szerepkör

A kapucnit a fejembe húztam, az airpodsokat pedig a fülembe raktam majd egy kicsit még megálltam az erdő szélén és körülnéztem. Sehol senki, még az autók se törték meg a csendet aminek én különösképpen örültem. Végül ahogy beléptem az erdőbe abban a pillanatban szólalt meg a fülemben az Ő hangja.
- Szóval most akkor csak szimplán beszéljek? - felnevet, a nevetése olyan csodásan hangzik, hogy én is elmosolyodok ahogy lehajtom a fejem, hogy kikerüljek egy ágat.
- Tehát akkor … - hallom a hangján, hogy még mindig mosolyog – Kedves Romulus, ez itt a ne veszítsd el a fejed még farkas alakban sem podcast, tőlem neked. Bár remélem, hogy mostanra már megtanultad rendesen uralni az átváltozásod, ahogy azt a Papa tanította. Gondolom megint elfutottál az erdőig – bár tudod, hogy senkit sem érdekel, hogy pontosan miért és mikor hagyod el a birtokot, de biztos vagyok benne megint beadtad ezt a süket dumát a Néninek, már ha egyáltalán még Ő van ott,  de azt még mindig nem értem, hogy mit mondasz neki, miért reggel érsz haza a futásból?!
Egy autó halad el villámsebességgel az úton és bár már jó pár perce elhagytam a kis leágazást és a fülesben épp szól a nyugtató podcast, így is olyan tökéletesen hallom, mintha egy méterrel az orrom előtt süvített volna el. Egyébként pedig biztos vagyok benne, hogy egy Ford volt az – Remus tuti rávágná, hogy nem, ne legyél már hülye egy benzines autónak TELJESEN más hangja van és elég szégyenteljes, hogy még egy ember is képes különbséget tenni a dízel és a benzines motorok hangja között én meg még erre sem vagyok képes. Kapd be Joseph, ott ahol vagy.
- Igazából nem tudom mit vársz tőlem, mit kellene mondanom szóval csak úgy döntöttem ez egy nosztalgikus podcast lesz – megköszörüli a torkát – Emlékszem amikor először láttalak, milyen kis vézna hülyegyerek voltál azzal az idétlen vigyorral az arcodon, a koszos ruhátokban úgy néztetek ki Remus-szal, mintha épp valami sárháborút vívtatok volna az udvarban. Tudom, hogy annyira meg voltam ijedve a rengeteg kajától amit a Mama elénk pakolt vacsorára, hogy sírva fakadtam és felrohantam a szobába anélkül, hogy egy falatot is ettem volna, Te meg később utánam hoztad a tányéromat.
Valahol az erdő mélyén megreccsen egy faág én pedig ledermedek és figyelek. Egy őz lehet az, mert amint én is rálépek egy gallyra ő megiramodik tökéletesen az ellenkező irányba, amerre én épp tartok.
- Egyébként lehet elég lett volna csak felolvasnom a Mama lasagne receptjét elvégre úgyis csak a hangom kell neked – megcsóválom a fejem, egyébként tényleg elég lett volna az is – Erről most eszembe jutott amikor Mimi beleesett a medencébe, mennyi is lehetett? Tíz? A Kalóz meg a Papa meg csak ott álltak a medence szélén és megtiltották, hogy segítsünk neki. Mind a tizenkét gyerek ott állt a parton és sírva nézte, hogy a legkisebb testvérük épp fuldoklik a medencében. Aztán Te beugrottál érte és kihúztad, büntetésül pedig egész este futnod kellett a birtok körül és lemaradtál a Mama legfinomabb lasagnejáról. Akkor gyűlöltem meg a Papát meg a Kalózt.
Nem hibáztatom érte, onnantól kezdve, hogy a Papa felbérelte a Kalózt az egész örökbefogadott hatalmas családunk élete fenekestül felfordult és kezdetét vette a kiképzés, amit egyikőnk se tudott hová rakni. A Kalóz egy veterán volt, aki elvesztette a jobb szemét a háborúban és fekete szemfedőt viselt. Shirley szerint a keze sem volt igazi és váltig állította, hogy látta amikor kampóra cserélte ki a jobb kézfejét miután véget ért az akadálypályás edzésünk.
- Tudom, hogy nem lenne szabad ilyet gondolnom sem, de … Örülök, hogy a Papa meghalt – tovább haladok az erdőben, a Hold már majdnem tökéletesen látszik az égen, de még mindig akadnak felhőfoszlányok amik takarják. Szerencsémre még van időm a tisztásig érni.
- Milyen ember fogad örökbe tizenhárom ártatlan gyereket, hogy utána arra eddze őket, hogy vérfarkast csináljon belőlük? Szerinted szerette akármelyikőnket is? - megfeszül az állkapcsom a kérdésére pedig nem először hallom – Még csak egy könnyet se morzsolt el a temetéseken, pedig hét gyereke odaveszett! Belőlünk akart szörnyeteget csinálni, pedig az igazi szörnyeteg mindvégig Ő volt – szipog egyet majd kifújja az orrát – Jajj ez most mind a mikrofonba ment? Ne haragudj.
Megpillantom az aprócska tisztást és megállok az egyik kidőlt fánál és kibújok a pulóveremből.
- Lassan már a tisztásnál lehetsz – kibújok a cipőmből is – Nem értem miért maradtál még mindig ott, Remus is eljött, pedig ha valaki komolyan vette azokat a küldetéseket akkor az Ő volt. Bár...ki tudja, lehet már nem is vagy ott csak az átváltozás idejére térsz vissza. Tudom, hogy haragszol rám amiért elmegyek, de képtelen vagyok abban a házban élni. Azért remélem majd meg fogsz látogatni párszor – reményteljes a hangja nekem pedig elszorul a szívem egy kicsit. Öt éve ment el és öt év alatt egyetlen egyszer sem sikerült Los Angelesbe repülnöm, hogy meglátogassam. Minden amit tudok róla Mimin keresztül tudom. Nem jött el még George temetésére sem.
- Na? Teljes már a Hold? Érzed már a bizsergést, hogy lassan szétszakad a bőröd? - keserűen felnevet, már nyoma sincs  a gyöngyöző kacagásnak – Ideje elköszönnöm. Puszilom Mimit és remélem, hogy már nem olyan naiv, hogy minden srácba fülig beleszeret, ha az rámosolyog. Remus megígérte, hogy havonta egyszer meglátogat remélem ezt még most is tartja. Bartiet is üdvözlöm, Georgenak pedig add hát, hogy hiányzik, hogy valaki szőrtelenítő krémet töltsön a balzsamos flakonomba.
Immáron anyaszült meztelenül állok és a tekintetem az égre emelem, ahol a Hold már teljes valójában tündököl én pedig érzem az enyhe remegést ami végigfut a testemen.
- Szeretlek titeket és Romulus... Kérlek írj vissza -
Megrándul az állkapcsom, de még van annyi lélekjelenlétem, hogy az airpodsokat a ruháim felé hajítsam mielőtt érzem, hogy az összes csontom eltörik majd pár másodperc múlva összeforr miközben négykézláb görnyedek a fájdalomtól. Egy időben azt hittem majd minden egyes átváltozással könnyebb lesz. Tévedtem. Romulus Eastaughffe átadja az irányítást a farkasnak és bár nem tűnök el teljesen, az irányítás nagy része mégiscsak a szörnyetegé. A probléma inkább az, hogy ezt egyre jobban élvezem.