Szinte látom, ahogyan a Draco Malfoy-os hasonlatommal a kedélyein zongorázok – persze ő mindig ügyel arra, hogy az arca jólöltözött pókerarc legyen, csak elfelejti, hogy a szemei túl beszédesek, inkább azok raknak ki a szobából, mintsem ő maga. Furamód most mégis marasztal, ott ülök, begubózva az ölelésébe, kicsit otthon érezve magam a saját otthonomban, mert igazából egy ember sem köt ide, egy négyzetmétere sem a sajátom, egy megtűrt személy vagyok. Nem több egy vendégnél, még Lip ágyában is. Nyugodtan szívja a cigarettáját, a füstje betakar engem, ez az illat táncol a szoba összes tárgyáról, szép helyet foglalt már itt magának. Erre elrontja – mert Lip mindig elrontja -, éppen azzal, hogy ide hókusz-pókuszolja a laptopot, mire a sarokba kúszom, ő meg kinevet és esküszöm ezegyszer irigylem, hogy a macskák tudnak fújtatni. - ARANYOS? NEKED ARANYOS, HOGY A SAROKBAN KUPORGOK? – dühöngök bele az ölelésébe, apró öklömmel a mellkasát verve, kicsit belepirulva abba, hogy milyen őszintén nevetett. Az egyik hajtincsemet a fülem mögé dugja, valamire emlékeztet, régi emlék illata van, de olyan hamar elillan, mint amilyen hamar érkezett. Már megtanultam, hogy nem jó dolog a saját fejemben kutakodni. A laptopot az ölembe adja, én böngészem a filmet, roppant bénán használva a touchpadot, állandóan elugorva az oldalról. Ujjai a harisnyámat cirógatják, azon keresztül is a bőrömet, aztán hasadó anyag hangja szakítja félbe a laptop zümmögését – Lip ennél ártatlanabb képet nem is vághatna. - Veszel nekem egy újat – bököm neki oda morgó ajakkal. Aztán mondd valamit, általában így megy ez; elhint egy információmorzsát, majd rögtön vissza is táncol. De most az egyszer képtelen vagyok ráhagyni, firtatni akarom. – Ha most nem találsz annak, akkor sosem találtál annak – ráncolom felé a homlokomat, ujjaimmal a hajában matatok, imádom és irigylem azokat a szőke fürtöket. – Ahhoz képest nagyon szereted azt is, hogy használt zokni módjára dobsz ki a szobádból. Ha tehetnéd, egyenesen az ablakon át – fújtatok egyet álmérgesen, közben Lip talál is valami filmet, igen, egy borzalmas mesét, amiben még kötelező módon énekelnek is. - Nem. Felejtsd el! Én választok filmet – markolom el előle a laptopot, az ágy másik oldalára mászom vele, a harisnyám tovább szakad a mozdulattól. Ő persze közelebb húzódott volna, mielőtt az ablakot nyitja ki és már megint cigarettára gyújt, de én méregzsák vagyok és mászok tovább. – Nézzük a Gyűrűk urát! – indítom el a filmet, belökve közénk a gépet, lerántva egészen magam mellé, párnát tuszkolva Lip feje alá – aztán elhelyezkedem rajta. Igen, rajta, beborítva a súlyommal, hajszálakkal, szakadt harisnyával, meg minden. - Most neked kuss, nem beszél, nem panaszkodik – mondom a mellkasának, miközben elkezdődik a film.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Kedd Márc. 31, 2020 8:44 pm
Charlee && Lip
Csak egy prüffögésre futja a szájából. Nem is, inkább egy hümpf hang jön ki. Draco Malfoy... az a piperkőc görény. Ahhoz hasonlít... még mit nem. Hümpfent még egyzet. Egy hangosabbat. Még nem tanulta meg elengedni a füle mellett az idióta becenevelet, és általban nem jutottak addig, mert a mondat közepén faképnél hagyta a lányt. Vagy bárkit, igazából. Soha senki nem tanítottameg neki, hogy nem sétálunk ki prédikáció alól a templomban, nem nevetünk temetésen vagy nem beszélünk teli szájjal. És ez így volt jól. Illett hozzá. Senki nem hitt volna neki ha udvarias és kedves lett volna. Pedig... ő néha akart kedves lenni. De aztán egy üveg sör elkergette ezeket a gondolatokat.
Vagy éppen az előtte álló lány. Azokkal a selymes tincsekke, be nem álló szájjal. Még élénken élt benne a kép mikor megkérdezte Hectortól, hogy ez a valami előtte, ami akkor még nyomokban szőrt tartalmazott, tud-e beszélni. Azóta nagyjából kilencvenhatezerszer megbánta ezt a kérdést mert a idegesítő szörgombolyag megtanult beszélni, és AZÓTA NEM FOGJA BE. Lustán szív bele a cigibe, mielőtt kikapcsolná az agyát. Mert kikapcsolja, teljesen, csak a teste irányítja, igyekszik kizárni a fülébl a felesleges fecsegést, csakélvezi a közelséget, hogy illik valaki a karjai közé, hogy kényelmes, és biztonmságos. Mert biztonságban érzi magát, soha, de soha nem vallaná ezt be a farkaskának, de olyan nyugodtan ver a szíve - pedig pont most kéne lihegve kalapánia, azok a mozdulatok amiket az előbb lenyomott, hát kérem – mint soha senki társaságában.
Hangos nevetés szakad fel belőle, öblös, szívből jövő – Direkt csinálom hát, aranyos vagy mikor megijedsz! – arcából kisimít egy hajtincset mielőtt újra az ölébe vonja, és feloldja a jelszóval védett, lezéárt laptopot. – Jólvan, válassz, tied a terep. – Adja át a touchpad érintését a lány finom kezeibe míg ő apró köröket rajzol a harisnya meghúzodott szálának apró lyukára. Csak egészen véletlenül akad bele jobban az ujja és szakítja ki teljesen, hogy tenyérnyi lyuk legyen, ártatlan tekintettel nézve a laptopot, így már a fedetlen bőrt cirógatva. Szinte hallja ahogy az előtte ülő illatkupac agykerekei forognak, megállás nélkül, nyakába bújtatja állát, mileőtt válaszol, lehellete nyakát éri. – Nem tudom... Most kevésbé vagy idegeítő. Szeretek veled lenni. - amint kimondja meg is bánja, ahogy tudja, tereli is a témát, vissza a filmekre – Ez! Ezt nézzük. Aladdin. Énekelnek benne, MUSZÁJ LESZEL CSÖNDBEN KUSSOLNI! – Tökéletes. Újabb cigire gyújt, az ablakot egy legyintéssel nyitja ki most is, akaratlanul és észrevétlenül húzódik közelebb a lányhoz. Még tökéletesebb.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Csüt. Márc. 19, 2020 4:22 pm
Lip & Charlee
I'm seeing the pain, seeing the pleasure
Lusta, falnak támasztott hátú tekintetek kínoznak, habár tudom, hogy ennyit kapok, nem többet, se kedves szavakat, se egy köszönömöt. Egyáltalán illik egy szexet megköszönni valakinek? Idétlen módon kapom magamra a ruhadarabjait, mintha nem egy intim pillanat után lennék, hanem versenyeznék az idővel, mielőtt elkésnék valahonnan. Csakhogy nem vár senki és órám sincsen, úgyhogy teljesen szabad időbeosztással rendelkezem. Lip lábára huppanok, a sípcsontja a fenekembe mar, ő pedig kellemetlen szavakkal – és egy láblendítéssel űz le magáról -. - Ne felejtsd el, Draco Malfoy, hogy kettőnk közül még mindig én vagyok az erősebb – illegetem felé az ujjaimat, a farkasom szőre felborzolódik a lelkem milyen és halovány morgás zúgolódik bennem. A fizikai erőszakra még mindig kutyamód reagálok. Tekintetem ide-oda cikázik az elhányt ruhadarabok és Lip között, ahogyan a csípője köré takart csavaróval valami szerencsétlen csigához hasonlítva az ágy szélére kúszik és rágyújt egy cigarettára. Szinte látom, ahogyan ignorálja a szavaimat és én mégsem vagyok képes lakatot tenni a csöpp kis számra. A csend nem jár velem kéz a kézben. Aztán mégis, a kezem után nyúl, magához húz, az állát túl intim – de jóleső – módon nyomja a vállgödrömbe. Olyannyira meglepődöm, hogy beleborzongani sincsen időm az újfajta érintésbe. Cornie-nak hív, ez csakis az ő privilégiuma, a kiváltsága, hogy ritkán használt egyetlen értelmes nevemen becézgessen. – Ugye nem valami új vaníliaszexet akarsz velem kipróbálni abból a könyvből? Mert akkor a válaszom nem, hacsak én nem rakhatok valamit a te… inkább hagyjuk – zárom el az állandó beszédem forrását, egyrészt, mert utolér a megilletődés, másrészt, mert ki akarom élvezni ezt a lehetőséget. Lehúz az ölébe, az ágyra, én pedig belefészkelődöm ebbe a teste adta kényelmes kuckóba és beszívom az illatát; az enyémmel összekeveredve táncol a bőréről, sokat mondd azoknak, akik mélyebbre látnak. - Komolyan mondom Lip, úgy teszel, mintha nem tudnád, hogy előbb-utóbb úgyis bele fogok kotyogni a filmbe, legyen az akármilyen jó is – forgatom felé a szemeimet, aztán egy sikkantás bukik ki belőle, hátra ugrom, egyenesen a falhoz, mert a laptop CSAK ÚGY FELÉNK SZÁLL A LEVEGŐBEN. Rámorgok, összehúzom magam és fogaimat csikorgatva nézek Lipre. – Direkt csinálod, mi? Tudod, hogy frászt kapok tőle! – csattanok fel, valami béna magzatpózba kuporogva, majd nyugodtabb kedélyekkel helyezkedem el mellette. - Én fogok filmet választani, ezekután meg főleg – sajátítom ki biggyedt ajkakkal a laptopot, de fejen üt egy kérdés, nem hagy nyugodni, csak pörögnek tőle a gondolataim, mint ruhák a centrifugában. – Minek köszönhetem azt a lehetőséget, hogy nem küldesz át durcizni a saját szobámba? Történt… történt valami?
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Kedd Márc. 17, 2020 6:44 pm
Charlee && Lip
Lomhán nyúl a dobozért. A libabőr halovány maradéka még mindig a karján emlékezteti az előző harminc perc - valljuk be kemény - fizikai megpróbáltatás. A szex párás aromája belengi a szobát, a gyújtó aprócska lángja csak növeli a meleget amit már az ablakon lévő cseppek sem állnak meg párolgás nélkül. Hátát a kemény, hideg falnak támasztja, úgy figyeli a kisfarkas mozdulatait.Tökéletes alakját, porcelán bőrét. Lehet valakinek porcelán bőre úgy is, hogy nem hófehér, mint a liszt? Mégis olyan törékenynek tűnik, olyan sebezhetőnek. A cigiből a füst komótosan szálldogál fel a plafon felé, szemeivel követve azokat, halkan szuszogva igyekszik elterelni a figyelmét.
Nem megy olyan egyszerűen mint az első alkalommal. Vagy a másodikkal. Isten tudja hányadik ez már, és bármennyire igyekszik elnyomni az érzést, az ott van, ott bujkál, agya leghátsó szegletében, minden egyes katarzist okozó orgazmus után üvöltve. “Hé… vegyél észre… akarj gyengédséget … Bízz!” Sokszor akart már engedni neki. De a barna fürtök, a kis majom fül, majd a bámulásba belibbenő szőke fürtök összezavarták. És megrémítették. Mi van ha túl sokat szeretne, ha túl erőteljesen szeretne? Ha túl mélyen bízna?
Sípcsontjába nyilalló fájdalom azonnal elűzi kérdéseket, szisszenve egy hatalmasat olyan szemeket mereszt a - még mindig - lábán tespedő élőlényre, mint aki mentem ketté tudná cincálni. Teljesen más aspektusban mint tette harminc perce. - Nem bazdmeg, de ha nem szállsz le a lábamról, akkor annak kell utána néznem, hogy egy túl sokat pofázó majomba hogyan lehet visszahúzni a végtagokat. - Lök egyet a lábán, levegőbe emelve az amúgy meglepően pihekönnyű lányt, hogy az végre ne próbálja belevésni farkcsontjával a nevét sípcsontjába, és arrébb ülve a boxere után nyúl.
Rettentően elegánsan - se - kecmereg ki a takaró csavarásából, magára erőltetve a szoros anyagot mielőtt egy újabb cigiért nyúl, és igyekszik nagyon erőteljesen figyelmen kívül hagyni a lny csacsogását. Még akkor is ha meglehetősen okos dolgokat mond, tényleg kell közéjük a falnyi távolság. egy egész háznyi távolság nem elég néha. De valami most hiányzik belőle, valami kattant az agyában. Keze tudattalanul nyúl a majomfarkas karja után, ragadja megés húzza vissza, hátulról fúrva az állát a válla gödrébe. - Maradj most, Cornie. - Ujjai között a cigi hamuja hangtalanul hullik a földre, ahogy magával húzva ül le újra az ágyra, ölébe vonva.
Percekig marad csendben. De az is lehet, hogy csak másodpercekig. A cigi leég, már valahol a földön is hever. Ha mondott is közben valamit, azt nem hallotta, túlságosan megnyugtatta a lány hajának illata. - Nézzünk valami filmet. Amiben sokat beszélnek, hogy te kussban maradhass. - Húzódik el egy sunyi vigyorral, és húzódik hátra újra a falhoz. Kezét lomhán meglendíti, mire a laptop az asztalról az ágyra repül, kinyitva magát, hogy már csak ki kelljen választani mivel töltsék a következő 990 percet.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Szer. Feb. 26, 2020 5:51 pm
Lip & Charlee
I'm seeing the pain, seeing the pleasure
Az orgazmus utóhatásaként még elgémberedett tagokkal mászom az ágy szélére. A hajam borzos, a szám Lip-rágta, de ő sem úszta meg; nyakán hagytam a pecsétemet és hátán az aláírásomat – legalábbis virágnyelven szólva. Így megy már csak ez, a lopott fél óra, mikor a szeretethiányunkat és magányunkat élvezetbe folytjuk; valami, ami ideiglenes kielégülést okoz, hogy utána még üresebbnek érezhessük magunkat. De sosem beszélünk erről, nem nyavalygunk és ő különben sem tűr meg a szobájában. Ruhában. És nem rajta. Legördülök az ágyról és nekiállok feltornászni a fekete harisnyát magamra. Olyan agresszívan végzem ezt a műveletet, hogy egy újabb szakadást tépek rá – bele sem merek gondolni, mennyi származik még hasonló kalandokból. Az ajkamba harapva szitkozódom valami borzalmasat, lopva hátra pillantva az ágyon nyugvó férfira. A takaró lustán tekeredik a csípőjére, szőke haja az ég felé kacsintgat és majdnem egy klisés filmkép lenne, csakhogy itt ő tudomást sem vesz rólam. Mindkettőnknek jobb külön szobában, falnyi távolságra. Sebtében magamra kapkodom a széthányt ruhadarabjaimat – és nem, nem, mint az önbizalmam utolsó darabjait. Csöpp bűntudatom sincsen azért, mert élvezem a testem, olyan szabadon, amennyire csak lehet és nem egy fa árnyékában morgok mindenkire. A csizmámat rángatom magamra, közben botladozom, a számban egy meggyújtatlan cigaretta. A nagy öltözködésben félig az ágyra huppanok, véletlen egyenesen Lip gyanútlan lábára. - Upsz – csúszik ki a számon – Ne haragudj, totálisan véletlen volt, csak ez a hülye bakancs – rúgok egyet a levegőbe, mintha attól könnyebb lenne felhúzni – szorul a lábamon. Na és erre még ezt a rohadt harisnya is beragad a cipzárba… már megint elszabtam. Véletlen nem tudod, hogyan lehet egy szálat visszahúzni a harisnyába? – a szavak úgy buggyannak ki az ajkamon, mintha kötelező lenne. Nem, nem fosom őket idegességemben könyörgöm, hiperaktív vagyok az istenért, keresd már ki a tüneteit. Végül sikeresen, kevésbé kretén módon magamra sikerül húznom a bakancsot. - Legalább farkasként nem kellett cipőt hordanom – jegyzem meg csak úgy magamnak, felpattanva az ágyról. Lip-től sosem várok választ; vele minden egyoldalú. Könnyű. Egyben ez a nehézsége is. – Oké, oké, tudom, már megyek is, kell nekünk az a falnyi távolság – emelem felé mentegetőzve a kezemet, a cigarettát kikapom a számból, hogy az első adandó alkalommal rágyújtsak. Lip ki nem bírna velem még egy cigaretta elfüstölésnyi időt sem.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
