amíg eszméletén van, vagy amíg be nem teríti a gyomortartalmával a padlót.


◉ words ● youtube ● note: megjegyzés
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Pént. Ápr. 10, 2020 7:18 pm

welcome to the devil's playground
puddin
 harlequin  
Régen én uraltam ezt az egész bárt. Egy igazi Istennőnek számítottam, most pedig épp, hogy le nem köpködnek. Úgy érzem magam, mint egy szar, amit felkentek a falra. Megvallom, kibaszott szarul vagyok! IGEN, BEVALLOM! Hah, sosem volt az elismerés a kenyerem. Lucien nélkül egy nagy nulla vagyok. Röhejes... ma csak tízen nyomták a képembe, hogy mennyire semmit sem érek a királyom nélkül. Mégis hogy az istenverte francba mutassam meg ezeknek a barmoknak, hogy én vagyok az a rohadt HARLEQUIN! Az összes erőmet is hiába szedném össze, egy nyomorult követ se tudnék elrúgni. Kaptam a pár napban eleget. Itt-ott egy lövedék, mi az nekem? Hisz én vagyok a góré csaja, nem? Vagyis, csak voltam. A szerelem rohadtul nem könnyű. Főleg, hogy ha az viszonzatlan. ÉÉÉS *dobpergés* még egy kalap szar szakad a nyakamba; a nővérem is elhagyott. Csak sajnos ő véglegesen. Egy rohadt vámpírnak köszönhetően. Lenne dolgom, például a beleinél fogva fellógatni azt a tagot. De jelenleg piálni akarok. Vedelni, mint egy kibaszott ló.
- Üdvözöllek az ördög játszóterén! - Leborulok egy bárszékre, piásüveggel a kezemben. Elfojtott böfögéssel pásztázom, hogy akinek szántam a szöveget, jó pár méterrel arrább ül tőlem. No sebaj! Arráb gurulok a székkel, aztán lecsapom az asztalra az üveget. - De megütött... - Pislogok párat, aztán hanyagul rákönyöklök a pultra és végignézem a tagot, akivel dolgom van. - Tudom, Tudom, úgy nézek ki mint a hányás. Shhhh!!!!! - teszem mutatóujjamat a számhoz, ahogy közelebb dőlök hozzá, aztán csak röhögök egyet. - Ma csak alig tízen vágták hozzám, hogy mekkora szerencsétlen vagyok. Egy kibaszott udvari bolond. - Elég csak rám néznie. Az ikonikus arcfestékem épp, hogy nem a hátamig kenődött el; a hajam pedig olyan, mint egy megviselt madárfészek. De kit érdekel? Az imént hánytam bele valakinek a táskájába, szóóóóval.... tátott szájjal, nyakig a szarban teszek mindenre.
- De várj csak.. - gondolkozom el. - Nem láttalak még itt erre. Csak nem Lucien újabb pincsije vagy? Ha igen, akkor légysziii, egyszer harapd le a tökeit. - Fogalmam sincs, hogy ki ez a tag, de ki más, ha nem Lucien egyik embere? De magát a górét sehol sem látom. Általában mindig itt szokott lenni. Úgy látszik, hogy fontosabb dolga is akadt. Pedig ma is direkt azért jöttem el, hogy kicsit idegesítsem.
- Bűzlesz a kutyaszagtól. - Böffen ki belőlem a mondat. - Erre óvatosan, nem látják szívesen a magadfajtákat. De ne aggódj, én nem köplek be. Ha ma éjjel engem nem szedtek szét itt, akkor téged se fognak. Ez egy igen ótvar környék. - Megrázom a fejemet, aztán újra húzok egyet az üvegből, jó nagy nyeléssel pedig letudom az italt.



 

Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom

Elküldésének ideje --
Vissza az elejére Go down
 
welcome to the devil's playground
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Archivált játékok-
Ugrás: