Welcome back?

Nem mondanám, hogy túlzottan gyakran kapok olyan munkát, hogy találkozzak valakivel, akit nem kell megölni. Akivel csak beszélgetnem, hogy kiderítsek ezt azt. De se azt nem tudom, hogy ki is ez a személy, se azt, hogy mit is kéne tudnom. Ám a mosoly, amit a feladat hallgatása közben láttam a másik félnél, nem jelent semmi jót. Nem mintha akkor már túl sok lehetőségem lett volna nem elindulni. Egy előnye legalább van, meghajtom a tűzmadarat. Túlságosan kevés lehetőségem van arra, hogy néha csak beüljék és vezessek. Mindig csak a munka megy, vagy a két szőke vihar, akik berúgjak az ajtómat. Kész csoda, hogy még egyszer sem sikerül találkozniuk.

Még sosem jártam ebben az étkezdében, pedig megvan a hangulata, főleg, amikor egy régebbi Mustang mellé parkolok le a Firebirddel. Elmosolyodok, majd belépek az épületbe és leülök egy üres asztal mögé. Kifejezetten tud bosszantani az a gondolat, hogy nem tudom kivel is kéne itt találkozzak és miért. De leginkább az a megjegyzés, hogy tudni fogom, amikor meglátom. Kedvem lett volna valami erőset kikérni, de mégsem tettem ezt, így maradtam egy kávénál.

Fekete itókát egészen addig ittam békésen elmélyülve a gondolataimban, amig valami furcsán ismerős érzés kerített hatalmába. Egy olyan, amit túlzottan rég éreztem és jól tudtam, hogy mit is jelent. Egyik pillanatról a másikra lett teljesen üres a fejem és azt sem tudtam, hogy mégis mihez is kéne küzdenem. Azt az egy dolgot nagyon is jól tudtam, hogy azok a szemetek direkt engem küldtek ide, mert nagyon is jól tudják a múltam velem.
- Rég találkoztunk. - szólalok meg, amikor kihúzza velem szemben a széket. Kerestem őt egy ideig, ám túlzásokba sosem estem ezen a téren. Ám amikor végre előttem van, mégsem tudom, hogy mit kéne kezdjek a helyzettel.