Harag és düh, más nem létezik, más nem tud létezni most. Most semmi nem érdekli és semmi nem számít, csak az, aki előtte áll. Aki az anyja és aki egészen eddig nem akart vele semmit sem tenni. Hiába a sok fejben lejátszott forgatókönyv, egyik sem tűnik olyannak, amit most elő tudna venni. Mindegyik hülyeségnek és hasztalannak hat, amikkel semmire sem menne. Így maradnak az érzések, amik kavarognak benne és amiktől már lassan rosszul is van. Bár abban biztos, hogy sokan tudnának neki nagyon okos tanácsokat adni, amikkel nem lenne előrébb.
- Tehát most, amikor már minden szép és csillogó, megjelensz, mert már könnyebb lenne? Gondok nélkül? - veti oda neki. Ezzel csak még jobban felidegesítette őt, kimondva azt, hogy amikor nehézségei voltak, akkor eldobta magától. Mint egy tárgyat, amire akkor nem volt szüksége. Az érintés, amire a legkevésbé várt úgy meglepte, hogy hirtelen semmit sem tudott tenni. Mire észbe kapott, már elengedte és leült vele szemben, majd beszélni kezdett. Egyre inkább kezdek olyan mondatok érlelődni a fejében, amiknek a kimondásához nincs elég mersze. Vagy inkább a nő által oly jól ismert szülei túlságosan is jól megnevelték. De így sem bírja ki, hogy ne nevessen egyet, mert mást nem nagyon bír tenni.
- Gondolom akkor most, 16 év után már készen állsz? Amikor már valaki megtette a munka nehezét számodra. Felnevelte, jó iskolába íratta és megalapozta az életet számára. - haragos és dühös szemei villannak minden egyes szónál, hangja kemény és olykor megremeg. - Remélem nem hitted, hogy karjaidba fogok zuhanni.. - teszi még hozzá és közben még mindig nem tudja, hogy mit tegyen.

▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
szószám ◉ zene ◉ üzenet

A nő nem gondolkozott túl sokat miután megkapta a választ a kérdésére. Azon nyomban leült a lány mellé és látszott rajta, hogy zavarja a cigaretta, de ez nem különösebben érdekli Elise-t. Nem ismeri, bár ismerősnek véli, viszont azt nem tudná megmondani, hogy honnét. Ez egy picikét zavarja és idegesíti is egyben, de egyelőre többet nem tud csinálni vele. Ahogy az kényszer sincs meg, hogy kinyissa száját és beszédbe elegyedjen. Sokat nem is kell várnia, hogy ezt a másik megtegye helyette. Ráadásul kapásból igen érdekes dolgot mond neki.
- Tudom jól, hiszen a szüleim. - felel miközben akkurátusan elnyomja a cigit és zsebre teszi. Nem az a fajta, aki szétdobálja, amikor szemetesbe is el tudja dobni, amikor egynek a közelébe ér. Viszont a kérdés meglepi egy kicsikét, mivel meglehetősen furcsának véli. Másrészt ebből arra is következtetni tud, hogy a nő ismeri őket és kapcsolatot is tarthatják. Legalábbis ő így véli, mivel ez azt is megmagyarázná, hogy miért lehet ennyire ismerős. A folytatás meg... Összezavarja és nem ért belőle egy mukkot sem, de valahol mélyen mintha harag lángjai küzdenének éledezni. Nem tudja, hogy miért, de érzi, hogy nem fog neki tetszeni a folytatás.
S mennyire jól érezte, mennyire jól sejtette. A düh úgy tőr rá, mint a gátból kitörő víz a sziklafalra. Pusztít és romból, eltarolva mindent maga előtt. Minden kérdését, gyanúját és reményét semmisítve meg közben. Megannyi érzelem, ami eddig benne kavargott... Mind eltűnt, az összes. Kezei ökölbe szorulnak és ujjai elfehérednek. Nem tud itt ülni, nem tud mellette ülni, így feláll és tesz pár lépést. Mit kéne most tennie? Mit kéne mondania? Mondania kell egyáltalán akármit is? Nem tudja és ez csak még jobban feldühíti. Felkap egy követ és teljes erőből egy fának vágja. Meglepetésére elég szép nyomot hagy rajta a becsapódás. A benne tomboló harag teljesen elborítja az elméjét és elnyom benne minden ésszerűséget. Igyekszik mindent elkövetni, hogy lecsillapítsa ezt, minden hülye trükköt, ami hirtelen eszébe jut.
- S most kell megjelenned? - szűri a szavakat a fogai közt miközben megfordul és szemeiben düh lángjai lobognak. Szíve szerint megütné, de mégsem teszi. Pedig jól esne neki, nagyon jól. Ordítana és sikítozna, pusztítana minden körülötte lévőt, de már kordában tartja a haragot és nem fogja elengedni.

▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
szószám ◉ zene ◉ üzenet

A folyó halk morajlása, a város távoli zaja, a békák brekegése, bogarak ciripelése. Ez vette körbe a kövön üldögélő lányt, aki a gondolataiba mélyedve játszadozott az öngyújtóval ujjai között. Tulajdonképpen ez sem az övé volt, szintén nála maradt. Az, hogy a szülei tudnak erről... Több, mint valószínű, hogy tudják, ebben teljesen biztos. Meg van az érzékük, hogy rájöjjenek erre, ám mégsem szólnak róla semmit. Valószínűleg tudják, hogy nem szokik rá, hiszen túlzottan is szeret sportolni. Na meg nem tartják butának se, aki ezzel rombolná magát. Oh, ha tudnák, hogy mi is lett belőle, hogy mi is valójában... Akkor a legkevésbé lenne zavaró a cigaretta, amely felizzik a már megkopott rúzsú ajkai közt. Ahogy a megszokott módon leszívta a nikotint felemelt a szálat és a parázsba nézett. Elmélyedt, ahogy izzott, majd elhalványult, majd kifújta füstöt.
Különösen a semmiből feltűnt nő nem zavarta meg. Nem látta okát annak, hogy elnyomja és úgy tegyen mintha semmi nem történt volna. A szagót nem tudta volna elhessegetni és nem is járkál parfümmel a zsebében. Bár rágó van nála, még csak azzal sem bíbelődött. A hirtelen jött kérdésre a jövevényre emelte kék szemeit, amiken a közeli álló lámpa fénye csillant meg. Egy pillanatra megtorpant és csak nézett, majd visszafordította tekintetét a folyóra.
- Csak nyugodtan. - szólalt meg és úgy tűnt, mint aki gondolataiba merült. Valamiért ismerősnek vélt a nőt, de abban is teljesen biztos volt, hogy még sosem látta korábban. De valamiért olyan volt, amikor ránézett, mintha egy rég látott rokon nézett volna rá. Ez csak még jobban összezavarta a gondolatait, amik így sem voltak éppenséggel kisimulva.


▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
Credit: Joseph▴▿ zene ▴▿    

Újabb balhé, újabb fejmosás és újabb kisebb viták a szülőkkel. A soha szűni nem akaró körforgás, ami lassan már hiányzik, ha pár hónapig semmi nem történik. Lehet, hogy csak figyelemre vágyik, ölelésre, szeretetre. Ám lehet arra, hogy végre a szemébe mondják azt a tényt, amit annyira igyekeznek eltitkolni előle. Persze Elise pontosan tudja, hogy nem a szülei vérszerinti gyermeke és ennek az írásos bizonyítékait is meglelte már jó pár hónapja, vagy már egy éve is talán. Viszont nem hozta ezt fel nekik, inkább hallgatott róla, hátha maguktól hozzák fel. Bár, ha tippelnie kéne, akkor mindezt a felnőtté válásának az évfordulóján fogják elkövetni. Sokat töpreng ezen szabad idejében, hogy mégis miképp kéne majd akkor reagálni. Meglepődést színleljen, vagy mondja el nekik, hogy jó ideje tud róla. Bár egyre jobban az utóbbi lehetőség felé hajlik. Egy dologban nagyon is biztos, hogy nem akarja őket megbántani, még ha a viselkedése néha nem is ezt mutatja. Felnevelték és még mindig nevelik ők, amiért nagyon is hálás, de azzal, hogy nem ők a valódi szülei, nem tud mit kezdeni. Folyamatosan ott motoszkál a fejében és nem hagyja békén. Leginkább két kérdés, ami szinte minden este előjön. Ki és miért..
Gondolatai mély kuszaságából a Potomac folyó csobogása zökkentette ki és meglepődve pillantott körbe. Ismeretlen, ám valahol még is ismerős helyre sikerült tévednie. Mindössze 30-35 perc sétára az otthonától, ám nem sűrűn járt errefelé. Pedig a halk csobogás, amivel víz folyt a medrében kifejezetten jó nyugtató hatással lehetett sokakra. Ám most, a hold halvány fényénél nem látott túl sok embert. Szerencséjére már a fogyni kezdett a változásának okozója, így ettől sem kellett tartania. Ám, ha már ide tévedt, akkor kitisztítja a fejét, mivel kifejezetten sok a kosza gondolat benne, ami összezavarja. Felnéz a fényes gömbre és sóhajt egyet, majd matat kissé és halvány mosoly jelenik az enyhén, már csak kissé rúzsos ajkakon
Egy kis doboz, ami a jelek szerint nála maradt a délután folyamán. Nem szokott rá, ám néha napján jól esik számára egy kis füstölgés. A már-már szeánszba menő folyamat, ami ezzel jár, segít neki, hogy kiürítse az elmélyét. Így aztán keres magának egy kellemes sziklát a folyó partján és leül rá, majd az öngyújtó jól ismert kattanásával meggyújtja a szálat és szív egyet. Meghallja, hogy valaki szintén erre tévedt és kék szemei lassan fordulnak az irányba. Egy fiatal nőt vél felfedezni, bár a félhomályban sokat nem lát belőle. Így jobban belegondolva, nem biztos, hogy túl jó ötlet volt a semmi közepére jönni egyedül az éjszakában. Ám valahol bízik a képességeiben, amiket még mindig nem fedezett fel teljes mértékben. Viszont abban biztos, hogy egészen jó időt tud sprintelni rövid és középtávon, ha esetleg úgy adódna a helyzet.


▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
Credit: Joseph▴▿ zene ▴▿