Lebiggyesztem az alsóajkam és úgy pillantok fel rád futólag. Hát látod, miket mondok, a kicsi szíved összetöröm vele. De most tényleg, mikor sorolhattál utoljára a fanboyaid közé? Úgy tizennégy évesen? A következő évre, mikor legközelebb találkoztunk, valami visszafordíthatatlanul eltört bennem – nagyapa tortúráinak hála – és egyre kevésbé voltam már az a tüneményes fiúcska, aki fülig beléd volt esve.
- Volt idő, amikor az voltam. – Félvállról jegyzem meg, de ahogy magamban folytatom a gondolatot a vodka öntözgetése során, a fapofa rejteke alól hirtelen kiszalad egy szórakozott nevetés. De hát kin nevessen az ember, ha önmagán nem tud, ugyebár. – Amikor először hallottam a szexről, azt gondoltam, hogy te meg én majd összeházasodunk, és majd utána… – Folytathatnám, de szerintem épp eleget mondtam. Persze, nagyon cuki volt, amikor gyerekkorunkban egymás kezét fogtuk, de azért legyünk őszinték, azóta vagyunk igazán jóban, hogy mindketten átbillentünk a mai napig megmaradt iszunkbaszunk luxi mentalitás leszaromságába.

- Most ezt azért mondod, mert Oaky-val állandóan farokméregetünk? – Most, hogy vérfarkas lettem azért már nem menne olyan nagyon sokra ellenem a ki tud magasabbról leugrani bokatörés nélkül féle acsarkodásainkban, de ezt egyelőre nem szeretném veled közölni. Tudod, mit szeretnék inkább? A melleid közé dugni a fejem és odafulladni. De mindent szép sorjában.

- Persze, hogy jön az egyenes, hisz itt vagyok. – Pontosan tudom, hogy mennyire cheesy ez a duma, és ehhez méltó pofát is vágok hozzá, mielőtt visszatérnék a koktél shaker rázogatásához. – A végén még kiderül, hogy neked kell összekaparnod engem. – Igyekszem visszatükrözni a tónusod, meg hát részben ironizálok. Megszokott, hogy valahogy mindig ugyanazon a hullámhosszon vagyunk, ha meg baj van iszunk rá, és nincs baj. Most mégis jóval gondterheltebben mondom ezt, mint azt ’elvárnád’ tőlem. Mert hát tudod, én nem szoktam ilyen búval baszott lenni. Jaj elnézést, akarom mondani melankolikus. A jó hír, hogy mindeközben elkészül a két pohár tökéletesen és indokolatlanul erősre kevert salty dog, az egyiket pedig átnyújtom az én hercegnőmnek, hogy koccinthassunk. – Arra, hogy kurva nagy különbség van aközött, hogy lelépsz valahonnan, és hogy tudod, hova tartasz. – Egy részem, az, amelyik nem annyira fullba leszarom, most hálát ad annak, hogy nem vagy te is vérfarkas és nem érezheted a bőröm illatán, hogy valójában rettegek.

Ha nem is sokkal, de talán egy hangyafasznyival jobb kedvem lesz attól, hogy így megnézel. Nem mintha én ne tudnám, hogy köszi szépen, Ilus, én smink nélkül is nagyon jó nő vagyok, maximum csak még annál is jobb, ha a felhőkig érnek a szempilláim, de azért sosem árt, ha mások is tudják, meg lemorzézzák nekem a pislogásukkal. Vagy annak hiányával.
Mármint, ezért jó, hogy te vagy itt, nem valaki más, akit mondjuk kétszer láttam életemben, de akkor sem beszélgettünk, mert nekem most nem különösebben van kedvem emberekhez. De emberek alatt igazából az idegeneket értem, és hát tudod, én nem nagyon szeretem ugyanazokat az embereket tartani az udvartartásomban hosszútávon, pár kiváltságost leszámítva, szóval ha hirtelen érthetetlen vágyam támad arra, hogy ne érintkezzek másokkal, akkor limitált lehetőségeim vannak megbízható társaságra. Végtére is, a legtöbb ember hülye. Meg hát éppenséggel akár el is rabolhatják az embert. MEGINT.
- Mire? Eddig is ő vásárolt be és remekül meg van fizetve - de azért a ló túloldalára azért ugye nem kell átesni, még nagylelkűségből sem. Vagy főleg abból nem. Nyeglén váltogatva a szekrényajtók között azért végül megtalálom azt az üveget, amelyiket kerestem (kezdetnek), felteszem melléd a pultra, aztán felteszem magamat is a pultra - Nem vagy a fanboyom? Micsoda csalódás - sóhajtok száraz iróniával, hát ha még benned sem lehetne bízni, akkor tényleg ideje lenne lehúzni a világot valami lefolyón, de azért remélem, csak azért nem vagy a fanboyom, mert minimum az instant királyfim vagy, bármikor is lenne rád szükség.
Nem mintha az annnyira gyakran előfordulna. Nem mintha akár most is hajlandó lennék azt mondani, hogy "milyen jó, hogy jöttél, meg fogok bolondulni" - Neked nem az az életcélod, hogy mindig mindenkire rálicitálj, attól függetlenül, miről van szó? Hát nyilván, hogy rám fogsz licitálni, nem vagyok hülye - beleöklözök a válladba, kicsit sem erősen, én nem így szoktam keménykedni, épp csak azt akarom vele mondani, hogy annyira még nem rúgtam el magam a valóság talajáról, hogy erről megfeledkezzek, vagy arról, hogy ki vagy te, meg ki vagyok én, ez nem erről szól - Különben is, az én életem nem szar. Úgy összességében. Csak vett egy kellemetlen kanyart, de mindjárt jön az egyenes - vagy hát gondolom, hogy előbb-utóbb jön, mert ha nem gondolnám, akkor talán még én is kértem volna segítséget. De én nem kértem segítséget, én, az alkoholom és az online rendeléseim igazából remekül elvagyunk addig, amíg elmúlik rólam ez a... nos, bármi is ez.

Hidd el, amin te az elmúlt hetek során keresztül mehettél, csak egy kis tortaszelete annak, amit nekem nagyapa mellett szüntelenül át kellett élnem. Hisz te is láttad a sebhelyeimet. Ettől függetlenül, tulajdonképpen azt sem mondhatom, hogy tudom, min mész át, meg azt is tudjuk, hogy gyakorlatilag nulla empátia szorult belém – aminek azért elég nagy szerepe van abban, hogy mi a kezdetektől olyan jól kijövünk, sőt még jártunk is zsenge korunkban – úgyhogy ha valamit elkezdek majd nyalogatni, azok nem a sebeid lesznek. Azt elintézed te magadnak. De azért miattad vagyok itt. Nem csak azért, mert mondjuk jó lenne ideköltözni, hanem azért is, mert fontos vagy nekem és miután magamat átmenetileg összekapartam, rajtad a sor, hogy összekaparjunk.

Amikor hirtelen levedled magadról a köntösödet, úgy nézek végig rajtad, ahogy csak nem szégyellem. És ugyebár tudjuk, hogy ilyen tekintetben semmit nem szégyellek. Önkéntelenül is megnyalom az alsóajkam a látványodtól, meg most, hogy farkasként érezhetem, az is eszembe jut, hogy mennyire hiányzott már a bőröd illata. Pedig van rólad jónéhány pucér képem a múltévből, amikor te még nem voltál bezárva, én meg nem voltam vérfarkas, szóval képesek voltunk… kommunikálni egymással. Egyébként ezt szeretem benned is, meg a drága menyasszonyomban is, hogy sosem vagytok szőrösek. Mert szarok én a feminizmusra, meg instán a nagyon empowering szőröshónaljas képekre, titeket azért bármikor végig csókolnálak a lábfejetektől a lábatok közéig és tovább.
- Határozottan. – Helyeslőn bólogatok, és még egyszer megnézlek magamnak, még épp csak az illőség határait súrolva. – Azért Agnes megérdemelne egy fizetésemelést apucitól. – Mert amúgy kétlem, hogy te fizeted, ahogy ezt a vityillót is úgy kaptad.

- Elfelejted, hogy én nem a sokadik fanboyod vagyok. – Hát mi az, hogy ha ügyes vagyok, ölelést is kaphatok? Még akkor is, ha állandóan így hercegnőm, meg úgy hercegnőm van. Szemtelenül mosolygok egyet az orrom alatt, miközben melletted elsétálva utamra indulok. A lehetőséget persze nem hagyom ki, hogy a mozdulat közben néhány ujjamat végig húzzam a torkodon és a sötét tincseiden is. Nem kell körbe vezetni, elvégre jártam már itt, de ha nem így lenne is feltalálnám magam.
Nem kezdek el a vödör jéggel, meg egyebekkel szaladgálni, hogy mit óhajtasz. Kipakolok a márványpultra és nekiállok a lötyögtetésnek, mert én már eldöntöttem, mit kívánok az első körökben. Egyébként találtam grapefruitot, úgyhogy keverek két pofátlanul – és számunkra tökéletesen – nagy pohár salty dog-ot. – Szóval nyilván mindkettőnknek vannak problémái. Azt javaslom, kezdjünk el berúgni, közben megbeszélhetjük, hogy kinek mennyire szar az élete. Fél karom rá, hogy rád tudok licitálni.

Persze, amúgy hiányoztál, már amennyire nekem szoktak emberek hiányozni - inkább az élvezd, amíg tart életérzés lelkes hirdetője vagyok, nem szoktam azon rugózni, hogy akkor most valakit nem fogok hónapokig látni, inkább jól érzem magam velük, amikor éppen ott, vagy itt vannak, szóval a szentimentális "jaj, Ilus, úgy hiányoztál" valószínűleg normál körülmények között sem szerepelne a repertoáromban. Ami azért nem jelenti azt, hogy néha ne jutna eszembe, hogy ezt-azt lecserélnék valaki másra, de azzal főzünk, ami van, most meg már itt vagy, szóval nem mindegy? Megkérdezném mondjuk, miért hoztál bort, ha vodkát akarsz inni, de mondjuk ha vodkát viszel egy Zubkovnak, készülj fel rá, hogy ki lesz öntve a mosogatóba, szóval nem vagy azért te buta.
Csak vakmerő, mert tudhatnád, hogy ha piszkálsz, azzal maximum felbosszantasz, de az nem fogja mágikusan leállítani az érzelmi hullámvasutat, amire befizettem, mióta kiszabadultunk Oakley-val. Nem egészen tudom mondjuk megmagyarázni, pontosan mi bajom, elvégre már túlvagyunk rajta, szóval minimum örülnöm kéne és felforgatni a várost úgy, ahogy nem szégyellem. De valahogy mégsem vagyok elememben, de hát kinek tett jót egy laza másfél hónapos fogvatartás és mágia-elvonás? Sosem voltam sem varázslat, sem alkohol, sem fű, sem tabletták nélkül ilyen sokáig. A puszta tény, hogy megtörténhet ilyesmi velem... nos, lehet, hogy át kéne értékelnem az életemet? Vagy nem? Bassza meg, nem tudom.
Végignézem, ahogy felemeled a ruhát, miközben a pultra teszem a bort - nem is emlékszem, pont az honnan van - és letéped róla a címkét, szerencséd, hogy nem mintha egyébként valaha is visszaküldenék bármit, előbb adom oda másoknak, ha nem tetszik, vagy tűntetem el a szekrényem mélyére életem hátralevő részére. Most rajtam a sor, hogy felvonjam rád a szemöldökömet, _sosem_ szőrös a lábam, az ember lánya jobb, ha bármikor bármire fel van készülve, úgyhogy csak éles mosollyal veszem el a kezedből a ruhát, alig három mozdulattal kioldom a köntösömön az övet, kibújok belőle és kegyesen odébb rúgom a földön (nem nagyon hiszem, hogy lenne még bármi, amit pont előtted szégyellnem kéne, hát magamat meg főleg nem fogom), és a helyére felveszem az évszakhoz mondjuk pont tökéletesen indokolatlan ruhát, kénytelenek leszünk akkor vagy feljebb tekerni a fűtést, vagy embertelenül sokat inni. Vagy bánom is én, mindkettőt!
- Most jobb? Nem tudom, Agnes vásárol be, de szokott venni - én meg jól nem eszem meg a dolgok felét - Megnézed a hűtőben? Megkeresem a jó vodkát. Ha ügyes vagy és adagolsz ki jeget is, talán kaphatsz egy ölelést - egy csomóféle vodka van itt, bár a múltkor eléggé a végére jártunk az üvegeknek, de van egy különleges alkalmakra félretett. Hát mikor, ha nem most? Valamitől legalább annyira nem ártana visszazökkennem önmagamba, hogy ne nézzek rád úgy a szekrények nyitogatása közben, mintha valami furcsa ufó lennél, akivel mihez is kellene kezdenem, nem az egyik legrégebbi barátom, de mit mondjak? A valóság mostanság kicsit olyan, mintha rácsaptak volna egy folyton jelenlevő, torz filtert.

Mondanám, hogy tőlem aztán tekergetheted az időt ide-oda, mert ha hét életem lenne sem mernék neked olyat mondani, hogy szarul nézel ki, de a mi kapcsolatunk azért nem így működik, ugyebár. Valószínűleg másodpercek választanak el attól, hogy kibökjem, amit még sosem hallottál tőlem. Meg merném kockáztatni, hogy te vagy az egyik legkevésbé felszínes kapcsolatom, és hát én sem vagyok egy beszari alkat. Miért ne mondhatnám ki? Mert olyan nagyon szépen kérsz, egyem a kis lelked.

- Én meg még azt hittem, hogy meg fogsz ölelni vagy valami. – Egészen undokan emelem a magasba a szemöldököm, amikor csak úgy elveszed tőlem a bort és nagyságosan beinvitálsz. De talán nem is neked volna szükséged az ölelésre, hanem nekem. Ezen a ponton pedig arcon csap a valóság, hogy mennyire elsodródtunk attól az állapottól, amikor legutoljára láttuk egymást a nyáron. Mert ugye vérfarkas lettem, amiről neked egyelőre fogalmad sincs. Lesz miről beszélgetnünk, nekem pedig nagy szükségem lenne most egy barátra. De előbb szedjünk össze téged, mert – nem hittem, hogy valaha ilyet kell mondanom… - rossz rád nézni. – Oh lala, valaki bevásárolt. – Bánom is én, hogy mit kérdeztél éppen, a figyelmemet a garnitúrára ledobott szaténvalami ragadja meg, amin még ott lóg a címke. A spagettipántjait a két ujjam közé csippentve tartom ki magam elé, hogy elégedetten vizsgálgassam. Fingom nincs, hogy ez hálóing vagy koktélruha lenne-e, de tetszik. Amikor pedig erre a döntésre jutok amihez kurvára semmi közöm, egy elegáns mozdulattal letépem róla a címkét és vigyorogva feléd fordulok. – Felveszed vagy a sminkhiány mellé a lábad is szőrös? – Hölgyeim és uraim, most fognak úgy kibaszni a hetedikről, hogy a lábam sem éri a földet.

- Csináljunk vodka koktélokat. Van grapefruitod? – Ha ép bőrrel megúszom a kis interkurzust, akkor válaszolok én is a kérdésedre egy szolid vállvonással, és megközelítem a függönyöket, hogy beengedjek egy kis fényt. Nem mondanám, hogy szépen süt odakint a nap, mert amúgy elég csesznye idő van, szóval lehet, mégis jobban járnánk, ha hagynám. Apropó, még mindig várok az ölelésemre.

Remek rendszerem van mindenféle futárokra. Odalenn bemutatják a számlát, feljönnek, kétszer nyomják meg röviden a csengőt, és ha nem vagyok ott fél percen belül az ajtóban, csak ott hagyják a dolgokat a lábtörlőn. Majd Barney odalenn aláír helyettem. Mindegy, hogy pizza, alkohol, cipő hegyek vagy új fehérnemű, a dobozok megvárnak a lábtörlőn.
Amit nem csinálnak a futárok, soha, véletlenül sem - ha kedves az életük, ragaszkodnak a munkájukhoz és bármilyen másik munkához a jövőben - , az a dörömbölés. Le is törném a kezüket. Oaknak kulcsa van, a családom nem hülye, úgyhogy elég biztos vagyok benne, hogy csak egy igazi idióta tévedhetett ide az ötödikre, és csak remélem, hogy nem valamelyik szomszéd az, hogy hajnalban túl hangos volt a zene és túl hangosan énekeltem. Remélem, ennél jobb a szigetelés.
A motivációm arra, hogy felderítsem ezt a rejtélyt finoman szólva is csekély. Szórványosan járok mostanában a bejárati ajtóm felé, többnyire olyankor, amikor minden épeszű ember alszik, és akkor is úgy, hogy előtte vagy két percig kukkolom a folyosót, hogy ne járjon arra senki. Kinek van kedve rendesen felöltözni. De te irritálóan kitartó vagy, hiába ropogtatok hangosan egy darab grissinit, hiába baszom be utána jó hangosan a hűtőajtót, hogy kivegyek egy palack vizet, egy idő után tényleg felidegesítesz, úgyhogy összekötöm magamon a köntösömet és úgy rántom fel a bejárati ajtót, hogy már a nyelvem hegyén van egy ízes "na, húzz innen a véreres faszba".
Aztán meglátlak, csak kelletlenül felvonom rád a szemöldököm, úgy állsz itt a csokoládéddal, meg a borral, mintha jószándéktól bűzlenél, és hát cuki, lehet, hogy jobban örülnék neked, ha egy kicsit szarabb állapotban jöttél volna. Egyszerűbb lenne - Ne merészeld, baszd ki - mondom ahelyett, hogy tényleg elküldenélek hidegebb éghajlatra, mert tudod, az arcodra van írva minden, még csak bele sem kell piszkálnom az időbe, hogy megnézzem, mit mondanál, és hidd el, Ilya, nem akarom azt hallani, hogy szarul nézek ki. ÉN. Ne aggódj, a körmöm még csak alig van lenőve. Azért ott még nem tartunk.
Elveszem a kezedből a bort és visszafordulok befele - Gyere be, gondolom? - semmi gond, nem fogsz szívrohamot kapni, a lakás nem különösebben fest szarabbul, mint bármikor máskor, Agnes most is jár takarítani, és mióta utoljára itt járt, csak megjött pár ruha rendelésem, ami aztán szanaszét végezte a nappaliban az ülőgarnitúra válogatott darabjain, és lehet, hogy mostanság folyton be vannak húzva a pasztell lila függönyeim, meg akad pár megbontott üveg a konyhapulton, de ez lehetne nálam egy szokásos vasárnap is - Mit iszol?

Jóisten gyere le.
Szerinted mennyire siralmas a helyzet, ha én ilyen gondolatokkal lépek be az épület szépen szegélyezett üvegajtaján? És még most sem úgy, hogy te engedsz be, csak pont kisétál ez a vámpírcsaj – a hullaszaga alapján más nem lehet, hacsak nem rejteget egy holttestet odafent a fürdőkádjában, de ki vagyok én, hogy ítélkezzem – én meg rövid szemezés után belépek a márványpadlós portára, mielőtt újra bezáródna az ajtó.
Hova megy?
A hetedikre. Zubkov királylány már vár.
A portás persze nem örül.
Én meg persze szarok bele.
Akár hiszed, akár nem, nincs kedvem balhézni, és ez egyébként sem annak a balhézós helynek tűnik, azt meg nem akarom, hogy téged felhívjon, ha már idáig nem a kis szoknyád alá bújva jöttem. Úgyhogy rövid szóváltás után elkezdem neki pörgetni instán a közös képeinket, meg a beszélgetésünket, amivel olyannyira halálra untatom – szándékosan – hogy inkább tovább enged.
Megyek az ötödikre.
Addig kopogok, kopogok, elegánsan dörömbölök, amíg ki nem nyitod.
Tudod, nagyon türelmes voltam veled az elmúlt cirka két hétben. A bátyád sem volt túl bőbeszédű, de tőle, meg a helyi hírportálokról nagyjából tudom, hogy mi történt veletek és mi volt a teljes rádiócsend az elmúlt időszakban. De azért legyünk már őszinték, hercegnőm: ez nem te vagy. És bár mindketten utálatos, önző dögök tudunk lenni a külvilág felé, azért egymással a magunk módján mindig törődtünk, sőt, én le merem fogadni, hogy nálam jobban senkivel nem jössz ki, az édesden sajátos kapcsolatunk ellenére sem. Pedig tudod, mit mondanak nagyanyáink, aki túl édesden eszik, végig fogja hányni az egész napot. Emlékszel például, mikor tíz évesen azért nem tudtam kimenni veletek a strandra, mert előző este bezabáltam az összes zsíroskenyeret a nyársalásnál? Neked most szükséged van rám, nekem pedig szükségem van rád, ennyire egyszerű.
De most (ne) mondd, hogy nem esik jól a látvány, amikor kinyitod az ajtót. Itt álok én, akit nyár óta nem láttál, egy doboz ALACSONY KALÓRIATARTALMÚ trüffel bonbonnal, meg egy üveg száraz vörösborral. Sőt, lehet, hogy én jobban meglepődöm, mint te. Szerintem valamikor kamaszkorunkban láttalak téged utoljára smink nélkül, amikor az egyik medencésbuli után mellettem ébredtél. – Wow! – Szóval ez a wow nem feltétlenül annak szól, hogy de jól nézel ki bazdmeg… talán inkább az ellenkezőjének.