szerepkör

- A családunk büszkesége – van valami nagyon para abban, hogy full másnaposan, alig nyílt szemekkel, leérve a konyhába ezt kapod. És ráadásul olyan negédes hangon, hogy már várod, mi jön ezután.
- Jó, azért ne essünk túlzásokba, szerintem más is meg tud inni tizenkét tequilát – nyújtózom, meg ásítok is, a kis pizsimben, ami aztán épp hogy eltakarja a tartozékaim, bár nem félek, jó eséllyel úgyis csak nagyítóval venni észre, de higgyétek el, van akinek ez jön be. És igenis játszik csontokkal.
És akkor szembesülök a ténnyel, hogy a hely tömve van. A következő kép látható. Nagyi szemei elkerekednek, az ér a homlokán dagadni kezd. Anyu feláll és már hozza is az aspirint, meg a vizet – nem hiába ő a legjobb – tesó a plafonnak emeli a tekintetét, valami idegen srác meg úgy mér végig, hogy attól rendesen zavarba is jöhetnék. Csak hogy nem szoktam.
- Hello – intek egy mosollyal, ami inkább tűnhet egy furcsa grimasznak, hogy enyhítsem a légkört.
- Szóval ő lenne? – ez tuti nagyi rokona lesz, a hangjában csendülő értetlenség, meg az él, ami azt sugallja, amit én már rég tudtam, hogy valaki nagyon mellé nyúlt, erről árulkodik. Feláll, közelebb jön hozzám, és a számban még érezhető alkoholszaghoz. Úgy érzem magam, mint valami hentespultban, és amikor röhögni kezd, az csak dob egyet az egészen.
- Jó értem, jó vicc volt Carla, de ezért iderángatni – nagyi szinte láthatóan süllyed el, szerintem a szégyentől, így míg a vizet kortyolom, épp csak pár centire, de felemelem az asztalt, döbbent csendet harcolva ki ezzel, amit máris jobban bír a bioritmusom, aztán kacsintva egyet hagyom magára, a szoborrá meredt társaságot.
Főleg, mert ki nem mutatnám, hogy ez a kis trükk is baromira le tud strapálni, így egyből megint az ágyamnak esek, és hamar elnyom az álom.

- Komolyan… megértem, hogy bejövök, de hidd már el, nem egy csapatban játszunk – vinnyogok, nyöszörgök, és a levegőhiánytól küzdve préselem ki a szavakat, csak mert ez a ribanc épp megfojtani készül. Érzem a dühét. És ez rohadt ijesztő, mert csak azt érzem. Az emberek többsége egyszerre több érzést produkál, és az adott pillanatban dominál egy. Nála viszont nem így van, és ez elég…. ijesztő.
Viszont az adrenalin jön, valamiért mindig az utolsó pillanatban kezdek el küzdeni a nyamvadt életemért, és jószerével nyomon se tudom követni az eseményeket. Egyetlen pillanat, míg hallok egy hangos fékcsikorgást, egy csattanást, majd még látom a loboncot elterülni a földön, tócsát gyűlni köré, aztán elsötétül minden.

Mindig is bírtam az ilyen reggeleket, mikor egy átbulizott éjszaka után az agyamban fekete lyuk tátong, és ez most mégse az. A képek, lassan fojtogatón kúsznak elő, felelevenítve a cseppet horrorisztikus éjszakám.
- A buliból hazafelé szatírral, dillerrel, vagy curkos bácsival akarok találkozni, nem egy ribanccal, aki ki akar nyírni – Isten bocsássa meg, hogy kiakadok, de erről nem volt szó, és nem említettek egyetlen apróbetűs részt sem, ami azt taglalná, hogy ehhez a szarsághoz még gratisban jár valaki, aki random az életedre tör, csak hogy edzésben tartson.
- Hibát vétettünk, tudom, de Nora…. annyira biztos volt, hogy ő lesz.
- Az univerzum már beintett neked nagyi, szeretnéd, hogy én is megtegyem? – mert nagyon szívesen, főleg mikor hallom és érzem a mérhetetlen csalódottságát, amiért a dolgok így alakultak.
- Segítek neki, szerintem ez a találkozás is csak a szerencséjén múlt – felvonom a szemöldököm, egyenesen testvérem szemeibe pillantva. Tökély Nora aggódik? Akkor itt tényleg nagy a gáz, kérem alássan.