Kit Harington

A kapcsolatunk nevetségesen indult – szó szerint. Az apám valamiért úgy döntött, mégis teszteli az életre való önálló alkalmasságomat, ezért engem küldött el, hogy vegyek át egy alkatrészt, amire szeretett autójának megszereléséhez volt szüksége; nos, fogalmazzunk úgy, hogy ha azon a 1930-as délutánon nem veled találkoztam volna, tökéletes bizonyítást nyert volna az alkalmatlanságom. Kis híján megvakítottalak – rosszabb esetben meg is ölhettelek volna – azzal a nagy és hosszú izével, aminek a nevét te is elmondtad, de ugyanúgy elfelejtettem, mint amikor az apám látott el instrukciókkal.
Te azonban – hogy biztosítsd embertársaink testi épségét – hazakísértél, a személyedben pedig apám a sors kezét látta... és talán úgy is volt. Udvaroltál. Beléd szerettem. Megkérted a kezem. Azt hiszem, te is megszerettél.
Egy nyugodt estének néztünk elébe 1931-ben. Nálunk vacsoráztál, fixáltuk az esküvő időpontját és minden varázslatosan működőképesnek tűnt egészen addig a pontig, amíg a semmiből be nem állított a bátyám, Bastien. Az egész helyzet nem volt rendben: nem vártuk haza és ő maga is teljesen kifordult magából, de ez csak a kezdet volt. Megölte a szüleinket és bár te próbáltál megvédeni, esélyed sem volt a természetfeletti fizikai erőfölényével szemben; azt hitted, velem is végzett és tulajdonképpen ezt is tette. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy még mielőtt meghaltam volna, a szervezetembe juttatta a saját vérét is, így a végkifejlett sokkal rosszabb lett annál, mintha egyszerűen csak meghaltam volna.
Vámpírrá tett, olyanná, mint ő maga, és aztán arra kényszerített, hogy belőled táplálkozzak először.
Megöltelek.
A mai napig szentül hiszem, hogy a mi történetünk itt véget is ért, mert van valami, amiről nem tudok: a bátyám, mielőtt szó szerint kivégeztetett volna velem, a te szervezetedbe is juttatott a véréből. Igen, az igazság az, hogy te sem haltál meg, hanem ugyanazzá lettél, mint mi ketten, de mielőtt még ez különösebb bonyodalmat okozhatott volna az életünkben, Bastien gondoskodott a problémáról. Kitörölte az összes vele és velem kapcsolatos emlékedet, ezzel arra a szörnyű sorsra kárhoztatva, hogy fogalmad sem volt, mi történt veled, és még csak segítséget sem kaphattál senkitől.
Valahogy mégis túlélted.
Nem sokkal ezelőttig fogalmad sem volt róla, hogy valami nincs rendben az emlékezeteddel, de amikor elkezdtél szimpatizálni az ellenállással, találkoztál egy boszorkánnyal, aki erős telepatikus képességekkel bír; a boszorkány pedig észrevette az elmédben a bátyám által okozott nemkívánt módosítást. Hosszú, közös munkával sikerült csak rekonstruálnotok az emlékezetedet, és ha nem is tökéletesen, de sikerült.

Arra például biztosan emlékszel, hogy én öltelek meg. De vajon arra is, hogy miért?

// Lehet, hogy ez így első nekifutásra hosszú lett, de hidd el, nem a megkötésekkel szaporítottam a szót. Egy dologhoz ragaszkodom, ez pedig a Rowenával (és Bastiennel) közös múltja, illetve az, hogy visszanyerte az emlékeit (vagy egy részüket), ezen kívül szabad kezet adnék a megalkotónak a részletekkel és az élete 1931 és 2020 közötti alakulásával kapcsolatban – persze nagyon szívesen ötletelek.
Az a helyzet, hogy még a név sincs megkötve: az biztos, hogy Rowena így ismerte, de időközben akár meg is változhatott a neve. A PB tekintetében is rugalmas vagyok, ha téged ez tartana vissza, gyere és beszéljük meg!
Nagyon-nagyon várlak! És biztos vagyok benne, hogy nem csak az én életembe hozhatsz bonyodalmat...