szerepkör

Megrajzolnak. Csendben tűröm. Körvonaltól körvonalig kitalálják, mi szoruljon az idomtalan formába, ami én vagyok – legyen elszánt, harcias, másokkal akaratos, a sajátjaim között alázatos. Nem bánom, gyerek vagyok még szinte, tizenöt éves, hosszú lábakkal, napfénytől vert szeplőkkel az arcomon, most még játéknak tartom, amiben mindenáron részt szeretnék venni.  Bonyolult feladatokat adnak, fej- és nyelvtörőket, ördöglakatokkal babrálok, megtanulok bekötött szemmel, tapogatózás segítségével közlekedni, ujjbegynyi érintéssel ismerek fel fegyvereket, meneküléshez alkalmas tárgyakat. Odakint számháborúzunk, fára mászok, avarban kúszok, bokrok alól lesem az ismerős lábszárakat, festékpatronnal jelölöm meg az áldozataimat. Arcon lőnek, hosszan sírok, órákig jegelem a begyulladt fogat, kihúzatják, és minden folytatódik. De nem bánom, egy cseppet sem, mert egyenlíteni akarok.

Mert egyenlíteni fogok.

És végül egyenlítek.


– Idefigyelnétek végre? – másodszorra próbálom kisimítani az alaprajz másolatát, félig üres kávésbögrével fixálom a bal felső sarkot, tenyeremmel a jobb alsót, így megáll, nem próbál visszakunkorodni. – A huszonkettedik emeleten van, dél-keleti fekvésű lakás, innen képtelenség behatolni – mutatok az A, B, C ablakokra. – Muszáj a folyosóról, és tudom, hogy ez csapdahelyzet, de itt és itt van két menekülési útvonal – a lépcsőházba vezető vészkijáratokat megjelölöm piros filccel –, kocsit állíthatunk előre és hátra. Csipogót használunk, már kiment a divatból, tök ósdi, tudom, viszont biztonságos, nem számítanak rá. Nulla-nulla-egy-egy a kód, egyszerű, könnyen beüthető, ne tévesszétek el. Vészhelyzet esetén a szokásos nulla-kilenc-kilenc-kilenccel tudtok jelezni. Van kérdés? – Visszagörgetem a papírt, hengerként ugrik össze. – Az első őrséget vállalom, elég éber vagyok, ráadásul a kávézó sarkán meg tudok állni, de valaki váltson le fél hétkor.


Miért kell nekem a Ne bántsátok a feketerigót olvasnom megfigyelés közben? És miért kell pont ma éjjel pirulva elköszönnie egy férfitól, egy embertől, megcsókolni, és szinte belebegni a boldogságtól az épületbe? Miért kell arra gondolnom, hogy én akár ő is lehetnék, és ő akár én is lehetne. Minden csupán nézőpont kérdése. Az én nézőpontom pedig… tengelyt veszít.


Különös, milyen nyugodtak holtan, milyen üresek, milyen egyformák. Eltűnik róluk az aggodalom, ráncok simulnak ki, szarkalábak húzódnak vissza, a szorongás homlokra vésett árkai felszívódnak – és ugyanígy tűnnek el mosoly-mosta gödröcskéik, vonásaik lágysága, a bizakodás, szeretet, jövőtervezés. Fényképen látom, a hátsó ülésen kuporodva, elképzelem meglepettségét, amikor valaki rányitotta az ajtót, az értetlenkedést, amelyet rögtön felülírt a félelem. Hanyatt vágódott, szótlanul, azt mondják, elnyíló szájjal, mozdulatlan torokkal, csak hanyatt vágódott, tágra nyílt szemekkel. Önkéntelenül arra gondolok, én fekszem ott, mozdulatlanul, kiterítve, én fekszem ott, és rajtam nem segít senki, az én szememet zárja majd le valami éhbérért dolgozó mentős, tőlem zárják el a fényt örökre, én nem csókolom meg azt a férfit többé, aki biztosan megsirat engem, engem sirat meg, mert én lehetnék ő, és ő lehetne én. Hullamerevségben nincs semmi különbség.


A Horseley klán jelenleg nem elérhető. Ha százezer éves vagy, és utálod a technológiát, a sípszó után hagyj üzenetet!

Reméltem, hogy egyikőtök sem veszi fel, mert… Úgy nehezebb lenne megmagyarázni, meg nem is nagyon akarnátok, hogy megmagyarázzam. Tudom, nagyon jól tudom, szólhattam volna előre, és hé, akartam is szólni, de tényleg, csak… Szükségem van egy hétre, inkább kettőre, addig meghúzom magam valahol, összeszedem a gondolataimat. Most elmondhattok mindent, hogy lány vagyok, és várható volt, egész sokáig bírtam, a francért nem tudok maradni, és normálisan megbeszélni. Nem hiszem, hogy lenne mit megbeszélni. Én csak… Vannak ezek a rémálmaim, és… Mindegy.

Enyhe bizonytalansággal nyomom meg a gombot. Biztosan törölni szeretné az üzenetet? Még egy nyomás, ezúttal precíz, kétkedések nélkül. Éppen megelőztem őket, kulcscsörgés, nyíló ajtó, dörmögő párbeszéd. – Korán fekszem, kimerültem, reggel megbeszéljük Spellwoodékat. Jó éjszakát! - Végül sokkal egyszerűbb ezt mondani, mint bármi mást.