lost in a world

that doesn't exist

Egyébként nekem nem tűnik olyan vészesen sok időnek amíg elkészülök: közben néha elfelejtek rád gondolni, vagy ránk gondolni meg az elhangzott beszélgetésünkre, inkább csak azon görcsölök, hogy így, VELED mégis hogyan fogok megfelelő mennyiségű tudatmódosítószerhez jutni? És mit fogok majd mondani, amikor másnap megkérdezed, hogy mitől voltam annyira beállva?
Úgyhogy mire lemászom hozzád jobbnál-jobb terveket fontolgatok: elmegyek hányni, rád küldök egy csajt vagy csak egyszerűen elbújok. (Mondjuk ez a legszarabb a terveim közül, mert vérfarkasként tuti hamar megtalálnál, de azért egy opciónak nem rossz.)
- Most miért? Puccos buli lesz, villogós, nem fogom lejáratni magamat. - Fintorodom el és azért lebámulok magamra: szerintem nem öltöztem annyira túl a dolgot, szóval nem is igazán értem, hogy mi a konkrét probléma, te is elég rendesen fel vagy öltözve úgyhogy nem várhatod el tőlem, hogy melegítőben menjek. (Még akkor sem ha a melegítőm éppenséggel Gucci.)
- Hát kurva vicces vagy.... - Fintorgom rád, hogy aztán egy pillanatra elbizonytalanodjak, most mi van, ha tényleg ezt mondtad a szüleimnek, vagy mi van akkor ha olyasmit mondtál ami miatt apa gyanakodni kezd és benéz majd a szobámba? Nem mintha ez marasztalna vagy ilyesmi, éppenséggel csak egy pillanatnyi idegességet okoz: ez is inkább a mosolyodnak köszönhető, amitől hirtelen rendesen melegem lesz - tuti azért mert dühös vagyok rád!!! - és csak rád bámulok egy olyan arcot vágva amiből le kellene szürnöd, hogy mennyire, de mennyire nem vagy poénos.
Megköszörülöm a torkomat miután beültem - miért nyitottad ki nekem az ajtót? - és azt a taktikát választom, hogy nem figyelek rád (pedig hú, az esti szürkefényben egészen máshogy nézel ki) hanem inkább a telefonomat nyomkodom, az instát pörgetem hátha neked nagyon az útra kell koncentrálnod nekem meg természetesen a megjelenő képekre.
- Hát nyilván nem miattad öltöztem ki. - Pillantok fel rád, a csuklódon megvillan a karórád ez pedig meglepően sok mindent indít el bennem - mármint nyilván nem a karórád látványa, de inkább BELE SE MENJÜNK - úgyhogy csak megköszörülöm a torkomat, megint lebámulok a telefonomra, hogy így folytathassam, egyszerűbb lesz így elmondanom. - Szóval úgy hallottam, hogy ott lesz Gina, és egy csomó mindenkitől azt hallottam, hogy még mindig ki van amiatt, hogy szakítottam vele. - Ez mondjuk igaz, tényleg ezt hallottam.- És aztán arra gondoltam, hogy amúgy lehet, hogy csak fasz voltam, rossz heteim voltak vagy ilyesmi. -  Ez mondjuk nem igaz, de annyiszor próbáltam bemesélni magamnak, hogy lassan én is kezdem elhinni. - Szóval lehet, hogy újra összejövünk. Mármint tök jól néztünk ki egymás oldalán, Gina baromi jól ismer, jól kezel és azért elég jó csaj. - Csak hát ugyebár milyen nagy kár, hogy nőnek született. - De itt van az az olasz barátnője. Tudod az a fekete hajú, szerintem bejössz neki. Rámehetnél. - Mert, ha te rámész a csajra mondjuk előttem, akkor nekem is könnyebb lesz megközelítenem Ginát és elhinnem, hogy igazából még működhet közöttünk a szex. Szóval légyszi, mondd, hogy neked is valami hasonló terved van az estére.

lost in a world

that doesn't exist

Bambán rád pislogok, mert ugyebár én tudom, hogy nagyon bénán hazudok, de érted azt hittem, hogy ENNÉL jobban megy: nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e annak, hogy nem tudtam hazudni, vagy inkább csak feszüljek be miatta - fogalmam sincs mit csinálnék nélküled, mármint érted rövidtávon elmennék abba a buliba, felszívnék valamit és mámorosan fetrengenék a fürdőszobában. De hosszútávon? Drogos barátokat keresnék? Kizáratnám magamat doppingolásért? Hagynám, hogy a szüleim elvonóra küldjenek emiatt?
Úgyhogy csak úgy teszek, mintha poénkodtam volna - pedig nyilván nem - megejtek egy félkamu mosolyt, és csak nyomlak és nyomlak el magamtól ahogyan dörgölni kezded a hajamat, mert basszus olyan jó illatod van, hogy az alhasam rándul tőle egyet: csak még egy tökéletes indok arra, hogy ki akarjak szabadulni, el akarjak húzódni. - Hallod, hagyjál már. - És addig küzdök, amíg csak tudok, hogy aztán dühösen pillantsak rád, mégis csak azt kellett volna mondanom, hogy hagyj. Mármint úgy is kellett volna gondolnom. - Egyébként nem hazudtam, csak poénkodtam. - És megint hazudok, meg a hajamat igazgatom és a ruhámat, mintha érted akkora probléma lett volna, hogy a pólóm egy kicsit összegyűrődött.
Felsóhajtok, hangosan, mintha te erőltetnéd rám, hogy menjünk, én pedig, mint szegény, védtelen pára nem tehetek mást csak beleegyezni. - Jó. Legyen. - Felelem csak nagy kegyesen miközben máris mászom utánad az ablakon át.
Még mindig érzem az illatod a számban.
- Mond azt nekik, hogy megint rám tört a migrén. - Összefonom a karjaimat a mellkasom előtt és csak várom, hogy magamra hagyj - hosszan hallgatom, hogy visszafordulsz-e, azután megyek el csak zuhanyozni - ugye nem gondoltad, hogy az 'öt-perc-múlva-lent-találkozunk' az tényleg öt perc lesz? -, öltözni: fullos karórát veszek, meg aranyláncot - mondtam már, hogy ez ilyen villogós buli lesz? - utána mászom csak le a lugason, hogy ráérősen a kocsidhoz sétáljak, ahol valószínűleg már ott is állsz.
- Látom apád nem akart marasztalni. - És tudod mit? Vagyok olyan seggfej, hogy abban reménykedtem a szüleink majd megkérnek, hogy maradj, ne siess a... összeráncolom a szemöldökömet. - Pontosan mit is mondtál nekik? - Téged ismerve lehet, hogy valami hülyeséget. - Közben induljunk el. - Visszapillantok a házra, hogy utána rögtön rád nézzek, csak elhadarom a címet és várom, hogy indíts - még csak az kellene, hogy apámék kiszúrjanak.

lost in a world

that doesn't exist

- Ja iszunk. - És inkább nem mondok semmi többet, mert sosem tudtam igazán jól hazudni, meg nem is nagyon kell tudnod, hogy mit fogok még csinálni az iváson kívül, biztosan lesznek olyan pillanatok amikor te egy kicsit mással leszel elfoglalva én pedig fű alatt belóghatok majd a mosdóba felszívni egy kis kokaint valamelyik gyerekkel, vagy bedobhatok egy-két tabit amíg nem figyelsz: az egész így végül is nem olyan  borzasztó, mire megéreznéd rajtam, hogy beálltam már nem is igazán tudsz semmit tenni ellene szóval most miért is rontsam el az egészet azzal, hogy bevallok neked mindent?
- Hát ez roppant mód előnyös, tök igazad van. - Fintorgom mert hát mondjuk a barátságunk előnyeinek biztosan inkább azt mondanám, hogy falazol nekem apáék előtt, hogy írhatok neked üzeneteket ha éppen szarul vagyok vagy, hogy foghatok rád dolgokat, de azért már megoldott a fű annyira, hogy ne akadjak fent olyan apróságokon minthogy ilyen szívességeket akarsz tenni nekem. Inkább csak beleveszek ebbe a pillanatba, mert ahhoz képest, hogy mennyire feszült vagyok tőled, azért be kell valljam, hogy most elég jó így - és ez nyilván csakis a fűnek köszönhető, nem pedig neked!!!! - hiába csiklandoz a hajad, hiába érzem úgy, hogy túl közel vagy egyszerűen csak kábulatba esem és ez lehet, hogy egy kicsit neked is köszönhető meg hogy olyan érdes illatod van ami ezer emléket tép fel bennem, de azért simán lehet az is, hogy ez tényleg csak a dohányba csempészett marihuána.
- Oké. - Mondom én is miközben öklömnyire zsugorodik a gyomrom, megfeszül a mellkasom és az állkapcsom és tudom, baszki tudom, hogy messzire foglak lökni és ha ellöklek, ha téged is kitaszítalak innen, akkor tulajdonképpen nem marad senkim. Ettől meg persze elkezd hányingerem lenni, de inkább lesütöm a szemeimet mintsem bevalljam ezt neked, amúgy sem merek rád nézni, csak feszengve bámulom a cipőd orrát: félrever a szívem amikor beleegyezel, mert tudod a döntéseimbe mindenki csak úgy simán beleegyezik, Gina, Esmond és most te is - ettől vajon dühösnek kellene lennem vagy borzasztóan magányosnak inkább?
- Jó. - Pillantok rád konokul, a szemeimet összeszűkítem ahogyan megkeresem a pillantásodat. Kiszárad a szám és arra gondolok, hogy nagyon szarul tudok hazudni és most sem fog menni igazán. - Azt akarom, hogy hanyagoljuk egymást. - Persze próbálom az egészet komolyan átadni, teljes átéléssel és a lehető legtöbb őszinteséggel, de őszintén én sem igazán hiszem el, hogy ezt szeretném, tikkelni kezdek, meg a lábam is fel-alá jár idegességemben: utállak, utálom apáékat, utálom Esmondot és most már téged is utálnom kell, mert akit szeretek vagy meg akarok tartani valahogyan sosem engem választ és hát tőled köszi szépen már nem vágyom erre a pofonra.

lost in a world

that doesn't exist

- Nem tudom James. - Szisszenek fel a nevetés közben komolyan, mert tudod AZÓTA egy kicsit úgy érzem, hogy nem csak téged nem ismerlek: önmagam is idegen számomra. Évekkel, sőt hónapokkal vagy hetekkel ezelőtt biztosan tartottam volna magunk között a távolságot és akkor most nem kellene így feszengenem melletted, az illatodtól fuldokolva, a közelségedtől kimelegedve. - Ismerlek? Nevetem el magam mielőtt azt hinné, hogy most valamilyen mély vallomás fog következni és megosztom veled a legsötétebb, legféltettebb titkaimat is. Talán lett volna alkalom vagy idősík amiben ez lehetséges lett volna, de most, ebben a jelenben még abban sem vagyok biztos, hogy akarok-e veled még egyszer találkozni vagy inkább szépen lassan nem válaszolok majd az üzeneteidre, hagyom, hogy kikopj a mindennapjaimból: az is lehet, hogy addig rágom majd apáék fülét amíg be nem iratnak abba a máltai sportközpontba azzal a jó teniszprogrammal: vajon mennyire lehetek kétségbeesett, ha előlletek egészen Európába menekülnék?
Rád pillantok, a hangod olyan érces, hogy libabőrt karcol a nyakszirtemre, hogy automatikusan kiszárad tőle az alsó ajkam és erősebben dobban bele a szívem. Megköszörülöm a torkomat. - Meg más dolgok. - Zárom le csak ennyivel, elhessegetve a válaszadást, most mégis hogyan valljam be neked, hogy nem vágyom hirtelen másra csak egy csík kokainra, hogy felszívva azt egy másik világba keveredhessek ahol sem te sem pedig Esmond nem kísért, ahol nincs csalódottság vagy fájdalom, ahol a magány nem egy rossz ismerős, hanem minden boldogság.
Szóval csak megrántom a vállamat, hagyom, hogy szárnyaljon a saját képzeleterőd: biztosan gondolsz valamire, csak éppen azt nem tudom, hogy mire. - Még szép. Mert mások nem lógnak a nyakamban és nem akarnak még hugyozni is elkísérni. - Szúrok oda kíméletlenül, gonoszkás mosollyal, egy kicsit újra nyeregben érzem magam ellened, de csak egy kicsit: túl profi játékos vagy ahhoz, hogy igazán legyen esélyem legyőzni téged.
- És ez miért is jó nekem? - Szalad fel a szemöldököm, de ahogyan a kezemért nyúlsz máris ott vagyok, a kilátó előtt, a kocsid forró motorháztetőjén hanyatt vágva magamat, a fű keserűen édes illatába burkolódzva, valami lágy popot hallgatva, veled. Nem is bírom elszakítani rólad a pillantásom, csak nézem ahogyan a parázs visszatükröződni látszik a szembogaraidban: a torkomba dobog a szívem ahogyan hozzám bújsz, a bőröd a ruhámon keresztül is éget, az illatod elnyomja a keserű fű édes szagát, dominál felette. Mondani akarok neked valamit, vagy legalább lerázni téged innen, de nem megy. - Figyelj.. - A hangom rekedt, úgyhogy gyorsan beleszívok a cigarettába és fojtott hangon, füsttől karcosan folytatom. - Szerintem hanyagolnunk kellene egymást. Tudom gyáva vagyok, gyáván szar alak.

lost in a world

that doesn't exist

Csak némán felsóhajtok a hanglejtésed miatt: most okoskodni fogsz és habár a legtöbb esetben ilyenkor csak kikapcsol az agyam és valahová nagyon máshova merészkedik, most nem tudok nem rád figyelni pedig ez az okoskodós hangod amitől néha a falra tudnék mászni, de most azt hiszem nem vagyunk olyan viszonyban, hogy egy pillanatra is figyelmen kívül hagyjalak, mi van ha valamilyen hátsó szándéktól vezérelve fogod magad és valami rejtett utalással mentális háborút indítasz ellenem? Vagy tudod mit, lehet hogy ez már egy csata és én nem tudok rendes érveket felhozni ellened, mert ---
- Nagyon rendes tőled, meg minden, de nem tudok elképzelni olyan esetet amiben egész éjszaka ITT KELLENE MARADNOD VELEM. -És olyan erősen nyomom meg a mondat végét, hogy neked is tiszta legyen: ez nem is létező szcenárió, mert ha szarul leszek akkor köszönöm szépen majd megoldom magamnak a dolgot végtére is csak nem szédülök le a tetőről és csak nem rókázom a krizantémok közé és ha véletlenül téged hánynálak le, HÁT ISTENEM majd adok kölcsön egy pólót a többit meg úgy is meg tudom oldani majd egyedül, nagyfiú vagyok már szóval kösz, hogy aggódsz értem, de egyedül is meg tudom oldani. ( Maximum majd írok egy sms-t apának, hogy nagyon rosszul vagyok és nézzen rám néha. )
- Nem te fogod megmondani, hogy mit csináljak és hova menjek. - Dacosan válaszolok neked meg egy kicsit fölényesen is, mintha csak azt akarnám, hogy tudd: NEKED nincs hatalmad FELETTEM. Meg amúgy sem értenél és amúgy sem tudnál segíteni vagy ha tudnál is, nekem nincs annyi bátorságom, hogy megosszam veled miért is vagyok ennyire szarul.
Úgyhogy inkább csak elzárkózom ettől a témától és még előtted kimászom a tetőre, hogy ne lásd ahogyan kellemetlenül sóhajtok egyet ahogyan eszembe jut nagyjából minden. (Kivéve azt az estét.)
Ha rajtam múlna egyébként nem szólnék hozzád még eggy jó ideig, csak megvárnám, hogy némán a fejünkbe szálljon a füves cigi és hogy tényleg leszédüljek a tetőről, slukkolok egy jó mélyet, visszatartom a levegőt, bent tartom a füstöt és lassan eresztem ki, hogy utána a szálat feléd nyújthassam vészesen ügyelve arra, hogy még véletlenül se érjek hozzád. Csak a szemem sarkából figyellek ahogyan letűdőzöd, képtelen vagyok levenni a szememet a szádról.
- Mi? - Megkésve veszem vissza tőled a szálat, hogy zavartan pillanthassak el rólad, felhúzom a térdeimet, hogy a csuklóimat ráfektethessem és hagyjam, hogy a szál anélkül izzon egy kicsit, hogy beleszívnék. De aztán mégis csak beleszívok, hogy míg bent tartom a füstöt felnevessek. - Nem foglak tudni lerázni, ugye? - Hatalmasat sóhajtok, a szám kiszárad attól ahogyan az ajkaid az ujjamhoz érnek és tudod mit, talán nem is szeretnélek igazán lerázni. - Nem tudom, engem is csak hívtak, de biztosan lesz ott pia meg... - Elharapom a mondat végét, tulajdonképpen neked nem kell tudnod, hogy mostanában a füves cigi mellé néha lemegy valami másfajta cucc is.

lost in a world

that doesn't exist

- Viccelsz? Eladnám a Mercimet. – Vigyorodom el egészen őszintén, mert tudod könnyű elfelejteni mindent amikor így nézel rám és így vezeted el a köztünk lévő feszültséget más vizekre, szinte el is felejtem, hogy egyébként én nagyon is zabos vagyok rád amíg meg nem fogod a kezemet: akkor aztán elönt a pánik, végig hullámzik a testemen, megszólal minden vészjelző a fejemben, valószínűleg nem jó úton járunk azzal, hogy megfogtad a kezemet, mi van ha apa kijön és meglátja, vagy ha anyádék haladnak át a folyosón és megpillantanak minket KÉZ A KÉZBEN? Akkor aztán mit mondunk? Hogyan magyarázzuk ki? Túlságosan is jól ismerlek, te jót mulatnál én pedig csak magam alatt vágnám a fát a magyarázkodással. Mindig ezt csinálod, a kezembe adod a baltát és nézed a munkád gyümölcsét. Még csak meg sem kell igazán dolgoznod érte, mint például most. A kérdésedre tényleg egy kissé elkezd égni a fejem, érzem ahogyan vér szökik az arcomba, el is kapom a tekintetemet rólad és csak annyit vetek oda, hogy - Hagyjál már. – De ez is csak félszegre sikeredik ahogyan rejtőzködni próbálok nehogy felfedezd, hogy tényleg elpirultam. Azt még nehezebb lenne kimagyaráznom, hogy pontosan MIÉRT is olyan arcpirító a tény, hogy a kezemet fogod.
Megkönnyebbülés a szobám biztonságot jelentő falai közé lépni – minden bizonnyal a legnagyobb botorság ezt a helyet biztonságos zónának titulálni – ahol végre eltéphetem a kezemet a tiedtől ( máris éget a tenyered hiánya), gyerekes módon megtörlöm a tenyeremet a nadrágomba, mintha legalább leprás lennél és most így próbálnék szabadulni attól, hogy a betegség rám is átterjedjen.
Csak eldőlök az ágyon és próbálok nem gondolni igazán semmire, csak nyugodtan feküdni a szobámban anélkül, hogy hozzád szólnék vagy tudomást vennék a létezésedről, még a neszezésedet is majdnem sikerül kizárnom éppen csak a fel-felvillanó emlékképek akadályoznak meg abban, hogy elfelejtselek. Pedig menne, esküszöm, hogy elő tudnám venni a telefonom a zsebemből és el tudnám kezdeni nyomkodni anélkül, hogy különösképpen zavartatnám magamat, persze közben reménykednék benne, hogy mit másokkal egy idő után veled is célra jutnék: kellemetlenül éreznéd magadat amiért ennyire jobb elfoglaltságot találtam ahelyett, hogy veled foglalkozzam; de aztán arra is gondolok, hogy te azért mégsem vagy olyan, mint a nagy átlag: lehet, hogy mellém feküdnél, hogy beleless a titkaimba és akkor aztán megérezném az illatod meg elkábítana a közelséged. Jobb ha mihamarább a távozásra bírlak, zavarjuk csak le gyorsan ezt a füvezést.
Felkönyökölök, hogy rád láthassak meg arra, hogy mit mókolsz. Egyszerűbb ez, mint a plafont bámulni ami tökéletes vetítővászon az elmém képeinek, és így azért mégis csak jobban szemügyre vehetlek, szigorúan, mint férfi a férfit: nincs benne semmi különleges, nem igaz? Persze nem vagyok vak, látom mibe tud belebolondulni az a sok lány, akik az instafeededet tolják teli új meg új kedveléssekkel, de végérvényesen te is csak egy srác vagy. Mondjuk a göndör hajad egészen vonzóvá tesz és a nevető gödröcskéid is elég ---
- Ha hányni is fogok az legyen az én gondom és ne a tiéd. – Morranok rád egy kicsit erősebben ahogyan kirántassz a gondolatmenetből: el sem tudom dönteni, hogy örülök-e neki, hogy nem kell rád ÚGY gondolnom többé vagy inkább zavarni kezd a tény, hogy nem tudom hol tartottam, úgyhogy csak felnyomom magamat az ágyról, hogy ráérősen tegyek egy-két kósza lépést feléd és ügyesen kievehessem a kezedből az új legjobb barátnőnket. Ne aggódj ügyelek rád, hogy még véletlenül se érjenek össze az ujjaink. - Ki akarsz nyírni? Nem gondolod, hogy el fogok szívni úgy egy egész szálat EGYEDÜL, hogy majd még le kell mennem anyádéknak köszönni és el kell vezetnem egy buliba, ugye? – Kicsit megvetően, kicsit elégedetlenül teszem fel neked a kérdést, mintha haragudnék rád amiért nem figyeltél eléggé. Mégis hogyan maradhatnék itthon egyedül, betépve?
Csak megrázom a fejemet, végülis azt csinálsz amit csak akarsz, akárhogyan is legyen a zoknis fiókomból előtúrok egy öngyújtót és anélkül, hogy figyelnék rá, hogy követsz-e kinyitnom az ablakot és rutinos léptekkel csúszom az előtető szélére, hogy rágyújthassak és szívjak egy hosszú slukkot. A szememet is lehunyom ahogyan feléd nyújtom az égő szálat.

lost in a world

that doesn't exist

- Ha meg akarnálak ölni, akkor minden bizonnyal nem az előtetőnkről löknélek le hanem... nem tudom, felbérelnék valakit? - Hitetlenkedve szalad fel a szemöldököm, egyszerűen nem értem, hogy miért fordul meg egyáltalán ilyesmi a fejedben, mert persze haragszom rád, de ez azért még nekem is TÚLZÁS. Amúgy is tudod, hogy sokkal jobban preferálom az 'életben-többet-nem-szólok-hozzád' és a 'keresztülnézek-rajtad-mint-egy-üveg-vizen' hozzáállást. - De mindenképpen figyelemre méltó, hogy nem vagy már öt éves és mégis azzal fenyegetsz, hogy beköpsz a szüleimnek. - Mármint tudom, nem pontosan ezt mondtad, de lényegében pont ezt jelentette, és ez pont elég ahhoz, hogy amíg te viccelődsz és kifejezetten jó kedvű leszel én azon gondolkozzak, hogy igazából mi van ha amúgy is be fogsz nekik árulni, hogy füvezem. Kicsit úgy is nézek rád, mintha nem tudnám pontosan eldönteni, hogy megbízhatok-e benned  - és erre rátesz egy jó nagy lapáttal is a dolog amire nem emlékszünk - vagy spiclivé válsz, aki mellett az ember még csak mosolyogni sem mer majd. Nem mintha én melletted mostanában nagyon szeretnék majd mosolyogni. Nem mintha olyan nagyon egyszerű lenne rád haragudni amikor ilyen vagy: olyan könnyed hangulatot teremtessz mintha soha nem is sértegettelek volna, mintha soha nem is zavarna, hogy hogyan is viselkedem veled és ettől, hogy ilyen vagy rendesen bűntudatom támad.
Mondjuk azért akkora nem lesz a bűntudatom, hogy ne iramodjak utánad az ott maradt dolgokkal hátha be tudlak érni és hátha tudok elég fancsali képet vágni ahhoz, hogy apu megkérdezze mégis mi a baj: lehet azt mondanám neki, hogy tulajdonképpen borzasztóan rosszul vagyok és le kellene dőlnöm, - persze közben anyádra néznék esdeklően hátha azt mondja, hogy 'James, hagyd Francot pihenni!' - feliszkolnék a szobámba és még azelőtt kiszöknék, hogy elmentek nehogy véletlenül egy percnél is tovább kettesbe kelljen maradnom veled; de te gyorsabb vagy, én pedig el sem tudom dönteni, hogy amiatt vagyok csalódott, mert nem sikerült a tervem vagy inkább azért, mert nem is akartam, hogy ténylegesen sikerüljön.
Nekidőlök a falnak miközben rád várok - lehetnék seggfej és itt is hagyhatnálak, hogy egyedül kelljen felcaplatnod a szobámba , igazából nem is tudom, miért nem húzok már fölfelé - és csak próbálom megkeresni azokat az érzéseket, amiket vacsora közben tápláltam irántad: harag, megvetés és düh de fogalmam sincs, hogy hol járnak.
- Ööööö... - Azt akarom mondani, hogy ne legyél mér ilyen beképzelt, sosem hagyom, hogy cipelj, de megfogod a kezemet és ettől ezernyi emlék ugrik rám lesből én pedig csak menekülnék előle, úgyhogy amíg te összefonod az ujjainkat én csak megpróbálom kirángatni  a tenyerem a kezedből. Nem bírom elviselni, hogy hozzám érsz, kiráz a hideg attól, hogy felborzolódnak az idegszálaim körülötted, kiszárad a szám és egyszerűen csak azt akarom, hogy legyél még ENNÉL IS KÖZELEBB. - Kislány vagy, hogy a kezemet akarod fogni? - Ezt mondom de közben arra gondolok, hogy ENGEDJ MÁR EL és végtére is csak egyre sietősebbre veszem a lépteimet, hogy rekordsebességgel érjünk a szobámhoz, ahol végre - ha eddig nem sikerült - ténylegesen lerázom az ujjaidat magamról és elhátrálok tőled, az ágyamra dőlök és a plafont bámulom. Ott remeg rajtam még a forró tenyered súlya, itt leselkednek az emlékképek és mégis hogyan tudnék elmenkülni tőlük, amikor te vagy az élő emlékeztető arra, hogy valami lehet pont olyan is?- Szóval megtekered még ma azt a kurva cigit? - Soha nem volt még ekkora szükségem arra, hogy ne legyek önmagam, soha de soha nem kellett még ennyire elmenekülnöm kedves, forró érintések elől, emlékképek elől amik túl tüzesek ahhoz, hogy veled akarjak sokáig a  szobámban lenni.

lost in a world

that doesn't exist

Most más esteben rád vigyorognék, kihívóan felhúznám a szemöldököm, szinte küldetésnek érezném, hogy meghódítsam anyádat, elvégre Mrs. Sanders nem lehet akkora falat, biztosan kedveli a fiatalok figyelmét, azt is tudom, hogy tetszene neki ha elhalmoznám figyelemmel, kedvességgel és ajándékokkal, de ha Ginával nem tudtam kezdeni sok mindent, akkor mit tudnék én csinálni a TE anyáddal? Baromi nehéz hát megállnom, hogy ne jelenjenke meg a nevetőgödrök a szám szélén, hogy a pillantásom ne viduljon fel, elvégre nekem HARAGUDNOM KELL rád.
Emlékeztetnem kell magamat arra, hogy hiába tudsz ilyen fejet vágni a bűnöd nem megbocsátható, hogy hiába ilyen jó az illatod, attól még nekem távol kell maradnom tőled és hiába vagy velem kedves a végén te is pont ugyanúgy fogsz eldobni, mint Esmond és akármennyire is szeretném ha legalább beléd tudnék kapaszkodni, ha veled minden ugyanolyan lehetne, mint azelőtt, nem tudok elmenni amellett, hogy összetörtem.
Már csak az hiányzik, hogy te még belém is rúgj egyet.
Hogy megtaposs.
Szóval csak állom a pillantásodat, nehezen ugyan - mégis hogy lehetnek ilyen mélybarnák a szemeid? HOGYAN? - de állom, sőt minden dühömet rád irányítom, annyiszor gondolok a másodperc törtrésze alatta Esmondra és hogy miket mondott nekem, hogy a végén már szinte zihálnom kell, visszhangot ver a fejembe, és bárcsak meg tudnál menteni önmagamtól és ettől a mélyzuhanástól, bárcsak ne kínoznának azok az emlékképek rólad, bárcsak ne lennék most én a te kezedben.
- NEM. TÖRTÉNT. SEMMI. - Erőszakosan emelem meg a hangomat veled szemben, faszom, már csak az hiányzik, hogy apa benézzen, zavartan is sütöm le a pillantásomat, mintha nem én kiabálnék veled, hanem te szidnál össze engem. - Szóval nem tudom miről beszélsz. - Nyelnem kell egy nagyot, sosem hazudtam jól neked meg aztán most kifejezetten a nehezemre esik hamis dolgokat mondani, hát pontosan hogyan tudsz ÍGY nézni? Hát hogy lehet pont ILYEN illatod, hát hogy szoríthattál TE sarokba ENGEM?
Ennek ellenére nem rázom le magamról a kezedet, éppenséggel csak megpróbálok úgy tenni, mintha nem is lennél itt, mégis hagyom hogy bele-belemozdíts ebbe a lágy ringatásba, hogy a hangod, a pillantásod, a jelenléted megenyhítsen egy kicsit (ha kérdeznéd azt mondanám, hogy csakis a fű említése enyhít meg, véletlenül sem a kiskutya szemeid, a lágyan érdes hangod vagy a közelséged.)
- Jóóóó... - Emelem fel a kezeimet megadóan, mintha amúgy én tennék szívességet neked azzal, hogy elmegyek veled cigizni. - Vigyük be a desszertet aztán meg másszunk ki a tetőre. Apáék nem láthatják meg, hogy füvet adsz nekem. -  Kicsit hangosabban beszélek hátha erre jár apa vagy apu, hátha meghallja és azonnal kipenderít, de ne aggódj annyira nem akarok szabadulni tőled, éppen csak alig halhatóan emeltem meg a hangomat, mintha még küzdenék ellened.
Pedig már réges-régen legyőztél engem.

lost in a world

that doesn't exist

Arra lazán rá tudok bólintani, hogy nem emlékszem semmire - még akkor is ha ez valamilyen szinten hazugság, végülis mit számít már nekem egyel többször kamuzni - de attól, ahogyan azt mondod, hogy megszoktam kényelmetlenül érzem magam. Szeretném azt hinni, hogy ez a csak és kizárólag a kiskutya szemeid miatt van -ember, hogy tudsz így nézni? - de már a szemkontaktust is kényelmetlen tartani veled ezekután, úgyhogy csak dühösen pillantok félre. Miért kell bűntudatot keltened bennem? Sőt tudod mit, kérdezek jobbat: hogyan tudsz egyáltalán ilyen érzéseket ébreszteni bennem?
Összezavarodom és ettől a zavarodottságtál még inkább csak menekülnék előled: elfordítom a fejemet, ha úgy teszek, mintha nem lennél itt, ha elég sokáig gondolok arra, hogy egyedül vagyok, akkor talán el is hihetem, nem igaz? Csak ne szuszognál ilyen hangosan és ne érezném az illatodat már ilyen távolságból is bekúszni az orromba. Önkénytelenül veszek is egy mély lélegzetet, a parfümöd illata egészen a gyomromig kúszik le, szinte érzem az ízét a számon, érzem a párlattól keserű nyakad enyhén sós ízét a számon, mintha tudnom kellene, hogy pontosan milyen is. Emlékképek tódulnak a fejembe, megrohamoznak: téged látlak s magamat, hangos zene keltette basszust érzek a lábam alatt és olyan közel vagy, olyan nagyon közel, mint még azelőtt sosem.
Megrázom a fejemet, hogy visszatérjek a jelenbe, a konyhánkba, a süteményes tányérok és villák közé, a szuszogásod mellé, ami annyira de annyira szeretném, hogy idegesítsen, hogy még egy okot nyújtson amiért el akarok tűnni innen, de igazán csak megnyugtat ahogyan veszed a levegőt, egy ismeretlen is ismerős ütemet diktál és mire észbe kapok már éppen akkor szívom be a levegőt amikor te és pont olyan intenzíven fújom ki.
- Mi? - Sűrűn és sokat kell pislognom, hogy visszatérjek a jelenbe - egy pillanatra azon is elgondolkozom, hogy az a fél pohár bor vajon megbaszhatott-e ennyire -, rád fókuszálok összevont szemöldökkel, értetlenül. - Anyáddal találkozom. - Hozzád akarom vágni a szavakat, bosszúsan csattanjon csak az össze rajtad, pattanjon ezer felé vagy üssön ki bánom is én, de olyan közel jössz, hogy a derekam nekiütközik a márványlapnak és a közelséged letaglóz annyira, hogy erőtlen legyen minden sértett, téged boszzantani vágyó hang.
Hitetlenkedve bámulok rád mielőtt meghunyászkodnék, már nem is emlékszem, hogy tudsz-e bármit, hogy mondtam-e egyáltalán neked bármit is azon kívül, hogy Gina és én szakítottunk vagy hát nagyon közel állunk hozzá, mert már hetek óta kinyomom az összes hívását. Azt sem tudom igazán, hogy Esmondról tudsz-e bármit is, hogy beavattalak-e abba, hogy megpróbáltuk aztán kibasztak, hogy arról mondtam-e bármit is, hogy kipróbáltam vele ezt-azt, hogy összekeveredtünk, hogy összezavarodtam, hogy egy kicsit beleestem aztán szépen arrébb lettem rakva, de nyilván lehettem volna egy-két nap teljesen tiszta amikor te és én összefutottunk, de mégis, hogy a faszba kellett volna kezelnem?
Az egyetlen szerencséd, hogy Esmondra ezerszer dühösebb vagyok, mint rád, ezért is nem lököm rajtad egyet, hogy a parfümöd kínzó közelségétől megszabaduljak, csak vetek egy lesújtó pillantást rád, mintha csak azt üzenném, hogy NE SÉRTEGESS MÁR. - Esmond elmehet a picsába, és ha már itt tartunk te is mehetnél vele. Abban mindketten kurva jók vagytok, hogy engem baszogassatok. - Sértetten fordítom el a fejemet, hogy így leplezzek minden fájdalmat ami most hirtelen feltörni látszik bennem.

lost in a world

that doesn't exist

Nem tudom, hogy vajon benned nem léteznek-e vészharangok vagy piros lámpák, vagy inkább csak az a fajta vagy, aki úgy általánosságban ezeket teljesen figyelmen kívül hagyja-e, de rád emelem a tekintetemet. Azt persze nem mondanám, hogy ez egy ilyen jóleső dolog, hogy ez egy olyan pillantást ami simogatja az embert, esetenként ösztökéli vagy kedves üzenetet hordoz, nem, ez inkább olyan igazi, mindent megsemmisítő pillantás szeretne lenni. Belemerevedek a mozdulatba ahogyan említést teszel arról a múltkorról, ezzel árulom el magamat szerintem a leginkább, az agyamba mindenféle kép tódul rólad és rólam, pedig esküszöm én eddig egyszer sem gondoltam ezekre a pillanatokra, sőt kifejezetten mantráztam magamban, hogy nincs is mire emlékezni, semmi különös nem történt. Nyelek egy nagyot mielőtt rendezném a vonásaimat, még ha másodpercek is teltek el, pillanatok, olyan mintha örökkévalóságig azokat a homályos képkockákat bámultam volna. ( Soha, de tényleg soha nem fogom neked bevallani, hogy mit érzek miattuk magamban.)
- Nem tudom miről beszélsz Sanders. - Az van, hogy egyébként nem vagyok olyan jó hazudozó, mármint érted, sosem kellett igazán hazudnom (oké, OKÉ, TUDOM: Ginának évekig kamuztam, de azt leszámítva tényleg rémes vagyok benne) vagy ha kellett is, nem feltétlenül ment nekem zökkenő mentesen, valahogyan mindig egyszerűbbnek tűnik fölvenni a sértett, dühös, 'rád-tolom-a-felelőséget' kártyát, mint a hazugságot tökéletessé alakítani, úgyhogy így teszek most: vetek rád egy lesújtó pillantást, mintha a feltételezés is vérig sértene, hogy ÉN bármikor is marasztalni akarnálak TÉGED.
- Hát akkor nagyon sajnálom, de csalódást kell neked okoznom. - Végig mérlek. Úgy terveztem, hogy ezt úgy teszem, hogy közben elég ítélkező leszek veled és pofákat vágok, de aztán valahol egy ponton amikor a pillantásodtól elszakadok, a tekintetem meg végig csúszik a szádon, hogy a nyakadig juthasson és onnan tovább, szóval valahol itt egy kicsit félre ver a szívem és ettől olyasmikre gondolok magamban, hogy VALAKI SEGÍTSEN! MI TÖRTÉNIK? HÚZZ MÁR INNEN! és ettől a pillanattól kezdve már nem is merek olyan dühösen nézni rád, mert mi van akkor, ha minden gyújtózsinórja a dühöm volt? - Ha arra számítottál, hogy majd füvezni fogunk a szobámban vagy... nem tudom, xboxozni akkor ki kell ábrándítsalak. Ha vége ennek a szarnak én már itt sem vagyok. - És nem, nem fogok most sem arra gondolni, hogy mi történhetett a múltkor.

lost in a world

that doesn't exist

Tudod késztetést érzek rá, hogy visszarúgjak az asztal alatt, hogy a cipőmet olyan erősen üssem neki nagyjából bármelyik testrészednek, hogy minimum felborulj, de legalább jajjgatni kezdj vagy felszisszenj vagy tudom is én könyörögj apádnak, hogy menjetek már haza és egy másodpercig TÉNYLEG megfontolom, hogy megteszem, de aztán  lebetűzöd nekem a nyilvánvalót és baszki ezt még a szomszédok is hallották, úgyhogy csak kínosan elmosolyodom ahogyan apád köhint egyet és kicsit gyorsabban pörgetem az asztal alatt a telefonom feedjét.
Ennyit érdemelsz Sanders, másodpercnyi figyelmet, egy cseppnyi rivaldafényt aztán, ahogyan más hollywoodi csillagok, te is hamar kihunysz majd. Egyébként én (ha te ezt nem vetted még észre) elégedett lennék ezzel a néma vacsorával, letoljuk a desszertet is mennyi lehet az, húsz perc még ? Aztán előhuzakodom valami kamu dumával - ezen még nem nagyon gondolkoztam, majd valamit improvizálok - és elhúzok a picsába. Haza se jövök amíg azt gondolom, hogy itt vagytok. Úgyhogy csak hitetlenkedve pillantok fel rád ahogyan megszólalsz és kimondod a nevem, most te tényleg nem vetted észre, hogy éppen nem akarok hozzád szólni?
- Én ne...-nem is mondtam semmi ilyesmit. Így hördülnék fel, de valamiért belém fullad minden szó ahogyan felemelkedsz. Megalázónak érzem az egész helyzetet úgyhogy apára nézek megmentésért - apára érted? mi vagyok? hét éves? - de te már itt is vagy mögöttem és csak mondod és mondod azt a sok szart meg gyűrködöd a vállam én meg csak markolom a villámat, mert egy kicsit kezd fájni ahogyan nyomkodsz meg húzol magaddal. Nincs is esélyem ellened, nem csak fizikálisan vagy fölényben, mocskos módon kihasználod, hogy nem fogok most itt mindenki előtt nekedesni.
Fogcsikorgatva állok fel, gyilkos pillantást vetek mindenkire, aki csak felénk pillant: ha eddig nem volt mindenki számára egyértelmű, most már teljesen biztos, hogy azzá válik NEKEM EHHEZ AZ ÖTLETHEZ SEMMI KÖZÖM. Kicsit meg is rázom magam, hogy a kezed mindenképpen lecsússzon a vállamról, dühösen bevágtatok a konyhába, feltépem a hűtő ajtót, aztán becsukom. Hangosan kinyitogatom a fiókokat, hogy desszertkanalat keressek meg kést, és hogy neked is leessen nem vagyok jó kedvemben csapkodok és ciccegek.
- Figyelj, szerintem ne húzzuk az időt. - Állok meg egy pillanatra, hogy a desszertes tányérokat azért ne csapjam olyan erővel a gránitlapnak, hogy szanaszét repedjen. - Fogjuk ezt a kurva süteményt, egyél aztán húzz innen. - És még csak gondolni se merj arra, hogy bármiről is beszélni fogunk.

lost in a world

that doesn't exist

Az egy dolog, hogy apu megengedte apának, hogy ő főzzön annak ellenére, hogy mindketten tudjuk az egész vezethet egy katasztrófához is. Bárcsak soha ne lenne rá ideje, hogy a főzéssel kísérletezzen vagy, ha nagyon kisérletezhetnéke is van, hát bárcsak értene hozzá, bárcsak megtudná találni a tökéletes mennyiséget a fűszerekből, a megfelelő sütési fokokat, a megfelelő ízeket és állagokat. Bárcsak egyszerű mac n cheese-t készítene hetente háromszor ahelyett, hogy garnélafarkakat ránt ki és hozzá ehetetlen szószokat gyárt.
Az is egy dolog, hogy apa ennek örömére olyan étellel állt elő, amit KI NEM ÁLLHATOK, de legalább azt nem készíti olyan nagyon pocsékan, mint azokat az újításokat, amiket podcastokon hallgat futás közben vagy videókat néz  miközben jógázik, hogy aztán itthon a felére ne emlékezzen és összedobjon valami ehetetlen dolgot, amitől az ember arcára akkor ráfagy a mosoly, amikro a lakásba lép, nem mikor még asztaloz is kell ülnie. Szerencsétek van, mert ez legalább csak olyan közepesen szar.
Az is egy dolog, hogy ehhez jó képet kell vágnom - nem, nem vágok hozzá jó képet, mert hát ezek az egy-egy dolgok is pont elég indokok ahhoz, hogy inkább valahol máshol akarjak lenni - de az, hogy pont titeket hívtak vendégségbe, na az az igazi megbocsáthatatlan bűn.
Úgyhogy nem igazán szólok hozzátok, (pontosítva: veled nem állok egyáltalán szóba) inkább csak próbálom a levesből kihalászni az ehető részeket: zöldségek hús nélkül - én nem tudom megmondani mi ez, de biztosan nem marha -, amik indokolatlanul tárkonyízűek, közben meg próbálom nem visszaköpködni azokat a részeket, amiket nem vagyok hajlandó elfogyasztani ( a húsfélét, ami biztosan nem átlagos marhacomb, inkább olyan, hát nem is tudom miféle), közben meg csak unottan hümmögök a húgodnak pedig nem is tudom, hogy miről beszél és közben nem is tudok mást nézni, csak a kezére kenődött csillámokat, amik, ha eléggé hunyorgom, mintha a szemeimet akarnák kisütni.
Egy ponton túl feladom ezt is meg a leves evését is, valahogyan úgy ügyeskedem, hogy az asztal alatt a telefonom nyomkodhassam anélkül, hogy ez kifejezetten bárkinek is feltűnne. Tudod ez pont ahhoz a legjobb elfoglaltság, hogy könnyedén megfeledkezzek rólad - elméletben persze, gyakorlatilag esély sincs rá - helyetted instasztorikat bámulok meg dm-eket olvasgatok, kizárlak titeket ( ne legyenek tévképzeteid: leginkább téged) és köszi szépen nekem ez pont jó így.
Aztán megrúgsz az asztal alatt. Rajtad kívül végül is ki rugdosna az asztal alatt? Úgyhogy rád meredek egy elég gyilkos pillantással (ha eddig nem tűnt volna fel, akkor ebből remélem átjön a dolog: HAGYJ MÁR LÓGVA) pedig még csak abban sem vagyok biztos, hogy te voltál az asztal alatti merénylő.
- Mi van? - Tátogom feléd elég arrogánsan ahhoz, hogy jobb esetben megsértődj, rosszabban mondjuk bemutass mindenki előtt.