I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

...ahogy a szemedbe nézek, tudom, hogy nyert ügyem van. Hiába csippented az államat az ujjaid közé, hiába próbálsz eltartani magadtól, a kurva szagodon érzem, hogy legszívesebben megrántanál, hogy ennyire fiatal és ennyire dögös csajjal már rohadt régen nem volt dolgod, és hogy sok-sok nőt megkaphatsz és megkaphattál már eddig is, de azért én mégis más vagyok, mert kurvára, KURVÁRA kívánsz, ahogy veled együtt kíván mackó és mackóné is, és farkasvigyorra húzódik a szám, mert az enyém vagy,
aztán viszont eltolsz magadtól, és önkéntelenül lábad könnybe a szemem, és mégis csak összepréselem a hialuronsavval teli ajkaimat, és reszketnek az orrcimpáim,
és eszembe jut Remus, és hogy baszódjon meg,
és szinte nem is hallom a szavaidat, mert csak a fehér zaj sípol a fülemben, mintha az idegrendszerem meg akarna kímélni attól, hogy végig kelljen hallgatnom egy újabb bizonyítékot arra, hogy
senki





És csak támaszkodom a pultnak, fogalmam sincs, hogy mikor mentél el, és akkor valaki hozzám ér, én meg egész testemben összerezzenek, és úgy bámulok Rodney feleségére, mint egy idegenre, és közelebb hajol hozzám, bizalmasan, mintha legalábbis valaki lenne a számomra, és észlelem, hogy duruzsol a fülembe, de szart sem fogok fel belőle,
gondoltunk, hogy
a hangjától mintha hangyák mászkálnának a bőrömön,
hozzánk, és esetleg ott
és hányingertől lesz tele nyállal a szám,
hármasban
és bár szívem szerint most vetemednék valami drámaira – ellökném magamtól, leönteném a gin tonicommal a drága ruháját, rávisítanék, hogy hagyjon békén, mert még csak gyerek vagyok, és amit felvetett, az kibaszottul törvénytelen –, csak én magam is lecsúszom a székről, és hosszú léptekkel elhagyom a termet.

Odakint balfaszoskodom a gyújtóval, aztán pityeregni kezdek, hallom, hogy Bob szólongat, de nem akarom, hogy felvegye, nem akarom, hogy lássák, nem akarom, hogy mindenki megtudja.
Leintek egy taxit – érted, egy taxit, mint valami öreg, kiszáradt kóró –, beülök, benyögöm az anyámnak vásárolt, üres lakás címét, amitől szintén azt vártam, hogy esetleg szeretetet szül, de csak a semmit hánytorgatta tovább, aztán a térdem közé hajtott fejjel sírni kezdek.

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Marjory, Marjory, Marjory…
Hajlok rá, hogy szórakozott, elharapott nevetéssel megcsóváljam a fejem, mégis kitartom inkább a távolságot, mégsem engedem el az állkapcsod - igen, pont annak tűnsz, veszett szuka -, mintha egyszerűen képtelen volnék elszakítani a tekintetem az ajkaidról, mintha máris elkapott volna az a fajta hév, ami után nincs tovább
a mosdóban, vagy a kocsidban?
és most jöhetnék olyan álszent szarságokkal, hogy veled Wicked legfeljebb drága pamutlepedőn, hófehér patyolat párnák közt, ráérősen, királynőhöz illő finoman, valójában azonban legszívesebben itt helyben a kurva bárszéken, és tartok tőle, hogy remek radarod van erre, tartok tőle, hogy ez mind benne van abban a pillantásban – alig hosszabb két másodpercnél, de még annyinak sem tűnik, mert felgyorsul az idő -, hát megvonom tőled inkább, és csak megcsóválom a fejemet.
Lazul a karom ölelése derekadon, nyakad oldaláról válladra, aztán felkarodra simítom a tenyerem, és óvatosan késztetlek hátrálásra. Fogalmam sincs hirtelen, mit mondhatnék, hogyan utasíthatnálak vissza anélkül, hogy bárki  furcsán méregetne – engem nyilván megértenek, de nem hinném, hogy téged sokan pattintottak már le nyilvánosan, vagy akár privátban -, nem tudom, mit diktál az illem, mivel nem bántanálak meg végleg, nem tudom ---
- Talán legközelebb - sajnálkozón sütöm le a tekintetem, mackóéknak is küldök egy bocsánatkérő mosolyt miközben lecsúszom a székről. - >b>most jobb, ha megyek, azt hiszem, én túl öreg vagyok már a hajnalig tartó iváshoz - búcsúzásként megérintem Rodney felkarját, Estelle arcára villámgyors csókot lopok, aztán hiába ugrik össze a gyomrom, azért vetek rád egy utolsó, rövid pillantást, mielőtt elindulnék a kijárat irányába.

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

Mackóné amolyan tizen-huszonévesekhez méltóan csettint el egy elnyújtott „húúú”-t, amikor már az ajkam az ajkadra tapad – valószínűleg túlságosan is sok volt az alkohol, túlságosan sok voltam ÉN –, Rodney mackó szíve azonban előbb félrever egy ütemet – igen, hallom ám! –, aztán meg holmi hördüléshez hasonlatos hangot ad, a szemem sarkából észlelem, hogy Bob felé integet, hogy mindenképpen elszúrja a felvételt, és ne legyen használható az adásban.
Nem mintha most ne látná ország-világ, és ne lenne már amúgy is kurvára mindegy, nem?
Az, ahogy a derekamra csúszik a kezed, meg a hajamba az ujjaid, határozottan bejön, az már jóval kevésbé, hogy úgy támasztasz ki az állkapcsomnál fogva, mint egy veszett kutyát – éppen csak nem annyira erősen, de finom határozottsággal. (Mennyire beteges dolog, ha egyből az jut eszembe, hogy vajon szex közben mennyire vagy finoman határozott, és hogy ez mit jelent RÁM és az ÉN élvezeteimre nézve?)
Oldalra pillantva látom, hogy Bobnak totálisan elnyúlt a képe, felmérném mackóék állapotát is, de a baritonod magának követeli minden figyelmemet, hát bűbájosan rád mosolygok.
– Vagyis? Folytathatjuk a mosdóban vagy a kocsidban? – Ha nem tartanád az arcomat, még a fejemet is oldalra biccenteném, így viszont nem láthatsz mást a tekintetemben, csak kihívást és pimaszságot. Félig neked szól – bazmeg, alfakirály –, félig meg Wickednek – bazmeg, néni –, de nyugodtan magadra veheted az egészet, mert azt is leszarom.
Rodney valahonnan a látóteremen kívülről olyan hangot hallat, mint aki menten elájul.

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Azt nem mondanám amúgy, hogy éjszakákat ábrándoztam végig az első találkozásról – mert egyrészt nem vagyok tinilány, másrészt fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, harmadrészt nem tudtam, számíthatok-e egyáltalán valamire, akarsz-e mondjuk randizni a nagyival, akinek hiszel -, de erre nem számítottam.
Valószínűleg ez abból adódik, hogy nem vagyok olyan, mint egy tinilány, nem álmodoztam végig éjszakákat az első találkozásról – mármint azután első, hogy elkezdtünk online hetyegni, ha ez eddig nem lett volna egyértelmű -, ergó nem igazán tudtam felkészülni arra, mi lesz, ha netán bekövetkezik. Tervezetlenül. Így random. Mondjuk, amikor igent mondtam a felhívásra bevillanhatott volna, hogy igen furcsa lenne, ha mondjuk épp te nem volnál itt, de na. Én sem lehetek mindig megfontolt, és előrelátó, túl sok szarság történt az elmúlt időszakban, hogy esélyeket mérlegeljek, meg az esetleges elutasításodon rágódjak.
Meg azon, mi történik, ha ÖREG hülyegyerek módjára kicseszek veled.
Szóval nem, nem számítok arra, hogy a térdemre támaszkodsz, az érintésed meleg, melegebb, mint Rodney mackóé – valószínűleg, mert ő tök hétköznapi, és még véletlenül sem vérmedve -, meglepetésemben úgy elnyílnak az ajkaim, és úgy nézem a kézfejed, mintha legalábbis sosem láttam volna még kézfejet, hát nem, nincs időm sem elhajolni, sem igazából BÁRMILYEN módon reagálni, amikor megragadod a gallérom, és lesmárolsz.
Ja, mint minden jóravaló vén fazon, talán úgy kellene gondolnom, hogy MEGCSÓKOLSZ, de mint minden valamire való vén fazonnak, vannak elképzeléseim a CSÓKRÓL, mint olyanról, és ahhoz nem tartozik hozzá szorosan, hogy félig bosszúból, és viszonylag agresszívan, az egyik fél nyilvánvaló jóváhagyása nélkül történjen. Mármint persze értelmezhetted úgy a kitüntetett figyelmem, de ---
Lehet, hogy csak túlgondolom?
Mire idáig jutok fejben, akkor esik le, hogy önkéntelen a derekadra csúszott a jobb alkarom, balom ujjai a tarkódon támaszkodtak meg, épp jó helyen, hogy csak kevés munkába kerüljön a nyakad oldalára, az állad alá vezetnem őket, hogy gyengéden kitámaszthassam az állkapcsod, mielőtt centiméterekre hátrálok.
- Hát ez igazán hízelgő, de lehetne, hogy ezt ne ország-világ előtt csináljuk? - Igazából magamra gondolok – úriember ilyet nem mond ki -, mert mindketten tudjuk, hogy neked már mindegy. Legyen bármennyire kegyetlen is az igazság.

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

Többnyire nem vagyok ám semmi jónak az elrontója, de Rodney mackó és mackóné most határozottan irritálni kezd, hát belebámulok a kamerába, mint ahogy akkor tenném, ha mondjuk Jasper vagy Bennie lenne faszkalap, aztán viszont eszembe jut, hogy akármennyire is savazhatom szemtől szembe Rodney-t, azért valamilyen tekintetben mégis csak ő dönt arról, hogy a következő évadra is megmarad-e a szerződésem, szóval az „ezt a faszt, bazmeg” nézést követi egy kacsintás és egy bűbájos mosoly is, amit most a szokottnál valamivel nehezebben erőltetek az arcomra.
De azért felerőltetem, bassza meg, lehúzom a gin tonicot, mintha csak víz lenne, máris intek a pultosnak, hogy töltsön még egyet, de kurva gyorsan, különben rágyújtom az egész kócerájt – már ha ez így átjön neki a bűbájos mosolyomon keresztül, amit erősen kétlek –, aztán minden további rátenyerelek az alfa térdére, csak hogy Rodney azért így érezze, hogy előbb kefélnék a feleségével, mint vele, de még a feleségével is csak legfeljebb Balthimore után.
– Mindenképpen – helyeselek is mézes-mázosan, csak hogy érezd, hogy mennyire egy húron pendülünk, és nem éppen feltűnésmentesen, de azért csak a telefonomra lesek, hogy ezt most látja-e Wicked. És ha látja, akkor pukkadjon meg. És elmehet a faszba, és akkor leszopom Balthimore-t a parkolóban, ha kocsival jött. Ha meg nem, akkor... Akkor még nem tudom, de bassza meg!
Vagy ha leszopnám Balthimore-t, azzal pont az ellentétes hatást érném el, és Wicked kiábrándulna belőlem?
De baszki, ÉN, ÉN ábrándulok ki! Nem fogok megint lemenni kutyába, mint Remusnál! Azt mondtam, hogy most már újra önmagam vagyok, és ha újra önmagam vagyok, az azt jelenti, hogy--
Hogy belekapaszkopodom Balthimore gallérjába, és mackó és mackóné ujjongása közepette a szájába dugom a nyelvemet.
Már ha nem tol el kurvagyorsan, mert házas ember.
Tökmindegy, ez neked szól, Wicked, nem Balthimore vélhetően fapicsa feleségének, aki még csak nem is alfa!

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Nem mondanám, hogy csalódtam egyébként.
- Maradhatunk - bólintok is, szóra nem méltatom ahogy a korodbeliekben lüktető lobbanékony harag szétporlik körületted a levegőben, egyrészt, mert én is voltam egyszer tizenkilenc – azt inkább ne ragozzuk, mennyire volt régen, milyen rossz színben tüntet fel ez engem, mennyire helytelen, amit  egyébbként a tizenkilenc éves srácok felelőtlenségével művelek, és mennyire bánom hirtelen az egészet –, másrészt a feleségem rendre viselkedik úgy, mint aki legalább száz évvel fiatalabb, és megtanultam már, hogy okos férfi nem rángatja a pipa oroszlán bajszát.
Néha amúgy kifejezetten ostoba vagyok.
De veled nem szeretném eltolni, ha ugyan nem estünk már túl rajta.
- Valaki bebaszást emlegetett? - Rodney úgy tódul az aurámba, mintha muszáj volna neki, a karomba kapaszkodik, a térdeim felett áthajolva nyújtózik a pultra, én csak felvonom a szemöldököm, ő röhög, miközben elnézést kér, de még véletlenül sem hajolna hátra, helyette a pultossal hetyeg, mackóné meg úgy mér végig mindeközben, mintha odaképzelne harmadiknak a hálószobájukba. A tekintete alapján először téged – elnézem neki, elvégre érthető –, aztán biztos, ami biztos, engem is.
Vagy az már négy?
Vagy nem egyszerre akarja?
- Rodney mac – itt egy pillanatra abbahagyja az affektálást, amikor leesik neki, hogy Rodney legfeljebb neked volt mackó eddig, aztán elneveti magát, mintha akkor nem hallanánk a nyelvbotlást, majd biztos, ami tuti melléd araszol, hogy más szögből is szemügyre vehesse a férje és a térdeim románcát. Nem hiszem, hogy őszinte a mosolyom, de azért megveregetem kedvesen a betolakodó hátát.
- Szerintem az asszonynak is kérj egyet, fiam - azt már nem tudom eldönteni, hogy visítós röhögése a megszólításnak, vagy a paskolgatásnak szól.

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

– Jól van, Mr. Mindentudó – undokoskodom affektálva, mert tizenkilenc vagyok, mert nem vagyok elég részeg, de ahhoz eléggé, hogy ne legyek kedves, ha BÁNTANAK – igenis BÁNT, OKÉ? már nem az, amit mondasz, hanem az, ahogy mondod, ezzel a, ezzel a mindentudó stílussal! –, és lebiggyesztett ajakkal dőlök hátra, hogy a pultra könyököljek, és a keselyűk tekintetével lessem a termet, hogy hol lehet még az, akivel beszélgettem.
Baszki, ha tényleg Rodney az, én behányok.
Ennek a gondolatnak az érzelemtöltetét meglovagolva szerintem igen csúnyán nézhetek rád, amikor felém tartod a poharadat – hát tartsd csak ott, öregúr –, majd tüntetőleg visszafordulnék az embertömeg felé. Aztán pózt váltok, és megnézem a telefonomat. Utálom az Insta DM-rendszerét, hogy még azt sem látom, hogy látta-e, hát lezárom a képernyőt, utána megnyitom újra, utána bosszúsan csücsörítek, és megállapítom, hogy minden pasi geci, kivéve talán Hudsont, meg Romulust, meg Francót, meg Remust, meg jó, Oakley sem annyira vészes, meg hát ott van ugye Finlay, Albit sem akarom többnyire megfojtani, és--
JÓ, AKKOR NEM MINDEN PASI, de Wicked TÖKRE geci, és azt hiszem, ez az a pillanat, amikor ráébredek, hogy tökre kifordultam magamból valaki miatt, akiről ugyebár már korábban megállapítottam, hogy talán csak egy nyolcvanéves néni.
Beszélgettem ma este nyolcvanéves nénikkel?
Sóhajtok, aztán lehúzom a gin tonicom maradékát.
– Még egy kört nekem és az alfának is – intek Balthimore felé a fejemmel, aztán felé fordulok, és megpróbálom elővenni egy valamivel bűbájosabb kiadásomat. – Maradhatunk az ajánlat „csak” részénél? Jólesne bebaszni – pislogok ártatlanul, és hát azt nem teszem hozzá, hogy „mert végül is mikor nem”.

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Hát persze, a szemem forgatom, de egy elnyomott nevetésnél nem méltatóm többre a kommentárt. Önkéntelenül lesek a telefonod kijelzőjére, amikor belefeledkezel az írásba, és csak a hirtelen felimerés triggerelte lélekjelenlétemen múlik, hogy azelőtt simítsam a saját telefonomra a kézfejem, mielőtt rezegve hirdetné, hogy új üzenetem érkezett. Nagy a késztetés – ha másért nem, akkor azért, mert nem leplezed túl jól a csalódottságod, talán azért, mert igazából meg sem próbálod –, aztán végül csak becsúsztatom a nadrágom zsebébe.
És úgy teszek, mintha nálam minden rendben lenne.
Pedig egyébként nincs. Helyetted mackóékra fókuszálok – az egész vallomás meggondolatlan lépés volt a részemről, enélkül is remekül szórakozhattunk volna, azt hiszem, csak összezavartalak –, addig sem kell a csalódottságoddal szembesülnöm, hát az odavetett kérdésre csak megvonom a vállam. Keserűvé válik a mosolyom.
- Semmi? A nyilvánvaló feszültséged legalábbis biztosan nem - felvonom a szemöldököm a végére, és őszintén nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Kezeltem már felháborodott, szomorú, vagy egyszerűen hisztis nőket, elkeseredett, megveszett farkasokat, vad, szertelen frissen harapottakat, most mégsem tudom mit mondhatnék a megnyugtatásodra, mit tehetnék, amivel kizökkenthetlek. Nem tudom, sikerülhet-e egyáltalán, érdemes-e próbálkoznom, vagy azon kívül, hogy még inkább kivívom az ellenszenved, nem megyünk vele semmire. Bár, ha segít, hogy rám vetítheted a stresszt – ami egyébként nem is kivetítés, elvégre egyem meg a főztöm, csak te ugye nem tudsz róla –, igazából annak is állok elébe. Ha már belehajszoltalak ebbe a hülyeségbe. A pult felé fordulok – mackóék úgyis lecsaptak valami új prédára, hagyom őket kibontakozni –, és lekönyökölök, csak utána szólalok meg.
- Tudom, hogy rohadtul semmi közöm ám hozzá, de beavathatsz, ha gondolod. Vagy nem, akkor csak - feléd tartom a poharam, hogy hozzá koccinthasd a sajátod, ha ugyan nem hagysz itt a picsába máris.

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

– Élek-halok a figyelmetekért – pillázgatok válaszul, de nem túl sok meggyőződéssel, mert bár nagyon édes pofa tudsz lenni sugar daddy létedre, ahogy mosolyogsz, Wickednek a tökéletes arcélével a nyomába sem érsz, bácsi, aztán hátravetem a hajamat, hogy az új kedvenc pincéremnek a lehető legelőnyösebb profilomat mutassam.
– Mi másért is lennél te az I Won’t Sleep Tonight nagyöregje?
– Kikérem magamnak a nagyot meg az öreget is – nézek csúnyán Rodney mackóra, aztán amolyan kardashianos módon hálózom be a nyelvemmel a szívószálat, hogy a szájfényem érintetlen maradjon, és csaknem felkuncogok, ahogy a telefonomért nyúlok, egészen eufórikus hangulatba kerülök a piros értesítéstől, csak hogy aztán kis híján elejtsem a poharamat.
Minden bizonnyal elég látványosan nyúlik el a képem, mert mackóné biztatóan a térdemre teszi a kezét, és kevésbé biztatóan simizni is kezd – bazmeg, Rodney farkát simizd éjszaka, ne engem! –, amire önkéntelenül összerezzenek, pedig rólam aztán sok minden elmondható, csak az nem, hogy érintésfóbiás lennék. Említettem már, hogy az újdonsült üzlettársammal egy szót sem váltottam, de már úgy öleltem magamhoz, mintha évek óta a szeretője lennék? Nem? Pedig egész jó sztori!
– Minden rendben, Marj?
– Persze, csak... asszem, szereztem egy új dílert, pedig valójában szexelni akartam – magyarázok  úgy, hogy oda sem figyelek igazán, csak pötyögök a telefonomba, fél füllel hallom ám, hogy Rodney-ék felnevetnek, valahol elpattan egy „ezek a mai Z generációsok!” duma is, oké, boomer, de még ha buta nő vagyok is, arra azért képes vagyok, hogy kizárjam a külvilágot, amikor egy NAGYON fontos üzenetet próbálok elküldeni.
Utána a kelleténél egy kicsit erősebben csapom a pultra a telefonomat, és agresszívan hajtom le a gin tonicom maradékát, mielőtt integetnék a pincérlánynak, hogy kérek még egyet. Ahogy rád szökken a tekintetem, szívem szerint rád mordulnék. És tudod, mit?
– Mi ennyire szórakoztató?  

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Kedvellek Marjory, meg minden, de nem szándékozom végtelenül egyszerűvé tenni a dolgod, milyen kiábrándító lenne már az ennyi idő után, nem? Persze egyszerű feltételezés, hogy egy magadfajta társasági pillangó már a bulin résztvevők felével kommunikált – a beszéltünk nem jelent egyértelműen kimerítő társalgát -, de amikor feltűnsz a színen, és nem veted azonnal rám magad, kénytelen vagyok beismerni – leginkább csak magamnak, mégsem koccinthatok mackóékkal arra, hogy átbasztalak -  , hogy nem tudok hibázni.
A telefonom lefordított kijelzője fényárba borul, önkéntelen kap oda a tekintetem. Nagy a kísértés, a készüléket keretező, szivárgó ragyogás a lakkozott felületen tükröződik, mégis visszafordulok inkább a szerencsétlenekhez, akikkel magamra hagytál. Ujjaim elfehérednek a pohár falán. Alapvetően nem szokásom izgulni, kizökkenni, túlgondolni – ellenkező esetben bele sem bocsátkoztam volna egy ilyesféle játékba -, te mégis próbára teszed a türelmem, anélkül, hogy szándékosan taktikáznál.
- …ha nem ragaszkodnék a méltóságomhoz, vagy vállalnám, hogy jó pénzért eladom másokét, már nagyban forgatnánk a Keep up with the pack washingtoni kiadását - Rodney meleg nevetéssel biztosít az együttérzéséről, Estelle pillantásában viszont őszinte lelkesedést látok megcsillanni – na nem annyira, mint amikor a pohár szélét nyalogattad, valahol megértem egyébként, valahol meg féltékeny vagyok, amiért nem gerjed jobban a farka-drámára, meg rám, amint farkas-drámázom -, elnéző vigyorral nyugtázom, aztán megint koccintunk, ezúttal arra, hogy egyszer talán én is beadom a derekam. (Nem fogom.)
- Pedig Marjbébinek totál igaza van, tök szexin mutatnál a lépernyőn, mióta véget ért a Love is blind, csak az I won’t sleep tonight tud lekötni, ránk férne valami friss guilty pleasure – szerényen megvonom a vállam, közben nagyjából a felét hallom, mert úgy érzem, eljött az ideje beavatkozni, amikor belemerülsz a pincérrel, hát kézbe veszem a készüléket, gyorsan pötyögök, és küldöm az üzenetet. Mikor felénk fordulsz a telefonom már a pulton, kijelzővel lefelé.
- Úgy tűnik, itt mindig rólad van szó. - Villantom fel a legkedvesebb – csicskagyász, öreges, megfáradt, de neked nyilván jobban bejönnek a helyeske pultosok, szóval nem erőltetem meg magam – vigyorom, mielőtt kérnék egy újabb kört mindjárt mind a négyünknek, ha már így méltóztatsz megtisztelni minket a jelenléteddel.

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

...amúgy rohadtul nem tudom, mi ütött belém. Mármint, tökre nem kéne úgy nyújtogatnom a nyakamat, mintha legalábbis vérfarkas helyett vérhattyú lennék, és tökre nem kéne ugyanúgy lemennem kutyába egy férfi kedvéért, mint azt gyakorlatilag megtettem Remus esetében – ugyanakkor jegyezzük meg, hogy VÉGTELENÜL sérülékeny időszakom volt, és nem biztos, hogy Remusnál egy „kérlek szépen, rakj meg rendesen, és fogd be a szádat” bevált volna.
Na jó, lássuk be, hogy valószínűleg ez az EGYETLEN formula, ami működött volna, de mondom, hogy sérülékeny voltam, és még annyira sem bírtam gondolkodni, mint máskor!
Most azonban nem vagyok sérülékeny, tudod, Bob, megbeszéltük, hogy arra iszunk, hogy mindenki bekaphatja a faszunkat, a tiédet akár szó szerint is, az enyémet leginkább képletesen, és--
És rezeg a telefonom.
...beszélgettünk is?
Beharapom az alsó ajkamat, ahogy önkéntelenül végigpörgetem magamban, hogy kikkel beszélgettem ma este. Az überes faszival. Na jó, de hát az überes faszi valami random cucc alapján dobódik össze az utasokkal, azt nem tudta volna elintézni, hogy ő hozhasson minket, nem? Ráadásul az überes faszi perzsa volt, és nem beszélt angolul. DE MI VAN, HA EZ A TRÜKK?
Jó, hagyjuk az überes faszit! Ott volt Bob, de...
Ránézek Bobra, aki éppen nem engem vesz – akkor miért fizetem? mármint, jó, nem én fizetem, de miért fizeti bárki is? –, és kicsit felfordul a gyomrom, mert oké, mindenki tudja, hogy egyszer leszoptam a kocsija hátsó ülésén, de azért nem gondolnám róla, hogy... Szóval PFUJ. Hagyjuk Bobot!
Bob után Rodney mackó következett és mackóné, ami végül is nem lenne teljesen hülyeség. Aztán Balthimore, ami viszont már kurva nagy hülyeség lenne. Dumáltam a pincérrel, aki végtelenül szexi volt, és tetszett a mosolya, és--
Visszaírok, csak úgy pörögnek az ujjaim a telefonom képernyőjén, és BUMM, amint elküldöm az üzenetet, a pincér már elő is veszi a telefonját, megcsillan a kékfény a szépen faragott arcélén, felmerül bennem, hogy az ilyen miért nem tesz ki magáról egy képet sem az Instára, meg PLÁNE miért nem küld egy képet sem nekem, hát határozott léptekkel vágok át a termen, mindössze egyetlen pillantást vetek mackóékra és Balthimore-ra. Összetalálkozik a tekintetünk, de nem is tudom, hogy miért kéne tovább vesztegetnem rád az időmet, amikor pont úgy viselkedsz, ahogy az egy morcos, öreg alfától elvárható lenne – tehát lekezelő vagy, és nem az a flat-out bunkó, de azért kicsit mégis! –, és megtorpanok a pincér előtt.
– Hát szia – mondom, és tökre nem így képzeltem ezt az egészet, de most már hova visszakozzak?
– Szia. Úgy értem, jó estét, Miss Stewart-Baxter, kér esetleg egy--
– Pontosan tudod, hogy mit kérek – döntöm oldalra a fejemet, és megmozgatom a kezemben a mobilomat, hogy tudd, lebuktál, öcsém, ebből most már nincs visszatáncolás!
– Ö... kábítószert? – Olyan bizalmasan hajolsz közelebb, olyan szemérmesen suttogsz, hogy valójában kedvem lenne most helyben lekapni, de azért most már nem fogom magam annyira könnyen adni, mint Remusnak – már amennyiben a „könnyen adni” egyet jelent azzal, hogy gyakorlatilag megerőszakoltam –, hát csak hátravetem a hajamat, és a kelleténél kicsit hangosabban nevetek.
Jézusom, zavarban volnék?
– Mi lenne, ha ezt inkább valahol máshol folytatnánk?
Összevonja a szemöldökét, és elsőre hitetlenül mér végig, aztán pedig halkan felnevet, mintha ő is zavarban lenne – úristen, hát tényleg ő az! –, és végre felvillant egy sármos mosolyt, amitől félig a bugyimba olvadnék, már ha lenne rajtam bugyi, ugyebár.
– Hát, én... izé, fél kettőkor végzek, ha megvár, ha megvársz, akkor én--
– Gondoskodj róla, hogy megérje várni, Wicked – dorombolom annyira csábítóan, amennyire csábítóan csak dorombolni lehet egy instás nicknevet, amire megint összevonja a szemöldökét, megint nevet egy kicsit, én meg csak még inkább szerelmes leszek.
Hát még egyszer futtában végigmérem, kétszer elképzelem közben meztelenül, aztán a hajamat tekergetve visszatérek a pulthoz, de valójában titeket, csicskagyász öregeket már réges-régen leszarlak.
– Rólam volt szó? – Na, azért ennyi udvariasság még szorult belém! Ha engem akartok fényezni, megtehetitek!

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Tudod, az egész dolog tök ártatlanul indult. Jó, ez túlzás, nem ártatlanul, de a helyzet az, hogy nem szokásom random húszéves lányokat online megkörnyékezni, általában egyáltalán nem kell ilyen eszközökhöz folyamodnom, ha le akarom vezetni a feszültséget, ha törődésre vágyom, ha figyelemre, és most rávághatnád, hogy mások erre használják az asszonyt, de akit én tartok otthon, az tulajdonképpen szép, túl szép, túl finom, valamint annak rendje és módja szerint túl hideg. Legalábbis velem. (Lehet, hogy kertésznek kellett volna mennem.) Nem hiszek az örökre szóló szerelemben, hiszek viszont a kémiában, érzelmekben és vonzalomban, amik elkopnak idővel, hát túlértékelt intézménynek tartom a házasságot a maga végtelenségével, még úgy is, hogy egykor önként és dalolva táncoltam bele, abban az elvakult, rózsaszín ködtől részeg állapotban, amiben senkinek nem kellene életre szóló döntéseket meghoznia. SOHA.
- A derogálna nem a megfelelő kifejezés. Rettegnék, igen, azt hiszem ez áll a legközelebb a valósághoz - a pultnak oldalasan könyökölök le, és válaszom feléig engedelmesen hagyom, hogy a meztelen válladról a kulcscsontodra, a kulcscsontodról a dekoltázsodra vezesse a ruha a tekintetem. Annyira persze nem vagyok könnyű eset, mint Rodney, alig egy másodpercre feledkezem meg az illemről, mielőtt újra a szemkontaktust keresném, ha ugyan nem csúsznál le a székről, hogy kegyetlenül magamra hagyj mackóék társaságában.
Kiürítem a poharam. Nem mondanám, hogy ritkán iszom, de a farkas-anyagcserének is kihívás ez a nehezített pálya – nem, senki nem tart pisztolyt a fejemhez, hacsak én magam nem teszem képletesen –, mintha a levegő fülledtebb, az idióták nevetése elviselhetőbb volna, mintha kevésbé tűnnének baromnak, mintha ---
Önkéntelenül nyúlok a zsebemhez, amikor elküldöd az üzenetet. Gondolkodás nélkül veszem elő – a telefonomat, te kis HUNCUT –, hogy aztán rajtakapottan nézzek körül. Gyorsan gépelek, a küldésre koppintok hibátlan időzítéssel, épp egy pillanattal azelőtt, hogy visszatérnél a terembe. Kijelzővel lefelé simítom a készüléket a pultra, és oda koncentrálok végre, ahol egy ideje, azt hiszem, hozzám beszélnek.
- ...szóval nézd el neki, mármint, érted, nem mintha mentegetőznöm kellene helyette, nehéz neki bármit nem elnézni – cinkosan kacsint, mielőtt összekoccannának a poharaink.

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

Lecsúszik a pillantásom a felgyűrt ingujjadra – említettem már, hogy nagyon beindulok a felgyűrt ingujjaktól? –, és...
Na jó, full disclosure, valójában nem nagyon tudnék olyasmit mondani, amitől nem indulok be. Talán attól, amikor valaki elnevezi a berendezési tárgyait és az autóját? Fú, attól kurvára ki tudok akadni, és ettől a gondolattól valahogy a libidóm is bezuhant kicsit, hát inkább csak elégedetten, mint kiéhezetten nyugtázom, ahogy megcsodálod a fedetlen vállamat.
Jó kutya.
– Hát, tudod, hogy a Netflix-policy sok mindent megenged nekünk, még többet a tartalomgyártóinknak, de azért sosem vetemednénk arra, hogy efféle ötlettel megsértsük a befekte--
– Engem nem kötnek a gyökér szabályaitok, Rodney mackó. Szóval, Mr. Ortega? Derogálna, ha esetleg be kellene tenned a lábadat a mi kis játszóterünkre? – És azzal végignyalom a poharam peremét, mielőtt innék egy kortyot, és az Estelle-re vetett pillantásom értelmében nagyon, nagyon jól csinálhatom, mert szemmel láthatóan megfeszül az állkapcsa, ahogy próbálja fékezni a meglódult nyáltermelését.
– Dumáld le vele, Rodney mackó, annyi mindenre jó a nyelved! – Csábos mosolyt villantok, aztán lecsúszom a bárpultról, és a táskámmal együtt vonulok a mosdóba, mondanám, hogy az orromat púderezni, de kérlek, az alapozó és a púder már nem menő, a Canyon Cosmeticsnak hála a serdülőkori pattanásaimtól megszabadultam, a bőröm pedig ragyog a leheletnyi színezett arckrémnek hála – ez itt a reklám helye, de úgyis csak olyasmit reklámozom, amiben hiszek, VAGY amiért vastagon fizetnek –, hát konkrétan csak azért megyek, hogy ránézhessek a telefonomra.
ha már a pirosról témázunk, jó választás volt, jól áll
Kihagy két ütemet a szívem, mintha valami kibaszott ostoba tinilány lennék. (Ami igazából nem áll annyira távol a valóságtól, lássuk be!) Levegőért kapok, úgy kapom fel a fejemet, mintha itt lehetnél most, mellettem a vécében, pánikban írok vissza, és aztán legalább három percet várok a válaszra, de persze hiába.
Nagyot nyelek, nem akarok sokáig maradni – még a végén rám sütik, hogy itt végzem a nagydolgomat, és hát MINDENKI tudja, hogy a szép lányok olyasmit nem csinálnak –, mindenesetre enyhén remegő kézzel igazítom meg a műszempillámat, ráfrissítek a szájfényemre, és amikor kilépek a mosdó ajtaján, Balthimore-ról, Rodney mackóról és a küldetésemről, hogy Rodney-éknak mára kurva jó éjszakát okozzak, totálisan megfeledkezem, és csak a tömeget fürkészem.
itt vagy?
Bassza meg, írhattam volna valami okosabbat is. Miért nincs itt Mimi, amikor szükségem lenne rá?!

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Azt persze sejthettem volna, hogy nem fogsz a nyakamba ugrani.
Ennek az egyik feltételezhető oka, hogy nagy általánosságban nem tűnök annak a nyakba ugrálást igénylő faszinak – a saját feleségem sem tett ilyet sohasem, mondjuk ez nem feltétlenül engem minősít, lehet, hogy ha részesített volna az élményben, rajongója volnék, és ez nyilván a homlokomra is ki volna írva –, a másik, hogy kettőnk közül csak nekem van bármi fogalmam arról, hogy neked igenis a nyakamba kellene ugrani. Úgyhogy beletörődőn iszom egy kortyot, és a rezignáltnál valamivel szórakozottabb arckifejezéssel tűröm, hogy rajtam, meg az elképzelt vezetési elveimen köszörüld a nyelved.
És még csak ki sem oktatlak, hogy egy falkátlan nekem ne mondja meg.
Látod, milyen kegyes vagyok?
Szívesen!
- Az igazi falkák valahogy így működnek. - Morgom végül csendesen nagyjából csak magamnak, mielőtt visszafordulnék inkább, hogy helyetted a poharam fixírozzam – mintha azzal kevesebb gond lenne, pedig lehet, hogy a tartalma lesz aztán minden rosszul meghozott döntés forrása -, neked úgyis egyéb tennivalód akad. Lopva pillantok a telefonomra, nyilvánvalóan nem olvastad még az utolsó üzenetem – még a végén kiderül, hogy jobb társaság vagyok, mint én, bár eddig leginkább úgy tűnik, hogy mindenki más jobb társaság, mint én –, úgyhogy elővigyázatosan vissza is csúsztatom a nadrágom zsebébe, lehajtom a maradék bronzos löttyöt – ma egyértelműen nem a minőség, hanem a mennyiség volt szempont, de kivagyok én, ingyenivó, hogy panaszkodjak, amíg a pénzemből téged, meg az állandóan cserélt lakótársaid tartanak el, minden centet megér –, kérek még egyet, és ha kiszolgáltak, csak utána támasztom ki a lábam és fordulok oldalasan felétek. Nem mintha ellenállhatatlan vágyat éreznék, hogy részt vegyek az emelkedett színvonalú társalgásban, de mégiscsak érdekesebb látványt nyújtotok, mint a rakat pohár a tükrös hátsó fallal csinosított piás polcon.
És ha már ilyen méltóságteljesen megérkeztem, élből meg is bánom. Aztán csak erőt veszek magamon, csak nem hátrálok meg, ahogy egy morcos alfához illik, ha méltóságán alulinak érzi a témát – tudod, amúgy sem a lovat adnám alád –, inkább megigazítom az ingem feltűrt ujját, biztatón - ó, fejtsd csak ki, kérlek - vonom fel a szemöldökömet, mielőtt elégedett félmosollyal csodálnám meg a fedetlen vállad.

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

– Hát pedig... – Futtatom le a tekintetemet IGEN szemérmesen mindössze a köldököd vonaláig, és nem tovább, mert hát én már csak ennyire szemérmes vagyok, ugyebár, majd gyors mosolyt villantok a pultoslányra, ahogy kiadja nekem a lila ÉS rózsaszín szirmokkal és bogyókkal telehintett gin tonicot – azt hiszem, szerelmes vagyok –, a talpánál fogva húzom magam elé a poharat, és a párát simogatom az oldalán, miközben beszélsz, csak hogy aztán fals elismeréssel biggyesszem le az ajkamat.
– Végtelenül tisztességesen hangzik – mondom olyan hangsúllyal, hogy pontosan értsd, mire gondolok, aztán csak stírölöm az ádámcsutkádat, ahogy a borostád alatt liftezik egy sort, és szűziesen kortyolok kettőt a gin tonicomból.
– Kurvára adnék amúgy egy pacifista falkát, ahol legalább minimálisan jelen van az összetartás, meg nem egymás basztatása folyamatosan, de hát akkor úgy tűnik, hogy másfelé kell nézelődnöm – vetem fel, és bár Romulusnak már-már viccből dobtam be, hogy lehetne alfa, ha valahogy ki lehetne verni a fejéből ezt a barbár ÜSSETEK mentalitást, akkor lehet, hogy mégis mellette kéne letennem a voksomat.
Vagy hagyni az egészet a picsába, és nem falkulni úgy egyáltalán.
– Marjory! – Ú, bazmeg, visítás, round 2.
– Rodney mackó! – Én benne vagyok az ismétlésben, hát megölel még egyszer, a keze egy kicsit túlságosan is lentre kalandozik, én meg túlságosan is nem szoktam fennakadni az ilyesmin, ahogy azon sem, ahogy utána a dekoltázsomnak kezd el beszélni.
Végül is azért van, nem?
– Hogy viseled a cseréket? A végén még te leszel a Hegylakó, nem?
– Mi az a hegylakó? – Tüneményesen pislogok, mint mindig, ha nem értek valamit, erre mind Rodney, mind a felesége elkezd vihogni, oldalra pillantok, hogy vihogsz-e velük te is, de igazából nem tűnsz annak a vihogós fazonnak.
Mondjuk cukros-mézes-mázos felesezős fazonnak sem tűntél, aztán tessék!
– Tudod, a végén csak egy maradhat.
– Ahaa – válaszolom elnyújtva, aztán megvonom a vállamat, meg még a hajamat is hátradobom, hogy inkább csodáljanak, mint hogy megpróbáljanak rávenni, hogy olyasmiért rajongjak, amiről kurvára gőzöm sincs. – Hát, Bennie szerintem érdekes adalék a penthouse-ban, legalábbis nem gecizik velem folyton, mint Hubert, szóval én így adom a váltást. Ami pedig--
Nem beszélünk Jeremyről.
Megköszörülöm a torkomat, aztán eszembe jut, hogy mellettem ülsz, hát akkor már csak bevonlak a társalgásba, nem?
– De nem is értem, hogy nem fordult meg a fejetekben, hogy beküldjetek a műsorba, egy morcos alfát. Biztos döglenének érte az idősebb nők. Na jó, talán a fiatalabbak is – dobok hátra még egy tincset, és igen, Balthimore, ez az a pillanat, amikor nyugodtan megcsodálhatod a meztelen vállamat.

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Intek a pultoslánynak, hogy magának is töltsön, majd felé emelem a meg a poharam.

Mert Rodney mackó - aki nyilván eleget ivott már, hogy ne zavartassa magát, amiért a felesége az én alkaromba kapaszkodik már vagy negyed órája, jó, hogy jössz, és átveszed, köszi – lecserél rád, és lássuk be, még szót sem emelhetek, elvégre én sem tennék másképp a helyében.
Lehúzom a gyümölcsös sziruppal, és valami csípős szósszal turbózott vodka shotot – töredelmesen bevallom, az ilyen édes rövideket és a koktélokat se nekem találták ki, de mackó és mackóné meggyőzött arról, hogy mindenképp meg kell kóstolnom a Too Hot To Handle fantázianevű valamit, elvégre ez egy ilyen fontos ünnepi alkalom (mintha legalábbis ne lenne szilveszter éjjel minden évben) megkívánja a felhőtlen kikapcsolódást, az ereszd el a hajamat, a széthullást (és újraépülést, ennyi klisé jár, ha már csak pár óra választ el az új évtől), én meg nem vagyok elég merész, hogy tovább hallgassam a kérlelő sipákolásuk, meg a felelőtlen ígéreteiket -, és hunyorogva kérem ki a következőt, mire megérkezel mellém.

Nos, igazából választhattam volna valami méltóságteljesebb formáját is alkoholnak, de most már mindegy.
- Mi nem adunk a méretre - csak nyakból fordulok feléd, az ujjaim nonfiguratív mintákat karmolnak a pohár izzadta párába - ó, ha tudnád, mit simogatnék valójában szívem szerint -, de bármilyen nehéz is megállni, nem villantok rád elégedett ragadozóvigyort - nálunk azt verik, aki megérdemli. - Megemelem feléd a poharam, és lehúzom azt a trutyit, ami benne van. Megrázom a fejem, amikor a csaj újratöltene, és inkább kérek egy whiskeyt.

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

– Marjory!
Ha eleget iszol, ha eleget tépsz, ha eleget szívsz, bárki bármilyen magas fejhangon visíthatja a nevedet, és értékelni fogod.
– Rodney mackó! – Ölelésre nyitom a karomat, nem foglalkozom vele, hogy Rodney mackó háta mögött a fiatalabb asszisztensek úgy néznek össze, mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy „a kurva anyád” – Netflix-taktika ide vagy oda, azért szerintem ők a „kérem” és „köszönöm” szavak nélkül egy nyamvadt mondatot nem mernének szólni Rodney-hoz, nem hogy mackózzák –, és persze azt is látom, hogy a felesége igyekszik nagyon, nagyon kedvesen mosolyogni rám, mert úgy gondolja, hogy a mosolya mögé elrejtheti, hogy mennyire megvet.
És tudod, mit? Tök tündérvirágszál leszek vele este, és csak azért is flörtölni fogok vele, hogy ha majd este bebújik Rodney mackó mellé az ágyba, akkor kuncogva ecsetelhesse, hogy úgy érzi, nyomultam rá, és aztán élete legjobb szopásával ajándékozza meg az executive producer urat.
Szívesen, Rodney mackó. Tudom, hogy én vagyok a legjobb.
– Na, na, Robert, én nem szeretnék rajta lenni a felvételen – inti óva Rodney Bobot, én beleröhögök a vállába, aztán már fordulok is Estelle felé, hogy lenyomjak két légpuszit az arca mellé, az egyik meg mintegy teljesen véletlenül az ajka szélére megy.
– Jaj, bocs, édes, csak mindig annyira izgatott leszek a közeletekben – szabadkozom kissé nyávogósan, miközben a kelleténél egy pillanatig tovább bámulok a dekoltázsába – nem rossz, később elkérem az orvosa számát, baszki –, aztán a pult felé fordulok, és felteszem a seggemet a bárszékre, mert ez az átkozott farkasvér már mossa is rajtam keresztül a felest, amit az ajtó előtt ittunk meg Bobbal, és amitől ő még kellemesen kótyagos.
– Gin tonicot kérek olyan szirombigyóval meg aszalt gyümölcsökkel, tudod, azt a lilát. Rózsaszínt? Fasz tudja – villantok végtelenül édes mosolyt a felszolgáló felé, és csak aztán realizálom, hogy ki mellett ülök. – Nahát, a befektetők és az alfák gyöngye egy személyben. Nálatok is verik a kisebbet? – Oké, meglehet, hogy most valami teljesen másfajta feszültséget vezetek le Balthimore Ortegán – vagy hogy hívják –, de ahogy realizálom, hogy milyen vastag a bicepsze, felmerül, hogy egy harmadik félét is levezethetnék rajta.
Vagy az az első féle? Á, fasz tudja, de tényleg.

For the good times, And the bad times we know will come, Yeah, I need some fine wine, And you, you need to be nicer, You need to be nicer

Amúgy bírom a netflixes bulikat. (Nem.)
- Arra, hogy berendeltek még egy évadot abból a fosból. - Tehát arra, hogy lesz munkája jövőre is. Mert ha abból a fancy fosból - jó, egyébként magam előtt nem kellene tagadnom, hogy néha belenézek, mert legalább addig sem kell gondolkodnom, és esküszöm, Seweryn otthoni irodájából is hallottam már kiszűrődni a főcímdalát -  nem kellene a következő évad, valószínűleg úgy penderítenék ki, mint macskát szarni, értelmes forgatókönyvet ugyanis nem bízna rá senki, akinek van egy kis érzéke az üzlethez.
Szóval rábólintok, lehúzom a felest, és farkashallás ide, farkasszaglás oda, észre sem veszem, mikor kerül a könyököm mellé a következő. Ezek aztán értenek a vendéglátáshoz.
- Arra, hogy miénk a világ! - Legközelebb akár koccinthatnánk arra is, hogy ő már pont eleget ivott. A szemem forgatom, belesóhajtok az üres pohárba, és hátat fordítva a pultnak támasztom a könyökeim az élére.
Amúgy bírnám a netflixes bulika, de ha buliztál valaha betépett, beszívott, befújt idiótákkal, akik fele annyi idősek - SEM -, mint te, akkor rájössz, hogy ez egész nem is lehet annyira szórakoztató egy magamfajtának. Valamiből viszont fennt kell tartanom a megszokott életszínvonalunk,  finanszírozni a falka bizonyos költségeit - nem mintha az árokásás amúgy derogálna, de egy teljes munkaidős alfának valószínűleg nehéz lenne a napirendjébe szorítani azt a nem túl jól fizető tíz órácskát -, és ez nem azt jelenti, hogy beneveztem egy reality-re - ha tudnád, mióta ekkora nyilvánosság vetül a természetfelettire, hányan találtak meg vele -, hanem azt, hogy még időben befektettem a Netflix-be - IS -, hogy egy ideig ne legyenek anyagi gondjaim se nekem, se azoknak, akikért felelősséget vállaltam.
- Marjory! - Önkéntelenül feszül meg az állkapcsom, ahogy férfi létére felsikít. Csak akkor enged egy keveset - ó, nem, erre mondjuk felkészülhettem volna -, amikor ráérősen végigmértelek. Lassan fordulok vissza a pult felé, mert ---
Nos, leszarom, hogy mire, de muszáj lesz innom még legalább egy keveset.
(Vagy mondjuk kurva sokat.)

I'm wasting my life, you're changing the world, I get drunk and watch your head grow Well here's a good man and a pretty young girl trying to play together somehow

– Arra, hogy mindenki leszophatja a faszomat!
– Arra, hogy mindig finom és nőies vagy – emeli a poharát Bob is, aki amúgy nyolc hónapja még emlékeim szerint nem volt alkoholista, de valószínűleg én már annyira az vagyok, hogy egy személyben képtelenség teljesíteni azt a mennyiséget, amit el kéne fogyasztanom bármilyen formában is, hát amolyan proxy háborút folytat a szervezetem, és kiszervez bizonyos mennyiségeket külső erőforrásoknak – például Bobnak –, hogy biztosíthassuk az elvárható emelkedést.
Lehúzzuk a felesünket, aztán bekúrjuk az üvegpoharakat a hotel bejárata előtti bokorba.
Nem említettem volna? This bitch is back to business, mert bár ez a kibaszott karácsony rendesen földhöz vágott, nem fogom hagyni, hogy az újévbe is egy nyomorult darab kis szarként vonszoljam át magamat. Ahhoz túlságosan is szép vagyok.
– Mire vársz? Nyissam ki neked az ajtót?
– Hát az lenne a minimum, szivi – felelem Bobnak, de nem várom meg, hogy odaoktrojálja a testét a megfelelő pozícióba, inkább kinyitom én magam, és egyből töltekezem a zenével, a fényekkel, a ruhákkal, a parfümökkel, a dezodorok alatt rejlő izzadság- és vágyszaggal, és úgy érzem, hogy a vezetőség által rendezett szilveszteri bálon végre hazaértem.
Érzem, hogy a táskámban rezegni kezd a telefonom – az Instagram-üzenet semmivel össze nem hasonlítható jelzése alapján egyből tudom, hogy te írsz –, de ma éjszaka nem fogom rád elbaszni az időmet, Wicked. Bocs, öregem.