• Az oldalon 200x320-as méretű avatar-okat használunk. • Az oldalon jelenleg boszorkány karakter nem alkotható visszavonásig, nemi korlátozás azonban nincs életben. • Nincs megkötött szószám a reagoknál.
keresett karaktereink •
Canon karaktereink összesítőjét itt találod, míg keresett karaktereinkét az alábbi linken tudod meglesni.
mérföldkövek •
2021. február 22.• Oldalunk új köntösbe öltözött; amennyiben bármilyen elcsúszást, kódhibát észleltek, kérjük jelezzétek! 2021. február 01.• A január hónap legaktívabb játékosainak listája már olvasható a hírekben. 2021. január 24.• Kezdetét vette oldalunk legújabb kalandja, részletek ide kattintva érhetőek el. 2020. február 01.• Oldalunk megnyitotta kapuit a látogatóink és leendő tagjaink előtt; merüljetek el bátran a leírásokban, kérdés esetén keressetek minket!
• Együtt nyerjük vagy veszítjük el ezt a harcot, nem számít, mi jön ezután •
Ain't runnin' from myself no more Together we'll win it all
Még mindig nem tudom elhinni, hogy megmenekültem és ez az egész tényleg, valóban megtörtént. Azt várom, hogy mikor térek magamhoz abban a koszos cellában és döbbenek rá, hogy az egész nem volt más, csak egy hallucináció, amit a kimerültség, az éhség és a sokk okozott. Újra és újra szembesülnöm kell azonban azzal, hogy ez a valóság; Sam tényleg eljött, hogy megkeressen és tényleg ki is jutottunk. Tényleg behuppantunk az autójába, miután elbúcsúztunk a többiektől és tényleg hazafelé igyekszünk, bár én az út nagy részén kerül fordul elbóbiskolok, mert csak azt veszem észre, hogy a kihalt, kevésbé lakott városrésztől egyszer csak eljutunk a belvárosig. Az egyetlen, ami a szundikálásaim közepette is bizonyítja, hogy a valóság az, ahol a halkan doromboló kocsiban ülök, hogy Sam kabátját magamhoz vettem és betakaróztam vele. Még mindig reszketek, pedig már most annyira nem is fázok, csak kimerültem és ezt nem a folyosón rögtönzött monszunom okozza, hanem mindaz, ami történt. A kétségbeesés, a reménytelenség, a fájdalom, a magány és az összes többi érzelem eredménye ez, melyek hetekig kínoztak, míg ott rostokolltam. Igazából azt sem tudnám megmondani, hogy pontosan meddig voltam ott. Milyen hónapot írunk? Milyen napot? Még az időt is, csak saccolni tudnám, mert épp esteledik. Vagy hajnalodik? Borzasztóan fáradt vagyok. A dorombolás abbamarad, a motor hangja elcsendesül én pedig alig bírom kinyitni a szemeimet, hogy felpislogjak, mi is történt. A környék egyáltalán nem ismerős, de őszintén szólva nem is nagyon érdekel, csak a tudat számít, hogy Sam ott van mellettem. Érzem az illatát és az erőt, amit a jelenléte ad és adott az idő alatt is, míg kifelé igyekeztünk arról az átokverte helyről. Vajon, mi történt a kúriával? Hova lettek azok, akik ezt tették? Talán, ráérek ezzel később is foglalkozni. -Hol vagyunk?- motyogom halkan, de még én is alig hallom a saját hangomat, azt viszont annál inkább, hogy a gyomrom hangosan kordul egyet. Éhes vagyok, fáradt, szomjas de kicseszettül boldog, hogy végre szabad lehetek és, hogy ez a pasas, akinek az a hivatása, hogy a magamfajtákat eltegye láb alól, itt van velem és vigyáz rám. Bele se gondoltam eddig igazán, hogy Neki milyen lehetett ez az egész. Eltűntem egy árva szó nélkül, pedig meg volt beszélve, hogy találkozunk ugyanott és, hogy együtt töltjük az estét. Haragszom azokra a szemetekre, amiért ezt elvették tőlem és vissza sem kaptam volna soha, ha rajtuk múlik. Most talán, majd bepótolhatjuk. Ásítok és nyújtózok egyet, miközben megpróbálok erőt venni magamon és kikecmeregni a kocsiból, ha Sam közli, hogy megérkeztünk a végállomásra. Legalábbis, nagyon remélem, hogy ott vagyunk, nem pedig más miatt állította le a kocsit. -Nagyon fáj a sebed?- pillantok le a lábára, amivel meglehetősen ügyesen manőverezett eddig, bár van egy olyan érzésem, hogy nem először kell úgy vezetnie, hogy valamelyik lába vagy karja sérült. Iszonyúan erős pasas, azt meg kell hagyni, hiszen ezt, amit Ő végig csinált értem, nem sok férfi tette volna meg. Konkrétan, szerintem senki más nem lett volna erre hajlandó, ezen gondolatra pedig képtelen vagyok megállni, hogy ne mosolyogjak fel rá bárgyún, félkómásan, kócosan és gyűrötten. De legalább élünk.
“'So calm before the storm, So dark before the dawn I can see the fire in your eyes.”
Elérkezett a leszámolás napja; a város lakói megannyi téves híresztelés és pletyka után végre rájöttek az eltűnt boszorkányok lokációjára, a felmentősereg pedig útra kelt.
Mindeközben titkos szövetség alakult a #koalíció bizonyos tagjai között, akik eddig Bastien háta mögül élvezték pozíciójukkal járó sikereiket; ám néha a hatalom és hírnév nem minden. Megalakult egy hét pecséttel őrzött, titkos koalíció. Egy koalíció, amely egyetlen célt tűzött ki maga elé: megbuktatni Bastient, és visszaadni a hatalmat a halandóknak. De vajon tényleg ennyire tiszta a szándékuk? Arra pedig még a legerősebb gyomorral rendelkezők sincsenek felkészülve, milyen háború lapul mélyen, a felszín alatt; az #alvilág koronázott királya és királynője között élesedik az ellentét. A harag szinte tapintható a levegőben, a beépített bandatagok pedig csak szítják a tüzet. Ez csak a kezdet... véres csatározásaik közepette vajon tudják, hogy a háború már felemelte kezét, hogy bekopogjon? És mi több... vajon sejtik, hogy halált hoz magával? Tovább olvasom!
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots A legtöbb felhasználó (90 fő) Vas. Feb. 21, 2021 7:50 pm-kor volt itt.