Egy biztos, hogy Tess-t sosem tudnám bántani, annyira soha nem tudnám elveszteni az önuralmamat, de senki sem tudja, hogy mással miképp lenne. Vannak emberek, pontosabban farkasok, akik a számára fontosak, számomra viszont ilyen téren jelentéktelenek. Talán nem bántanám őket, hiszen tudom, hogy azzal neki okoznék fájdalmat. De ez nem biztosíték arra, hogy egy esetleg hangulatingadozásnál sem esne bajuk. Bár jól megválogatom kiből táplálkozom, még ilyenkor is. Vérfarkasból meg -legyen az újonc, vagy sem- nem ennék.
Felállok, majd néhány lépést követően helyet foglalok egy forró pitével, amit hagyok magam előtt kissé kihűlni. Egy kisebb darabot külön választok a többitől a villámmal és egy ideig elidőznek szemeim a lassan folydogáló almán, ami távozik a pite közepéből. Majd leteszem a villát és a tányér mellé teszem a kezemet.

Felsóhajtok, de megvárom, hogy befejezze amit mondani szeretne. Nem szólok közbe, arcom rezzenéstelen. Tulajdonképpen nem értem a felháborodását, mivel egy kis apróságot ő sem tudatott velem, amire magamtól jöttem rá, hogy farkas lupa, vagy úgy egyébként is, hogy farkas. Nem véletlen nem adtam tudtára a titkomat, hiszen sokáig úgy tudtam, hogy ember és még véletlenül sem szerettem volna, hogy ha rettegett volna tőlem, hogy megtudja, vámpír vagyok. Persze tényleg tud mindenki a vámpírokról, de az nem azt jelenti, hogy szeretné is, hogy a baráti körében is vámpír legyen. Nehéz ez az egész, nagyon, hiszen magam sem vagyok biztos benne, miért nem mondtam el, miután megtudtam micsoda ő. Talán azért mert arra vártam, hogy előbb ő nyíljon meg, hiszen ő már szinte mindent tudott rólam, de én róla szinte semmit. Ez eléggé rosszul érintett, azt hittem ennyit megérdemlek. – Tudod én is azt hittem, de úgy látszik mindkettőnk tévedett. – Célzok arra, hogy ő is titkolózik és még jobban is mint én. – De ha attól félsz, hogy bántanám a farkasaidat, megnyugtatlak, nem fogom! – Nyitom fel a szemét mogorván arra, hogy tudom a titkát, amit szintén neki kellett volna a tudtomra hoznia, de nem tette. Fáj a felismerés, hogy a bizalmamat elvárja, de nem viszonozza és azt gondolja ez így is van rendjén. Pedig nagyon nem. Csalódott vagyok és nem vagyok biztos benne, hogy küzdeni szeretnék ezért a kapcsolatért továbbra is. Talán az lenne a legjobb, ha elengedném Tessa Baxter-t és továbblépnék a saját súlycsoportomba. Az lenne mindenkinek a legjobb, de nem tudom megtenni, mert szeretem ezt a nőt, mindenével együtt.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
386 szó ▴▿ Unstoppable ▴▿ Igyekeztem, hogy ne legyen pocsék

Az megnyugtat, hogy nem ront egyből nekem, habár ez nem jelenti azt, hogy később sem fog. Viszont az felettébb aggaszt, hogy úgy néz rám, mint a véres rongyra, pontosabban ezt csak én képzelem be, mert a tekintetében semmi jóindulat, vagy szeretet nem vélhető felfedezni. Megkerülöm az asztalt és leülök vele szemben, majd kulcsba teszem a kezeimet. – Azért hívtalak, mert tartozok egy vallomással. - Talán nem is vallomás ez, inkább kínvallatás, hiszen jól tudom, hogy már mindent tud. Ahogy rám néz, az mindent elmond. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy egyszer kényelmetlenül fogom érezni magamat vele szemben, de most legszívesebben elsüllyednék szégyenemben, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Sajnálom amit tettem, de nem is igazán azt, amit tettem, hanem ahogy. Hiszen táplálkozni táplálkozok mindennap, ésszel és hatalmas akaraterővel. Viszont tomboltak bennem az érzelmek aznap és össze voltam zavarodva. Tulajdonképpen ki voltam borulva és elvesztettem a fejemet. Ezt nem csak Tess miatt sajnálom, hanem azért is, mert ez egy ember életébe került. Nem érdekel, hogy el kellett takarítanom, az viszont annál inkább, hogy kezdek visszatérni arra a szintre, ami az átváltozásom után volt. Amikor nem volt mellettem senki, se barát, se az átalakítóm és a szüleim sem. Egyszerűen magam voltam a gondjaimmal és ezzel az egész új élettel. Már ha ezt lehet életnek nevezni, mert az, hogy minden egyes nap kitépném egy ember, vagy inkább több száz ember torkát a helyéről, ez nem éppen élet. Ez puszta szenvedés, amit más soha nem érthet meg, míg nem kerül ugyan ebbe a cipőbe. Szebb napokon persze tudom magamat türtőztetni, de mint akkor is, vannak nekem is cseszett napjaim, amiket eltörölnék a naptárból. Az elmúlt évszázadban sok ilyen volt, és még annál is több.

– Szóval arról lenne szó, amit vélhetőleg láttál. - Kezdem a mondandómat, de nem tudom folytatni, túl nehéz, vagy inkább csak fájdalmas. Mert kedvelem Tessa-t, talán még szeretem is és ez a vallomás és az elmúlt hetek eseményei fognak elválasztani tőle. Magamnak csináltam, min t már oly’ sokszor, de mégis úgy érzem, ez most nem csak az én hibám. Hanem egy felsőbb erőé. Kiteszem a kezeimet az asztalra, majd közelebb hajolok és halk neszként suttogom. – Ahogy azt már összerakhattad, vámpír vagyok. – Rezzenéstelen arccal mondom, mintha egy teljesen hétköznapi hírt közölnék. Majd hátradőlök ismét, mintha mi sem történt volna. Úgy érzem, mintha szétrobbannék belülről a fájdalomtól. A fájdalomtól, amit a felismerés okoz és ami szétfeszít belülről. Ami szétszed és elválaszt.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
405 szó ▴▿ zene ▴▿ Szánj meg  

Azóta nem láttam Tessa-t, mióta vélhetőleg megtudta, hogy mi vagyok. Ami azért is aggasztó, mert egészen addig szinte minden második nap találkoztunk és most kezdek aggódni, hogy teljesen elrontottam nála mindent, azzal, hogy titkolóztam. Talán jobban aggódnék, ha tudnám, hogy ember, de mivel tisztában vagyok vele, hogy farkas, így ez valamelyest enyhít a rossz érzésemen. Persze ez nem sokat segít, hiszen mindegy is micsoda, megorrolhat rám, továbbá még félhet is tőlem. Bár ha választani kéne, inkább utáljon, mint féljen tőlem. Az utálatát tudom enyhíteni, tudom csitítgatni és akár át is tudom fordítani, de a félelmével nem igen tudnék mit kezdeni. Hiába győzködném, hogy nem fogom bántani, hiszen látta, amint eszek egy emberből. Legalábbis nagyon valószínű. De az is lehet, csak túl aggódom és nem is Ő látott meg, bár ez sem nyugtat meg, mert akkor még meg is kereshetem az illetőt, mielőtt szanaszét terjeszti a titkomat és rám szállnak a vadászok. Bárhogy is legyen, ideje tisztáznom magamat Tess előtt, ennyit megérdemel, még akkor is, ha Ő sem hajlandó megosztani velem, micsoda. Talán ezzel Ő is megnyílik nekem, nem tudom, kiderül.

Van a város egy kiesőbb részénél egy kellemes hangulatú pitéző. Egy ilyen kiülős pitéző, jó időben viszont remek. Magam csak akkor vetemedek arra fele, ha Tessa-val találkozom, ez egy remek lehetőség, hogy álcázzam magamat és nem utolsó sorban szeretem is a pite ízét. Habár nem lakok jól tőle, de az élvezet kedvéért ki nem hagynám. Most is emiatt tartok oda, hogy Tess-el találkozzak. Mire odaérek, már ott van, az egyik kis asztalnál üldögél, de velem háttal, így nem látom mit csinál, vagy milyen az arca. Gombóc nő a torkomba, nem is kicsi, hanem hatalmas. Veszek egy nagy levegőt és kissé rekedtesen nyitom szóra a számat. – Szia! – Érintem meg hátulról a vállát, majd körül nézek, hogy a pitésen kívül tartózkodik-e valaki a környéken egy esetleges nekem esés miatt. De szerencsére most elég üres itt az utca, csak ketten vagyunk, meg a pités.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
323 szó ▴▿ zene ▴▿ Kedves, íme a kezdőm