Valószínűleg ha tudná, mire készülsz megpróbálna lebeszélni róla. Minimum. Bár fogalma sincs, hogy mennyi minden van emögött a döntésed mögött, ami miatt akár meg is érthetné a dolgot, de akkor is veszélyesnek tartaná. Szerencsédre persze, fogalma sincs az egészről, és jelenleg Yurij tökéletesen nyugodt, leginkább fáradt, olyan kényelmes módon még mindig, és élvezi a veled töltött időt, mert tudja, hogy hamarosan véget fog érni. Nincsenek illúziói, ráadásul előbb-utóbb azért feltűnne valakinek hogy pont ők ketten sehol sincsenek, drogok és alkohol ide vagy oda.

Nem a téma komolysága miatt nem mosolyog, mert tulajdonképpen vigyorogva is elmondhatná neked, hogy igen, azt a néhány képet nézegetve kiverte, de valahogy nem érzi odavalónak most ezt. Mert amit veled kapcsolatban érez, arról kurvára nem tudja, hogy mennyire lobbanékony, vagy hogy Te mennyire leszel kíváncsi erre az egészre. Ismer téged annyira, hogy tudja, micsoda étvágyad van, így jobbnak érzi, ha nem gondolja tovább a dolgokat. Annak ellenére sem biztos abban, hogy úgy nézel rá, mint aki ténylegesen fel akarja falni… egészen úgy, mint azon a bizonyos, felemlegetett estén. Hogy tudsz ilyen kibaszott szexin bámulni rá? Egészen elpirul tőle, de úgy érzi fogva tartod a tekintetét, és ezért nem képes másfelé pillantani. Megnyalja a kiszáradt ajkait, mikor elneveted magadat és válaszolsz, mert tulajdonképpen remélte, hogy így volt, és tényleg élvezted, amit művelt veled. Belátja, hogy nem volt elegáns megoldás, meg azt is, rohadtul joga sem volt hozzá, de hé, kurvára nem feküdnétek így egymástól alig néhány centire, ha nem csinálta volna meg. És oké, őrült ötlet volt - nézd el neki, Anuska az nővére.

A világos tincseid közé futtatja az ujjait, és egy apró sóhaj szakad ki belőle, amikor fölé hajolsz, és egészen őrjítő, amit művelsz vele. Ahogy megcsókolod, az ajkaid után kap, még egyszer bejárja a nyelvével a szádat, mert valahogy a zsigereiben érzi, mi is következik majd, és el akarja raktározni az ízedet. Aztán elenged, és egy hosszú percig felhúzott lábakkal ül az ágyon és téged figyel, ahogy felöltözöl. Érzi, máris újra akar téged, közben pedig tudja, hogy nem lehet; most semmiképp. Meg szeretné kérdezni, most mégis hogyan tovább, mi lesz… ezzel az egésszel köztetek, de nem tudja, miként kérdezzen, és mire döntene, kifut az időből, már ott sem vagy, Yura pedig immár ruhástul borul el az ágyon és a hajába túl mindkét kezével. Most mégis mi a fasz lesz?

Ő sem akar most semmivel foglalkozni rajtad kívül. Még ha nem is tudatosan, de tudja, hogy milyen ritka és értékes most ez a néhány lopott órácska veled. Ki tudja, mikor lesz rá lehetőségetek legközelebb. Ugyan, lesz-e lehetőségetek egyáltalán. Hisz benne van a pakliban, hogy a nagyapját megkerülni kívánó manővere nem jön be. Több esélye van arra, hogy belehal – vagy rosszabb –, mint arra, hogy a dolgok az ő elképzelése szerint alakulnak majd. Ahelyett, hogy megharapnák, egyszerűen agyon is verhetik. Megharaphatják és bele is halhat. Sorolhatnánk az opciókat. Ez a gondolat pedig most valami igazán bizarr szívfájdalmat vált ki belőle. Nem maga miatt, ő vállalja ezt a kockázatot. Miattad. Eddig bele sem gondolt, de most, hogy a földöntúlian szép vonásaidat és a sötétebb árnyalatot öltő kék szemeidet figyeli, belé hasít az érzés, hogy vajon te hogyan fogod megélni, ha hírt kapsz a haláláról?

Persze valószínűleg sehogy. Egy képzeletbeli fejrázással ki is rázza a fejéből az elképzelést, hogy fontosabb lenne ő számodra, mint illene. Egy kicsit meg is haragszik magára azért, amiért ilyen baromságokat képzel. Biztos csak a kielégültség és a közelséged miatt. Megfogalmazódik benne a gondolat, hogy ügyesebb vagy, mint a nővéred. Úgy mászol be az ember bőre alá, hogy az észre sem veszi. Ezzel a kamuártatlansággal, a szempillarebegtetéssel… Anastasia legalább felvállaltan egy eszement kurva – és nagyon is jól kijönnek emiatt.
Aztán – többnyire – őszintén válaszol arra, hogy honnan szerezte azt a heget, te meg bámulni kezded. Most miért bámulod így? Nem jön zavarba, nem is kezdi magát kényelmetlenül érezni. Látszólag nem különösebben érdekli a reakciód, ahogy általában mások véleménye sem. Csak az oldalára fordul és a még mindig forró bőrödet cirógatva viszonozza a pillantásodat. Inkább témát vált, valami olyasmire, ami sokkal jobban érdekli. Erre te mit csinálsz? A hátadra vetve kéreted magad, kurvára tetszik neki.

Látni az arcán azt is, hogy pontosan azt a választ, kapja, amit szeretett volna hallani. Amire ezek után számított. Igen, magadhoz nyúltál. Mégsem válik önelégültté és nem kezd el vigyorogni. Ő sem mosolyog, ahogy te sem, mégis mintha a mosolyodat figyelné mosolyogva. Ám az ő tekintetébe éhség költözik és akarás, a te bűnbeesésre vágyó pillantásodat viszonozva. Persze, a fizikai kontaktus a kulcs, de nem csak fizikailag akar téged. A teljes lényedet akarja megkapni. Nem egyszerűen elvenni. Azt akarja, hogy tálcán nyújtsd át neki magad, ő pedig idővel azon a tálcán hordozhasson. Vajon van róla elképzelésed, hogy mennyire érdekessé váltál számára? Hogy mennyire akar? De ezen a ponton talán még fele annyira sem, mint te őt. Hisz fogalma sincs, hogy máris milyen hatalma van feletted. Szerencsére még nincs.
- Igen, el. – Elneveti magát, úgy válaszol. Ő aztán nem kerülgeti a forró kását, szemrebbenés nélkül tudatja veled, hogy mit tett vele az álom. Igazából már nem is haragszik amiatt, hogy beleerőszakoltad magad az álmába és rákényszerítetted, amit akartál tőle. Amiatt már megbüntetett. És milyen édes büntetés volt. Könnyen megúsztad. Most viszont már nem tervezi sokkal tovább húzni az időt. Föléd hajol, a torkodra csókol, kicsit meg is harapja a bőrt, végig nyal a nyelőcsöveden, hogy a mozdulat végén még nyomjon egy utolsó csókot az ajkaidra is. – Mennem kell.

Ahogy elvigyorodsz, egyből tudja, már képben vagy, és gondolkodás nélkül hajol közelebb hozzád, amikor megcsókolod, beleveszik a puha ajkaidba, és amikor elhúzódnál, utánad kap, élvezi azt a különleges helyzetet, amiben most vagytok. Ami kicsit szürreális is, mert talán még sose látott ilyen nyugodtnak. És ilyen fáradtként sem emlékszik rád - amikor rákacsintasz némi fáziskéséssel pirul el. Tulajdonképpen egészen zavarban van, de talán a jótékony félhomályban ez nem annyira egyértelmű a számodra. Talán. Ő még nem akar foglalkozni a ténnyel, miszerint a nővére akár éppen téged vagy éppen őt keresi és akár, ha ki tudja nyitni az ajtót, akkor rátok is nyithatna, ebben a félre nem érthető helyzetben, de most ezt az egészet kevésbé érzi aggályosnak, mint talán illene. Talán.

Elvonod a figyelmét erről a gondolatmenetről, a kezeiteket figyeli, ahogy összefűzted az ujjaidat az övéivel, a pillantása felsiklik rád, őszinte meglepettség tükrözik rajta, és éppen megszólalna, amikor válaszolsz a feltett kérdésére, amiről egészen kezdett lemondani már. Persze azt is megértette volna, ha egyszerűen csak figyelmen kívül akartad volna hagyni az indiszkrét kérdését - persze ha az elmúlt nem is tudja mennyi idő után érvényes még köztetek az a kifejezés, hogy indiszkrét -, de a válaszoddal azért kurvára megdöbbented, láthatóan kicsit megnyúlik az arca, a szemöldökei ráncba szaladnak, és hirtelen nem tud mit mondani. Sok mindent hallani a családodról - meg az övéről is, de az most nem ide tartozik -, és ő sose hitte el egyiket sem. Tudod miért? Túl meredeknek tűnt mindegyik, klasszikusan túlzó, igazi pletykának tűnt mindegyik. A válaszod után azért most újra kell mérlegelnie, amit eddig gondolt… Egy hosszú percig még döbbenten bámul téged, a tekintetében ott van a sajnálat az irányba, hogy ezt meg kellett élned, de nem mondja ki hangosan, mert tudja, milyen hülyén veszi ki az ilyesmi magát. Helyett a mellkasodhoz hajol, ami most könnyebb is, hogy az oldaladra fordultál, és megcsókolja az emlegetett heget, ha hagyod neki.

A szavaiddal összezavarod, és kell egy pillanat, mire felfogja, miről is beszélsz, mert teljesen elmerült a gondolataiban veled kapcsolatosan. És tudod, rengeteg kérdése lenne még, de úgy érzi, neked nincs kedved ezzel foglalkozni, Yura meg nem akar ilyesmivel csesztetni. Elmosolyodik: egyszerre édesen és egészen ártatlanul, ugyanakkor bűnösen, a szemeiben ott van, hogy egy része a vágyainak kielégült, de hosszabb távon ezzel ő nem fogja beérni. Kellesz neki! Beharapja az alsó ajkát, a pillantása a szádra siklik, aztán vissza a szemeidre… a kérdésed hallatán elneveti magát, egyből érti mire gondolsz, és eldől, a hátára fekszik melletted, úgy néz fel rád a párnáról.

- Igen - mikor ez a rövid válasz elhagyja a száját, már nem nevet, még csak nem is mosolyog, a vonásaiban mégis bujkál valami, ami felér egy elégedett vigyorral, amiért ezt közölhette veled. - Az erkélyen füllentettem: tudom, hogy bizonyos fokig ki tudok váltani fizikai reakciókat az álmok során. Elmentél akkor? - mondaná, hogy pusztán csak azért kérdezi, mert tudni akarja mire képes, de az kurva nagy hazugság lenne. Mert arra kíváncsi, mennyire tudott valójában felizgatni akkor. És már az erkélyen is megfordul a fejében, hogy ezt kérdezi meg tőled, nem azt hogy élvezted-e, de ehhez akkor még nem volt elég részeg.

Először csak viszonylag kifejezéstelenül figyel téged – de legalább nem húzódik el, hagyja, hogy olyan közel legyél, amennyire csak szeretnél, és ő is élvezi – el kell gondolkodnia, hogy pontosan melyik buliról is van szó. Hirtelen nem tudja hova tenni, hisz mi az, hogy valaki másra kellett volna figyelnie? Mégis kire? Végig bulizták a nyarat, Anastasia és ő sem fogták vissza az étvágyukat, honnan tudja, hogy kire gondolsz épp. De ő akkoriban már több ilyen eseményen is szemet vetett Rád. Sosem közelített meg. Egy kezén meg tudná számolni, hogy hány dolgot tisztel ezen a világon, de valami egészen bizarr módon a te bűntelenséged mindig köztük volt. Nem mondhatja, hogy nem játszadozott el a gondolattal nagyon sokszor, hogy leránt magával, megmérgez, olyan rosszá tesz, mint ő és a drága nővéred, de sosem volt ez több egy-egy kósza gondolatnál. Olyan tökéletes voltál, hogy már azelőtt beléd unt, hogy egyáltalán hozzád szólt volna. Aztán leesik neki, hogy volt az a buli, hogy melyikről beszélsz. Látni azon a szeplős pofácskáján, ahogy bűnösen és kaján módon elmosolyodik. Szavak helyett előbb az állad alá nyúl, ezalkalommal nem bánt semmilyen értelemben, csak finoman maga felé biccenti a fejed, hogy megcsókolhasson, mielőtt eltávolodva a hátára fordulna. – Igen, emlékszem. – Most már tudja, hogy nem vagy ’’tökéletes’’ és sejti, hogy a legkevésbé sem vagy unalmas. Ne hidd, hogy ezek után le fog engedni a horogról. Viszont ott van közben az arcára ülő kimerültségben némi lemondás is, ami valószínűleg nem is észrevehető, hisz olyan kielégült most! De ő már a vérfarkassá válást fontolgatja. Miért? Miért most keveredtetek ti ketten össze?

- Csak a tegnapi szertartások. – Fáradtan sóhajt maga elé, de közben azért fél szemmel rád pillant és kacsint is egyet jelezve, hogy a mostani kis kalandotok sem tett jót a tegnapi kimerültségnek. Nem mintha bánná, sőt! Ő pihenne tovább, még legalább egy negyed órácskát lopna így veled kettesben, mielőtt megszakítja az első alkalom nyugodt pillanatait. Ő egy percre sem felejtette el, hogy Anuska is itt van, csak egy másik emeleten.
Amikor a felsőtestét cirógatva újabb heget találsz és felteszed a kérdést, előbb felemeli a fejét és elhúzott szájjal nézi meg ő is a kulcscsontja alatt lévő kisebb heget, majd egykedvűen ejti vissza a fejét a kényelmes párnára. Összefonja az ujjaiddal a sajátjait és úgy pihenteti a kezét a mellizma alatt a tiéddel együtt. Először úgy tűnik, hogy nem is akar válaszolni, de aztán hirtelen megunja a háton heverészést, ismét feléd fordul az oldalára vetve magát és miután elengedi a kezedet, az oldaladon futtatja fel lustán a sajátját.

- Valamikor kamaszkoromban nagy volt a szám és nagyapa egy falhoz szögelt. Fél nap volt mire leszedtem magam… – Mással nem szokása, de veled megosztja. Nem merül el a részletekben, nem osztja meg, hogy mennyi vért veszített, hogy az anyjától nem kapott segítséget. Soha nem kapott tőle segítséget. Legfeljebb gyenge próbálkozásokat. Egyébként nem vádaskodó a hangja, nem tűnik sérült madárkának sem, és hozzáteszi, hogy nagy volt a szája – ismerjük Ilust – de okos fiú vagy. Ennyiből már összerakhatod, hogy sok alapja lehet sok mindennek, amit bizonyos körökben Rasputinékról beszélnek. Így nőtt fel. Sok ilyen alkalom volt. Ugye most már nem is lehet annyira hibáztatni őt, hogy állandóan iszikbaszik meg a kokain megy?
- Legalább most már a fogam nem fáj. – Szemtelenül teszi hozzá, egyértelműbb pedig nem is lehetne, hogy rólad beszél. Rád fájt a foga. Mióta az álmába másztál, különösen. De hát a pöcséről sem hiába küldött neked képeket. Apropó, a képek! – Magadhoz nyúltál? Miután elküldtem neked a képeket? – Eddig ebbe bele sem gondolt, csak küldött neki pár képet és tovább is állt a gondolattól. De most az új információk birtokában… ó, nagyon is szeretné tudni.

A valóság lassan szűrődik vissza a jelenbe, a kívülről érkező zajokból jön rá, hogy ez az egész valóban megtörtént, és arra is, hogy mennyire élvezte, és egyetlen csepp szégyen sincs benne. Lehet, hogy a nővére vőlegénye vagy, és bizonyára Anuska kiakadna, ha megtudná… HA. Mert ugye erről Te sem akarsz beszámolni neki, és ugye nem ez volt az első és utolsó alkalom is egyben, amikor átadhatta magát neked?! Ha rajta múlik biztosan nem - és bár ezt nem mondja ki hangosan, egyelőre, felizgatja a gondolata annak, hogy titokban együtt legyen veled. Ebből is látszik, mennyire nem ártatlan… sőt ami azt illeti igencsak önző.

A mellkasodhoz simul, a kulcscsontjaid találkozásába fúrja az arcát, a meleg bőröd illatát lélegzi be hosszan és lassan. A kérdésedre csak némi vonakodás után válaszol, akkor viszont felnéz rád, és kissé megvonja a vállát. Élvezi az ujjaid érintését a fejbőrén.

- Emlékszel a nyár végi bulira, amikor engem figyeltél, miközben valaki egész mással kellett volna törődnöd? Azóta - hónapok teltek el, de Yura gondolatai közé folyton betört a kép, ahogy smároltál a nővérével, szinte felfaltátok egymást, de Te ahelyett hogy lehunytad volna a szemeidet, őt figyelted, éhesen, vágyakozva, és nem tudta félreérteni ezt az egészet. Vagy hát… tulajdonképpen lehet hogy ezzel értette félre, amit most művelt, mégis azt gondolta akkor, azért csinálod ezt, hogy figyeljen rád, hogy ne tudjon kiverni a fejéből sehogysem. Ha ez volt a célod, akkor sikerült.

- Hogy vagy? Fáradtnak tűnsz - bármit kérdezhetne, és ezt tudja, ott van kimondatlanul köztetek ez az érzés, ami nem annyira idegen igazából, bár most talán sokkal őszintébb mint eddig, hiszen az imént sok fal leomlott, főleg őbenne. Ahogy a hátadra fordulsz melléd húzódik, de ha megkérdeznéd miért teszi, biztosan azt mondaná, hogy csak fázik egy kicsit. Ennek persze ellentmond a tény, hogy ujjai követik a tested vonalát, és a puha bőrödre simulnak, és pár pillanat alatt újra rátalálnak néhány hegre… - Hogy szerezted ezeket? - kérdezi csendesen, az arcodat fürkészve. A hangjából kiérződik, hogy nem akarja mindenáron kiszedni belőled a választ, így aztán ha netán nem is törődnél vele, nem fogja magára venni. Persze ismeri a pletykákat a családodról, Yura azonban nem az a fajta, aki ad az ilyesmire, veled kapcsolatban pedig különösen nem. Inkább kérdez, és reméli, kaphat válaszokat.

Jól teszed, hogy nem félsz tőle. Legalábbis nem valójában. A benned kibontakozó félelem pedig csak az izgatottságodat táplálja, amivel mindketten csak jól járhattok. Másnak nem hagyná, hogy a sebhelyeit cirógassa. Sosem teszi, más nem érhet hozzá, nincs szüksége babusgatásra. Ha nem rólad lenne szó, másnak most talán elkapná a csuklóját és máris az ágyra szorítaná. De tőled valahogy különösen jól esik a törődés. Az érzéki kíváncsiság, amivel körbejárod a puha bőre hibáit, amik emlékeket hordoznak. És hirtelen azt érzi, hogyha ezeket az emlékeket valaha bárkivel meg kellene osztania, akkor te lennél az. De miért? Miért váltod ki ezt belőle? Jobb, hogy valami egészen mással van elfoglalva és nem kezd bele egy véget nem érő spirálba, ami hidd el, neked sem lenne jó vagy kellemes.

Imád mindent, amit teszel. Minden rezdülésedet. Imádja, ahogy reagálsz, és bár ő vezet, teljesen megbabonázod. Amikor az ujjaival elmélyed benned, te pedig olyan reményvesztetten, mégis gyönyörrel telve préselődsz hozzá, szeretne egyszerűen csak összeolvadni veled. Olyan közel tudni magához, amennyire az fizikailag már lehetetlen. Egyszer talán majd hagyja, hogy így menj el, a karjai között, de nem ma éjjel. Mára egészen más tervei vannak veled, kiscica. Nem hogy nem zavarja a tapasztalatlanságod, egyenesen tetszik neki. Tudod, sokszor és sokan szopták már le, de téged egészen máshogy figyel. Figyeli, ahogy a szárnyaidat bontogatod, ahogy ízlelgeted őt, ahogy megpróbálod teljesen magadba fogadni, mégsem sikerül, hacsak ő maga le nem nyomja a farkát a torkodon. Márpedig lenyomja, hisz most az övé vagy, és ezt nem restelli éreztetni is veled.

A kalandotok után kell neki néhány hosszúra nyúlt perc, hogy átkattanjon, hogy kizökkenjen abból az állapotból, ahogy eddig bánt veled, és valami sokkal gyengédebbet adjon. Jófiú voltál, ő pedig a figyelmével szeretne megjutalmazni. Valahol mégis kényelmetlen számára. Túl idegen az érzés, hogy mennyire nagyon-nagyon szeretné, ha most már csak ellazulnál a karjaiban és dorombolnál neki, miközben ő cirógathat és éreztetheti veled, hogy kibírtad, amit ki kellett, most már gyengéd lesz veled. Ő is kellemesen kimerült, leizzadt, néhol érzi, hogy kifejezetten ragacsos a gyönyörödtől – vagy a sajátjától, nem tudná megmondani, nem is különösebben érdekli – és szüksége lenne egy zuhanyra. De mozdulni sem akar, még nem.
Ő sem találja a szavakat, meg hát nem is különösebben keresi, jól esik neki a csend, a kintről beszűrődő zene dübörgésével együtt. Engedi, hogy hozzábújj, átöleld, ő pedig gyengéden a hajadba túr, nyoma sincs annak a követelésnek és irányításnak, ahogy azelőtt tette. Játékos lustasággal futtatja végig a szőkés tincseid közt az ujjait. – Mióta? – Végül percek múltán ő szólal meg, és bár sok körítést nem ad a kérdéséhez, nyilvánvalóan rád gondol és magára. Hogy mégis mióta akarod őt. Ha így bemásztál az álmába, és így nekiadtad most magad, kétli, hogy egy újkeletű dologról lenne szó. És ezzel együtt azt az érzést is hagyja közétek telepedni, hogy te is kérdezhetsz, ha szeretnél. A rossz hír, hogy ebben a helyzetben aligha tudsz olyat kérdezni, ami ne venné ki baromi kínosan magát. A nővéred, a tökéletes bőrét megszakító hegek, ő maga? A jó hír viszont, hogy ismerheted Ilyát, magasról leszarja, hogy mit illik, mit nem vagy mi kínos. Közben a hátára fordul, egyik kezét a feje alá dugja és úgy figyeli a plafont, mintha legalább a csillagokat nézné. Kimerültnek tűnik, de láthatóan nem amiatt, ami most történt. Ez a kimerültség ott volt a kék szemekben már akkor is, amikor leült melléd a padon. A tegnapi szeánsz a ludas, meg a nagyapja baromságai.

Ártatlan? Legfeljebb annak tűnik mindenki számára, de Te már tudod, hogy messze nem annyira makulátlan, mint amilyennek első pillantásra a szép, olykor egészen kisfiús vonásai sugallják. Te már tudod, mennyire romlott, milyen könnyen elcsábul a sötétségre, és mennyire élvezi azt, ahogyan elveszik benne. Veled. Mert tulajdonképpen Te vagy a lényeg. Megbűvölten figyel minden rezdülésre, egészen felfoghatatlan számára, és mástól biztosan félne, ha bezárná egy szobába, ha ilyen erőszakosan harapna a nyakába, fojtogatná, de még mindig RÓLAD van szó, és kevés olyan édes fájdalmat tud elképzelni, mint amivel Te szolgálsz neki. És Yura készségesen simul az érintésedbe, gondolkodás nélkül simogat téged, érzi a sebhelyeket a bőrödön, az ujjbegyei érezhetően többet időznek ezeket a hegeken, mint máshol, próbálja megfejteni, de közben a tudata egyik szegletében rájön, mennyire keveset tud rólad. Pedig ő nagyon szeretne megismerni, mindenféle mélységben. Most persze van egy sorrend, amit nem akar megborítani, ha már olyan keményen feszültük egymásnak, főleg nem, amikor a szájába dugod az ujjaidat, mélyen, olyan mélyen, hogy reflexből öklendezni kezd, mire Te ahelyett, hogy elengednéd, csak édesen becézed, amitől végigszalad a hátán az a forró érzés, mennyire kíván téged… Jófiúhoz híven járja körbe a nyelvével az ujjaidat, az övéi pedig a börődbe süppednek, a szeme könnybe lápad, de meg sem próbál elhúzódni tőled.

A torkából rekedt nyögés tör fel, amikor a farkán megérzi az érintésedet, valahol egy része tudja, hogy mi fog történni, de mégis fájdalom hasít bele, amikor először az első, majd kis idő múlva a második ujjad is belé csúszik, mégis kéjesen nyög a bőrödbe, belecsókol a nyakadba, a válladba, újra és újra megremeg, egyre szaporább a légzése, a fájdalom elült, csak a gyönyör maradt, és ő borzalmasan élvezi, minden mozdulatodat. El tudna így menni, a karjaid között, de sejti, hogy nem fogod ilyen könnyen megadni neki a kielégülést, így nincs meglepődve azon, amikor elengeded, és az ágyra lököd. A vágytól homályosan néz fel rád, és nagyjából abban a pillanatban nyílnak szét az ajkai, amikor a hajába túrsz, és a farkadra húzod. Óvatos elsőre, szokatlan számára a helyzet, de aztán ráérez a ritmusra, ami úgy tűnik, neked is tetszik. Éppen kezdene egészen bátorrá válni, és fellesni rád, amikor végül a hajánál fogva húzod el, és az ágyra taszítod.

Tudja, hogy mi a dolga, térdre fordul előtted, de most először érez magában feszültséget, ahogy hozzá simulsz, de amikor bele suttogsz a bőrébe és végig csókolod a hátát, valóban ellazul, legalábbis próbál ellazulni, és némán hátrapillant rád, amikor úgy érzi. Ennek ellenére fájdalmas nyög fel, a háta ívbe hajlik, az ujjai az ágyneműt gyűri össze, csillagokat lát, aztán a figyelme elterelődik erről a kényelmetlen érzésről, amikor a hátára tenyerelsz és lenyomod őt a matracra, Yura pedig hangosan, kéjesen nyög, talán túl hangosan is, és innentől minden összefolyik a számára: forróságra emlékszik, vodka ízére, édes, karcos hangokra, tőled is, ahogy a sajátjával keverednek, némi gyönyörteli fájdalomra, elsuttogott szavakra, a szoba forog vele, csak Te vagy tisztán kivehető, és sokkal intenzívebb és élesebb, mint az álomban bármi is volt. Elsőre nem is fogja fel, amikor elhúzódsz tőle, de a száddal csodákat művelsz és lihegve kapkodja a levegőt, amíg el nem élvez, és most már nem a kíntól, hanem az orgazmustól lát csillagokat. Nem tudja mennyi idő telik el így, újra és újra benne vagy, újra és újra a szájába vesz téged, újra és újra és újra és újra… mire remegve, nyöszörögve kér, amikor ismét igyekszel felizgatni, hogy hagyd abba, mert már minden kis izma elfáradt, bár még mindig reagál az érintéseidre.

Pihegve nyújtózik el melletted az ágyon, nehéznek érzi a tagjait, de nem kifejezetten álmos. Élvezi, ahogy a korábbi erőszakosságod, amely olyan nagyon felizgatta, gyengédséggé olvad, és átölel téged a karjaival, nem akar elengedni, belefúrja az arcát a mellkasodba, belélegzi az illatodat. Ellazul. Nem tudja, mit mondhatna, így nem akar megszólalni sem.

- Sshh, jobb, ha hozzászoksz a fájdalomhoz, kiscica. – Szelíden, mégis nagyon vészjóslóan csókolja a füledbe a szavakat, miután olyan édes kínnal reagálsz a harapására. Imádja, hogy olyan ártatlan vagy. Hogy olyan ártatlannak tűnsz, mégis megvan benned a romlottság magva, ami csak arra vár, hogy ő öntözgesse a figyelmével, hogy kicsírázhasson, hogy indákkal szőhesse be a teljes lényedet. Nem most azonnal, hanem hetek, akár hosszú hónapok leforgása alatt. Hiszen most már kibújt a szög a zsákból. Most már tudja, hogy az az álom nem véletlen volt. Ahogy jó eséllyel az időzítés sem volt véletlen az ő meztelen képei után. A köztetek lévő állandó – és állandóan elnyomni kívánt – feszültséget pedig nem lehet tovább ignorálni. A magáénak akar, el akar rontani, tönkre akar tenni. Mégis akarja, hogy ilyen tökéletes maradj. Tudja ő, hogy nem úgy vagy törékeny, mint egy virág, hanem úgy, mint egy taposóakna. Hogy ki-ki a maga nemében, de veszélyesek vagytok egymásra. És ez borzalmasan felizgatja. Nem csak a testét, de az elméjét is, aminek jelenleg minden idegszála körülötted pörög.

Ő sem gondolta, hogy ilyen kimenetele lesz ennek az estének. Ami azt illeti, semmi mást nem tervezett – még a nővéreddel sem ment szórakozni, pont leszarja, hogy épp ki kúrja, vagy ő kit kúr – mára, mintsem lerészegedni és elfelejteni a tegnapi nap megaláztatásait. Te nem láthattad rajta és nem is ismered igazán a nagyapját a pletykákat leszámítva – amiből meg sok van és sötét – de ő úgy érezte, mintha csizmával taposna át rajta. Kényszerből kellett részt vennie a szertartásokon, nem kedvtelésből. De ezzel azt hiszem, nem árulok el nagy titkot. És most, hogy levetkőzik neked, ha szemfüles vagy, neked is feltűnhetnek azok az apró sebhelyek, amiket a nővéred annyiszor végignyalt. Az oldalán mindenképp érezheted azt a vonalat, ami a hátán húzódó ostorcsapás nyomából nyúlik át valahol a bordáinál.

Amikor olyan közel kerül, amikor megcsókol és a testetek egymásnak simul, érezheted, hogy az ő bőre is vágytól forró, és az ő szíve is hevesen ver. Minden vagy számára, csak közömbös nem. Élvezi az érintésed és hagyja, de ő nem ölel át. Hirtelen válik ki a csókjaidból, megálljt parancsolva most, hogy kegyesen eleget adott. Vágytól ködös szemekkel néz rád, a torkodat továbbra sem engedi el, a szabad keze két ujját viszont a szádba dugja. Apró, szeszélyes mosollyal játszadozik el a nyelveddel, a nyelved alatt, aztán kicsit mélyebbre is dugja az ujját, ha pedig öklendezni kezdesz, a mosolyból vigyor lesz. – Jófiú.
Elengedi a torkod, a keze levándorol a farkadra, határozottan veszi az ujjai közé és lassan kezd kényeztetni, hogy elterelje a figyelmed a fájdalomról, amit a másik kezével fog okozni. Amikor kellően nyálasak lettek az ujjai – és kiszórakozta magát – kiveszi a szádból, az alkarjával magához ölel a derekadnál, egy ujjal pedig elmerül benned. Amikor már inkább lát élvezetet a szemeidben és hall a hangodon, akkor követi a második ujja is. Nem finomkodik különösebben, olykor kifejezetten beléd mar, de figyel rád. Hogy élvezd és hogy ne bántson.

Hamarosan az ágyra lök. Pont ugyanúgy, ahogy álmában tette. Vagy mondjam inkább, hogy álmotokban? A te álmodban? Valószínűleg ez nézőpont kérdése. Eléd áll, ha pedig magadtól nem látsz munkához, akkor a hajadba markolva húzza rá a tökéletes ajkaidat a merevedésére. Bőven hagy neked mozgásteret. Ő irányít, de azt akarja, hogy te is aktív részese legyél a játéknak. Imád téged.
De nem hagyja, hogy befejezd, amit csinálsz. Megfordít és előre lök, hogy négykézláb várd őt. Megsimogat a farkával. Nem mélyed el benned azonnal. Hallani akarja, hogy készen állsz-e. Ezen a ponton gondolkodásra vagy kihátrálásra azonban nem kapsz sok időt. Érezheted, ahogy erős nyomás és fájdalom árad szét a testedben. Gyönyör és kín. A szavaival, a hátadon hagyott édes csókokkal nyugtat és biztat arra, hogy lazulj el, elvégre csak úgy fog menni. Hagyja, hogy valamennyire megszokd őt, de tudja, hogy még így is fájni fog. Jó eséllyel még holnap is érezni fogod. Az ő gyengédsége sem tart sokáig. Egyik kezével a lapockáid közé tenyerel, hogy lenyomjon a matracba, a csípőd azonban nem engedi el az ő magasságából. Önzőn mozog benned, megőrjíted a hangoddal, a látványról nem is beszélve. Ahogy az ágyneműt markolod, ahogy bele fúrod a fejed. Gyönyörű vagy. Az érintéseivel is a magáévá tesz, hol beléd mélyednek az ujjbegyei, hol simogatóan kényeztet velük. Ki tudja mennyi idő múlva, mélyen beléd élvez, de téged nem enged elmenni. Még nem. Kihúzza és megfordít, hogy a szájával fejezze be a kényeztetésedet. Egy újabb kör vodka, és kezdhetitek elölről. Ameddig csak bírod. Ameddig nem könyörögsz, hogy elég. Onnantól viszont elképesztően figyelmessé válik, és gyengéddé a csókjaival. Mert jófiú voltál. És mert fontos vagy neki.

Nem mondja el, mert nem érzi magát elég bátornak ahhoz, hogy elmondja, teljesen nyíltan, mire lenne hajlandó, ha Te kérnéd vagy inkább utasítanád. De talán jobb is így, mert van ebben valami izgalmas: a felfedezésben. Mert érzi, hogy más vagy vele, az a puhaság folyton ott van, amikor vele vagy, és ezzel tisztában van. Csak azt nem tudja, miért éppen neki szól minden, mi az, ami ennyire felcsigáz téged vele kapcsolatban, hiába is elemezgette már utólag a beszélgetéseiteket, a mozdulataidat. Valahogy mindig azt gondolta, neked azért igazán jó partner a nővére, mert hasonlóan kemény, mint Te. De mostanra elbizonytalanodott ebben. Tulajdonképpen nem is akarja elfogadni, hogy Anuskával vagy, mert magának akar, bár talán még nem is tudja, mivel jár mindez. Érdekli? Nem igazán. Az sokkal inkább foglalkoztatja, amit most művelsz vele. Különösen az, amikor a nyakához hajolsz, a puha ajkaidtól, a forró lélegzetedtől újra felnyög, oldalra billenti még jobban a fejét, hogy helyet adjon neked, a hasában gyűlő melegség egyre nő, lassan szivárogva szét a testében, kéjes bizsergéssé válva. Aztán felkiált, de csak csendesen, a fájdalom átcikázik rajta, tudja és érzi, hogy nyoma marad rajta, és azt is, hogyha holnap belenéz majd a tükörbe, fényes nappal, minden részlet eszébe fog jutni erről az estéről.

Szó nélkül kel fel a padról és indul utánad, csak hagyja, hogy bevezesd, hallja az ajtó csapódását, a zár kattanását, egy pillanatig szinte feszengve áll, téged bámul, ahogy vetkőzni kezdesz. Aztán valahogy ő is ezt teszi - igen, valahogy, mert érzi rajtad, ezt akarod tőle, de van benne bizonytalanság is. Őszintén fogalma sincs mit kellene csinálnia… és őszintén nem gondolta, hogy ez az este veled, idáig fog fajulni. De mire megfordulsz már nincs rajta semmi, és ahogyan végig méred egészen zavarba jön, amit talán látsz is rajta, abban mondjuk eléggé biztos, hogy nem fogsz vele foglalkozni. A tekintete végig simogat, van benned valami egészen veszélyes, amitől összeszorul a torka, ugyanakkor nem akar elmenekülni előled. Csak némán áll, a szoba közepén, és megvár téged, az ajkai elnyílnak, amikor az ujjaid a torkának feszülnek, érzi, ahogy kiszárad a szája. Egész testében megremeg, amikor összeér a testetek. Elképzelte már ezt néhányszor, az álmod előtt is, de ez mégsem egészen olyan, mint a fantáziája. Ez most valóság - és mégis olyan szürreális a számára, hogy elgondolkodik rajta, nem álmodik-e most éppen ő. Tenyerei az oldaladra csúsznak, öntudatlanul simítanak végig a bőrödön kitapogatva az izmaidat a hasad felé, a mellkasod vonalán, amikor végre megcsókolod, meglepően puhán és gyengéden, amibe egy picit bele is feledkezik, szinte olvad az ujjaid alatt, hogy aztán finoman végig karistolja a fogaival az alsó ajkaidat, nekifeszül a bőre a tenyerednek, amely a nyakán pihen. Nem tudja, mit akarsz, nem tudja, mibe fog belemászni, de a határait akarja feszegetni, azonban ehhez rád van szüksége, mert új neki minden, pont úgy érzi magát, mintha még soha nem feküdt volna le senkivel sem, úgy érzi, azzal a pár lánnyal szerzett tapasztalata mit sem ér itt és most, és biztos abban, hogy a bizonytalanságát Te is érzed, ugyanakkor azt is, hogy mennyire akar. Szóval mit akarsz Ilya? Most csak ki kell mondanod - lehet, máskor is csak ennyi az egész, de ez Yurijt ebben a pillanatban se nem érdekli, se nem számít neki.

Csupa meglepetés vagy. Valóban baromi erkölcstelen, amit műveltél, de hogy a te Ilusodnak ezzel fikarcnyi problémája is lenne? Épp ellenkezőleg. Hidd el, jobb így, hogy egyelőre elképzelése sincs arról, hogy milyen hatalommal bír feletted, hogy mi mindent hajlandó lennél megadni neki, átadni neki magadból. Idővel bizonyára ki fogja majd tapasztalni, hogy hogyan és meddig mehet el, hogy mennyire függsz tőle, és ki is fogja ezt használni, de nehogy már a könnyebb – és unalmasabb – úton legyen átnyújtva neki a kicsi szíved és tested piros masnival átkötve. Jobban szereti, ha valamit elvehet, mintsem megkaphat. Legalábbis általában így van. Te persze megint egy másik témakör vagy, feléd sokkal gyengédebben fordul, óvatosan jár körbe, és még ő sem biztos benne, hogy ez miért is van. Majd talán idővel.

A nyögésed nyomán nagyot dobban a szíve és szívesen végig nyalná az ajkaidat, hogy aztán egy csókkal intsen némaságra, de ennek nem adja jelét. A szigoron kívül nincs semmi más az arcára írva. Az elsötétült tekintet, nos az már más kérdés. Az többet mond ezer szónál. Miután elfordítja a fejed és a füledbe duruzsolja azokat a szavakat, enyhülni kezd a szorítása, de az állkapcsodat továbbra sem engedi el. Az ajkaival viszont a nyakadhoz hajol, odaszuszogva szívja be a finom illatodat, hogy aztán kínzó lassúsággal csókolja meg a puha bőrt. Újabb és újabb apró, cirógató csókot hagy ott, hogy aztán egy fájdalmasabb harapás váljon belőle, ahol meg is szívja a bőrt. Holnap biztosan nyoma marad. Most az övé vagy és ő meg akart jelölni. Csak ezután enged el, gyengéden fordítja vissza magára a tekinteted, már a félhomályban, figyel téged, de még mindig nem csókol meg.
- Gyere. – Suttogja feléd. Kézen fog, feláll, a másik kezébe veszi a vodkát, hogy visszamenjetek a hálóterembe. Odabent hallani, ahogy az akarata alatt kattan az ajtó zárja, és csapódik az erkélyre vezető ajtó is. November eleje van, csak nem képzelted, hogy odakint fog elmerülni benned a hidegben?

Odabent nem szól semmit, egyszerűen vetkőzni kezd. Leveszi a Hilfiger dzsekijét, kibújik a pulóveréből, azzal együtt a pólójából is. Rád sem néz. Azt akarja, hogy legyél jófiú. Hogy tedd a dolgod magadtól. Félmeztelenül sétál a kandallóhoz, begyújtja, hogy kellemes meleggel és erotikus fénnyel töltse meg a szobát. Csak ezután fordul feléd. A tekintete falánk, éhes… önző. Mégis van valami puha abban, ahogy téged vizslat. Ott van a szemeiben, hogy a sajátjának tekint, hogy te most az övé vagy. De valahol az is, hogy fontos vagy. Hogy bántani akar, de nem úgy igazán akar bántani.
Csak azután siklik le végül a figyelme a merevedésedre, hogy alaposan szemügyre vegyen, miután már kigyönyörködte magát a vonásaidban. Tudod, van benned valami földöntúlian szép. Persze nyilván tudod, ha nem így lenne, akkor nem azt posztolnád instára, amit. Bazdmeg, hogy te milyen kívánatos vagy. Ő is levetkőzik, és álló farokkal sétál oda hozzád. Olyan közel, hogy összeérjetek. A tenyerét a torkodra simítja, a hüvelykujjával a bőröd cirógatja, ahogy odahajol és végre megcsókol. Minden érintése olyan gyengéd, mégis olyan fenyegető. Hisz azt teszi, amit mindig. Játszadozik veled.

Ha őszinte akarna lenni, akkor bevallaná, hogy nem tudja, miért mondja meg neked ilyen “nyíltan” mit is művelt - és miért nem? Nos, baromira erkölcstelennek tartja, és korábban sosem fordult meg a fejében, hogy erre használja az egyedi képességét… aztán jöttél Te, és kurvára nem tudott ellenállni neked. Olyan falakat döntöttél le benne minden gond nélkül, melyekhez más hozzá sem fért, még a nővére sem. És tudod először ez megijesztette, mostanra viszont csak tisztán felizgatja. Akarja, hogy irányítsd, hogy megmondd neki mit tehet meg - akar téged, méghozzá olyan elemi erővel, amiről korábban nem is tudta, létezik. Nem akar törődni a fájdalmas valósággal, amiben nem kaphat belőled egyetlen falatot sem, és ezért tette, amit tett. Beléd akart kóstolni, mert remélte, hogy figyelni fogsz rá. Mert látja, tudja, hogy Anuskával nincs semmi érdemi köztetek, a nővérével sosem bánsz olyan édesen, mint vele, soha nem kérsz tőle… bár nem ámítja magát, ő azt szeretné, ha utasítanád. A sok perverz gondolata mögött ez az egyetlen dolog, ami konzekvensen jelen van.

Elkapja az állán lecsorduló vodkát, de érzi, hogy az ital egy része a pólója alá szökik, nem számít, most ez érdekli a legkevésbé, olyan erősen dübörög benne, hogy meggyónjon neked. Akarja, hogy tudd; akarja, hogy tudd, milyen nagyon függ tőled - legalábbis bizonyos szinteken mindenképpen így érzi; akar téged. A meglepettség az arcodon azonban elárul neki: nem tudtad, csak blöfföltél, ő pedig kiterítette a lapjait. De tudod, nem bánja, veled szemben nincs esélye nyerni, nincsenek ilyen illúziói, ez azonban nem zavarja, mert nem akar föléd kerülni - ami azt illeti, a szó legszorosabb értelmében is alattad akar lenni… De a vallomásával a labdát is feldobta neked, és nagyon kíváncsi, mihez kezdesz ezzel. Lecsapod? Hirtelen mintha nagyobb lenne a csend, neszekké zsugorodnak a körülöttetek lévő zajok, és a gyér fényben látja Yurij, ahogyan a szemeid kékjei elsötétülnek. Nem tehet róla, de ettől elnyílnak az ajkai, meg attól is, amint kimondod azt a néhány szót. Simogatják őt ezek, mert tudja mennyire megdöbbentett téged, amire képes volt: általában túlságosan jófiúnak nézik, és nem gondolják úgy, hogy lenne benne valami extra. Pedig nagyon rossz tud lenni… le se tagadhatná, hogy a Vronsky klán tagja.

Minden mozdulatodat figyeli, és élesen szakad ki belőle a levegő, ahogyan az ujjaid megindulnak felfelé rajta, csak egy kicsit mozdul bele, pont annyira, hogy még inkább a kezedbe simuljon, minden ponton, ahol érinted. Felnyög, amikor elkapod az állkapcsát és magad felé fordítod, de tulajdonképpen élvezi. Kurvára élvezi. Felizgatod ezzel, talán nem is tudod mennyire nagyon.

A légzése elmélyül, miközben olyan erősen tartod őt, hogy mozdulni sem tud, és nem is akar, kíváncsi mit akarsz tenni vele, kíváncsi, mit ért el nálad, mert jelen pillanatban a némaságodból még nem tudja eldönteni, elrontott-e mindent vagy éppen ennek ellenkezője fog történni? A köztetek egyre hevesebben szikrázó levegőből persze van sejtése, de nem akarja beleélni magát, hogy valami olyasmi történik majd, mint az álmodban, mert azért kicsit tart attól, félreértette a szándékaidat és a viselkedésedet. Szaggatottan, remegve szívja be a levegőt, amikor olyan közel hajolsz hozzá, és a vaskos ajkaid az övéit érintik - olyan puhák és forrók, és ő annyira szeretne utánuk kapni, elveszni bennük, de Te nem hagyod neki. Aztán felszisszen, inkább kéjes nyögésre hasonlít a hang, amit hallat, amikor elfordítod a fejét, és a szavaidtól, a forró leheletedtől megborzong - tudod Te milyen kibaszott kemény lesz ettől? Hirtelen zuhan rá aztán, mit is mondtál valójában, és meg akar szólalni - persze nem ellenkezni akar -, de mégis mit mondjon? Hogy csináld? Dugd meg, dugd amíg úgy nem ítéled meg, hogy megkapta, ami jár neki, azért, amiért belemászott a fejedbe, és megzavarta az álmodat? Nem képes kinyögni persze semmit, bennakadt minden hang, helyette csak eloltja a lámpát - nem azért, hogy ne láthasson téged, bár a kék szemeid szinte világítanak, hanem hogy még véletlenül se figyelhessen fel rátok más. - Csináld! - aztán ez az egy szó rekedten bukik ki belőle, éhesen és mohón, borzong az ujjaid fogságában, és semmi másra nem tud gondolni, csak arra az édes “fenyegetésre”, amit az imént tettél. Kurvára felizgattad, talán nem is tudod mennyire kemény, és mennyire kényelmetlen már neki a farmerja. Kurvára nem érdekli, hogy a nővére vőlegénye vagy, mert most az övé leszel, vagyis hát inkább ő lesz a tiéd, de tudod, bármikor vállalná, hogy azt művelj vele, amit csak csak akarsz. Minden idegszála rád figyel, olyannyira, hogy a szapora légzésétől emelkedő és süllyedő mellkasát leszámítva meg sem rezzen, mert most Te vagy a főnök.

Feltűnik neki, hogy a kérdése érdekes hatást vált ki. Miért van olyan érzése, hogy bűnös vagy? Figyelmesen követi a vodka útját, ahogy lefolyik az álladon, végig a nyakadon, már-már beszaladva a felsőd alá, ha idejében el nem kapod. Ha az állatias éhséggel megtelt tekintetét most nem is figyeled, így, hogy ilyen közel van, biztosan hallhatod azt a mélyről jövő, eltéveszthetetlen jelentésű sóhajt. Főleg így, hogy a cseresznyés nyalókától – amit nem rég szopogatott el – még mindig olyan kellemesen édeskés lehelete forrón cirógatja a bőrödet.
Még mindig alábecsül. Elképzelése sincs arról, hogy milyen intenzív érzelmeket vált ki belőled. Megkapirgálja az álomjárás felszínét, miközben annyira nagyra van magával. Hogy eljátszadozhat veled, és jó esetben talán igaza van. Annyira biztos benne, hogy a markában fog tartani. És amikor kiderül, hogy nem, hát azon kívül, hogy megakad a torkán a tény, egy kicsit azért még jobban beléd szeret.

A fene nagy magabiztosság néhány másodpercre kámforrá válik, ahogy meglepetten szalad fel a két csini szemöldöke a homloka felé. Látni az értelemmel vegyült értetlenséget a kék szemekben, ahogy forognak az agykerekei és próbálja feldolgozni, hogy mi is történik most. Kicsit el is távolodik, ahogy kihúzza magát ültében, ahelyett, hogy közel legyen hajolva, mint eddig. BITCH SAID WHAT? Hát már nem azért, de már csak ezért az arckifejezésért is megérte minden. Ilyát nem sűrűn látni így, sőt. Mégis bizarr, perzselő szikrák futnak köztetek végig a levegőben, ahogy hirtelen mintha minden elnémulna. A bentről jövő zene, a kertből felhallatszódó nevetgélések, vagy a fák susogása. Csak te vagy, és ő. Aztán egészen hamar megemészti és döntésre jut, ahogy közben a figyelmével simogatott, különösen az ajkaidat, ahogy te az övéit. Egy biztos, megváltozik a tekintete. Elsötétülnek a szemei. A viharfelhők pedig nemhogy gyülekezni kezdenek feletted, hanem egyenesen a torkod köré fonódnak.

- Nem gondoltam, hogy megvan benned. – Hűvösen, mégis olyan izgatóan ismer el. Tényleg elismerés van a hangjában, a tekintetéből ezen a ponton viszont aligha lehet még bármit kiolvasni. De ne aggódj, annak is mindjárt eljön az ideje. Adj neki néhány percet, had eméssze meg, mi is történik éppen, és mit vallottál be. Hiszen akár vérig is lehetne sértve! A legtöbben nem reagálnának rá túl jól, ha valaki bemászna az álmukba, ahol szinte semmilyen kontrollal nem rendelkeznek azon kívül, hogy mennek az ösztöneik után. Valamilyen értelemben minden a te kezedben volt. Kicsit olyan ez, mintha addig itatnál valakit, hogy megdughasd, hogy már ő is azt hiszi, akarja. De a te Iluskádnak – vagy mondjam inkább, hogy a nővéred Iluskájának? – esze ágában sincs ilyesmi. Kurvára tetszik neki, hogy képes voltál idáig elmenni, ráadásul ilyen aljas módon. Érdekes módon alig egy hétre rá, hogy ő a pöcséről küldött neked képeket. Ejnye bejnye, kiscica.

Elveszi tőled a vodkát, amikor neki kínálod, de nem iszik belőle. Úgy döntött, elég volt. Tőled akar tovább részegedni, nem az italtól. A szemeit egy pillanatra sem szakítja el rólad, miközben az üveget leteszi a másik oldalára, a könyv mellé, csak kicsit távolabb, nehogy fellökje.
Mozdul, úgy ültében kicsit még inkább feléd fordul, a karját leveszi a válladról, csak lazán megtámaszkodik a pad háttámláján mögötted. A másik tenyerével végig simít a belsőcombodon, szívtelen módon kerülve ki az érzékeny pontodat, mielőtt valós örömöt okozhatna. A kezei végül az állkapcsodon állapodnak meg, ahogy satuba szorítja az ujjaival és még inkább maga felé fordítja a fejed. Figyeli a gyönyörű ajkaidat, kicsit elmerül a bőröd tökéletességében, a szeplőkben az orrodon, majd odahajol, azt hihetnéd, hogy meg fog csókolni, de nem teszi. Fájdalmasan közel kerül, ügyelve rá, hogy meg se moccanj, hogy a jelenlétével tornyosuljon föléd, te pedig úgy érezd magad, mint egy pici bolyhos nyuszika a vadász fegyvercsövével szemezve. Éppen csak megcirógatja az ajkaidat a sajátjavaival, de mielőtt élvezni kezdhetnéd, hirtelen és erőszakosan fordítja el a fejed a másik irányba, ő pedig a füledhez hajol, hogy forrón búgja bele. – Addig foglak dugni, amíg már könyörögsz, hogy abbahagyjam. – Tessék, itt a válasza arra, hogy élvezte-e.

A köztetek pattogó szikrák folyton vonzzák, és mint mindig, most is rajtad tartja a pillantását állandóan, a szeme sarkából az ajkaidat fürkészi, amik olyan szépek, buják, hogy folyton csókolni szeretné őket. Mindez azért zavarba ejtő a számára, mert bár korábban is vonzódott pasikhoz, de sohasem volt valójában tapasztala velük, és Te vagy az első, akinek nem tud ellenállni. Ezért is mászott bele az álmodba - Te vagy a tiltott gyümölcs a számára, és egészen úgy érzi, sóvárog utánad, különösen olyankor, amikor ennyire közel vagytok egymáshoz. Meg amikor így mosolyogsz, mert egészen édesnek találja a vonásaidat, és kifejezetten sajnálja, hogy a legtöbb esetben morcos vagy.

Nem válaszol, mert ismer már annyira, hogy tudja, nem akarsz igazán valaszt kapni, de ahogy rád néz, abból tudhatod, hogy egyetért veled: ez most nem a megfelelő hely és idő az olvasásra, de ez miattad van - melletted nem is akar olvasni, eszében sem jut visszakérni a könyvet, amikor magad mellé teszed, még csak utána sem néz. Te jobban sokkal jobban érdekled, mint mindig. És a veszélyes mosolyodtól kellemesen megfeszülnek az izmai, melegség költözik a hasába. Elveszi tőled a vodkás üveget és éppen akkor húzza meg, amikor felhozod, a nővére a képességeiről beszélt, mármint Yurij képességeiről, és ettől megremeg a keze, abban a vodka, amit talán észre sem veszel, de azt biztosan, hogy a pia lecsorog a szája szélén az állán a nyaka felé, ő pedig próbálja a kézfejével letörölni azt. Az első gondolata, hogy baszd meg Anuska!, a második meg az, hogy baszd meg Ilya! - érzi, ahogyan sarokba szorítod szép lassan, mint valami ragadozó, és tudod, ettől az egésztől Yurij nem megijed, hanem felizgul, mocorog is egy kicsit. Tudja, hogy tudod. Vagy legalábbis sejted. Miközben az üveget szorongatja, azt mérlegeli mihez kezdjen, mert letagadhatná, amit kérdeztél, úgy se tudsz semmit a képességeiről, mondhatná, hogy nem képes fizikai reakciók kiváltására, vagy hogy sosem próbálta… de közben meg RÓLAD van szó. És olyan nagyon kíváncsi, hogy élvezted-e… meg arra, mit mondanál, ha megtörténne, ami az álomban is.

- Még nem ismerem minden trükkjét - kezdi, bevallva egyáltalán a képessége létezését, és tulajdonképpen az álomjárással nem is hazudott olyan sokat, mert tényleg nem ismerte ki minden részletét a dolognak, még azzal is csak kísérletezett rajtad, hogy mit tud elérni nálad. Sejtelmes mosoly kúszik az arcára, és meghúzza újra az üveget, ezzel is húzva az agyadat. Nem sieti el, bár zavarban van - most örül, hogy már bevodkázott még azelőtt, hogy megtaláltad volna. - Élvezted? - a tekintetét rád függeszti, az ajkaidra, aztán vissza az íriszeidbe, az ajkai kissé elnyílnak, és feléd nyújtja a vodkát, lassan szívja be a levegőt, majd beharapja az alsó ajkát. Tudja, hogy tudod, és azt akarja, hogy biztos legyél benne, nem véletlen volt az az álom. És tudja, az is nyilvánvaló lesz végre számodra, mennyire vonzódik hozzád, mennyire szeretne megcsókolni, és hogy mennyire nem érdekli, nem szabadna még csak gondolnia sem erre.

Jól érzed, tényleg van benne valami puha, ami csak neked jár. Mert ugye a keményet odatolhatja bárki képébe, oda is szokta, de te… te mást hozol ki belőle, és mindezt úgy, hogy látszólag egyikőtöket sem érdekli a másik. Legalábbis nem úgy, ahogy nem szabadna. Pedig ugye téged is úgy szokott fojtogatni a köztetek lévő feszültség, mint ahogy őt? Mondd, hogy igen. Ó várj, nem is kell mondanod, hisz már ’’elmondtad’’ neki. És erre mindjárt rá is tér, de előbb még kerülget és kóstolgat egy kicsit. Nézd, milyen gavallér, nem csap egyből a közepébe, előbb inkább körbe nyalogat a tompa figyelmével.

Lereagálná valami tőle megszokhatott baromsággal azt, hogy a könyvek nem harapnak, de ahogy rád pillant, sokkal inkább elvonja az a figyelmét, ahogy elneveted magad. Ez pedig neki is mosolyt csal az arcára. Úgy mosolyog rád, ahogy szinte senki másra nem szokott, a kék szemei pedig előbb az ajkaidon állapodnak meg, csak utána néz fel a szemeidbe, mielőtt ismét megvonná tőled a figyelmét, hogy belelapozzon a borzalmasan száraznak tűnő olvasmányba. Egyébként nem szándékosan ’’titkolja’’, hogy mennyire művelt, szimplán csak észrevétlenné törpül a dolog az általános parasztsága és megnyilvánulásai mellett. Leginkább annak tűnhet fel, akivel nyugisan és hosszabban elbeszélget. Vagy mondjuk neked. Mert neked ugye fel szokott tűnni egy-egy iszogatáson, amikor a többiek valami hülyeségen vitáznak már tíz percre, mire Ilya a teljes érdektelenségből kidugva a fejét megszólal a söre mögül és elmagyarázza, hogy ez hogyan is van, mert nem tudja tovább hallgatni a baromságokat, aztán meg felpattan és elvonul, mert mindenki mekkora idióta. – Érdekes téma. – Válaszol őszintén, miközben visszanyújtja neked a könyvet. – Az egyetemen én is olvastam róla. De tényleg ez a legjobb hely és idő? – Kissé fentebb szalad a szemöldöke, de láthatóan nem vár választ a kérdésére, mert ő szimplán eldöntötte, hogy a válasz nem.

- Figyelj csak. – Veszélyes mosoly ül ki az arcára a könyvtémát követően, ahogy ismét átdobja a válladon a karját, ezzel a mozdulattal pedig valahogy különös erotika költözik a levegőbe. Közben a vodkás üveget is visszaadja neked, hogy igyál. – A múltkor Anastasia két csík között véletlenül elkotyogta, hogy képes vagy álmokba belépni. – Tulajdonképpen nem mondott semmi konkrétat, egy gyerekkori félemléket osztott meg futólag, amiben fél szóval benne volt ez is, másnak talán fel sem tűnt volna, de Ilya sajnos mindig túl jól átlátta az összefüggéseket. Ugye tudod, hogy hova fog kilyukadni? Pedig nem fogja kimondani, szándékosan játszadozik veled. Akarja, hogy tudd, hogy tudja. Legalábbis sejti. Nincs rá bizonyítéka, de ha jól sejti, akkor ki fog bukni a dolog, ha meg téved, akkor nem fogsz megtudni semmit az álmáról, csak furcsa célozgatások lesznek belőle. – Lenyűgöző képesség. És tudod el is gondolkodtatott. Vajon képes lennél valós fizikai reakciókat kiváltani valakiből, akinek belépsz az álmába? Mondjuk, ha álmában nem hagyod levegőhöz jutni… akkor megfullad? – És ha álmában kielégíted, akkor ténylegesen elmegy? Mert ő elment ám, aztán lehetett ágyneműt cserélni. Van ez a jószokása, hogy meztelenül alszik.

Ideális esetben vagy nem lenne annyira odáig érted vagy elküldene a picsába, amiért szórakozol vele. De a helyzet nem ideális… legalábbis nem józan ésszel felfogható módon. Ennek ellenére Yurij legalább annyira szereti azt a folyamatos évődést, ami köztetek van. Nincs ebben igazából semmi sem, legalábbis úgy gondolta nagyon sokáig, hogy csak egyszerűen ilyen vagy, meg hogy maximum egyetlen alkalomról lenne amúgy is szó, de aztán bekerült a képbe a nővére, és akkor letett mindenről. Mert lehet hogy Te leszarod, de ő meg kurvára nem. De aztán minden alkalommal mikor beszéltek és különösen mikor találkoztok van benned valami puha, ami úgy tűnik, még Yurijnak is, hogy neki szól és csak neki, és ettől azért nagyon könnyen elveszti a fejét. És az ilyen húzásaid után érkező perverz képeidre már nem tud nem reagálni - van neked fogalmad, mennyire kíváncsi rád meztelenül, nem csak azon a hülye képen, hanem életnagyságban is? Meg hogy hányszor nézegette már? Tönkre fogod tenni, és ő tudja, és ezzel együtt vágyik rád. De csak messziről, megtartva a két lépés távolságot, legalábbis nagyon igyekszik így tenni, azonban melletted kibaszott nehéz úgy viselkedni, mintha nem is venne tudomást rólad, hisz a figyelmét az első pillanattól fogva megnyerted magadnak…

- Tudod, a könyvek nem harapnak - neveti el magát a mély döbbenetedre, és úgy tesz, mintha nem tudná, hogy amúgy mennyire sokoldalú vagy és olvasott, sokkal olvasottabb mint ő valószínűleg. Néha arra gondol, csak előadod magadat, hogy ne kelljen mindenkivel szóba állnod, mint neki, aki sokszor túl kedves és udvarias az emberekkel.

Aztán hirtelen túl közel kerülsz hozzá, de ezen alig lepődik meg, már megszokta, hirtelen jelensz meg a privát szférájában, és bár először kurvára zavarta, most ahogy átkarolod a vállát, belelazul ebben a mozdulatodba a padon. Szeret veled kettesben lenni, szereti, amikor ilyen közelről figyelhet téged, az íriszeidet, az összes apró vonásodat. Csendesen válaszol, a hálózatiságról olvas, egyetemleges összefüggésekről a világban, amik eddig fel sem tűntek neki, és a hangján hallani, mennyire érdekli ez az egész, de nyilván téged kevésbé. Aztán jön az újabb kérdés, miután meghúztad az üveget, amit feléd nyújtott, és egészen megbűvölten figyeli a mozdulatodat. Amikor a tekintetek újra találkozik, zavarba jön, és pillantását a kert felé fordítja, úgy válaszol már.

- Nem sok kedvem volt ehhez a bulihoz, de Anuska ragaszkodott hozzá, ezért vagyok most itt egyedül… illetve most már veled - halványan, kicsit cinkosan mosolyog rád, ebben az egy apró mosolyban pedig minden benne van, amit nem akar és nem mondhat ki. - És igen, olvastam, az egyetemen van egy választott kurzusom, ami nagyon érdekel, szerintem már meséltem neked róla, és ott foglalkozunk a hálózatelmélettel is - a könyv felé bök, de valószínűleg anélkül is összerakod az egészet. Főleg hogy tényleg mesélt neked már erről az egészről, és egyszer egészen elveszett az ecsetelésében, de Te végig hallgattad, mégha nem is érdekelt. Ám ott van még valami: hogy mennyire odáig van attól, ahogy őt figyeled - de ezt nem mondja ki hangosan, mert akkor lehet nem merne többet a szemedbe nézni.

Megérzi, ahogy édes kis libabőr fut végig rajtad, ezért is simít végig a bőrödön cirógatóan az ujjbegyeivel, amikor megkerül téged meg a padot, hogy lehuppanjon melléd. De amikor megérkezik, nyoma sincs a tekintetén semminek, ami az imént történt. Szereti a kapcsolatotokat. A kimondatlan huzavonát. Hiszen nincs köztetek az égvilágon semmi, soha nem is volt. Na de akkor miért is van olyan érzése mindkettőtöknek, mintha lenne, mintha tilosban járnátok minden alkalommal, amikor egy levegőt szívtok? Ugye, ugye. Egyébként a helyedben magasról szarna rá, hogy ki kinek a vőlegénye meg a menyasszonya. Ő akar téged, te akarod őt, dugtok egy jót, számára ez az esetek többségében ennyire egyszerű.

De tudod, veled nem az. Még neki sem. És nem is akarja, hogy egyszerű legyen. És tudod, vannak időszakok, amikor sokkal többet üzizget veled, mint a nővéreddel teszi. Általában akkor keresik egymást, ha akarnak valamit. Neked küldi el hajnal kettőkor a nagyon vicces mémeket, tőled kérdezi meg néhanapján tök random, hogy ’’mizu’’, amire ő mindig kifejtős választ vár és az érdekli, hogy mi van veled, mit ettél reggelire, mit csináltál aznap, milyen kedved van, és még sorolhatnánk. Azt most hagyjuk, hogy a múltkor – még az erotikus álom előtt – egy igencsak kívánatos dickpicet is kaptál. Aztán kaptál még egyet, amiben benne volt ő is, a kitesizett felsőtestével, meg azokkal a csókolni való ajkaival. Csak hogy érezd, hogy nem véletlen volt. Meg sem próbálta előadni, hogy véletlen lett volna. És tudta jól, hogy milyen helyzetbe hoz ezzel. Tudta, hisz ismer, hogy úgysem mondanád el a nővérednek, mert olyan kis lelkiismeretes vagy és hát hol mondanál te ilyet, hogy a vőlegényed miket küldözget nekem?

- Hát ja. De mondjuk szerethetnéd majd a nyugit úgy hetven évesen. Duhhh. – Folytatná még ő az életviteli tanácsadást, de a figyelmét eltereli az, hogy észreveszi, mi is történik. A homlokát ráncolva nézi a könyvet, majd fel rád. – Te olvasol? – Kissé szánakozva neveti el magát, legalábbis a feje csóválása és ahogy a cigarettájába szív erről árulkodik. Veled mégis sokkal gyengédebben bánik, mint másokkal. Mástól úgy kérdezte volna, hogy ’te-ilyenkor-olvasol-bazdmeg?’ sokkal lenézőbben. Pedig tudod jól, hogy mennyire eszes és intelligens fiú ott valahol a felszín alatt. Most végzett a Columbián.
Amikor az üveget nyújtod felé, ő a könyvet veszi el tőled. A túlsó lábát felhúzza a padra, hogy a térdén támaszkodjon az alkarjával, ahogy a könyvet maga elé nyújtva tartja, a másik karjával meg átkarol téged. Nem újdonság tőle, hogy bárki intimszférájába bemászik, velük így működnek a dolgok. – Mit olvasol? – Telekinézissel belelapozgat a könyvbe, majd egy perc és a magyarázatod múltán leteszi a másik oldalára, és úgy ültő helyében egy kicsit feléd fordul. Közben a cigarettájának is a végére ér és most már elfogadja a vodkát, amit szégyentelen módon húz meg.
- Mizu? – Ezt a kérdést már egészen szofisztikáltan teszi fel. És pont úgy, ahogy mindig. Pont úgy, amikor tudatja veled, hogy a részletekre kíváncsi. Hogy mindenre kíváncsi. Hogy Rád kíváncsi.

Anuska miatt volt itt - tulajdonképpen Te miattad jött… kurva szar alak, ezt be kell látnia, legalább magának. De az is igaz, hogy leginkább önmagának kell elszámolnia a bűntudattal, nem másnak, magának kell tudnia, meddig éri meg elmenni, nem másnak. Elvégre néhány gondolatról van szó, meg egy elcseszett álomról, amibe nem is kellett volna belemásznia, de olyan ellenállhatatlan vágyat érzett, olyan kibaszottul kíváncsi volt, és mennyire rohadtul élvezte, amit műveltél vele az álmodban. Tulajdonképpen miattad jött, de miért is? Az egész egy múló szeszély, annak kell lennie, még ha beléd is zúgott egy kicsit, mert a nővére vőlegénye vagy. Tudod, hányszor mondta el ezt magának azóta, csak hogy tudatosítsa mennyire nem lenne szabad eljátszania a gondolattal, hogy újra az ágyra lököd? És tessék! Már megint itt tartunk… reménytelen. Bár Anuskát ismerve tulajdonképpen… ezt a mondatot még gondolatban sem akarja befejezni, így inkább elengedve a bulit, elindul az emeletre egy üveg vodkával, meg a táskájával, és tudja, senkinek sem fog hiányozni. Valószínűleg neked sem, mert hát lássuk be, nem ugyanabba a kasztba tartoztok… Yurij mindenképpen ezt gondolja. Pedig nagyon szeretné, ha éppen Te hiányolnád, csak egy egészen kicsit.

Olvas. Az legalább eltereli a figyelmét, rólad, ahogy őt szoktad nézni, mindenről. Egészen bele is feledkezik a könyvbe, így amikor kinyílik az ajtó összerezzen, de nincs ideje, hogy megforduljon. Ennek ellenére tudja, érzi, hogy Te vagy, és tulajdonképpen kurvára meg van döbbenve. És ahogyan az ujjad végig simít a bőrén, forró libabőr fut rajta végig, érezheted is talán, ahogy a kis pihék égnek állnak, belőle pedig kibukik egy halk, nyögés, ami a körülöttetek feszülő viszonylagos csendben szinte kiáltásnak hat. Próbálja eltüntetni a zavarát, de tudod ez kibaszottul nehéz, mert rólad van szó, és hát már megszokhattad, hogy olyan szégyenlősen reagál… nem úgy mint a nővére, ebben rohadtul nem hasonlítanak Anuskával. Yurij visszafogott és jól elvan magában is, és talán ezért is szórakozol olyan nagyon jól, amikor a párás tekintettel őt méregeted, mindig úgy érzi, hogy szinte felfalod - mondd csak, jól gondolja, hogy így van?

Kissé zavart pillantással nézi végig, amint leülsz, soha nem kérdezel hasonlót sem, biztos benne, hogy azt sem kérdeznéd meg, hogy megdughatod-e - amire nyilvánvaló a válasz, de milyen szerencse, hogy nem tudod, köze van az álmodhoz neki is, és nem csak mint szereplő.

- Tudod, hogy én szeretem a nyugit - vonja meg a vállát, az ölébe teszi a könyvet, a vodkás üveget meg feléd nyújtja. Oké, szereti a nyugit, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretné a vodkát, meg ne érezné jól magát társaságban. Mondjuk most pont nem hiányzik neki egy csapat kanos veletek egykorú suhanc, éppen elég vagy neki Te.

Ritka jelenségnek mondható a telihold a holtak éjszakáján, ezt pedig tegnap a koven is megünnepelte a szerteágazóbb mellékeivel. Ilyen meghívott volt néhány politikus, és persze Vronsky-ék is. A nívós vacsora után a holdfénnyel megvilágított tisztáson tartottak kétes és hátborzongató szertartásokat, a társaság harmada csuhát viselve. Hiszen számos publikus életet élő személy igyekszik elkerülni az azonossága felfedését. A Rasputin koven egyenesági leszármazottjaként Ilyának ilyesmire nem volt szüksége, hiszen mindenki tudja, hogy idővel ő lesz a soron következő családfő. Főként így, hogy az édesapja évek óta betegeskedik és szinte nem látta azóta senki. A pletykalapok tavaly azt rebesgették, hogy meghalt. Pedig ennél sokkal rosszabb sors várt rá Grigori megszállása alatt. A fiú ezzel tisztában van, de nem szállhat szembe a nagyapjával. Le kellett nyelnie, hogy tönkretette az apját és egy nap ez fog történni vele is.

Pedig nem nyelte le. Készül valamire. De most nem akar ezzel foglalkozni.

Kimerítette a tegnap éjjel, egész nap úgy érezte magát, mintha atom másnapos lenne. Úgyhogy holnap szeretne is majd az lenni. A kis menyasszonya szervezett a barinőivel egy nagy házibulit az egyik kibérelhető birtokon, ami már javában tart. Ez a csaj szervezi a legjobb bulikat. Anuska már az egyik domina fehérneműjében illegett a királyokat megillető háló felé többed magával. Ő azonban a másik irányba fordult, kihagyva a kokainpartit, és egészen az egyik kisebb hálóteremhez tartozó erkélyig ment, ahol végre megtalálta azt, akit keresett. Téged. Volt néhány hete az a különös álma és azóta egyszerűen nem bír kiverni a fejéből. Na, hát majd akkor kiver máshonnan, nem probléma.
Nem sétál teljesen nesztelenül, ezért nagyon el lehetsz merülve a gondolataidban, ha nem hallod meg. De szándékosan nem szól, amikor mögéd ér. Helyette a tenyereit csúsztatja a vállaidra, borzongató érzékiséggel megsimogatva a nyakadat a hüvelykujjával, ahol kényelmesen eléri. A szellő mozgásából máris érezheted az illat alapján, hogy ki az. Ki más lenne, kitten.
- Leülhetek? – Iluska nem szokott ilyet kérdezni, tudhatod te is, hogy mekkora tróger. Tőled sem vár választ, megkerüli a padot és leül melléd. Közben elővesz a füle mögül egy szál cigarettát és gyújtó nélkül lobbantja lángra. Beleszív kettőt, hosszan és jólesően, mire végre rád nézne. A pupilláiból azért elég nyilvánvaló, hogy nem józan, de nem is olyan vészes. – Amúgy nem kurvaunalmas itt ülni egyedül? Most mi van? Ne mondd, hogy neked is megülte a gyomrod a tegnap este. – Saját magára céloz, de hirtelen baromi kényelmetlenné válik, hogy az is szócskával közszemlére tette a saját ’’gyengeségét’’ is, ezért inkább csak még egyet szív a cigiből és visszaszegezi a tekintetét a kertre.