Marjory & Albert; SAX Nightclub

Elküldésének ideje -- Vas. Aug. 02, 2020 8:54 pm

Furcsa belegondolni, hogy hogy lehet valaki egyszerre ennyire gyönyörű és ostoba, mint Marjory. Mondjuk már eleve az egy érdekes dolog, hogy míg mások jó eséllyel állandóan alábecsülik, addig én rendszerint az ellenkezőjét teszem és túlbecsülöm. Persze eleve nem szokásom senkit alábecsülni. Nagyon csúnyán meg tudja égetni az ilyesmivel magát az ember. Bizonyára ez az oka. Sok mindent fel sem veszek, amit mond. Nem személyes, erősen szelektív tud lenni a hallásom. A boszorkányommal is így van ez, mikor belekezd az agymenéseibe, valahol a harmadik szó és második mondat között mindig elveszít.
Mint mondtam, Marj gyönyörű nő. Nem kell itt most a belső tulajdonságokat nézni, mert csak testiségekről beszélünk, de ha az előbbit néznék, azzal sem lenne különösebb gáz, nem hiába vagyunk jóban. Azonban az én figyelmem már jó ideje érezhetően máshol van. Olyan sokszor futottunk már össze az utóbbi hónapok során a Sax-ban, és mi lett belőle? Semmi. A legkevésbé sem úgy néztem ki, mint aki megjavult. Sokkal inkább, mint akinek a szíve egyetlen irányba kacsintgat, és bármilyen faszfej is, a farkát megkísérthetetlenül a gatyájában tartja. Most komolyan, ha bárki megfigyelte volna, akkor kiszűrhette, hogy az itt vonagló nőknek nagyjából annyi figyelmet szenteltem, mint aki meleg, a férfiaknak, meg mint aki hetero. És mindezért egyetlen boszorkány okolható. Aki tulajdonképpen warlock, de részletkérdés. He, she, they, túl van ez a szarság bonyolítva. Az én farkam is bemegy bármelyik lyukba, ha arról van szó. Mindig is így volt ez.
- Awww, hát mindjárt elolvadok. – Még a hangomat is elvékonyítom, hogy ráerőltessek a kamucukiságra, ami nekem annyira azért nem áll jól, mint neki, de nem mindennap hall ilyet a vámpír, hogy szeretik, ugyebár. Akkor sem, ha nem feltétlenül mély érzelmekről van szó és néha én is legfeljebb eye candy-nek vagyok szó a valóságshowjába.
- Egyelőre még nem tartunk a belviszályoknál. Vannak annál területileg nagyobb gondjaink is. – Ennél bővebben nem kívánom kifejteni a problémát, gondolok itt egyébként az ellenállás fű alatti szervezkedéseire, de szerintem akaratlanul is sikerült úgy fogalmaznom, hogy Marjory semmit nem fog belőle érteni. Nem mintha számítana, mit ért és mit nem. És ha már belviszályokról van szó, valljuk csak be. Jelenleg két olyan személy van nem hogy Washington, de jó eséllyel az egész Államok területén, aki jó eséllyel képes lenne átvenni Bastien helyét. Az egyik Patricia, a másik pedig én vagyok. Hát, nem tudom te hogy vagy vele, de mikor én legutóbb csekkoltam, még egyikünknek sem voltak hasonló ambíciói. Hogy megvan-e hozzá a hálóm és kapcsolati bázisom? Abszolút. De most komolyan, bárki el tudja képzelni azt, hogy pont ÉN szarakodjak ilyenekkel? Akkor már inkább lógatnám a lábam totál beállva valamelyik kubai tengerparton. Mondjuk full menő polgi lennék, a szöszi meg főzhetné nekem a kávét, meg berángathatna mindenféle finifalatokat az irodámba, hogy szendvicsezzünk egy jót. Legalábbis abban az esetben mókás lenne, ha az ostoba szívem nem kacsintgatna ennyire intenzíven a boszorkányom felé.
- Most meg mi bajod van? – Szolidan fentebb kúszik az egyik szemöldököm, amikor a nyakamat érinti. Közben persze pofátlan módon rá is mosolygok, hisz kinek ne esne jól az érintése. – Ugyan már, nyuszi. Tudod, hogy foglalt vagyok. – Nyilván nem tudja, hisz nem vagyok foglalt. Hivatalosan kurvára nem. Meg igazából amúgy sem. Csak úgy félig, de ez bonyolult.

Elküldésének ideje -- Pént. Júl. 31, 2020 8:19 pm

hovering over yourself

drip on each other's sides

– Én nem lógok azokkal a gyökerekkel – kérem ki magamnak duzzogva, és nem teszem hozzá, hogy elsősorban azért nem, mert gyakorlatilag a világ legszarabb farkasa vagyok, és mert rohadtul nem kérnek belőlem. Persze, ennek okán én sem belőlük, mert tényleg seggfejek, és folyton basztatnak, és hát ahhoz vagyok szokva – vagy ahhoz SZERETNÉK LENNI SZOKVA –, hogy ajnározzanak, dicsérjenek és nyalizzanak nekem, nem pedig ahhoz, hogy egy kibaszott boomer ossza nekem az észt arról, hogy NO PAIN, NO GAIN.
Vagyis hát, a fasz tudja, hogy miről szokott magyarázni Seneca, amikor megszólal, általában énekelek valamit fejben, hogy ne is halljam a hangját, mert az egészből csak annyi jön át, hogy „valami valami valami FARKAS valami valami valami ALFA VAGYOK valami valami valami FONTOS VAGYOK”, aha, aha, persze.
– Az a faszkalap Seneca konkrétan RÁM ÁLLÍTOTT VALAKIT, érted? – És akkor minden frusztrációmat átirányítom. Kivetítem. PROJEKTÁLOM! És az előbb még fullra rád voltam kiakadva, de tessék, elég volt egy kis vállmasszázs, egy kis fenékdicséret, egy kis koktélkeverés, és máris ott tartunk, hogy kiteregetek MINDENT, amit a falkámról tudok.
Az már amúgy tökre más kérdés, hogy neked ebből semmi sem lesz érdekes, de hát ismersz, nem? A sok mellékes infóból ki kell hámozni a lényeget.
– Ezek a nyomorultak a kibaszott középkorban élnek, és bazmeg, azt hiszik, hogy attól lesznek menők, ha összeverik egymást. És „úristen, ő mennyivel sokkal menőbb, mint én, mert gecire összevert, és akkor én most behódolok neki, mert gecire össze lettem verve”. Mármint így, MI VAN? Ez szerintem rohadtul nem PC? A rabszolgaság is így alakult ki, nem?
Asszem. Nem tökmindegy?
Mármint most nem Romulusra fújok, mert Romulus tényleg tök jó arc attól függetlenül, hogy eszében sem volt megkérni a kezemet, de lássuk be, ha mindenkit szararcnak tartanék, aki nem kéri meg a kezemet, akkor viszonylag kevesen lennének nem szararcok. Oké, Instán csomóan megkérték már a kezemet, de azért egy DM-ben kapott kép egy gyémántgyűrűről így annyira nem adja, szóval így legalább egy kurva gyertyafényes vacsorát kapjak már, vagy legalább egy kosár KFC-t, nem?
Egy lánynak igenis magasra kell tennie a mércét!
Csak kicsit szontyolodom el, amikor közlöd, hogy nem kell a számba vennem a farkadat, de mondjuk valószínűleg az is ugyanolyan hideg, mint a kezed, és valószínűleg ugyanolyan lenne, mintha egy Calippót vennék a számba – fú, mondjuk egy epres Calippót most eléggé adnék azért –, és--
Hova is akartam ezzel kilyukadni?
Megrándítom a vállamat, és csak picit lebiggyesztett ajakkal könyökölök a pultra, miközben az italt kevered.
– Ha erre gerjedsz... Gondolom, ne is kérdezzem, hogy miért érdekel, ugye? – Valójában különösebben nem is érdekel, de ez már teljesen más téma. – Amíg nem az lesz a vége, hogy valami belviszály miatt kasztráljátok a város minden farkasát, addig igazából leszarom. Semmivel sem tartozom nekik. Meg ha itt tartunk, igazából neked sem, de téged szeretlek, őket meg nem, szóval... – Újabb vállrándítás, utána magamhoz veszem a koktélt, és belekortyolok, és rá kell jönnöm, hogy ezt a koktélt még nálad is jobban szeretem, szóval lehet, hogy inkább ennek fogom elmondani a titkokat helyetted.
– Na, mi a fasz? Még a végén kiderül, hogy neked is van valami hasznod? Kettőnk közül legalább az egyikünknek – nyúlok át a pulton, és végigsimítom a nyakadat, és tulajdonképpen le is smárolnálak, ha nem lennék még mindig megsértődve, amiért nem kérsz a szopásomból.

lofticries || albory!

Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 08, 2020 10:53 am

Ciccegve nyúlok két ujjal a farkaslány álla alá, hogy visszabiccentsem magam felé a tekintetét, meg hát rossz nézni, amit a könnyei erőszakos visszaszívkálásával művel (megjegyzem, sikertelenül). Mikor csináltam én nagy ügyet a hisztériákból? Ejnye már, pont előlem nem kellene rejtenie a könnyeit, hisz tudhatná már, hogy pont leszarom. Mármint érted, ez jó dolog. Se pátyolgatni, se fikázni nem fogom elkezdeni emiatt. - Hát persze, hogy te vagy. – Felhorkantva imitálok nevetést. Megkönnyítené az életemet, ha ő lenne a legszaftosabb pletyka ebben a kurva városban, de sajnos nem az.
- Amúgy tökre értem én, hogy a farkasok társas lények, de nem tudom, minek kell ilyen gyökerekkel lógnod, mint akik körülötte vannak. – Ó, valóban ennyire kihallatszik a hangomból, hogy rühellem Senecát? Na, ne mondd. – Túl jó vagy nekik. – Értelmesebb körökben is lóghatna. Mondjuk értelmes alatt nem feltétlenül a szellemi képességekre gondolok, mert azért valljuk be, Marjoryinak vannak… hiányosságai ilyen téren. Nem mintha baj lenne, mert amit észben nem kapott meg, azért a külseje százszor kárpótolja. Marjot egyébként is az egyik legkedvelhetőbb farkasnak gondolom. Könnyed, mint egy kellemes tavaszi szellő, meg mondjuk csípős is, mint egy üveg abszint kísérőnek. Azt gondolom, ez megfelelő párosítás. Nem olyan kibaszott unalmas, mint az itt élők többsége. De akármilyen hízelgő is, hogy csak úgy a szájába venné a farkamat, hát nem csak a nőkért nem vagyok különösebben oda általánosságban, hanem a farkasokért sem. Az kurvaélet, hogy egy vérfarkas szájába nem adnám még a kisujjamat sem, nem hogy a pöcsömet. Sosem rejtettem véka alá, hogy ki nem állhatom a vérfarkasokat. Olykor kifejezetten hisztérikusan tudom kezelni az ügyeiket. Ami magával vonja a kérdést, hogy vajon mi történne, ha a boszorkányom vérfarkassá változna, akihez egyébként egyre inkább ragaszkodom. Kétlem, hogy őt képes lennék elengedni. Az talán már kellő ok lenne arra, ahogy adjak a fajnak egy esélyt, de ne szaladjunk ilyen horribilis alternatívákig. – Nyuszinak nem kell a szájába vennie semmit, arra van más. – Így, egyes számban. Ezzel mondjuk fű alatt azt is bevallom, hogy egészen monogám életet élek. Ugyan, mit gondolt, miért nem udvarlom körbe már hónapok óta őt sem.
Később a pult mögött állva, egy érdekes pillantással nyugtázom azt, hogy oda hamuzik, de amúgy nem szólom meg, nem különösebben érdekel. Hanyagul arrébb fújom, talán kissé túl hanyagul is, mert a fele visszamegy a nő ölébe, a fele meg úgy elsodródik a földre, meg arrébb a pulton. Tök mindegy, a lényeg, hogy nem előttem van. A pohár szárát az ujjaim közt megforgatva pakolok le elé egy martinis poharat, amit követ egy másik, mert ökör iszik magában (nem mintha ez valaha zavarta volna Marjoryt, és teljes mértékben egyet értek vele, faszt érdekel, hogy mit illik és mit nem). Előkapom a shakert is, töltök bele kellő mennyiségű almás vodkát, szeder likőrt, meg jeget és ráérősen rázogatni kezdem.
- Nem mondhatom, hogy „nyuszi, szerezz infót a seggfej Senecáról”, mert ő nem különösebben érdekel. Elég, ha hegyezed a füled a pusmogásokra és elmondod nekem szépen a legapróbb dolgot is. – Nem azt mondom, hogy elmondod nekem, ha valami gyanúsat hallasz, mert nem feltétlenül bízom meg Marj ítélőképességében, hogy mi gyanús és mi nem az. – Tudod, hogy nem vagyok hálátlan. – A múltkor is elvittem vásárolni. Tudom, hogy nincs rászorulva, de mennyivel királyabb más pénzét költeni, mint a sajátodat, nem? Közben amit eddig kutyultam, kiöntöm a poharakba, adok hozzá egy kevés gránátalmaszirupot a véres hatás miatt, meg száraz jeget, hogy füstöljön. Pont olyan dögös, mint Marj. - Egészségedre, csinibaba.

Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 01, 2020 7:14 pm

hovering over yourself

drip on each other's sides

Na, amikor édesemnek hívnak, azt már SOKKAL jobban szeretem! De most még éppen DUZZOGOK, szóval úgy teszek, mintha itt sem lennél, és felvont orral teszek-veszek – pirula, kísérő, cigaretta –, aztán ugyebár neked háttal pozícionálom magamat, az égnek emelem a tekintetemet, éppen csak az hiányzik, hogy az ujjbegyem hegyével ütögessem az alsó szemhéjamat, hogy ne buggyanjanak ki a könnyeim, ennek okán akkor sem kell rád néznem, amikor megállsz előttem, és amúgy ez amolyan alapvető női skill, de szerintem nekem mesterien megy, hogy éppen Albert-alakban tekintsek napfogyatkozásként a valóságnak erre a szeletére, amire TILOS belenézni, mert különben megvakulsz.
Mármint jó, Trump sem vakult meg, de ő már amúgy is van vagy százéves, és tökre mindegy neki, meg amúgy az én látásom NYILVÁN visszafejlődne a megfelelő szintre a farkasvéremnek hála, de, de, de most kurvára nem ez a lényeg, hanem hogy nem szabad az Albert-alakú napfogyatkozásra néznem,
ami
amúgy
csak
abban a pillanatban válik ám kurvanehézzé, amikor a vállamra teszed a kezedet, és elkezdesz masszírozni – megjegyzem, NEM VALAMI JÓL, ALBERT, NEM VALAMI JÓL –, szóval csak lebiggyesztem az ajkamat, aztán pedig a tekintetemet is lesütöm, ami egyrészt azért fos, mert a szemembe megy a cigarettafüst, másrészt azért fos, mert elkezdenek csorogni a könnyeim, de HÉ, legalább foghatom arra, hogy azért csorognak a könnyeim, MERT a szemembe ment a cigarettafüst,
mindenesetre ettől egyúttal a farkasom is megnyugszik kissé, és most már csak amolyan alapjáraton reszketek egész testemben.
– Geci hideg a kezed – mondom azért továbbra is sértődötten, mert ugyebár DUZZOGOK, szipogok is egyet, aztán megrándítom a vállamat. – Nem érdekelnek a szaftos pletykák. Én vagyok a szaftos pletyka – teszem hozzá sokkal, de sokkal halkabban, és bár azért alapvetően játszanám én a nagyvilági nőt, szerintem ebből a hozzátoldásból valószínűleg nagy százalékos eséllyel lejön, hogy még mindig félig tinédzser vagyok – ettől függetlenül hagyom magam a bárpult felé fordítani, aztán még egy halvány kis mosolyt is megeresztek feléd, amikor azt mondod, hogy formás a hátsóm.
Mert hát nyilván az, de ki ne örülne a megerősítésnek?
– Maradjunk a koktélnál – nyugtázom, szipogok még egyet, a kézfejemmel törlöm meg az orrom hegyét, aztán hamutartó híján egyenesen a pultra hamuzok, és nyöszörgök egy sort. – Amúgy akkora fasz vagy, mármint... Mit kell itt húzni az agyamat, amikor pontosan tudod, hogy elég szépen kérned? – Megint nyávogok, de már kicsit kevesebb kedvem van kéretni magam, és még azt is elengedem, hogy zelleres smoothie-val akarsz MEGSÉRTENI. – Például, ha azt mondanád, hogy „nyuszi, vedd a szádba a farkamat”, akkor nyuszi a szájába venné a farkadat, ha meg azt mondanád, hogy infót akarsz a seggfej Senecáról, akkor mondd, hogy „nyuszi, szerezz infót a seggfej Senecáról”, bár itt jegyezném meg, hogy az előbbihez több kedvem lenne, mint az utóbbihoz, és valószínűleg jobban is menne.

lofticries || albory!

Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 01, 2020 10:27 am

Még szerencse, hogy úgy fekszem a mellei között, hogy épp nem láthatja az arckifejezésemet, mert igencsak pofátlan módon kúszik a homlokom felé a két szemöldököm Marjory szavai hallatán. Csak egy elcseszett kellék volna? Nem gondoltam, hogy ennyire ki fog akadni, pedig akár gondolhattam is volna. Az a trükk a csajban, hogy olyan borzalmasan egyszerűen működik, hogy az olykor már megfejthetetlen. Nincsenek kijárt mintái, pont annyira léphet balra, mint jobbra. Én meg valljuk be, megint faszfej voltam. Valahol a mondandója felénél már annyira mocorog, hogy egy frusztrált sóhaj kíséretében kénytelen vagyok feltámaszkodni a csípője mentén, hogy helyet adjak őnagyságának, mielőtt a csinos külsejét meghazudtolva úgy kivágna innen, mint macskát szarni. Meg felkelnék én magamtól is, nem vagyok valami tengerfenéki nem-tudom-mi-a-picsa, hogy bealudjak rajta, miközben savaznak.
- Maaarj… édesem… – Nyűgös hízelgéssel kérlelem, hogy rám figyeljen, miközben ő ide-oda kopogva kapkodja elő a piruláját, meg a cigit. Én meg csak a fejemet csóválom, aztán felkelek a kanapéról és megkerülöm azt, hogy ismét vele szemben lehessek. Sosem érdekelt különösebben, ha valaki épp nem akar látni. Közben sajnos nem tudom nem észrevenni azt, hogy mennyire nincs kotrollban és mindjárt elkezd itt pánikolni. Márpedig elhiheted nekem, hogy nem túl kellemes, ha összezárnak egy mentálba átment farkassal. – Teljesen félreértesz. – Jelen esetben nem adok hangot annak, amit valójában gondolok, mert csak olaj lenne a tűzre. Kétlem, hogy pont tőlem akarja hallani (nem mintha bárkitől hallani akarná), hogy ha leállna a kurva cuccal, akkor sokkal eredményesebben kontrollálhatná a benne élő farkast és kevésbé kellene attól tartania, hogy beállva egy pánikroham hevében átmegy Loganbe és feldarabol maga körül mindenkit. Meg hát a fasznak álszenteskedjek? Pont úgy élek drogokkal meg piával, mint ő, azzal a különbséggel, hogy belém több értelem szorult.
A kezeimet a vállaira teszem, kicsit megmasszírozom, majd lefelé simítva a felkarjain állapodom meg a tenyereimmel. Hallgatom a szívverését, hallgatom a csontjait, hogy tudjam, mikor kell elhátrálni, de hacsak nem muszáj, akkor inkább itt maradok vele és elterelem a figyelmét, mintsem magára hagyjam. Ilyen esetekben erre van szükség. Mondjuk lehet, hogy nem ugyanazt a témát kellene pörgetnem.
- Nevezzük kölcsönös információmegosztásnak. Ne mondd, hogy nem érdekelnek azok a szaftos pletykák, amik az elit körökből nem jutnak ki a város népéhez. - A Marjory féléket nem éri meg manipulálni, mert ha egyszer bekattan valami, akkor könnyen visszanyal a fagyi. Ezt máshogy kell megközelíteni. – Szóval, – ha még mindig nem lökött el és nem kezdett itt tajtékzani, akkor finoman a VIP terem bárpultja felé fordítom – tegyük át a formás hátsód az egyik bárszékre, keverek neked egy koktélt, nyuszi. Mondjuk egy zeller smoothieval lehet jobban járnál. – Csak nem bírom ki, hogy az utolsó mondatot ne szúrjam hozzá undok módra, de ha meg nem tenném, az lenne a furcsa és totál meghazudtolnám magam, nem?

Elküldésének ideje -- Hétf. Márc. 16, 2020 4:12 pm

hovering over yourself

Albert && Marjory

Na, szóval ez így már annyira nem jön be.
És igazából mondom, nem vagyok ám annyira hülye, mint amennyire gondolhatnátok, de azért annyira okos sem, mint amennyire azok feltételezik, akik amúgy teljesen helyesen azt gondolják, hogy csak játszom a hülyét.
Tudjátok még követni ezen a ponton?
Nem? Akkor most figyeljetek!
– Na, szóval ez így már annyira nem jön be – biggyesztem le az ajkamat, mert nem, tényleg nem szeretem, ha fenyegetnek, és bazmeg, Senecától meg a sok faszom, nagyképű farkastól már megszoktam, meg azt is megszoktam, hogy a Házban – igen, így, nagybetűvel – hülyének néznek, de nem úgy volt, hogy te szeretsz?
Mármint... Hát, nos, mint amennyire engem szeretni lehet?
– Nem mintha annyira kurvára nagy kár lenne a karrieremért – nem, nem teszem ki az idézőjelet a levegőbe, mert az irtóra csövesbánat lenne, de azért, ha látod, hogy közben megforgatom a szememet, akkor pontosan odaképzelheted, hogy mi a véleményem az egész hakniról –, mert csak egy elcseszett kellék vagyok egy elcseszett valóságshow-ban, de ha már úgy van, nem térhetnénk vissza a vesztegetéshez? Már tökre unom, hogy mindenki azt hiszi, hogy rajtam csak úgy át lehet gyalogolni, már tökre unom, hogy mindenki hülyének néz, és tökre unom, hogy kurvára nem várok el senkitől semmit, de még így is csalódást tudtok okozni!
Hú, hát azért a végére sikerült rendes felvinni a hangomat, és addig fészkelődöm, amíg ki nem mászom alólad, felőlem aztán a kanapéra is puffanhat a fejed, mert most haragszom rád, és hiába a tizenkét centis tűsarkak, hiába tűnt úgy az előbb, hogy eltaknyolok, határozottan egyenes léptekkel hajolok a táskámhoz, kiveszek belőle egy tablettát, a nyelvem alá teszem, leöblítem azzal, ami éppen a kezem ügyébe akad, aztán megkerülöm a kanapét, és csípővel nekitámaszkodom, hogy addig is háttal legyek neked, mert most sok minden mással együtt már téged is tökre unlak.
Nagyot slukkolok a cigiből. Nem tudom eldönteni, hogy a drogtól zsibbad-e a szám, vagy a dühtől, ami bennem tajtékzik. Ahogy lepillantok a kezemre, szinte látom, ahogy az apró csontocskák már zsibongva mocorognak a bőröm alatt: nos, igen, elég jól tudom titkolni, hogy nem uralom megfelelően a farkasomat.
Közel vagyok hozzá, hogy hiperventillálni kezdjek, de ha hiperventillálni kezdek abbéli parámban, hogy nehogy farkassá változzak itt, a VIP részleg kellős közepén, akkor az kurva élet, hogy farkassá fogok változni, és akkor nem hogy fenyegetni nem fogsz többet, de tuti, hogy soha többet nem találkozhatunk, mert--
mert--
mert--
Faszom. A büdös picsába!
Az égnek kell emelnem a tekintetem, hogy ne kezdjek sírni, de már érzem, hogy így is ott gyülekeznek a könnyek a szemem aljában. A büdös picsába. A büdös picsába. Ez az este nagyon, de nagyon gyorsan lett közepesen szarból irtóra, kibaszottul, kurvára szar.
Baszódj meg, Albert!
– Tökmindegy – dünnyögöm vissza sértődötten. Faszom a mellékesedbe. Faszom a falkába. Faszom beléd is, nyuszi.

◉ 455● dust hymn - lofticries ● <33 ◉

Elküldésének ideje -- Hétf. Márc. 09, 2020 12:14 pm

Aligha papolhatna nekem nemi betegségekről, meg koleráról PONT Ő. Ha van a városban az életstílusát illetőleg felelőtlenebb személy nálam, akkor az Marjory. Nem véletlenül jövünk ki olyan jól. Mondjuk nagyon sok mindenben nem mozgunk egy hullámhosszon. Itt van például ez, hogy felette állva az orra alá nyomom a piruláját. Vagyis az én pirulámat, merthogy megkínált, én meg elvettem, és most már az enyém. Hát hova gondol ez a lány?
- Vesztegetni, én? – Színi elképedéssel kérdezek vissza, de nem épp arra vonatkozóan, hogy Marj hogy feltételezhet ilyet rólam. Az lehet, hogy egy nagyonpicit seggfej vagyok, de a megvesztegetés nem szokásom. Máris kiegészítem a gondolatot, csak hogy tisztázzuk, hányadán állunk. – Nem vesztegetek, cicuka. Vedd inkább figyelmeztetésnek. Ugye tudod, hogy nem sokba telne tönkre tennem a hullámvölgyes karrieredet. – Látszólag kérdésnek szánom, de nevezzük kérdőinek, merthogy minden van abban a finnyáskodó mondatban, csak kérdőjel nincs. Jó, lehet hogy csak „szívja a véremet”, de valahogy láthatóan nem jött át a poén. – Na ne nyögdécselj már itt nekem. – Most már viszont ideje áttérni a kellemes a hasznossal címszavú meeting hasznos részére. Mondjuk néha nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak azon a hatalmas ambíción, hogy Marjoryt akarom informátornak használni.
- És te ezen meg vagy lepődve? – A szavakat egy kacajszerű röffenés követi, de nem nagyon erőltetem meg magam. Tök jól elvagyok most itt, Marjory mellei között. Én inkább azon vagyok meglepődve, hogy nem azonnal négyeltette fel a kedves drága Bobot (hogy szomorodjon meg az a pasas, hát megbántja a törékeny kis érzéseimet az ellenszenvével). Azt mondjuk igazán értékelem, hogy nem kapok a cseszett hamujából… nem tenne vele boldoggá, hogy finoman fogalmazzak. – Igen, igen. Mondjuk felvezetésnek. – Az arcomat mondjuk nem látja, de átitatja a hangomat a tény, hogy épp a szemeimet forgatom. Aztán végül feltápászkodom valamelyest és a két formás domb között keresem meg a farkas tekintetét. – Senecától nem fogok információt kapni a falkatagokról, viszont van egy-két illető, akinek nem ártana olykor a körmére nézni. Mit szólnál egy kis mellékeshez, nyuszi? – Mellékesként meg nem csak pénzt kaphat, akár szívességet is. Amíg a türelmem tart.

Elküldésének ideje -- Szer. Feb. 26, 2020 9:55 pm

hovering over yourself

Albert && Marjory

Ha tudnék olvasni a gondolataid között, akkor amúgy ezen a ponton közbeékelném, hogy CSAK NE FINTOROGJON A BAB MIATT AZ, aki AIDS-teszt nélkül csorgatja mások vérét a pizzájára, illetve amúgy is így terjed a kolera, de persze a kolera már nagyon 2018, másrészt meg nem tudok a gondolataid között olvasni, szóval tekintsünk is el ettől az apró közjátéktól!
– Bókolj még, nyuszikám! – Ja, amúgy csak a kamera előtt hívlak nyuszikámnak, a kamerát meg általában egyből elhajtod, szóval azt hinnéd, hogy gyakorlatilag SOHA nem kerülhet a nyilvánosság elé, hogy nyuszikámozlak, de ki kell ábrándítsalak: Bob a minap megmutatta, hogy van belőle már egy negyven másodperces montázsa. Azt mondta, ha elérjük a másfél percet, átadja a vágóknak, hogy rejtsék el valahol easter eggként – érted? ÉRTED? –, aztán meg soha az életben le nem mosod többet magadról, de tudod, hogy mennyire szeretem a meglepetéseket – főleg másoknak adni –, szóval ez maradjon még a jövő zenéje, okéska?
– Mert ha rájátszom, nyugodtan a nyakadba kapaszkodhatok, ugyanis túlságosan is úriember vagy ahhoz, hogy tétlenül nézd, ahogy dobok egy seggest, hm? – Persze ezt követően már elengedlek, ugyebár félig végignyúlok a kanapén, rágyújtok, pofátlanul kiélvezem, hogy a kurvanagy DOHÁNYOZNI TILOS tábla ellenére sem kezd senki sem anyázni – melletted aligha lenne hozzá merszük –, aztán dorombolás helyett mintegy barátságosan felmorranok, ahogy az orrom elé tolod a saját cuccomat.
– A saját anyagommal akarsz megvesztegetni? Nem vagy te egy nagyon picikét seggfej? – Nem nevetek, de azért tudod, hogy csak szívom a véredet – átvitt értelemben, nyilván –, méltatlankodva felnyögök, ahogy arrébb taszajtod a combomat, aztán a karomat hátravetem a kanapé támlájára, hogy ne az orrlyukadba hamuzzak, mert ennyire hihetetlenül rendes vagyok.
– Honnan tudjam? Seneca a múltkor bebábozta nekem Bobot, és kaptam egy kibaszott nagy fejmosást, hogy ha még egyszer kamerát viszek a falkába, felnégyeltet, és odavet a bétáinak. Mondtam, hogy ha azt akarja, hogy napokig betépve flangáljanak, akkor nyugodtan, de valamiért nem értette a poént – rándítom meg a vállamat, aztán két ujjam közé csippentve a szád elé tolom a cigimet, hátha kérsz egy slukkot.
– Mióta érdeklődsz amúgy a falkám iránt? Vagy ez amolyan költői jellegű bazmeg akart lenni, és csak fel akarod vele vezetni a saját kérdésedet? Mondtam már, hogy nem vagyok annyira hülye, mint amennyire látszik, csak... hát, nos, úgy félig – rándítom meg a vállamat.

◉ 373● dust hymn - lofticries ● <33 ◉

Elküldésének ideje -- Pént. Feb. 21, 2020 12:34 pm

Ugyan már! Az ananásszal a pizzán az égvilágon semmi baj nincs. Azért utálja ennyire mindenki, mert a közösségi oldalakon ez lett a publikum szájába adva. Hogy az ananászos pizza SZAR. Egyébként valóban az, én sem szeretem, de az még a kevésbé rosszak közé tartozik. Például ott a mexikói pizza. Ki a faszom tesz BABOT a pizzájára? Jó, mielőtt felhúzom saját magamat a semmin, egykedvűen szusszanok egyet és lehajtom a maradékot, amit ez az eszelős nőszemély a poharamban hagyott. Hamarosan pedig átkarolom a farkast, elhajtom az operatőrt, aztán mehetünk is.
- Hihetetlen vagy, Marjory. – Csóválom a fejem nem túl elismerően. Én aztán távol álljak attól, hogy felette ítélkezzek, ő is tudja, hogy kedvelem. De nincs a showműsornak egy pontja, ahol a túl sok már túl sok? – Így is eléggé szét vagy csapva, minek játszol rá? – Persze, hogy azonnal feltűnik, hogy a mozdulatai koordináltabbá válnak, mihelyst nem forog a film. Ez csak afféle baráti ejnye-bejnye, amúgy nem nagyon érdekel, hogy egy tízes skálán tizenkettes mértékben játssza a ringyót. Imádom, hogy őrült. A VIP loungba érve feldobok a hangszórókra a telefonomról egy playlistet hasonló számokkal, aztán már övé minden figyelmem.
- Dorombolnál, mi? Abban biztos vagyok. – Ércelődve felelem, de még mindig azon nevetek, hogy őt is meg engem is a KEDVES jelzővel illet. Mi aztán olyan kedvesek vagyunk, hogy rögvest ránk szakad a plafon. Mégis remek dinamikával működik ez a csodás, felszínes barátság. Ami most válaszúthoz érkezett és ezzel Marjory is hamarosan szembesülni fog. De előbb! Könyékig merülök a táskájában és a jól ismert kis dobozból kiveszek egy rózsaszín, mesefigura alakú tablettát. Bedobhatnám a nyelvem alá, ehelyett megállok Marjory felett és az arcába tolom két ujjam közt tartva a pirulát. – Ezt meghagyom későbbre, ha netán felbasznád az agyam, Molly fogja megmenteni az életedet. – Most még dolgom van, nem hagyhatom, hogy a drogok kicsit is elnyomjanak, hiába ürül ki a szervezetemből baromi gyorsan. A tablettát zsebre vágva odébb lököm Marjory egyik combját, hogy a lábai terpeszre nyíljanak és én magam is elfekszem a kanapén, félig rajta, a fejemet a mellei közé helyezve. Anyám de jó végre. Egész nap talpon voltam. – Dalolj kicsit, mi újság a falkádban?

Elküldésének ideje -- Szer. Feb. 19, 2020 9:53 pm

hovering over yourself

Albert && Marjory

– Merőben más elképzeléseink vannak a gasztronómiai csodákról. De az is lehet, hogy én vagyok az egyetlen kibaszott vérfarkas egész Washingtonban, aki nem adja a vért a pizzáján. Mi lesz a következő, ananászt teszel rá? Barbár – nyávogom, és azt már nem teszem hozzá, hogy a múltkor sajnos lencsevégre kapták, ahogy feltéptem egy egykilós marhahúskonzervet, és gyakorlatilag nyersen ledöntöttem a torkomon, miközben hüppögve nyöszörögtem, hogy farkasként menstruálni a lehető legrosszabb dolog, ami egy magamfajta, ártatlan lánnyal történik – szerintem csak azért nem került bele az adásba, mert Bob és a másik operatőr – másik Bob? – egyszerre felröhögtek az „ártatlan” szónál, az meg úgy annyira nem adja egy realityben.
De mi, még én sajnáljam őket? Na, lófaszt!
Bob mindenesetre már majdnem elhúz, ahogy parancsoltad – azért a nemlétező bajsza alatt elhord mindenféle kis köcsögnek, de hát Bobot így szeretjük, nem? –, csak még felveszi, ahogy az ujjaddal rálősz, mert kurvajó vágókép lesz belőle – na, látod-látod, hát ilyen ez a Bob, nem hagyja, hogy a személyes érzései a munkája útjába álljanak –, én meg beléd kapaszkodom, úgy vihogok a nyakadba, mintha legalábbis együtt lennénk – időnként úgy érzem, hogy a nővérem emiatt rágja a kefét rendesen, mert beteges módon rá van ficcenve a vámpírokra –, és igyekszem nem botladozni melletted, de hát baszki, ott volt az eki, ott volt a szesz, ott volt a véres pizza, és még ki tudja, hogy mi minden rejlik a táskámban, már ha Jeremyék nem fosztották ki, ugyebár.
– Remélem, nem megbüntetni akarsz – sóhajtom, aztán kapcsolok, hogy már nem vesznek minket a kamerák, hát kicsit kiegyenesítem a lépteimet, de azért nem nagyon, mert akárhogy is, élvezem, ahogy minden második lány csorgatja rád a nyálát, engem meg fel akarnak nyársalni a tekintetükkel. Ez valami rejtett mazochizmus lehet, de hát hé, miért éppen én legyek tökéletes, ha a tökéletességből már van egy a családunkban?
– Na, de most halálkomolyan, ugye nem lebaszni akarsz? Mert ha igen, akkor még most hazamegyek, tegnap már sírtam, és ma nem akarok megint, és amúgy is, volt az előbb egy srác, aki azt mondta, hogy ért a magamfajta lányok nyelvén, de nem tudom, hogy azért mondta-e, mert orosznak nézett, vagy valami egészen másra gondolt – darálom viszonylag gyorsan, viszonylag érdektelenül, de sokkal kevésbé nyávogósan, aztán, ahogy beérünk a VIP lounge-ba, kikanalazom magamat a nyakadból, előhalászom a cigimet, és rágyújtok, mielőtt végignyúlnék a kanapén.
– Szóval? Légyszi, légy kedves! Hiszen én is mindig annyira kedves vagyok hozzád, hát egész este dorombolnék neked, hm? Kérsz valami cuccot? Szolgáld ki magad – legyintek a táskám felé, bár mondom, fogalmam sincs, hogy miféle drog van benne.

◉ 417● dust hymn - lofticries ● <33 ◉

Elküldésének ideje -- Szer. Feb. 19, 2020 2:18 pm

Az lehet, hogy az én likantróp barátom igazán vágykeltőnek gondolja a közeledését, de én inkább az életét féltem és abban reménykedem, hogyha botlik, akkor az előre lesz, nem pedig hátra a nyakát is kitörve a lépcsőn. Bár tény, hogy igazán szórakoztató látvány lenne, ahogy azzal a kiéhezett, szerencsétlen operatőrrel a kisgömböcként lepattognak egy emeletnyit. Apropó, operatőr. Ha hiszed, ha nem, az efféle figyelem nincs ínyemre. Néha a jó édes anyja papucsával képelném fel azt a nőszemélyt, mikor halál szétcsapva a kamerával a válla felett tör rám. Imádom a társaságát, pont olyan hülye picsa, akivel igazán jól ki tudok jönni. De azt nem szeretem, amikor a képe mellett az enyém is ott virít. Mielőtt azonban erre a problémára rátérnék, jól kiszórakozom magam a pizzás kalandján.
- Pont azért, Marj. Hát ki vagyok én, hogy megfosszalak ettől a gasztronómiai csodától? – Örüljön neki, tudja jól ez az álnok nőszemély, hogy az én kacarászásom épp olyan jól mutat a képernyőn, mint az ő fél segge, ami kikandikál a csini kis ruhája alól. A miafasz hangzatú mondatát fel sem veszem. Mi a fasz lenne? Nem zavar, hogy így beszél velem, többnyire én is így beszélek vele. Még azt is bírom, mikor nyávog. Jól szórakozva vetem át a karom a vállán, félig magamhoz ölelve, indulásra készen. – Húzzál szépen innen, Bob. – A kurva kameráddal együtt. Kösz. Vannak olyan nyilvánvaló dolgok az életben, mint hogy a fű zöld, a Nap meg éget, na, pont ilyen egyértelmű az is, hogy Bob nem kedvel engem. Nem mintha ne lenne meg rá minden oka. Vékony az a réteg, akivel én kijövök, és kiindulva abból, hogy olyan személyek gazdagítják a listát, mint Marjory… hát azt hiszem, elég sokat elárul rólam is.
- Dumálhatunk, de menjünk hátra. – A kamerába nézve afelé nyújtom ki a karom, és ujjaimmal pisztolyt mutatva lövést imitálok, miközben ajkaimmal phew hangot formálok. Pápá, Bob. A konyhán meg a raktáron átsuhanva van hátul egy VIP terem, amit többnyire csak Bastien közelebbi szövetségesei vehetnek igénybe. Azt a részét pont leszarom, hogy milyen kapcsolatot gondolnak kettőnk közé, merthogy nincs semmilyen. Feladatot fog tőlem kapni, amit még csak nem is sejt. Jól ismerem a fajtáját, egy ideig ignorálni kell ahhoz, hogy felkeltsem a figyelmét. Láss csodát.

Elküldésének ideje -- Vas. Feb. 16, 2020 8:52 am

hovering over yourself

Albert && Marjory

A szerződés értelmében, amíg forog a kamera, tilos kommunikálnunk az operatőrökkel, de amint leállítják a felvételt, hogy igyanak egy kávét, vagy felszívjanak egy csík kokszot, akkor nyugodtan bratyizhatunk. Bobbal már lefeküdtünk egyszer, de utána meglehetősen neheztelni kezdett rám azért, hogy nem tudom a nevét, és Bobnak hívom, ezért a közmegegyezés alapján egy ideig nem szóltunk egymáshoz. Ugyanakkor van az a mennyiségű cucc, amitől még ő is érzelmessé válik, és miután zokogva a nyakamba borult a mosdóban, a könnyeivel pedig lemosta a vállamra kent csillámport – bazmeg, Bob! –, azt hiszem, elmondhatóvá vált, hogy egyrészt újra jóban vagyunk, másrészt valószínűleg szeretne megint megkefélni.
Nos, ennek nem az a módja, hogy arról panaszkodsz, hogy anyád sosem szeretett igazán, mert egyrészt, haver, kit szeretett igazán az anyja, hm?, másrészt meg inkább érzem magam most már a jóságos tündérkeresztanyádnak, mint potenciális szexpartnerednek. És ezen még az sem segít, hogy te már alulról karistolod az ötvenet, én meg ugyebár NEM.
Valójában magasról tettem ám Bob meghasonlására, és a vécébe is csak azért akartam kislattyogni, hogy a nyelvemre tegyek egy ekit – ettől igazából nem tántorított el a sírás sem, két váll- és hátlapogatás közben azért csak sikerült odaegyensúlyoznom a csomagot –, mert nagyon baszta az agyamat, hogy TE magasról teszel rám, és mivel tizenéves lány vagyok, nyilvánvalóan nincs más megoldásom erre a problémára azon kívül, hogy A: még jobban szétcsapom magam, B: megpróbállak féltékennyé tenni Bobbal.
Mint hogy Bob nem éppen az a fazon, akivel bárkit féltékennyé lehetne tenni, erről inkább lemondtam, mindenesetre eléggé imbolyogva mászom fel hozzád az emeletre, szeduktívan és terveim szerint hihetetlenül erotikusan lopok egy falatot a pizzádból, aztán azon nyomban ki is köpöm, és nem igazán foglalkozom azzal, hogy az odalent táncolók közül ki kapott belőle.
– Pfuj! – Na, hát nagyjából ennyi a reakcióm a kedvesemezésre meg a többi szarságra. – Láttad, hogy mire készülök, miért nem szóltál? – Lekapok egy pohár akármit a mellettünk elhaladó pincér tálcájáról, ő meglehetősen megütközve bámul rám, de aztán észleli Bobot és a kamerát, a népek pedig furcsa módon megenyhülnek, hogy ha azt látják, hogy nem éri meg hisztizniük, mert a fél Netflix látni fogja, ahogy a homlokukon kidagadt érrel üvöltöznek. Túl sok dolgot úsztam már meg így, tudom.
– Egész éjszaka rám sem bagózol, mi a fasz vaan? – A vant éppen úgy nyújtom el, ahogy gondolnátok a megkettőzött A alapján, és közben félig rátekeredem a galéria üvegkorlátjára, hogy lehetőleg semmi másra ne tudj figyelni, csak rám. Tudom, téged kevéssé érdekel, hogy gyakorlatilag a derekamig felcsúszott a ruhám, de hidd el, a felvételen elég jól fog mutatni, ráadásul még az is lehet, hogy sokan megsajnálnak, és már csak szánalomból is bekövetnek Instán. A like pedig like, mindegy, hogy miért adják.

◉ 439 ● dust hymn - lofticries ● <33 ◉

Elküldésének ideje -- Szomb. Feb. 15, 2020 10:30 pm

A bátyám uralmának megvannak az előnyei és a hátrányai is. Előny például, hogy a város jónéhány unalmas helyéből igazi kánaán lett. Vegyük például ezt a helyet, ami már-már az egyik törzshelyemmé nőtte ki magát. Néhány évvel ezelőtt még egy csilivili, de baromi unalmas klub volt. Már akkoriban is Moulin Rouge hangulatot idézett aranyban és vörösben úszva, az előadások pedig széles skálán mozogtak a modern balettől az akrobatikus rúdtáncig. Na de a hely tulajának vámpírrá válása mégis csak megtette a magáét.
Az addig sikkes tánctér fülledté vált, a mosdóban való bujkálás helyett a megjelentek egymás szájából nyalják ki a designer drogokat, a levegőben pedig vágni lehet a bűnt és erotikát. Megfordul itt mindenki, vérfarkasoktól kezdve a vámpírlétre szomjazó emberekig.
Egy kis kerek álló asztanál időzöm az emeleten, nem messze az üvegkorláttól. Innen kényelmesen belátom a táncteret és mindent, ami odalent történik, de a figyelmem ezalkalommal egészen másé. Egy kiadós szelet margherita pizzát majszolok, bár azt nem tudom, hogy ezen a ponton vegetáriánusnak nevezhető-e, ugyanis a szelet széléről csöpögő vörös cucc nem paradicsomszósz. Az előbb behajolt a pizzám fölé egy csaj, aki a ki tudja milyen drogoktól alig állt a lábán, hogy kóstolót vegyek belőle. Megvan a maga sajátos íze annak a vérnek, amiben majdhogynem több a kokain, mint a vérsejt, és sokkal jobban is esik, mintha én szívnék fel egy-két csíkot. De azok a büdös parfümök! Hogy a nyavalya vigye el. Komolyan mondom, jobb lenne, ha málnaszörppel kennék be a nyakukat a fiúk lányok, annak legalább jó íze van. Vagy legalábbis jobb, mint mikor a harapással lenyalod azt a keserű parfümöt a bőrükről. Apropó, parfüm. A számat törlöm és a sörömmel az utolsó falatokat öblítem le, amikor a jól ismert márka szaga csapja meg az orromat.
- Marjory, kedvesem. Micsoda meglepetés. – Na, nem az, hogy itt találkozunk, ezt mindketten tudjuk. Sokkal inkább az a meglepetés, hogy idáig tartott, hogy a tánctéri kurvulása helyett felhordja ide magát. Egész éjjel ignoráltam, kíváncsi voltam, meddig tart, mire megelégeli, vagy egyáltalán észreveszi. Többnyire nem válogatom meg vele szemben a szavaimat, de nem is kell. Nem olyan törékeny virágszál ő, mint amilyennek elsőre tűnhet. Ki nem állhatom azokat az embereket, akiket szavakkal kell körül udvarolni. Valószínűleg azért jövünk ki ilyen jól, mert ő nem tartozik közéjük.