Hiába igyekeztem nem tudomást venni róla nem sikerült. Hiába vagyok most itt egy baromi jó pasi társaságában a gondolataim folyamatosan vissza-vissza térnek hozzá és arra, hogy mi a fenét keres itt, pont itt? Egész biztos, hogy nem véletlenül, hiszen a blogomon és az instagram oldalamon is kint van, hogy hova is készültem ezen az estén. De… ez lehet, hogy nem is az Ő hibája hanem az enyém? Talán azért tettem ki korábban a képeket mindenhova, hogy elérjem az éjszakai bogaraknál is megfigyelhető effektust? Felkapcsolom a lámpát, akkor köré gyűlnek, a fényre mennek, lehet a képem is ilyen volt? Lehet, hogy az egészet tényleg csak túlgondolom, de ha fogadni kéne, akkor arra tennék, méghozzá nem is kis tétet, hogy nem csak véletlenül van itt, hanem azért, mert tudta, hogy én is ide fogok jönni. Persze, hogy nem bírtam ki azt, hogy ne menjek oda hozzá, de Ő kezdte, hiszen átrepítette hozzánk azt a fránya biliárdgolyóját. Hagyhattam volna, hogy Ő jöjjön érte, vagy a randi partnerem legyen olyan kedves és vigye vissza Ő, de nem, én kaptam fel az asztalról mégpedig azért, mert összetűzésbe akartam vele kerülni. A kérdéseimre választ kell kapnom. - Ugye tudod, hogy egy szavadat sem hiszem el? Ha nem figyelnél, akkor honnan tudod, hogy ez a mostani nem az első randi partnerem az elmúlt két hétben? - mosolygok rá, mert tudom, hogy igazam van, saját magát leplezte le. Az már más kérdés, hogy ha ő indítana hasonló bogot, mint amilyen nekem van akkor lehet… illetve inkább valószínű, hogy én is figyelemmel kísérném azt, hogy hogyan alakul a magánélete. De szerencsére neki ilyene nincs, ezért nem tud azzal vádolni, hogy követem mit is csinál a szabadidejében. - Bajom? Mire gondolsz? Nem egy lepukkant sikátorban van a találkozónk, hanem egy olyan helyen ami tele van emberekkel, és… úgy vélem ha mégis egy félre eső kis utcában végződne az esténk akkor is meg tudnám védeni magam ha szükség lenne rá. Vagy sejteném, hogy valahol ott vagy a közelben és segítesz. - boszorkány vagyok, nem pedig egy nádszál kisasszony aki megijed ha egyet dörren az ég. Lehet a második kijelentésem nem igaz, és nem lenne ott, nem segítene, de ezt nem tudhatom biztosra. - Azon kívül nincs vele problémám, hogy nem hiszek neked. Ha valakit vártál és nem jött el, akkor mégis kik azok akikhez beálltál játszani? - hirtelen talált magának mégis ismerősöket? Lehet, de kicsi a valószínűsége. Nekem vissza kellene térnem a randi partneremhez, és vissza is fogok, amint kapok választ a kérdéseimre.
Tudom, hogy figyelhettem volna jobban is. Hogy esetleg megőrizhettem volna a saját magam által létrehozott álcát, a távolságban rejtőzködést. De nem. Én mindenáron azt akartam, hogy észrevegyen, hogy tudomást szerezzen rólam. Mert valljuk be, meg akartam keseríteni az életét. Azt akartam, hogy rettegjen egy kicsit. Minek? Már magam sem tudom. Egyszerűen csak zavart valami, valami amit nem tudtam mivel megmagyarázni és ezért, ezért minden rosszul esett, ha nem úgy történt ahogy azt reméltem volna. Mégis hogyan és mit remélhettem volna? Hogy esetleg azt történik amit szeretnék? Hogy esetleg észrevesz? Persze, hogy nem. Mármint nem úgy vesz észre ahogy esetleg elképzelem. Felháborító volna? Valószínűleg igen. Ezért is figyelem, ahogy idejön, ahogy leteszi a billiárd golyót. Persze, hogy nem tudom szó nélkül hagyni, hogy nem tudlak szó nélkül hagyni téged. Mert miért tenném? Miért ne akadékoskodnék egy kicsit? Hiszen az elég könnyen megy, hogy miként menjek valaki idegeire, miként hergeljem fel őt, minden ok nélkül. Nem képzeltem magam olyan rossz embernek, csak ő túlságosan kíváncsivá tett és ezért… ezért ilyen rossz a helyzetünk. Pedig biztosan lehetne jobb is, megérthetnénk egymást. Normálisabban is beszélgethetnénk. De hallgatok rád? Persze, hogy nem. Pedig jobban tenném ha mégis. Akkor sokkal elviselhetőbb lehetnék, nem csak a számodra, hanem mindenki más számára is. Mert nem kellene azon rágódni, hogy mégis mi lehet a gond… velem, meg úgy esetleg az egész családdal. Tisztában vagyok azzal, hogy nem kéne felvennem a listánkra az olyanokat, mint ő. De amíg a szüleim nem tudnak róla és Medorah sem vesz tudomást az egészről, addig ő felkerülhet a listám csúcspontjára. Nem hiszem el, hogy tényleg ide jött. Mármint, sejtettem, hogy ide fog jönni, de abban nem voltam biztos, ez tényleg megtörténik. Nem voltam száz százalékig benne biztos, de ettől függetlenül tényleg itt volt. Nem hittem a szemeimnek egy darabig. – Nem szoktam ilyesmire figyelni. – hazudtam, persze, hogy hazudtam, mert az könnyebb, mint bevallani az igazat neki. Hogy esetleg mennyire mániákusan szeretnék tudni arról, hogy hol jár éppen, mit csinál és miért. Főleg a miért érdekelt leginkább. Mert kíváncsi voltam. Rá. Arra, hogy mi érdekli, leginkább. – Új emberekkel ismerkedsz meg? Nem félsz, hogy valami bajod eshet ebből? – nem mintha én nem okoznék elég nagy fejfájást. De ki mondta, hogy nem élvezem ezt az egészet? – Megnyugodhatsz. Nem miattad vagyok itt. – sóhajtok egy nagyot. Remélve, hogy tényleg elhiszi. De nála sosem lehet tudni, szóval ha azt mondom miatta vagyok itt, azt sokkal inkább nagyobb valószínűséggel elhiszi. Mert miért ne hinné el? – Valaki mást hívtam ide, de végül nem ért rá. Esetleg valami problémád van vele? – széles mosolyt húztam a számra. Mintha most éppen megköszöntem volna a kedves szívességét, hogy visszahozta a billiárd golyót vagy valamit.
Ha nem figyelek rá talán eltűnik. Ha nem gondolok rá, talán elfelejtem és egy idegen lesz a tömegben, de tudom, hogy erre képtelen vagyok. Muszáj lenne valahogyan kivernem őt a fejemből, de egyszerűen képtelen vagyok rá, pedig itt van velem valaki, aki erre tökéletes lenne. Vajon mit szólna hozzá, ha keresztül néznék rajta, csak a partneremmel törődnék, majd egy taxival távoznánk innen? Ha másnap megírnám a blogomban, hogy milyen nagyszerű első randin vagyok túl? Vajon olvassa a bejegyzéseket? Lehet, hogy néha direkt azért fogalmazok úgy ahogy, hogy őt felbosszantsam? Nem, annyira nem vagyok gonosz, csak akaratlanul is elkalandoznak a gondolataim. Nem figyelek rá. Nem, egyszerűen csak a játékra koncentrálok és arra, hogy ez az este eddig nem is alakulhatott volna jobban, és a folytatás is csakis ilyen lehet, nem ronthatja el semmi sem, vagy tévedek? Tudom, hogy tévedek, hiszen nem álomvilágban élek. Az álomvilág akkor van amikor egyedül fejlesztgetem otthon vagy máshol a képességeimet. Meg kéne kérnem Greget, hogy menjünk máshova, de nem teszem, még mindig reménykedem abban, hogy az este végéig tudjuk majd zavartalanul élvezni egymás társaságát… Naív kislány, az vagyok, ez kétségtelen. Az eltévedt biliárdgolyót hagynom kéne, hogy Greg vigye vissza, vagy hogy a tulajdonosa jöjjön érte, de nem, nekem fel kell vennem és vissza vinnem. Tudom, hogy nem időzhetek ott sokáig, és nem is akarok, csak tudatni akarom vele, hogy észre vettem, akár el is mehet innen, hogy ne bosszantson tovább, de rá kell jönnöm, ha ezt így kimondom akkor azzal elárulom magamat. Nem számítok válaszra, mégis kapok, de persze ez is az én hibám, hiszen egyből meg kellett volna fordulnom és vissza mennem a ma esti randimhoz, de nem. - Csak nem követsz, hogy így tudod hány emberrel ismerkedtem meg az elmúlt hetekben? - megfogadtam, hogy nem húzom fel magam, vagy csak meg akartam fogadni? Mindegy,hiszen máris kezdek pipa lenni, de igyekszem ezt leplezni, mert azon csak jól szórakozna. El kell érnem azt az állapotot, amikor semmi sem érdekel, de akkor pedig a saját képembe hazudnék bele. - Miért is lennék kétségbe esve? Nem élvezhetem ki azt, hogy fiatal vagyok és az internetnek köszönhetően számos új emberrel ismerkedhetek meg? - ismeri a bogomat, tudja, hogy mindenféle társkereső alkalmazásokat szoktam használni, de ezen manapság már nincsen semmi szégyellnivaló. Mindenki boldog akar lenni, én is, csak míg mások egy hét alatt rátalálnak arra akivel akár hosszabb távon el tudják képzelni az életüket én kicsit válogatósabb vagyok… vagy sokkal pechesebb. Mégis hány békát kell még megcsókolnom ahhoz, hogy az egyik herceggé változzon? - Mit keresel itt ma este? - azért csak megkérdezem, hátha nem hazudik bele a szemembe.
Figyeltelek. Már magam sem tudom miért is piszkállak, miért üldözlek, miért akarlak a közelemben tudni, csak azt tudtam, hogy zavar ha mással ilyen jól kijössz. Értem én, hogy ez a munkád, hogy ezekből a történetekből szeretnél másokon segíteni. A naivabb társaidon. Ha megismerne a testvérem is… biztosan rendesen kiosztana, biztosan szóvá tenné, mennyire sz*r alak vagyok, mennyire nem érdemled meg, hogy így bánjak veled. Mintha egy kicsit hasonlítanátok egymásra. Ugyanúgy idegesítelek mindkettőtöket, ugyanúgy elhallgatom az igazi érzéseimet előletek, mintha az ellenségeim lennétek, mintha nem lennétek méltóak ahhoz, hogy igazat mondjak nektek. Most itt van a lehetőség, hogy beszéljek hozzád, de nem vagy egyedül, ezért a fejembe vettem, hogy fel fogom vonni a figyelmedet rám. Az akaratlagos célzással egy pillanatig úgy éreztem sikert arattam. Hogy megtudtalak zavarni. Hogy elvontam a figyelmed az ismeretlen férfiról, csak egy pillanat erejéig, már megérte. Megérte, észre vetetni veled, hogy itt vagyok. Hogy látlak. Hogy nem fogsz elmenekülni előlem. Hogy nem foglak engedni. Mert nem tudlak elengedni. Bármilyen hihetetlen akkor is. Elhiszem, hogy szeretnéd békésen tölteni a napodat, kettesben azzal a férfival, de nem fogom hagyni. Ünneprontásból jeles vagyok és én tudom mikor nem illik ott lenni, meg például jó helyen lenni rosszkor. Ez is pont ilyen. Ez a számodra csodálatos pillanat ami mindent megváltoztathatna. De tudod… Most, hogy szemtanúja vagyok az egésznek, nem fogom hagyni. Azt akarom, hogy észrevegyél. Hogy mérges légy rám, mert amíg dühöngsz miattam, addig biztos lehetek abban, hogy rám haragszol. Amikor a billiárd golyó mondhatni célba ér, megkönnyebbülök. Én legalábbis. A játékostársam annyira nem érti mire fel ez a hirtelen bénázás. Nem bénáztam. Direkt csináltam. De ezt sehogy se lenne kellemes közölni, mert a végén még elveszítem a lehetőséget, hogy a közelében lehessek és elküldenek innen. Mondjuk vissza a pulthoz, vagy egy üres asztalhoz ahol inkább csak figyelem a játékot. De nem akartam most figyelni, nagyon is cselekedni szerettem volna. Bebizonyítani neki, hogy olyan hazugságban él, amit már ő maga sem hisz el. Vajon mindenkinek ugyanazt mondja? Mindenkivel ugyanúgy beszél? Ja biztos nem, különben nem lenne annyira változatos az összes találkozás, nem igaz? Látom amint közeledsz felém. Ha nem lennék teljesen ködben most biztos elégedetten mosolyognék és azt sugallnám, hogy… Nem sugallnék semmit. Ismerve magunkat az nagyobb örömöt okoz ha keresztbe tehetünk a másiknak, legalábbis nekem biztosan. Mély levegőt veszek, majd kifújom amikor leteszed a billiárd golyót az asztalunkra. Mintha épp most mondtál valami szörnyűt, pedig csak elém teszed a golyót és nem tudom megállni, hogy ne pillantsak rád úgy. Úgy ahogy egy farkas tenné a prédájára, de szerintem mindketten tudjuk nagyon jól, hogy tudsz magadra vigyázni. Vagy legalábbis remélem, hogy tudsz. – Nem csak ezt veszítettem el. – jegyzem meg, ahelyett hogy megköszönném neki, hogy ezt idehozta vagy bocsánatot kérnék tőle. – Nagyon kétségbe lehetsz esve ha már a sokadikkal beszélgetsz egy fél hónap alatt. – csak piszkálni akartam. Mindig akkor a „legédesebb” ha felmérgelődik miattam.
Minden héten újabb pasi, van, hogy több is, de az a minimum, hogy egyszerre 3-4 randi jelölttel tartom a kapcsolatot írásban, de előfordul, hogy többel is. A telefonom általában mindig rezeg és rám tényleg igaz az az általános facebook képernyő, hogy egy rakat ismerősnek jelölés, több tucat értesítés, és még annál is több olvasatlan üzenet. Lehet, hogy túlságosan is könnyen ismerkedem, de úgy gondolom, hogy aki nem próbálkozik az sohasem fogja megtalálni az igazit. Egy szobában ülve a számítógép mögé rejtőzve nem lehet megismerni a másikat, csak és kizárólag a személyes találkozások alkalmával, hiszen míg üzengetünk egymásnak addig van idő kitalálni, hogy mi is az amit írni kéne a másiknak, míg a személyes találkozásnál erre nincs idő, ott tényleg önmagunkat kell adni. Óvatosabbnak kellene lennem, jobban kiszűrni azt, hogy kivel is találkozom, de nem teszem, hiszek abban, hogy a mágiámmal meg tudom magam védeni ha szükségem lenne rá. Igaz, hogy még rengeteget kellene fejlődnöm, de az érzelmeim felerősítik az erőmet, és nekem annyi bőven elég, egyelőre… Legalábbis azt hittem, míg meg nem láttam Őt. Nem tudom mit keres itt, vajon tudta, hogy ide fogok jönni, és azért bukkant fel Ő is itt, vagy az egész csak a véletlen műve? Általában a blog bejegyzéseimben azt is ki szoktam tárgyalni, hogy milyen volt az adott hely ez alapján könnyen ki lehet találni, hogy mik a kedvenceim, és mik azok a helyek ahova soha többé nem akarom betenni a lábam még véletlenül sem. Elvagyunk a biliárdasztalnál, eddig erősen vesztésre állok, mire inkább taktikát váltok és elkezdem zavarni Greg-et, hogy amikor ő jön elrontsa a lökést, és egy golyó se menjen be a lukba. A próbálkozásaim sikerrel járnak, de arra nem számítottam, hogy ezt a „kedvességet” viszonozni is fogja és ő is ugyan úgy nekiáll zavarni engem. Meglehetősen jól szórakozunk és a fejemben már kezd szöget verni a gondolat, hogy végre talán egy randinál több is lehet, de ekkor megjelenik Ő a szomszédos biliárdasztalnál és az eddig felhőtlen gondolataim elé esőfelhők kúsznak be, amiket nem tudok semmivel sem elkergetni. Talán az lenne a megoldás, ha elmennénk egy másik helyre, de azt mégis mivel magyarázzam? Hirtelen mégsem érzem itt jól magam? Igyekszem nem foglalkozni vele, biztosan nem azért jött ide, hogy engem bosszantson… persze én meg most jöttem le a felvédőről. Meglepett halk kiáltás hallatszik, majd az asztalunkon terem még egy golyó, aminek semmi keresnivalója itt. Nem kell sokat találgatnom azon, hogy vajon honnan is származik az eltévedt golyó. Megfogom és vissza viszem a gazdájának. - Azt hiszem elveszítettél valamit….- közlöm, majd leteszem elé az eltévedt golyót.
Elküldésének ideje -- Szomb. Márc. 28, 2020 2:09 am
This is where we all came from
Alina && Mason
Újra és újra átgondoltam, hogy miket mondanék neki, ha viszont látom őt. De most, hogy itt van a közelemben és egyre több alkoholos italt iszom – nem is tudom minek amúgy – egyre inkább megbátorodom. Csak egy kis lépés kellene, hogy ott teremjek és rögvest… rögvest tönkre tegyem a napját. Mégis várok. Próbálom kivárni a megfelelő alkalmat. Mert ezt kell tennem. Kíváncsi vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy meddig játssza meg magát. Mikor derül ki, hogy ez csak egy játék? Hogy az egészet azért teszi mert… Miért is teszi? Mindjárt elröhögöm magam, érzem, hogy nem bírom tovább tartani és odamegyek. Csak még nem rugaszkodtam el a széktől. Pedig nagyon el kellene, mert nem szeretnék a rabja lenni. Sem a széknek, sem az alkoholnak. Ha lehet a két lábamon mennék haza. Ennyi talán elég is lesz, hiszen nem akarok lerészegedni. A lényeg, hogy ne akarjam visszafogni magam, ha esetleg oda mennék hozzájuk. Mert oda fogok menni. Túlságosan is jól szórakoznak és ez… irigylésre méltó. Elgondolkodom ugyan még egyszer azon, hogy mit veszíthetek azzal, ha oda tolom a képem és közbe avatkozom, de végül mindig ugyanarra jutok. Semmit. Nem veszítek semmit. Csak ő fog veszíteni. Egy boldog elpazarolt órát a szabadidejéből. Persze el kellene fogadnom végre, hogy ha nem ismerkedne másokkal, akkor nem lenne mit tönkre tenni és így nem lenne mivel növelni az irántam érzett haragját. Különben is, amíg haragszik és dühöng tuti biztos, hogy rám gondol. Kétlem, hogy mást elkezd átkozni. Ha esetleg otthon maradtam volna, most biztosan nem találkozok ezzel a látvánnyal, nem lenne mit szétrombolni, tönkre tenni. Megittam még az ital maradékát, kifizettem és végre valahára elrugaszkodtam a széktől. Búcsút vettem a pulttól, jó kis menedékül szolgált, de így elég távol vagyok Tőle, aminek következtében sajnos nem hallom, hogy miről beszélnek. Ezért távolodom egyre inkább a pulttól és közeledem. Közeledem. De nem mentem oda közvetlen hozzájuk. Miért? Jobb ötletem támadt. Egyelőre elég, ha csak a légkört rontom és ismerkedem. A közelükben van egy kisebb fiatalos csapat, simán bevergődhetek közéjük és közben szemmel tarthatom Őt is. Hagyom, hadd higgye azt, hogy nem érdekel. Pedig érdekel. Erről persze, most még nem kell neki tudnia. Simán gondolhatja azt, hogy csak egy sört akartam meginni vagy valami hasonlót, nem pedig az ő agyát fárasztani a szokásossal. El kell hinnie, hogy nem most tényleg csak szórakozni vagyok itt, szó sincs arról, hogy esetleg követném vagy ilyesmi. Legalábbis, ha ezt gondolja, akkor meglepetést fogok okozni neki az ellenkezőjével. Medorah mindig kioktat, hogy viselkedjek ne legyek már ennyire érzékeltlen. De most annak kell lennem. Tehát a kisebb tömegből kiválasztok valakit, bemutatkozom neki és megkérdezem, hogy esetleg majd csatlakozhatok-e hozzájuk a játékban. Ilyen egyszerű, mindig ezt csinálom. Valószínűleg nem fogok ezzel a csoporttal újra találkozni, de perpillanat ők az álcám. Azokkal beszélgetek, akik éppen a körükre várnak és persze fél szemmel figyelek. Utálom a tétlenséget, ezáltal meg egyre bizonyosabb leszek abban, hogy eljött az ideje a cselekvésnek. Mit csinálok? Nagyon egyszerű. Amikor sorra kerülök az asztalnál és kezdeni kellene… Minden erőmet beleadom az ütésbe, hogy elvéthessem és eltaláljam az ők asztalukat. Mert nem is érdekel igazán a játék, hanem az, hogy minél inkább felvonjam a figyelmét magamra, és ezzel is elrontsam a kedvét. Ha a golyó ugyanis jó helyre pattan akkor kénytelen leszek „véletlenül” megzavarni őket.
Elküldésének ideje -- Vas. Márc. 15, 2020 11:09 pm
Mason & Alina
Megszokott már, hogy minden randim előtt csinálok pár képet magamról, hogy aztán a blog bejegyzés elejére feltölthessem a képet, hogy miben is jelentem meg az adott estén. A ma esti választásom egy mély bordó ruhára esett, ami kiemeli az alakomat, kissé kivágott a felső része de közel sem annyira, hogy azt esetleg közönségesnek lehessen mondani. A ma esti partneremnek –Gregnek- minden bizonnyal tetszik a megjelenésem, hiszen szemeivel hosszasan mért végig, majd elmosolyodott. Mondhatnám, hogy ez jól esett, de hatására inkább csak egy darab húsnak éreztem magam, de ez a malőr még javítható, hisz foghatom arra i, hogy csak meg akart alaposan bizonyosodni arról, hogy a fotóim nem csaltak amiket kitettem magamról a netes társkereső oldalra. Köszönés után helyet foglalok vele szemben a kis boxban, majd egy pincérnő jelenik meg és felveszi a rendeléseinket, majd távozik és mi megkezdhetjük az ismerkedést. A szokásos körökkel kezdünk, ami nem baj, addig is legalább oldódik a hangulat, majd megérkezik a rendelt koktélom, aminek alkohol tartalma még inkább segíti majd a könnyed társalgást. A szívószálammal lassan kavargatom a tequila sunrise koktélomat, minek hatására a színei még jobban elkeverednek egymással. Ez a kedvencem, kellemes gyümölcs íze teljesen elfeledteti velem azt, hogy nem csak egy szimpla szörpöt fogyasztok, hanem annál kicsit többet. A beszélgetés kellemes, de nem köt le teljesen, hacsak nem dob be valami extrát akkor nem valószínű, hogy újra találkozni fogunk, vagy csak én vagyok túlságosan is előítéletes? Lehet, hogy csak még izgul és jobban fel kell engednie, hiszen azt mondta, hogy ez az első ilyen találkája, mármint randija már volt, de a neten még sohasem ismerkedett. - Nem megyünk biliárdozni egyet? Pont fölszabadult az egyik asztal. - kérdezi én pedig lelkesen beleegyezem, bár kimondottan pocsék játékos vagyok, de nem baj, legalább majd jól szórakozunk, ha ő is hasonlóan ügyetlen, ha pedig nem, akkor legalább elleshetek tőle pár trükköt. Míg Greg elintézi, hogy megkapjuk az asztalt, addig gyorsan megigazítom a sminkem a mosdóban és csak később megyek utána. A biliárdasztal felé menet megtorpanok, hisz kiszúrom Őt. Már egy ideje úgy éreztem, mintha figyelnének itt, és valószínűleg Ő volt ennek az érzésnek az oka, de az is lehet, hogy csak beképzeltem magamnak és valójában csak pár perce érkezett. Ezt az előtte lévő ital mennyiségéből nem tudom megállapítani, hiszen elképzelhető, hogy már a második vagy sokadik italát kezdi meg. Igyekszem nem foglalkozni vele, és visszamegyek a ma esti partneremhez, hiszen Ő miattam jött ide, megérdemli, hogy a teljes figyelmemmel rá koncentráljak. Na jó, legyen csak kilencven százalék, de azzal igyekezni fogok. Hamar kiderül, hogy Greg nem most fog először dákót a kezében és igyekszik nekem segíteni, megmutatja mikor mit csináljak, finom érintések ahogy a karomhoz ér, vagy éppen a derekamra teszi a kezét, de nem lököm el, meglepően kellemes érzés.
Elküldésének ideje -- Szomb. Márc. 14, 2020 11:19 am
This is where we all came from
Alina && Mason
Bármibe fogtam bele, mindig ki akartam hozni magamból a maximumot – egy nap tudom, hogy ez a maximalizmus lesz a vesztem – mert azt hittem, hogyha így teszek jó munkát fogok végezni. Nem, ez nincs így. Akármennyire siettettem a dolgokat, azok mindig összefogtak ellenem és valami negatív következett be majd az egészből és okkal buktam el. Így hát megpróbáltam türelmes lenni. Több kevesebb sikerrel. Mert akárhányszor óvatosságra intem magam, mindig első helyre kerül az, hogy most akarom megszerezni azt, ami – kevésbé – jogosan az enyém. Kíváncsian olvastam el mindegyik bejegyzését, volt, ahol úgy tűnt, mintha rólam szólna az egész, mintha egytől egyig nekem címezte volna őket, de aztán rájövök, hogy ezeket nem én mondtam, de simán tanulhatok az esetekből. Vagyis tanulhatnék, ha akarnék. De nem. Mindig elkövetem azokat a hibákat, mintha olyan jó érzés lenne röhögni a naivságon. Az ők naivságukon, amit egy-egy jól intézett hízelgés tesz igazán hihetővé, mert ki ne szeretné, ha észrevennék és értékelnék őt? Néha a húgomon is látom, hogy mennyire fellelkesül, ha kap egy kis dicséretet. De most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy egy óra erejéig elgondolkodtatott az, amit tőle olvastam. Okot adott arra, hogy magamba forduljak és kizárjam a körülöttem történő eseményeket. Próbáltam együttérző lenni, de nem ment. Nem tudtam beleképzelni magam azokba a helyzetekbe, igazából nem is akartam. Mert ahogyan minden egyes példa mutatta sokkal jobban szeretem ezeket a helyzeteket okozni, mintsem megoldani vagy belelátni valaki érzéseibe. Mindig is attól tartottam, hogy ez olyan hatással lehet rám, amit nem fogok tudni egy vállvonogatással letudni. Ezért nézem végig mindig karba tett kézzel, ahogy valaki segítség nélkül égeti le magát mások előtt. Amikor nem kell egy kis rásegítés arra, hogy tényleg szégyenérzete legyen az illetőnek. De ha közben még jót szórakozhatok az egészen… Nem, persze, hogy nem lenne szabad a saját fejem után mennem és hallgatnom kell az apám tanácsaira. Nem olyan rossz ember ő, csak nem mindig fejezi ki magát úgy ahogy kell és egy cseppnyi megértés sincs benne. Azt hiszem minden kevésbé elviselhető magatartásomat tőle örököltem. Eljöttem otthonról, annak érdekében, hogy egy kis teret adjak Medorah-nak, plusz nem akartam látni azt a savanyú képét, amit néha képes magára ölteni, csak azért, mert... Mindegy. Igazából nem akartam, hogy átragadjon rám. Helyette inni hívtam Maddox-t, de sajnos most nem ért rá. Pedig szívesen hallgattam volna az eszmefuttatását akármiről. Ha valaki, akkor ő elég normális ahhoz, hogy elviseljen és még jó fej is legyen velem, hiszen erre valóak a barátok… Vagy valami olyasmi. Beszélgetőpartner nélkül ültem a pultnál egy pohár mojito-val és jobb ölet hiányában pötyögtettem a mobilomat. Letöltöttem rá egy alkalmazást, amivel a hangulatomat mérem vagy legalábbis a napjaim minőségét, most játék helyett azt nézegettem át. Pontosabban a megjegyzéseket, amiket ahhoz a helyzethez fűztem éppen akkor abban a pillanatban, amikor létrehoztam az újabb napi bejegyzést. Amikor az Ő nevéhez értem… Innom kellett a pohárból. Egyre nehezebben tudom eldönteni, hogy végül is mit gondolok róla vagy az érzéseimről, ha felbukkan. Valójában nincs vele semmi bajom, csak annyi, hogy… Nem, igazából még én sem tudom. Siránkozás helyett a tömeg fele fordultam. Úgy akartam másra figyelni, keresni valami kapaszkodót a valóságban, amire összpontosíthatok egy kicsit és simán csak ellehetek. A tömegben azonban nemhogy kapaszkodóra, hanem valaki hasonlóra bukkantam, mint amilyen ő. Szőke haj, csinos ruha…és persze, hogy nincs egyedül. Tipikus. Most viszont, még figyelek egy kicsit. Tudom, hogy egy-két perc és eljön az én időm. Amikor odamehetek és „véletlenül” tönkre tehetem az egész napját, ami eddig biztosan nagyon sínen volt. Ahhoz viszont, még innom kell egy pohárral.
Elküldésének ideje -- Szer. Márc. 11, 2020 5:06 pm
Mason & Alina
Az ember azt gondolná, hogy aki annyi első randin van túl, mint én már egyáltalán nem izgul, hanem csak megy és jól érzi magát, de ez nem igaz. Napokig, többször hetekig tartó üzenetváltás előzi meg a személyes találkozót, amikor végül is kiderül, hogy az illető tényleg úgy néz-e ki, mint a képen amit küldött magáról, és hogy vajon élőben is olyan-e a személyisége, mint amit írásban közvetített. Sajnos általában legalább az egyik nem egyezik, de van, hogy mind a kettő kamu, volt, hogy egy haverja profiljáról lopta a képeket, vagy egy három évvel korábbi képet töltött fel magáról, miközben a külsejét már szinte teljesen megváltoztatta, mégsem hagyom abba, hanem minden ilyen élményt megírok a blogomon, hogy ha én nem, de legalább más tanuljon a hibáimból. Már csak az a kérdés, hogy mikor fog rábukkanni a blogra valaki olyan, akiről már írtam, és vajon felismeri-e, hogy róla van szó? Van egy két eset amikben biztosan be tudná magát azonosítani, de általában igyekszem a férfiak kilétét teljes mértékben titokban tartani. Hosszú készülődés előzte meg az indulásomat, smink, frizura és a megfelelő ruha kiválasztása nem mindig megy zökkenőmentesen, valamint az sem, ahogy megpróbálom megnyugtatni a nővéremet, hogy már nagylány vagyok és nem lesz semmi bajom sem. Fogalmam sincs Shiraz mi a fenéért ilyen aggódó, hiszen még semmi sem történt ami miatt tényleg féltenie kéne engem. A legegyszerűbb az lenne ha nem is mondanám meg neki hogy hova megyek, de akkor meg később lebuktatnám magam és később jöhetne a szemrehányó szavaival, amitől néha besokallok. A találkozót egy kisebb bárba beszéltük meg, ahol lehet vacsorázni, biliárdozni és táncolni is, valamint ha a partner gázos, akkor hamar lelépni. Pontosan érkezem a helyszínre, ahol péntek este lévén egész sokan vannak, de szerencsére egészen hamar kiszúrom a ma esti partneremet, vagyis a fénykép amit feltett magáról a netre nem kamu volt, hanem igazi. Egy mosollyal az arcomon megyek oda hozzá. A ma esti partnerem, szőke, zöld szemű és nálam pár évvel idősebb, és csak reménykedni tudok, hogy végre talán lesz egy estém, amikor semmi sem siklik félre.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Tisztában vagyok azzal, hogy nem kéne felvennem a listánkra az olyanokat, mint ő. De amíg a szüleim nem tudnak róla és Medorah sem vesz tudomást az egészről, addig ő felkerülhet a listám csúcspontjára. 
